Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁJUS 22. Gyászhfr — köszönetnyilvánítások Értesítjük a rokonokat, ismerősöket, hogy AGÓCS BÉLA hamvasztás utáni búcsúztatása május 24-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a 7-es vendéglő dolgozóinak, a Terményforgalmi Vállalat dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagy- apánk, ID. KÓSA KAROLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mélységes gyászunkban osztoztak. Felesége és a gyászoló család, Tiszaföld- vár. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, a TVM vezetőinek, dolgozóinak, mindazoknak, akik SINKÓ SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztozni igyekeztek. Gyászoló felesége, lánya, fia, menye és unokái. INGATLAN KŐTELKEN eladó 330 négyszögöles telek félig kész kis hétvégi háznak alkalmas épülettel. Horgásztóhoz 200 m- re. Érdeklődni: Szolnok, Bozsó K. út 5. 11/21., egész nap. (6532) TÓSZEGEN, a Vár- konyi út 8. szám alatt, a kenyérgyár mellett kertes, tető- tér-beépítéses, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap 17 órától, vasárnap délután. (6530) NAGYKÖRŰBEN termő gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ady E. út 1. fsz. 10. Molnár. (6640) ______________ tJ JSZASZ, Deák F. u. 13. szám alatt 220 négyszögöles telek régi házzal eladó. Érdeklődni: Adám József, Budapest, X., Kada u. 123. III/ll. Telefon: 581177. (6869)____ PA SZTÓN, a Muzs- lahegyi üdülőtelepen 662 m2 bekerített fa víkendház, villany, víz és gyümölcsfákkal eladó. Sztanek, Ede, Pásztó, Tanácsköztársa- ság tér 9. (6850) VÉSŐ út 17. alatti kis családi ház, építésre alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Jászi F. út 14. IX/36. (6849)______________ AB ONY központjában 2 szoba, összkomfortos családi ház, kis kerttel, azonnal beköltözhetően eladó. Szolnoki csere is érdekel. Érdeklődni : Abony, Deák F. út 2., szombat, vasárnap (Zsinagóga mellett). (6847)______________ K ENGYELEN, Arany J. út 53. szám alatti tetőteres, központi fűtéses családi ház, 300 négyszögöl telekkel eladó, kp. -1- OTP-át- vállalással. Érdeklődni a helyszínen egész nap. (6842) ALCSISZIGETEN 200 négyszögöles zártkert, termő gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kassai út 80. 1/5. (6787) ÖSSZKOMFORTOS családi ház 270 négyszögöl telekkel, ipari árammal, melléképületekkel eladó. „Nyári költözés 853” jeligére a kiadóba. (6784) _____ Z AGYVARÉKAS központjában kétszobás családi ház eladó. Zagyvarékas, Béke út 5. (6782)__ S ZAJOL, Fő út 37. szám alatt kertes családi ház eladó. Érdeklődni lehet: egész nap. (6797)__ 2 szoba -f- étkezős, földszinti, szövetkezeti lakás kp.-ért eladó. Szolnok, Barta I. út 18. fsz. 4. (6793)______________ G ARÁZS eladó Szolnok, Tompa Mihály Út 1. 1/6. (6806) 30x11 m-es téglából készült tanyaépület, vízzel, villannyal, bekerítve, 5000 m* 2 területtel eladó. Irányár: 350 ezer forint. Kengyel, Cse- terér. Érdeklődni lehet: Karinthy Frigyes út 14/a. (6803) J A S ZB ERÉNYBEN, a Kossuth úton társasházi lakás eladó. Érdeklődni lehet az OTP jászberényi fiókjánál. (6719)_____ HUN YADFALVÁN,' Szolnoktól 25 km-re ház 1800 négyszögöl telekkel, buszmegállóban eladó. Irányár: 150 000 Ft. Érdeklődni : Szolnok, Gát út 6., Zagyvapart. (6704) TISZAJENŐN 800 négyszögöl hobbitelek, szerszámossal eladó. Érdeklődni lehet: Szandaszőlős, Gátőr út 3., egész nap. (6703) ÜJSZÁSZ, Akácfa út 91. szám alatt 150 négyszögöl közművesített építési telek eladó, a szociális otthon közelében. Érdeklődni: Üjszász, Akácfa út 35. alatt és Bátho- ry út 12. alatt. (6702) RÁKÓCZIFALVA központjában 3 szobás, fürdőszobás, kertes családi ház, melléképületekkel eladó, szép környezetben. Érdeklődni: Petőfi út 14. (6648) BELVÁROSI családi ház eladó. Érdeklődni : Batthyány út 32., 16.30—19 óráig, vasárnap kivételével. (6670)________ E LADÓ Szajol és Tiszapüspöki között levő 800 m2 Holt- Tisza-parti zártkerti ingatlan. Érdeklődni: Szolnok, Kassai út 72. III/ll., 17 óra után._ (6646)________ S zolnoki 59 m--es, 2 szobás öröklakás sürgősen eladó kp. + OTP-átvállalással. Érdeklődni: Mikszáth K. út 28. III/9. alatt. (6674) AZONNAL beköltözhető 2 szobás, fürdőszobás családi ház eladó. Szolnok, Pintér L. út 13. Érdeklődni lehet egész nap. (6780) CSALÁDI ház sürgősen eladó. Szolnok, Perc út 5. Érdeklődni : minden nap 16 óra után. (6659)______________ TÁ RSASHÁZ építéséhez társakat keresünk. „Balassa Bálint út” jeligére a kiadóba. (6686) 49 m2-es tehermentes, erkélyes öröklakás eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ady E. út 5. 1/10. (6685) SZOLNOK, Gurító út 12. szám alatti családi ház fél része eladó bontásra is. Érdeklődni: egész nap. (6698) KERTES családi ház eladó, Karcag, Apavári út 25. Érdeklődni: Karcag, Vörös Hadsereg út 8. Telefon: 255. (6638) CSALÁDI ház 250 négyszögöl telekkel eladó. Rákóczifalva, Kolozsvári út 9. Érdeklődni: Szolnok, Molnár Anna út 4. VII/62. Irányár: 450 ezer forint. (6636) KÉT családnak is megfelelő kertes ház eladó. Török- szentmiklós, Lenin Út 71. (6633) GARÁZS eladó Szolnok, Kassai út 104., bal második, akna, villany van. Érdeklődni: Münnich F. út 105. (6682)* ÜJSZÁSZ, Tavasz u. 3. szám alatt 2 szobás, fürdőszobás családi ház eladó, 200 négyszögöl kerttel, nagy mellék- épülettel. Érdeklődni: Tavasz u. 1. szám alatt. (6531) __ 7 3 m2-es 2 + 2" félszobás lakás OTP- átvállalással eladó. Szolnok, Jubileum tér 5. XV/1. Érdeklődni: 16-477-es szolnoki telefonon. (6795)__ S ZEGEDI négyszobás, kétszintes, gáz- központifűtéses, telefonos családi ház eladó. Szeged, Földmíves u. 45/B. Telefon : 11-952. (5666) KÉT SZOBÁS, kertes családi ház Szolnok, Szántó krt. 54. alatt eladó. OTP-s lakást beszámítok. Érdeklődni: egész nap. (6785)________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÖS, Május 1. u. 49. szám alatti lakóházas ingatlan eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklósi Ügyvédi Munkaközösség. (6184) EGY házban levő I. emeleti 2 és 3 szobás lakás a Széchenyi lakótelepen eladó. Érdeklődni: napközben a 13-012, este a ll-029-es telefonon. (7045)_____ E LADÓ 8020 m2-es telek, ebből 1200 m2 magasművelésű szőlő és gyümölcsös, háromszintes, komfortos épülettel Kiskunhalason. Érdeklődni : 17 óra után (77) 22-898-as telefonon, vagy Hering Ferenc, Kiskunhalas, Állomás u. 3. fsz. 2. (7045) GÉPJÁRMŰ FELÚJÍTOTT 1200-as Lada reális áron eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kun Béla krt. 1. 5/4., hétfőtől péntekig. _(6535)_ E LADÓ ZI-s Trabant, friss műszakival. Szolnok, Barta István út 7. fsz. 6. (6603) 3 mázsára vizsgáztatott 1 tengelyes utánfutó eladó. Kengyel, Rákóczi út 32. (6781)___________ M —24-es 4,5 éves Volga, friss műszakival eladó. Irányár: 85 ezer forint. Szolnok, József Attila út 27. IV/25. Érdeklődni a délutáni órákban. (6776)___ Ü J Jáwa Moped eladó. Szolnok, Ady E. út 46. Érdeklődni: egész nap. (6789) PIROS TS 250/É 5 sebességes motorkerékpár eladó. Szolnok, Kassák L. út 11. Szilveszter Tibor. Érdeklődni: 17 óra után. (6805) SKODA 105-ös karosszériaelemek eladók. Tószeg, Móricz Zsigmond út 2. (6766) ______________ 1 50 ES MZ eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kürt út 14., esti órákban._(6684) GMes Wartburg eladó. Érdeklődni a ll-552-es szolnoki telefonon. (6681) JÓ állapotban levő csukott ZUK eladó. Rákóczifalva, Kun Béla út 18. Érdeklődni : hétköznap 17 óra után, vasárnap egész nap. (6635)__ J Ó állapotban levő 250 cm3-es Luxus ETZ motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok, Veres Péter út 16. (6634) ADÁSVÉTEL COMMODORE—64 Datasettel, két Joys- tikkal, 300 db programmal 26 000 Ft-ért eladó. Szolnok, 12- 900/1243-as mellék, Pál. (6682)_________ 1 ,5 méteres szobafenyő eladó. Szolnok, Gerle út 15. II em. 7^ (6531)__________ H ŰTŐLÁDA 380 liter új, eladó. Martfű, Lenin út 8., Baloghné. (6575) INFRA Color színes televízió eladó. Szolnok, Jósika út 7. IV. em. 13. (6708)_ G ARANCIÁLIS japán új videorekor- der eladó. Szolnok, S all ai_út_10. (4465) H ÁROMÉVES törzskönyvezett sziámi nőstény macska eladó. Érdeklődni: Szolnok, Csokonai u. 19. III/12. (7045) EGYÉVES, sodrott csikó eladó. Rákóczifalva, Béke út 15. (6534)______________ H ANNOVER típusú, 5 darabból álló, alig használt szekrénysor eladó. Érdeklődni lehet a 17-388- as szolnoki telefonon. (6533) MENYASSZONYI ruha eladó. Szolnok. Achim András út 15/a, (6528) ___ Ü J 160 cm-es Bahama színű fürdőkád kedvező áron eladó. Érdeklődni: Szolnok, Zagyvaparti sétány 2. 1/5., 17 óra után. (6527) ÜJ, 4 személyes alumínium csónak eladó. Szőke, Kun- szentmárton, Marx Károly út 4. (6639) GYÖNYÖRŰ fehér nagyvirágú mindszenti krizantémpalánta nagy mennyiségben eladó. Rákóczifalva, Dózsa György út 18. Do- bos Mihály. (6299) PANASONIC sztereó videomagnó eladó. Irányár: 65 ezer forint. Szolnok, Tompa Mihály út 7. III/48. Érdeklődni: 18 óra után, (6779) VÁMKEZELT Daigó videolejátszó és egy Levis kétkazettás gyorsmásoló magnó eladó. Bagi László, Szolnok, Mártírok út 41. (6788) _ V ENNÉK jó állapotban levő bőrdíszműves munka varrására alkalmas lapos varrógépet, több talppal és műanyag alkatrész nélkül. Ajánlatot ár- megjelöléssel kérek. Sebestyén Istvánné Szolnok, Sziget út 7. (6778) 4 részes, sötét színű kolóniái szekrénysor, bordó bársony borítású ülő- garnitúrával eladó. Érdeklődni: 17—20 óra között minden nap, vagy a 12-735- ös szolnoki telefonon. Szolnok, Bajcsy út 16. VI/32. (6775) MÉG nem használt kétkazettás, Lasing típusú, sztereómagnós rádió kedvező feltételek mellett, részletre is eladó. Zagyvarékas, Május 1. út 6. (6786) ELADÓ 4 db üvegfalkeret 2x1,4 m-es, 2 db házi készítésű traktor, 1 db körfűrész és 1000 db kéménytégla. Karcag, Dózsa György út 44.__(6798) Ü JSZERÜ 3 ajtós szekrény eladó. Érdeklődni : Szolnok, Kassai út 2/a. du. 5—6 óra között. (6699) 120 cm magas, 4 éves póni csődör- csikó eladó. 110—120 cm póni kancacsikó csere vagy vétel is érdekel. Ajtai Ferenc, Jászkisér, Nagykor út 88. (6711)______________ T ETŐSZERKEZETHEZ alkalmas új faanyag eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Szolnok, Mikszáth Kálmán út 9. (6661)____ ___ 220 V kukoricamorzsoló, 380 V terménydaráló, 20 kalapácsos, kétkerekű kis traktor, ekével, utánfutóval, kapával eladó. Abony, Téglagyár út 16. (6673) ALIG használt 120 1-es villanybojler eladó. Érdeklődni lehet: 17—19 óra között, Szolnok, Bálvány u. 1. 11/15. alatt. (6765) _______ S TEREO hi-fi center, lemezjátszó Philips rádió-magnó 1131 típusú lapos magnó (10 cm magas) eladó. 5200 Török- szentmiklós, Mártírok út 190., Varga Pálné. Érdeklődni lehet: hétköznap délután. (6687) 125 literes Lehel hűtőgép jó állapotban eladó. Érdeklődni hétközben 17 óra után, Szolnok, Kassai út 72. 1/3. (6683) VÁMKEZELT Commodore— 16-os számítógép kompletten eladó. Szolnok, Palla I. krt. 1. IV/3., 15 óra után. (6705) EGYÉB BALATONKENESÉN szoba és faház üdülénre olcsón kiadó. Csónakos horgászat lehetséges. Érdeklődni: Perczel, Bajcsy- Zs. u. 25. vagy 22/ 13-875-ös telefonon. (6371) HÁZASSÁG 60 éves, özvegy férfi megismerkedne korban hozzá illő nővel, aki vidéki házába költözne. Szimpátia esetén házasság lehetséges. „Együtt könnyebb” jeligére a kiadóba. (6637) ______________ 3 2/165/58, elvált, középfokú végzettségű, gyermektelen nő házasság céljából megismerkedne őszinte, intelligens, magával és másokkal szemben igényes, magas férfival. Kalandot keresők ne írjanak, csak komoly szán- dékúak levelét várom. „Szemembe nézz, szívembe láss” jeligére a kiadóba. (6701) .56 éves, 158 cm özvegy asszony, jólelkű, jó megjelenésű özvegy férfit keres, aki értékelni tudná egy szeretetre vágyó asszony közeledését. Kölcsönös szimpátia esetén házasság lehetséges. „Középút” jeligére a kiadóba. (6712) 47 163 58, elvált asz- szony, egy 12 éves fiúgyermekkel, keresi annak a férfinak az ismeretségét, aki megértő és rendes tudna lenni hozzá és gyermekéhez. „Közös szimpátia” jeligére a kiadóba. (6933) 34 164/58 elvált asz- szony, egy gyermekkel keresi jó megjelenésű, intelligens fiatalember ismeretségét, aki szeret utazni, kirándulni. Gépkocsival rendelkezők előnyben. „Újrakezdés” jeligére a kiadóba. (6932) 32 éves, 158 cm, barna, csinos, vezető beosztásban dolgozó elvált asszony 8 éves kislánnyal, megismerkedne legalább középfokú végzettséggel rendelkező, 175 cm-nél nem magasabb, őszinte, családcentrikus férfival, szimpátia esetén házasság lehetséges. Lakás van. Minden fényképes levélre válaszolok. , .Remény” jeligére a kiadóba. (6832) 34 éves, 178 cm magas, szőkésbarna hajú, elvált szakmunkás férfi egy gyermek után elkötelezett megismerkedne melegszívű, házias lánnyal vagy elvált asszonnyal házasság céljából. Egy gyermek nem akadály. „Boldogság” jeligére a kiadóba. (6768) Pályázati felhívás A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat, Szolnok, Kossuth téri Irodaház a 38/1980. (IX. 30.) MT. sz. és a végrehajtására kiadott 14/1890. (IX. 30.) BkM. sz. rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi ülzetek szerződéses formában történő üzemeltetésére: 1988. július 1-től 1993. június 30-ig terjedő időre; TÜNDE ESZPRESSZÓ Szolnok, Ságvári krt. 28. PIACI BISZTRÓ Abony, Piac tér BUNDÁS FALATOZÓ Jászberény, Dózsa Gy. u. 12. BOKRÉTA ESZPRESSZÓ Mezőtúr, Köztársaság u. 74. GRILL ÉTELBÁR Mezőtúr, Dózsa Gy. u. 20. OMNIA ESZPRESSZÓ Mezőtúr, Kossuth tér 3—5. RÓZSABOKOR ÉTTEREM Karcag, Püspökladányi u. 2. VADÁSZ ÉTTEREM Tiszafüred, Lenin u. 4. SZERB SÖRÖZÖ Törökszentmiklós, Május I. u. 2. 1988. augusztus 1-től 1993. július 31-ig terjedő időre: MAYA ESZPRESSZÓ Szolnok, Vosztok u. 1988. július 1-től 1988. szeptember 30-ig terjedő időre: TÓ VENDÉGLŐ Abádszalók Pályázhat aki, — a vállalat által előírt szakmai képzettséggel, gyakorlati idővel rendelkezik; — nem esik foglalkoztatási tilalom alá; — a vállalattal munkaviszonyban áll, vagy kötelezettséget vállal arra, hogy sikeres pályázat esetén munkaviszonyt létesít a vállalattal. A pályázat feltételeiről, az üzletek adatairól írásban adunk tájékoztatást az érdeklődőknek, melyet 1988. június 2-ától vehetnek át Szolnokon, a Kossuth téri irodaház II. em. 8. sz. szobában. A pályázatot, amely egyidejűleg a versenytárgyalásra való jelentkezés is, személyesen, két példányban megírva kell benyújtani legkésőbb 1988. június 13-ig, Szolnokon, a Kossuth téri irodaház II. em. 8. sz. szobában. A VERSENYTÁRGYALÁS IDŐPONTJA: 1988. június 22-én, 9 órakor A VERSENYTÁRGYALÁS HELYE: Szolnok, Kossuth téri Irodaház II. em. 2. sz. szoba. Dolgozókat alkalmazunk v --------/ A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS TERVEZŐ ÉS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATA azonnali belépéssel felvesz anyagellátási előadói munkakörbe agilis, katonaidejét letöltött munkaerőt, középiskolai végzettséggel. Megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet személyesen, részletes önéletrajzzal a vállalat anyagellátási és értékesítési főosztályán. (7029) TISZAFÖLDVÁRI ÉPlTÖ- VASIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET felvételre keres számviteli és pénzügyi osztályvezető-helyettest, lehetőség szerint építőipari gyakorlattal és mérlegképes könyvelői végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövetkezet központjában (Tisza- földvár, Kossuth L. út 109.), a szövetkezet főkönyvelőjénél. (7035) A RIGÓ JÓZSEF ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA július 15-től közgazdasági érettségivel (munkajogi ismeretekkel)' gyors- és gépírni tudó munkaerőt keres iskolatitkári állás betöltésére. Jelentkezni lehet a Rigó József Üti Általános Iskola (Szolnok, Széchenyi városrész) igazgatóságán. (6658) AZ ÁFÉSZ gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót főosztályvezető mellé felvesz. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon, Szolnok, Szigligeti u. 2. 1/14. alatt. (6235) A RÁKÓCZIFALVI NAGYKÖZSÉGI TANÁCS felvételt hirdet pénzügyi csoportvezetői állás betöltésére. Szükséges iskolai végzettség pénzügyi-számviteli, államigazgatási vagy egyéb főiskola. Fizetés megegyezés szerint. Az állás azonnal betölthető. Jelentkezés a nagyközségi tanács elnökénél vagy vb-titká- ránál. Költségvetési gazdálkodásban Jártasak előnyben. (5197) Felvételre keresünk gyors- és gépírót a vállalat központjába. Gyakorlat hiánya nem akadály. Jelentkezni lehet: Alföldi Szilikátipari Vállalat üzemgazdasági osztályán, Szolnok, Vörös Hadsereg út 6. szám alatt. (5105) A TIT SZOLNOK MEGYEI SZERVEZETE gazdasági vezetői munkakörbe keres felsőfokú végzettségű, gyakorlattal rendelkező munkatársat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér 4. szám alatt, személyesen. (6627) A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT felvételre keres raktárost (hűtőházi) munkakörbe férfi dolgozókat. Követelmény: középiskolai végzettség, szakirányú (középiskolát végzetteket, valamint gyakorlattal rendelkezőket előnyben részesítik. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: személyesen a vállalat személyzeti vezetőjénél. (5605) A SZOLNOK MEGYEI ÁLLAT- FORGALMI ÉS HÜSIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz igazgatási előadói munkakörbe középiskolai érettségivel és gyors- és gépírói gyakorlattal rendelkező dolgozót. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályán (Szolnok, Vágóhíd út 60.). (6588) A BÖRTEX SZÖVETKEZET felvételre keres a szolnoki és törökszentmiklósi üzemeibe varrni tudó szakmunkásokat és betanított munkásokat. Keres továbbá a szolnoki szitafestő üzemébe — kétműszakos munkarendbe — férfi vagy női betanított munkásokat. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi osztályán, Szolnok, József Attila u. 8. (6015) AZ ENERGOÍNDUSTRIA KÖZÖS VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz Szolnok és környékén változó munkahelyre csőszerelő, hegesztő és lakatos szakmunkásokat. Brigádok előnyben! Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Energo- industrla Közös Vállalat, 1129 Budapest, Táltos u. 4. Telefon: 556-211 és 754-514. (4949) A Vénusz Ruházati Kereskedelmi Vállalat felvételre keres: adminisztrációvezetői munkakör betöltésére mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező dolgozót. Cím: Szolnok, Rékasi út 3. (hátul az udvarban). Megközelíthető a 12-es autóbusszal. (5824) A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT hőszolgáltatási üzeme felvesz kOzépfokú végzettséggel rendelkező. Ötéves kazánüzeml gyakorlatot szerzett munkavállalót. Jelentkezés : Füzes Tamás hőszolgáltatási üzemvezatOnél. Szolnok, Ostor út 7. (4437) AZ ELSŐ MAGYAR SZÖVETKEZETI SÖRGYÁR GT MARTFŰ azonali belépéssel felvételre keres palackozó üzemébe nöl és férfi betanított munkásokat és férfi segédmunkásokat háromműszakos munkarendben történő foglalkoztatással. Jelentkezés személyesen a sörüzem vezetőjénél. Elsősorban Tisza- földvár, Martfű, Rákócziújfalu és Kengyel térségéből várunk jelentkezőket. (4628) A SZOLNOKI PAPÍRGYÁR felvételre keres középfokú szakirányú végzettséggel és gépírni tudással rendelkező női dolgozót készáru-összeállító munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8—12., munkaügyi osztály. (4873) AZ MN KILLIAN GYÖRGY REPÜLŐ műszaki főiskolán működő MN Repülőgépszerelő és Repülőgépmúszerész Tiszthe- lyettesképzö Szakközépiskola felvételt hirdet egyetemi végzettségű, középiskolai tanítási gyakorlattal rendelkező magyar —történelem és történelem— orosz szakos tanári állásokra, továbbá tanulmányi előadói munkakörre. Jelentkezni lehet az MN Killlán György Repülő Műszaki Főiskola személyügyi osztályán Írásban, személyesen vagy telefonon (11-326/198-as mellék), elmünk: MN Killlán György Repülő Műszaki Főiskola, Szolnok, Repülőtér 5008 Pf.: 1. (6068) A SZOLNOKI DOHÁNYFERMENTÁLÓ ÜZEM felvételre keres közgazdasági végzettséggel és gyakorlattal rendelkező bérelszámolót. Jelentkezés az üzemben. (5152) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐIPARI VÁLLALAT felvesz a szolnoki kenyérgyárba: villanyszerelőt, műszerészt, gépkocsi- vezetőt, szállítót. Érdeklődni lehet: Szolnok, Landler Jenő út, a gyárvezetőnél. A szolnoki központi tmk-ba: autószerelőt. Érdeklődni lebet: Szolnok, Rákóczi u. 50. A szolnoki központi irodába: bérelszámolót, könyvelőt, könyvelési csoportvezetőt, számlázót, számlázási csoport- vezetőt, elszámoltatási csoport- vezetőt, ügyvitelszervezőt, programozót, irattárost, gépfró-ad- mlnisztrátort. Jelentkezni lebet: Szolnok, József Attila u. 38., személyzeti osztály. (6267) a kunság Élelmiszer és VEGY1ARÜ KERESKEDELMI VÁLLALAT szakképzett bolti elszámoltatót vesz fel. Jelentkezni lehet a vállalat központjában személyesen, Szolnok, Ságvári krt. 22. I. emelet 23-as ajtő. (5331)