Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁJUS 17. i—JegyzetlapoK Jelenidő Jókedv uralja a termet, száll a nóta, ropják a tán­cot. Mindenkinek túláradó jó a kedve. Először csodál­kozom, mostanság nem ta­pasztalom, hogy tudunk felszabadultan, igazán örül­ni. Aztán,' hogy néhány jó­kedvű nő hajlandó a kedv okáról is szólni, igazat adok a mulatóknak. Egy egész esztendei munkát ünnepel­nek, olyan munkát, aminek párja sincs a megyében. Olyan munkát, amely ren­geteg lemondással jár, amely egy napra se enged lazítást. Elmondták pontosan, mit, mennyit vállalt és teljesí­tett a kollektíva, s miáltal ismert, mi több, elismert a városban és nagy környé­kén. Törökszentmiklós a város, itt dolgozik a Jelen­idő Szocialista Brigád — az OTP-fiókban. Tizenhá­romszoros birtokosai a címnek, s először 1986-os munkájuk alapján nyerték el a Takarékpénztár Kivá­ló Brigádja címet. És most, másodszor kapták meg, mert 1987-ben ismét bizo­nyítottak. Ha most valaki azt mondja, na és, hány ki­váló dolgozik a megyében, rábólintok. Igen, szeren­csénkre elég sok. Hanem: az OTP nagy és országos hálózatában mindössze há­rom érdemelte ki ezt a ki­tüntetést. Így már mond valamit, hiszen hatszáz szo­cialista brigád között kitűn­ni, nem akármi. A tizennyolc asszony, lány — ugye nem kell ma­gyarázkodni, mindnyájan ügyfelek vagyunk, ritka az OTP-ben a férfi tisztségvi­selő — hitelezésben dolgo­zik. Hozzájuk mennek a házépítők és lakásvásárlók, náluk intézik a különféle vásárlási kölcsönöket. a mezőgazdasági hiteleket — s nehogy azt gondolja va­laki, hogy a kisváros csak a működési területük. Hoz­zájuk tartozik még a kör­nyék sok nagy és kis falva — kilenc település. Reggeltől estik állnak a pult mellett, intézik a be­térők ügyeit. És nemcsak a betérőkét, hanem — ha olyan a feladat — maguk mennek az ügyfelekhez. A gáztársulás alakuló ülésén természetes volt, hogy a ta­karékpénztári ügyintéző a helyszínen ismertette a le­hetőségeket, s ugyanígy van évek óta a mezőgazda- sági kölcsönök szerződés- kötésekor is. A hátralékos ügyfeleket is ismerik — ne bolygassuk, időnként mennyit mennek, kilincsel­nek a tartozók, az adósok nyomába. Mindehhez tessék hozzáadni, hogy tanuljak! A fiatalabbak az idősebbek példáján több reszortfel­adatot ismernek meg, ál­landóan naprakészek a hi­telszabályokban, új lehe- tőségekben(i) és mellette társadalmi munkát vállal­nak, végeznek. A városi tanács elnökének legutóbbi, 1987-es oklevele 312 óra társadalmi munkavégzést bizonyított 1987-ben. Ugye, már érthető, hogy szállt a nóta, ropták a tán­cot a múlt héten az OTP törökszentmiklósi fiókjá­nak brigádkitüntetési ün­nepségén? Volt minek örül­ni, s volt miért erőt gyűj­teni. A brigád neve: Jelen­idő. A kitüntetés perceiben se gondoltak másra: jövő­re ugyanígy, legalább ugyanígy dolgozni! Ezek után azt hiszem, senki se mondja, ugyan minek ör­vendeztek, ünnepeltek. Volt mire! (SJ) gyei kulturális csoportnak és sportegyesületnek köte­lezte el magát, évi mintegy 6—7 millió forint összeg­ben. A támogatottak népes táborába az idén nem fér be a zenekar, most annál is inkább nem, mert az el­múlt évi 350 milliós nyere­séggel szemben az idén csupán 90 millió forint vár­ható. Egyszóval szűkülnek a források. „Ha tavaly jöt­tek volna, szíves örömest mondtam volna igent” — mondta Sziráki András, s szavaihoz — ismerve a me­gyei kulturális életben vál­lalt szerepét, tevékenysé­gét — aligha fér kétség. A „mini” találkozó még­sem zárult eredménytele­nül, hiszen egyrészt meg­ismerte egymást két, kul­turális életünk gazdagítá­sán — közvetve-közvetle- nül — munkálkodó ember (akik mellesleg egyaránt huszonöt esztendeje töltik be posztjukat ugyanazon városban), másrészt pedig ígéret hangzott el Sziráki Andrástól, hogy üzleti kap­csolatait fölhasználva köz­benjár egy franciaországi, illetve NSZK-beli koncert- út szervezésének előkészí­tésében. Ez természetesen még a jövő zenéje, de mindenesetre biztató kez­det. Hogy mi a találkozó lé­nyeges tanulsága? Nos, megvolt az esély egy mind­két fél számára előnyös és eredményes fúzióra, ha el­ső nekirugaszkodásra nem is sikerült. Ám intő jel más kulturális szervezetek, cso­portok, intézmények szá­mára: a próbálkozások azért is ildomosak, mert — amellett, hogy természe­tesen egyfajta reménnyel kecsegtetnek — a kultúra nemes területén a sült ga­lambok változatlanul nem homályosítják el a Napot az ölhetett kézzel jobb időkre várakozók egén... J. J. Műszaki és közgazdasági hetek az Aprítóban Pontházak miért pont ott? Terítéken a fejlesztés Május 16-án a néhány hete üzembehelyezett számító- gépes tervezői munkahely bemutatásával zárta a Gép­ipari Tudományos Egyesület aprítógépgyári csoportja a Szolnok megyei műszaki és közgazdasági hetek ez évben is tartalmas programsoroza­tát. Ezzel együtt április 15 óta — amikor dr. Horvát Mátyás, a Budapesti Műsza­ki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára „Hazánk és a világ gépiparának vár­ható fejlődése 2000-ig” cím­mel megnyitó előadását meg­tartotta —. öt rendezvény tájékoztatta az Aprítógép- gyár szakembereit és a más vállalatoktól érkezett érdek­lődő kollektívákat. A műszaki fejlesztés je­lenéről szóló előadásokon, szakmai tanácskozásokon több mint 200 szakember vett részt. Előadás hangzott el az acélötvözetek vegyi összetételének színkép­elemzéses vizsgálatáról, és megtekintették az érdeklő­dők a vállalat acélöntödéjé­ben az év elején üzembehe­lyezett svájci Ari gyártmá­nyú spektométert. Még csak most szerelik Esztergomban a Szerszám­gépipari Művek marógép­gyárában azt az MC 1250 tí­pusú, számjegyvezérlésű megmunkálóközpontot, melynek felépítését, progra­mozását előadáson is bemu­tatták. A forgácsolás minő­ségét, termelékenységét jelentősen emelő, 20 millió forint értékű berendezést jú­liusban telepítik az Aprító­gépgyárba. Az SZMT művelődési központjában Üzemek, szövetkezetek termékbemutatója Termékbemutatót és vá­sárt rendez május 18 és 22 között Szolnokon az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központja. A bemutatón többek között a Mezőtúri Fonalnemesítő és Szőnyeg- szövő Háziipari Szövetkezet, a Martfűi Növényolajgyár, a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyára, a Szolnoki Cukogyár, az Ingatlankezelő Vállalat, a Tigáz, a Bőrtex, a Törökszentmiklósi Ba­romfifeldolgozó Vállalat, a Kisújszállási Vas- Fa és Építőipari Kisszövetkezet, a Fékon üzem, a Karcagi Ál­talános Technikai Szövetke­zet, a Jászberényi Szekuri- tás Ipari Vállalat termékeit, szolgáltatásait nézhetik, il­letve vásárolhatják meg az érdeklődők. Május 20-án szakmai napot tartanak, amelyen a bemutatkozó munkahelyek képviselői részletes tájékoztatást adnak a közönségnek. Tavaly ősz óta, amióta el­kezdődött a megyeszékhely Széchenyi városrészén a két tízemeletes pontház építé­se az Ecseki és a Rigó utca elején, folyamatos a panasz­áradat. Az emberek nem ér­tik. miért kellett a városrész már-már befejezettnek tűnt oldalát ismét építési területté változtatni. A szomszédban lakók pedig azért panasz­kodnak. mert az ablakuktól, — Kezdjük talán a legké­zenfekvőbbnek tűnő kérdés­sel; miért épülnek a pont­házak pont ott? Mi szükség rájuk? Bizonyára önük előtt sem ismeretlenek a pana­szok, az ellenvélemények! Berényi András: — A Széchenyi városrész tervét a városi tanács megbízásából a hetvenes években készítette a VÁTI (a Városépítési Ter­vező Intézet). Az a terv tar­talmazta a gerincűt menti pontházak megépítését, s a városi tanács elfogadta a Széchenyi beépítésének ter­vét. — Tudomásunk szerint ez a terv tizenhat emeletes to­ronyházat tartalmazott. Mi­ért tízemeletesek épülnek most. Miért kényszerült az építtető — azaz a városi ta­nács — „lefaragni” hat eme­letet? Ha már építünk, miért nem építünk másfélszer ma­gasabbat. amelybe másfél­szer annyi lakás kaphat he­lyet? — Valóban tizenhat eme­letes toronyházakról szólt a terv, mert mindenki — első­sorban a városi tanács vég­rehajtó bizottsága és a vb mellett működött szakértői testületre gondolok —egyet­értett a tervezővel abban, hogy a Széchenyi városré­szen mint Szolnok építésze­tileg jól elkülönült, ebből a szempontból önállónak te­kinthető településrészén szükséges, sőt, kívánatos bi­zonyos építészeti hangsúlyok megteremtése. — Ne feledkezzünk meg a naptárról. A hetvenes évek­ről van tehát szó, amikor szinte „divat" volt torony- házat építeni! — Igen. Lényegében az — A terület közművesítve, előkészítve — rendelkezésre állt, mondhatnám, magát kínálta. Szolnokon a hatodik ötéves tervben két olyan év is akadt, amikor nem épül­tek állami lakások. Nézetem szerint ezt egy nyolcvanez­res város, több mint három és fél ezer lakásigénylővel nem engedheti meg magá­nak. Tehát lakást kell építe­nünk! Az építkezéssel járó ké­nyelmetlenségeket. sajnos el kell viselniük a Széchenyin lakóknak. Megértésüket, tü­relmüket kérjük. Valóban az volna a legjobb megoldás, ha előbb megépülne egy húsz­ezres lakótelep az összes el­látó, kiszolgáló és szociális létesítményével együtt, és csak azután költöznének be lakói. Csak hát ezt a vilá­erkélyüktől 11 méterre épülő pontházak eltakarják a ki­látást, beárnyékolják a la­kásokat. A kérdések, a pa­naszok eljutottak szerkesztő­ségünkbe is, a városi tanács illetékeseihez továbbítottuk őket. Berényi Andráshoz a város főépítészéhez és Kéri Józsefhez, a városi tanács végrehajtó bizottsága pénz­ügyi, terv- és munkaügyi osztályának vezetőjéhez. idő tájt született döntés a város magas házainak meg­építéséről, illetve részben már meg is épültek. Gondol­junk csak a két tizennyolc emeletesre, a vízügyi szék­házra vagy a vasútállomás melletti huszonnégy emele­tesre, amelyeket ugyancsak „nem szeretünk". De a kérdés úgy szólt, ho­gyan lett a Széchenyin a ti­zenhat emeletből tíz. Két okból. Az egyik, hogy az Építésügyi és Városfejleszté­si Minisztérium a nyolcva­nas évek elejétől — vissza­rettenve a közvéleménytől — lényegében nem javasolja