Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

1988. MÁJUS 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tiszaug válni akar A Néplapban beszámol­tunk róla; a március 14-i ti- szaugi falugyűlés megbízta a község elöljáróságát, széles körben gyűjtsön véleménye­ket; megmaradjon-e Ug a Csépai Nagyközségi Közös Tanács kebelében, avagy ön­állósuljon? Az elöljáróság elvégezte munkáját. A tele­pülés lakói véleményének ismeretében tájékozódott is, melyek a különválás jogi lépései, illetve mik lesznek a szétválás anyagi, technikai, személyi következményei. Mindezen ismeretek bir­tokában tartották meg az újabb falugyűlést május 23- án, amikor a körülbelül száznyolcvan résztvevő szin­te egyhangúlag — két ellen- szavazattal és négy tartózko­dással — döntött: a tóváb­Szerepkör nélkül A vb-titkár: — A három falu közigazgatásának egye­sítése zökkenőmentesebben indult, mint amivé fejlődött. Nem volt ezelőtt ellentét a csépaiak, az ugiak között, sőt, az első közös években sem! Az iskolaigazgató: — Érez­tük. tudtuk, hogy nem lesz jó az egyesítés, de akkor senki sem volt ránk kíván­csi. Az elöljáró: — A közös ta­nácsok megalakításával az volt az alapvető baj, hogy a lakosság megkerülésével, a háta mögött született meg, s jutott érvényre a döntés. Nézzük, mit hozott az ösz- szevonás? A tanács a szék­helyközségbe, Csépára költö­zött, s Csépa — lassanként — fejlődésnek indult. A vb-titkár: — A megyei tanács elsősorban a községi tanácsok elnökeivel tartja a kapcsolatot. Mindig a ta­nácselnökkel ' tárgyaltak. Ahogy ő képviselte a három települést, olyan arányban kapták azok a fejlesztési ala­pot. Csépán megépült a víz­mű, az általános iskola, az orvosi rendelő, most épül az óvoda. Az iskolaigazgató: — Ti- szaugon a felszabadulás óta a kultúrházon kívül semmi nem épült a művelődés szol­gálatában. A vb-titkár: — Tiszaug lassan magára maradt. Az intézmények leromlottak, miközben Csépa fejlődött a megyei céltámogatásból. Az elöljáró: — A lakosság létszámát tekintve 13 és fél millió forint a mínuszunk. Az igazgató: — Lelassult az ügyintézés a faluban. Amikor az emberek észre­vették, valójában akkor kezdtek ébredni, hogy nem (ezt; ígérték. Felháborodást keltettek a tapasztaltakkal teljes összhangban lévő jel­zők: Csépa — alsófokú köz­pont, Tiszaug — szerepkör nélküli község. A vb-titkár: — Már a két tavalyi falugyűlésünkön is előjött a fejlesztés elmaradá­sa, s az ok, a szerepkör nél­küli, kényszerű társközségi „rang”. Sőt! A hozzászólók fölvetették; néznénk szét a szomszédban, a Bács-Kiskun megyei, ugyancsak megye­széli településeken! Azok nem kerültek perifériára, csak azért, mert messze a megyeszékhelyük. Így is fej­lődnek. Fölvetődött: hacsak a Tisza a megyehatár, nem volna jobb Bács-Kiskunhoz csatlakozni? Az idén már nemcsak fölvetődött, konk­rét igényként merült föl az Önállóság, a Csépától való elszakadás. Sem hátrány, sem előny Mi történt a két falugyű­lés között? Az elöljáró: — Az elöljá­róság, a pártalapszervezet, a HNF községi bizottsága a különválás mellett foglalt állást. Erre a véleményre ju­tott a falu lakóinak többsége is. Az iskolaigazgató: — Hadd pontosítsam a pártalapszer­vezet állásfoglalását. Azt mondta: jobban szeretné, ha népszavazás döntene, s nem a falugyűlés. — Jogilag vagy a lényeget illetően van valami különb­ség? — Nincs. Akár így. akár úgy hozzák, egyenrangú a határozat. — Most mi következik? Az elöljáró: — A falugyű­lés döntését megtárgyalja a nagyközségi közös tanács, a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága, a Belügyminisztéri­um. majd — előreláthatólag szeptemberben — az Elnöki Tanács. Mindezek után — ha sehol nem merül föl aka­dály — önállóak leszünk 1989 január elsejétől. Az in­tézmények működtetése, szinten tartása biztosított, öt tanácsi dolgozónk lesz, vb-titkárunk és társadalmi tanácselnökünk. A tanácshá­za ép, használható. Az igaz­gatási, a pénzügyi, az adó­ügyi előadó és az adminiszt­rátor már megvan. Hegedüs- né hazajön vb-titkárnak. Jö­vőre választunk. Majd eldől, ki lesz a tanácselnök. Ami a költségvetést illeti, nem kerülünk hátrányba. Előnybe sem! Most évente 28 millióból' gazdálkodik a három település. Ezt alapul véve — a lakosság létszáma alapján — Tiszaugnak 6 mil­lió 410 ezer forint lesz az éves költségvetése. A vb-titkár: — Meg körül­belül 700 ezer forint az éves fejlesztési alap. Az elöljáró: — Talán any- nyival lesz így előnyösebb, hogy a mi pénzünket mi osztjuk be, s legalább tud­biakban önálló közigazgatá­sú településként kívánnak beiratkozni a regiszterbe. Az elmúlt tizenegy évről, a két falugyűlésről, a jelen, s a jövő töprengéseiről vál­tottunk szót Hegedűs János­áéval, a Csépai Nagyközségi Közös Tanács vb-titkárával, Halápy Ferenccel, Tiszaug elöljárójával, Tigyi Istvánné- val, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnö­kével és Kulcsár Istvánnal, a tiszaugi általános iskola igazgatójával. Természetesen tizenegy évvel ezelőttről indultunk a beszélgetésben, 1977-et írtak akkor, amikor a három ti­szazugi község — Csépa, Ti- szasas és Tiszaug — egye­sült. juk, mire mennyit költünk, és miért. Az iskolaigazgató; — a szakigazgatást tekintve elő­nyösebb jön a mostaninál, hiszen helyben intézzük a helyi ügyeket. Egyébként az a véleményem, semmi értel­me a veszekedésnek. Az elöljáró: — Együttmű- -ködési szerződést kötünk a csépai tanáccsal gépi köny­velésre műszaki ügyintézés­re. Egyébként merültek föl aggályok a szétválást illető­en. Képes lesz-e Tiszaug jól gazdálkodni a rendelkezésre álló pénzből önállóan? Re­méljük. igen. Az iskolaigazgató: — Ezzel együtt tudjuk; számtalan gondunk-bajunk lesz. De az emberek rengeteget képesek tenni. — Hajlandók is? — Azt gondolom, óz eddig végzett társadalmi munka alapján nyugodtan mondha­tom: komoly célokért szíve­sen dolgoznak az emberek. Könnyebb nem lesz... csak más A HNF-elnök: — Nézze, az évek hosszú során kiala­kult egy olyan hangulat Ti- szaugon, hogy mindenért Csépát, a közös tanácsot okolták az emberek. Tele va­gyok bizonytalansággal! Mert most akadnak, akik azt gon­dolják; önállóan könnyebb lesz. Itthon lesz a tanács? Nosza, elengedheti, vagy csökkentheti a tehót. Nem hinném, hogy erre sor ke­rülhet! Szóval ugyanolyan nehéz lesz. mint eddig. Nem tudom, hogy ez kellően tu­datosul-e. Az olvasó joggal kérdez­heti: s mi lesz a másik társ­községgel, Tiszasassal. Nos, a Csépai Nagyközségi Közös Tanács olyan véleményt al­kotott: ha Ug elválik, Csépa nem ragaszkodik Tiszasas- hoz sem. Tiszasas egyelőre ingadozik. A nyárra falugyű­lést vagy népszavazást ter­veznek a kérdés eldöntésé­re: Csépával közösen élje­nek-e tovább, vagy önálló­an? Egri Sándor Békés, Csongrád, Szolnok, Bács-Kiskun DÉL-ALFÖLDI MEGYÉK EGYÜTTMŰKÖDÉSE Környezetvédelmi megállapodást írtait alá Kecskeméten A '60-as években született meg a gondolat Bács-Kiskun megyében: egyesíteni kell a Dél-alföldi régió erőit, erősíteni a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködést. A tudatos munka hat évvel ezelőtt kezdődött. Meghatározták a közös feladatokat, azokat a tennivalókat, melyek átnyúlnak a köz- igazgatási határokon, érintik az egész térség életét. Két éve pedig 1990-ig szóló munkaprogramot fogadtak el. — Kedves szomszédok — ezekkel a szavakkal nyitottá meg a négy szomszédos me­gye képviselőinek kétnapos tanácskozását, Gajdócsi Ist­ván csütörtökön. Kecskemé­ten. Ugyanott, ahol 1982-ben az első ilyen találkozót ren­dezték. A Bács-Kiskun Me­gyei Tanács elnöke ezután rövid történeti visszapillan­tásban idézte fel a kapcsolat elképzelésétől máig történ­teket. A partneri kapcsolatokat mind a négy megyében ko­molyan veszik. Ezt bizonyít­ja, hogy az együttműködési munkabizottság ülésén részt vettek a párt és az állami szervek vezetői, köztük Sza­bó István, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, a Központi Bizottság tagja, Szabó Miklós, a Békés me­gyei pártbizottság első tit­kára, Szabó Sándor, a Csong­rád megyei pártbizottság el­ső titkára és Szabó Miklós, a Bács-Kiskun megyei pártbi­zottság első titkára. A résztvevők először a számítástechnika tanácsi al­kalmazásáról. a Bács-Kiskun megyei tapasztalatokról kap­tak átfogó tájékoztatást. Mű­ködés közben mutatkoztak be a legkorszerűbb eszközök — a számítógép-rendszer, a videotechnika, a szövegszer­kesztő gép —, egy olyan hi­vatali munka lehetőségét villantva fel, mely egyszerű­síti és gyorsítja a tervezést, az ügyintézést. Ezután került sor annak a megállapodásnak az aláírá­sára. mely a négy megye el­ső nagy. közös vállalkozásá­nak feltételeit rögzíti. Té­mája: környezetvédelem. Amint az aláírás előtti be­vezetőben Bereczki Lajos, a Szolnok Megyei Tanács álta­lános elnökhelyettese el­mondta, mind a négy megyé­ben jelentős gondot okoz a különleges kezelést igénylő termelési hulladékok elhe­lyezése. Korábban külön-kü- lön próbálkoztak átmeneti tárolók létesítésével, ezek a kezdeményezések azonban nem jártak sikerrel. A most elfogadott megállapodás ér­telmében a négy megye kö­zös átmeneti tárolót létesít a Szolnok megyei Kétpó hatá­rában. A későbbiekben ezt a térség komplex hulladékke­zelő és lerakó helyévé fej­lesztik. A beruházás költségeit — a központi támogatás mellett — az érintett megyék gaz­dálkodói közösen viselik. A tervek szerint a létesítmény első üteme 1989 végre foga­dóképes lesz, elindulhatnak a különleges hulladékok első szállítmányai. Bereczki Lajos hangsú­lyozta. olyan megoldást dol­goznak ki, hogy a szállítás, a feldolgozás semmiképpen ne károsítsa a környezetet. A Slzolnok Megyei Tanács kiadta a területfelhasználási engedélyt, s a munkálatokról folyamatosan tájékoztatják a környék lakóit és a szélesebb közvéleményt. A csütörtöki ülés befejezé­seként a tanácsi vezetők alá­írták a megállapodást: elő­ször Szolnok megye képvi­seletében Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke, majd Papái József, a Csongrád Megyei Tanács elnöke. Mu­rányi Miklós, a Békés Me­gyei Tanács elnökhelyettese és Gajdócsi István, a Bács- Kinkun Megyei Tanács el­nöke. Pénteken Solton folytató­dott a Dél-alföldi megyék együttműködési bizottságá­nak munkaprogramja. A szakemberek munkacsopor­tokban tanácskoztak, ahol az egyes témákat a korábban kialakított munkamegosztás szerint más-más megye kép­viselői terjesztették elő. A Szolnok Megyei Tanács a közlekedési koncepciók koor­dinálásának témafelelőse. Ezúttal arról tárgyaltak, ho­gyan lehet összehangolni a megyei elképzeléseket, a térség egészére figyelve fej­leszteni a közlekedési háló­zatot. Az élelmiszergazdaság te­vékenységét a Békés Megyei Tanács előkészítő munkája alapján vitatták meg. Javas­latot készítettek elő az együttműködés formáira, le­hetőségeire. Egy másik ja­vaslat pedig — a Bács-Kis­kun Megyei Tanács kezde­ményezésére, — az üresen álló községi lakóházak szer­vezett értékesítésével foglal­kozik. Az ülés pénteken délben ért véget. Az ott kidolgozott javaslatokról, a munkacso­portok tevékenységéről köz­leményt adnak ki. Lovas Dániel A Szigetközből érkezett első sóskaszállítmány- nyal megkezdődött a fel- dolgozási idény a Győri Hűtőipari Vállalatnál. A hűtőház az idén ebből a termékből mintegy 800 tonnát szállít a belföldi piacra. Képünkön: fó­liába csomagolják a sós­kát (MTI-fotó: Matusz Károly) Mikor is van gyermeknap ? Egyedül vártam a buszra s az újságot lapozgattam, amikor két negyvenesfor­ma nő érkezett, ök ketten arról vitat­koztak, hogy milyen ajándékot is ve­gyenek a gyermeknapra. Egyikük azért sopánkodott, mert legutóbb a gyerek csak egy kétezer forintos Legót kapott, s rettenetes fejtörésbe kerül kitalálnia, hogy most mi legyen az alkalmasabb ajándék. A másik nő pedig azon tűnő­dött, hogy öt videokazetta vajon elég lesz-e a gyereknek, aki imádja a vi­deóját, ami nem is baj, mert így nincs a sráccal gond. Felfigyeltem erre az utolsó gondolat­ra, ugyanis nem először tapasztaltam: egyes szülők legfőbb törekvése, hogy a gyerekkel ne legyen gond, s ehhez az állapothoz is a legkisebb erőfeszítéssel lehessen eljutni. A gondoskodás kötelessége összetett dolog. Autonóm felelősség és behódolás a nem mindig szerencsés társadalmi konvencióknak. Ezek csatáznak egy­mással, s napjaink valósága, hogy szá­mos esetben az utóbbi kerekedik felül. Ezért — sokak késztetése szerint — fel kell mutatni nem is egy, néha igen költséges jelét annak, hogy a gyerek a legfontosabb a családban. Holott az igazi szülői magatartás helyett csak a gesztusra, a felszínes önigazolásra jut ambíció, s ez kevés a tartalmas szülő— gyerek kapcsolathoz. Ez a gondolkodás sokszor már a gyerek vállalását is el- hibázottá teszi, hiszen nem a szülői hi­vatás tudata, hanem a társadalmilag is elfogadott vagy annak vélt, s így elvárt­nak gondolt „gyermekes család” meg­valósítása a meghatározó, mellőzve a gyermek vállalásából fakadó súlyos realitásokat. Nem tudok rosszabbat elképzelni, mint amikor a gyerek közvetlen vagy közvetett formában is státuszszimbó­lummá válik. Ugyanúgy a gyermeki ki­taszítottság alapesetének tartom ezt, mint azt a másikat, ami az állami ne­velőintézetekhez vezet. Jó pár éve — éppen gyermeknap tá­ján — egy ilyen intézetben jártam, aho­vá egy amatőr, de ismert bábegyüttes­sel vetődtem el. Az előadás áhítata ar­ra az alig háromnegyed órára éppúgy harmonikus világot varázsolt a sok­sok kis egyenruhás gyerek számára, mint a legjobb családi környezet. Ám amikor véget ért a játék, s a gyerekek — szokásunk szerint — közelebbről is megnézhették a bábokat, hangszereket, egy kis szőke fiút két jóvá! erősebb társa egyszerűen összerugdosott azért, nehogy megelőzze őket a ritka vagy ta­lán soha nem próbált foglalatosságban. / A kis szőke ösztönösen reagált, keserves sírásba kezdett. Aztán az ösztönt, a gyermekit, pillanatok alatt elnyomta az intézet íratlan törvényéből fakadó, na­ponta átélt élmény, ami akarva-akarat- lanul beíródott a legfeljebb 7 éves kis szőke fiú tudatalattijába: nincs kihez szólni a könnyekkel. Abbahagyta a sí­rást, s a vonásai döbbenetes gyorsa­sággal rendeződtek. Mindent tükröző tekintete ismét hideggé, érzéketlenné vált. Az ilyen gyors átváltozás csak azokban a gyerekekben megy végbe, akik igazán soha nem érezhették, hogy gyerekek, hogy valóban tartoznak vala­hová. Ez az élményem máig hatóan emlé­kezetes, s talán érthető, miért jutott ez is az eszembe a buszmegállóban vitázó két nő hallatán. A mostani gyermekna­pon talán éppen ezért különös figye­lemmel gondolok azokra a gyerekekre, akiknek csak ilyenkor van gyermek­napjuk. Akikben keveredik a feléjük fordított mai figyelem következtében megnyilvánuló öröm s a holnapi elfe- lejtettségtől való ösztönös félelem. Idáig jutottam a gondolataimban, amikor megérkezett a busz. A sofőr, látva a kevés utast, csak az első ajtót nyitotta ki. Magam elé engedtem a két nőt. Eszmecseréjük tovább folytatódott. En szálltam le hamarabb. Nem egyfelé vitt az utunk. — Szitás —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom