Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

10

1988. MÁRCIUS 12.

Ébredező alvólalu

a szomszédban

NOSZVAJI EMLÉKEK ÉS BESZÉLGETÉSEK

Nézte, nézte az egyszeri pásztor a határt, kémlelte a messzeséget órákon, napokon, éveken át. Ideje éppen volt; a birka magától is legelte az alföldi mezőség füvét, a kis pulikutya meg a gazda szeme rebbenésére ugrott, ha elbitan- golt a jószág, hogy visszaterelje. Addig-addig figyelte az ember a távolban emelkedő dombokat, a tiszta időben odakéklő hegyeket, mígnem éjszaka, álmában is azokat látta már a jászol sarkában, a szalmán fekve. Aztán egy szép nap bocs- korba bújt, batyut kötött a hátára, új botnak valót tört magának egy közeli fa ágáról — és nekivágott... Magasan járt a nap, mire a Jászságot is maga mögött hagyta, s alkonyodott, mikor a hegyre ért. Megállt fönt, körülnézett — alatta az élete. Bekopogott egy házba; jó szívvel fogadták az idegent. Másnap már meg is alkudott a faluban egy eladó házra, a birkák árából vette meg. Attól fogva már csak onnan föntről nézett le egykori lakóhelyére. Mert az igazi otthonát ott találta meg, Noszvajon.

RÉGEN

„Noszvaj magyar falu,

Borsod megyében, Egertől 946 állomásra (16 kilométerre — a szerk.). E helység egyik a legrégebbiek közül, mit a ref, templom régisége is bizonyít. Fekszik a Bükk hegyláncz alatt, nagyon fel- emelkedett kőporos hegy

közt. Határa) 2526 1/2

hold .. . Ezekből majorsági szántó 380, rét 100, szőlő 393, erdő 400 hold. A föld homok, kőpor és nyírek egyveleg,

A domboldal télen

sok helyt azonban kopár kavicsos hegyek, s vízmosta árkok vannak. Nagy szorgalom mellett tiszta búzát, rozsot és igen híres vörös bort terem. Lakja 1500 reform., 120 r. kath., 16 zsidó. Ref. anya, kath. fiók templomok. Ékesíti az Almássy család ősi kastélya, fenyvesekkel gazdag, s ritka jó rendezésű angol s gyümölcskertje, s régi mély kútja. Van jó kőbányája, erdejében sok a szö- mörce (rus diotinus). Forró és Szikfő forrásai igen jó vizükért említendők. Bírják id. gróf Jabki József, Almás- sy László, Téglásy András, Plathy Imréné szül. Dőry Krisztina.” (Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851.)

A Kánya-patak két oldalán húzódó településen 63 telkes gazda élt azokban az években, amikor a fenti sorokat először leírták. A község szántóföldjeinek csaknem a fele urasági tulajdon volt; a cselédek száma 41, a házas zselléreké 266 volt. A vagyontalan szegények pedig a falu szélén, a hegy oldalába vájt barlanglakásokban éltek, több tucatnyian. Jórészt innen ered az a megdöbbentő adat, hogy századunk huszas éveiben Noszvajon az elhalálozások 40

százalékát tüdővész okozta. Ekkoriban a templom környékén még hét kastély és nemesi kúria állott — mára mindössze kettő maradt meg. Ezek közül a Szepessy- féle kastély — napjainkban, de la Motte néven jegyzik — a község jelentős műemlékének számít: a belső díszítés XVI. Lajos korabeli, késő barokk (copf) stílusban készült.

TEGNAPELŐTT

Pintér Imréné 87 éves; lányával, vejével és három lányunokájával együtt lakik Noszvajon, családi házban.

— Honnan jöttek maguk, kedveskéim? Egerből? — kérdezi, amikor találkozunk.

— Nem. Szolnokról — válaszolja fotós kollégám. De meg kell ismételni, mert a néni már nem hall jól.

— Tetszett már járni Szolnokon? — érdeklődöm.

— Nem. Sose. Az Alföldön,

ott igen. Régen. Még mikor Boszniában volt a háború. Noszvajról is Voltak ott! Tudják? Bizony innen is odamentek a katonák, csendfenntartásra. Ott folyik a Dráva. Aztán mikor a katonák hazajöttek volna szabadságra, leszakadt a híd, azokat meg elvitte a víz. .. Tudják, minő vagyok már most, öregségemre? Amit ötesztendős koromban megtanultam, azt mind tudom, eszembe jut; most mán ha leteszek valamit, akkor aztán kereshetem egy fél óra hosszáig. Ilyen az öregség, kedves... 1901. november

tizenegyedikén születtem. No, amikor kiütött az első világháború, akkor voltam tizenhárom esztendős. Június huszonhetedikén, tizennégybe’. Megkongatták a haPintér néni és a veje, Magyar Balázs

rangot, verték félre; akkor gyöttünk a templombú hazafelé. Aztán rítt mindenki, mert ugye ki volt adva, hogy a katonáknak már másnap menni kell Egerbe, a 60. gyalogezredhez. Elmentek az emberek mind, otthagyták az aratást is. És vagy harmincán mán vissza se gyüttek. .. Keserves dolog a háború, kedvesem. Mondom is mindig a mai fiataloknak, imádkozzanak, hogy el ne múljék ez a mostani helyzet!

TEGNAP,

Annyira hozzá tartozik a mai Noszvaj a hevesi megye- székhely környékéhez, hogy a falu egyetlen termelőszövetkezetét is Egri Csillagoknak hívják. Pedig hivatalosan csak 1975 óta látja el felügyeletét az Egri Városi Tanács, amely sokat segíthet a vonzáskörzetébe tartozó község ügyes-bajos dolgainak megoldásában.

Komáromi Lászlóékhoz legalább olyan „nehéz” bemenni, mint Karinthy Frigyes bizonyítványmagyarázó

diákfigurájának iskolájába. Ugyanis nincs kapu. Kerítés sincs, csak a betonoszlopok állnak még. A ház viszont... Mit ház! Háromszintes saroképület — már kész, és a település legforgalmasabb utcájában dicséri építője és tulajdonosa (a kettő egy és ugyanaz) keze munkáját

— Kőműves a szakmám — mondja —, kilencszázhatvan- hétben kaptam meg a segédlevelemet, azóta dolgozom. Egyébként már a szüleim is noszvajiak voltak, a feleségem, szintén ide valósi; neki már a nagyszülei is itt laktak.

— Akkor nagyjából végig- élték azokat a változásokat, amelyek az elmúlt években ennek a- településnek az arculatát formálhatták, igaz?

— Igen, sőt az ötvenes— hatvanas évekről is vannak még emlékeink. Pontosabban 1978-tól ’83-ig Egerben laktunk, vállalati támogatással kaptunk lakást egy betonrengetegben. Aztán visszajöttünk Noszvajra.

— A szívük visszahozta őket — szól közbe Singlár József tanácselnök, aki elkalauzolt bennünket Komáro- miekhoz.

— Meg anyagi érdekek is közrejátszottak ebben — foMatja a házigazda. — Az az igazság: engem például nagyon bántott, hogy be vagyunk zárva négy fal közé, és semmi mozgáslehetőség nincs. Semmi! Egy kis zöldséget sem lehetett megtermelni, mindent a piacon kellett megvennünk. Gyerekkorunkban önellátóak voltunk zöldségből, gyümölcsből, minden megtermett a ház körül. Még húsból is nagyón keveset vásároltak a szüleim, disznót és baromfit tartottunk a háztájiban.

— Nyilván otthon volt egész nap az édesanyja, tehát nem dolgozott — szalad ki a számon, de azonnal érzem, hogy ügyetlenül fogalmaztam.

— Az utolsó tizenhárom évben járt csak el, most már nyugdíjas. Korábban nem volt munkahelye, mondjuk így, de nagyon sokat dolgozott. Húsz kilométereket gyalogolt, 20—30 kilós súlyokkal megrakodva; gyümölcsöt árulni járt a piacra . ..

— Akkoriban itt még nemigen volt személyautó — fűzi tovább a szót a tanácselnök —, így aztán kénytelenek voltak az emberek felkötni a tipikusan noszvaji hátikosarat. Azt a bizonyos „hátyit”, amiről szakdolgozatot is írtam, meg előadást tartottam egy továbbképzésen; ki is van állítva az itteni gazdaházban, majd megnézzük.

Másnap el is mentünk a mutatós, eredeti állapotába helyreállított épülethez, amelyben külön sarkot rendeztek be az egyik szobában a jellegzetes, vesszőből font kosaraknak. A gazdaház gondnoka kérésünkre hátára is vette az egyiket, hogy bemutassa, miként hordták az asszonyok, emberek ezekben az eladnivalót. A fehérre meszelt búboskemence mellett egy tablón azt is láthattuk, hogy az országnak milyen távoli tájaira jutottak el a noszvajiak a maguk különös hátravalójával.

„A falu lakosságának felét 1945 előtt a zsellérség tette ki — olvashattuk ott egy tájékoztató feliraton —, mely az 1890-es évektől kezdődően távoli vidékeken, summás munkával kereste meg a kenyerét. Télen közülük többen háziiparszerűen hátikosár fonásával foglalkoztak, amit a környéken házalás útján értékesítettek. A hátikosarat háromféle méretben készítették: »vékás«, "félvékás« és "kishátyi«, ezen kívül kézikosár, ún. »garabó« készítésével is foglalkoztak. Díszítésük igen egyszerű, meszes vízben néhány vesz- szőt megbamítottak, és ezeket középtájt a kosárba fonták.”

MANAPSÁG

Vissza Komáromiékhoz:

— Annak idején, sose felejtem el, hathúszas órabérrel kezdtem dolgozni a tanácsi építővállalatnál. Most

Végig a pincesoron

bruttósítva 8030 forint áz alapbérem. De kerestem ón már ennél többet is, mint kőműves brigádvezető, még a hetvenes évek végén, amikor pedig kevesen dicsekedhettek ötszámjegyű havi füzetessel ... De 1980. óta művezető vagyok, mivel közben elvégeztem a szakközépiskolát is. Azóta jóval többet hajtok, egy csomó emberért és a munkájukért is én felelek. ráadásul télen mindig kékre fagyva jövök haza. Ügy mondják: kutyának, művezetőnek kint a helye. Mármint az építkezéseken.

Körülnézünk a lakásban, Komárominé mutatja az utat. A második szinten, a jókora előtérből — ahol beszélgettünk — négy ajtó nyílik a nappaliba, a hálóba, a gyerekszobába és a konyhába.. De van egy falépcső is, amely a második emeletre vezet. Ott még három helyiség van, de egyelőre berendezés nélkül.

— Gondolom, ezt majd kiadják az idelátogató bel- és külföldieknek az idegenforgalmi szezonban — mutatok körbe.

— Nem adjuk ki — vágja rá a férj. — Valahogy úgy vagvok vele, hogy ha már a saját házam, legyen is ag enyém. Jó lesz majd a gyerekeknek, ha családot alapítanak. Én nem akarok még : tv>on is lépten-nyomon idegenekbe botlani, ha hazajövök a munkából.

— Dehát így pár év alatt visszatérülnének az egész építkezés költségei! — győzködöm a házigazdát.

összedugtuk a fejünket a helyi vezető pedagógusokkal, a párttitkárral, meg a református lelkésszel. Abból indultunk ki, hogy a mostani 1700 helybeli lakos létszáma '’OOO-re sem igen változik, sőt évente csak 18—20 születésnek örülhetünk, míg halottunk kétszer ennyi van mostanában. Jelenleg is 380- an már hetven éven felüliek, sőt 186 hetvenöt esztendőn túli lakója is van a falunak! Ezt az elöregedést kell fiatalos lendülettel, munkával, merész tervekkel ellensúlyozni.

Mutatja a térképen, hol mi épül majd és mikor, hol adnak telkeket tartós használatba a helybelieknek és a mind nagyobb számú betelepülőnek. A noszvaji fiatalok 25 — közülük a pedagógusok 50 — százalékos kedvezményt is kapnak, ha a házaspár mindkét tagja ott akar élni és dolgozni. A községben általános művelődési központot terveznek egy régi, már nem üzemelő mozi és könyvtár helyén, két és félezer négyzetméteren. A tíz éve felépült óvodába már most is 64 gyerek jár, pedig csak 50 személyesre tervezték.

— Ma is meg tudom mutatni, melyik részét ástam föl magam az óvoda udvarának- Naponta több tucatnyian dolgoztunk ott társadalmi munkában, a vezetőtársaimmal együtt. Valahogy így akarjuk kiépíteni majd az egész falut. Rendezzük rövidesen a pincesorok dolgát is, hiszen ezek a tufaKomáromiék a maguk építette házban

— Amit erre áldoztunk, az Úgyis erre volt szánva Ez egy háromgenerációs ház, úgy építettem, hogy megérhesse akár a huszonkettedik századot is. Ha már akkora szerencsém volt, hogy ezt a csodálatos házhelyet megkaptam a tanácstól, hát akkor maradjon is a mienk örökre.

HOLNAP

Gyanítom én, hogy az nem egyszerűen szerencse volt. Komáromi László jelenleg a helyi népfrontbizottság eldomboldalba vájt barlangok valaha lakások voltak. A közigazgatási területünkhöz tartozó, szomszédos Síkfőkú- ton szeptember óta üzemel a felújított szálloda, az Olajbányász gyermeküdülő mellett, a felső tónál. Ugye, megnézik azt is?

Hát megnéztük. Ámultunk, bámultunk: ez a félig fabo- rításos, kétszintes fogadó minden igényt kielégít. Tanúskodik erről a vendégkönyv is: NB Il-es labdarúgócsapattól svéá újságírócsoportig, mindenki csak dicsérte az ellátást, a hegyi levegőt, a személyzetet. És az a látvány, amit az akkor frissen esett hótakaróval ez a környék nyújtott — egyszerűen leírhtatlan.

HOLNAPUTÁN?

Pedig még sokat írhatnék erről a településről. A szorgos szuszinkásokról (vegyes gyümölcskosárral piacozó noszvajiakat hívták így), akik a nagy hajtásban sem feledkeznek meg egymásról. Ahogy a község párttitkára megfogalmazta: „az ember

társas lény, aki közösségben él, s ennek feltételeit a tévé nem pótolhatja”. A Galasi- tanyáról, ahol ma pazar OKISZ-üdülő áll (itt edzőtáboroztak februárban a Szolnoki Spartacus kézilabdás lányai is). A pincesoron —és az évenkénti borversenyeken — egymással vetélkedő nedűikről, az Oportótól a Herceg véréig. Báró Vécsey Anna madaras szobájáról meg a kastély legendás kártya- és sakkasztaláról — is folytathatnám a sort. Talán ezek a fotók elmesélik a többit a krónikás helyett. De az lesz a legjobb, ha ki-ki maga néz meg ott mindent, saját szemével. Közel van úgyis; a mi szívünkhöz legalább...

Várkonyi Ferenc Fotó: Hargitai Lajos

... ide nagy szánkódombot

tervezünk, sífelvonóval 1.. (A térképpel szemben Singlár József tanácselnök)

nöke. Korábban Singlár József volt az, őelőtte meg Magyar Balázs, akinek az anyósa oly ízesen beszélt az első világháború körüli esztendőkről. Amikor rákérdezek a dologra, a tanácselnök inkább a jövendőre tereli a szót:

— Elkészült nemrégiben a község összevont rendezési terve. Évente nálunk gyakorló egyetemisták segítségével dolgoztuk ki, miután