Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
1988. JANUÁR 16. Irodalom, művészet 9 Ladányi Mihály: Azt mondja Azt mondja megbocsátható ez a gyöngeség bennem hogy magányosan lézengek hogy söntések bagószagában hallgatom a világ rekedt dünnyögését azt mondja megbocsátható hogy kinn az utcán lesek a szerelemre ki árvaságát bekölnizve jön azt mondja megbocsátható az esendő álom azt mondja megbocsátható a kialvatlanságtól véres szemek magánya a kósza állatként csörtetök vac.ogása az akiok üszkös gerendái közt azt mondja minden megbocsátható Én pedig kárörömmel nézem őt ahogy szenteltvizet szór a keserű világra ahol szerencsére semmire nincs bocsánat Dienes Eszter: Csillag-soron Radnóti Miklós emlékének Suhog az ősz, már mindig csak feletted, a Holdat elvonszolják s boltot nyit szemedben a kiárúsított ég; szilva felejti hamvát... Két szemed partja közt felvonulnak a hangyák. Bejárják koponyád hegyét, savval maratják szép szemed; hazát teremtő férfikor elveszett ékezet s hiába jönnek fentről a pásztorok! Csillag-soron már ősz morog. És kevés vigasz, hogy kétfelől súgnak a szavak: voltál öröklött menedék! Két szemed partja közt dominózik a sötét, suhog az ősz. x o A E a M "8 B-V ö. ha köpni akarsz, hát köpj, te tudod, a sztori nem állhat meg. Hát nem is állt meg. írtéra keveset ettek, csak egy kis kenyeret, meg bort ittak, de már ott kezdődött a horror, mert a csávó, szegénv hap- sikám azt mondta, hogy majd a testét fogják enni, a vérét fogják inni, és jobb, ha tőle tudják, hogy ezt kell nekik majd tenni, hogy emlékezzenek rá. Persze csak nézte mind, és ivott, amikor felemelte az izét, a kupát vagy mit, úgy csinált, mintha máris vért inna, a saját vérét, hát képzelheted! szóval ciki volt! Aztán az volt, hogy vacsora után kimentek egy kertbe, egy hegyre, késő este, ott kempingetek a fák alatt, csakhogy ő nem tudott szunyálni, ott szlalomozott köztük, mert tudta, hogy lesi a jard. Hogy kommandósokat küld rájuk a jard. Jöttek is. És ráadásul tényleg az egyik haver árulta el! Lesmárolta az a mocsok, így jelezte a jardnak, szóval a kommandósoknak, hogy kit kell elcsípni. Na, rácsaptak, könnygáz meg gumi bot, amit akarsz, onnantól aztán elkezdték puhítani, szadizni, faggatták, hogy miféle külföldi szervezettel van kapcsolata, igaz-e, hogy 6 a King, meg ki az az Atya, köpje csak be szépen, kik akarják itt a balhét, mért nem tetszik a rendszer, meg minden. Szóval tök szar volt, de ő csak tűrte, nézte őket, azt marhára bírtam, ahogy csak úgy nézte őket, szóval még ő sajnálkozott. Szegény csávó! Az biztos, hogy én nem hagytam volna magam, jó hogy meg volt kötözve a csuklója, de akkor is, mit tudom én, haraptam volna, vagy szembeköpöm azt a sok szadizót, megmondtam volna, hogy kivel szórakozzanak, de az csak állt ott, tisztára nyomi volt, mintha élvezte volna a szenvedést, hiába szadizták a kommandósok, pedig tök rászálltak, tettek a fejére egy töviskoronát, az arca csupa vér lett, ostorral verték. szeges korbáccsal, majdnem eldobtam magam, közelről mutatták a sebeket, bazi közel hozta a kamera, kifordult a hús, színesben, képzelheted! de a csávó meg se mukkant, ez aztán nagy égés volt a jardnak. És az is nagy égés volt a sok rohadt szadizójának, hogy nem köpte be az országot, nem köpte be az Atyát, tökre keményen viselkedett, erre aztán elhatározták, hogy kinyírják. Annyira begurultak, meg már annyira benne voltak a szadizásban. Marhára szadi módon nyírták ki. Keresztre feszítették, átverték a kezét meg a lábát, de frankón! És élve! Persze csak film, de akkor is, mutatta a kamera közelről, recsegett a csont, az ízület, meztelenül volt szegény hapikám, a fején az a töviskorona, a keze-lába átszögelve! na, és amikor már fenn volt a kereszten, egy marhára