Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-12 / 9. szám
1988. JANUÁR 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szerb tájház Kásádon. A Baranya megyei Kásád egyik jellegzetes épületéből tájházat alakítottak ki jelentős társadalmi összefogással. (MTI fotó: Gottvald Károly) Miért megy el Szegedről Gregor József? Ma: Dél>Alföldi Magazin A szegedi tv-stúdió Délalföldi Magazin című műsora ezúttal korábban, 17 óra 25-kor jelentkezik a 2-es programon. A műsorban több példát láthatunk az új szemléletű gazdálkodásról; a Taurusban bevezetett nyereségjegyről, a vagyonjegyről, a Csongrádön létesítendő algafarmról. A kalocsai kórház pedig bizonyítja: az egészségügyben is lehet okosan gazdálkodni. Megkérdezik az illetékeseket: Miért megy el Szegedről Gregor József? Bemutatjuk a 10 éves szegedi Általános iskolai Diákotthont; az olimpiára készülődő Békés megyei sportolókat és a Szerelem második vérig című film főszereplőit. Hírek, lapszemle, programajánlat egészíti ki az egyórás magazinműsort, amelynek szerkesztője Király Zoltán, Liszt, Erkel, Kodály, Bárdos Magyar szerzők lemezen A napokban tette közzé a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az idei első negyedévi kiadási tervét. A legfrissebb információk szerint februárban és márciusban a Hungaroton keréken húsz komoly-, illetve népzenei kiadvánnyal lepi meg a vásárlóközönséget. A bőséges választékból mindjárt a sor elejére kívánkozik Liszt Ferenc Két legenda (Assisi Szent Ferenc a madaraknak prédikál és Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár); Szent Ferenc Naphimnusza, Scherzo és induló, valamint B—A—C— H fantázia és fúga című szerzeménye, amelyeket Jan- dó Jenő ad elő zongorán. 'Folytatódik a Kodály Zoltán karművészete sorozat — ezúttal az ötödik részt rögzítették hanglemezre. Néhány cím a sok közül; Magyar mise, Ave Maria, 114. genfi zsoltár, Miatyánk, Ének Szent István királyhoz. A felvételeken neves előadók működnek közre az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa kíséretében. A kórusművek egyébként magyar, latin és francia nyelven hangzanak el. A másik kiemelkedő februári zenei csemege. A budavári Mátyás-templom zenéje című album lesz. A templomban rögzített felvételeken Harmat Artúr, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, 'Erkel Ferenc és César Franck ismert zsoltárai, illetve más gregorián-dallamok szólalnak meg magyar és latin nyelven. A korong érdekessége, hogy a profi művészek és kórusok mellett a gregorián intonáció dr. Fábián János kanonok, budavári plébános tolmácsolásában hangzik el. A februári kínálat kiegészül Johannes Brahms Szonáták klarinétra és zongorára című lemezével, illetve Szendrey-Karper László Mertz-darabokat és Sárközy Gergely Purcell- és Bach- műveket megszólaltató albumával. Mindketten gitáron játszanak. A népzenei anyagok jórészt márciusban kerülnek a boltokba. Elsőként a Bonc- hidától — Bonchidáig című, magyar és román népzenét feldolgozó lemez lát napvilágot a Kalamajka együttes előadásában. Antológia készül a VI. magyarországi táncháztalálkozóról is, amelyen Sebestyén Márta, Szvo- rák Katalin, a Téka, a Hegedűs és a Kalamajka együttes felvételei hangzanak el. A komoly- és népzenei kínálat tehát igazán bőségesnek ígérkezik, kedvünkre válogathatunk a jelesebbnél jelesebb albumokból, A több már a pénztárcánkon múlik... J. J. Bőrünkön a betűk ' Néhánv mondat egy balassagyarmati könyvről Egy alig húszezer lakosú nógrádi kisváros — igaz, négy évtizede még megye- székhely —, Balassagyarmat egy könyvecskét küldött szét a világba. A Bőrünkön a betűk című kötetben a városban esztendők óta munkálkodó Komjáthy Jenő Irodalmi Társaság alkotói üzennek — önmagukról, megélt sorsukról, befogadó városukról. Miért van az, kérdeztem magamtól, hogy a verset, novellát, monodrámát írók közül mindössze három valóban balassagyarmati születésű, mások csak rövid időt éltek ebben a városban, s akad olyan is, aki oda-odautazik, ha a társaság tagjai összejövetelt tartanak? Talán mert jó valahová tartozni „ezen a kihűlni készülő bolygón” — idézhetem Baranyi Ferenc előszavát. Meg azért is, mert ennek a városnak mindig is volt szellemi élete. Jócskán méretén fölüli. A két érzés együtt köti láthatatlan szálakkal ezeket az annyira különböző embereket egymáshoz és a helyhez. Folytatói szeretnének lenni — tudván tehetségüket persze — Komjáthy Jenő, Madách Imre. Mikszáth Kálmán örökségének, s ezen fölül ez a város valódi otthonuk is lehet. Akad a szerzők között korábban rangos költő: Jobbágy Károly, akinek nevét kötetek és két József Attila- díj is híresíti. Hosszú-hosz- szú évek óta hallgat. Szülővárosának könyvébe azonban önéletrajzi írást mégis adott, az önéletírásban pedig verseket. (Érdemes elgondolkodni azon, hogy a két József Attila-díj odaítélői té- vedtek-e, avagy a mai ítészek tudják kevésbé a dolgukat. Tény, ami tény, Jobbágy Károly verseit szinte sehol sem fogadták egy időben — azóta pedig ő nem jelentkezik.) Onagy Zoltán, a „kétkötetes” író novellájával szokott — de meg nem szokható — formáját hozta. Én magam modorosnak, csináltnak és helyenként kínlódónak érzem, mások azonban eredetinek mondják. Legyen nekik igazuk. T. Pataki László, újságíró kolléga, a Nógrád munkatársaként falujárásairól riportkötetet is publikált nemrég. Ebben a válogatásban Fráter Katáról, Madách Imre félretaposott sorsú feleségéről írott monodrámájával jelentkezett. Ügv két esztendeje Udvaros Dorottya részleteket adott elő belőle a rádióban, a miskolci színésznő. Fráter Kata — maga rokona a monodráma hősnőjének — néhányszor elő is adta. Azóta megfeledkeztek erről a munkáról. Most a kötetben olvasható. Ádám Tamás versei már sok helyütt fölbukkantak, envre érettebbek, költői eszközei mindinkább erősödnek mondandóia pnnírra vetésekor. Kötete előkészületben, bizonyára sok hívet szerez maid vele költészetének. Karácsondi Imre versei is föl-föltűnnek rangosabb irodalmi lapokban, első kötete evekkel ezelőtt viszonylag visszhangtaian maradt. (Mindössze egy évet töltött Balassagyarmaton, am a kötet előválogatásában tevékenyen munkálkodott.) Aki mindenképp szót érdemel; Zonda Tamás. Egy híján negyven esztendős volt, amikor első versét megjelentette. Ebben a kötetben tíz „opusszal” mutatkozik be, s mert tudom, hogy évek óta kallódik egy kötetnyi munkája, csak azt kívánhatom: mihamarabb lássanak napvilágot. Fanyar humorú, intellektuális versei jellegzetes színei lehetnek a mai magyar költészet palettájának. A kötet többi szerzője — Csikász István, Gyenes István, Matúz Gábor, Radnai Ketykó István és Üjlaky Attila — eddigi munkáik legjavából válogathattak. Jó könyv-e a Bőrünkön a betűk? Egyenetlen. Tehetséges és átlagos képességű alkotók írásai sorakoznak a kitűnően illusztrált kötetben. (A városban élő és alkotó festők, szobrászok, grafikusok végezték ezt a munkát.) Egy valamiért mindenképpen jó — de az nem irodalmi mércével méretik. Hasznos. Lehetőség a megmutatkozásra. Lépcső többeknek a továbblépéshez. A hely, Balassagyarmat szorosabbra fonta a hovatartozás egyébként is erős szálait. Hortobágyi Zoltán Haumann Péter színháza Egy este Szokratésszel A görög bölcsek több mint kétezer évvel ezelőtt szinte már mindent tudtak az emberi lélekről, jellemről. Figyelmeztetéseiket, tanácsaikat azonban, úgy tűnik, mára sem fogadta meg az őket egyébként tisztelettel, elismeréssel emlegető, gyakran idézgető utókor. Ennek köszönhetően írásaik, intelmeik akár napjainkban is születhettek volna, igazságuk örökérvényű. Ilyen dialógus Platón Szókratész védőbe- széde című ifjúkori munkája is, amelyben mesterének állít emléket. Mint ismeretes, Szókratész ókori görög filozófust és pedagógust időszámításunk előtt 399-ben halálra ítélték az athéni agorán tanításaiért, s mert bátrabban kiállt a demokrácia mellett, mint azok, akik ugyancsak a demokrácia híveinek hitték magukat. A híres védőbeszéd mintegy összefoglalja Szókratész filozófiáját, pedagógiáját. A bölcs mester a jót kereste vizsgálódásaiban. Szerinte „a jó megismerése az erény, a megismerés első foka az ön- megismerés, annak ironikus belátása, hogy nem tudunk semmit. Ha azonban eljutunk ehhez a felismeréshez, fokozatosan eljuthatunk pozitív erkölcsi értékítéletekhez”. Szókratész gondolatait, elveit idestova több mint tíz éve elveníti fel Haumann Péter Kossuth-díjas, érdemes művész előadóestjein, szerte az országban. Szolnokon immár harmadszor hallhattuk vasárnap este a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a pódiumsorozat keretében. Ezúttal beszélgetőtárs Haumann Péter a színpadon nélkül, a művész egymagában adott elő részletet a dialógusból. Illetve dehogy egymagában: az agorán tolongó athéni férfiakat a közönség személyesítette meg. A dermedt csöndben figyelő hallgatóságot hol véleménynyilvánításra, hol szavazásra buzdította az eredeti szövegnek megfelelően. Nemcsak emiatt lehettünk persze részesei az egyszemélyes drámának, hanem sokkal inkább Haumann hallatlan szuggeszitív erejű játéka, előadásmódja miatt. A műsor második részében a művész másik, a vígjátékokból ismert arcát mutatta be. Humoros, pikáns sanzonokat, verseket adott elő. A megszólaltatott Rei- nitz-dalok, Petőfi-versek, Karinthy-írások, Romhányi József állatokról írt versei — jellegzetes Haumann-stílus- ban — igen nagy sikert arattak. A művelődési központ színháztermét zsúfolásig megtöltő közönség fittyet hányva az idő előrehaladtára, egyáltalán nem sietett búcsút venni a művésztől. A hosszan tartó taps kicsit válaszféle is volt. Haumann Péternek a műsor elején felvetett kérdéseire: vajon jelen gazdasági helyzetünkben szükségünk van-e színházra, színészre, megvásároljuk-e a drágább belépőket? Nos, a művelődési központ pódiumsorozatára ugyan még tavaly vette a bérieteket a közönség, de igen nagy számban vásároltak belépőt a bérlettel nem rendelkező érdeklődők is. Mindez azt igazolja, hogy takarékosság ide vagy oda, a jó műsorért, az igazi művészetért valószínűleg nem sajnáljuk ezután sem a pénzt. T. G. Tiszások vendégeiként Megismerni egymást, egymás országait Japán fiatalok Szolnokon Azt mondja Satóh Eiichi barátom, a japánbeli Hira- tából, hogy a hivatalos — az államközi — baráti kapcsolatok építgetése a politikusok dolga. Ö pedig — társaival együtt — egyszerűen barátkozni szeretne; az emberekkel. Eiichi egyébként huszonhét éves, építőipari szakközépiskolát végzett, és építés- vezető egy nagy építőipari vállalatnál. Tehát semmiképpen sem hivatásos politikus, ugyanakkor az ifjúsági szövetség vezetője városában, Hiratában. Kataniwa Yúko, 20 éves yokohamai lány édesanyja tíz évvel ezelőtt járt Magyarországon, akkor magyar gyerekdalokat tanulni látogatott hazánkba. Yúko édesanyja ugyanis óvónő, s Japánban — úgy tűnik — nemcsak híre, hanem gyakorlata is él a Kodály-módszer- nek. Eiichi és Yúko viszont most vannak először Magyarországon. Hogyan? Adósak vagyunk egy történettel: a szolnoki Tisza táncegyüttes öt évvel ezelőtt táncolt először