Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-03 / 53. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 3. Versenyben a gépkocsival és a repülővel A vasút jelene és jövője Közel negyed százada, 1964 végén a világot bejárta az a fénykép, amely a japán nagy sebességű vonatot, a Shinkansent a Fudzsijama lábánál robogva ábrázolta. Űj fejlődési szakasz kezdetét jelezte ez, a korszerű vasúti tömegközlekedés kihívását a személy- gépkocsival és a repülőgéppel szemben. A vasút a versenyben számos előnnyel rendelkezik. Például megóvja a természetet. Egy új, kétirányú forgalmat lebonyolító vasútvonal 13 m szélességet foglal le, és óránként kb. 20 000 utast szállíthat. Egy négysávos autóút 35 m széles, és jóval kisebb teljesítményű (városi viszonylatban ez azt jelenti, hogy például a párizsi Saint-La- zare pályaudvar forgalmának biztosításához 40 sávos autóútra lenne szükség.) További előny, hogy a vágányokon elérhető sebesség jóval nagyobb, mint amit autópályán ma reálisan meg lehet engedni. Az is a vonat mellett szól, hogy energiatakarékos, a futási ellenállás kisebb fajlagos energiafogyasztással győzhető le; a forgalom rendszerezettségéből adódóan nincsenek torlódások, elakadásból származó veszteségek. Az előnyök közé tartozik, hogy a modern vonat nem szennyezi a levegőt: a levegőszeny- nyezettséget tekintve nagyságrendi különbségek vannak a gépkocsi-közlekedéssel szemben. De biztonságosabb is a vonat: csak a vonatok képeseik arra, hogy egymástól 1—1,5 m-re óránként 200—260 kilométeres sebességgel haladjanak. A baleseti valószínűség minden közlekedési eszköz közül a vonatoknál a legkisebb. Az sem lebecsülendő, hogy a városközpontokban elhelyezett pályaudvarokkal, saját útvonalával a vasút viszonylagosan is lerövidíti a városok közötti távolságot. Ezek a tények is sugallják, hogy a vasúti közlekedés nemcsak ma, de a jövőben is jelentős szerepet fog betölteni a tömegközlekedésben. Ma már nemcsak Japánban, hanem Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Olaszországban, Svédországban és az NSZK-ban is rendszeresen, menetrendszerűen közlekednek óránként 200—300 kilométeres sebességgel vonatok. Ehhez természetesen megfelelő erejű és áramvonalas kiképzésű mozdonyokon kívül alkalmas kocsikra, pályára és jelző-, illetve biztonsági berendezésekre volt szükség. Teljesen új elvek szerint rögzítették például a síneket. A csaknem évszázados felfogás szerint a sínek szabad hőtágulását tartották elsődlegesnek, ami a rövid sínek közé beiktatott hézagokat jelentette; ez idézte elő a vasutak „hangulatos” kattogását. Ma hosszú, hegesztett síneket alkalmaznak, dilatációs hézag nélkül, a korábbinál sokkal erősebb, szilárdabb rögzítéssel. Nehéz megjósolni, hogy milyen lesz a vonatok jövője. Az eddigi eredményeket lényegében hagyományos eljárással érték el. Folynak azonban a kísérletek az új megoldások irányába is. Sok — eddig kevéssé sikeres — kísérletek folynak a légpárnás vasúttal. Lemondtak arról, hogy az egész szerelvényt légpárnával emeljék meg, jobbnak látták, ha a kerekek helyett olyan csúszósarukat szerelnek fel, amelyekben egy T-alakú sínen futva vékony levegőfilm akadályozza meg a fémes érintkezést, tehát a súrlódást. A franciák a — képen látható — nyeregvasúttal kísérleteznek, amely elvileg hasonló módon küszöböli ki a súrlódást. (KS) Számítógépes modell A nagyvárosok jövője Városokban él manapság a Föld népességének 42 százaléka. A tudományos szakértők további robbanásszerű urbanizálódást jósolnak a következő évekre — évtizedekre, főként a fejlődő országokban. A jelek szerint a városok növekedése viszont alaposan lefékeződött. A Bécs melletti Laxenburg- ban működő alkalmazott rendszerelemző intézet véleménye szerint még a fejlődő országokban sem folytatódik korlátlanul a városok robbanásszerű növekedése, és ez csupán a mezőgazda- sági társadalomból az ipari társadalomba való átmeneti időszak egyik tünetének tekinthető. A laxenburgi kutatók számítógépes modellel elemezték a városok növekedését fékező és korlátozó tényezőket. Az emelkedő létfenntartási költségek a városokban, továbbá a mezőgazda- sági területek javuló munkalehetőségei csökkentik majd a városokba vándorlás ütemét. Korlátozó tényező továbbá a lakáshiány, a közművek, az energiaellátás, az iskolák, a kórházak, a közlekedési eszközök hiánya is. Nagyobb oxigénfogyasztás A házityúk a fészekaljat egymaga költi ki. A kakas ebben nem vesz részt,'s élelmet sem hoz neki. Ezért a kotlósnak naponta többször is el kell hagynia a fészket, hogy ehessen, ihasson, üríthessen. Közben, amíg anyai kötelességeit ismét nem folytathatja, a tojások néhány fokkal lehűlnek. Visz- szatérve a tojásokra, a kot- ló a mellét ismét a tojásokra helyezi, s rövid idő alatt újra mintegy 30 Celsius- fokra melegíti fel őket. A hőveszteséget izomreszke- téssel egyenlíti ki. Az oslói egyetem kutatói megvizsgálták, hogy menynyi energiát használ el ilyenkor a tyúk. Két kotlós alá mesterséges tojásokat tettek; ezeknek a hőfokát változtatni tudták. Minél •hidegebbek voltak a tojások, a kotlőknak annál több energiát kellett leadniuk ahhoz — a hiábavaló, — kísérletükhöz, hogy felmelegítsék őket. Ha a tojások 30 C-fokosak voltak, a tyúkoknak három és félszer több oxigénre volt szükségük, mint rendesen. Ha pedig 15 C-fakosra hűltek le, a kotlós oxigénfogyasztása a rendesnek a 4,6- szorosára fokozódott. i FOTK Kisállatfeldolgozó Üzeme, Jászberény felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: — felsőfokú végzettséggel adminisztratív vezetőhelyettes, — középfokú végzettséggel hűtőraktár vezető, titkárnő, — jó kereseti lehetőséggel, egy műszakban : — húsipari szakmunkás, — targoncavezető, — gépkezelő, — betanított munkás. Jelentkezni lehet: Jászberény, Szelei u. 1., munkaügy. (1018) Káprázatos tollruhában A madárvilág paránya: a kolibri A madárvilág parányai a kolibrik. Csak az amerikai földrészen élnek, de a közhiedelemmel ellentétben nem csak a trópusi Dél-Ameriká- ban, hanem északon is, ahol néhány fajuk Kanadáig felhatolt. Elviselik a lüktető hőséget éppen úgy, mint a zord északi időjárást, ott lebegnek a dél-amerikai orchideák pompás virágai előtt, de látogatják a kaktuszok tarka virágait is Mexikó nagy fennsíkjain. A kolibriknek több mint 300 faját ismerjük, és ahol az amerikai földrészen virágok nyílnak, mindenütt ott találjuk a néha káprázatosán tarka toll- ruihába öltözött madártörpéket is. A kolibrik legapróbb fajai mindössze 1,6—2,0 gramm súlyúak (összehasonlításul: az ökörszem súlya 6—10 gramm), de akadnak közöttük nagyobb, gyermektenyér nagyságú fajok is. Repülési tudományuk egészen egyedülálló. Az északi fajok vonulnak és egyikük kereken 3000 kilométert repül, hogy közép-amerikai telelőhelyeit elérje. Egy másik faj 800 kilométert repül egyhuzamban az óceán fölött, és testsúlya ehhez az óriási teljesítményhez mindössze 2,2 gramm! A parányi kolibriszárnyak sebes mozgását szemmel követni lehetetlen. Míg egy hattyú legfeljebb kétszer, egy veréb pedig 13-szor csap szárnyaival másodpercenként, a kolibrik ilyen teljesítménye 20—80 között mozog, de egyik fajuknál nászrepülés közben másodpercenként 200 szárnycsapást is mértek. A kolibrik nektárral és apró, a virágok kelyhében található rovarokkal élnek. A színes szirmok mágnes módjára vonzzák őket, de a kísérletek szerint ugyanilyen hatással voltak rájuk a szoba falára festett színes foltok, sőt virágnak nézték a kutató lányának pirosra festett ajkait is. Kiváló repülőkészségükről győződött meg a kutató akkor is, amikor a volierből lepkeháló segítségével próbálta kifogni őket. Az apró madárkáknak eszükbe sem jutott, hogy fejveszetten meneküljenek, és össze-vissza törjék magukat az üvegfalon, mint ezt sok más madár tette volna. Ehelyett figyelve álltak meg a levegőben lebegve a kutató előtt, de amikor a hálójával utánuk kapott, csak az üres levegőt találta el. A kolibri villám - csorsan és könnyedén oldalt surrant, és a következő pillanatban már újból ott lebegett a megrökönyödött férfi orra előtt. Mintha csak élvezte volna a játékot. A legkisebb kolibrifészek csupán akkora, mint egy fél dió, de akadnak olyan fajok is, amelyek gyenmefcfejnyi fészket készítenek maguknak. A fészekalj mindig két tojásból áll. Egyedül a tojó kotlik, párját nem ritkán el is űzi otthona közeléből. Nem egészen ok nélkül, mert a kolibri hímek ugyancsak csapodárok, és ha egy tojó bukkan fel a közelükben, nyomban körüludvarolják, miközben pompás tolláik és repülőművészetük minden szépségét bemutatják előtte. Képünkön: pihenő egy virág kelyhén. (KS). Komputer-,,betörők" A kifejezést valószínűleg hiába keresnénk a legújabb szótárakban is, pedig a „hacker” szó az utóbbi időben egyre gyakrabban tűnik fel az angolszász sajtónyelvben. De hát nem is csoda, hiszen amihez kapcsolódik, a számítástechnika, illetve az egymással akár országhatárokon keresztül is összekapcsolt számítógépes rendszerek, maguk is meglehetősen fiatal ágát képezik a tudománynak. A „hacker” pedig nem más, mint egy olyan —megítéléstől függően — csínytevő, vagy bűntevő, aki ezeknek a rendszereknek az áthatolására szánja el magát, aki hozzáértése, tudása, kitartása vagy szerencséje révén képes „behatolni” a legnagyobb világcégek vagy tudományos intézetek féltve őrzött adatbankjába „megcsapolni” azokat. „Ötletes" fiatalok E fiatal, rendszerint diák- sorban járó „komputer- mackósokat” természetesen nem szabad összekeverni a valódi számítógépes bűnözőkkel. Az ugyanis egy külön, jóval nagyobb károkat okozó terület. Oda tartozik mindenki, aki egy- egy bank nyilvántartási mechanizmusát, vagy egy betétes saját titkos kódját ismerve saját javára hajtat végre illegális átutalásokat, vagy aki — adott esetben épp egy működési program kidolgozója — olyan, a kívülállók számára észre sem vehető software-csap- dákat rejt el eleve egy nagyobb program-csomagban, amelynek segítségével saját folyószámlájára utaltat át kisebb-nagyobb összegeket. (Előfordult már, hogy a furfangos program alkalmanként csak néhány centet emelt le a kliensek pénzforgalmából, de hát sok kicsi sokra megy...) Nos, egy igazi „hacker” esetében erről szó sem lehet. Náluk nem az anyagi haszon, a meggazdagodás a döntő, hanem a technikai bravúr, a ravasz védő- rendszereken való áthatolás diadala, a rejtett kódok ki- íürkészésének sikerélménye. Emlékezhetünk, nem is oly rég egy amerikai film tinédzser főszereplőjére, aki a Pentagon komputeres védőgátjain átkerülve véletlenségből csaknem kirobbantja a harmadik világháborút. Ám ez persze csupán a forgatókönyv-író fantáziájának volt a terméke. Az a bejelentés azonban, amely nemrég egy hamburgi komputer-klub közleménye nyomán került napvilágra, az első szótól az utolsóig valóság. Nyomok nincsenek Kiderült, hogy lelkes nyugatnémet fiatalok az eddigi talán legnagyobb és legmerészebb számitógépes betörés-sorozatot hajtották végre. Betolakodtak a légiközlekedés, a távközlés és az űrhajózás szerteágazó nemzetközi rendszerébe. Saját programjaik segítségével nyolc nyugati állam 135 rendszeréibe furakodtak be, és ráadásul úgy hívták le a kiszemelt adatsorokat, hogy nyomot sem hagytak maguk után. Az áldozatok között szerepelt például a genfi Nyugat-európai Magkutató Központ (GERN), a Max Planck Intézet, a darmstaditi Nyugateurópai Űrhajózási Hivatal (ESA). A leglátványosabb csíny azonban bizonyára az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA húsz számitógépének .megfúrása” volt: ennek során a fiatalok az űrrepülőgép-programról és a rakéta-meghibásodásokról is információkhoz jutottak. Az esetnek persze nem csupán büntetőjogi vonatkozásai vannak. A törvény- könyvek paragrafusai ugyanis önmagukban világosak; hasonló cselekményért akár három éves börtönbüntetés is kiszabható. A fiatalok, akik gyaníthatólag maguk is meghökkentek illegális tapo- gatódzásuk eredményességén, ezért — a hamburgi klubot választva közvetítőként — az érintett intézményekhez fordultak, őket érthetően nem annyira a vádemelés és a megtorlás érdekli, hanem az, hogyan kerülhető el a védekező programok tökéletesítésével mégegyszer ugyanilyen eset. Csakhogy, s ez itt a bökkenő, ez korántsem egyszerű feladat. A NASA például világszerte 1600 űrkutatási, atomfizikai és molekuláris biológiai adatokat tartalmazó számítógéppel van ösz- szekötitetésben. A kapcsolat pedig többnyire a közönséges telefonvonalak segítségével áll fenn, vagyis a külső behatolók ,kiszűrése” vagy az adatátvitel saját kábelcsatornákra átterelésével, vagy pedig az információk titkosításával, kódolásával képzelhető el. Igenám, de ez is, az is jókora költségeket jelentene, s csökkentené a kiterjedt nemzetközi együttműködésit, amely viszont mégiscsak az elsődleges célkitűzés kell, hogy maradjon. Strassbourgi dilemmák Nem csoda hát, hogy a komputeres bűnözés egyik ismert szakértője, Hans ®. Nilsson, aki a strasbourgi Európa Parlament számára folytat ezirányú vizsgálatokat, meglehetősen borúlátó. Szerinte a szóban forgó adat-megcsapolásoknak alig öt százalékát (!) tudják felfedezni, sőt — teszi hozzá őszintén — ennek egy részét is csak véletlen szerencse révén. így érthető, hogy Nilsson és társai csupán abban tudnak reménykedni, hogy a játékos kedvű diákok elunják a dolgot, s újaibb vadász- területet keresnek személyi számítógépükkel... E. É. Csínytevés vagy bűntény?
