Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-09 / 58. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 9. Az olcsó gyógyszer nem orvosság? Befejezéséhez közeledik Mezőtúron az MSZMP székház építése. A mintegy 36 millió forintos beruházás terveit az Általános Épülettervező Vállalat készítette. A Dózsa György út arculatát meghatározó létesítmény kivitelezését 1986 júliusában kezdték el, átadását — a szerződésben meghatározott időpontnál két hónappal korábban — június végére tervezi a kivitelező, a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat (Fotó: Nagy Zsolt) Termőföld környezetszennyező, hulladékból, kútfúrás olcsóbban, trágyázás haszonnal Uz Alföldi Területi Képviselettől Menedzsel, műszaki fejlesztést is finanszíroz az Alkotó Ifjúság Egyesülés Az Alkotó Ifjúság Egyesülésnek immáron fél éve főállású munkatársa dolgozik Szolnokon, a Szántó körút 18. számú házban, Barta Mihály mérnök — üzletkötő személyében. A fiatal agrármérnöknek hamar meg kellett ismerkednie új feladatával. Az eltelt néhány hóAz Alkotó Ifjúság Egyesülést hét évvel ezelőtt alapította a KISZ Központi Bizottsága és az Állami Fejlesztési Bank. (Ma a KISZ KB mellett a Budapest Bank a „gazda”.) Az egyesülés fő feladata kezdetben az Alkotó Ifjúság Pályázaton föltűnt újdonságok menedzselése volt, de a szervezet hamar kinőtte a neki szánt szerepet, így kiterjesztette tevékenységét mindenféle szellemi alkotásra; az újításokra, a találmányokra, a piackutatásra, a gyártók és a hasznosítók fölkutatására, az iparjogvédelemre, a szabadalmaztatásra, a termékek és az új eljárások reklámozására, propagálására. Az alapítók egyetértettek abban, hogy az egyesülés „országos” legyen, így kiépült a területi képviseleti rendszer és a társadalmi aktívahálózat. Ma Szolnok megye „főnöke” a debreceni iroda. Oda tartozik Hajdú— ’81-től ’86 végéig tehát Tiszaföldváron volt az Alkotó Ifjúság Egyesülés Alföldi Területi Képviselete. Mit hozott az a fél évtized? — öt év alatt tíz-egyné- hány találmányt sikerült „eladnunk” vagy hasznosítási szerződést kötöttünk rájuk, 35—40 félével pedig próbálkoztunk. Jó alapnak bizonyult ehhez, hogy a megye évek óta első volt a mezőgazdasági tárca által meghirdetett újító-feltaláló versenyben. Bemutatókat tar- Jtottunk, mintadarabok készültek. — Mik voltak a legnagyobb sikerek? — Az az anyag- és energiatakarékos szőlő- és gyümölcspermetező — két szegedi növényvédő technikus; Gombos Imre és Meszlényi Ferenc találmánya —, amelyet már gyárt a Veszprémi Mezőgép, egy új falszigetelő eljárás, amely a Körösmenti Tsz-ben talált érdeklődésre, a vázsonyi kenyér, a biogáznyerés szeméttelepről, egy új kútfúrási technológia. „Hazai” büszkeségünk, az IFA gépjárművek javításának műszaki dokumntáci- ója a megyében született. Ennyi mindennel és ennyinap alatt két nagyobb és néhány kisebb „téma” szakadt a nyakába kútfúrástól a húsminőség-vizsgáló készülékig. Ma ezeket menedzseli. Ám mielőtt a jelenről váltanánk szót, érdemes visszapillantani a közelmúltra is! Bihar mellett Szabolcs— Slzatmár megye is. 1981-ben még másként alakult a „felállás”, a szervezeti rend. Akkor Szolnok megyében tiszaföldvári központtal szerveződött meg az Alföldi Területi Képviselet. — Hogy került éppen Tiszaföldvárra az Alkotó Ifjúság Egyesülés? — kérdezem dr. Anderkó Lászlótól, a Tiszai öntözőgazdaságok Együ ttmőköd ése (TÖGE) munkatársától. — Nyaranta öntöző építőtáborokat működtetünk, úgyhogy eléggé közvetlen munkakapcsolatba kerültünk a KISZ KB-val. A TÖGÉ- hez tartozik a megye déli része, sőt, az erdészeti társulás kapcsán a Jászság is. Adott volt egy csomó fiatal, tettre kész ember, az iroda, a telex, a telefon, úgyhogy az alaptevékenységünkből eredően a profilunkba vágott ez a fajta menedzseri munka. félével foglalkoztunk. Közben az egyesülés profivá nőtte ki magát, megteremtődött a dolgozók komoly anyagi érdekeltsége. — Ha ennyire jól futott a szekér, miért került le tavaly az év elején Tiszaföldváron, az Ószőlő 144-ezszá- mú házról az AIE cégtáblája? — Mert az egyesülés úgy döntött, hogy kizárólag főállású munkatársakkal kívánja a terüleV képviseletet ellátni. Továbbra is kapcsolatban maradunk az egyesüléssel. Hogy mást ne mondjak, Barta Mihály' is a „mi emberünk”, korábban munkatársak voltunk. — S miben összegezhető a fél évtized haszna? — Válasszuk külön az anyagi és a szakmai hasznot! Hadd kezdjem az utóbbival! Olyan új tevékenységi formát ismertünk, olyan új, életképes munkastílust valósítottunk meg, amelyről korábban nem tudtunk a megyében. Sok szakterületet, jó néhány innovatív vezetőt, szervezőt is megismertünk, előadásokat szerveztünk és tartottunk, kiállításokat rendeztünk, így — azt hiszem —. lendületet adtunk az újító-, feltaláló mozgalomnak a megyében, a környéken. — És az anyagi haszon? — Évente többszázezer forintos üzleteket kötöttünk és azokból .százezres nagyság- rendű nyereséget hoztunk. A TÖGE évei után féléves szünet következett az Alkotó Ifjúság Egyesülés Slzolnok megyei tevékenységében, majd tavaly júliusban megnyílt az új iroda Szolnokon, megkezdte munkáját az immáron főállású munkatárs, Barta Mihály. Terméstöbblet, licenchasználat — Mire futotta az eltelt fél év? — Hosszabb műszaki fejlesztés végeredményeként — amelyet az Alkotó Ifjúság Egyesülés karolt fel — a Vízkutató és Fúró Vállalat szakemberei kifejlesztették a bővített, nagy átmérőjű kutak fúrásának újfajta módját. Az első ilyen kutat Jász- kiséren fúrták a megyében, tavaly augusztusban, s azóta még fúrtak vagy ötöt. A másik találmány Heves megyében született: ez a Terra Vita humusz kom- posztaktivátor. Olyan környezetvédő baktérium és gombasűrítmény, amely a levegővel érintkezve kitűnő minőségű termőfölddé alakítja a különböző húsipari hulladékokat, az olaj iszapot. A módszer már bevált a gyöngyösi és a kapuvári vágóhídon, érdeklődött iránta a Szolnok Megyei Húsipari Vállalat és a Jászberényi Kommunális Üzem. — A megyében is születtek, születnek olyan eljárások, találmányok, amelyekben üzletet lát az Alkotó Ifjúság Egyesülés? — Igen. A Zagyvarékasi Béke Tsz két szakembere, Kovács Zoltán és Szabó Béla fejlesztette ki a kapás növények — főleg a kukorica és a napraforgó tavaszi trágyázásának új technikáját és technológiáját. A hatéves nagyüzemi kísérlet végeredménye: hektáronként ötszázezer forintos megtakarítás a trágyázáskor és öt-tíz százalékos, értékben ezer-ezerötszáz forintos terméstöbblet. Az Akotó Ifjúság Egyesülés a közelmúltban határozta el, hogy műszaki fejlesztést finanszíroz a Nagyalföldi Kőolajkutató Vállalatnál. De várjuk az újabb ötlettel jelentkezőket is! Akinek tehát bárhol hasznosítható ötlete, újítása, találmánya akad, keresse az Alkotó Ifjúság Egyesülés Szolnok megyei képviselőjét. Egri Sándor A bácsi szorgalmasan kérte a Cavintont. Az orvos szorgalmasan föl is írta mindahányszor. A bácsi szorgalmasan be is váltotta a recepteket a patikában. Csak éppen akkor hagyott alább lendülete, amikor be kellett volna venni. Ugyanis másik