Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-10 / 110. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁJUS 10. 1988. MÁJUS 10. A Nap kél 5.14 — nyugKpnn szik 20.08 órakor. A Hold kél 2.48 — nyugszik 13.31 ÁRMIN NAPJA órakor. Néhány fokos lehűlés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az országban ma estig: Délnyugaton erősen felhős marad az ég, másutt túlnyomóan napoá idő lesz, eső nem várható. Északkelet felől növekedni kezd a felhőzet, délutántól számíthatunk záporra, elsősorban keleten esetleg zivatarra. Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik. Az ország nagy részén délutánra 20 fokig emelkedik a hőmérséklet. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától — szombatig: Többször megnövekszik a gomoly felhőzet, záporok, helyi zivatarok sokfelé várhatók. A hajnali minimumok eleinte 5—10 fok, majd 7—12 fok között, nappali maximumok eleinte 16—21 fok, majd 20 fok körül várhatók. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Búzacsíra, zabpehely, szójaliizt Új ízek a jászapáti napköziben Színház A Szigligeti Színház színháztermében 15 órakor A hazug (Tímár bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor A kíméletlen (16). Tallinn: fél 6-kor Rémmese. fél 8-kor Élveboncolás. Tisza A-terem: 17kor és 19-kor Fantom az éjszakában (16). B-terem: 17-kor Az én kis falum, 19-kor Titokban Hongkongban. C-terem: 17- kor Egy férfi, egy nő és egy bank, 19-kor Kék katona. JászMájus 5-én, csütörtökön délelőtt Tiszajenőn, a Vasút út 95. számú ház udvarán lévő vizesgödörbe esett és belefulladt egy másfél éves kisgyermek. Halász Bence. Két nappal később, Török- szentmiklóson egy kétéves kisfiú. Szilágyi Sándor az Eötvös utcai lakásuk udvarán megfogta az árammal működő vízszivattyú vezetékét, és halálos áramütést szenvedett. A baleset okát és körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Ugyancsak szombaton, kora délután a Zagyván csónakázott a 14 éves Bíró Nándor, Szolnok, Vosztok út 14. IV. 1. szám alatti lakos. A csónak felborult, a fiú a vízbe fulladt. Az említett gyermektragédiákon kívül is fordult elő halálos baleset. Szolnok belterületén figyelmetlenül kerékpározott csütörtökön Csinger Zoltán, Ragó Antal út 4. VIII. 35. szám alatt lakó, 19 éves fiatalember, és egy tehergépkocsi elütötte. A fiú a kórházban belehalt sérüléseibe. Ármin----------A rminiusnak, a ke- ruszkok fejedelmének latin nevéből rövidült. A Herman névvel később mesterségesen azonosították. Becézése: Arminka, Arkó. Totótájékoztató Kilenc és félmilliót ér a tizenhármas A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 19. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők : 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt, 13 találatos egy darab, nyereménye 9 588 773 forint, 12-es 99 darab, nyereménye 64 571 forint, 11-es 1528 darab, nyereménye 4184 forint, 10 találatos 14 148 darab, nyereménye 678 forint. A közölt adatok nem véglegesek. apáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: délelőtt: Pöttöm Panna, 6-kor Veszélyes őrjárat, 8-kor A tűz háborúja (16). Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunmadaras . Petőfi: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Dózsa: szünnap. Szabadság: Bíborszín I—II. Ti- szaföldvár Táncsics: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tö- rökszentmiklós Dózsa: A kicsi kocsi legújabb kalandjai. Túr- keve Vörös Csillag: szünnap. Repülőtéri Helyőrségi Klub Jászalsószentgyörgy belterületén csütörtök reggel Vámos Kálmánné helyi lakos kerékpárral nem adott elsőbbséget egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak, amely elütötte. A kerékpáros életveszélyes sérülést szenvedett. Kenderes külterületén motorkerékpárját vezette figyelmetlenül pénteken Lódi János