Japánban. A yokohamai és a yusai ifjúsági szövetség meg éppen akkor rendezte találkozóját. Nyilván kapóra jött a program: elmentek a „Tiszát” megnézni. Ez éppen Yusában történt. Yusa és Hirata szomszéd városok, úgyhogy könnyen terjedt a hír; itt vannak „a tiszások”. Nos, ma ebben a három városban — tehát Yokohamában. Yusában és Hiratában — működik a „Tisza” nevét viselő baráti társaság. Ahogy mondják: ők a Tisza táncegyüttes rajongói, ám nemcsak a tánc. a zene miatt; Ismeretségük, kapcsolatuk. barátságuk nem a hagyományos művészbarátság. Azóta a Tisza is járt, még pgvszer Japánban, a japán fiatalok meg éppen most voltak negyedszerre Szolnokon. Nem ugyanazok, mindig masok és mások. A látogatások alkalmával egymásnak adtak szállást, s családoknál laknak. Nemcsak az ésszerű takarékoskodás diktálja ezt az igényt — no persze az sem elhanyagolható szempont —, számukra egyszerűen így természetes. Hallgassuk csak Eiichit! — Nekünk, japán fiataloknak könnyű Nyugat-Eu- rópa országaiba eljutnunk, nehezebb valamelyik szocialista országba — és nemcsak a távolság, hanem, mondjuk meg őszintén; országaink eltérő társadalmi berendezkedése miatt! Éppen ezért mi, ifjúsági szövetségünk céljai között azt tartjuk az egyik legfontosabbnak, hogy megtaláljuk az utat egymáshoz — ha úgy tetszik a politikától függetlenül is. (Az említett ifjúsági szövetségről egyébként túl sokat nem sikerült megtudnom, mindössze annyit, hogy tagdíj náluk nincs, a szövetség országos szerveződésű — mint ilyen alighanem egyedülálló a kapitalista világban — és kétmillió tagja van.) — Nos — folytatta Eiichi —, hogy példát is mondjak; jártunk már Kínában, és jártunk Észak-Koreában is, holott Japán és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között hivatalos államközi kapcsolat nem létezik. Ám mi, fiatalok mégis megtaláljuk az utat egymáshoz, igyekszünk „nyitni” sok-sok ország felé és igazi, emberi kapcsolatokat kiépíteni. Mi az alap "ehhez? Egészen egyszerűen azt szeretnénk, hogy békében éljen a világ, hogy a különböző nemzetekhez tartozó emberek között tartós, közeli barátságok alakuljanak ki. Mivel mindketten először járnak Magyarországon, ugyanakkor — éppen amiatt, hogy a „tiszás” fiatalok családjainál laktak — a felszínnél jóval mélyebbre láthattak hazai viszonyainkban, természetesen az is érdekelt; milyen benyomásokat szereztek? Yúko: — Elmondhatom, hogy a mi japánbeli ismereteink nemigen egyeznek meg a Magyarországon látottakkal ! Őszintén meglepett bennünket, hogy az üzletekben mennyi az áru. Az elárusítók nagyon kedvesek voltak, mosolyogtak, igyekeztek segíteni. Amerre csak jártunk, mindenütt barátságosan fogadtak bennünket. Az a benyomásunk. hogy ez egy szabad ország, sehol, semmiféle szorongást nem éreztünk! Eiichi: — Mi a közös nálunk és Magyarországon? Ellátogattunk — többek között — egy állami gazdaságba, s láttuk; Magyarországon is igen keményen dolgoznak az emberek. Aztán jó lesz hírül adni odahaza; hogy a magyarok milyen nagy becsben tartják, mennyire megbecsülik a családot! Mi, japánok, — úgy érzem — többet adunk a látszatra. Mi tartozik még szorosan ide? Az, hogy — minden valószínűség szerint — a szolnoki Tisza táncegyüttes az egyetlen olyan hazai művészeti csoport, amelyik köré három baráti társaság szerveződött. tízezer kilométerre innen, tízezer kilométerre tőlük, tőlünk. A yokohamai, a yusai és a hiratai „Úszások” egyébként — természetesen — szövetségre léptek, úgvhogy ők ma már tulajdonképpen országos szövetségről beszélnek. Ám — ahogy észrevettem — nem szenvednek nagyzási hóbortban; számukra az a fontos, amit hirdetnek. Megismerni egymást, egymás országait! Egri Sándor