állati-szadi militer még át is döfte az oldalát, hogy onnan is dőljön a vér! Én még ilyen szadi videót nem láttam! Két másik hapi is volt a szomszédos két keresztfán, de azok csak statisztáltak, szóval nem voltak sztárok, csak olyan ko-sztárok, de ez! hát ez, szegény!... Nem mondom a kemény sztoriért járunk videózni a haverhoz, hogy ilyet lássunk, nem lávsztorikat, na, néha azok is kellenek, azok is jók, ha van bennünk egy kis szexi-szadi, de az az igazi, menő kazetta, ahol kinyírják a csávót, hát ezt kinyírták! A végén persze van egy hapiend, az mindig kell, hogy el lehessen adni a sztorit szériában, a végén az van, hogy feltámad a csávó, lézer- technika, semmi más, szóval olyan sci-fi jelenet, száll fel a csávó a Kozmoszba, csak úgy semmi rakéta, nuku Challenger, nuku Szajuz, de az már nem érdekes, addig izgi, amíg a kommandósok szadizzák. Marhára szadizós horror. Nem volt szinkronizálva, mert a haver papája hozta be kintről, a szöveget nem értettük, de a képek tök jók voltak. Nem tudom, látunk e még a havernál ilyet? víz alatti kamera, amely körbetapogatta az elsüly- lyedt „Titanic" óceánjárót, váratlanul egy páncélszekrény képét vetítette ki a hajóroncs belsejéből. — Ahogy megállapítható, ez a páncélszekrény rendkívül kedvező helyen fekszik, mondta a kiemelést irányító főmérnök, épp egy áttörés, tehát nyitott felület alatt, egy erős ballon fel tudná emelni olyan magasságba, ahonnan már könnyűszerrel felhozhatnánk. Van erre megfelelő anyagi keretünk. Morgan úr? — kérdezte az expedíció pénzügyi finanszírozóját. — Attól függ. — Mitől, uram? — Gondolja meg, hogy mi nem állami költségvetésből élünk, mi egy szerény magánvállalkozás vagyunk, nem szórhatjuk a pénzt. Mi a véleménye: tartalmazhat-e a páncélszekrény olyan értékeket, melyekből megtérülnek a költségeink, sőt bizonyos szerény haszonra is számíthatunk? — Az őszinte véleményemre kíváncsi, uram? — Természetesen. — Fogalmam sincs — a főmérnök egy térképvázlat fölé hajolt —, amennyire a hajó egykori elrendezési tervéből megállapítható: a páncélszekrény az egyik irodában áll, többet nem tudunk, éppúgy lehet egy komoly értékeket őrző trezor, mint egy közönséges irattároló. Morgan eltöprengett, aztán bólintott: — Rendben van, vállalom a kockázatot, próbáljuk meg felszínre hozni. A kiemelés után szabad szemmel is meg lehetett állapítani, hogy a páncélszekrény meglepő épségben vészelte át a több mint fél évszázados víz alatti nyomást, zárszerkezetét egy segítségül hívott szakavatott betörő is csak kemény munkával tudta felnyitni. Mikor az ajtó végre nyikorogva feltárult, a kutatócsoport vezetői izgatottan néztek be a polcokra: csak egy viszonylag vékony irat- köteg feküdt középen, a főmérnök kiemelte és óvatosan végiglapozta. — Amennyire én meg tudom ítélni, ez a trezor a hajó személyzeti osztályvezetőjének, hogy is hívták? — ellenőrzésül a jegyzetbe nézett —, W. W. Wilsonnak az iratszekrénye volt. — Személyzeti osztályvezető is dolgozott a Titanic-on?! Kezdem érteni a hajó tragédiájának az okát. És mit tartalmaznak ezek a papírok? A főmérnök beleolvasott az iratokba : — Ahogy a szövegből kiveszem, különféle bizalmas feljegyzések. — És mennyit érhetnek? — Mint általában a személyzeti feljegyzések, annak a papírnak az árát, makulatúrában, amelyre írták őket. — Mindegy, adja ide, majd c hon megnézem, hogy mit lehet kezdeni velük. A bankár hazaérve rögtön leült az íróasztala mellé; nem minden meghatottság nélkül emelte olvasólámpája fénykörébe a tenger mélyéről kimentett iratokat; a dátumokból megállapította, hogy a feljegyzések a katasztrófát közvetlenül megelőző napokban születtek, az utolsókat pedig közvetlenül azelőtt vetették papírra, hogy a Titanic-nak ütköző jéghegy elsüllyesztette a hajót. Először egy különálló lapot olvasott el: „Hangulatjelentés'’ Szigorúan bizalmas! Jelentem, hogy a hajón mind a személyzet, mind az utasok körében kifogástalan a hangulat. Különféle rendezvényeink: táncesté lyek, vacsorák, irodalmi felolvasások rendben és nagy sikerrel folynak le. Jogos a feltételezés, hogy ez az út mindannyiunk számára nehezen felejthető élményt jelent majd. Meg kell említenem, hogy hajónkat nemzetközi bizalom övezi, melyet a naponta szép számmal érkező kábeltáviratok — üdvözletek, helyigénylések jövő évi utakra — megfelelően tükröznek. Talán nem tűnik dicsekvésnek, hogy a hasonló óceánjárók közül egy sem élvez hasonló bizalmat, sem a Queen Mary, sem a Queen Eli- sabet. A teljesebb körű tájékoztatás kedvéért fel kell sorolnunk azokat a negatív jelenségeket is, melyeket személyzeti munkánk során tapasztaltunk. Mint már múltkori felterjesztésemben megemlítettem, a hajó személyzete nem volt hajlandó elismerni annak fontosságát, hogy utasokat szállítunk. Többször hallottam olyan kijelentéseket: „örüljenek, hogy egyáltalán feljöhettek a hajóra a vacak pénzükért!”, meg: „Ók csak utasok és nem vendégek, vendégek majd akkor lesznek, ha én meghívom őket egy italra!” Ügy ítéltük meg. hogy a fegyelem ilyetén lazulása a ki nem elégítő keresetekből származik, ezért újszerű bérezést vezettünk be. A hajó matrózai és alkalmazottai munkaidejük letelte után, magasabb díjazásért, külön szolgálatot vállalhatnak. Sajnos, ez az intézkedés sem hozta meg a kívánt eredményt, például a hajójuniorok csak éjjel ‘,<3 és 1/23 között hajlandók felszolgálni a reggelit, mert abban az időpontban magasabb díjazásban részesülnek ...” Egy lezárt boríték következett, a bankár óvatosan felnyitotta: „Emlékeztető a kapitánykérdéssel kapcsolatban. A legszigorúbban titkos! Tiszt a tisztnek! A. Közismert tény, hogy kapitányunk, Albert Dufresne első osztályú hajóskapitány’ a „Tengeri Oroszlán”-rend lovagja és számMoldova György: Jelentés a Titanicról tálán egyéb magas kitüntetés tulajdonosa, hosszú ideje és osztatlan megelégedésre irányítja óceánjárónkat. Kapitányunk, elérve a szolgálati idő szabályzatokban megszabott végső határát, kifejezte kívánságát, hogy eltávozhasson a tisztségéből. Óhaját természetesen méltányolnunk kellett, a következő úton már új embernek kell fellépnie a parancsnoki hídra. B. A poszt betöltésére nyílt pályázatot hirdettünk, melyre eddig a következők nyújtották be a jelentkezésüket: 1. Albert Dufresne első osztályú hajóskapitány, a „Tengeri Orosz- lán”-rend lovagja és számtalan egyéb más kitüntetés tulajdonosa. Az állást eredeti fizetését változatlanul hagyva, külön pótlékért nyugdíjas szakértőként vállalva, „capitano di belli tempi”; azaz „jó idők kapitánya” besorolással, vagyis viharok esetén nem volna kötelezhető feladatának ellátására. 2. Jonathan Bigger fűtő a Hajóalkalmazottak Szövetségének jelöltje. Beterjesztett programját kissé rendhagyónak találjuk. Ki- neveztetése esetén demokratikus meggondolásokból a parancsnoki hidat levitetné a kazánházba és ott működtetné tovább. A hajó menetirányát mindennap háromszor szavazattöbbséggel határozná meg. Az első osztályú szalonok berendezését, mint kihívó luxustárgyakat, feltüzeltetné. Azon a javaslatán is el kellene gondolkodnunk, hogy a hajó utasait is kötelezné egy-egy műszakra a kazánok mellett vagy a mosogatóban. 3. Siegfried von Deutschkreuz nyolcadtiszt, a Nagynémet Testvériség szervezetének jelöltje. Az ő programját is enyhén szólva szélBartók sorozat: A kékszakállú... I. sőségesnek kell ítélnünk. Mivel a hajó néhány alkatrészét és felszerelési tárgyát Németországban készítették, például a hamutartók mintegy 40 százalékát, kinevezte- tése esetén az egész Titanic-ot német felségterületnek kívánja nyilvánítani. A hajó nevét „Tita- nisches”-re változtatná, a különféle posztokat csak igazoltan német származású jelentkezőkkel töltené be — különös tekintettel a hetedtiszti méltóságra, melyet a kapitányválasztásig is szívesen betöltene. 4. Nicolas Rubin közgazdász, az ő elemzéseinek középpontjában a hajó jövedelmező kihasználása áll. Tervei szerint a Titanic-ot légcsavarokkal kellene ellátni és így a légi közlekedés szolgálatába lehetne állítani. Ésszerűsítő javaslatai közül egyet már bevezettünk, egyelőre kísérleti jelleggel: az óceánjáró mentőcsónakjait kölcsönadtuk egy szövetkezetnek sétahajózás céljából.” A bankár felbontotta az utolsó iratköteget — a papíron itt-ott barnás víznyomok maradványai látszottak. „Hangulatjelentés a jégheggyel való ütközés után. Szigorúan bizalmas! Jelentem, hogy a Titanic ma összeütközött egy jégheggyel és több-kevesebb valószínűséggel elsüllyed. Véleményem szerint nem volna kívánatos az ügyet a nemzetközi nyilvánosság tudomására hozni, meg kellene várnunk, amíg a többi tengerjáró hajó bejelenti a hírt. A katasztrófa nyilvánosságra kerülése után is hangsúlyozni kellene, hogy csak korlátolt jelentőségű elsüllyedésről van szó, esetleg éreztetni lehetne a közvéleménnyel, hogy tulajdonképpen egy kísérlet folyik, melynek során a Titanic-ot tengeralattjáróvá alakítjuk át. Én és a hajó vezetése mindent megtettünk a pánik elhárítására. A távírdát lehelyeztettem a konyhába, hogy onnan adja le a segélykérő SOS jelzéseket, ugyanis, ha valamelyik utas ismerné a Morse-jelzéseket és kíváncsiskodna, azt a magyarázatot lehetne adni neki, hogy a leves sikerült sósra, csak az „6” betűre tesszük ki a vesszőt. Eegyes vezetők részéről felmerült a gondolat, hogy bizonyos visszatérítést kellene adnunk az utasoknak az út hátralévő részére eső viteldíjból, de ez szerintem mind politikai, mind gazdasági szempontokból elhibázott lépés volna, és további hasonló esetekben káros precedensnek számítana. Szükségesnek tartom viszont, hogy hozzunk néhány hatékony intézkedést a megfelelő közhangulat fenntartása érdekében. Engedélyezésre javaslom a Hajóalkalmazottak Szövetségének már régebben benyújtott kérését, a munkaruhák kihordási idejével kapcsolatban — véleményem szerint különösebb kockázat nélkül hozzájárulhatunk, hogy a munkaruhákat az előírásos három év helyett ezután csak két évig viseljék. Különös gondot kell fordítanunk a hajózenekar munkájára — egészen az elsüllyedés pillanatáig szükség lesz zeneszolgáltatásra. Az anyagi szolgálatot utasítottuk, hogy a zenészeket előbb vízálló lábbelikkel, később vízálló öltönyökkel, végül vízálló kalapokkal lássa el. Utasításba kell hoznunk továbbá, hogy csak optimista hangulatú és szórakoztató jellegű számokat adjanak elő, eleve tiltani javaslok olyan zenedarabokat, melyek a katasztrófával kapcsolatos asszociációkat válthatnának ki, például: Handel: Vízizene, Liszt: Haláltánc és így’ tovább.” ár csak egy papírlap maM radt hátra, a bankár meghatottan vette kezébe a Titanic egész történetének utolsó feljegyzését: felterjesztjük kitüntetésre ! Kitüntetésre javaslom Anthony MacMilant, hajónk technikai első tisztjét, továbbá Wilhelm Haben- fuss technikai másodtisztet, a hajó új jéghegyelhárító rendszerének feltalálásáért és bevezetéséért. A találmányt olyan kitűnőnek ítélem, hogy javaslom felszerelését a Társaság többi óceánjáró hajójára. Esetleg egy külföldi vállalattal közösen felléphetnénk együtt harmadik országbeli piacokon is. Kitüntetésre javaslom továbbá Sam O’Connor főrevizort, a jéghegyelhárító rendszer alapos és lelkiismeretes ellenőrzéséért, továbbá az egész vállalkozás hathatós eszmei támogatásáért W. W. Wilson személyzeti osztályvezetőt. W. W. Wilson személyzeti osztályvezető” összeállította: Rékasy Ildikó
