Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-31 / 77. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 31. Gyászhfrek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, ÖZV. FEHÉR JÓZSEFNÉ március 29-én 70 éves korában elhunyt. Temetése április 1-jén 13.30 órakor, a szolnoki Munkásőr úti temetőben lesz. Gyászoló család, lánya, fiai, testvérei és unokái, Szandaszőlős. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették VAGÖ RÓZA ny. tanítónőt, hogy békességben hordozott hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 1-jén, pénteken du. 13 órakor lesz a mezőtúri felsőrészi temetőben. Gyászoló szerettei. Megköszönjük a rokonoknak, ismerősöknek, az idősek klubjának, a Béke—Barátság Tsz-nek és mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. KOVÁCS RUDOLFNÉ temetésén részt vettek, elhozták a kegyelet virágait, táviratban vagy szóban együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család, Tisza- süly. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Tiszatáj Tsz-nek, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. SZABÓ KÁLMÁNNÉ született Fias Róza temetésén megjelentek, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszentmik- lós. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik IDŐS POSZTÓS ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Kisújszállás. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, az Aprítógépgyár dolgozóinak, az MSZMP Jászberényi Városi Bizottsága és a Jászjákóhal- mi PB, a munkásőrség és a Jászjákóhalmi Községi Tanács dolgozóinak, akik szeretett férjem, apám, ID. BLASKÓ ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek el, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló felesége és fia, Jász- jákóhalma. Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a testvéreknek, rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a Géja, a Ruha Ipari Szövetkezet, a Mezőgép dolgozóinak, akik a szerető férj, édesapa, após, BARTUS GABOR temetésén megjelentek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló felesége, két fia és menyei, Törökszentmiklós. UJ ESSZ | HOBBITELEK eladó Tószegen, a Tóparton, az úthoz közel. Érdeklődni minden nap a 13- 171/408-as melléken lehet. (3694) ___________ V AROSKÖZPONTBAN másfél szobás, 49 m2-es lakás, kevés OTP-átvállalás- sal eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kun Béla krt. 1. VI/7. délután 18 órától. (3869)_____________________ A Törökszentmiklósi Tiszatáj Tsz-nél 19 hetes Tetra—SÍ tojóhibrid jércék azonnal eladók. Nagyobb tétel házhoz szállítását vállaljuk. Érdeklődni lehet a 141-es telefonszámon, Szilágyi Andrásné telepvezetőnél. (4065)__________ K ÉT szoba + étkezős, 53 m--es szövetkezeti lakás kp. 4- OTP-átvállalással eladó. Szolnok, dr. Csanádi krt. 7.11/12. (3889)_____________________ E LADÓ Panasonic NV-230 típusú vámkezelt videómagnó, távirányítóval. Irányár: 48 ezer forint. Molnár, Szolnok, Rákóczi út 15. II15. (3767)______________ SZOLNOKON szétszedhető ikergarázs részére területet tartósan bérelnénk vagy vásárolnánk. Ajánlatokat: „Garázs” jeligére a ki- adóba kérünk. (3763) ELADÓ betonelemekből álló, szétszedhető, műhelynek is alkalmas dupla garázsépület. Ajánlatokat: „Praktikus” jeligére a szolnoki kiadóba kérek. (3763) ______________ E LADÓ jó állapotban levő T—174/2 Weymár rakodógép. Érdeklődni: szombat, vasárnap, Szolnok, Krúdy Gy. út 39. (3790) ________________ K ÖZMŰVESÍTETT telek, jogerős építési engedéllyel Szolnok—Alcsi városrészben eladó vagy elcserélhető (régi parasztházas telekre is). „Tanácsi bérlakással rendelkezők előnyben” jeligére a kiadóba. (3982)_______ B ELVÁROSI 2 szobás, jó elosztású, gázfűtéses, OTP-s lakás készpénz 4- OTP-átvállalással eladó. Szolnok, Kassai út- 32. IV/14. (3805)_____________________ B ELVÁROSI 3 szobás, összkomfortos lakás kedvező kamatozású OTP-vel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Bajcsy-Zs. Út3. IV /39. (3773) MARTFŰN, a Jókai út 52. szám alatt 92 m2-es alapterületű 2 szintes lakóház, 80 százalékos készenlétben, lakhatási engedéllyel, valamint 459 m2-es kerttel eladó. Érdeklődni: Martfű, Zrínyi út 22. (3772) _____________________ T ÖVES málna és fenyő eladó. Érdeklődni: Szolnok, Árnyas .út, 8., szombat., vasárnap egész nap. (3931)_____________________ J Ó állapotban levő UTB—650-es eladó vagy személygépkocsira cserélhető. Karcag, Petőfi út 15. (3874) TISZAFÖLDVÁR, Hunyadi út 33. szám alatt 3 szobás családi ház eladó. Két család részére is, 400 négyszögöl kerttel. Érdeklődni: Ti- szaföldvár, Óvirág- hegy II. út 13., özv. Businé. (3684)_________ K P-s 1200 S Lada eladó. Megtekinthető : Landler J. úti gumijavítónál munkaidőben. (3689) INGATLAN TISZAFÖLDVAR, öszőlő, Kiss Mihály út 48. szám alatti családi ház 500 négyszögöles telekkel, azonnal beköltözhetően, sürgősen eladó. Érdeklődni: Kiss M. út 54. alatt, 15 óra után és hétvégén. (3125)_____________________ K ESZTHELYEN két és fél szobás, új családi ház, mellék- épületekkel, kis kerttel eladó. Irányár: 1 800 000 forint. Goldmark K. utca 52., Bogdán. (3472) ELADÓ 73 m2-es kettő 4- 2 félszobás, 2 erkélyes, tehermentes öröklakás. Szolnok, Jubileum tér 5. IV/l. Érdeklődni : 18 óra után, telefon: 16-414. (4174) SZOLNOKON, a Fényé» Adolf úton garázs eladó. Érdeklődni : Szolnok, Orosz György út 7. III/12. vagy a 18- 037, 18—19 óra között. (3666)_____________ A ZONNAL beköltözhető családi ház eladó. Jászberény, Fehértói út 42. (3725) TÓSZEG, Munkásőr út 14. szám alatt 2 szobás családi ház OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: Munkásőr út 19. szám alatt, hétköznap 17 óra után. (2977)_____________________ Ü DÜLŐ Szolnokon, a Margit út 2. alatt jutányosán eladó. Érdeklődni: Szolnok, Madách út 29. (4157)_____________________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓSON, a Munkácsy út 7. számú kis ház 245 négyszögöl portával, gyümölcsfával eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (3481)_____________________ A BONYBAN. főútvonal mellett két szép gyümölcsös telek. kis családi házakkal eladó. Érdeklődni: Varga, Arany u. 1. (3075) TISZAÖRS főutcáján 2 szobás, kertes családi ház eladó. Érdeklődni lehet hétvégén, Rákóczi u. 36. (3993) ELADÓ I. emeleti, összkomfortos, 2 szobás lakás készpénzért. Jászberény, Rákóczi út 33. 1/4., Major Sándor. (3516) TÓSZEG, Munkásőr út 19. szám alatt levő 3 szobás, központi fűtéses családi ház, garázzsal eladó. Érdeklődni: hétköznap 17 óra után a helyszínen. (2976) __________________ Z AGYVARÉKASON. Egység u. 28. szám alatti kertes ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (2964) __ T ISZAFÖLD VÁRON két és fél szobás ház eladó. Állomáshoz 3 perc, nagy alsóépületek, pince, garázs, ipari áram van. Minden téglából épült. Érdeklődni a helyszínen, Móricz Zs. út 12. (3623) 1000 négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó. Szelevény, Halesz 17. alatt. Érdeklődni : Szűcs Ti- borné, Kunszent- márton, áfész. (3793) KUNSZENTMÁR- TON, Marx K. út 12. szám alatt műútra néző, kb. 130 