Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-02 / 27. szám

1988. FEBRUÁR 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 I Sport »Sport-Sport I Sakk Megyei bajnok Forgács József FIDE-mester A hét végén a IX—X. és a XI. fordulóval folytatódott, illetve befejeződött (nem kis meglepetésekkel) a megyei egyéni nyílt sakkbajnokság. A mestereknek már a kilen­cedik fordulóban is az óra visszaállításáig kellett az asztal mellett ülniük ahhoz, hogy az ellenfelektől a teljes pontot meg tudják szerezni. A többi tábla mellett is ke­mény csata folyt, amit jel­lemez, hogy az ötödik órá­ban még mindig harminc- ketten küzdöttek. Ahogy kö­zeledett a bajnokság a befe­jezéshez, úgy éleződött a verseny a pontok megszerzé­séért. A FIDE-mestereknek is egyre nehezebb lett a sor­suk. Szinte a teljes játékidőt kénytelenek voltak a tábla mellett tölteni ahhoz, hogy a pontot megszerezzék. Az el­lenfelek egyre keményebb­nek bizonyultak. A jól felké­szült fiatalok nem tisztelték a kort, a rangot. Ök a pon­tokért küzdöttek. Ezt bizo­nyította legjobban a nagvon tehetséges Varga László, Üj- szász fiatal sakkozója, aki a tizedik fordulóban a teljes pontot szerezte meg a lista­vezető Forgács Józseftől. Kádas mester is rutinos vég­játékkal az ötödik órában tudta megszerezni a teljes pontot Kónya László karca­gi versenyzőtől. Következett a mindent el­Szombaton és vasárnap or­szágos szabadfogású Keve Kupa úttörő B-kategóriás 'birkózóversenyt rendeztek Túrkévén, a városi sport­csarnokban. Rangos versenyt láthatott a közönség: 30 egyesületből összesen két­száznegyven birkózó mérte össze a tudósát. A győztesek­nek és a legeredményesebb túrkevei versenyzőknek kü­lön tiszteletdíjat adtak, ame­lyet a városi KISZ-bizottság ajánlott fel. A Túrkevei VSE birkózói kiemelkedő ered­ménnyel az első helyen vé­geztek. Forgács József a megye baj­noka döntő tizenegyedik forduló. A kirobbanó formában lévő Varga László ezúttal a múlt év megyebajnokával került össze. A negyedik órában tisztáldozatos végjátékban Takács mestert vezérvesztés­re, vagy mattra állította. A mester a vezérvesztést vá­lasztotta, ezzel meg tudta tartani a fél pontot. Végeze­tül az első, a második és a harmadik hely sorsa a pa­pírformának megfelelően dőlt el, annál nagyobb harc folyt a további helyezése­kért, amit bizonyít az azo­nos pontok elérése, ahol a A Szolnok megyei ver­senyzők eredményei. 35 kg: 1. Simon László, 3. Csuka Attila, 38 kg: 1. Kiss Ká­roly (mind Túrkevei VSE), 45 kg: 3. Vass Csaba (Jász­berényi Lehel), 55 kg: 1. Sza­bó Imre (Túrkevei VSE), 60 kg: 2. Gulyás László (Jász­apáti), +73 kg: 2. Czégér Ta­más (Fegyvernek). A legeredményesebb túr­kevei versenyzőnek járó kü- löndíjat az úttörőolimpiai bajnok, Kiss Károly kapta. A csapatverseny végeredmé­nye: 1. Túrkevei VSE 16, 2. FTC 14, 3. Kaposvár 8, és Soltvadkert 8 pontttal. helyezések eldöntésére a Bucholz-féle mezőnyérték- számítást kellett alkalmazni. A megyei bajnokság vég­eredménye: 1. Forgács Jó­zsef FIDE m. 9, 2. Takács Lajos 9, 3. Kádas Gábor 8’5, 4. Varga László 8, 5. Ondók László 7,5, 6. Kónya László 7, 7. Merena László 7, 8. Gál Ferenc 7, 9. Kiss Sándor 7, 10. Sebők István 6,5 pont, 11—16. Székács Imre, Mol­nár László, Vereb András, Kókai Károly, Balogh Imre, Lázár János 6,6—6,5, 17—26. Kormos Lajos, Makula Ká­roly, Mohácsi Imre, Hőgye Imre, Kókai Sándor, Radócz István, Béres István, RáCz Imre, Pethes Zoltán. Kovács Attila 6—6, 27—32. Horti Fe­renc, Lőrinczi László, Gömö- ri Zoltán, Zsarnóczky István, Jákobéi József. Babucs Illés 5,5—5,5, 33—40. Kondás Bé­la, Dancza János, Bánczi László, Gáspár Imre, Nagy- pál Tamás, Mozsár Gergely, Pinczi László. Gulyás Zoltán 5—5, 41—50. Donkó Pál, Bar- ta József, Szőke István, Da­rái László, Pafféri Elemér, Péntek Imre, Szabó Zoltán, Megyesi Zoltán, Kocsárdi László, Bognár József 4,5— 4,5, 51. Szűcs István 4, 52— 53. Bencsik Gyula, Kardos Zoltán 3,5—3,5, 54. Péntek Tamás 2, 55. Vajda Zoltán 1,5 pont. Berényi Szöulból Hazaérkezett a magyar küldöttség Hazaérkezett Szöulból a magyar sportvezető küldött­ség, amelyet Pongrácz Antal, a MOB alelnöke vezetett. A delegáció szervezési és gaz­dasági kérdésekről tanács­kozott a nyári olimpia szer­vezőbizottságával. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki M A V MTE—Tisza Cipő, Szolnok, Tiszaliget, lß. Mezőtúri Hon­véd—Metripond, Mezőtúr,14. Birkózás Túrkevén a Ke ve kupa Táblázatok Röplabda NB I. Férfi 1. Tungsram 2. Kecskemét 3. Ü Dózsa 4. Csepel 5. Malév SC 6. Dunaújv. 7. Szeged SC 8. Szolnok 9. Vasas 10. ZTE Hl. NYVSSC 12. Bp. Honv. 13. BKV 14. Veszprém 15. Kapos V. 16. Komép SC 24 22 2 68:21 46 24 21 3 69:23 45 24 20- 4 67:20 44 24 20 4 61:23 44 24 18 6 62:27 42 24 13 11 47:41 37 24 13 11 49:47 37 24 12 12 43:43 36 24 12 12 42:47 36 24 11 13 41:52 35 24 8 16 32:58 32 24 7 17 28:59 31 24 5 19 29:60 29 24 5 19 27:63 29 24 4 20 34:62 28 24 1 23 18:71 25 Női l. Tungsram 20 20­60: 4 40 2. Ü. Dózsa 18 18­54:10 36 3. Vasas 20 16 4 50:21 36 4. BVSC 20 14 6 46:25 34 5. Alba V. 20 14 6 49:29 34 6. Almásf. 20 12 8 40:26 32 7. Eger SE 20 10 10 38:39 30 8. Ganz.-D. 20 10 10 37:39 30 9. Dunavar. 20 9 11 36:41 29 10. DMVSC 20 8 12 28:38 28 11. BSE 20 7 13 28:45 27 12. Bp. Spart. 20 7 13 27:45 27 13. Dutép SC 20 6 14 32:46 26 14. Kaposvár 18 5 13 26:41 23 15. Szolnok 20 2 18 10:55 22 16. Szegedi É. 20­20 8:60 20 Ecsekiné Athénban versenyez Jégkorong OB I Nem volt esély Újpesti Dózsa—Lehel SE 10:2 (3:0, 2:0, 5:2). Jászbe­rény, 400 néző, v.: Tejfalusy, Doór, Lipcsey. Újpesti Dó­zsa: Eperjessy—Kovács (1), Flóra, Szabó 1, Ancsán Lász­ló 1, Balogh 1 (1). Csere: Géczi (kapus), Scheiber, Fü­zesi 1 (1), Farkas 2, Ancsán János 7 (1), Pék (4), Keve- vgri, Lantos 1, Legéndi, Ku- csera (2), Horváth 1, Bodor, Leleszi. Edző: Szeles Dezső. Lehel SE: Csókási—Kolben- hayer (1), Farkas, Simon, Havrán, Bakó 1, Csere: Csík (kapus), Katona, Pathó, Si­pos 1, Závori (1), Redler, Szabados, Bállá, Szajka, Szerdahelyi, Szikszai, Bugyi, Lakatos. Edző: Kereső Csa­ba. Kiállítás: 6, ill. 8. perc, gól egyéni akcióból 0, ill. 0. Rendkívül sportszerű ta­lálkozón az Újpest könnyed játékkal győzött. Az össze­csapás érdekessége, hogy a lila-fehérek emberhátrányból ütöttek gólt, emberelőnyös helyzeteiket viszont nem tudták kihasználni. A har­madik harmadban az egyre bátrabban játszó hazaiaknak kétszer is sikerült bevenni a cseréként beállt Géczi kapu­ját. A listavezető ellen dicsé­retesen küzdöttek a kék-fe­hérek, de a két csapat kö­zött még ennél is nagyobb a különbség. ÜÁBZBERÉ- iY ^igyönqye tme Bakó az egyik jászberényi gólszerző A január 11-én elmaradt Lehel SE!—Liget SE mér­kőzést február 6-án 16 óra 45 perckor játsszák le. Ezen a napon a honi jégkoromgo- zás történetében először ke­rült sor körkapcsolásos rá­dióközvetítésre. A rádió tu­dósítói az FTC—Újpesti Dó­zsa, a Dunaújváros—Álba Volán és a Lehel SE—Liget SE mérkőzésekről jelentkez­nek. Sántái T. Atlétika Törökszentmiklós az élen Ecsekiné Juhász Erzsébet, a Szolnoki MÄV MTE magyar bajnok sprintere, a váloga­tott keret tagjaként tegnap elutazott Athénba, af jl — közös edzőtáborozás után — fedettpályás nemzetközi via­dalon indul 60 méteres sík­futásban a hét végén A megyei atlétikai szak- szövetség szombaton folytat­ta a fedettpályás versenyso­rozatot. Ezúttal az ifjúsági korosztály versenyzői álltak rajthoz a MÁV MTE futófo­lyosóján. A három verseny­számban hét sportkörből nyolcvanan indultak. Leg­többen most is a törökszent- miklósiak voltak. Szépen szerepelt a tiszafüredi kül­döttség és a Szolnoki 605. sz. DSE gárdája is. Eredmények. 60 m gátfu­tás, fiúk: 1. Tiba János (MAFC) 8,38, 2. Nyeső István (TSE) 8,53, 3. Jávor Péter (TSE) 8,54 mp. Lányok: 1. Pintér Ágnes (MAFC) 7,69, 2. Czampa Annamária (MÁV MTE) 8,16, 3. Farkas Anikó (TSE) 8,19 mp. 60 m síkfu­tás, fiúk: 1. Kiss Gábor (TSE) 7,11, 2: Eszes Ferenc (Sz. 605. sz. DSE) 7,15, 3. Rajtmár István (TSE) 7,17 mp. Lányok: 1. Pintér Ág­nes 8,77, 2. Czampa Anna­mária 9,47, 3. Benczi Ágnes (Tiszafüred) 12,14 mp. Tá­volugrás, fiúk: 1. Tiba János 619, 2. Nyeső István 616, 3. Kántor Zsolt (Tiszafüred) 596 cm. Lányok: 1. Pintér Ágnes 527, 2. Czampa Anna­mária 498, 3. Farkas Anikó 455 cm. A hét végén előbb a ser­dülő B-korosztály, majd a legfiatalabbak, a gyermek korcsoport fiú és leány ver­senyzői állnak rajthoz és ez­zel befejeződik a megyei fe­dettpályás versenysorozat. Azt már eddig is érzékelhet­tük, hogy jó előkészületet jelentett a legjobbak maga­sabb szintű indulásához a megyei fedettpályás sorozat a MÁV MTE kitűnő futófo­lyosóján. Porcsalmi Nehózatlétikai sikerek I MŰSOROK I A H. Kdllián FSE eselgán- csozói közül az úttörő I—II. korosztály legjobbjai, körze­ti rangsorversenyen — Lajkó Gábor és Búzái László révén — két első, továbbá egy má­sodik, két harmadik és egy ötödik helyeziést értek el. Bu­dapesten, felnőtt országos ramgsorversenyen Forintos István (60 kg) második, Ha- välda Endre (75 kg) harma­dik lett, míg Kosztyú ötödik, Csényi hetedik helyezést szerzett súlycsoportjában. Négy város úttörő, serdülő és ifjúsági versenyzői talal­— Kosárlabda. NB II. Női: Törökszentmiklósi SE—Gyu­lai SE 52:44 (26:?3). Török- szén tmiklós, 50 n. V.: Tol­nai, Drahos. TSE: Kovács (16), Mészáros (13), Petren- né (11), Takács (6), Busái (2), Hámori (2), Szőlősi (2), Annus, Matúzné. Edző: Ba­jusz Katalin. A lelkes és a győzelmet jobban akaró ha­zai csapat megérdemelten tartotta otthon a két bajno­ki pontot a mezőnyben jól játszó, de pontatlanul dobó Gyula ellen. Jó: Kovács, Mé­száros, Petrenné. — ligaErtekezletet tart a megyei kosárlabda szövetség február 4-én csü­törtökön 15.30-kor Szolno­kon, az ifjúsági és sportosz­koztak a hét végén a Szol­noki MÁV MTE csarnokában felállított szorítóban. Békés, Mezőtúr, Törökszentmiklós és Szolnok legfiatalabb öklö- zői közül az utóbbiak sze­rezték a legtöbb (8) győzel­met; igaz, a 17 pár közül 12- ben MÁV MTE-versenyző is volt a ringben. A legtechni­kásabb ökölvívó különdíját Farkas Zoltán (Szolnok), a legharcosabbét Nagy Gyula (Békés, a közönség díját Pljesovszky József (Török­szentmiklós), nyerte el. tály tanácskozó termében. Az értekezleten megbeszélik a megyei bajnokságban részt vevő csapatok vezetőivel a tavaszi forduló lebonyolítá­sával kapcsolatos tennivaló­kat és egyeztetik a mérkő­zések időpontját. — SAKK. Február 16. és 27. között a Nagyalföldi Kő­olaj- és Földgáztermelő Vál­lalat tanácskozójában ren­dezik meg Sízolnok város 1988. évi egyéni sakkbajnok­ságát. A nevezések számától függően és a minősítés sze­rint három csoportra osztják az indulókat. Nevezni lehet február 16-ig írásban a vá­rosi szövetségnél, vagy a helyszínen a bajnokság sor­solása előtt. 1 Rádió I SZOLNOKI STÜDIÖ: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnok! Zenés hírműsor. Szerkesztő: Korlm Éva. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, időjá­rás, útinform — Az, ügyeletek­ről jelentjük — Könyvajánlat. — 6.30: Hírek, lapszemle (Kos­suth) — Reggeli körkép — Teg­nap történt. — 70.00: Hírek. Tu­dósítások. Időjárás (Kossuth) — Ma történik — Lapszemle a Szolnok megyei Néplapból.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.15: Mai programok. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Zeneiskolásoknak — zene­iskolások muzsikálnak. — 10.05: Infarktus megelőzés — busá­val? — 10.25: Éneklő ifjúság. — 10.42: Operaáráik. — 11.00: Nép­dalok. — 11.32: Alexandre Du­mas: Húsz év múlva. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz. — 15.00: Arcképek a bolgár irodalomból. — 15.17: Do­kumentumműsor Sebes György­ről. — 16.05: Képek és jelké­pek. — 16.35: Ide nekem a rá­diót! — 17.00: Ki kit formált? — 17.30: Beszélni nehéz ... — 17.45: A Szabó család ... — 18.15: Kukori uram — Annus- ka hócipője. — 18.25: Könyvúj­donságok. — 18.30: Esti Maga­zin. — 19.15: Primavera. —20.11: Könnyűzene. — 20.34: Az új magyar zene a rádióban. — 22.20: Tíz Dere külpolitika. — 22.30: ..Elmebetegség ped^j nincs . . .*’ — 23.20: Zenekari muzsika. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Nap­közben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fú­vósszerenádok. — 12.27: Nóták. — 13.05: Popzene. — 14.00: Szó­rakoztató irodalmi magazin. — 15.05: Kertes! Ingrid énekel. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Segíthetünk? — ’8.30: Talpalá­való. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Nóták. — 21.05: Utazás varázslattal. — 21.30: Slágerfil­mek — filmslágerek. — 22.07: Zeneközeiben a hallgató. — 0.15—4.20: Éjfél után... BARTÓK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Ü: CD hanglemezeinkből. — 9.30: Beethoven: e-moll szonáta. — 9.45: Händel: Az Idő és az Igazság diadala — oratórium. — 12.24: Balettzene operákból. — 13.05: Rádiószínház — Kosarak. — 13.57: Kamarazene. — 15.05: Zenei tükör. — 15.40: Liszt­orgonaművek. — 16.15: Opera­felvételekből. — 17.00: Iskola­rádió. — 17.30: Zenekari muzsi­ka. — 18.30: Szerbhorvát nyel­vű műsor. — 19.05: Német nyel­vű műsor. — 19.35: Kamaraze­ne. — 20.26: Emlékezés egy cseh vándorszínészre. — 21.00: Ope- ra-művészlemezek. — 21.59: Üj Liszt-lemezeinkből. — 22.37: Fe­jezetek az elektroakusztikus ze­ne történőiéből. iTetevfcdö I 1 MŰSOR: 8.00: Tv-torna nyugdíjasoknak. — 8.05: Táv-adó — A Pénzügy­minisztérium és a tévé távok­tatási sorozata. 10/3. rész: ál­talános forgalmi adó és szám­vitel problémái. — 9.05: Tv­Téka: Az anyag körforgása III/2. rész: Levegő, tenger, kő­zet (ism.). — 9.35: Athéni ál­lam és demokrácia — Történe­lem 5. osztályosoknak XI/5. rész (ism.). — 10.05: Delta — Tudományos híradó (ism.). — 10.35: Jaroslaw Hasek: Raffinált bűnösök — Tv-film (ism.). — 11.40: Mozgató — Tv-torna moz­gáskorlátozottaknak. — 11.50: Kéoújság. - 16.55: Hírek. - 17.00: 100 perc — Ismeretter­jesztő klubdélután. 1988. február. — Benne: 17.05: Három nap tv- műsora. — Kb. 17.30: Tv-torna. — 18.40: Reklám. — 18.45: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmso­rozat — Vittskövle kastélya. — 19.10: Esti mese. — 19.25: Rek­lám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A klinika — NSZK tv-filmsorozat XII/5. rész: Az emberrablás. — 20.50: Stú­dió ’88 — A televízió kulturális hetilapja. — 21.35: Több fényt —- Szovjet dokumentumfilm (ff). — 23.05: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.10: Képújság. — 17.15: Stiri — Hírek román nyelven — A szegedi körzeti stúdió műsora. — 17.20: Zene-bona. — 18.00: Dél-alföldi Magazin — A szege­di körzeti stúdió műsora. — 19.00: Képújság. — 19.05: A Ke­let városai — A Nílus — a fá­raók folyója. Angol rövidfilm (ism.). — 19.20: A klinika — NSZK tv-filmsorozat XII/4. rész: Szépen meghalni (ism.L — 20.05: Zenés Tv-Színház: Rossini — Alkalom szült a tolvajt —• Ze­nés móka (összesen egv felvo­násban) (ism.). — 20.55: Régi mesterségek — A szőnyeg — Spanvol rövidfilm. — 21.20: Híradó 2. — 21.35: Betűreklám. — 21.40: Frank Mannata igaz története — Olasz—spanyol film (16 éven felülieknek!) (ism.). — 23.10: Képújság. MOSZKVA: 13.30: Hírek. — 13.45: Szeme- noví Népi Együttes műsora. — 14.15: Szuhebator című film. — 15.25: Hírek. — 15.30: Rajzfilm. — 15.50: A sztálingrádi győze­lem 45. évfordulója. — 16.20: Dalok a nagy honvédő háború­ról. — 17.10: Világhíradó. . — 17.30: Problémák. útkeresések, megoldások. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektor- fényében. — 19.50: Sprut—2 cí­mű film 2. rész. — 21.00: Né­zőpont. — 22.15: Anna Kare­nina című film 2. rész. — 23.26: Szórakoztató műsor. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.05: Hírek. — 16.10: Iskola- tv. — 16.30: Német nyelv hala­dóknak 1. lecke. — 16.50: Kelet­szlovákiai magazin. — 17.10: A rendőrség naplóiából. — 17.15: Vigyázz, tűz van! — Riportmű­sor (ff). — 17.30: Férfi a ház­ban 5. rész. — 18.00: Pityke őr­mester 12. rész (ism.). — 18.10: A repülő csészealj — Komédia gyerekeknek. — 18.55: A tűzren­dészet tájékoztatója. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Idő járás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időlárás-ielentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Tv-fórum. ÜJVIDÉK: 16.45: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 16.50: Tv-napló — ma­gyarul. — 17.05: Reklám. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyer­mekműsor. — 18.00: Irodalom — románul. — 18.30: Ma. tegnap, holnap — ruszin nyelvű mű­sor. — 18.55: Reklám. — 19.00: Ma: tájékoztató műsor. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottó. — 20.05: Olyan várost mfnt Ali­ce — ausztrál sorozatfilm. — 21.00: Tv-napló. — 21.05: Ivan Pavlov — szovjet sorozatftfm. — 22.15: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági figyelő. — 20.55: A vég­rendelet rejtélye című tv-játék'. — 21.50: Tv-híradó, Hírek9 eredmények

Next

/
Oldalképek
Tartalom