Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-08 / 57. szám
1988. MÁRCIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kosárlabda Pécsi fiaskó után paksi skalp Atlétika Csúcstalálkozó, csattanóval NB I. Férfiak: Szolnoki Olajbányász—Paksi Atomerőmű 83:74 (45:39). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 2400 néző. Vezette: Weidin- ger, Faidt. Olajbányász: Kmézics 10, Misek 3/3, Tóth 11/3, Berkics 26, Radonjics 8. Csere: Makszin 21/15, Földvári 4. Edző: Földi Sándor, Szalay Ferenc. Paks: Juhász 6/3, Buzási 13, Nagy 4, Morgen 23/9, Szaffnauer 18/6. Csere: Tárnái 5, Antoni 2, Kovács 3 Kirr. Edző: Simon Károly. Idegesen kezdtek a csapatok, pontatlanok voltak az első dobások. Bizonyság erre, hogy három és fél percet kellett várni az első kosárra, amit a vendégek szerezitek. Az Olajbányásznál Berkicsnek sikerült először a gyűrűbe találni, ezt követően felváltva estek a találatok. Szoros küzdelem folyt a pályán, többnyire hazai vezetéssel, de a 11. percben hárompontos paksi előnyt is mutatott az eredményjelző tábla. Berkics a legjobbkor egyenlített, s ettől kezdve — főként Makszin jó dobásaival — 36:26-ra, illetve 42:35- re elhúzott a bányászcsapat. Morgen szép horogdobásával a félidő lefújásáig hat pontra csökkent a paksiak hátránya. A második játékrész Tóth kosarával indult, s maradt a 8—10 pontos hazai vezetés. A „gólgyártásban” az Olajbányásznál változatlanul Berkics és Makszin jeleskedett, míg az ellenfélnél Morgen célzott továbbra is pontosan. A hajrában döntő ténynek bizonyult, hogy 79:68-nál a vendégek centere kipontozódott, s találatai a későbbiekben nagyon hiányoztak. A vendégek egészpályás letámadásra váltottak, de már érezhetően nem tudtak újítani. Az utolsó percben a paksiak egyik játékosa megütötte Tóth Zoltánt, Földi edző berohant a pályára, szerencsére azonban hamar lecsillapodtak az indulatok.. . Ezúttal nem nyújtott látványos prokduciót az Olajbányász, de a játékosok győzni akarása, küzdeni tudása mindenképp dicsérhető. (lazányi) Hallgatott a B-közép A Paks elleni mérkőzésen ezúttal elmaradt a B-közép kezdetkor már megszokott attrakciója. Nem repültek a szalagok, nem hullottak a konfettik és az újságpapírcsíkok. A fiatal szurkolósereg talán ezzel akarta kifejezni csalódását a csapat Pécsett elszenvedett 22 pontos vereségéért. A hangulatkeltés feltehetően a játékosoknak is hiányzott; döcögősen, nehezen indult a mérkőzés. A hetedik percben azonban ismét megszólaltak a dobok, „megtalálta” hangját az éneklő kórus. Mindezt Misek 3 pontos kosara vívta ki, utána már hálás volt a publikum a szép megoldásokért. Most el lehetne töprengeni a szurkolói lélektanon, de ehelyett álljon itt Földi Sándor edző rövid véleménye: — Nekem nagyon rosszul esett a B-közép viselkedése, ez büntetés volt a csapat számára. De az is igaz: ha a szurkoló elkedvetlenedik, az együttesnek kell felvillanyoznia. .. — laz — Egy győzelem, egy vereség Kosárlabda. Ifjúsági NB I. Férfiak: PVSK—Szolnoki Olajbányász 89:66 (44:26). Pécs, 50 n. V.: Hargitai, Schiczler. Olajbányász: Bede M. (9)3), Kis (10), Molnár T. (4), Lugossy (6), Kovács (7). Csere: Fodor (4), Zámbó (4), Bede G., Takács (12) (12), Bódi (10). Edző: Tapodi László. A kényszerűségből bemelegítés nélkül pályára lépő, szolnoki fiataloknak az első félidőben nem ment a játék. A pécsi csapat kihasználta ezt és jelentős vezetést szerzett. Bár a második „felvonásra” feljavultak a vendégek, ez a végeredményt sajnos már nem befolyásolta. Szolnoki Olajbányász— Atomerőmű SE 101:51 (49:25). Szolnok, 1200 n. V.: Rátvay. Olajbányász: Bede M. (40) (12), Kis (13). Molnár T. (6), Lugossy (Í5), Kovács (12). Csere: Fodor (2), Pap (2), Rékassy (2), Pál Szabó (4), Bódi (5). Edző: Tapodi László. A pasiak komoly ellenfélnek bizonyultak az első tíz percben, de azután megmutatkozott a hazaiak letámadó védekezésének eredménye, és biztos szolnoki vezetéssel fordultak a csapatok. A második félidőben tovább nőtt a különbség, s végeredményben ilyen arányban is megérdemelten győzött a harcosan játszó Olajbányász. Nőnapi teremfoci Mezőtúrra került a Keve Kupa A nemzetközi nőnap tiszteletére országos teremlabdarúgó-tornát rendezitek a hét végén Túrkevén, folytatásaként a korábbi diák- és férfitornának. A három kategóriában összesen 105 csapat vett részt ezeken a pénzdíjas tornákon. A szakmai siker így anyagiakkal párosult. Minden elismerés megilleti a 'bátor kezdeményezésért és a kitűnő rendezésért a szervezőket a Túr- kevei Városi Tanács ifjúsági és sportosztályát. A nők küzdelmei is érdekesek voltok; néha már a hölgyek által bemutatott futball színvonala is megközelítette a férfiakét. Szép jelenet volt, amikor a helybeliek virággal köszöntötték a résztvevő csapatokat a nőnap tiszteletére. A közönség végig biztatta a játékosokat és élvezte a küzdelmet. A következő végeredmény alakult ki: 1. a Mezőtúri Ruhaipari KTSZ (amely elnyerte a Keve Kupát és a 10 ezer forintos fődíjat is), 2. a Szolnoki Volán, 3. a Budapesti Orvostudományi Egyetem, 4. a Martfűi Tisza Cipőgyár, 5. a Túrkevei Gabonaforgalmi Vállalt, 6. a Fernina II. csapata, 7. Kuncsorba, 8. a Balassagyarmati Kórház. A legjobb játékosok: Horváth Mária (SOTE) és Varga Katalin (Mezőtúr) és Boros Márta (Szolnok) szántén kü- löndíjat kaptak. Labdarúgás Ifisiker idegenben NB-s országos utánpótlásbajnokság, ifjúságiak: Váci Izzó—Szolnoki MÁV MTE 2:3 (0:2). MÁV MTE: Smidé- liusz (Rézsó)—Mihályi, Csató, Balázs, Pálinkás—Major, Viola, Horgosi (Fehér), Tószegi—Burai, Nagy. Edző: Tari János. Góllövő: Nagy (2), Viola. Szervezett, gól- ratörő, lelkes első félidei játékuk révén győztek idegenben a szolnoki fiatalok. Serdülők: Vác—Szolnok 3:0 (1:0). MÁV MTE: Gertiét—Szarvas, Sípos, Honti, Orosz—Peszeki, Fodor, Varga (Fehér), Sós (Váraljai)— Tóth, Lénárt. Edző: Tari János. Gyenge csapatjátékának és kapushibáinak köszönheti vereségét a szolnoki csapat. Eredmények, táblázatok Labdarúgó NB I: Vasas—Haladás VSÉ 0:1, Bp. Honvéd- Váci Izzó 2:0, Siófok—Tatabánya 2:2, Debrecen—FTC 2:2, Pécs—Békéscsaba 2:0, Rába ETO—Rákóczi FC 1:0, Zalaegerszeg—Ü. Dózsa 1:1, MTK-VM— Videoton 1:1. A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 16 10 3 3 26-14 23 2. Rába ETO 16 9 4 3 25-15 22 3. Ü. Dózsa 16 7 6 3 30-16 20 4. PMSC 16 7 5 4 20-14 19 5. Haladás 16 6 7 3 22-18 19 6. Tatabánya 16 5 8 3 34-19 18 7. MTK-VM 16 7 3 6 29-30 17 8. FTC 16 4 7 5 22-22 15 9. Vasas 16 5 5 6 22-24 15 10. ZTE 16 5 5 6 16-20 15 11. Vác 16 4 6 6 16-17 14 12. Siófok 16 5 4 7 20-23 14 13. Debrecen 16 4 6 6 20-27 14 14. Videoton 16 2 8 6 17-21 12 15. B.-csaba 16 3 6 7 12-28 12 16. Rákóczi FC 16 2 3 11 14-37 7 Labdarúgó NB III, Tisza-csoport: Debreceni Kinizsi—Berety- tyóújfalu 3:0, Olefin SC—Kis- várda 1:0, Püspökladány—Balmazújváros 1:2, Kaba—Rakamáz 0:0. A bajnokság állása 1. DUSE 16 10 4 2 35-19 24 2. D. Kinizsi 16 9 5 2 35-16 23 3. Lehel SE 16 9 5 2 21- 8 23 4. Rakamaz 16 8 4 4 30-18 20 5. Kaba 16 7 4 5 22-15 18 6. Haidúbösz. 16 9 1 7 26-22 17 7. Olefin SC 16 6 5 5 28-27 17 8. T.-miklós 16 7 3 6 22-*»' 9. Balmazújv. 16 3 10 3 15-19 16 10. H. Asztalos 16 5 5 6 20-25 15 11. Kisvárda 16 4 5 7 16-18 13 12. Volán-Rák. 16 5 2 9 22-25 12 13. Püspökiad. 16 4 4 8 16-23 12 14. BUSE 16 2 7 7 16-30 11 15. Szeghalom 16 4 2 10 29-39 10 16. Karcag 16 2 4 10 9-37 "3 A 17. fordulóban, március 12-én: Szeghalom—Volán-Rá- kóczi; 13-án: Törökszentmik- lós—Lehel SE (v.: Pintér); Hajdúböszörmény—Karcag. Vízilabda OB I: BVSC—Szeged 9:10. O. Dózsa—Tatabánya 9:6, Vasas—Bp. Honvéd 15:13, Szentes—Eger 10:7, Kecskemét— Tungsram 8:16, FTC—Bp. Spartacus 12:11. A bajnokság állása 1. Szolnok 2. FTC 3. Szentes 4. Szeged Tungsram 6. Bp. Spart. 7. Ű. Dózsa 8. BVSC Vasas 10. Tatabánya K. Eger SE 12. Bo. Honv. 13. OSC 14. Kecském. 9 4 2 165-129 22 10 1 4 169-149 21 10 1 4 167-151 21 9 2 4 150-138 20 9 2 4 161-129 20 9 1 5 145-132 19 8 2 5 136-111 13 7 2 6 155-111 16 7 2 6 153-143 16 6 3 6 156-116 15 3 3 9 126-116 9 3 1 11119-128 7 3-12 116-174 6 - - 15 105-211 Kosárlabda NB I, B-csoport, férfiak: Atomerőmű SE—Soproni SE 103:72, Dunai Kőolaj—H. Táncsics SE 121:97; Dombóvár —Kecskemét 100:87, H. Táncsics SE—Soproni SE 86:98, SAEV SC —Dunai Kőolaj 91:88. A bajnokság állása l.SAÉV 13 4 1680-1568 30 2. Dombóv. 11 6 1592-1525 28 3. Pécs 10 7 1563-1528 27 4. Kecském. 10 7 1559-1505 27 5. Szolnok 14) 7 1580-1537 27 6. Atomeni. 8 10 1483-1481 26 7. D. Köol. 9 8 1 575-1561 26 8. Sopron 6)1 1507-1616 23 9. H. Táncs. 5 12 1661-1732 22 10. Ganz-M. i 14 1292-1 111 19 (Ajánlás: az alabbi sorokat szeretettel ajánlom igen tisztelt külpolitikus kolléganőm figyelmébe, aki azt kérte nemrégiben a sportújságíróktól, hogy a „csúcstalálkozó” kifejezést hagyják meg az ő szakterületének. Döntse el a Kedves Olvasó, valóban il- letlenség-e itt ez a megjelölés. S ha tévedne is valamelyikünk — nos erre mondják: emberi dolog...) Szombaton 16 órakor jelentek meg a Budapest Sportcsarnok küzdőterén az Európa-bajnokságra benevezett férfi magasúgrók. Attól kezdve legalább fél szemmel mindenki őket figyelte. Nem is csoda: ritkán adatik meg bármilyen sportágban, személyesen jelen lenni a világranglista első három helyezettjének versengésén. És mellettük ott volt a negyedik is, az a román Mátéi, aki közvetlenül az EB előtt — viszonylag alacsony termete ellenére — 236 centit ért el! Ahogyan az várható volt, 230 cm-ie simán el is jutottak mind a négyen, sőt némi meglepetésre még az olasz Borellini is átvitte másodikra ezt a magasságot. Thránhardt viszont, aki a maga 242 centijével szabadtéri világcsúcstartó) kifutott a felkészülési idejéből — állítólag a közben zajló futószámok zavarták őt — így a szabályok értelmében egy Kedves vendégei voltak a napokban Szolnok megyének: az Észt SíZSZK Minisztertanácsa Mellett Működő Testnevelési és Sportbizottság elnöke, Matti Mark, továbbá három munkatársa, valamint az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának osztályvezetője, Aivo Natka. Fogadta őket dr. Bábold Gábor, a megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Ürmössy Ildikó, a megyei tanács elnökhelyettese is. A vendégek házigazdáikkal — a helyi sportirányító apparátus tagjaival — együtt ott voltak a. hét végén a Budapest Sportcsarnokban, és végignézték a fedettpályás atlétikai EB döntőit. Matti Mark a viadal utáni búcsúvacsorán, már Szolnokon mondta el, milyen sokat adott nekik ez az emlékezetes és igen színvonalas (verseny. A most húsz éves Szolnok—Tallinn testvérvárosi kapcsolat jubileumát talán nem is lehetett volna ennél méltóbban megünnepelni. Hogy ez mennyire így volt, arra jellemző: az észt pártvezető például szombat délá rontott kísérletet kellett bejegyezni neki. Erre a nyugatnémet „óriás” megsértődött. összepakolt és bevonult az öltözőbe. Kapott is füty- työt a nézőtérről bőven! Aztán Carlo hamarosan újra megjelent a zöld borítású nekifutón és melegíteni kezdett. A 230-at azonban kihagyta, sőt a 233-on sem ugrott. Borellini itt elbúcsúzott, Sjöberg is „átlapozta” ezt az oldalt. Mögenburg viszont elsőre átvitte, sőt harmadik kísérletre Mátéi is túliutott e magasságon! Következett a 235 centi, amit viszont Mögenburg, a 201 cm magas olimpiai és Euró- pa-bajnok hagyott ki. Ellenfelei elsőre tel jesítették ezt a próbát, még Mátéi is... Aztán 237 cm-re tették a lécet, s ez már sok volt a román fiatalembernek, míg Sjöberg és Thránhardt kihagyta e magasságot! Utóbután három órától, a hivatalos megnyitó kezdetétől a magasugrás esti eredmény- hirdetéséig el sem mozdult a nézőtéri helyéről! Észtónia és Szolnok megye legmagasabb szintű sportvezetői megerősítették a két fél közötti küldöttségcserék ez évi terveit, s a vendégek úgy búcsúztak: további jó együttműködést kívánunk a következő húsz évre is.. . Szolnok megyét is képviselte valaki a BS gyönyörű pályáján. Méghozzá ahogy az utóbbi években megszoktuk: Ecsekiné Juhász Erzsébet, a vágtaszámok hazai atlétanője. Az idén már rangsorelsője, a MÁV MTE megjavította a fedettpályás magyar csúcsot 60 méteren, ám ezzel együtt sem volt esélye a döntőbe jutásra. A mezőnyben ugyanis az ösz- szesített világranglista első 9 helyezettje közül öten voltak ott, s közülük a leggyengébb is futott már 7,12-t, míg Ecsekiné rekordja 7.37 mp. Az előfutamban a rendkívül megbízható szolnoki sprinter 7.48-ra volt képes, két német meg egy-egy brit, olasz és dán futónő társasábi aztán bánhatta is, mert a 239 már nem „jött össze” neki; a hosszú hajú svédnek viszont sikerült átugrania. Ez pedig már Európa-bajno- ki csúcsot jelentett (a régit is a rokonszenves Patrick érte el, s most még egy centit tett rá). Mögenburgnak ekkor már a 241 cm-es fedettpályás világ- és Európa- csúcsbeállítással kellett kísérletezni, a végső győzelemhez — ám ez most még túl magasnak bizonyult. Nem úgy Sjöbergnek, aki még két centivel följebb emeltette a lécet, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a hol ütemesen tapsoló, hol rezzenéstelen csendben szurkoló közönség — amely csaknem este 8-ig „túlórázott” — azzal az érzéssel mehessen haza: szemtanúja lehetett (volna) a Nagy Pillanatnak. Amikor egy szupertehetség saját erejével „legyőzi” a huszadik század emberének földhözragadtságát — a gravitációt. És az igazi csattanó csak most jón: a viaskodás még folytatódott — a versenybírói asztalnál! A románok óvtak, mert Thránhardt en- gedélv nélkül hagyta el a pályát a küzdelem kellős közepén. A döntnökök helyt adtak az óvásnak, s utólag „visszaminősítették” nyolcadiknak a világranglistavezetőt. Így a bronzérem végül is nem az övé lett, hanem Mateinek ítélték oda. — V — gában. Legnagyobb hazai riválisa, Könye Irma ezúttal 2 századmásodperccel jobb időt ért el, de ez sem volt elég a középfutamokba jutáshoz; ami Sárvárinak viszont sikerült. Sőt, utóbbi még a döntőbe is bevereked- te magát és negyedik lett! Méghozzá alig lemaradva a holland Coeman, valamint az NDK-beli Möller és Göhr mögött. Ez a diadal azonban csak félig-meddig magyar: Ulrike Sárvári ugyanis az NSZK színeiben indult... Képünkön Ecsekiné Juhász Erzsébet (Fotó: Szívós) V. F. Kedves vendégek Kézilabda Meg van a A Szolnoki Olajbányász NB I B-s férfi kézilabdacsapata nemrégiben Lajosmii- zsén mérkőzéssorozaton vett részt a Mizse Kupáért. A 8 csapatot két csoportra osztották, és először körmérkőzésekkel, majd keresztbejátszással döntötték el a végső helyezéseket. Az Olajbányász az első napon mindhárom mérkőzését megnyerte, majd a kupa sorsát eldöntő mérkőzésen is magabiztos játékkal győzött az NB Il-es Kiskunmajsa ellen. Eredmények : Olajbányász—RK TeTeke Értékes NB II. Nők: Szolnoki MÁV MTE—DMVSC 5:3 (2215— 2170). MÁV MTE: Nagyné 348, Lakatos 357, Kállainé 402', Zombori 363, Szuda 254, Hegedűs 391. Edző: Czakó Katalin. A debreceniek megújult csapatával játszottak a hét végén a tekéző lányok. Mizse Kupa merin (jugoszláv) 26:14 — Ceglédi Közgép 17:15, — Szarvas 21:16. A döntőben: Olajbányász—Kiskunmajsa 32:27 (20:13). E hét végén Kecskeméten rendezik — 11 csapat részvételével — a Dutép Kupát. Itt 3 csoportban, négy NB I B-s és 6 NB Il-es, valamint két megyei bajnokaspiráns férfigárda indul harcba a kupáért. A két mérkőzéssorozat jó erőfelmérést jelent a szolnokiaknak, rámutatva a bajnokságig még kijavítandó hibákra is. két pont A Munkásőr úton már az első páros után némi előnyre tettek szert a hazaiak, s ezt végig tartani tudták, az ellenfél igencsak lanyhuló teljesítményével szemben. A győztes csapatból bravúros teljesítményével külön is kitűnt Kállainé és Hegedűs. Röplabda NB I női A bajnokság első szakaszának végeredménye 1. Tungsram 29 1 90 : 9 5# 2. Ü. Dó/s« 29 1 (10:15 59 3. Vasas 24 6 74:30 54 4. BVSC 23 7 75:34 53 5. Álba Volán 23 7 78:37 53 6. Eger 13 12 96:17 48 7. Almásfüzitő 17 13 61:45 47 8. Dunavars. 16 14 59:54 46 9. BSE 18. Debrecen 11. Ganz Dán. 12. Bp. Spart. 13. Du l ép 14. Kaposvár 15. Szolnok 16. Szegedi £p. 12 18 +5:65 42 12 18 41:64 42 11 19 42:68 41 10 21 +1:67 40 8 2i2 42:73 38 6 24 29:74 36 2 2« 14:95 32 - 30 12:90 30 Megjegyzés: A bajnokság három csoportban folytatódik tovább. Az 1—4.. valamint az 5—8. helyért váltott pályaválasztói joggal két tornát játszanak a csapatok március 11—13. és március 18—20. között. A 9—16. helyért március 20-tól oda— visszavágó alapon mérkőznek. A cápátok eddigi eredményeiket magukkal viszik.