Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 19. Sxo-udjpaJU jejjíjZAf a csavart a kifliből? Ügy is mint fogyasztó, lelkes ovációval üdvözlöm az új élelmiszertörvényt! Ha valakinek oka van arra, hogy külön kis magánünnepet üljön ebből az alkalomból, akkor nekem mindenképp pirosbetűs az a nap, amikortól a törvény paragrafusai garantálják, hogy a napi betevő falatomat minden veszély nélkül elfogyaszthatom. Röviden el is mondom lelkendezésem okát. Hamarosan egy éve lesz annak, hogy mor- cona hatósági emberek társaságában felkerestük Szolnok megyei városunk piacának neves pecsenyesütőjét. A márkanév úgy élt a tudatomban — de a megye ínyenceinek köztudatában is —, hogy ha valahol, hát ott aztán tobzódni lehet a házias ízekben. A legenda úgy tartotta, hogy az idős hentes hajnalban disznót vág és délelőtt a piac közönsége ebből a friss alapanyagból fogyaszthatja a kisipari termékeket. Űtitársaimmal hát disznósajtot ettünk és hozzá igazi házi sült hurkát. Jóllehet az idős hentest már nem láttuk a pult mögött mint kiderült, jó néhány évvel ezelőtt meghalt — de a név garancia volt még akkor is, ha a leszármazottak működtették a csöppnyi üzletet. A lakoma kis híján tragikus volt: olyan szalmonella-fertőzést kaptunk mind a hárman, mint a pinty! Aki már feküdt 40 fokos lázban és fogyott — akarata ellenére, és nem hiú ábrándtól vezérelve — egy hét alatt 5—6 kilót, az tudja, mibe került nekünk ez a hedonista mulatság. A Köjál napi vendégünk volt otthon — lélkiismerete szerint, mert hát ez a dolga —, végül jó egyhónapos táppénzes állománnyal megúsztuk a dolgot. Kárpótlásként mindössze egy szerény tanulság jutott: a fenti piac ama standján soha többet ebben az életben disznóságot nem fogyasztok. Jó, tudom, hogy élelmiszertörvény meghozatalára nem ilyen kirívó esetek inspirálták az előterjesztőket, mégis e sanyarú példa a többi ételfertőzéssel, menetrend- szerű fagylaltmérgezéssel, közétkeztetési tömeges rosszulléttel egyetemben kellő társadalmi nyomatékot adott annak az elhatározásnak, hogy higiénés rendet tegyenek az élelmiszerelőállítás frontján. Már az országgyűlési vita során szöget ütött egy megfogalmazás egyik „honasz- szony” fejébe: nevezetesen az a kitétel hatott számára nyugtalanítóan, amelyik azt tartalmazza, hogy „o termékek milyenségének, minőségének meghatározása a hatóság helyett a legilletékesebb, a termelő feladata." Felszólalt hát a képviselő asz- szony és szóvá tette azt az aggályát, miszerint nem biztos, hogy a gyártó érdeke minden esetben egybevág a fogyasztóéval. Jó lenne közben egy elfogulatlan, objektív mérce is. Nem volt nehéz ebben a felszólalásban a gyakorló háziasszony napi tapasztalásait felfedezni. A válasz az volt. hogy természetesen a hatóság továbbra is teszi a dolgát, ellenőrzi a törvény által előírtak betartását. Méghozzá következetesen és állandóan — de hát több szem többet lát. Ha egyszer egy élelmiszergyártó üzem a termék előállításának minden fázisában szigorú higiéniai mércét állít, biztos, hogy kiszűri azt, ami fogyasztásra alkalmatlan. Ha nem így tesz, netán lelkiismeretlenségből dob piacra gyanús árut, legalább olyan bűnt követ el, mintha a mérleget hamisítaná meg. Én hozzáteszem, hogy nagyobbat, ugyanis a számszaki manipulációkba nem halnak bele emberek. . . Feltételez tehát a törvény jó adag bizalmat is azok iránt, akik a napi betevőnket az asztalunkra teszik. Ám jó lenne ezt a fogyasztói bizalmat nap mint nap megerősíteni. Jelenleg ez a bizalom elv súlyos csorbát is szenved. A minap a hivatali büfénkben álltam sorba tízóraiért, amikor valaki odaszólt a minibolt vezetőjének. — Ugyan, elvtársnő, telefonáljon már a kenyérgyárba, mert hamarosan súlyos műszaki hibájuk adódik. A csodálkozó pillantásra aztán felemelt egy kiflit, aminek a barnás héjában egy jókora csavar éktelenkedett. — Már csak emiatt az elkallódott alkatrész miatt mondom, hogy üzemzavar adódhat a kifli gyártósorán — tette hozzá magyarázólag a vevő. a sorbanállók nagy- nagy derültségére. Mi persze nevettünk, mert mi mást csinálhatnánk, ha szivarvéget találunk a kenyérben, elefántagyart a disznósajtban, bicskát a csomagolt kávéban. De nem nevet — mert ilyenben nem ismer tréfát — a külföldi megrendelő. Hány, de hány legendát hallottunk már visszaküldött exportszállítmányokról, mikor is a határon túli partner a mi szemünkben szőrszálha- sogatásnak tűnő apróság miatt fordította vissza a kamiont. Pedig hát az ottani rneós nem tett mást, mint tisztességgel védte a vásárlók érdekét. És mindenekelőtt a bolt becsületét, amelynek pultjára a kifogásolt áru felkerülni készült. Ha ez a törvény azt is tartalmazza, hogy a jövőben nem kell szégyenkeznünk határon túli visszáruk miatt, akkor elérte egyik célját. Csak hát minden előírás annyit ér, amennyi megvalósul belőle. A paragrafusoknak így ösztönözni is kell arra — jó szóval vagy kikezdhetetlen szigorral —, hogy a törvény szelleme az élelmiszeriparban dolgozók belső regulájává is váljék. Az egyik Szolnok megyei képviselő — aki egyébként élelmiszert előállító vállalat vezetője is — elmondta egy beszélgetés során, hogy a piacnak kell minősíteni legilletékesebb minőségellenőrként az árut. Igaza van, már ami az elvet illeti. Dehát a kis falu parányi boltjának néhány literes hűtőpultjában nem válogathatnak a vevők igényeik szerint. Teszik a szatyorba azt, ami van. így hát a verseny rendező elvét jó ideig a gyártók lelkiismeretének kell helyettesítenie. És amíg ez így van, jó tudni, hogy ott áll a hatóság is és fölülbírál olykor gyártói érdekeket. A felszólaló képviselő asz- szony ennek a dekralálását kívánta látni a törvényben. Mondjuk meg: valameny- nyiünk helyett beszélt! KISZ A TERÜLETEN Baráti közösségben Az elmúlt egy-két évben mintegy százezerrel csökkent a KISZ taglétszáma az országban, s nagyjából a KISZ 1986-os, XI. kongresz- szusa óta tízezerrel Szolnok megyében. Ma 26 ezer 600 KISZ-tag van a megyében, ezernégyszázhuszonegy alapszervezetben. Közülük látogattunk el kettőbe, úgynevezett területi KlSZ-alapszer- vezetekbe. Hogy a területi KISZ- alapszervezeteknek mennyi a számuk, azt egészen pontosan nem tudták megmondani a KISZ megyei bizottságán. Mindenesetre ahány városi titkárt kérdeztem a Ifj, Kovács Ferenc, a jászágói Kókai László KISZ- alapszervezet titkára, egy mezőgazdasági vontató pótkocsija alól került elő a jászárokszállási Kossuth Tsz hármas számú géptelepén. Nem, nem baleset történt! A 19 éves fiatalember mező- gazdasági gépszerelő, s éppen annak a pótkocsinak a javítása adta fel a leckét neki s társainak. Jászágó fogyó népességszámú kistelepülés. Lakhatják úgy nyolcszázötvenen. Egyre kevesebb a fiatai. Elköltöznek. Kikből áll a Kókai László KISZ-alapszervezet? — Innen, a tsz-ből vagyunk hárman, Árokszálláson, Jászberényben tanulnak a diákjaink, akad közöttünk autó-motorszerelő és autóbuszsofőr is. Ügyhogy életkorunkat, érdeklődésünket, szakmánkat tekintve eléggé „sokszínűek” vagyunk — mondja bemutatás-, s bemutatkozásképpen az alapszervezet frissen választott titkára. — Akkor mi az, ami a társaságot mégis összetartja? — Az, hogy jászágóiak vagyunk, s ha máskor nem, hát hétvégén mindannyian itthon. Pénteken, szombaton és vasárnap mozi után hívás, kérés nélkül is összegyűlünk — Ezek szerint „megszelídült” az utóbbi években a jászágói fiatalság? — Igen, azt hiszem, megszelídült. — Milyen programot vállal az új KISZ-titkár? — Azt szeretném folytatni, amit elődöm, Gulyás Krisztina elkezdett, öt mindenki elismerte, ahogy mondani szokták; lent is, fent is. Alapszervezetünk életében az jelentette a legnagyobb előrelépést, hogy megkaptuk a pártbizottság épületében ezt a klubot. Értelmes programokkal kell majd elevenné tenni, olyan rendezvényeket — vetélkedőket, játékokat, esteket — kieszelni, amelyekre a szülők szívesen elengedik a fiatalokat. Ezt Kriszti nagyon jól csinálta. — Bethlendy Béla, a jászberényi KISZ-titkár úgy beszélt g jászágói KlSZ-alap- szervezetről, hogy ez egy jó kis közösség. Igaza volt? Milyen példa igazolná? — Mit mondjak? Egy biztos; nálunk nem nehéz társadalmi munkát szervezni. Minden május elsején tábortüzet rakunk. Különösebb Városvédők tanácskoztak A Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége pénteken a KISZ Központi Bizottságának székhazában tartotta meg 1988. évi közgyűlését. Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes köszöntötte . a tanácskozás résztvevőit. Hangsúlyozta, hogy napjainkban az igazgatási decentralizációnál többre van szükség, vagyis arra: a települések gazdái a ■tanácsok képesek legyenek a helyi feladatok megoldására. közelmúltban, mind azjjnna' sorolni kezdte a városában, a „körzetében” működő területi KI9Z-álapszervezete- ket, s általában nem egyet- kettőt, hanem jó néhányat. Amikor persze azt ké|rtem, nevezzék meg azokat, amelyek valójában működnek is, sőt a környékbeliek, a tagjaik megelégedésére működnek, már csökkent e számlálás. felsorolás heve. Úgyhogy ha azt kérné tőlem valaki: foglaljak állást, mondjak véleményt a területi KISZ-alapszervezetekből, bizony nagyon tanácstalan volnék! az alapszervezet klubhelyiségében. Mennénk inkább a presszóba, a kocsmába? „Örököltünk" lemezjátszót, erősítőt, magnót, pályázaton nyertünk ötvenezer forintot, abból vettünk szőnyeget, lemezeket, kazettákat, apróságokat. Még játékok kellenének. — Hogyan telik az idő a klubban? — Pótszilvesztereztünk, diszkóztunk, beszélgettünk. — El tudom képzelni, mit szólhatnak a környékben lakókI — Téved, aki rosszra gondol! A klubból száműztük az italt, a dohányzást. Érdekes, hogy ebben a kérdésben nem kellett senkit különösebben agitálni, egyetértettünk. Nem mondom, hogy ez bündig így volt. Amíg a kultúr- ház vészkijáratának előterében működött a KIS/Z-klub, bizony ellenezték az ott lakók, hogy még éjfélkor is hangoskodnak a fiatalolt. Az egyik katonasrác említette, hogy leszerelése örömére óriási bulit kíván rendezni a KISZ-klubban. Hát nem fog! Vagy nem sörrel, borral, pálinkával meglocsolva. Azt gondolom, jól érezheti magát az ember sör nélkül is, ha jó a társaság. invitálás nélkül 8—10 fii^ kijön délelőtt fát gyűjteni} * « * Tiszaburán a hetvenes évek közepétől óriási pangás kezdődött a KISZ-életben, s tartott vagy egy évtizedig. Nem magamtól tudom ezt persze, Sánta Jánosné,} az Általános Művelődési Központ igazgatója meséli. Az ok? Felnőtt, családot, otthont alapított az a korosztály, amelyik korábban vitte a prímet. Nem is működött csak egy KISZ-alapszervezet a faluban, a termelőszövetkezeté. Sizívesen fogadták persze abban a fiatal pedagógusokat, a tanácsi dolgozókat, a tanuló fiatalokat is. Csak hát sehogy sem bsett egybe a szabadidő. Mert amikor — nyáron — a pedagógusok, meg a középiskolások legjobban ráértek, a termelőszövetkezet fiataljai éppen ki sem látszottak a munkából. És fordítva; .decemberben, januárban a termelőszövetkezetben dolgozók munkrendje ; lazább, az iskolában pedig! akkor a legnagyobb a hajtás; félévi bizonyítványosztás, annak előkészületei, értekezletek stb. A városi tanács kistermében ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Mezőtúron Az alkotó emberért elnevezésű komplex munkahelyi művelődési pályázat. Az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központ felhívására 1986-ban 13 üzem választotta közművelődési tevékenysége keretéül e formát. A kétéves teljasítméjiyek mérlegelése után városi első helyezést ért el a Tisza Cipőgyár mezőtúri gyáregysége. Az első díj 4000 forint Ezért határozták el két évvel ezelőtt a tiszaburai fiatalok, hogy megalakítják a Füleki András KlSZ-alap- szervezetet. (A névadó egy 1919-es direktóriumi tag Tiszaburán.) Huszonheten alkotják most az alapszervezetet. tizenhármán pedagógusok. Aztán ott vannak még az áfész, a tanács fiataljai, s a középiskolások, akik kettős tagsággal rendelkeznek. Hétközben tanintézetükben, kollégiumukban, a hétvégén meg odahaza „ki- szeznek”. Hogy mennyire talált magára az új KlSZ-alapszerve- zet, arról Kiss János titkár — napközben a harmadik b osztály tanítója — beszél: — Farsangra egy vidám jelenetet állítottunk össze, azt adtuk elő. Négy éve tanítok Tiszaburán, s meglepett: ezen a településen nem ünnepük meg 1848-at. Mi most koszorúzást, s rövid ünnepséget rendeztünk. Senkit sem rekesztünk ki Húszadikán a két KISZ- alapszervezet — a termelő- szövetkezeté és a miénk — vetélkedik majd egész nap sportban, tréfában, vidámságban Rendszeresség? Minden hétfőn délutántól estig miénk a tornaterem; kosarazunk, focizunk, mikor mit választ a társaság. Persze senkit sem rekesztünk ki, aki játszani akar. Éppen ebből a kosarazás- ból támadt némi gond a mi- nan: az Általános Művelődési Központ pártalapszerveze- te szabad pártnapot rendezett, amelyre meghívták a fiatalokat, a KlSZ-eseket is. Igen ám, csakhogy ők úgy belemelegedtek, belefelejtkeztek a kosarazásba, hogy nemigen figyelték az idő múlását. Meg aztán — őszintén szólva — nehezen is értik, mi keresnivalójuk nekik, fiataloknak a felnőttek komoly tanácskozásain. — Pedig alighanem ebbe az irányba kellene a továbblépés útját keresni — vallja az igazgatónő. — Őszintén szólva mi magunk is nagyon akartuk ezt a KlSZ-alap- szervezetet, hiszen a tiszaburai pedagógusok elég sokféléi verbuválódnak, különösen a fiatalok. Azt gondoltuk, jobb, ha egymás között vonzó közösségre találnak, nemcsak a barátságtalan szolgálati szoba négy falát lesik. Nagyon sok jót mondhatok el róluk: nyaranta kerékpáros vándortáborokat vezetnek, társadalmi munkában segítettek a gyümölcsszedésnél, Postás Erzsébet vezeti a nyolcadikosok klubját, gyakoriak a KISZ-esek és az úttörők közös rendezvényei. Pályázaton pénzt nyertek, abból sátrakat, hálózsákokat vásároltak, tavaly Egerben táboroztak, úgyhogy jól mennek a dolgok. Ugyanakkor csalogatnánk őket is a pártalapszerveze- tünk politikai vitaköreire, szeretnénk, ha nemcsak az iskola, a művelődési ház, hanem a falu életébe is bekapcsolódnának! A mostani március 15-i koszorúzás talán elindított valamit — teheti hozzá bizakodva a krónikás. Egri Sándor kollektív jurtalommal járt, és munkájukat megyei elismerésre is javasolták. Megosztott második helyezett lett a Mezőtúri Áfész és a Köti- vizig helyi szakaszmérnöksége — akik 3—3 ezer forintos díjban részesültek. A kollektívák komplex művelődési tevékenységének elismerése mellett, az üzemi aktívák munkáját egyéni pénz- illetve könyvjutalmakkal köszönték meg. A díjakat Papp János, a városi tanács elnöke adta át. Hétvégén mindannyian együtt Megszelídült fiatalság Az alkotó emborórt Díjkiosztás Mezőtúron (Fotó: Dede Géza)
