Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-31 / 77. szám

1988. MÁRCIUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szenvedélybetegségek elleni küzdelemben Támogatják az öntevékeny közösségeket Az Országos Egészségneve­lési Tanács támogatni kíván­ja az egészséges életmódot 6egíitő kezdeményezéseket, elsősorban azokat az öntevé­keny közösségeiket, egyesüle­teiket, amelyek a dohányzás, az alkohol- és kábítószerfo­gyasztás, valamint más koc­kázati tényezők ellen küz­denek. Ezért pályázatot hirdet 1988—89-re az ilyen céllal működő vagy e célokat meg­valósítani szándékozó jogi személyek, önálló jogi sze­mélyiséggel nem rendelkező közösségek, 'gazdálkodó és költségvetési szervek, egye­sületek, klubok, baráti kö­rök, egylházi közösségek stb., számára. A pályázaton az Országos Egészségvédelmi Tanács Egészségvédelmi Alapjából — az idén 90 mil­lió forint — nyerhetnek el támogatást, amelyet elsősor­ban a helyi források kiegé­szítésére lehet felhasználni. Az anyagi segítségek for­mái a következők: egyszeri támogatás, amelyet nem kell visszafizetni; évi rendszeres vissza nem térítendő támo­gatás, amelyet legfeljebb 3 évig lehet folyósítani; ka­matmentes kölcsön (részben vagy egészben történő visz- szafizetéssel) legfeljebb 5 évre szóló; kamattérítés, amelyet az egészségmegőrzé­si program célkitűzéseit szolgáló fejlesztésekhez ad­nak. A pályázat célja, hogy ösztönözze az egészségmeg­őrzési programhoz kapcso­lódó újszerű, modell értékű — elsősorban — helyi kez­deményezéseket, kísérleteket, kutatásokat, fejlessze az egészséges életmód feltétele­it javító új termékeket. Tá­mogatni szeretnék a pályá­zattal a felvilágosító, rek­lám- és propaigandatevé- kenységet, amely az egész­ségmegőrzést szolgálja. "Mit kell tartalmaznia a pályázatnak? Az egészségvé­delmi tevékenység (akár ter­vezett, akár már létező) szakmai leírását, céljait, ed­digi illetve elérni kívánt eredményeit; adatokat arról, hogy a munkában résztvevő szakemberek milyen képesí­téssel rendelkeznek; a tevé­kenység részletes tervezett költségvetését, dologi és sze­mélyi kiadásait, feltüntetve a helyben rendelkezésre ál­ló pénzeszközöket is; vala­mint hogy a támogatás me­lyik formáját milyen összeg­ben pályázzák meg. A pályá­zatot 1988. május elsejéig négy példányban kell eljut­tatni a megyei vagy főváro­si egészségvédő tanácsokhoz. 'Megyénkben még nem ala­kult meg, így jogelődjéhez, a megyei alkoholizmus elle­ni bizottsághoz kell benyúj­tani. A pályázni szándéko­zók a helyi tanácsoknál igé­nyelhetnek adatlapokat. Tatraplan. A Tavaszi Fesztivál egyik érdekes rendezvé­nyeként több mint nyolcvan veterán autót csodálhattak meg a budapestiek. A több országból érkezett régi jár­művek — Lanciák, Fordok, Mercedesek, Skodák, Tatra- planok és Chevroletek — a vásárvárosból elindulva a Kerepesi úton, az Erzsébet hídon, a Budai Váron és a Nagykörúton át több mint 30 kilométert tettek meg a fővárosban (MTI-fotó: E. Várkonyi) KSH-tájékoztatók Termékbesorolás A Központi Statisztikai Hivatal forgalomban lévő kiadványai — amelyek a hivatal Keleti Károly utcai boltjában kaphatók, illetve postán megrendelhetők — eligazítást nyújtanak a ter­mőtöknek és a felhasználók­nak az egyes termékek és szolgáltatások statisztikai besorolásához, s ezzel az ál­talános forgalmiadó-kulcs megállapításához. Az általá­nos forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvény egyéb­ként elő is írja, hogy a be­sorolásnál az adózók a KSH jegyzékeit vegyék figyelem­be. Ezek alapján önállóan kell megállapítaniuk termé­keik besorolását. Amennyiben az adóható­ság vitatja az önbesorolás helyességét, az ő feladata ez ügyben megkeresni a KSH-t. Tavnazváró telepiek A Motor utcában jó motor dolgozik Elhagytuk a Járműjavítót, amikor Flóri balra vezényel. Letérünk a Sashalmi útra, onnét a Törtelire kell ka­nyarodnunk. Már látjuk a fehér falú hosszú házakat. A hátsó udvarokkal fordulnak felénk, hét közepén, ünnep előtt több házban nagymosás volt, friss tiszta ruhákat szá­rít a hűvös, márciusi szél. Flóri rögtön mondja; az elülső udvaron, a házak előtt nincs ruhaszárító kötél se­hol kifeszítve. Ami az ud­var végébe való. ott a helye. Szabadkozik is, a házak előtt még csak ébred a tavaly oly sok virágnak jó helyet adó föld. Aztán látható, hogy el­takarítottak már minden té­li szemetet, nemcsak az ut­ca, a járda tiszta, a házak előtti térségeken sokan már ágyásokat emeltek, elgereb­lyézték a kerteket, talán a magok alig várják, süssön végre a nap, hajtanának. Ha úgy tetszik, azt is mondhatom, ez Sízolnok leg­ifjabb lakótelepe. Ha ponto­san fogalmazok, kimondom: ez a Motor utca. amit a vá­ros tanácsa a megye segítsé­Csodabogarak Csak Pista volt ő a faluban. Nem több nem kevesebb; Pista volt gyerek­nek és felnőttnek egyaránt. A vezeték­nevét senki nem tudta, nem is firtatta, hiszen ez a pistaság olyan hangsúllyal ejtődött, hogy még véletlenül sem le­hetett összetéveszteni a falu többi be­cézett Istvánjával. Ebben a pistaságban benne volt az a különös, pasztaillatú, szemkápráztató ragyogás, amely cipő­jét megkülönböztette más halandó láb­belitől; egészen pontosan Pista cipője nem is csillogóra dörzsölt fénylő bőral­kalmatosság volt, hanem a fénynek ci­pő formában való megnyilvánulása. Pista a falu egyetlen köztulajdonban lévő padján ült leggyakrabban. A fut- ballpálya közepére emelt emlékmű ott- honratalálását sugallmazta volta a vas­úti váróteremből kiszuperált, szálkás deszkájú lóca, amelyet két csenevész bokor közelébe állított valamiféle köz­életi bölcsesség, gondolván a falu fia­talságának egykori játszóterét így akár parknak is nézhetik, s ez máris csilla­pítja az elvesztett pálya miatti időn­kénti füstölgést. Pista naphosszat ült ott, tétova fél­mosollyal nézegette magát cipője tükré­ben, és olykor fémfejű botjával rejtel­mes jeleket rajzolt a porba. Néha elné­zett a szomszéd falu irányába, ahonnan odalátszott a kastély bástyaszerű tor­nya, s ahonnan őt is kiszuperálták, mint a személyzet tagját, mert a kastélyból egyik napról a másikra állami tüdősza­natórium lett. Csak néhány napos szenzáció volt a faluban amikor híre járt, hogy Pista Borcánál immár mindenes. Áz asszony özvegyen maradt, égimeszelő férjét — akit isten tudja, mi szél hozott állomás­főnöknek az ipartelepre — tüdőbaj vit­te el. De az elhunyt életereje Borcába költözött. Hatalmas, megereszkedett keblei súlyosan ringtak a vászon ing­ván alatt, amint fején terhet cipelve végigvonult az utcán. Sokáig csoda volt; „Még hogy a fején...” Később a faluban megszokták, hogy nem a hátán hordja a népboltból haza a megszáradt, dohos kenyeret, az álla alatt összecso­mózott kendőben, mint ahogy azt is el kellett fogadni, hogy kecskét legeltet az árokparton. Méghogy kecske! Bár mondják a teje iható, sőt valaki azt is felemlítette, hogy tán a húsa is ehető. De ha tej, akkor tehéntől való legyen, ha pedig hús, akkor disznó. Utána pe­dig bor a pincéből. így teszi ezt egy magyar ember! Szívesen eldiskuráltak erről esténként a kocsmában az embe­rek, mert a legendásan nagy disznóto­rok ekkortájt már csak szóbeszédben léteztek, hiszen a jószágok mentek a beadásba, de még azt is meg kellett gondolni, mikor húzza meg az ember otthon kedvére a tejes szilkét. Később Pista, amint kiült a falu egyetlen közpadjára, a kastély távoli sziluettje helyett inkább a népbolt irá­nyába merengett, ahonnan Borcát vár­ta. Amint az asszony feltűnt a korcsma előtti kaptatón, a férfi felállt, zsebken­dőjével lehessentette cipőjéről a látha­tatlan porszemeket és az özvegy elé in­dult. A szertartás, amint találkoztak, megunhatatlanul izgalmas ceremónia volt a leselkedő gyermekhad számára. Pista összeütötte a bokáját, mélyen meghajolt és az asszony fején lévő ba­tyuért nyúlt. Ö azonban a kezével je­lezte, hogy nem adja a csomagot, és anélkül, hogy kizökkent volna a szállí­tás ritmusából tovább lépdelt, míg a fénylő cipők zavart topogással igyekez­tek hozzáigazodni. A tanácselnök a délutáni órákban már a korcsmában sakkozott. A kecs­kelábú asztal mellett, szemben a nyi­tott ajtóval választotta meg a helyét és "két lépés között ki-kikémlelt az utcá­ra. Néha felállt, ha a partnere túl hosz- szúra nyújtotta a gondolkodást, kezét a nadrágja zsebeibe mélyesztette és a lecsúszni készülő ruhadarabját szaksze­rű mozdulatokkal rángatta feljebb. Hétgyerekes suszterként került a falu élére, és ajánlólevele alighanem a há­romlábú szék, meg a népes család volt. Ügy gondolhatta a felsőbbség, hogy ha valakinek, hát egy ilyen embernek minden oka megvan arra, hogy hűsé­gesen szolgálja azt a világot, amelyik kivette a kezéből a kaptafát, villásvégű kalapácsot. Nem lehetett rá panasz: a kétszer kettő dolgaiban tisztességgel el­igazodott, de amit nem értett meg, ab­ban menten sötét ármányt gyanított. Bizonyította ezt a sakkban is. Rögtön cserélt, ha arra mód adódott, és igazá­ból akkor volt elemében, amikor már csak néhány figura maradt a táblán. Ha az ellenfél komolyabb stratégiát bo­nyolított vele szemben, még az is elő­fordult, hogy a táblát felborította. Ilyen követhetetlen volt számára Borca helye is a faluban. Egy asszony, aki a fején hordja a batyut... Kecskét le­geltet: ostobán mekegő, szakállas vala­mit. Aztán ez a száraz kenyér a nép­boltból ... Amikor pedig Pista is az asszony portájára került, az elnök érez­te, tennie kell valamit! Egyik délután megállította az asz- szonyt, szokása szerint ezúttal sem né­zett a szemébe annak, akivel beszélt, hanem kicsit melléje pislogva adta elő mondandóját. — Hallja e, nem lesz ez így jó! Azt az embert, azt a jöttmentet nem szeret­ném sokáig itt látni. Zavartan megvakarta a tarkóját, majd folytatta: — Fényes cipő meg miegymás. Inger- li csak a falut vele. Meg hát mondjuk meg, osztályidegen, na! Beleizzadt, ahogy ezt kivágta, aztán választ se vár­va visszatért a kocsmába. Borca egyenes derékkal vitte tovább a batyut és már Pistát figyelte, amint emelkedik a pádról. Az asszonyt egyik este elvitték. A vád ellene az volt, hogy a kenyeret, a dol­gozó ember mindennapi betevő falatját eteti gáládul az állatokkal. Ogy volt, hogy nyilvános tárgyalása lesz a kul- túrházban, aztán csendben elítélték a városban. Két és fél évet kapott. Pistát néhány napra rá az állomáson látták utoljára. Vonatra várt, kezébe madzaggal átkötött kartondobozban minden ingósága. És a cipője merő sár volt. Palágyi Béla gével megépített, hatvan csökkentett komfortfokozatú lakást adott az emberi életre vágyó szolnoki cigánycsalá­doknak. A cél reális, s csep­pet se jótékonykodó: emléke se maradjon a Verseghy, Halász úti barakkoknak. Másfél éve lassan, hogy az első család beköltözött. A családfő — Farkas Flórián — egyben a családsegítő köz­pont alkalmazottja, család- gondozó. Azok között él, aki­ket meg nem tagad. Pedig hát ő elindult azon az úton, amely előre visz. — Jó munkahelyem oda­hagytam, csoportvezető vol­tam már az építőiparban. És otthagytam a falumat is, pe­dig Tiszaroffon háromszobás szép családi házam volt. Lássa, ez az életem értelme. Szeretném bizonyítani: ha teret kap. a cigány is a tár­sadalom hasznos tagja lehet. Alighogy beköltözött, már indult is a „szocializálás” nagy programjával. Egyen­ként keresett föl minden csa­ládot, aki a Motor utca maj­dani lakója lesz. Térképet rajzolt: a háromlakásos há­zakban hogyan férnének el és férnek meg egymással a legjobban? Ki jön semmit - lenül. bútor, ruhanemű