m2 alapterületű lakóház eladó. (3749)___________ J ÁSZBERÉNYBEN 4 szobás, emeletes, kertes családi ház eladó. Jászai Mari út 2. (Pesti utcából nyílik.) Érdeklődni: 12-838-as vagy 11- 038-as telefonon. (3857)_____________________ H OMOKON 600 négyszögöl szőlő eladó. „Félkész présház” jeligére a kiadóba. (3929)__________ K ARCAG, Erdő út l/a. családi ház eladó. Érdeklődni: Fürst Sándor út 13., Szentesi. (4040)_______ T ISZALIGETI strand mellett levő lángos- sütő eladó. Érdeke lődni: Szolnok, Si- rály út 30. (4195) ELADÓ négyszobás, központi fűtéses, kertes családi ház, mellékhelyiséggel. Tiszafüred, Kakukk U, 30. (4089)___________ K ERTVÁROS, Hoít- Tisza-parti hétvégi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Rákóczi út 5/b. (4147) 3 szoba, összkomfortos családi ház, 505 m2 szőlő, épülettel sürgősen eladó. Érdeklődni: Jászberény, Kertész út 14. (3721) EGYSZOBÁS, gázfűtéses, kertes ház eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Petőfi út 89. (3941) KIS kertes családi ház eladó. Tiszate- nyö. Béke út 9. (3703) _________ K IS családi ház eladó. víz gáz van. Törökszentmiklós. Bocskai út 31. (3711) TISZAFÜREDEN tetőtér-beépítésű, központi fűtéses családi ház eladó. Érdeklődni: 16 óra után és hétvégén egész nap. Tompa M. u. l., ifj. Kalmár Fe- renc. (37464 CSALÁDI ház, nagy melléképülettel eladó. Jószágtartásra is alkalmas. Tisza- földvár, P. Nagy G. út 42. (3619)___ M ARTFŰ, Varga Katalin út 9. szám alatti 3 szobás, kertes családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: minden nap 16 órától. (3525) ÓBALLA, Jégvirág út 7. szám alatt 300 négyszögöl porta eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós. Margit út 31. (3590) TANYA eladó, víz, ipari áram van. Törökszentmiklós, Nagyvölgy dűlő 31. Érdeklődni: 17 órától. szombat, vasár- nap egész nap. (3700) VENNÉK Szolnokon 1 szobás garzont ko. 4- OTP-átvállalással. Ar-, helymegjelöléssel. „Megegyezünk 509” jeligére a kiadóba. (3672) A vecsési lakótelepen 59 m2-es, 2 és fél szobás, garázsos öröklakás eladó. B /II. épület fsz. 12. ^Munkahelyi telefon 577-671, Bernáth.) (3432) ___________ C SALÁDI ház eladó — 2 szoba, fürdőszoba — 300 m2 telekkel, gázcseretelep környékén. Érdeklődni: Szolnok, Cseresznye u. 48., 16—19 óráig. (3431)_____________________ H ÁZ eladó 240 négyszögöl portával, sürgősen. Jászberény, Szélmalom út 7. Érdeklődni: 16 óra után lehet.____________ T ISZABÖN egyszobás, parasztház 179 négyszögöl telken (gyümölcsös, szőlő) eladó 85 000 Ft készpénzért. Érdeklődni : Tiszabő, Búzakalász út 9. (3090) GÉPJÁRMŰ 5 éves, 350 cm3-es Jáwa motorkerékpár, 20 ezer kilométerrel, és 2 bukósisak eladó. Irányár 10 ezer forint. Kiss Csaba. Szászberek, Árpád út 55. (3019) _____________________ G L rendszámú Wartburg Tourist eladó. Érdeklődni: 16 órától és hétvégeken. 3 éves Trabantot beszámítok. Tán- czos Imre, Jászal- sószentgyörgy, Inyi út 15. (4096)___________ 5. éves Dácia eladó Törökszentmiklós, Táncsics lkt. 5. ép. III. em. 14. Érdeklődni : szombat, vasárnap^ (3490)_________ 1 éves, megkímélt állapotban levő SB 51-es Simson motorkerékpár eladó. Érdeklődni: minden nap 17 órától. Nagy Sándor, Törökszentmiklós, Rozmaring út 10. (3476) MÁSFÉL éves Trabant Combi kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Csurgó út 10. du. 17 óra után. (3419)_______ E LADÓ jó állapotban levő PH írsz. Lada, Fegyvernek, Kiss J. út l/a. (3499) JÖ állapotban levő PX 72—92 1300-as Lada eladó. Érdeklődni : egész nap, Karcag, Fürst S. U. 30. (3595)___________ V ELOREX eladó. Irányár: 10 000 Ft. Búzás Bálint, Törökszentmiklós, Ady út 15. (3938) 126-os Polski Fiat eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kertváros. Gagarin utca 51. vagy 18-234. (4016^ IN írsz. homok színű 1200-as Zsiguli, megkímélt állapotban eladó. Kisújszállás. Petőfi út 7 2. (4019) MEGKÍMÉLT állapotban Skif sátras utánfutó eladó. Kisújszállás, Felszabadulás út_ 120. (4020) 126-os Polski Fiat 1990- ig vizsgáztatva és 0 km-es Simson olcsón eladó. Szandaszőlős, Vajda János__út 20.___(41634 _ 4 éves 1200-as Lada Combi, kevés kilométerrel eladó. Ti- szaszentimre, Szé- chenyi u. 32. (3994) Pl írsz. fehér Moszkvics 1989. decmberig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Malom út 1., Békési. *3654) TZ írsz. 126-as Fiat 1991- ig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: Szolnok. József A. út 48.. 17 óra után. Kónya. (3878)_____________________ E LADÓ megkímélt állapotban levő Ba- betta. Mesterszállás, Ady Endre út i5. (2838)_____________ E TZ 250-es eladó. Karcag, Április 4. út 48. (4017) PH írsz. 1300-as jó állapotban levő Lada eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Szolnok, Kisfaludy út 4/a. (3065) ADÁSVÉTEL 700-as keltetőgép, újszerű gáztűzhely eladó. hűtőládára, kötőgépre cserélhető. Szajol, Vörös Hadsereg út 34. (2311) PANNÓNIA-moto- ros, négykerék-meg- hajtású, rendszámos, szállítójármű igényesnek eladó. Ugyanott 45 darab olcsó, használt széket vennék. Oroszi, Karcag, Kórház út 10. „C” lh. 1/5. Te- lefon: 11-93. (3230) FAESZTERGA kombinált 200-as vastagoló eladó. Törökszentmiklós, Kos- suth út 180. (3702) KOMFORT gyerekágy eladó. Megtekinthető : minden nap 15 óra után, Jászberény, Béla u. 25. (3726) LIBATÖMÖGÉP eladó. Törökszentmiklós, Wesselényi út 11. (3709)___________ K—25-ös traktor szalagfűrésszel eladó. Szajol, Rózsa F. út 7. _________________ E LADÓ négyszemélyes motorcsónak, kétszemélyes gumicsónak, benzinmotoros vízszivattyú, 20 m3/óra, négy főzőkorongos, grillsütős gáztűzhely (mind új). Öcsöd, Szabadság út 15/a.. Tóth. (3210) FÁKLYA szekrénysor, ágyneműtartó, két fotel és dohányzóasztal eladó. Törökszentmiklós. Mártírok út 119. Érdeklődni: szombat délután, vasár- nap egész nap. (3712) KITŰNŐ állapotban levő mély babakocsi eladó. Törökszentmiklós. Déryné út 14. (3844)___________ UJ Siesta gázkályha, nagyképernyős fekete-fehér televízió eladó. Érdeklődni : Tiszaföldvár. Sajó út 7. szám, 5 óra után. (3907) _____ M TZ tolólapos árokásó gép eladó. Törökszentmiklós, Korvin út 34., Simon Zsigmond. (3937) _________________ H ASAS és fias kecskék eladók. Törökszentmiklós, Vécsey ut 2d. (3936) ELADÓ négyszemélyes műanyag csónaktest, szállító járművel együtt. Kisújszállás. Monokí Áron út 13. Telefon: 393. (4041) TÁRSASHÁZ építéséhez felvonót keresünk megvételre 600 kg-ig. ..Ármegjelölés” jeligére a kiadóba. (4081) DÍJNYERTES szülőktől Rottweiier- kölykök eladók. Fü- löp Gábor. Jászberény, Csillag u. 3. (4086)_______________ E LADÓ XT—3 jó állapotú tárcsa. Szabó Tibor, Egyek, Csokonai út 42. (4134) PAPLANVARRÓGÉP, ipari varrógép, tolljtisztitógép eladó. Debrecen, Kút u. 80. Telefon: 52/16-528. (3088) VÁSÁROLÓK 1000— 6000 Ft-ig régi nyak- bavaló Mária tűzzománc medálokat, ezüst vagy elefánt- csont nyelű sétabotokat. Telefon: 12- 890, S zolnok. (3200) LÁKOSSAG figyelmébe! 2000—12 000 Ft-ig veszek régi porcelánfejű babát, babafejet. Árajánlattal vásárolok antik órákat, dísztárgyakat, márkás festményeket, porcelántárgyakat, Hummel figurákat. Telefon: 12-899, Szolnok. (3199) 160x100 új utánfutó eladó. Törökszentmiklós, Kossuth út 193., 8—17 óráig. (3591)_____________________ N ÉGY 7—8 hónapos magyar-tarka vemhes üsző eladó. Tiszaföldvár, Bajcsy- Zs. Út 84. (3622) KÉTTÜÁGYAS kötőgépet veszek vagy komolyabbat, ár- megjelöléseket kérek. Molnár Sándor, Öcsöd, Bajcsy-Zs. út 13. (3794)__________ E LADÓ 3000 db levélcserép. Törökszentmiklós, Mészáros Lőrinc út 23. (3707)_____________________ Ú JSZERŰ állapotban levő B 101-es szalagos sztereó magnó és 2 db Videoton hangfal eladó. Törökszentmiklós. Sziklai út 32. (3704)_______________ JÓ állapotban levő két heverő, két fco- tellal eladó. Törökszentmiklós, Fáy lkt. I. ép. II. 1. IV/17. (3845)___________ 8 mázsa vöröshagyma nagy tételben eladó. Érdeklődni lehet: Tiszaörs,' Dankó út 12. szám alatt, vagy hétköznap délelőtt Kunhegyes 52-es telefonon. (4055)_____________ ÜJ Dyram típusú garanciális videomagnó eladó. Érdeklődni lehet: Tiszafüred, ll-677-es telefonon 16 óra után. (4054) K ÉTHENGERES ipari kompresszor, 2 colos benzinmotoros szivattyú és egy 4 főzőlapos gáztűzhely eladó. Jászberény, Sárkány u. 20. (3519)________j___________ E LADÓ 3 darabból álló Apolló típusú ülőgarnitúra, Harmónia típusú áthi- dalós szekrénysor, asztal fél éves használat után. Érdeklődni : Karcag, Jókai u. 10. délután. (3635) EGYÉB KERESÜNK olyan személyt Szolnokon, aki naponta néhány órában idős házaspárnak segítene. Válaszokat „Megegyezés 88” jeligére a kiadóba. (3632) NŐI munkaerőt és karosszérialakatos segédet felveszek. Kenderes. Petőfi út 32. (2971) A Hajdúsági Cukorgyár felvételre keres programozó matematikust IBM PC ismeretekkel, valamint közgazdasági egyetemet vagy pénzügyi és számviteli főiskolát végzett közgazdászok jelentkezését váfja tervező, elemző munkakör betöltésére. Fizetés: megegyezés szerint. Szükség esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet a közgazdasági osztályvezetőnél. Telefon: 141-276/279 m. Levélcím: Hajdúsági Cukorgyár 4183 Kaba. (1222) KÖNNYŰ fizikai munkára tanyaépület és udvar rend- bentartásához alkalmi munkást keresek. Dávid Imre, Szolnok, Hunyadi út 30. Telefon: 12-400. (2972)_____________________ PARKETTÁZÁST, csiszolást, lakkozást pévécé szőnyegpadló ragasztását ár- kedvezménnyel. garanciával, vidékre is. vállalok. Tiszafüred. Temető u. 7. (2903) ___ L EGÚJABB radőny, reluxa, régi íaredő- nyök betétcseréje megrendelhető. Szolnok 18-569, Várko- nyi tér 2. fsz. 1. (18377) _______ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Kun Béla út 92. alatt szoba, konyha kiadó. (3701) VASÚTÁLLOMÁS környékén elveszett kuvasz kutyám. Orvosi kezelés alatt áll. Kérem a becsületes megtalálót jutalom ellenében visszahozni vagy hollétéről értesíteni. Mé- szárosné, Szolnok, Rózsa F. út 20. (3530) ANGOL, francia nyelvoktatás kezdőknek. Szolnok, Ady E. út 9., Mile Judit. (3776) ___________ K ÉREM az SP 10— 33 szürke Barkas tulajdonosát, aki Szentesen kuvasz kutyát vett, a téves törzskönyv és fényképek miatt jelentke zZen._J3797) BŐRKABÁTOK festését. tisztítását vállalja a Tipp-Topp bőrfestő gmk. Jászberény. Bercsényi út 3. (3723) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON egyszobás garzont bérelnék. ..Előre fizetek” jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (3939) ELVESZETT március 12-én Kisújszállás és Túrkeve között egy aranysárga spániel kan. Fültetovált, nyakán bőr póráz. Megtaláló jutalom ellenében értesítsen. Sebstyén Zoltán, 3300 Eger, Domokos Jakab út TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON üres albérletet keresek. „Ár- megjelölés” jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (3710) ÜREjGES alvázvédelem a legkorszerűbb anyaggal és technológiával, 5 év garanciával. Atkári fényező, Cegléd, Vitéz út. Telefon: 10-927. (2003) LAKÁSCSERE VESZPRÉM, Felszabadulás úti 43 m2-es 1,5 szobás tanácsi lakásomat hasonló szolnokira cserélem. „Tisza-part 359” jeligére a kiadóba. (3498) KARCAG. Munkás u. 12. számú ház eladó vagy Karcagon, illetve Kisújszálláson egy-, másfél szobás lakásra cserélhető. Érdeklődni : hétközben délután. (3636) ELCSERÉLEM 3 szobás tanácsi lakásomat kisebb tanácsira. Szolnok. Já- szi Ferenc út 14. fsz. 2. Érdeklődni: 17 óra után. (3003) LAK ÁS CSEREK 'bonyolítása Szolnok és Debrecen között tanácsi, OTP- és szövetkezeti lakásokra. Teljes ügyintézést vállalunk. Sugár Szakcsoport, 4027 Debrecen. Hámán K. u. 32. Telefon: 22- 138/52. HÁZASSÁG ÖZVEGY, diplomás férfi megismerkedne 156—164 cm magas, intelligens, csinos, házias, vidám természetű, független nővel elsősorban házasság céljából. Leveleket „Kabát a gomblát” jeligére a kiadóba kérem. (3404) ARANYHlD Társkereső Iroda. Segítünk önnek igénye szerint társat, házastársat keresni. Gyors, diszkrét ügyintézés. Kérje tájékoztatónkat válasz- borítékkal ! 2701 Cegléd. Pf. 106. (1624) Hirdetmények Április 9-én 9 órától Kunmadarason, a Kovács-tanyán a Közép-Tiszai Állami Gazdaság rackabárány-vásárt tart. (4029) A MÉM Repülőgépes Szolgálat Kenderes Területi Központja közületek részére vállalja UAZ típusú gépjárművek kis- és középjavítását, műszaki vizsgára történő felkészítését, valamint fődarabok felújítását, javítását. Érdeklődni: Kenderes 46, 47-es telefonon, illetve a 23 738-as telexszámon a műszaki vezetőnél. (2618) « • • Az APEH Szolnok Megyei Igazgatósága Költségvetési Szervek Adóellenőrzési Önálló Csoportjának új címe: Szolnok, Marx park 8. sz. III. emelet. Telefon: 18-635; 18-743; 17335 10 és 12-es mellék. A költségvetési szervezetek valamint a költségvetési gazdálkodási rend szerint működő egyéb jogi személyek (társadalmi és tömegszervezetek, érdekképviseleti szervek stb.) vonatkozásában a fenti szervezet látja el az ÁFA-val, SZJA-val és egyéb adóigazgatással kapcsolatos ügyfélszolgálati teendőket. (2910) Szolnoki Ingatlanke-1 zelő Vállalat beruházási irodavezető beosztásba keres műszaki szakembert. FELTÉTEL: — felsőfokú szakirányú végzettség, — legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Érdeklődni lehet a vállalat személyzeti és oktatási osztály- vezetőjénél, személyesen vagy írásban. x(4246) cu » ■ JHl.. SZOLNOK MEGYEI VIZ ES CSATORNAMŰ VALLALAT az alábbi munkakörökbe dolgozókat vesz fel: — számítógépes adatfeldolgozót, közgazdasági érettségivel, — fürdőügyi munkakörbe, közgazdasági érettségivel, számviteli ismerettel, j — bérszámfejtőket középiskolai végzettséggel, — gyors-gépírót, — udvari segédmunkást. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Szolnok, Vízmű út 1. .Továbbá a vállalat tiszaligeti Napfény éttermébe felvesz csapost és pénztárosokat április 20-tól szerződéssel. Érvényes erkölcsi bizonyítvány és egészségügyi könyv szükséges. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet az étterem vezetőjénél. A Zagyvarékasi Béke Tsz, a Szolnok, Örház utca térségében kialakított zártkerti parcellákra korlátozott számú jelentkezést még elfogad. Bővebb felvilágosítás: a termelőszövetkezet központi irodájában: Zagy- varékas, Deák F. u. 2. vagy a 18-790-es telefonon Czakó Jenőnél. (4076)