Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-02 / 1. szám

Közös akarattal 1988 első napján őszinte tisztelettel köszöntőm vala- mennyiüket. A párt- és az állami vezető testületek jó­kívánságait tolmácsolva bol­dog, békés, eredményes új esztendőt kívánok önöknek "és népünk minden barátjá­nak. Boldog új évet kívánva testvéri érzésekkel köszön­tőm a határainkon túli ma­gyarokat is; a 'környező álla­mokban élőket csakúgy, mint azokat, akiket sorsuk messzi távolokba, a világ különböző tájaira vezetett. Esztendő, veszendő. Így mondták a régi öregek. És közben arra gondoltak, hogy gyorsan szalad az idő. De mondogatták azt is, hogy messzi az esztendő, ami a.", előző bölcsesség fordítottját jelentette. Azt, hogy egy év hosszú idő. Előre nézve ész­szerűen kell hát beoszta­nunk mindazt, amink van. Az új év első napján egy­szerre érezhetjük mindkét szólásmondás igazát. Munka közben úgy tűnik, mintha gyorsabban haladna az idő. Az elmúlt esztendőben volt tennivaló, feladat bőven. Népünk munkájának ered­ményeként emelkedett a nemzeti jövedelem; az ipari, mezőgazdasági vállalatok, szövetkezetek egy része nö­velte teljesítményeit, javí­totta gazdálkodását. Vissza­tekintve az elmúlt évre, nyugodt lelkismerettel álla­píthatjuk meg: a munkának, a küzdelemnek volt értelme és eredménye. Az új év kezdetén előre is kell tekintenünk. Az 1988-as esztendő számunkra többet jelent, mint az évek meg­szokott változását. Felgyü­lemlett gondjaink megoldá­sának, megméretésünknek fontos Időszaka előtt állunk. Azok a célok, amely a párt Központi Bizottságának a múlt évi júliusi állásfogla­lásán alapulnak, és a kor­mánynak az Országgyűlés által jóváhagyott munka- programjában, valamint az idei népgazdasági tervben öltenek testet, az eddigiek­től eltérő igényeket, na­gyobb követelményeket tá­masztanak valamennyiünk­kel szemben. Emelkedett a minőség mércéje, és ez fokozott össz­pontosítást, egyéni és közös erőfeszítést, újfajta gondol­kodást,, cselekvő magatar­tást követel. Jobb, hatéko­nyabb munkával juthatunk túl a jelenlegi nehézségeken. Van közösen vállalható programunk, amelynek va­lóra váltásával sikeresen folytathatjuk a szocialsita Magyarország építését, meg­teremthetjük az ismert és feszítő szociális gondok meg­oldásának anyagi feltétele­it, eredményesen szolgálhat­juk népünk anyagi és szelle­mi gyarapodását. Feladataink széles körű vitában, az egymással is üt­köző vélemények nyomán formálódnak nemzeti prog­rammá. Közös, egybehangzó álláspontunk — amely prog­ramunknak is fontos része —, hogy a gazdasági reform továbbvitelének, a szocialis­ta demokrácia kiteljesítésé­nek, a politikai intézmény- rendszer fejlesztésének út­ján haladjunk. Olyan szoci­alista reformtörekvések ezek, amelyeknek megvaló­sításában bízvást támasz­kodhatunk népünk nagy többségére. Építhetünk a Szovjetunióban és más szo­cialista országokban végbe­menő társadalmi-gazdasági megújulás tapasztalataira és a korszerűbb együttműkö­désben rejlő lehetőségekre. Programunk valóra váltá­sára munkára hívjuk min­den honfitársunkat, akinek szívügye szocialista hazánk jelene és jövője. Az évezerednél is hosz- szabb idő, amióta népünk itt, a Kárpát-medencében él, gyakran próbára tette a ma­gyarságot és a vele azonos sorsot vállaló nemzetiségie­ket. Sokszor kijutott nekünk a harcból, a küzdelemből, a helytállásból — olykor pusz­ta létünkért. Nagy történel­mi leckék tanulsága; ha egy nép nem adja meg magát és képes a tapasztalatokból okulni, ha tehetségét szor­galommal ötvözi, erőit egye­síti, akkor otthonteremtő, országépítő munkája meg­hozza a maga gyümölcsét. A nemzet teremtő akara­tát, életerejét tanúsítja az a tény is, hogy hazánk a szo­cialista országok nagy csa­ládjához, a társadalmi ha­ladás élvonalába tartozik. Igaz, hogy új világunk épí­tésében lassabban haladunk, mint korábban gondoltuk, de nincs okunk kishitűségre, ha a megtett útra gondo­lunk. .Jó alapokra építkezhe­tünk, hiszen a fájdalmas hi­bák és tévedések ellenére a magyar nép az elmúlt évti­zedekben történelmileg is maradandót alkotott. Ha őszinték vagyunk ön­magunkhoz, ha képesek va­gyunk reálisan megítélni a mögöttünk sorakozó évtize­dek tapasztalatait, és az eredményeket a lehetőségek­hez, nem pedig a vágyaink­hoz mérjük, ha az élet új kérdéseire helyes válaszokat adunk, akkor a célok válla­lásában és az értük teendő erőfeszítésekben is kikala- kul a társadalmi összefogás. Napjainkban ennek próba­köve a kibontakozási prog­ram végrehajtásában való felelős, cselekvő részvétel. Az idei évkezdéshez erőt és a folytatáshoz reményt ad, hogy 1987-ben a népgaz­daság helyzete valamivel kedvezőbben alakult, mint a megelőző két esztendőben. De tudnunk kell, hogy mind­ez még nem elegendő a program végrehajtásának megalapozásához. Töpren­gésre azonban nincs idő. Gondjaink megoldásával, feladataink teljesítésével nem várhatunk további éve­kig. Tettekre, cselekvésre van szükség. Megnyugtató és bizodal­mát keltő számunkra, hogy az új esztendőben kedve­zőbbek lesznek munkánk nemzetközi feltételei. A szovjet—amerikai rakéta­egyezménnyel, a két nagy­hatalom vezetőinek további haladást ígérő tárgyalásai­val megnőttek a fegyverke­zési hajsza visszaszorításá­nak, a népek-országok kö­zötti bizalom erősödésének, a békének az esélyei. Jóleső érzéssel gondolhatunk ar­ra, hogy a nemzetközi lég­kör enyhüléséhez a Magyar Népköztársaság is hozzájá­rul. A jövőben is mindent megteszünk annak érdeké­ben, hogy egy biztonságo­sabb világban élhessünk, dolgozhassunk. Abban a reményben, hogy közös akarattal megoldjuk az előttünk álló feladatokat, kívánok sikerekében gaz­dag új esztendőt, békét, bol­dogulást és jó egészséget kedves honfitársaimnak. Németh Károly, az ElnOkl Ta­nács elnökének ünnepi beszéde, mely elhangzott újév napján a rádióban és a televízióban. A háttérintézmények szervezeti korszerűsítéséről Ülést tartott a Minisztertanács Véget ért a kampány Kiugró eredmények Szolnoki Cukorgyárban Megkezdték a karbantartást, a felújítási munkálatokat Befejeződött a cukorrépa feldolgozása a Szolnoki Cu­korgyárban. A 96 napig tar­tó kampány alatt 481 ezer 20 tonna répából 58 ezer 580 tonna cukrot gyártottak. Különösen fontos volt a cu­korgyáriaknak az idei fel- dolgozási időszak, hiszen most vizsgáztak azok a mű­szaki, technológiai változta­tások, amelyek lehetővé te­szik az alföldi nagy melasz­cukrot tartalmazó cukorré­pa hatékonyabb feldolgozá­sát. Az eredmények nem is maradtak el, a bemutatkozás jól sikerült, amit bizonyíta­nak az adatok is: 100 kilo­gramm répából átlagosan 12,2 kilogramm cukrot állí­tottak elő, (ez az elmúlt 20 év rekordaránya), az eddigi 3,73 százalékos melaszcukor veszteség 2,54 százalékra Csak felvesszük, ás lesz vonal Hívhatjuk az egész világot Kádár János látogatása a Műcsarnokban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára csütörtökön a Mű­csarnokba látogatott, és megtekintette a Művészet és forradalom című 'kiállítást. Kíséretében volt Radics Ka­talin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Az MSZMP főtitkárát Né- ray Katalin igazgató és Ha­vas Valéria igazgatóhelyet­tes fogadta és kísérte a mű­csarnoki tárlaton, amelyet a nagy okttóberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett Szov­jet Kultúra Napjai kereté­ljen nyitottak meg. A műcsarnok kezdemé­nyezésére és a Szovjetunió kulturális minisztériumának támogatásával létrejött, nagy sikerű kiállítás felvo­nultatja az orosz-szovjet progresszív művészet 1905- től az 1930-as évek elejéig született jelentős alkotásait. E művek jelentős hatással voltak az egészv ilág mo­dern művészetére. A tárlatlátogatást követő­en Kádár János és vendég­látói kötetlen véleménycse­rét folytattak a kiállításról, a művészeti életről, a Mű­csarnok munkájáról, tervei­ről. A beszélgetésen jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. Hivatal, vállalati iroda, magánlakás — tipikus kép: egy ember a kezében tele­fonkagylóval és... káromko­dik. Nem csupán Szolnokra, hanem az egész országra is ráillik ugyanez a „fölvé­tel”. A káromkodás oka is­meretes, hiszen aki telefo­nálni próbál mostanában, az tudja, nincs vonal. A posta több évtizedes elmaradása sokak szerint — már ami a telefonokat illeti — kárt jelent a népgazdaságnak, akadályozza a napi munka­végzést. Minden esély megvan ar­ra, hogy Szolnok megyében ezek a gondok az új eszten­dőben enyhülnek majd. A megyeszékhely központjá­ban, a „főposta” udúürán magasodó, füstszínű elemek­ből emelt épületet már mindenki ismeri. Ebben kap helyet az új telefonközpont. Pontosabban két telefonköz­pont. Az egyik, a tizenötez­res teljesítményű helyi köz­pont lesz, a másik pedig a távhívó — elterjedt nevén crossbar — központ. A Magyar Posta nagybe­ruházásának nagyobbik része már elkészült, körül­belül egymilliárd-kétszáz- millió forintba kerül végül. Már a technikai berendezé­seket szerelik. S ha ez az ARF—berendezés — ame­lyik a helyi kapcsolásokat bonyolítja — nem is a leg­modernebb, végre fölvált­hatja az immár negyven esztendős Rotary típusút. Utóbbi elöregedését naponta tapasztalhatjuk, a fiatalabb tudását csak az év végén ismerhetjük meg. ígérik a (Folytatás a 3. oldalon) Cjévi műszak — leltározás a hatvanasban (A kereskedelem szilveszteri, újévi mun­kájáról szói írásunk a 3. oldalon) csökkent, s ami bennünket fogyasztókat a legjobban ér­dekel — a cukor minősége — a gyár életében az idei a „legédesebb”, minősége meg­közelíti a finomított cukro­két. A gyárban bevezetett s alkalmazott műszaki újítá­sok, szabadalmak gazdasági eredménye 14,5 millió fo­rint nyereség, s az előbbiek alapján nem meglepő, hogy a ’87. évi 26 millió forintos nyereség tervét lényegesen túlteljesítette a Szolnoki Cu­korgyár. A többszörös „csúcsjaví­tás” természetesen nemcsak a műszaki fejlesztésnek kö­szönhető, hanem többek kö­zött azoknak a, dolgozóknak, akik a megváltozott körül­mények között is kifogásta­lanul végezték munkájukat. A cukorgyárban szilveszter­kor is működtek a gépek, s csak elsejére fejeződött be az úgynevezett maradvány­cukor feldolgozása. Rövid pihenő után ma kezdik a karbantartási, felújítási munkálatokat — a felkészü­lést a következő idényre á Szolnoki Cukorgyárban, A Minisztertanács csütör­töki ülésén állást foglalt a központi államigazgatási szervekhez tartozó háttérin­tézmények átfogó felülvizs­gálatáról, szervezeti korsze­rűsítéséről. A felülvizsgálat célja a munka hatékonyab­bá tétele, a költségvetési tá­mogatások mérséklése, a működési költségek csök­kentése. A Minisztertanács kijelölte az ezzel kapcsola­tos feladatokat. A kormány tárgyalt saját, valamint bizottságai és a KNEB 1988 első félévi mun­katervéről. A Fővárosi Tanács elnöke tájékoztatta a kormányt ar­ról, hogy Budapesten 1987- ben ezerrel több lakás ké­szült el, mint ami a tervben szerepelt, s a lakások 99 szá­zalékára már ki is adták a lakhatási engedélyt. (MTI) 1988 végére ígérik a munkák befejezését Szerelik az új szalnoki telefonközpontot MA: tv-forduló a televízióban 4. oldal R rádió ós a tévé jövő heti műsora 5—6. oldal Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! TIXIT, évf. 1. sz., 1988. január 2„ szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom