Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-02 / 52. szám
Ara: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAIEGYESÜUETEK! Kádár János látogatása Székesfehérváron Genfben Új szovjet javaslat Hétfőn Genfben a nukleáris és űrfegyvéreikkel foglalkozó szovjet—amerikai tárgyalások teljes ülésén a szovjet delegáció új javaslatokat terjesztett elő a hadászati támadó fegyverek (HTF) 50 százalékos csökkentését előirányzó megállapodás mielőbbi kidolgozása érdekében. A TASZSZ hírügynökség szerint az amerikai álláspontot nagymértékben figyelembe vevő javaslatok egyrészt a szerződésben használatos legfontosaibb megjelölések, szakikifejezések értelmezésére irányulnak, másrészt pedig vázolják annak lehetőségeit, miként lehetne a ballisztikus rakétákat polgári űrobjektumok pályára állítására alkalmas hordozóeszközzé alakítani. A szovjet küldöttség az ülésen megerősítette azt a törekvését, hogy fokozza erőfeszítéseit a genfi tárgyalásokon a HTF-megálilapodás és az ezzel összefüggő dokumentumok határidőn belüli kidolgozása érdekében. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság tavaly elért tekintélyes egy- milliárd-százötvenhatmilli- ós termelési értékének több mint egynegyedét — egészen pontosan 312 millió forintot — a cég ötszáz dolgozót foglalkoztató és Nagykőrösön található fafeldolgozó üzeme produkálta. Mint megtudtuk, a nagykőrösi üzemben régebben kizárólag ládákat készítettek, de ahogy telt-múlt az idő, úgy változott, módosult és igazodott a kereslethez a termékszerkezet, s ma már ott tartanak, hogy a ládagyártás csupán valamiféle kiegészítő, hulladékhasznosító tevékenységnek tekinthető. Az üzem fő terméke a rakodólap, amely többféle Kádár János, az MSZMP főtitkára munkaértekezleten találkozott kedden Fejér, Komárom és Veszprém megye párt- és tanácsi vezetőivel, kíséretében volt Lukács János, a Központ; Bizottság titkára. Az eszmecsere színhelyén Székesfehérvárott, az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának székházában, Barts Oszkámé, a Fejér megyei, Antalóczy Albert, a Komárom megyei és Guri- cza László, a Veszprém megyei pártbizottság első titkára fogadta a vendégeket. Kádár János — mintegy jelezve a megbeszélés célját — kifejezésre juttatta, hogy az eszmecserén közvetlen tapasztalatokat kíván szerezni a különböző területen dolgoz» vezetők, a párttagság véleményéről: miként ítélik meg az ország és szűkebb környezetük helyzetét, a tennivalókat, milyen kérdések foglalkoztatják a lakosságot és a párttagságot. Kádár János hasznosnak, gondolatgazdagnak minősíkivitelben a nemzetközi szabványnak megfelelően készül, és jórészt tőkés exportra kerül. Főként ausztriai és NSZK-beli vevőik vannak, de ettől az évtől már Svédország is feliratkozott vásárlóik sorába. A megnövekedett fizetőképes kereslet kielégítése érdekében tavaly Olaszországból egy Coralli márkájú raklapgyártó gépsort vásároltak, amely október óta már folyamatosan dolgozik. Teljesítményére jellemző, hogy míg a régi gép műszakonként csak hatszáz-hét- száz raklapot gyártott, addig az új gépsor ugyancsak egy műszak alatt ezerötszáz raklap előállítására alkalmas. Az idei terveikben az szerepel, hogy 380—400 ezer tette a — mintegy ötórás — nyílt, őszinte véleménycserét. A jelenlegi helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy szocialista építőmunkánk olyan szakaszába jutottunk, amikor a dinamikus társadalmi, gazdasági fejlődés megtorpant. Ebben objektív és szubjektív tényezők egyaránt szerepet játszottak: munkánk fogyatékosságai, a feltételezettnél is kedvezőtlenebb világgazdasági helyzet, a késedelmesen felismert összefüggések és az azokra való reagálások. Kiemelte, hogy a párt a gazdaságirányítás átalakításával történelmi jelentőségű reformfolyamat élére állt. Fontosnak ítélte, hogy a párt tagsága egységesen, határozottan cselekedjen a kibontakozási program megvalósításáért. Ezzel segíthetjük a társadalom tagjainak, a közösségeknek és egész népünknek boldogulását. Az MSZMP főtitkára a munkaértekezlet befejezése után visszautazott Budapestre. üzemében raklapot készítenek, amelyből kétszázötvenezer exportra kerül, a fennmaradó 130—150 ezer pedig feltehetően a hazai választékot gazdagítja majd. Persze a nagykőrösi üzem tevékenysége nem merül ki a raklapok gyártásban, hiszen emellett még bútoralkatrészeket: heverő- és fotelkerekeket, kész bútorokat, garnitúrákat, az építkezéseknél használatos fa alapanyagú zsalutáblákat, kerítés- és lépcsőelemeket, hajópadlókat, s az előzőekben már említett különféle gyümölcsös- és gépek szállítására alkalmas ládákat is készítenek, valamint az országban egyedül pipagyártással is foglalkoznak a NE- FAG nagykőrösi üzemében. MA: R szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről 3. oldal Arcképek kettős keretben 5. oldal A szervezett utánpótlás neveléséért 7. oldal Észak-atlanti közgyűlés Parlamenti találkozók Sarlós István, az Ország- gyűlés elnöke kedden az Országáéiban fogadta az Észak-atlanti Közgyűlés küldöttségét, amely Ton Prinking vezetésével, a magyar törvényhozó testület vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A megbeszélésen mindkét fél kifejtette: a jelenlegi látogatás hozzájárul az álláspontok kölcsönös megismeréséhez, alapot teremthet az eszmecsere folytatásához. Ugyancsak az Országházban találkozott a küldöttséggel Horn Gyula külügymi- nisztóriumi államtitkár, aki a nyílt légkörű megbeszélésen tájékoztatást adott hazánk főbb külpolitikai törekvéseiről, s a nemzetközi élet fontosabb problémáit érintve ismertette a magyar álláspontot. Horn Gyula mindenekelőtt az enyhüléssel összefüggő kérdéseket tekintette át, hangsúlyozva, hogy annak erősítése hazánk külpolitikájának meghatározó törekvése. Raklapok tőkés kivitelre ~A kereslethez a termékszerkezetet Új gépsor a NEFAG nagykőrösi Az Armafilt Ipari Szövetkezet a különböző tömítések, szűrők és hengerfejek gyártásából évente mintegy 700 millió forint bevételre tesz szert. Túrkevei részlegük a különféle tömítőgyűrűkön kívül Lada, Polski Fiat, IFA és Rába típusú gépkocsikhoz készít olaj- és légszűrő alkatrészeket. A szűrő végszerelését a szövetkezet budapesti központja végzi (Fotó: T. K. L.) Kereskedelmi bizottság ülése Szigorítják a gazdaságtalan exportot Szóbeli kiegészítőjében Marjai József miniszterelnökihelyettes, kereskedelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy a kereskedelemirányítás továbbfejlesztésének gondolata már évekkel korábban felmerült, a korszerűsítést a gazdálkodási, forgalmi, irányítási zavarok tették halaszthatatlanná Hangsúlyozta: a termelési szerkezet fejlődése csak akkor várható, ha a belső és a rubelelszámolású piacokon ugyanolyan követelményeknek teszünk eleget, mint a tőkés piacokon. Ezért az új minisztérium megkülönböztetett figyelmet fordít a jövőben a belföldi piacra. A gazdaság teljesítőképességének javulása csak piaci kényszerkörülmények között képzelhető el. A piaci- és a versenyviszonyok figyelemmel kísérése ugyancsak fontos feladata az új főhatóságnak. A hangsúlyt mindenek előtt a piacépítésire kell helyezni. A minisztérium irányító és végrehajtó tevékenysége alapvetően az árupiaci keresleti és kínálati viszonyok egyensúlyának megteremtésére és megőrzésére, a hiányhelyzetek piaci eszközökkel való elkerülésére, a belföldi fogyasztói és termelői kereslet jó színvonalú kielégítésére irányul. A minisztérium szigorítja a gazdaságtalan export feltételeit, egyszerűsíti e területen a bonyolult, széttagolt irányítást s egyedi engedélyeket csak kivételes esetben ad ki. Gondoskodik továbbá a versenyszabályok betartásáról, a fogyasztói érdekvédelemről. A miniszter hangsúlyozta: nem új hatáskörök létrehozásáról, hanem a régebbiek átcsoportosításáról, összevonásáról van szó. Az új főhatóság kisebb szakembergárdával tevékenykedik majd, mint a jogelődök együttvéve. Április elsejével kezdi meg működését, de a megfogalmazott követelményeknek megfelelően várhatóan az év végén tud majd dolgozni. Észak-atlanti viták Külpolitikai kommentárunk a 2, oldalon Autórelét szerelnek az asszonyok. Ebben az évben közel 3 milliót szállítanak tőkés exportra Számítógépes végellenőrzés, a kész kapcsolókat darabonként . kiértékelik. A képünkön látható TT kapcsolóból évente 400 ezer készül (Fotó: T. Z.) Micoop-relék külpiacra * A Jászberényi Micoop Műszeripari Szövetkezet 240— 250 millió forint termelési értéket irányzott elő erre az évre, s fokozni kívánják a nyereséget is. Bővítik a tőkés piacot, s a Szovjetunióban is szeretnék erősíteni a már meglévő üzleteket. A szövetkezet különböző reléket, kapcsolókat gyárt, amelyek felhasználója az autóipar. A következő időszakban még jobb technológiával, magasabb minőségi szinten termelnek, hiszen csak így képesek hosszú távon a külpiacon partnerek maradni. Ebben az évben a tőkés export várhatóan több mint 1 millió dollár lesz. Precízióa optikai aUkkdszörűgé- pen készülnek a szerszámaikat részek. Képünkön Dékány Attila Mátra-termék Lakások gázbetonból A Magyar Építőművészek Szövetségének székházában kedden Iffy László, a Köny- nyűbeton és Szigetelőanyagipari Vállalat vezérigazgatója és Wolfgang Rottau, az NSZK-beli Hebel cég alkalmazástechnikai igazgatója sajtótájékoztatót tartott. Elmondták, hogy a közelmúltban átfogó vizsgálattal ösz- szegezték az éppen két évvel ezelőtt üzembe helyezett Mátra gázbetongyárban készített falazóelemek felhasználásának tapasztalatait. A Hebel cég technológiája alapján dolgozó új üzemmel kétszeresére bővült a vállalat gázbeton-termelése. Az idén már megközelítően egymillió köbméternyi falazóelemet készítenek, ebtől 20—22 ezer lakás, elsősorban családiház és sorház épülhet. A felmérések szerint a lakásépítők szívesen építkeznek gázbetonból, amely kiváló hőszigetelő és olcsóbb a szokásos falazóanvaenál. Az autórelék közelről