gyógyszert szedett a betegségére. Ám a felhasználatlan orvosságot nem dobálta el felelőtlenül. összegyűjtötte szépen. Amikor meghalt, harminc kiló Cavintom maradt utána. (Akkoriban hiánycikknek számított). Bár a példa nem mindennapi, de kirívó esete a gyógyszerpazarlásnak. Általánosítani nem lehet belőle, de legyinteni se rá. Mert bár a gyógyszerpazarlásnak ilyen mértékével ritkábban találkozunk, de mindennapi, megszokottá vált formájának sokszor vagyunk elkövetői. A pazarlást, hogy bizonyos mennyiségű orvosság előbb- utóbb a szemétbe jut a házipatikákból, nem lehet elkerülni. A szakembereknek is az a véleménye, hogy a házipatikákban bizonyos gyógyszereket — lázcsillapító, fájdalomcsillapító, hashajtó stb., — kell tartani. Arra valók, hogy ha hirtelen felszökik a család valamelyik tagjának a láza, elviselhetetlen fájdalma van vagy könnyebb emésztési zavara; javítani tudjunk állapotán. Amíg áz —orvoshoz fordulunk vagy esetleg nem is kell orvoshoz menni, mert múló fejfájásról van például szó. Szerencsésebb esetben a házipatikákban lévő készítményeket nem kell felhasználni. Egy idő után azonban lejár a szavatossági idejük, akkor már felelőtlenség lenne bevenni. így kidobjuk őket, és újakat szerzünk be helyettük. Ez a „pazarlás” — úgymond — elkerülhetetlen. Ezzel számolni kell. Miközben a kétpói vegyesüzlet egyik félreeső sarkában beszélget Báthori Lajosaiéval — a bolt vezetőjével —, mellettünk egy takarót mustrálnak. Kis időre elhívják — keresztnevén szólítva — Magdikét, az árról érdeklődnek. Szinte mindenki ismeri. Nem is csoda, hiszen majd harminc éve itt lakik, férje idevalósi, és lassan annak is két évtizede, hogy ezt az üzletet irányítja. Azt is meg tudná mondani, hogy ki milyen cigarettát keres, mit akar vásárolni. Szülei ugyancsak „kétpói boltosok” voltak. Mellettük kezdett, így magától érthető volt számára, hogy ezt a pályát választja. Talált volna máshol is munkát, de inkább a kereskedelemben maradt. Szereti hivatását, a pultok mögött egy kicsit otthon érezheti magát. Lánya egyébként — talán a családi hagyományok folytatója(?) — Szolnokon a kereskedelmi szakközépiskolában tanul. Fia már megnősült, ő műszerész lett. Az egyetlen üzlet a faluban, naponta vagy kétszázan De sokszor nem a biztonságunkat szolgáló és „elöregedett” orvosságok kerülnek a szemétbe. Hanem azok, amelyeket be kellett volna szedni vagy ki se kellett volna váltani. Hányszor fordul elő, hogy a beteg ugyanarra a bajára három-négy orvossal is írat gyógyszert! Az egészségügy is ludas ebben; mert a beteg nyilván nem bízik egyik orvosában sem. Aztán „természetesen” mindegyik receptet kiváltja, de a készítmények egy része nyilvánvalóan fölösleges, sőt, együtt nem is szedhető. A gyógyszerrel való bánásmódot az is meghatározza, hogy mennyibe kerül. A néhány forintos készítményt nem becsülik úgy, mint amelyikért harminc-negyven forintot kell adni. Sőt, sokszor a hatásában se bíznak annyira. Felíratnak másikat, drágábbat — másik orvossal — az olcsóbb pedig megy a szemétbe, legjobb esetben a fiókba. Pedig az olcsó gyógyszer is sokba kerül. Az államnak legalábbis. Magyarországon a gyógyszereik állami támogatása évenként 13—16 milliárd forint, amíg az állampolgárok csak 2 milliárdot költenek rá. Az olcsó gyógyszert nem azért adják pár forintért, mert értéktelen, hanem, hogy mindenki hozzájuthasson, hogy senkinek ne kelljen azért szenvednie vagy betegeskednie, mert nem tudja megfizetni az orvosságot. Panaszkodnak is a szakemberek eleget a gyógyszerpazarlásra, meg arra, hogy a lakosság szemében nincs értéke az orvosságnak. Tenni kellene valamit ez ellen, hallottam már nem egy fórumon. Egyetértek vele én is. De nemcsak az átlagemberek, hanem az egészségügyi dolmegfordulnak itt. Szinte minden háznál tartanak háziállatot, répa, fehérgyökér is van otthon. Nem kell mindenért a boltba menni, de nem panaszkodik a forgalomra, mely körülbelül egymillió forint havonta. Néha kevés a húsáru, de rácáfol erre, hogy a hűtőládákban most ott a gozók fejében is „helyére kellene tenni” ezt a kérdést. Hiszen a lakosság egészség- ügyi kultúráját az egészségügyben dolgozók magatartása, hozzáállása határozza meg azzal, hogy mintát, példát ad. De milyen példát? Felnőttként kellett mandulaműtétre mennem. Az orvos figyelmeztetett: ha kapok fájdalomcsillapítót, ne vegyem be, amíg kibírom nélküle, mert tönkreteszi a gyomrom! A műtét után bejött a nővér a szobába, letett a szekrényemre néhány szem fájdalomcsillapítót. A tanácsot megfogadva, legalább négy-öt napig kihúztam orvosság nélkül. Ám másnap a nővér ugyanúgy odatette a napi adagot a szekrényemre, pedig látta, hogy az előző napi is ott van érintetlenül. Végül harminc- valahány szem gyógyszer gyűlt össze nálam. A többi beteg, aki nem kapta meg a kellő felvilágosítást, vagy nem hitt nekem, szorgalmasan szedte a fájdalomcsillapítót. Hiszen „jár”, nem? Hiszem adták, nem? Pedig csak el kellene mondani minden betegnek azt, amit nekem az orvos. Vagy ha netán nincs rá idő, akkor egy stencilezett papírt a kezébe nyomni. Biztosan nem lehetne mindenkit meggyőzni. De sokan lemondanának gyomruk fölösleges terhelésétől, ha megkapnák a fel- világosító szót. Azóta se hagy nyugodni a gondolat: vajon az országban naponta hány felnőttnek veszik ki a manduláját? Vajon az országban hányán kapják meg ugyanígy a fáj- dalomcsi llapító-adag jukat ? Vajon hány szem orvosság megy így kárba — pardon — gyomorba? És mibe kerül ez nekünk? Paulina Éva hal, a bontott csirke. Az utóbbi időben több termelő vállalat keresi meg, szinte helyébe hozzák az árut. Különösen jó az üdítőitalválaszték. Természetesen itt is mindig vevőre talál a felvágott, a kenyér — melyből három fajtát tud ajánlani — és a tejtermék. Hogy ki ne felejtsem; a sört sem kell sokáig tartogatnia. Ha a vártnál gyorsabban fogy az élelmiszerekből, vagy kevés van raktáron, CB-rádión rendelhet belőlük. Persze ha valaki ruhát, cipőt vagy értékesebb műszaki árut akar vásárolni. Mezőtúrra utazik. Három éve építették át a helyiséget, amikor összevonták az iparcikk- és az élelmiszerüzletet. Akkor ketten jöttek át, most hatan vannak; ők is tiz-húsz éves szakmai tapasztalattal. Talán ezért értik meg ilyen jól egymást. Báthoriné szerint elengedhetetlen a jó kapcsolat a szállítókkal. Akkor nyugodt csak, ha idejében megérkezik a rendelés és túl van az átvételen. A forgalomhoz igazodva osztott műszakban dolgoznak, déltől háromig zárva tartanak. Ilyenkor hazaszalad főzni, mert a munka után már nemigen érne rá. Ha ekkor hozzák az árut, a gépkocsivezetők már tudják, hol találják meg. Mint vérbeli kereskedőnek, az a legfontosabb, hogy a falubelieket teli polcok várják és minél többen vásároljanak. Munkáját a falu határain túl is elismerik: a Mezőtúri Áfész kétszeres Kiválója. Kíváncsiságból belelapoztam a vásárlók könyvébe, és a feljegyzések között egy rövid, de kifejező mondaton akadt meg a szemem: „A kiszolgálás jó”. Sz. Z. Tiszaföldváron kezdődött Fél évtized haszna Magdika a kétpói boltos
