Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

1988. JANUÁR 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Színek szenvedélyes szorításában Benyi László kiállítása ele ŰJSÁGHÍR: A Szolnoki Galériában január 24-én délelőtt 11 órakor nyitják meg Bényi László gyűjteményes kiállítását. A Szolnoki Művésztelep vendégét, a kolónia egyik örök ifjú doyenjét, testi va­lóságában mostanában ne­héz „nyomon követni”: itt­honról haza megy, ingázik Szolnok és Budapest kö­zött, a nap minden órájára van. valami hasznos elfog­laltsága. Stohasem lehetett könnyű megtalálni. A rá­kosligeti szülőház környé­kén a század első évtize­deiben még kiserdők, csa­litok voltak, fákkal, virá­gokkal, madarakkal, lepkék­kel, s a nyughatatlan, de bölcs fiúcska mindenre kí­váncsi volt, gyűjtötte a ter­mészet színpompáját, a tél és a nyár harmóniáit, a ta­vasz kirobbanó látványát. Ha igaz, hogy a gyermek­kori élmények meghatározó­ak — e sorok írója eskü­szik — akkor feltételezhet­jük, hogy a későbbi Bényi László ekkor vált a termé­szet védőjévé, az emberi élet szépségeit megkérdője­lező mindenfajta szándékok és cselekmények ügyészévé. Bényi az élet szépségeinek, az emberi kapcsolatok mély­ségeinek megmutatásával vádol! Jékely Zoltán, a költőba­rát írta a festőhöz küldött levelében, hogy ........a világ s benne az ember külszíni és lelki változatosságok fe- nyegetettje? Hogy a fehér­falu, zsindely tetejű, négy fatornyos templomocska ha­rangja még e században el­némulhat; a kékremeszelt kucsmatetős havasi kunyhó a vasúti bakterházak szok­ványszög formáját öltheti; a juhnyáj, nyomában a bun- dás pásztorral nem több, mint egy délibáb eltűnő foszlányai; s a halászok, a „tenger napszámosai’’ ha­laikkal együtt; szennyvíz- őzön martalékai...’’ De keressük tovább az if­jú Bényi Lászlót! Abano- vák Vilmos szabadiskolájá­ban találjuk; a Tisza, a Zagyva partján nagy kor­társai társaságában fedezi fel az alföldi tanyák szépsé­geit, s azt a kék eget, ame­lyet csak a hozzá hasonlít­ható, avatott mesterek tud­tak annyira „szolnokira” festeni, mint ő! Személyleírás 1935-ből: erős testalkatú, karakteres arcú, pipás fickó, „ide ne­kem az egész világot’’ né­zéssel. A portrét Pólya Ti­bor festette. 1933-ban a fiatal művé­szek műcsarnokbeli kiállí­tásán szerepelt először a Toronyból című képével, majd 1942-ben volt az első önálló tárlata, de 1936-ban már megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság diplo­máját. A napilap terjedelmi kor­látái miatt nem lehet cé­lunk Bényi gazdag életpá­lyáját maradéktalanul be­mutatni, csak „keressük” a festőt, itt-ott Magyarorszá­gon, Európában, a nagyvi­lágban. S hol találjuk. Nagy­bányán, Szentendrén, Nagy­maroson, Hódmezővásár­helyen, Kecskeméten, a Ba­laton mellett — s ahogy mondta — „közben sűrűn visszatérőleg Szolnokon". Mégiscsak igazunk lehe­tett, amikor a rákosligeti és rákoskeresztúri erdők, me­zők meghatározó, természe­ti szépségeit említettük, mert erről így beszél a mű­vész: — Festésre a természet hangolt. Képeimet spontá­nul váltották ki az évsza­kok. Ezeknek hangulata, színei, nyílás és elmúlás ép­pen úgy foglalkoztatott, mint az embersorsok felet­ti tűnődéseim és megrendü­léseim." Közelítvén a 80. életévé­hez — ennek csak a ta­pasztalatok szempontjából van jelentősége, másképpen nem fogja az idő! — újra visszatért Szolnokra. A vá­rosnak is van adóssága Bé- nyivel szemben, hiszen az egyik legszolnokibb világ­járó