Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-12 / 293. szám
10 Szolnok megye múltjából 1987. DECEMBER 12. Karácsonyi népszokások A gerezdekre vágott almától az angyali csíkig A karácsony az év legnagyobb egyházi és családi ünnepe. A ninceai zsinat értelmében Jézus Krisztus földi születésének napja. A keleti egyházban régebben január 6-án ünnepelték, de a IV. században a keletiek is elfogadták december 25-i ünnepét. A középkorban karácsony napjától számították az új évet is. A január elsejei évkezdet a Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár óta vált általánossá (az áttérés azonban nagyon lassan ment végbe), ezért az újévi szokások jó része még sokáig karácsony napjához, illetve az adventi időszak más napjaihoz kapcsolódtak. A karácsony ugyanakkor magába olvasztotta a téli napforduló pogány hagyományait is, ennélfogva rendkívül összetett, gazdag arculatú ünnep. Betlehemezés a falvakban A karácsony az egyházi liturgia szerint kétnapos ünnep (dec. 25 és 26). Az előtte való napot karácsony böjtjének (dec. 24) nevezik. A hagyományos szokások jelentős része ahhoz a naphoz, illetve az ezt megelőző adventi időszakhoz kapcsolódott. A falvakban a karácsony közeledtét jelezték a betlehemes csoportok megjelenése a házaknál. A betlehemezés a Krisztus születéséről szóló bibliai történet dramatikus feldolgozása. A történet magva Mária és József szálláskeresése, Jézus születése, a háromkirályok és a pásztorok köszöntése, illetve ehhez kapcsolódhatott Heródes király és a betlehemi gyermekgyilkosság. A betlehemes játékok táji típusai a történet másmás részletét helyezték előtérbe. Az Alföldön a játék középpontjában a süket öreg pásztor alakja áll, akit nagyothallása, félreértései, csintalan viselkedése tesznek nevetségessé és ezzel az egész játékot komikus jellegűvé. A komolyabb, ünnepélyesebb, színjátékszerű betlehemes játékok Erdélyben maradt fenn és gyökerei a középkori misztériumjátékokra nyúlnak vissza. A karácsony ünnepi hangulatát leginkább a karácsonyböjt (dec. 24) eseményei fejezik ki. Ekkor került sor a karácsonyi vacsorára, amely szertartásos külsőségek között zajlott le. A Jászságban délután 5 óra körül kezdődött el a vacsora. Először pálinkát ittak,, majd minden családtag lenyelt egy gerezd fokhagymát, hogy egészséges legyen jövőre. A vacsora fő ételei: habart bableves és mézes mákos csík, majd almát, diót, aszalt szilvát, sült tököt ettek, minél több félét, hogy bőven legyen az új évben is. A palócoknál ismeretes volt a közös almaevés szokása. A házigazda annyifelé vágott egy szép piros almát, ahányan voltak, s egy gerezdet mindenki megevett, hogy összetartson a család, illetve ha valaki eltéved, könnyen hazataláljon. Sült tököt azért ettek, hogy sok pénzük legyen. Ha valakinek férges dió jutott, úgy tartották, hogy beteg lesz jövőre. Vacsora közben minden ételből félretettek egy kicsit: ez volt a karácsonyi morzsa. Ezt különböző babonás célokra használták fel. Volt, aki a gyümölcsfák tövébe szórta, hogy jobban teremjenek a fák. Mások a beteg aprójószágot füstölték meg vele. togatott kukorica, dió, molnárkalács, narancs aranyalma, színes papír volt a dísze. Szent képet tettek alá és Jézus képe mellé egy kis betlehemet. Kéntálók, köszöntök Egerbocson (Heves m.) úgy tartották, hogy a papírláncok a paradicsomi kígyót, a dió és az alma a jó és gonosz tudás fáját, a gyertyák Jézus világosságát jelképezik. A karácsonyfa eredetét egy mosoni monda a következőképpen magyarázza: „Mikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Üldözői elől menekülve egy sűrű lombú fa alatt vonta volna meg magát, ez azonban odaszólt neki; állj odább, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Ezzel utasították el féltükben. Az Urnák ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, ezért ágai rejtették el Jézust, így meg is menekült. Az Űr most megáldotta a fenyőfát: soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltele- nül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát.” A karácsonyhoz országszerte gazdag szokások kapcsolódtak. Sok helyen ilyenkor mentek a kántálók, a beesteledett faluba ablak- ról-ablakra jártak karácsonyi énekeikkel. Ekkor volt az István és János napi köszöntések ideje is. Egymás köszöntésének, rokonlátogatásoknak a legfőképpen a családi élet nagy ünnepe, amelyet elődeink már régtől fogva megünnepeltek. Gulyás Éva Mágikus termények Vacsora közben a gazdasszony nem állahatott fel, mert nem ültek el a tyúkjai, ezért minent előre odakészített az asztalra. Az asztal alá egy szakajtóba kukoricát, szénát, szalmát, esetleg gazdasági eszközöket, szekercét, baltát stb. tettek. Az asztal alá helyezett ácsszerszámok a názáreti házat jelképezték, a terményeket mágikus erejűnek tartották, ezért az állatokat megetették vele, termékenységvarázsló céllal. Általános szokás volt a karácsonyi éjféli misén részt venni. Volt, aki ilyenkor magával vitte a Luca- széket — melynek készítését dec. 13-án Luca napján kezdték el — hogy arról meglássa kik a boszorkányok. Ügy tartották, hogy háttal állnak az oltárnak, illetve akkora szarvuk van, hogy csak félrefordított fejjel férnek be az ajtón. Éjféli miséről hazaérve megszakadt a böjt, volt, aki ilyenkor sült hurkát, kolbászt fogyasztott az újonnan vágott disznóból. Ezt angyali kolbásznak nevezték, a maradék csíkot angyali csíknak. Karácsonykor számos olyan cselekményt végeztek, amely az állatok egészségére, termékenységére irányult, így pl. karácsony este a gazda piros almáról itatta a lovakat, hogy egészségesek legyenek. A lányok különböző módon igyekeztek tudomást szerezni jövendőbelijükről. Elvitték ugyanazt az almát az éjféli, hajnali és a karácsonyi nagymisére, hazafelé menet beleharaptak, amilyen nevű férfi jött szembe az lett a férjük neve. Végül szólnunk kell a karácsonyfa-állítás és díszítés hagyományairól is. Ez a szokás osztrák eredetű, nálunk alig több mint százéves. Ezt megelőzően népünknél szokásba volt karácsonykor a zöld ág tisztelete. Pl. egyes helyeken borókafát állítottak fel, vagy az ablak rámájához kötözték, .mézeskalács, patGermán szálláshelyek Szolnok határában E. T. Leeds volt az az angol kutató, akinek 1913-ban könyve jelent meg az angolszászok régészetéről, s ő volt az, aki 1921—1937 között az Oxford melletti Sutton Courtenay-nál egy V— VI. századi falu maradványait ásta ki a hosszú esztendőkig tartó leletmentés során. Egyszerű, az egykori fölszín alá süllyesztett építmények kerültek elő, amelyekről még a ’40-es évek végén is a következő volt a szakemberek . véleménye: „Elképzelhetetlen, hogy az olyan típusú emberek, amilyet a taplow-i halomsírban eltemettek, ne lettek volna megfelelőbb lakáskörülményei, mint amilyet a Sutton Courtenay-i mintájú fonott sövényfalú kunyhó nyújtott.” Leeds leletei a szigetek azon kevés korába vezetnek bennünket, amelyről később, a középkorban egv legendakor, Arthur brit király története alakult ki. s amely az angolszászok Hengest és Horsa nevéhez kötődő betelepülésének ideje, a mozgalmas V. század. A középkori hagyomány ezt az eseményt a 449-es esztendőre helyezte. Ugyanezekben az évtizedekben szánhatták meg a germánok a Tisza és a Zagyva egybeszakadásának környékét. A zagyvaparti leletek az 1986-ban és az 1987-ben föltárt sírok és telepnyomok azt mutatják, hogy a népcsoport nemcsak a Tisza bal parti részét, hanem a folyó túlsó oldalát is birtokba vette. Emlékanyagunk régészeti topográfiai szempontból Gepidiának azon részéhez tartozik, amely a Tisza és a Zagyva által közrezárt területen húzódott a Mátraalja és a Bükkalja előteréig. A kutatás ezt már jóval korábban hangsúlyozta. A Duna—Ti- sza-közén, Szolnoktól délre, egészen Titel környékéig megtaláljuk azokat a gepida leleteket, amelyek a királyság nyugati határát voltak hivatva biztosítani. A Zagyva mentén az előző esztendőben előkerült germán temető után most sikerült az ide temetkező közösség családjainak szálláshelyeit is megfigyelni. Nagy, kb. 60 OOOrn- kiterjeVakmerö vállalkozás és tragédiákkal teli út volt A Nádor-huszárezred hazatérése 1848—1849-ben Az 1848-as forradalom és szabadságharc sokszor megírt, az irodalom, a képzőművészet és a film eszközeivel is jó néhányszor ábrázolt, legendákkal átszőtt eseménye volt az. idegenben állomásozó magyar huszárezredek hazatérése, mely máig is a hazaszeretet egyik legszebb példájaként él a magyar történelmi köztudatban. Az azonban már csak kevesek előtt ismert, hogy az osztrák hadsereg magyar huszárezredei közül a 12. számú Nádor-huszárok hazatérése volt talán a legvakmerőbb, de egyszersmind a legtragikusabb is. Az 1805-ben létrehozott, s teljes egészében a kiváltságolt Jászkun Kerületekből A haza vágyók szökési tervei sokáig illúziónak tűntek, mivel a magyar határtól mintegy 300 km-re voltak, s a nagyszámú osztrák csapattestek erején kívül a sűrűn lakott vidék lakosságának ellenállásával is számolni kellett. A szökések sorozata 1848. október 4-én kezdődött el. Ekkor Sréter Lajos kapitány és Dessewffy Dénes hadnagy vezetésével 58 huszár indult kerülőúton Magyarország felé. A szökevények dél felé vették útjukat, s Alsó-Ausztriát is érintve 11-én érték el a magyar határt. Az üldöző császáriakkal többször is ösz- szecsaptak, s ennek során több halottat és sebesültet vesztettek. Sréterék szökését követően október 8-án az ezrednél statáriumot hirdettek ki, ennek már nem volt különösebb foganatja. Néhány nap múlva Krikuska György tizedes szökött meg 13 társával. Szerencsétlenségükre eltévedtek, s végül Porosz- Sziléziában kötöttek ki, ahol a hatóságok hamarosan kiszolgáltatták őket az osztrákoknak. E balsiker azonban nem szegte kedvét a huszároknak. Október 21-én Virágh Gedeon főhadnagy a 2. őrnagyi osztály 2. századának 153 főnyi legénységével szintén désű területen tártuk föl a síroktól úgy 200 m-re nyugatra, észak-déli irányban húzódó telepítményeik nyomait. Az egymástól 30—40 m és 80—100 m távolságra elhelyezkedő jelenségcsoportok alapján arra lehet következtetni hogy itt, a Zagyva torkolatától 6—7 km- re, a folyó bal partján néhány házból és egyéb objektumokból álló, tanyaszerű lakóhelyeket alakítottak ki. Ezen a tanyacsoportos településen élte mindennapi életét a V. század végén és a VI. század elején az a sírleletek alapján viszonylag jobb módú közösség, amely túlparti szandaszöllősi temetővel szemben vigyázta ezt a természetföldrajzi helyzeténél fogva lényeges pontot, átkelőt. Ha egy pillantást vethetnénk a gepida ,falu”-ra, a tanyákon négyféle építményt figyelhetnénk meg. Legfontosabbak természetesen a lakóházak, a földbe süllyesztett aljú, négyszögletes, 5—6 m2 és 12—13 m2 alapterületű épületek. Nyeregszerű tető-, valamint falszerkezetükhöz az oldalak közepén és a sarkokban elhelyezett oszlopok, ágasok tartoztak. A házak közelében kerek vagy ovális gödrök, agyag(Jász-Nagykun és Kiskun Kerület) toborzott ezred 1848 nyarán Csehországban állomásozott, s alegységei — 4 osztályban 8 huszárszázad — Prága környékén voltak szétszórva. A Magyarországról érkező hírek hatására augusztus folyamán az ezred több tisztje kérte Win- dischgratz herceg hadtest- parancsnoktól az alakulat hazaengedését, amit azonban — az uralkodó által szentesített áprilisi törvények ellenére — a cseh forradalmi mozgalmakra hivatkozva megtagadott. A legénység mozgolódása különösen Jellasich támadása, s a magyarországi hadműveletek megindulása után vált számottevővé. a szökés mellett döntött. Hamarosan csatlakozott hozzájuk az 1. századból is 50 ember Hollán Hugó főhadnagy vezetésével. Ez a csapat szintén dél felé indult el. 24-én véres kézitusában törték át magukat az őket körülzárni akaró osztrákokon, majd Znaimot érintve 28-án Szakolcánál értek magyar földre. Október 27-én Szetsey István és Mohácsi Valentin őrmesterek az alezredesi osztály 128 huszárjával indult útnak. Tervük az volt, hogy az osztrák—porosz határ mentén vonulva próbálják elérni Magyarországot. Szerencsétlenségükre ők is eltévedtek, s 31-én porosz csapatok valamennyi ükét elfogták. A huszárokat a velük rokonszenvező poroszok meglehetősen laza őrizet alatt tartották, Szetsey ekkor végső kétségbeesésében levelet írt a Jászalsószent- györgyön élő édesanyjának. Ebben arra kérte a helyi tanácsot, hogy a Kerületeken keresztül Kossuthnál járjanak közben bajtársai kiszabadítása érdekében. A levél Tatzmann főjegyző és Szentkirályi kerületi főkapitány közvetítésével el is jutott Kossuth Lajoshoz, de e tárgyban tett lépéseiről nem maradtak fenn adatok. Szetsey csapatával az eredménytelen várakozást nyerő helyek, vermek, hulladékgödrök kerültek föltárásra. Mint tároló építmények különböző javak, termények (pl. gabona) raktározására szolgálhattak. Munkagödörként is funkcionálhattak. A szállásoktól távolabb, úgy 150 m-re egy edényégető kemence is fölszínre került. Kisméretű, szabályos kör alakú, rostélyos égetőteréhez kürtőszerű nyíláson keresztül munkagödör csatlakozott. Itt készültek a háztartások kerámia alkalmatosságai. Mindezek az egykori világnak természetesen csak megunva december 2-án ismét megszökött. Vállalkozását azonban most sem koronázta siker. Troppau mellett a szökevényeket az osztrák csapatok elfogták, s valamennyiüket a hírhedt theresienstadti várbörtönbe zárták. 1849. március 27-én az osztrák hadbíróság Szet- seyt lefokozásra és 4 évi várfogságra, Mohácsit pedig lefokozásra és 5 évi várfogságra ítélte, míg a többieket kisebb büntetésekkel sújtották. (A kisújszállási születésű Mohácsi Valentin itt is halt meg 1853. június 2-án tüdőbajban.) Június 12-én az ezred alezredesi osztályának 1. százada is megkísérelte a hazajutást Szokolay János őrmester vezetésével. Az osztrák kordonon ugyan szerencsésen keresztül jutottak, de a következő napon a túlerő ezt a csapatot is megadásra kényszerítette. Megtizedelt legénység A hadbíróság a már előzőleg bevált gyakorlatot alkalmazta, a legénységet megtizedelték, az altiszteket és a tiszteseket agyonlőtték. Ezzel a csoporttal együtt végezték ki azokat is, akik az előző csoporttal 11-én szöktek meg, de sebesülésük miatt a rájuk kiszabott ítélet végrehajtsára korábban nem volt mód. 1849. július 6-án Marburgban az ezred újabb 7 katonáját végezték ki, közöttük Gyökeres András karcagi és Kőmíves János jászberényi születésű tizedeseket, valamint Farkas Péter karcagi születésű közhuszárt. A kegyelemben ré- szesülteket kisebb csoportokban Itáliába vezényelték, s itt idegen nyelvű ezredek- be osztották be őket. A Nádor-huszárezred szervezetszerű létszáma 1848-ban mintegy 1500 volt. Közülük kisebb-nagyobb csoportokban 650-en indultak útnak, de csak 4 tiszt és 261 huszár érte el a magyar határt. Az üldözőkkel vívott harcokban 24-en estek el, a végrehajtott halálos ítéletek száma pedig 13 volt. B. G. egyetlen vetületét jelentik, hiszen nem tértünk ki azokra a szorosabb értelemben vett régészeti leletekre, tárgycsoportokra (agyag, kő, fém, csont), melyek a kora- népvándorláskori gazdasági élet mindmegannyi reliktu- mai. Az objektumokból származó föld iszapolásával és kiértékelésével ökológiai adatok nyerhetők a majdani komplex vizsgálathaz, lényegében 'korrekonstrukcióhoz. Cseh János régész Damjanich Múzeum Szökések sorozata Gepida szálláshelyek, tanyák nyomai a Zagyva-parton (az előtérben kút, távolabb házak és gödrök láthatók)