hiá­nyában, nagy szegénység­ben? Kinek kell állandó munka, és melyik környék­beli üzem, vállalat fogadja be a többnyire szakképzet- len családfőket? Hány gye­reknek kell hely bölcsődé­ben, óvodában, iskolában — s hány anya vállalna mun­kát szívesen, ha lenne? Kolompár Kálmán heted­magával költözött. Nem szé- gyelli, vállalata segítségével jutott bútorhoz. — Az Ideál Kereskedelmi Vállalat volt az utolsó mun­kahelyem. Onnét kaptam részletfizetési kedvezményt, törleszteni még, bár közben 57 évesen a nyugdíjasok kö­zé kerültem. Leszázalékoltak a szívem miatt. Szabadkozik, mert nagy rámolásban, látszólag ren­detlenségben találtuk. Pedig jó cka van: — Kifestjük a szobákat, a tavaszi ünnepre hadd legyen friss, tiszta a lakás. Ugye, ha már beleszoktunk a jóba, egészségesbe... Másfél év telt el. Ülök Farkas Flórián jó meleg szobájában, s hallgatom. — Még csak kisbetűvel, halkan mondom: csoda tör­tént kérem. A családfők dol­goznak, amelyik menyecske nincs gyesen, vagy gyeden, s bírja családja mellett a munkát, az is. És a közösségi házunkban vagy húszán be­fejezték az általános iskola V.—VI. osztályát, most kö­vetkezik a VII.—VIII. osz­tály. Itt szinte minden este tanítás van. De hát kell is, ugye a mostani is elég ne­héz élet már, mi lesz, ha a szakképzetlen cigányember lesz létszámfölötti először? Ahhoz meg. hogy szakmája legyen, ez az első, a nyolc osztály. Ezek a lakások is, a tanulás is, az első lépcsőfok! Följebb léphet, aki akar. Flór' a harmincéves, há­romcsaládos már régehben elindult a lépcsőfokokon. Gimnáziumban vizsgázik a héten, s álma a főiskola. Persze, szakmába vágó, hogy tovább „szocializálhasson”. — Kötetlen a munkaidőm, engem itt a Motor utcában mindenki megtalál, aki akar. Hát, akarnak is elegen. Hosszú volt az út. mire ed­dig értünk. Nyolc család megvette, öröklakásként lakja az ott­honát. A többiek lakbért fi­zetnek, s máris van egy kis szépséghiba: néhányan el­maradtak a lakbérrel. Az utca végében ÉKV-bolt. Előtte öreg fa, derekán fi­gyelmeztető felirat: „Ne dobd el a csikket!” — Ebben a dohányzásellenes világban bámulok, csak nem mehet­nek be, cigarettával? Még jó, hogy nem mondom ki! A barna fiatal boltosasszony kinevetett volna. — Hát se­hol se lát csikket az út men­tén, miért épp a bolt kör­nyéke lenne szemetes? — Egyszerű az igazság... A boltban minden, ami a napi megélhetéshez kell. Élelmiszerek,, meglehetősen jó választékban, mosó, meg tisztálkodószerek, füstölniva­ló és sör, ládaszám. — Buli csak keresztelőkön, névnapon van — mondja Flóri büszkén, — de akkor se a lerészegedésig. Azt itt már nehezen tűrnénk. A tanácsnál már bejegyez­ték, rövidesen hivatalosan is megalakul a Motor utcá­ban a Cigányfiatalok Sport­egyesülete. Farkas Flórián megmutatja a házak mögöt­ti gazos térséget. Az sport­pálya lesz, akárki megnézhe­ti. Ha a virágos kertek, a rend így sikerült, lehet bíz­ni hozzá. Tavaly versenyt hirdettek a Tiszta lakás, szép kert, egészséges élet­mód elnevezésűt. Komoly zsűri értékelt, s tizenhat csa­lád kapott a tanácstól jutal­mat. Az idén, ezen felbuz­dulva, ismét meghirdetik, de belevonják az alakuló, kisebb, de hasonló Üteg ut­cai telepet is, meg a szan- daiakat. Hazafelé tartanak a Mo­tor utcai gyerekek az isko­lából. hozzák az anyukák az óvodásokat, mikor elköszö­nök. A lakóbizottság — ilyen is van — ünnepséget tervez, ha befejeződik az általános iskolai tagozat tanéve. Flóri dicséri Kolompár Kálmánt. Ő a példamutató lakóbizott­sági ember. Ha látiák. Kál­mán, a beteges 57 éves elin­dul a közösségi ház felé. hó­na alatt irkával, megy a töb­bi is. — Ha Kálmán . bírja — mondják, s Flóri ilyenkor talán már nem is kisbetűvel sóhajtja: ez csoda, itt csoda történik! V&lóságos! Sóskúti Júlia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom