Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-08 / 289. szám
1987. DECEMBER 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Népdalverseny, Ki nyer ma?, táncház Zenei hét a Kodály Zoltán Ének Zenei általános Iskolában Kodály Zoltán az Iskola névadója tiszteletére zenei hetet rendez a szolnoki ének-zenei általános iskola. Az egyhetes rendezvénysorozat tegnap a diákok házi népdalversenyével kezdődött, ma a rádió Ki nyer ma? című népszerű műsorának mintájára vetélkedőre kerül sor. Holnap népi gyermekjátékokból tartanak bemutatót, csütörtökön pedig táncházat „nyitnak” amelyet a Tallinnka, a Szolnoki Tallinn Általános Iskola néptánccsoportja vezet. A zenei hét zárásaként pénteken Kodályról elnevezett népdaléneklő versenyt rendeznek, amelyen a megyeszékhely oktatási intézményei közül három gimnázium és hét általános iskola tanulói mérik össze tudásukat. Fennállásának 15 éves jubileumát ünnepelte a Verseghy Ferenc Gimnázium és a Killián György Repülő Műszaki Főiskola madrigálkórusa. Ebből az alkalomból az együttes régi és mai tagjainak találkozójával egybekötött születésnapi hangversenyt adtak szombat délután Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Képünkön a kórus, karnagya, Rigó Éva vezényel (Fotó: Mészáros) Balázs János képei B Barna Gyöngyök mtísora Cigány kulturális nap a megyei művelődési házban A megyei művelődési ház galériáján — a cigány kulturális nap keretében — december 11-én délután 5 órakor cigány képzőművészek kiállítását nyitják meg. A tárlaton több, Európa- szerte ismert naiv művész szerepel alkotásaival. Közülük is talán a legmaradandóbb emlékű művész Balázs János — tíz éve halt meg —, akinek képei bejárták úgyszólván az egész világot, legjobb munkáit a Nemzeti Galériában és a naiv művészek kecskeméti múzeumában őrzik. Bada Márta a fiatalabb generáció jelensége, elismert alkotó, az amatőr képzőművészek országos kiállításainak többszörös első díjasa. Horváth Vince a Népművészek országos kiállításaival teremtett iskolát, a cigány népélet ihletett megjelenítője. Balogh Balázs András sajátos színvilágú képeivel ért el jelentős sikereket, több vásznát nyugati néprajzi kiállításokon szerepeltették már, ahogy Fenyvesi József és Oláh Jolán képeit is. A nagykanizsai Orsós Jakab szép vonalú, fából faragott népi használati tárgyakat állít ki, a közelmúltban elbeszéléskötete is megjelent. A képzőművészek tárlatához kapcsolódva cigány gyermekrajz-kiállítást is láthatnak — ugyanott — az érdeklődők, 18 órakor pedig a színházteremben cigány folklórest kezdődik. Kameraközeiben Szerkesztő, riporter, cimbora Szerkesztő .riporter, beszélgetőtárs — ilyen jelzők mellett gyakran szerepel É. Szabó Márta neve. A Gyermek és Diák Főszerkesztőség szerkesztőjeként a több mint másfél évtizedes tévés munkája során nagyon sok műsort készített, szinte lehetetlen valamennyit felsorolni. — Először az „előélete” iránt érdeklődnék — kezdem a beszélgetést a csinos (karcsú, szőke), fiatal (három fiú édesanyja), rokonszenves riportalanyommal. — A bölcsészkar elvégzése után Veszprém megyében dolgoztam. 1968—1970-ben Balatonalmádiban voltam gyermekkönyvtáros, ebben a minőségemben! „fedezett fel” Vargha Balázs, és lettünk később munkatársak. — Készítene egy hevenyészett leltárt eddigi munkáiról? — A teljesség igénye nélkül. Csináltam több mint 50 Cimborát, az 50x60 percet jelent. Mostanában az Esti mese előtt megismétlik őket, nagyon sokan nézik úgy, mintha új műsor volna. A rengeteg levél ezt igazolja. — Majdnem minden műsorom a Cimborából nőtt ki — folytatja. — A magva az irodalom és a társművészetek. Szabados Árpáddal játékokat, sorozatokat készítettünk. Sebő Ferenc és a megzenésített versek — ez lett a Sólyomének. Aztán volt az Aprók tánca 24 részben, meg a Muzsikáló szerszámok. A műsorokban mindig bemutattam költőket, művészeket — ebből nőtt ki a Cimboraság. Ebben a sorozatban szerepelt a többi között Illyés Gyula, Mándy Iván, Borsos Miklós, Kocsis Albert. — Jelenleg a Cim-cím jelentkezik rendszeresen, és ismétlésként a Vár állott... sorozat. — Igen.- A Vár állott.. .- ban a legkorszerűbb történelemismeretet és -ismerőket vontuk be, főleg korabeli dokumentumokra támaszkodva. Az egyik legkedvesebb munkám a Kortársaink sorozat volt. Tizenkét évig harcoltam érte, és jó pár év eltelt, amíg adásba került. Megszólaltak benne olyan személyiségek, akik ismerték József Attilát: Dé- ry Tibor, Vas István, Örkény István, Marosán György és mások. — Melyek a legközelebbi tervei ? A Cim-cim előtt verspályázatot hirdettünk gyermekeknek. Háromezren jelentkeztek, köztük nagyon sok tehetséges gyerek. Közülük választottuk ki azt a néhány százat, akiknek a verseit beleszerkesztettük a műsorokba. Ezekkel a jelentkező gyerekekkel kapcsolatot teremtettünk. Verseik döbbenetes képet adnak sorsokról. Dédelgetett tervem, hogy külön műsorba összeszerkesztem ezeket a verseket. E. M. is igen használható terem radiátorainak kicseréléséért. — Mint népművelőnek is vannak aggályai... — A magyar filmforgalmazás az utóbbi 10—20 évben teljesen eldeformálta a közönségízlést. Mostanság szinte csak a vértől csöpögő filmeknek akad nézőjük. Népet, nemzetet hosszú távon ezzel nem lehet „etetni”, annál is inkább, mert tudtommal nem adtuk fel a szocialista nevelés követelményeit (korszerűség, közhasznúság, ízlésformálás, esztétikai nevelés). A mostani mozi azonban szinte tanfolyam a bűnözőknek. A múltkor mondta a Kék Fényben a benzinkutas gyilkosa: „csak úgy, ahogyan a moziban láttam.” A kapcsolat a jászladányi művelődési ház és a Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalat között egyáltalán nem felhőtlen. A levélváltások és „kiszállások” lassan mindennapossá lettek. Hol a tüzelőanyag, hol a fűtő. hol a terembérleti díj körül gyűrűznek a kérdések, holott annak idején fehéren feketén fektették le a játékszabályokat. Kalmár Istvánnak mind gazdasági, mind népművelői aggodalmai érthetők. Ö ezt a halódó mozit természetesen nem veheti át társadalmi üzemeltetésre. Az is furcsa, hogy egy olyan nagy vállalatnak, mint a moziüzem, a jelenleg veszteséges vállalkozást miért nem lehet másutt behozni? Miféle döntési hibák vezettek idáig? Vajon mi lenne a megoldás? Egy bizonyos, tisztességtelen játék lenne „a fűtési szezon alatt a mozit szüneteltetni.” De mi történik akkor, ha mégis jogos a lélekharang a ladányi mozi ügyében? * J. Gy. „Sajátos gondot okoz vállalatunk számára a jászladányi filmszínház további üzemeltetése. Ügy érezzük, hogy számos erőfeszítésünk ellenére sem tudunk megbirkózni a csaknem félmillió forint éves bérleti díjjal, mivel az folyamatosan veszteségessé teszi az egyébként esztétikus, korszerű filmszínházunkat, amelynek kialakításához vállalatunk jelentős anyagi eszközökkel járult hozzá. A filmszínház működtetését társadalmi filmszínház, illetve esetlegesen közös fenntartásban látjuk lehetségesnek hosszú távon. Ezzel a javaslattal a nagyközségi tanács illetékeseit felkerestük, azonban elzárkóztak ettől a megoldástól. Így a költségek csökkentése érdekében vállalatunk kénytelen lesz a heti előadások számát radikálisan csökkenteni, illetve a fűtési szezon alatt a mozi működését szüneteltetni.” Részlet a Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalat hálózat- fejlesztési tervezetéből. Kóródi Barnától, a moziüzemi vállalat főkönyvelőjétől a következőket tudom ■meg: a hetvenes évek elején a jászladányi mozi életveszélyessé vált, le kellett bontani. Ezért a nyolcvanas évek elején a művelődési házban alakítottak ki egy filmvetítésre alkalmas termet. A beruházás egyhar- madát, mintegy kétmillió forintot, a moziüzemi vállalat állta. Akkor azonban egy olyan szerződés született, amely szerint a vállalat bérleti díjat fizet a művelődési háznak a terem használatáért; valamint a fűtési költséget is magára vállalja. Ez az összeg jelenleg évente száznegyven (a tervezetben félmillió szerepel), illetve hatvanezer. Ilyen föltételek mellett azonban a vállalatnak minden látogató öt forint ötven fillér, minden előadás pedig több mint ötszáz forint veszteséget jelent. Ez évente több mint kétszázezer. A számszerű adatok elgondolkodtatóak. Kétséges az is, hogy a társadalmi működtetés vagy a közös fenntartás megszüntetné-e a mozi veszteségességét? Erről az áldatlan állapotról kérdezem Kalmár Istvánt, a jászladányi művelődési ház igazgatóját, aki ’87 március 3I-ig a mozi üzemvezetését is ellátta. Egy találó példázattal kezdi: — A háború végén sok ló kóborolt Ladányban falu- szerte. Amiből még kinézett valami, befogták a parasztok. Apám is, aki kubikus volt, beterelt egyet a portánkra, ám melléfogott, mert mi, gyerekek alig lelkendeztük körül a lovat, a szegény pára kimúlt. Négy köbméter földet kellett apámnak megforgatni, hogy eltemesse. Ezzel csak azt akarom mondani, mi sem tehetjük meg, hogy egy veszteséges vállalkozást a nyakunkba vegyünk. Évtizedeken keresztül csinálták Ladányban a maguk üzletét a moziüzemesek, s most, amikor veszteségessé kezd válni, egyből túl akarnak rajta adni. — Ügy tudom, a moziüzemi vállalat jelentős összeggel szállt be a vetítőterem kialakításába, technikai eszközökkel is ellátta. — A hetvenes évek elején — tudtommal — még tizenkétmilliója volt a vállalatnak egy új mozi építésére. Ez a pénz azonban folyamatosan fogyott. Nyolcvan körül aztán egyezség jött létre a vállalat és a községi tanács között, a megyei tanács felügyelete alatt. A vállalat kétmillió forintot adott a tanácsnak, ezzel vett részt a művelődési ház nagytermének a felújításában, illetve moziteremmé alakításában. Ez egy kényszerlépés volt. Űj mozit építeni már nem tudtak volna, így viszont mi részben elestünk a nagytermünktől. Lejtős-lépcsőssé alakítása után ugyanis alkalmatlanná vált kiállítások, bálok, diszkók tartására. A szerződés szerint ők fizetnek ugyan terembérleti díjat, a fenntartási költségek viszont minket terhelnek. Tavaly pl. nyolcvanezret fizettünk a vetítésen kívül másra nem Túl a nyelvművelésen „Ha valamely nemzetre érvényes, hogy .nyelvében él a nemzet’, akkor az ránk, magyarokra mindenképpen az. Nyelvünknek is köszönhető, hogy 1100 év után is él, virágzik nemzetünk. óvjuk nyelvünket, s tanítsuk a szép, tiszta beszédre a fiatalokat is. Ezt segítse a család, az iskola, a hírközlés, az irodalom és a művészet.” Nem valami nyelvészeti tanácskozáson hangzott el a fönti beszédrészlet, hanem a párt XIII. kongresszusának beszámolójában. Gondolom a nyelvészek nagy örömére. A Hazafias Népfront beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó munka- csoportjának örömére pedig egészen biztosan. Egyik számvetésüket egyenesen vele kezdték: a nyelv, a nyelvművelés, íme, a politikának is fontos. A kultúra része, a kultúra pedig áthatja az egész emberi életet. Van például munka- kultúra, az pedig egyáltalán nem mellékes a termelésben, s itt már igazán a sűrűjében vagyunk. A népfront munkabizottsága is a kultúra szót viseli nevében: „beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó mun- kacsoport”-nak hívja magát, s ezzel jóval túllép a jó öreg nyelv- művelés, s a nyelvészet bármennyire is fontos, de mégiscsak kimért, szűk területén. Ezzel ugyanis — ha jól értem, —, azt akarják érzékeltetni, hogy először is: a nyelvnél több a beszéd, mert az már érintkezési eszköz, mégpedig szemtől- szemben; másodszor: hogy ha a hangos nyelv, a beszéd érintkezési eszköz, akkor a viselkedésé, a magatartásé, az erkölcsé is; harmadszor pedig, hogy a magatartás a kulturáltság füg- vénye, egy-egy emberben pedig a különböző kulturáltság erősen ösz- szefügg egymással, sőt feltételezhető, hogy kölcsönösen, szorosan határozzák meg egymást. Ezért tetszik nekem a munkabizottság neve. S ezért tetszik egyre kevésbé az az ezoterikus, laboratóriumi nyelvőrködés, amely a részletekben vész el: kukorica vagy tengeri, hangsúlyos vagy hangsúlytalan ejtés mellékhangsúllyal. Tudom, hogy ez mind-mind jó tudnivaló, magamat is sért a szó végét fölkapó hangsúly, ám amikor már évek óta úgy tetszik, hogy csak ez a fontos, akkor valóban egyre kevésbé tetszik a mostani nyelvművelés, amely ráadásul még túl udvarias, túl nyájaskodó is. F. L. Nagykörűből KUlönbuamzal a színházba A Szolnoki Szigligeti Színház 1987/88-as évadjának előadásaira Nagykörűben 40 nyugdíjas és 63 felnőtt váltott bérletet. Az előadásokra különbuszokkal járnak be a megyeszékhelyre. A 103 bérlet mellett további 5Q színházkedvelő nézte már meg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabot, és ugyanennyien készülnek a Mágnás Miska megtekintésére.