toronyházak lakóházként va­ló megépítését. A másik: bonyolultabb műszaki meg­oldást kíván egy tizenhat emeletes toronyházat meg­építeni, mint egy „megszo­kott”, középmagas tízemele­test. Hogy mást ne mondjak, több liftre, bonyolultabb víznyomásfokozó berende­zésre lenne szükség. A ta­nács ezért határozott a tíz­emeletesek mellett. — Változatlanul nem hagy nyugodni a kérdés: ha ezek a házak az eredeti tervben szerepeltek és — gondolom — elsősorban anyagi meg­fontolásból nem épültek meg az Ecseki és a Rigó utca sza­lagházaival egyidöben. miért épülnek most, kényelmetlen­séget, kellemetlenséget okozva az ott lakóknak, az­tán a közvetlen házszomszé­doknak hosszú távon is? Osztom azok elégedetlensé­gét is. akik — mondjuk a hetediken — ezután nem a !napsütötte égboltot, hanem a tizenegy méterrel lévő szomszédos lakást kénysze­rülnek szemlélni! gon sehol sem így csinálják, még a nálunk jóval gazda­gabb országokban sem. Az árnyékolásról: kétség­telen tény, hogy az Ecseki és a Rigó utca szomszédos lakásai számára bizonyos használati hátrányt jelent a két pontház megépítése. A lakások déli oldalán az ét­kezők, a konyhák ablakai nyílnak. Ezek megvilágítása némileg csökken, a lakószo­báké megmarad. Ám — s itt az Országos Építésügyi Sza­bályzatba lapoz Berényi András — építésügyi sza­bálytalanságról szó sincs, te­hát az említett lakások ér­tékének csökkenéséről nem beszélhetünk. — A kivitelező a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat. Tudvalévő; tavaly komoly gondok jelentkeztek Tizenhat emeletből tíz Versenypályázat egy jelentkezővel A Jászt ényszarui Béke Tsz kalap- üzemében szé­les választék­ban készítik a női és férfi kala­pokat. Termékei­ket külföldi és belföldi piaco­kon értékesítik, évente mintegy 250 ezret. A ka­lapüzemben gyártják egyéb­ként a Szöulba készülő olimpi­konok egyenka- lapjait. A tetsze­tős műszalma alapanyagú, mo­dem fazont az üzem 12 modellje közül választot­ták ki a szerve­zők (Fotó: T. Z.) gazdálkodásában. Sokak úgy teszik föl a kérdést: nem azért épül-e most a két pont­ház, hogy az ARV-nek le­gyen munkája? — A városi tanácsnak nem „édesgyermeke" az AÉV, hanem egy olyan építőipari vállalat — a megyében az egyetlen —. amelyik tud pa­neles technológiával építeni. A városnak nincs közvetlen érdekeltsége az ÁÉV életké­pességét, sem tönkremenete­lét tekintve. A Széchenyin nincs az ÁÉV-nek monopó­liuma. Kollégiumot, torna­termet épít ott például a Szotév. Ehhez a kérdéshez Kéri Józsefnek is van mit hozzá­fűznie. — A városi tanács ver­senypályázatot írt ki a pont­házak megépítésére. — Hol jelent ez meg? — Az „Árszabályozás és termékforgalmazás” című hivatalos közlönyben. A tervdokumentációt három építési szervezet vitte el ta­nulmányozni. Határidőre egyetlen pályázat érkezett, a Szolnok Megyei Állami Épí­tőipari Vállalaté. Magát a versenypályázatot eredmény­telennek minősítettük, de az ÁÉV ajánlatát kedvező­nek találtuk. A lakások eladók — Az építtető, a beruházó tehát a városi tanács, s a pontházak lakásai állami bérlakások lesznek. — Nem. Az egyik pont­ház — amelyben hatvan la­kás kap helyet — beruházó­ja a Honvédelmi Minisztéri­um. Természetesen a laká­sok áraiba bekalkuláltuk a terület előkészítésének és közművesítésének díját is. A másikban, a hetven lakásos épületben bérlakások kap­tak volna helyet, ám a város költségvetésének ismert megnyirbálása miatt nem így lesz. A lakásokat bérla­kásként megépíteni nem tudjuk. A tanács a decembe­ri ülésén döntött 85 millió forint hitel fölvételéről, hogy az építkezés egyáltalán be­fejeződhessen. A hitelt visz- sza kell fizetni. A hetven la­kást értékesíteni fogjuk. Hangsúlyozom, nem ez volt a tervünk, ez kényszerintéz­kedés ! — Lesz-e fizetőképes ke­reslet? — Most úgy tűnik, igen. Alapvető érdekünk, hogy a lakásokat minél előbb elad­juk! Megtudtuk még, hogy a pontházak földszintjén, mintegy 370—370 négyzet- méteren üzletek, szolgálta­tóhelyiségek nyílnak majd, ha lesz, aki megvásárolja a „négyzetmétereket”. Ha ez megvalósul, bizonyára örö­müket is lelik majd a pont­házakban a Széchenyin la­kók. Egyébként mind a két épületet átadják még az idén. Hozzá kell tennünk: az eredeti tervek szerint nem kettő, hanem négy pootház megépítéséről volt szó a vá­rosrésznek azon az oldalán, minden utca elején. A má­sik' két épület megépítése egészen bizonyosan nem jö­het szóba a mostani ötéves tervben. A most épülő laká­sok 73—83 négyzetméteresek, kényelmesek, jó elosztású­nknak tűnnek. * * * Mit tehet hozzá mindehhez a cikkíró? Kívánhatja, hogy népesüljenek be minél ha­marabb azok a lakások! És a kényelmetlenségre, a már meglévő lakások „megvilá- gítottságának némi csökke­nésére" mit mondjon? Talán azt; ha egyik ujját harapja, a másik is fáj? A szomszéd­nak kényelmetlen, hogy konyhaablaka elé épül e.ey pontház, eltakarva a meg­szokott fényt, látnivalót. A majdan beköltöző hetven családnak meg nagy öröm, hogy végre-valahára önálló otthonukban élhetnek. Egri Sándor A jövő zenéje Nyílt titok, hogy gazda­ságunk sokat hangoztatott nehézségei miatt napjaink­ban érezhetően mérséklő­dött a kultúrára, művelő­désre fordított összeg nagy­sága. Éppen ezért a kultu­rális csoportok, intézmé­nyek stb. — a korábban el­ért színvonal megőrzésére, illetve az előrelépésre gon­dolván — új vizekre evez­nek; csakúgy, mint a sport világában szokás, támoga­tókat, manapság divatos szóval élve: szponzorokat keresnek. Ez a fajta kultu­rális „marketing” tevé­kenység, mecénáskeresés elsősorban az olyan jól gazdálkodó cégekre irányul, amelyeknek korántsem kö­zömbös, hogy nevük, hírük — határainkon belül, netán világviszonylatban is — nem csupán gazdasági ber­kekben cseng jól. Kulturális intézménye­ink közül jó néhány igyek­szik is megragadni a lehe­tőséget, s valamilyen mó­don kapcsolatba kerülni egyik-másik „jól menő” céggel. Az esetleg létrejött „üzleten” voltaképp mind­két fél jól jár; hogy a tá­mogatott partner miért, fö­lösleges hangsúlyozni, de a támogatóról is elterjed­het a hír: lám, a gazdasá­gi eredményesség mellett más területen is futja ere­jéből nevének öregbítésé­re. A minap szem- és fülta­núja lehettem egy ilyesfé­le beszélgetésnek, amely Sziráki András, a Szolno­ki Mezőgép Vállalat vezér- igazgatója és Báli József, a Szolnoki Szimfonikus Ze­nekar karmestere között zajlott — mégpedig megle­hetősen szokatlan időpont­ban: reggel hat óra har­minc perckor. A rövid, is­merkedésre szánt, de elmé­lyült és érdekes beszélgeté­sen — egyebek mellett — gyorsan tisztázódott, hogy a Mezőgép Vállalat koráb­ban már szép számú me-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom