Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-19 / 15. szám

1988. JANUÁR 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Cselgáncs vidókbajnokság Szolnok jó házigazda volt Az ifi II. korosztály csel­gáncs vidékbajnokságát a hét végén Szolnokon rendez­ték. A K. Bozsó Károly Üti Általános Iskola kitűnő há­zigazdának bizonyult a csak­nem kétszáz résztvevő szá­mára. A +83 kg-os súlycso­portban hazai győzelem is született, emellett még egy 3. helyet sikerült elcsípni a rendező H. Killián FSE ver­senyzőjének, Krieg Csabának (75 kg). Győztesek 49 kg-tól fölfelé: Szolnoki Norbert (Debreceni Dózsa), Varga István (MVSC), Novoczki Endre (Szeged), Hadházi Zsolt, Bodnár András (mind­kettő Debrecen), Kulcsár Fe­renc (Siklós), Kovács Attila (Eger), Leelőssy István (H. Killián FSE). Tatabányán a junior kor­osztály vidékbajnokságán húsz sportegyesület mintegy kétszáz versenyzője vett részt. A szolnokiak közül 60 kg-ban Szűcs Zoltán 5. lett, Dóra József és Borhidi Csa­ba viszont kiesett. A 71 kg- ban Németh Tibor első, Papp László 3., Lajkó Tamás 5., 78 kg-ban Csényi Gábor 2., Boros Jenő 7. lett. Krie< Csaba Pápai ellen leszorítással győzött Sakk A múlt évi győztes az élen Kiválóan szerepel a lip­csei nemzetközi nagymester­versenyen Perényi Béla, a Szolnoki Mezőgép verseny­zője. Az első három fordu­lóban mindegyik játszmáját megnyerte, míg a negyedik­ben döntetlent játszott klub­társával, Kiss Attilával. Pe­rényi ezzel 3,5 ponttal a mezőny élén áll. Perényi Béla ••• Budapesten, a Scheider Miklós nemzetközi emlék- versenyen több szolnoki sakkozó is versenyben volt a végső győzelemért. A va­sárnapi zárófordulóban Tol­nai világossal, An'ka pedig sötéttel nyert, Nagy J. dön­tetlent ért el. Ezzel Tolnai a második lett, a győztes Slzaláncziva] (Bp. Spartacus) azonos pontszámmal (8,5). Anka a 3. helyen végzett 7,5 ponttal, Nagy J. pedig 6„5 pontot ért el. **« A hét végén a III—IV.—V. fordulóval folytatódott a megyei egyéni nyílt sakk- bajnokság. A FIDE-meste- rek a harmadik fordulóban a teljes pont megszerzésé­vel folytatták a versenyt. A IV—V. fordulóban Forgács, Takács, majd Kádas—For­gács között békés megegye­zés jött létre (remiztek), így a mezőnyben már nincs pontveszteség nélküli, de pontnélküli versenyző sem. Valamennyien küzdenek a bajnoki pontokért, nagyobb meglepetés nélkül. Eredmé­nyek. III. forduló: Ta­kács—Merena, Forgács—Se­bők, Kádas—Ondók. Pet- hes—Mozsár 1:0, Kormos— Makula, Kónya—Kókai S., Bánczi—Barta, Lőrinczi— Székács, Radócz—Molnár döntetlen. IV. forduló: Ká­das—Pethes, Kormos—Kó­kai S., Kónya—Zsarnóczky 1:0, Takács—Forgács, Ma­kula—Radócz döntetlen. V. forduló: Takács—Kormos, Kónya—Kondás, Makula— Pethes 1:0, Kádas—Forgács, Radócz—Béres, Kókai S.— Merena döntetlen. Az élcso­port állása: 1. Takács 4,5, 2. Forgács, Kádas, Kónya és Makula 4—4 pont. 0 Útmutató az egészséghez Egész évben Toldi-kondi Megjelent a Magyar Di­áksport Szövetség alkalmi kiadványa a Toldi-kondi. A szövetség is rendkívül fon­tosnak tartja a mindenna­pos testedzést, s mint a be­vezetőben írják: „Olyan mozgalmat szeretnének el­indítani, amelynek résztve­vői önkéntesen, öntevéke­nyen végzik a füzetben köz­readott mozgásfeladatokat egészségük érdekében.” Az egészség megőrzését tartják a legfontosabb fel­adatnak, s ennek elengedhe­tetlen feltétele a mindenna­pos mozgás. Ehhez adnak útmutatót az alkalmi ki­adványokban. A leírt gya­korlatokat a lakásokban, a szabadban, bárhol végre le­het hajtani és be lehet il­leszteni a DSE-k, DSK-k, oktatási, nevelési intézmé­nyek alapfokú versenyprog­ramjába. A kiadványban egy egész évre szóló táblá­zat található, amelybe az elvégzett gyakorlatok után be kell írni a kellő pont­számot. Ezt év végén össze kell adni. Az iskolákban Toldi-kondi létrehozását ja­vasolják diákok vezetésével, nevelői segítséggel. Az idei Toldi-kondi év után az is­kolák beadják a területileg illetékes Diáksport Bizott­ságnak a legjobb 11—12, valamint 13—14 éves, há­rom fiú és három leány próbaeredményét és a me­gyei, valamint a budapesti válogatottaknak 1989 tava­szi szünetében megrendezik a Toldi-kondi országos dön­tőjét Táblázatok Kosárlabda 1. SAÉV 2. Dombóvár 3. D. Kőolaj 4. Pécs 5. Szolnok 6. Atome. 7. Sopron 8. H. Táncsics 9. Kecskemét 10. G.-Mávag Röplabda 1. Tungsram 2. Ü. Dózsa 3. Csepel 4. Kecskemét 5. Malév SC 8. Szeged SC 7. Vasas 8. Szolnok 9. Dunaújv. 10. ZTE NYVSSC 12. Bp. Honvéd 13. BKV Előre 14. Veszprém 15. Kapos V. 18. Komép SC NB l. Férfi 7 3 965- 907 17 6 4 970- 935 16 6 4 905- 897 16 6 4 991- 956 16 5 5 907- 920 15 5 5 866- 959 15 4 6 871- 939 14 4 6 1012-1030 14 4 6 917- 905 14 3 7 836- 892 13 20 18 2 56:18 38 2Ö 17 3 56:15 37 20 17 3 52:18 37 20 17 3 57:21 37 20 15 5 51:24 35 20 12 8 43:38 32 20 10 10 36:37 30 20 10 10 36:37 30 20 9 11 35:36 29 20 812 30:46 28 20 8 12 30:46 28 20 6 14 24:48 26 20 5 15 27:48 25 20 4 16 22:52 24 20 3 17 25:53 23 20 1 19 17:59 21 A Szolnok Megyei Labda­rúgó Szakszövetség az idén is megrendezi a tavaszi idényre való felkészülést se­gítő teremlabdarúgó-tornát, amelyen a tét a Néplap Ku­pa elnyerése. A teremtorná­ra nevezett a hat NB III-as, a 16 megyei I. és négy me­gyei II. osztályú csapat. Köz­ben azonban változás tör­tént, mert a Volán-Rákóczi más elkötelezettsége miatt nem indul. Ezért az öt csa­patos harmadik csoportból Besenyszögöt sorolták a he­lyére. A tornát négy helyen rendezik, a döntő Szolnokon lesz. A selejtezők időpontja február 6. és 7., a döntőé február 13. A játékidő 2x20 perc, egy csapatban a kapus és öt mezőnyjátékos szere­pel. Tizenhat játékos nevez­hető, az öt csapatos csoport­ban pedig tizennyolc. A cso­portgyőztesek játsszák a döntőt. Valamennyi helyszí­nen különdíjat kap a legjobb kapus, a gólkirály és a leg­technikásabb játékos. A selejtező csoportmérkő­zések beosztása. Február 6. szombat, I. csoport, Mezőtúr: Jászalsószentgyörgy, Be- senyszög, Mezőtúri FSE, Szászberek. II. csoport, Kar­cag: Tiszafüred, Törökszent- miklós, Középtiszai Medosz, Jászladány. III. csoport, Túr- keve: Tiszaföldvár, Kisúj­szállás, Túrkeve, Jászberényi Lehel. IV. csoport, Martfű: Üjszász, Kőtelek, Jászapáti, Tisza Cipő SE, Jászkisér. Február 7. vasárnap, V. cso­port, Karcag: Abádszalók, Karcag, Szolnoki Cukorgyár, Kunhegyes. VI. csoport, Me­zőtúr: Kunszentmárton, Me­zőtúri Honvéd, Szolnoki Ve­gyiművek, ÁÉV-Szajol. Labdarúgó NB III ^ CSOpOrt ______tavaszi sorsolása N ői 1. Tungsram 16 16 48: 3 32 2. Ü. Dózsa 16 16­48:10 32 3. Vasas 16 14 2 43:10 30 4. BVSC 16 12 4 39:17 28 5. Álba Volán 16 10 6 37:24 26 &. Eger SE 16 10 6 32:27 26 7. Almásfüz. 16 8 8 28:26 24 8. Ganz Dán. 16 8 8 30:32 24 9. DMVSC 16 8 8 27:29 24 10. Bp. Spart, 16 7 9 27:33 23 11. Dunavars. 16 6 10 26:36 22 12. Dutép SC 16 5 11 25:36 21 13. Kaposvár 16 3 13 20:41 19 14. BSE 16 3 13 16:43 19 15. Szolnok IS 2 14 9:43 18 16. Szegedi Ép. 16­16 6:48 16 1. forduló: március 6. 14.30: Szarvas—Kecskeméti TE, Békés—Mezőkovácshá­za, Mezőtúri Honvéd—Mis­ke, H. Kun B. SE—Szentes, Tisza Cipő—Soltvadkert, Sz. Dózsa—Gyula, Kalocsa— Csongrád, Orosházi MTK— Baja. 2. forduló: március 13. 14.30: Baja—Szarvas, Kecs­keméti TE—Kalocsa, Csong­rád—Sz. Dózsa, Gyula—Tisza Cipő, Soltvadkert—H. Kun B. SE, Szentes—Mezőtúri Honvéd, Miske—Békés, Me­zőkovácsháza—Orosházi (Tegnapi számunkban — tele- fonelhallás következtében — té­vesen jelent meg a hétvégi női juniormérkőzés végeredménye. Valójában Szolnokon és Buda­pesten Is a Vegyiművek győ­zött 3:l-re a Spartacus ellen — örömünkre!) Labdarúgó NB III. Körös-csoport Az ifjúsági bajnokság állása 1. Baja 15 13 1 1 48-10 27 2. Sz. Dózsa 15 10 4 1 44-17 24 3. Gyula 15 10 2 3 30-17 22 4. H. Szabó 15 9 3 3 34-13 21 5. KTE 15 8 3 4 33-21 19 6. OMTK 15 7 3 5 28-23 17 7. Martfű 15 4 9 2 25-21 17 8. Szarvas 15 7 2 6 31-21 16 9. H. Kun B. 15 6 2 7 29-21 14 10. Mezőkov. 15 5 3 7 22-24 13 11. Kalocsa 15 4 4 7 21-28 12 12. Szentes 15 4 3 8 19-33 11 13. Békés 15 4 2 9 30-33 10 14. Csongrád 15 3 3 9 21-43 9 15. Soltvadkert 15 3 1 11 16-46 7 16. Miske 15 — 1 14 12-72 1 MTK. 3. forduló: március 70. 15.00: Szegedi Dózsa—Kecs­keméti TE, Kalocsa—Szar­vas, Orosházi MTK—Miske, Békés—Szentes, Mezőtúri Honvéd—Soltvadkert, H. Kun B. SE—Gyula, Tisza Ci­pő—Csongrád, Mezőkovács­háza—Baja. 4. forduló: március 27. 15.00: Baja—Kalocsa, Szarvas —Sz. Dózsa, Kecskeméti TE —Tisza Cipő, Csongrád—H. Kun B. SE, Gyula—Mezőtúri Honvéd, Soltvadkert—Békés, Szentes—Orosházi MTK, Miske—Mezőkovácsháza. 5. forduló: április 3. 15.30: H. Kun B. SE—Kecskeméti TE, Tisza Cipő—Szarvas, Szegedi Dózsa—Kalocsa, Me­zőkovácsháza—Szentes, Oros­házi MTK—Soltvadkert, Bé­kés—Gyula, Mezőtúri Hon­véd—Csongrád. Miske—Ba­ja. 6. forduló: április 10. 15.30: Baja—Szegedi Dózsa, Kalo­csa—Tisza Cipő, Szarvas— H. Kun B. SE, Kecskeméti TE—Mezőtúri Honvéd, Csongrád—Békés, Gyula— Orosházi MTK, Soltvadkert —Mezőkovácsháza, Szentes— Miske. 7. forduló: április 17. 16.00: Békés—Kecskeméti TE, Mezőtúri Honvéd—Szar­vas, H. Kun B. SE—Kalocsa, Tisza Cipő—Szegedi Dózsa, Miske—Soltvadkert, Mező­kovácsháza—Gyula, Oroshá­zi MTK—Csongrád, Szentes —(Baja. 8. forduló: április 24. 16.00: Baja—Tisza Cipő, Szegedi Dózsa—H. Kun B. SE, Kalo­csa—Mezőtúri Honvéd, Szar­vas—Békés, Kecskeméti TE— Orosházi MTK, Csongrád— Mezőkovácsháza, Gyula— Miske. 9. forduló: május 1. 16.30: Soltvadkert—Baja, Miske— Csongrád, Szentes—Gyuila, H. Kun B. SE—Tisza Cipő, Mezőtúri Honvéd—Szegedi Dózsa, Békés—Kalocsa, Oros­házi MTK—Szarvas, Mező­kovácsháza—Kecskeméti TE. 10. forduló: május 8. 16.30: Baja—H. Kun B. SE, Tisza Cipő—Mezőtúri Honvéd, Szegedi Dózsa—Békés, Kalo­csa—Orosházi MTK, Szar­vas—Mezőkovácsháza, Kecs­keméti TE—Miske, Csongrád —Szentes, Gyula—Soltvad­kert. 11. forduló: május 15. 16.30: Szentes—Kecskeméti TE, Miske—Szarvas, Mező­kovácsháza—Kalocsa, Oros­házi MTK—Szegedi Dózsa, Békés—Tisza Cipő, Mezőtúri Honvéd—M. Kun B. SE, Soltvadkert—Csongrád, Gyu­la—Baja. 12. forduló: május 22. 17.00: Baja—Mezőtúri Honvéd, H. Kun B. SE—Békés, Tisza Cipő—Orosházi MTK, Sze­gedi Dózsa—Mezőkovácshá­za, Kalocsa—Miske, Szarvas —Szentes, Kecskeméti TE— Soltvadkert. Csongrád—Gyu­la. 13. forduló: május 29. 17.00: Gyula—Kecskeméti TE, Soltvadkert—Szarvas, Szentes—Kalocsa, Miske— Szegedi Dózsa, Mezőkovács­háza—Tisza Cipő, Orosházi MTK—H. Kun B. SE, Békés —Mezőtúri Honvéd, Csong­rád—Baja. 14. forduló: június 5. 17.00: Mezőtúri Honvéd—Orosházi MTK, H. Kun B. SE—Mező­kovácsháza, Tisza Cipő— Miske, Szegedi Dózsa—Szen­tes, Kalocsa—Soltvadkert. Szarvas—Gyula, Kecskeméti TE—Csongrád, Békés—Baja. 15. forduló: június 12. 17.00: Baja—Kecskeméti TE, Csongrád—Szarvas, Gyula— Kalocsa, Soltvadkert—Szege­di Dózsa, Szentes—Tisza Ci­pő, Miske—H. Kun B. SE, Mezőkovácsháza—Mezőtúri Honvéd, Orosházi MTK—Bé­kés. A következő csapatok a hazai bajnoki mérkőzéseiket szombaton rendezik: Szege­di Dózsa, H. Kun Béla SE, Mezőtúri Honvéd, Mezőko­vácsháza. I MŰSOROK I I Rádió I SZOLNOKI STCDIÓ: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Hírek, időjárás, Ut- inform — Az ügyeletekről je­lentjük — A tegnapról tudjuk, mondjuk — Noteszlap — Ma történik — Lapszemle.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.15: Mai programok. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Staub: Tarka balett­jelenet. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.05: Virsligumi. — 10.25: Éneklő Ifjúság. — 10.40: Opera- áriák. — 11.00: Népdalcsokor. — 11.34: Alexandre Dumas: Húsz év múlva. — 12.30: KI nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klasz- szlkusok délidőben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Or­vosi tanácsok ... — 14.30: Dzsessz. — 15.00: Arcképek a bolgár irodalomból. — 15.17: A szép Galathea — Részletek. — 15.41: Mese a halászról meg a kis halról. — 16.05: A Nyitni- kék postája. — 17.00: Tér-idö. — 17.30: Beszélni neh*z ... — 17.45: A Szabó család... — 18.15: Micsoda madár. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Az ismeretlen Molnár Ferenc. — 19.56: Hang­portrék. — 20.37: Művelődési házak. — 21.07: Nóták. — 2139: Építészet és... oktatás. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Budapesti Madrigálkó- rus énekel. — 22.40: Iskolapél­dák. — 22.50: Szimfonikus zene. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után . . . PETŐFI: 1.30: Reggeli zenés műsor. — )5: Slágermúzeum. — 8.50: z perc külpolitika. — 9.05: ipközben. — 12.00: Hírek né- 5 tül, oroszul és angolul. — .10: Operettfelvételekből. — 30: Nóták. — 13.05: Popzene tereóban. — 14.00: Nagy ne­ttetek. Arkagyij Rajkin. 15.05: :le Pelle Erzsébet énekel. — 20: Könyvről — könyvért. — 30: Csúcsforgalom ... — 17.10: argazdák. — 17.30: Kamasz­nasz ... — 18.30: Talpalávaló. 19.05: Csak fiataloknak! — .00: Politikai vitaműsor. — 30: Tamássy Zdenko szerze- Ényeiből. — 21.05: Nemes mrgy novelláiból. — 21.30: ozsikáló természet. — 21.35: ipdalkörök pódiuma. — 22.00: sveletlenek ... — 23.20: aessz. — 24.00: Régi fúvósmu­BARTOK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Szimfonikus zene. — 9.55: Kama­razene. — 10.30: Diákfélóra. — 11.00: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. — 11.21: Operafelvételekből. — 12.00: Ze­nekari muzsika. — 13.05: E\­dlószínház: Völgység. — 13.47: Félóra népzene. — 14.17: Undine — Részletek. — 15.04: Zenei Tü­kör. — 15.39: Az Amadeus-vo- nósnégyes felvételeiből. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Barokk ze­ne. — 18.30: Szerbhorvát nyel­vű műsor. — 19.05: Német nyel­vű műsor. — 19.35: LemezmU- zeum. — 20.19: Petz György verse* — 20.38: Két szimfónia. — 22.00: Opera-művészlemezek. — 22.39: Fejezetek az elektro­akusztikus zene történetéből. I Televízió­X MŰSOR: 8.20: Tv-torna nyugdíjasoknak. — 8.25: Tv-Téka. — 8.50: „Élet az ókori Keleten”. — 9.20: Kép­újság. — 9.25: Delta. — 9.50: Telelottó. — 10.00: Bemelegítés — Ausztrál tv-film. — 11.35: Mozgató. — 11.45: Képújság. — 16.40: Hírek. — 16.45: Három nap tv-műsora. — 16.50: A rock gyermekei. — 17.20: Iskolai tan­anyaghoz — „És láthatom Is, amit olvastam". — 18.00: Ka­lendárium 1988. — 18.40: Tv­torna. — 18.45: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludak- kal. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: A klini­ka — NSZK tv-filmsorozat. — 20.50: Láncszemek. — 21.05: Stú­dió '88. — 21.50: Gyógyító esték. — 22.45: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.20: Képújság. — 17.25: Stlrl. — 17.30: Évszázadok slágerei. — 18.00: Dél-alföldi Magazin, mű­sora. — 19.00: Képújság. —19.05: öt évszázad festészete. —19.20: A klinika - NSZK tv-filmso- rozat. — 20.05: A magányból. — 20.50: Caetano Veloso. — 21.15: Híradó 2. — 21.35: Radványi Er­vin: :A tönk meg a széle. — 22.55: Képújság. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.35: Rajz­filmek. — 7.00: Lenin élete. — 8.20: Kórusművek. — 8.50: Do­kumentumfilm. — 9.10: Hírek. — 13.30: Hírek. — 13.45: Az át­alakítás — Tapasztalatok és problémák. — 14.15: „Találko­zunk a metróban" című film 1. rész. — 15.20: Hírek. — 15.25: „Találkozunk a metróban" cí­mű film 2. rész. — 16.30: A. Vi- nyickij hangversenye. — 16.50: Az ember és a törvény. —17.20: Világhíradó. — 17.40: Lenin élete. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Ifjúsági műsor. — 21.05: A. N. Szkjabin I. szim­fóniája. — 22.00: „A mérkőzést megtartják” című film 2. rész. — 23.04: Hírek. — 23.09: Sport­műsor. — 23.49; Filmelőzetes. — 0.20: Zenés műsor. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.20: Hírek. — 16.25: Iskola- tv. — 16.45: Német nyelv gye­rekeknek 19. lecke (ism.). — 17.10: Kelet-szlovákiai magazin. — 17.30: A rendőrség naplójá­ból. — 17.35: A csehszlovák néphadsereg katonáinak kikép­zése. — 17.55: Pityke őrmester — Magyar rajzfilmsorozat 2. rész. — 18.05: Aranykapu — Gyermekmusical. — 18.55: A polgári védelem jelenti ... — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fiatalok tv-klubja. — 21.30: Időszerű események. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: A mai iskolás — Do­kumentumfilm. ŰJVIDEK: 18.45: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 16.50: Tv-napló — .'Magyarul. — 17.05: Reklám. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyer­mekműsor. — 18.00: Bemutat­juk önnek. — 18.30: Ma: tájé­koztató műsor — ruszinul. — 18.55: Reklám. — 19.00: Ma: tá­jékoztató műsor. — 19.15: Rajz­film. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Lottó. — 20.05: Olyan város, mint Alisa — ausztrál sorozatfilm. — 21.00: Tv-napló. — 21.15: Ivan Povlos — szovjet sorozatfilm 3. rész. — 22.15: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gaz­dasági körkép. — 20.40: Doku­mentumfilm. — 21.10: Fesztivál- győztesek mü&orából. — 21.35: Oktatásról, nevelésről. — 21.50: Tv-híradó, Labdarúgó Néplap Kupa Négy helyen csoportmérkőzések, döntő a megyeszékhelyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom