Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-04 / 2. szám
1988. JANUÁR 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Nagyüzem a jégen: családi, csoportos és egyéni vetélkedőkön, sorversenyeken dőlt el, ki nyeri a díjakat Sportos óévbúcsúztató Jászberényben a hagyományoknak megfelelően, játékos vetélkedőkkel búcsúztatták az óévet a hűtőgépgyári jégpálya, teke- és sportcsarnok vendégei. A megyeszékhelyen ugyanilyen jó szokás, hogy szilveszter előtt a város NB I-es kosár-, röp- és vízilabdázói a tiszaligeti sport- csarnokban egy kis sportolással köszöntik az új esztendőt. Felvételeink ezt örökítették meg. A legerősebb vendégnek járó jutalmakat egy arab fiatalember nyerte el A tekecsarnokban Bibár Zsuzsanna bizonyult a legügyesebb hölgynek: 33 fát gurított Szolnokon a kosaras Kékesi és Kmé- zics (szemben) épp olyan örömét lelte a röplabdázásban, mint a vízilabdázó Bogdán (csíkos mezben) (Fotók: Tarpai) A Szolnoki Mezőgép a vidékt sakkozás egyik fellegvára Sikerekben gazdag és eredményes évet zárt a Szolnoki Mezőgép OB I-es sakk- szakosztálya. Az országos csapatbajnokságban elért hetedik helyezése azt jelenti, hogy a mezőny első felében végzett és olyan nagymúltú együtteseket utasított maga mögé, mint a Törekvés, a Tipográfia, vagy a Honvéd Mereszjev SE. Az 1986. évi fiaskóból okulva a szakosztály vezetése rendezte a sorokat és körültekintő erősítéssel — Tolnai Tibor, Anka Emil, örtel Endre — kialakított egy ütőképes csapatot, amelynek az átlag- életkora harminc év alatt van. A Mezőgép számszerű eredménye a bajnokságban: 3 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség. Az utóbbiban ötször szoros küzdelemben maradt alul. A bajnokságot nagy fölénnyel a Bp. Honvéd nyerte. A Mezőgép derekasan helytállt a bajnok ellen, sőt a felnőtt táblákon 6,5:5,5 arányban legyőzte, csupán az ifjúságiak juttatták a 7,5:6,5 arányú végső győzelemhez. A szolnoki gárda a bajnokságban egyenletes teljesítményt nyújtott. Egyénileg négy játékost keli kiemelni, aki átlagon felüli teljesítményt nyújtott. Tolnai Tibor a második táblán L? játszmából 7, Kádas Gábor az ötödik táblán 7,5, Anka Emil a tizenegyedik táblán 11,5 (!), míg Helmrich József a tizenkettedik táblán 8,5 pontot szerzett. Tolnai Tibor nemzetközi mester 2475 nemzetközi élőpontszámmal a magyar FIiDE-listán tizedik Faragó Iván nemzetközi nagymesterrel egyetemben. A sakkozás nagy ígérete, 33 éves, vidékről került a fővárosba az 1986-ban bajnokságot nyert Bp. Spartacushoz. Nem érezte jól magát, visszavágyott és a Szolnokon játszó régi barátok közé nem volt nehéz beilleszkednie. A második táblán elért 7 pontja minőségileg a csapat legsikeresebb eredménye. De megállta helyét az egyéni mérkőzéseken is. Nyerni tudott az NSZK-beli Dort- mundban nemzetközi nagymesterek előtt, és helytállt a Szovjetunióban, valamint Lengyelországban is. Távolabbi tervei: családalapítás, letelepedés Szolnokon, további jó szereplés a csapatban és a nemzetközi Több a magasabb minősítés Előbbre léptek helyezésben Több mint két évtizede Miskolcról került Szolnokra. Egyenletes teljesítményével hosszú évek óta a csapat legeredményesebb sakkozója, vérbeli csapatjátékos, Magyarország többszörös snellbajnoka. Régebben snellben szinte verhetetlen volt. Többször teljesítette a Balról a Mezőgép éltáblásai: Perényi, Tolnai, Kiss Attila nemzetközi mesterek, a Postás elleni mérkőzésen, amelyet 10,5:3,5 arányban nyert meg a Mezőgép Kádas Gábor Fotó: T. K. L. nagymesteri cím megszerzése. Anka Emil 18 éves, a csapat legeredményesebb pontszerzője, Magyarország 1987. évi ifjúsági bajnoka, ö is vidékről került a fővárosba, a Statisztikához. Az ottani légkört azonban nem tudta megszokni és saját kérelmére igazolt Szolnokra. A FIDE-mesteri cím várományosa. Tervei között szerepel a továbbtanulás, jövőre felvételire készül a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára. Kádas Gábor a sakkozás „fenegyereke”. nemzetközi mesteri normát, de a cím Valahogy nem jött össze. A szabálytalan megnyitásaival fittyet hány az elméletnek. Akkor érzi jól magát, ha fejetetejére állítja a táblát, ahol érvényesíti kombinációs tehetségét. 51 évesen sem adta fel a harcot és továbbra is célja a nemzetközi mesteri cím megszerzése. Helmrich József csaknem két évtizede sakkozik Szolnokon. Az OB II-höz hasonlóan az OB I-ben is évről évre kiváló teljesítményt nyújt. Felelősségteljes munkája mellett — a Ferihegyi repülőtéren gépszerelő — jut ideje a sakkozásra, bebizonyítva, hogy a munka mellett is lehet valaki élvonalbeli sportoló. Sportköréhez való ragaszkodással, fegyelmezett magatartásával bizonyította — és bizonyítja — ízig-vérig sportemberi helyállását. A szakosztály üde színfoltja a női csapat. Tagjai 10, 12, 14, 16 és 22 éves lányok. Felváltva szerepelnek a két fős OB I-es együttesben. Az elmúlt években itt- ott csíptek el egy-egy fél pontot, de 1987-ben már 7,5 pontot gyűjtöttek. 3,5 ponttal a 14 éves Komiszár Na- nettá a legjobb pontszerző. Ma már megkeserítik a női mesterek életét. Talán ők Kosárlabda Nemzetközi mérkőzés I MŰSOROK |l MOSZKVA: A Szolnoki Olajbányász NB I-es férfi kosárlabdacsapata ma és holnap a Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmeire és a bajnoki mérkőzésekre való felkészülés jegyében két előkészületi mérkőzést játszik a Szabadkai Spartak együttesével. Déli szomszédaink tegnap érkeztek Szolnokra. Erős játékerőt képviselő, kitűnő gárda, a jugoszláv B-liga élmezőnyébe tanyázik, képesTegnap már kora reggel fiatal hokisok zajától volt hangos a jászberényi műjégpálya. Az Alföldi Kupa nemzetközi serdülő jégkorongtorna résztvevői fél nyolctól kezdték meg a kupa sorsát eldöntő mérkőzéssorozatot. A lapzártáig lejátszott mérkőzések eredményei: Landshut (NSZK-beli)—Mödling (osztrák) 6:2, Feldkirch (osztrák)—Ledet Appel Wien (osztrák) 8:2, Lehel SE—Mödling 6:2. A ségeit bizonyítja, hogy a szegedieket nagy kosárkülönbséggel verte. Földi Sándor, a Szolnoki Olajbányász vezető edzője nem kis büszkeséggel újságolta, hogy a szabadkai csapatban több tanítványa is játszik. Az első edzőmérkőzés ma 18.30- kor kezdődik a tiszaligeti sportcsarnokban, a hivatalos barátságos mérkőzést holnap ugyancsak a sportcsarnokban, 16.30-kor rendezik. felnőtt mérkőzések lapzárta után kezdődtek. Mai műsor: Alföldi Kupa nemzetközi serdülő torna, Jászberény, hűtőgépgyári műjégpálya: Lehel SE—Feldkirch (osztrák), 7.30, Mödling (osztrák) —Leder Appel Wien (osztrák), 9.30, Landshut (NSZK- beli)—Feldkirch, 13 Lehel SE—Leder Appel Wien, 15. Bemutató mérkőzés: Magyar válogatott—Belga vegyes csapat, 18. I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÓ: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Hírek, időjárás, út- lníorm — «Év elején — hét elején — Ma történik — Lapszemle.) KOSSUTH: 4.30: Zenés műsor. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Weber: Euryanthe. — 9.30: A hét költője: Nyekraszov. — 9.40: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Katonadalok. — 11.00: Régi magyar mulatságok: a tánc. — 11.20: Szabó Ferenc dalaiból. — 11.31: Húsz év múlva... — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Házunk- tája. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Operett- felvételekből. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Veszélyben ... — 15.30: Bölcsődalok a magyar folklórban. — 16.05: A kerítésre rajzolt törpe, avagy a mese születése. — 16.40: Ringató — Versekről, kisiskolásoknak. — 17.00: Eco-mix. — 17.30: Csillagképek a Metropolitan Opera egén. — 17.58: A, Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 18.15: A három mosónő. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.08: BUÉK — 1988! — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Archívumok mélyéről. — 23.40: Operaáriák. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI; 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Népdalcsokor. — 8.50: Délelőtti torna. — 9.05: Zenés délelőtt. — 12.00: Hirek németül, oroszul és angolul. — 12.10: A Modern Rézfúvós együttes ismeretlen szerzők műveiből játszik. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Nótamuzsika. — 13.05: Slágerműzeum. — 14.00: Kettőtől — ötig... — 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Zeneközeiben .. . — 19.30: Sportvilág. — 20.03’ „Mosoodisc”. — 20.30: Érzelmek iskolája. — 21.05: Vendégségben ... — 22.00: önnek milyen a szerelme? — 23.20: „Tél úrfi, menj haza". — 0.15— 4.20 :Éjfél után . . . BARTÓK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.10: Vi- valdi-művek. — 9.00: Dzsessz. — 9.30: Helikon fesztivál — 1987. — 10.57: Rossini operáiból. — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.05: Tükörképünk 37 darabban. — 13.35: Zenés játékokból. — 14.00: Magyar zeneszerzők. — 14.42: Fűvószene. — 15.00: XIX. századi operákból. —15.52: Perényi Miklós (gordonka) és Rockmann Imre (zongora) hangversenye. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: Szimfonikus zene. — 18.30: Weber: Euryanthe (ism.). — 19.05: Zenei fogalom — zenei élmény. — 19.35: otto Klemperer vezényli a Philharmonia Zenekart. — 21.15: Pillantás az európai diszkókba. — 22.00: Ravel: a-moll ,trió. — 22.30: Gondolat-jel. 14.55: Hírek. — 15.00: Az arany pagodák országa — Burma nemzeti ünnepe. — 15.30: Burma Népi Együttesének koncertje. — 16.00: Dokumentumfilm. — 16.10: Rajzfilm. — 16.20: Pulzus. — 16.50: Világhíradó. — 17.10: Ho- vanscsina. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: A Hovanscsina folytatása. — 20.50: világhiradó. — 21.00: Szentimentális utazás Andrej Bitovval — Közvetítés Leningrádból. — 22.00: A színház — Film 1. rész. — 23.05: Hírek. — 23.10: Filmelőzetes. — 23.55: A szovjet balett története. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ; 16.10: Hírek. — 16.35: A 21. emelet adása. — 17.00: Férfi a hóban — tévéíilm 1. rész. — 17.30: Finnország—Csehszlovákia VB. — 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Híradó. — 20.00: Életünk legjobb útja — 1. rész. — 21.30: Időszerű események. — 22.00: Ez történ* 24 óra alatt. — 22.15: Paso Doble — román film. ÚJVIDÉK: 16.30: Műsorismertetés. — 16.35: Sportkrónika. — 16.55: Intermezzo és műsorismertetés — magyarul. — 17.00: Tv-napló — magyarul. — 17.15: Reklátrn — 17.20: Tv-napló. — 17.40: Gyermekműsor. — 17.55: Sárkányok Újvidéken. — 18.10: Népi zene. — 18.40: Az ember és alkotása — szlovákul. — 19.00: Ma: tájékoztató műsor. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Napjaink — magyarul. — 21.00: Külföldi dokumentumfilm. — 21.30: Tvnapló. — 21.45: Műsorzárás. lesznek a jövő bajnokai? Ki tudja. Egy biztos: érdemes figyelni rájuk. A nemzetközi Mezőgép Kupa a szakosztály immár hagyományos rendezvénye. A tavalyi volt a negyedik és a nagyszerűen sikerült sakkfesztiválnak a Technika Háza adott otthont. Megnyugtató, hogy a Szolnoki Mezőgép, a szakosztály bázisa már az idei évre is megadta a működéshez szükséges anyagiakat. Pénteken értékelik az elmúlt évi bajnokságot és ismertetik az idei terveket. Tovább erősítik a csapatot. Leigazolják a Bp. Spartacusból a tehetséges, 22 éves Pfeifer Tamás FIDE-mestert, de van még más kiszemelt versenyző is. Az utánpótlás nevelése érdekében pedig Szolnok diáksport egyesületeiben tervezik a rendszeres sakkoktatás bevezetését. Az OB I-es bajnokság január 31-én kezdődik. P. F. T otólá jékoztató 1. Avellino—Ascoli x 2. Cesena—Pisa x 3. Fiorentina—Roma 1 4. Milan—Napoli l 5. Pescara—Como l 6. Torino—Juventus x 7. Arezzo—Taranto 1 8. Barletta—Parma x 9. Lazio—Bari x 10. Lecce—Cremonese x 11. Modena—Catanzaro x 12. Padova—Udinese 2 13. Piacenza—Bologna x Pótmérkőzések: 14. Sampdoria— Internazlonale x 15. Sambenedettese—Messina x 16. Triestina—Genoa 1 Jégkorong Megkezdődött az Alföldi Kupa