Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-13 / 10. szám
1988. JANUÁR 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé képernyője előtt Honvódkollégisták Szolnokon Teljesítményt követeié közösség Űj év — új sorozatok, új színek, új törekvések a televízió műsorában, ami természetesen jó jel; jelzi azt az igyekezetét, amellyel az intézmény igyekszik minél jobban megfelelni feladatának, minél gazdagabban szolgálni nemzeti kultúránkat. Mert ahogyan nem oly rég a televízió elnöke egy újságírókkal történt találkozás alkalmával leszögezte — vázolván a jövő elképzeléseit — televíziónk azzal tud leginkább válaszolni az egyre szaporodó kihívásokra (műholdas televíziózás, kábeltelevíziók növekvő hálózata stb), ha tartalmával minél erőteljesebben nemzetivé válik, azaz ha minél inkább felvállalja hétköznapi konfliktusainak bemutatását és minél inkább törekszik nemzeti kultúránk nemes hagyományainak ápolására. Kortársaink... A fentieket tükrözi a most indult Kortársaink képernyője sorozat is, melynek első darabjaként Vészi Endre A lepecsételt lakás című tévéjátékát sugározta csütörtök este a televízió. Az élő magyar irodalommal mindig is szoros kapcsolatban állott (több kevesebb sikerrel) a tévé, kérdezhetjük tehát, hogy mi új van valójában ebben a sorozatban? Csak arról lenne szó, hogy közös címkével látják el azt, amit eddig is csinált a televízió, ami eddig is kikerült drámai műhelyéből, csak éppen címke nélkül? Hisz Vészi Endrének is nem egy televíziójátékát üdvözölhettük a képernyőn, mondhatni házi szerzője volt a tévének. Az új talán az lesz majd e vállalkozásban, hogy a kortárs irodalomból is úgy szemelget a televízió, hogy szorosan kapcsolódjék tartalmában, ha lehetséges témájában is a választott mű mai aktualitásainkhoz. Magyarán: közelebb mindenképpen az élethez. A lepecsételt lakás is ennek jegyében született, hisz van-e napjainkban égetőbb gond, mint éppen a lakás, fővárosban, vidéken egyaránt. Hányán és hányán várnak rá, jól tudjuk, főképp fiatalok; hogy akár évtizedes várakozás után végre a szükséges otthonra leljenek. És azt is ismerjük, különböző híradásokból, hogy a fővárosban például hány és hány lakás áll üresen, elhagyatottan, lepecsételve, mert gazdája valamilyen okból nem veszi igénybe. Vagy talán már nem is veheti, hisz elköltözött az élők sorából. Vagy egyszerűen külhonba távozott csak, akár a játékbeli Sipos úrék „művész” szomszédja, akinek a lakása ugyancsak üresen maradt. Vészi erről a problémáról, az üresen maradt lakás körüli problémákról írt tévéjátékot. Sajnos, ezúttal némi csalódást okozva, ugyanis a szerzőt mintha cserbenhagyta volna valóságismerete, s az a realizmusérzéke, amelynek oly sok remekművet köszönhettünk eddig, a hétköznapok valóságos drámáinak olykor költői ábrázolatát. Most viszont ebben a játékban minden mesterkéltnek, kiagyalnak hat. A téma ugyan frissen mai, de a feldolgozásmód erőszakoltan drámai. Sőt, nem hiányzik belőle a teatrális túlzás sem, gondolok a befejező nagy jelenetre, a lakásra áhítozók és az üresen hagyott lakásba be- fészkelődő fiatal házaspár jelenetére, amelyben a feleség keserűen fakad ki helyzetük kilátástalansága miatt. Ráczkevei Ar|aa kitűnő színésznő — ő játssza az ifjú feleséget — de ő sem iudja hitelessé tenni ezt a modoros szituációt. Miképp a jóságos házigazdát alakíró Szabó Gyula sem tud ermészetes maradni egy ;rősen kitalált figura meg- őrmálásában. így azután aiába áll hozzánk közel a feltálalt probléma, a játék maga mégis végtelenül távolinak tűnik, műhelyszaga és nem életíze van. Csengetés Ami pedig a hagyományok ápolását illeti, örömmel fedezhettük fel a múlt heti műsorok között azt a televíziós kerekasztalt, amelyben illetékes szakemberek vettek részt, és amelyben az ének-zenei nevelés jelenlegi problémáit hányták és vetették meg. Megvitatták, hogy hazánkban hogyan is állunk ma a zene legyen mindenkié kodályi gondolat gyakorlati megvalósításában. Erről szólott a Csengetés, amelyben megszólaltak egyébként a legilletékesebbek is, a tanulók. S bizony lehangoló képet kaptunk, amikor az egyik szakmunkásképző diákjait zenei műveltségükről faggatta a riporter. Érdeklődésük ugyanis egyáltalán nem mutatott túl a mai, legszokot- tabb rockmuzsika ismeretein, s ami fájdalmas: Kodály Zoltán személyéről fogalmuk sem volt. A műsor természetesen és okosan nem őket hibáztatta mindezért, nem rajtuk kívánta elverni a port, az okokat sokkal inkább nevelési rendszerünk hiányosságaiban kereste, és vélte is megtalálni. Például abban, hogy a leendő szakmunkások tanrendjéből teljesen hiányzik a zenei kultúra, de más iskolatípusokban is elenyésző az az idő, amit a tanórákból a muzsikára szánhatnak. S olykor megfelelő szakos tanár hiányában még az a kevéske idő is kárba vész — hallhattuk — a zene helyett alkalmi játszadozással töltik el az órát a diákok, összetett, bonyolult probléma ez, érinti műveltségre nevelésünk szinte minden lényeges kérdését, a korszerű nevelés egészét. Aligha az csupán a gond, hogy alkalmazzák-e iskoláinkban megfelelően a Kodály-módszert, amely másutt, például Japánban csodákat művel; még csak az sem, hogy van-e elegendő jól képzett tanító és tanár országunkban. Bár ezek sem mellékes kérdések a feltételek szempontjából. A kérdés gyökerei azonban mélyebbre nyúlnak — állapították meg helyesen a beszélgetés résztvevői. — A humán műveltséghez való társadalmi viszonyban gyökereznek, azaz az okok alapvetően szemléletbeliek. Ez a műsor és remélhetően a hozzá hasonlóak sokat tehetnek épp e szemlélet jó irányú alakításában. Röviden Az új esztendő új folytatásos tévéfilmet is hozott, a Klinikát, kedd estékre rendelt szórakoztatásul. Ismét egy kórház-film, csak nem egy városszéli kórház életéről, hanem egy klinikáról. Fényesen előkelő környezet de valójában hasonló emberi viszonyok, mint akár a csehszlovákok sorozatában, a Kórház a város szélén-ben, amely egyébként modellként szolgált ennek a mostani nyugatnémet filmnek a készítéséhez. A tizenkét részes Klinika akkora sikert hozott, hogy eddig már 36 országban vetítették, s 28 milliónyi nézőjével elérte a legnézettebb tévéfilmsorozat világrekordját. Mi vagyunk most a 37. ország, ahol bemutatják, s bizonyára új nézőkkel gyarapszik majd tábora. Egyetlen epizód alapján nehéz volna véleményt alkotni róla, ami azonban már az eddigiekből is látszik: valahogy nyugisabb itt az élet, konszolidáltabbak a viszonyok, ebből fakadóan halványabbak a konfliktusok is, mint akár a csehszlovákok hasonló témájú filmjében. Persze a folytatás rácáfolhat első benyomásainkra. Majd elválik. Valkó Mihály five Diana, majd Csete-paté amatőrfilmesek a Tisza moziban Országszerte egyik gondja a kamera amatőr szerelmeseinek, hogy — a szemléktől, fesztiváloktól eltekintve — alig nyílik lehetőségük a nagyközönség előtti bemutatkozásra. A Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalat oldani igyekszik ezt a feszültséget, többek között azzal, hogy ma a megyeszékhely Tisza mozijának ^C” terme délután 5 órától a szolnoki amatőrfilmesek és videósok legsikeresebb terméséből válogatott műsorába. Az érdeklődők megtekinthetik Gavaldik Zoltán Ave Diana, Csete Miklós Elhozza a szél és Kovács János Vallomások című videomun- káját — utóbbi kettő a közelmúltban a III. Országos videoszemlén kiadott húsz szakmai díjból egyet-egyet elhozott. Meg lehet nézni az amatőrfilmek közül Papp György Harcosok című játékfilmjét, amely különdíjat nyert a Kazincbarcikán megrendezett 1987-es Keletmagyarországi tájegységi szemlén, és Csete Miklós Csete-paté című filmbur- leszkjét, amely számos bélés külföldi díjat nyert az elmúlt évben. Könyvért-tervek Űjabb boltokat nyit, folytatja nyelvkönyveinek, Tu- dománytár utánnyomás-sorozatának kiadását, s Könyvsikerek voltak címmel több, a két világháború között megjelent szórakoztató regényt ad közre a Könyvértékesítő Vállalat. A vállalat tavaly is eredményes évet zárt: forgalma 1 milliárd 850 millió forint volt, 22 százalékkal haladta meg az előző évit. A könyvtáraknak, a szövetkezeti könyvesboltoknak, valamint negyven saját boltjában 27 millió könyvet szállított. Tavaly 17 új bolttal gyarapodott a vállalat hálózata, köztük az újjáépített Könyvtárosok Áruházával, ahol a magyar és idegennyelvű könyvek, hanglemezek és videokazetták mellett számítógépes oktatási programokat, szoftvereket is árusítanak. A Könyvért négy éve ad ki saját vállalkozásban könyveket. 1987-ben 17 kötetet jelentetett meg, több mint 200 ezer példányban. Befejeződött a Themen című német nyelvkönyv kiadása, s tavaly a francia nyelvvel ismerkedőknek indított sorozatot. A Tudománytár sorozatban az idén Szimoni- desz Lajos A világ vallásai és Mayer Ferenc Kolos Az orvostudomány című összefoglaló munkáját adják ki hasonmás kiadásban. A szocialista országok ■■ fényképész szövetségei H elnökeinek kezdeménye- H zésére — 17 évvel ez- H előtt — lehetőséget teremtettek a fényképész szövetkezetek szakem- H hereinek munkáik bemutatására közös tárlaton. ‘ A IX. nemzetközi sző- | vetkezeti kiállításon — H melyet múlt év végén rendeztek meg Budapesten — több Szolnok megyei fényképész is részt I vett. A legnagyobb sikert Sebők Tünde, a H Szolnok Megyei Fényké- Hj pész Szövetkezet szolnoki Várkonyi téri műtermének vezetője érte el. Az erős nemzetközi mezőnyben, ahol összesen 600 képet állítottak ki, az előkelő harmadik helyezést érte el Offélia című képével. Idén január 31-ig jelentkezhetnek tiszthelyettesképző szakközépiskolába, illetve középiskolai honvédkollégiumba a nyolcadik osztályosok. Szolnokon, a szakközépiskola nyitotta meg először — hároméve — a kapuit. Ott most repülőgépműszerészeket képeznek. A honvédkollégium pedig valami más. Hogy miben? — nos, erről igyekeztünk képet alkotni az építőipari vállalat egykori munkásszállóján, a Tanácsköztársaság úton. Hogy miért ott, arra egyszerű a magyarázat; a honvédkollégium most épül a Széchenyi városrészen, nyárra egészen biztosan készen lesz. A mostani elsősök már várják, a szeptemberi fecskéknek pedig már az lesz természetes. A kényelem is, hiszen a honvédkollégisták az Ecseki Üti Gimnáziumba járnak, a Slzéchenyin. A hetven fiú — Veszprémet, Baranyát és_ Győr-Sop- ront kivéve — az egész országba elviszi a szolnoki kollégium hírét. A beiskolázás országos, a Tisza partjára elsősorban a repülés iránt érdeklődőket várták, várják. — Az egészségileg megfeleltek, tehát a repülésre alkalmas gyerekek körében két és félszeres volt a túljelentkezés — tájékoztat Tele- povszki Tibor, a kollégium igazgatója. — Csak a jó tanulókat vesszük föl, az öt általános iskolai alaptan- tárgy — a matematika, a fizika, a történelem, a földrajz és az orosz alapján — 4,2 volt a „beiskolázási” átlagunk. A megyei hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokságok 3,6 alatt automatikusan vissza kell. hogy utasítsák a jelentkezőket. — Tehát csak a legjobbakat várják Szolnokra. — Valamiféle elhivatottságot is várunk a fiúktól, már nyolcadikban. Az biztos, hogy a repülés érdekli őket. Ám közülük is azokat fogadjuk jó szívvel, akik vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt. Hogy ezt a középiskolás katonaságot. katonásságot Sebők Tünde 1985-ben szabadult fel és első alkalommal küldött képet kiállításra — nem is akármilyen sihogyan is kell érteni, legjobb, ha a legilletékesebbektől tudakoljuk! — Aki „sajnál” bennünket, azt megnyugtathatom, nem pattogtatnak, nem ugráltatnak bennünket fölöslegesen — szögezi le nagyon határozottan Horváth András, aki kollégiumelső, azaz úgymond a növendékek „katonai parancsnoka”. — Igaz, korábban kelünk a nem sportoló Sirsom István Horváth Szőke András Tamás Szloszjár Balázs 'V középiskolásoknál; háromnegyed hatkor, és reggeli tornázunk. Mi volt szokatlan? A percnyi pontosság. Beláttuk, van, értelme. Délelőtt ugyanolyan gimnazisták vagyunk, mint bárki. Az első rácsodálkozás után jól befogadtak bennünket is az Ecsekibe. Kettőtől fél négyig kimenő, aztán tanulunk. Vacsora után — kilencig — megint ki lehet menni. A fiúk ismeretei szerint ez a „szabadság” jóval több, mint némelyik „polgári” kollégiumban. — „Beöltöznünk” — a honvédkollégisták a katonai egyenruhára valamelyest emlékeztető formaruhát kapnak — csak az ünnepségekkerrel. Felvételünkön a díjazott fotó és alkotója. — nzs — re kell, ezzel azt akarom mondani, hogy külsőségekben nem követelik meg tőlünk azt a nagy katonáskodást — állítja Sirsom István Keszthelyről. — Ám arra lelkiekben föl kell készülni a jelentkezőknek, hogy innen bizony nem lehet minden hétvégén hazautazni. Olyankor tartjuk ugyanis a repülőelméleti kiképzéseket. Eléggé komolyan kell vennünk, hiszen márciusban vizsgázunk belőle! Egyébként havonta egy alkalommal mindenki hazautazik.- A repülés, a repülés. Szőke Tamás, a KlSZ-alapszer- vezet titkára: — Az ősszel már fölvittek bennünket, sőt, azt is megengedték, hogy a kormányt megfogjuk! Érezhettük, milyen finom mozdulatokkal kell irányítani a gépet. A honvédkollégisták — ez sem titok — zsebpénzt kapnak. Szloszjár Balázs — akinek az édesapja, sőt a nagyapja is katonatiszt — így vall róla: — Jó volt, hogy a téli szünet előtt — tulajdonképpen a szokásos havi kifizetésnél hamarabb — megkaptuk a zsebpénzt. Életemben először most tudtam ajándékot venni a szüleimnek. S végezetül mindannyiuk véleménye egy csokorban: — Ide tényleg csak az jelentkezzen, aki tud is, akar is tanulni, ráadásul mérlegelje, hogy a családtól, a megszokott otthontól el tud-e szakadni ebben a korban. Amit a laikus észrevett; ezek a 14—15 éves fiúk érettebben nyilatkoznak kortársaiknál, láthatóan „elszántan” komolyan veszik magukat, hivatásukat. — Mindannyian beválnak? — a kérdés újra az igazgatónak, Telepovszki őrnagynak szól. — Hárman morzsolódtak eddig. Az okok különbözők, de az biztos; akinek gond a tanulás a gimnáziumban, az bizony nehezen találja meg a helyét ebben — az alapvetően teljesítményt követelő — közösségben. Azt is meg kell mondani őszintén, hogy ide az előbbiekben említett érdeklődésen, talán az elhivatottságon túl tulajdonképpen érdekből is jelentkezhet a gyerek. Hiszen a kollégiumban teljesen ingyenesen jár az ellátás a fiúknak, zsebpénzt és tanulmányi pótlékot kapnak, ingyenesen — illetve kedvezményesen utazhatnak haza. A négy év során megtanulnak repülni — ami nem rossz szakma — és térítésmentesen szerezhetik meg a gépjárművezetői jogosítványt. Egy-egy honvédkollégistára összességében 160—180 ezer forintot költ a sereg, aminek — pályamódosítás esetén — kevesebb, mint az egvharmadát kell visszatéríteni. Ezért is jut nagy szerep a kiválasztásnak. S aztán. a négy év alatt az a legfőbb feladatunk, hogy a kezdeti lelkesedésüket szilárd elhatározássá formáljuk. — iE — Fotó: Dede Géz» Díjnyertes fényképész