helybeli, Deák Ferenc út 13. szám alatti lakos. Áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy szabályosan közlekedő nyergesvontatóval. Lódi János is életveszélyesen megsérült. Kisújszállás belterületén szombat délelőtt Szabó János Kisújszállás, Lenin út 39/a. szám alatti lakos személygépkocsijával nem adott elsőbbséget egy segédmotorkerékpárosnak, és elütötte. A baleset következtében Végh Jenő helybeli. Megyeri út 23/2. szám alatti lakos, a segédmotoros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Karcagon Hullámzó felvásárlás A primőr áruk kínálata ebben az évben szegényesebb, így áraik is magasabbak, mint az elmúlt évben. A termelést visszavetette Karcagon is a termelői fólia árkedvezményének megszűnése, az áfész felvásárlása nem érte el a várt szintet. Téli tárolt árukból (zöldség, gyümölcs, burgonya) volt elég, s a burgonya kivételével napjainkban csökkentek az árak a többletfelhozatal eredményeként. ' A háztáji gazdaságokból származik népgazdasági szinten a nyúl- és galambfelvásárlás jelentős része. A karcagi fogyasztási szövetkezetnél az év első négy hónapjában felvásárolt galamb mennyisége elérte a bázis szintjét, nem úgy a nyúlé, az a tavalyinak csak a kétharmada volt, ami a TSZKER egészségtelen árversenyének következménye. Alkalmanként ugyanis meg- jelnik, többet ad a nyúlért a termelőknek, de a termelté- tés előfeltételeinek létrehozásában, így a termeltetés folyamatosságában már nem vállal szerepet. Úttörőgárdistáknak Tűzoltá verseny Föreden (Tudósítónktól) Úttörő gárdisták tűzoltó versenye zajlott le Tiszafüreden, május 6-án, amelyen 11 raj, 6 fiú- és 5 lánycsapat mérkőzött meg egymással. A versenyre Tiszabura, Abádszalók, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszafüred és Ti- szaszőlős általános iskolái készítették fel a tanulókat. A mindvégig izgalmas küzdelemben az elméleti forduló utón kismotorfecskendő-sze- relés következett, majd tűzoltó váltófutás volt az utolsó versenyszám. Végeredmény: a lányoknál a tiszafüredi Kossuth Téri Általános Iskola csapata, a fiúknál a tiszaszentimrei Általános Művelődési Központ csapata lett az első. Kölcsönkapott zenekar Bemutatkozik egy ifjú dirigens Akitől a meghívót kaptam, bizalmasan megsúgta: fiatal tehetség lép a karmesteri dobogóra, és bemutatkozását megkönnyítendő, Báli Józseftől kölcsön kapta erre az alkalomra a Szolnoki szimfonikus zenekart. Az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központ színháztermében május 11-én lehetünk szem- és fültanui Pál János bemutatkozásának. Az este fél 7- kor kezdődő zenekari hangversenyen felhangzik vezényletében Rossinitől A sevillai borbély nyitánya, Mendelssohn e-moll hegedű- versenye és Brahms V., VI., magyar tánca. Ez a szerdai koncert másik ifjú tehetséget is ígér, mert hiszen a hegedűszólót Báli Gábortól halljuk. Csaknem 100 óvodásnak és négy napközis csoport további 240 kosztosának főznek a Jászapáti és Vidéke Áfész jászszentandrási konyháján. Tavaly 7 alkalommal ellenőrizték különböző szervek képviselői az étkeztetést, de említésre méltó hiányosságot nem tapasztaltak, az ellenőrző könyv tanúsága szerint. Pedig létszámhiány miatt nem mindig tudtak az óvodásoknak az iskolásokétól eltérő második fogást készíteni, noha az előírás szerint hetenként kétszer így kellene. Az idén rendeződött a konyhai dolgozók létszáma, most viszont az áremelkedés okoz gondokat, még a felemelt nyersanyagnormákból is nehéz gazdálkodni, főként, hogy egyes nyersanyagok hiánya hátráltatja a beszerzést. Az étrend összeállításánál figyelembe veszik a helyi étkezési szokásokat, s a Korszerű élelmezés című könyv ajánlásait. Éppen ezért a búzacsíra, zabpehely, kukorica- liszt, szójaliszt felhasználásával korszerűsítik a táplálkozást. Ezideig ritkán főztek halat, juh- és marhahúst, most ezeket is szeretnék az étrendbe beépíteni. Az étlap tervezésénél ki szokták kérni a napközivezető véleményét, s több esetben a gyerekekkel is konzultálnak. I Hírek I Kisújszálláson Kedvezmény nyugdíjasoknak összesen 22 hektár zöldlucerna Hevületet ad bérbe kedvező áron a háztájiban jószagot nevelő tagjainak a Kisújszállási Nagykun Tsz. Kedvezményes áron ebben az évben mintegy 1200 tonna kalászos gabonát és 600 tonna kukoricát biztosít nekik. Szerződéses sertéstartás esetén július 1-jétől a nyugdíjas tagok kedvezményes terményvásárlási lehetőségét a kalászos gabonából kétszeresére emelik. Éves szinten mintegy 3600 háztáji hízósertés értékesítésének bonyolítására számit a szövetkezet. — ZORÁN SZOLNOKON. Feltehetően nem zavarja a népszerű énekes rajongóit, hogy szolnoki koncertjét — a Városi Helyőrségi Klubban — éppen pénteken és tizenharmadikán tartja. Ráadásul Kern András is fellép az este 7 órakor kezdődő műsorban. — ORSZÁGOS állatvásár lesz május 11-én, szerdán Hevesen, 13-án, pénteken Egerben. Országos állat- és kirakodóvásárt 15-én, vasárnap Jászladányon, Kőtelken, Túrkevén, valamint Kecskeméten. Monoron, Tá- piószelén és Tiszakécskén tartanak. — HÁROM OLYAN vendéget is köszöntöttek tegnap a Hűtőgépgyár hagyományos véradótalálkozóján, akiknek gyógyulásához a gyár véradóinak önzetlen segítsége is hozzájárult. A jászsági nagyüzemben ekkor vették át negyvenhetén a 10-, 15-, 20-, 25- és 30-szoros véradó kitüntetést is. — 1988. február 26-án az esti órákban Szolnok belterületén, a Mátyás király út és a Viktor János út kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogátkelő helyen Valkó Mihály 22 éves szolnoki lakos, az általa vezetett személy- gépkocsival elütött egy gyermekével áthaladó édesanyát. A baleset következtében a 6 éves gyermek életét vesztette. Az ügyben a nyomozást befejezték, az ügyészség Valkó Mihállyal szemben a bíróság előtt vádat emelt. — A TISZA vízállása tegnap Tiszafürednél 566 centiméter (duzzasztott), Szolnoknál 328 centiméter (áradó); a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 252 centiméter (áradó) volt. A víz hőmérséklete Szolnoknál 14 Celsius-fok. Az MSZMP Sxoiaok Megyei Bceottxága áx i Srofook Megyei Teaéce lepje Fómerkexztó: Hajaal Jűeací Fóacrtcsuó-heiycuct: Valkó Mihály Kiadja: a Szofook Megyei Lapkiadó VáHalal Felette kiadó: Sásai Tibor Sxerkexztóeág és lapkiadó vállalat: 5001 Szolnok, Pf. 105 I. ez. Irodaház Telefon: 17-850, telex: 23-357 Szolnok] Nyomda Vállalat 5001 Szolaok, Vörűe Csillag át 28. Telefon: 17-1» Felette vcxetó: Gotnbkótó Bála Terjeszti a Magyar Posta Elófizethetó bármely hlrtapkázbexlló postahivatalnál, a htrlapkázbesftóknál, a Posta hírlapüzleteiben ás a Hlriapdófizetási ás L^iellátáxi Irodánál (HEL1R) Budapest XIII., Lehel u. lQfa- 1900kózvetleadl vagy postautatváayon, valamint átutalással a HEUR 215-06162 pánzforgaimi jebóerámra. EJófizetási díj egy ávre 516,- Ft. iái ávre 258,- Ft. egy hónapra 43.- Ft. ISSN 0133-0758 Most is volt Budán kutyavásár. Ezt a dobermannt ugyan nem méterre árusítja a gazdája, de jó, ha tudja a vevő, mekkora kutyát kap a pénzéért (MTI-fotó: Honé- czy Barnabás) co4cor^^l az ddíí^/ ruházati és vegyesiparcikk szaküzleteiben ▼ ^ ▼ Amíg a készlet tart! SZOLNOKON: a Rodeóban TÖRÖKSZENTMIKLÖSON: a Start JÁSZBERÉNYBEN: a Verseny KISÚJSZÁLLÁSON: a Vénusz MARTFŰN: a 601-es Műszaki Szaküzletben SZOLNOKON: a Sztárban és az Árkádsoron JÁSZERÉNYBEN: a Fortuna készruhaboltban TÖRÖKSZENTMIKLÖSON: a Csillag KISÚJSZÁLLÁSON, TISZAFÜREDEN a Sztár KARCAGON: a 201-es Készruha boltban MOTORKERÉKPÁROK 5000r ENGEDMÉNNYEL HA REGI ÖLTÖNYÉT BEHOZZA SOOFtrtal OLCSÓBBAN UJ, DIVATOS FÉRFI ÖLTÖNYT VÁSÁROLHAT! 10—18 óráig: Chlumetzky Ildikó népi iparművész kiállítása. A 007 jelonti Vízbe fulladás, halálos áramütés