festőnek csak 1968-ban, 1970-ben, majd 1983-ban volt önálló kiállítása a Ti­sza partján, de Bényi is adósságot törleszt a mosta­ni tárlatával, — talán most már nemcsak tizen, húszon évenként láthatjuk itthon összegyűjtött és új műveit. Ilyen önző a szeretet... Közben — amikor ép­pen nem volt „visszatérő- lég", — merre járt Bényi László, hol voltak a festmé­nyei, a tanyák, a galambok, a napraforgók? Egyszerűbb és rövidebb lenne azt felsorolni, hol nem találtuk volna meg! 1968-ban Párizsban, 1969- ben Juvisyben — szintén Franciaország — szerepelt, majd két NSZK-beli kiállí­tás következett, 1973-ban New York-ban egy csopor­tos kiállítás, újabb NSZK- beli tárlatok, egy tokiói „ki­rándulás, Bécs és Graz a Szolnoki Művésztelep ven­dégkiállításán; s 1969 óta résztvevője a párizsi Grand Palaisban rendezett tárla­toknak. 1980-ban a Kortárs festé­szet V. Szicíliai Fesztivál­ján az első díjat nyerte el. A mediterrán táj egy ma­gyar festő szemével mottójú kiállítása az elmúlt években művészeti életünk kiemel­kedő eseménye volt, a bol­gár, olasz, jugoszláv, görög és spanyol tengerpartokon festett képeit csodálhatta meg a közönség. Bényi újabb, de első gyűj­teményes szolnoki kiállítása elé idézzük jeles kortársa­ink festészetéről alkotott véleményét, amelyek azt példázzák, hogy festőnk mindenhol otthon van, és mennyire itthon, — a Tisza- partján. Ambrus Tibor szerint Bé­nyi képeiről az úton járó ember izgatott öröme árad; Bölöni György szerint Bé­nyi meghitt képei azt ta­núsítják, hogy őszintén át- érezte az erdélyi táj lé­nyegét, Ortutay Gyula a festő sokoldalúságát dicsé­ri; kritikusunk, lapunk 1968- as számában, arról ír, hogy mennyire az alföldi művé­szeti hagyományokhoz kö­tődik Bényi festészete; Paule Ganthier a Les Lett- res Francaises cikkírója szerint Bényi piktúrájának nincsenek határai. Egyszerű­en : szép; Francis B. Co- nem — egy másik francia műkritikus — azt mondja, hogy Bényi László festmé­nyein a természet vissza­nyeri jogait; Ruffy Péter véleménye: Bényi az élet­igenlő szépség alkotómeste­re, mámoros színtéren él, színekben él. Színek szen­vedélyes szorításában, von­zásában, ámulatában; Má­tyás Ferenc szerint Bényi az élet értelmét, lényegét, a fennmaradás reménységét festi. Végezetül még egy kér­dés a többszörösen „megta­lált” festőművészhez: a minden eddiginél nagyobb szabású szolnoki kiállításán mit is láthat majd a közön­ség a gazdag életművéből? — Művészetemet döntő módon a hazai táj és a ma­gyar festészet gazdag hagyo­mányai határozták meg, de más népek életének, tájai­nak sajátossága és kultúrá­ja is mindig érdekelt és vonzott. Ebben a gondolati­ságban fogant ez a tárla­tom, összesen másfél száz képet mutatok be, ebből kb. ötven a különböző váz­lat, rajz. A legkorábbi, a holnap nyíló kiállításon is szereplő képem bizony több mint ötven éves, azokhoz az időkhöz kötődik, ami­kor Aba-Novák Vilmossal, Chiovinni Ferenccel a jász- szentandrási freskók bűvö­letében éltünk. Egy kicsit világcsavargásaim „termé­séből” is bemutatok néhány vásznat, rajzot, talán eze­ket is szívesen fogadja majd a közönség. Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán Rend a világirodalom könyvespolcán Gazdag a szerényóbb Kincskereső Az új esztendőben szeré­nyebb külsővel, de változat­lanul gazdag tartalommal jelentkezik a Kincskereső. A szám élén Kriza János Vadrózsák című székely népköltészeti gyűjteményé­ből olvashatunk részlete­ket; a válogatás végén az újonnan megjelent szép kötetre is felhívja az olva­sók figyelmét a szerkesztő. Ehhez kapcsolódik a kiváló népdalénekessel, Budai Ilonával készített interjú. Az énekesnő pályájáról, a nép- hagyományok továbbélé­séről. a népdaléneklés ér­tékőrző szerepéről vallott az interjút lejegyző Kovács La­josnak. A népdalok mellett klasz­szikus és ma élő költők szép verseivel is megismer­kedhetnek a lírakedvelők — Dsida Jenő, Berták László, Szőcs Géza és Hajnal Anna mellett Pintér Lajos, Feren- czes István, Turcsány Pé­ter, Lukács Ottó és Galla Agnes a januári szám köl­tői. A nevető irodalomóra Mrozek Gyerekek című sza­tírájával jelentkezik: a gye­rekek által épített hóember­ben minden felnőtt magára — sajáit rossz tulajdonságai torzképére — ismerhet. Mészöly Miklós meséje, A póruljárt tudós a nagy író gyerekeknek szánt (nem nagy számú) műveiből ad ízelítőt. Opera Szolnokon „Soros”-sorozat diákoknak A Magyar Tudományos Akadémia Soros Alapítvá­nyának támogatásával diák opera-előadássorozatot ren­deznek a Szolnok Megyei Művelődési Központban. Do­nizetti: A csengő című egy- felvonásos zenés vígjátékát Kertész László rendezésében, László Endre vezényletével mutatják be kilenc előadás­ban áprilisban, különböző — a szolnoki, a jászberényi, a karcagi, a kisújszállási, a kunhegyesi, a kunszentmár­toni, a martfűi, a mezőtúri és a törökszentmiklósi — szakmunkásképző intézetek tanulóinak. Ezt megelőzően azonban egy alkalommal a napokban Budapesten, a Csepeli Munkásotthonban is tartottak előadást. RITKÁN JÁTSZOTT ZENEMŰVEK A Megyei Mű­velődési Központ­ban az Országos Filharmónia bér­leti sorozatának harmadik hang­versenyét hallgat­hatta meg hétfőn este Szolnok kon­certlátogató kö­zönsége. Az est során el­sőként Ny. A. Rimszkij-Kor- szakov Nagy Orosz Húsvét cí­mű nyitánya hangzott el. A mű bemuta­tója 1888 telén volt Szentpé- tervárott; ezen részt vett maga III. Sándor cár is. A nyitánynak ez sorrendben a harmadik s egyben legtalá­lóbb címe; ez fejezi ki leg­inkább a mű tartalmát; Nagyszombat komor, szomo­rú hangulatát, azután a Fel­támadás örömteli ünnepé­lyességét. A művet orosz orthodox vallásos énekek és a még a mű keletkezésekor is élő ősi, pogány vígasságok elemei inspirálták. Az egy­házi és pogány elemek ilyes­fajta keveredése a nyitány­ban oly mértékben felbosz- szantotta a cárt, hogy a mű előadását megtiltotta az ud­varban. A nyitány értékes zenei anyaga mellett figyelmet ér­demel még a csodálatosan gazdag hangszerelés. Rimsz- kij-Korszak ov eszményképe lehet mindazoknak ma is, akik gondolataikat a zene nyelvén fölényes szakmai tu­dás birtokában kívánják ki­fejezni. A Nagy Orosz Hús­vét — méltánytalanul _ m eglehetősen ritkán szerepel a hangversenyek műsorán. Előadása komoly feladat bár­mely zenekar számára: Na­gyon nehéz egységes egész- szé összefoglalni a mozaik­szerű művet. Noha ez a szán­dék észrevehető volt az elő­adás során karmester és ze­nekar részéről egyaránt, mégsem sikerült a művet ez­úttal egységgé kovácsolni. A nyitány elején jelentkező in­tonációbelli bizonytalansá­gokat később sikerült leküz­deni a fúvósoknak. A vonó­sokra, fúvósakra és ütősök- re egyaránt komoly feladatot rovó műben végül is min­den hangszercsoport és szó­lam helytállt; talán a mély­rezesek játéka ajándékozta meg a legszebb percekkel a hangverseny közönségét. Ezt követően Lendvay Ka- mdlló Concertino c., műve következett nem akármilyen előadásban, hiszen maga a szerző játszotta a technikai­lag és zeneileg ugyancsak igényes zongoraszólamot. Az pedig, hogy Lendvay Ka- milló maga ismertette né­hány mondattal szerzemé­nyét, követendő példa lehet­Vezényel: Kovács László ne valamennyi kortárs zene­szerző számára, hiszen rövid műismertetésével megköny- nyítette a Concertino megér­tését. A mű 1959-ben született; a Zeneakadémiát éppen el­végző zeneszerző munkája. A ma elhangzott verzió, ka­marazenekari változat, 1982­Lendvay Kam illő ben írta át erre az együttes­re a szerző. A mű a világ számos országában szerepel koncertek műsorán. 1962-ben hanglemezre is felvették. A Concertino tételeinek épít­kezésmódja lényegében azo­nos a klasszikus versenymű­vekével. S hogy ezeket a ré- ges-régi formákat ma is meg lehet tölteni gazdag tarta­lommal, annak remek példá­ja ez a mű. E sorok íróját elsősorban a mű hallatlanul szellemes ritmikája nyűgözte le. Jól el­talált tempók, ritmikai pon­tosság, a tételek karakteré­nek gondos megformálása jellemezték az előadást. A mű elhangzása után követ­kező vastaps egyaránt szólt a zeneszerzőnek és szólistá­nak: a nagyszerű pianistá­nak, aki művével és annak előadásával is megnyerte magának Szolnok város ze­neszerető közönségét. L. Bernstein West Side Story c., művéből készült szvitjét adta elő a zenekar a hangverseny utolsó darabja­ként. Rómeó és Júlia tragi­kus szerelmének története ezúttal a magukat „igazi” amerikaiaknak tartó Raké­ták és a Cápák — a portord- coiak — bandáinak vad gyű­lölködése középpontjában játszódik le előttünk. Mint igazi humanista, Bernstein nem tesz különbséget a ve­télkedő bandák közt; „Az erőszak mindenképpen erő­szak, semmivel sem lehet igazolni. Sajnos, a mű cse­lekménye nem korhoz kö­tött. Bárcsak az lenne, a vi­lág érdekében!” A szvit, melyet maga L. Bernstein írt a teljes mű zenei anyagából válogatva^ elsősorban az óriási város őrjítő dübörgését, idegesítő zajosságát ábrázolja. Szinte látni lehet a Rakétákat és Cápákat, amint elkeseredett élet-halál harcot folytatnak egymás ellen — de időnként felcsendül a Tonyt és Mari­át megszemélyesítő dallam is. Az a bizonyos, ezerarcú bővített kvart, mely a mű során hol szelíden, hol nyug­talanító feszültséget okozva bukkan fel újra és újra; a hallatlanul érdekes és gaz­dag ritmus — mindez együtt, nyugodtan elmondhatjuk tel­jes egészében egy egyedül­állóan érdekes, igazi XX. századi remekmű. A West Side Story — szvit előadása a hangver­seny legsikerültebb produk­ciója volt. A zenekar vala­mennyi szólama és hangszer- csoportja elismerést érde­mel ennek a nagy koncent­rálóképességet igénylő, min­den muzsikustól maximális igénybevételt megkívánó műnek előadásáért A karmester, Kovács Lász­ló elsősorban igényes, mű­sorválasztásával hívja fel magára a koncertlátogató fi­gyelmét. A három egymástól teljesen eltérő karakterű mű­vet nagyon fegyelmezetten és nagyon precízen dirigálta. Ellent tud állni a szenvedé­lyek mozdulatokkal való ki­fejezése nyújtotta kísértés­nek. Bár a nyitány összefo­gásával ezúttal adós maradt, a másik két mű hibátlan és átgondolt megvalósításával, magával tudta ragadni a hangverseny közönségét. Szathmáry Judit A Népművé­szek Háziipari Szövetkezete részére dolgozik ifjú Szabó Mihály karcagi fazekas­mester. Műhelyéből sokféle tál, szilke, korsó, bokály, kanta és használati edény kerül az fizietekbe Fotó: T. K. L. zenekiTTfo^^ttfl " WM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom