Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
Ára: 220 R SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évf. 303. sz., 1987. dec. 24., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA DCelLtmej kaváejűíu/i ünnepeket kíoámuik műiden kecLaes úljuuánknak l Várakozásaink, reményeink E lérkezett újra karácsony- ünnepe; a feldíszített fenyőfák alá odakerülnek a családtagoknak szánt ajándékok, kigyulladnak majd a csillagszórók, s a gyertyák fényében elhangzanak a békés köszöntő szavak: Boldog karácsonyt! — ahogy ez lenni szokott. Egy-egy ünnep hangulatában azonban mindig benne sűrűsödnek a kor jegyei, örömei, félelmei. A hogyan tovább, a mit hoz a holnap nyugtalanító kérdése. Külö- sen így van ez most, ezen az ünnepen, amikor a hamarosan ránk köszöntő új esztendőben jelentős változásoknak kell bekövetkezniük a magyar gazdaság fejlődésében, amikor ugyan már fontos döntések után vagyunk — kialakultak a jövő évi népgazdasági terv és az állami költségvetés körvonalai — de érezzük, és tudnunk is kell, hogy igazán nem vagyunk a döntések után. A párt júliusi határozata, a kormány programja ugyanis csak a legjelentősebb kapaszkodókat adja meg, csak az utat jelöli ki — és ez nem is kevés. De csak a mindennapok vállalati, üzemi, lakossági cselekvésében, a „kis döntésekben” derül ki valójában az: hogyan, merre, mi módon fejlődik társadalmunk, a magyar gazdaság. Á felfokozott várakozás feszültségei keverednek önkéntelenül is az ünnep békés hangulatával. A mai nemzedékek a változó hangulatok sokaságát élték át évtizedek során a kétségbeeséstől az örömteli vigadozásig. Az idősebbje még jól emlékezik 1944 karácsonyára és az új évre is, amikor kifosztott országra ezerszám hulltak a bombák, és alig lehetett biztos valaki abban, hogy megéri a holnapot. Még többen emlékeznek 1956 karácsonyára és az azt követő új év ünnepére, amikor a sokaság megtépázott bizalommal, reményeiben megcsalatva kereste a kiutat az átélt katasztrófából. Zavartalan és felhőtlen később sem lehetett az ünnepi és az év végi zárszámadás, hiszen az átalakulás kínjával birkózó ország ezernyi gondot kínált, és megany- nyi tettet követelt. Egyszóval, sosem volt háborítatlan az út, amelyet szocialista rendünk építése közben megtettünk. Az új értékrend megteremtése, az új célok és tartalmak elfogadtatása, a politikai, a gazdasági, a társadalmi életben, a tudományban és a művészetben nem történhetett megrázkódtatások nélkül. S a magunk bajához csőstül jöttek a világ megrázkódtatásai, a politikai, a gazdasági, bizalmi válságok. Ezért is volt nagy és felemelő érzés a közös és értelmes küzdelmeinkben, a tiszta munka értelmében vetett hit. Ebből fakadt a sok szép eredmény, a világ elismerése. Ez a hit kísérte eleinte félve és ellenérzésekkel a gazdasági reformot is, amely jobb életet, bőséget ígért. S népünk ennek az ígéretes kísérletnek a során érezte meg igazán az embert próbáló közös erőfeszítések jó ízét, a jó ügyért buzgólkodó közösség imponáló erejét. A tágasabb élet, a gyarapodás bűvöletében azonban nem figyeltünk rá, hogy a szervezetlenség, a koncepció hiánya, a egyenlőség, néhol a tehetetlenség, a lazaság és a pazarlás milyen károkat okoz. Hogy a közös munka eredményeit szabad prédának tekintő spekulánsok gátlástalansága, a gyenge ellenőrzés, a fehér hollónak számító személyes felelősségvállalás morális válságot szülhet, s azt is lerombolja, amit a munka nagy- nehezen megteremtett. A csalódás most sem a reformnak szól, a reform eddig is megtette volna a magáét, ha idejében eltávolítjuk a fejlődés útjában álló sorompókat, azokkal együtt, akik a közös erőfeszítések útjába gátat emeltek. A karácsonyfa alá és majd az év végi zárszámadásba most még sem a sok gond és baj kerüljön. Inkább a közös akarat, amely új hittel és új erővel készül tovább lendíteni a terhekkel megrakott szekeret. Nem a tétlen várakozás, hanem a serkentő remények idejét éljük. Olyan események játszódtak le a közelmúltban a nagyvilágban is, amelyek erősíthetik bennünk a további békés munka lehetőségének érzetét, a nukleáris fegyverzet korlátozására megkötött szovjet—amerikai szerződés történelmi lépést jelent a nemzetközi politikában, és ezt a lépést bizonyára újabbak követik majd. Gazdasági környezetünkben, elsősorban a Szovjetunióban pedig az átalakulásnak olyan rohamos üteme kezdődött, amelyhez méltán és méltón kapcsolódhatnak a mi, régebbről induló, átmeneti megtorpanás után megélénkülő reformkezdeményezéseink. Kedvező szelek idején bonthatunk tehát vitorlát a gazdasági átalakulás és átalakítás bizonyára nem kis hullámokat is verő, talán viharossá is váló tengerén. És hogy köny- nyebben hajózhassunk, érhessünk célba a kétszer kettő józansága követeli meg tőlünk, hogy megszabaduljunk olyan ellentmondás soktól, amelyek több mint egy évtizede útitársaink, amelyektől eddig nem voltunk képesek megszabadulni. Mint például a termelés és a fogyasztás között feszülő ellentétek. Továbbá el kell végre közéletben, az irányításban és a érnünk, hogy munkahelyen és a végrehajtásban, az életnek és a munkának valamennyi színterén csak a valóságos teljesítmény játszhasson főszerepet, minden dolgok elsődleges mércéje csak a tényleges eredmény legyen. Akár beosztottakról, akár vezetőkről van szó, csak a produktum minősítheti a teljesítményt, melynek értékelése objektívnek és nyíltnak kell lennie, azaz világosan nevén kell neveznünk a sikert, de ugyanakkor az elkövetett hibát is. Nélkülözhetetlen, hogy egyik esetben sem legyen homály, ne borítsa az általánosítás elhomályosító függönye, mert csak így lehet elérni, hogy az érdem annak jusson személy szerint, aki megérdemli, illetve a mulasztásért felvetődő felelősség annak, aki a hibát elköveti. Csak így vehetjük elejét az oktalan sértődéseknek, az indokolatlan érzékenységnek — nyílt szóval, de emberséggel és kellő tapintattál, mely jól megfér egymással, s amely sohasem sértheti az emberi méltóságot. „Ha nem érvényesítjük minden területen következetesen a teljesítményelvet, a valóságos elvek megkülönböztetését a buzgó semmittevéstől, akkor a társadalmi viszonyainkban rejlő hajtóerőket nem leszünk képestek igazán mozgásba hozni, könyörtelenül lemaradunk a nemzetek versenyében. A teljesítményelv érvényre juttatásához szükség van a személyes tevékenység nyílt és egyértelmű értékelésére” — mondotta Kádár János egyik beszédében. Ám a sikerért, melyeket remélünk, nem csupán a politikai és a gazdasági gondokkal hanem tulajdon mentalitásunkkal is meg kell birkózni. Sokan most mintha átestek volna a ló másik oldalára. Akik régebben a „csoda” hangulatában nem takarékoskodtak a túlzó jelzőkkel, most hovatovább azt tartják csodának, hogy még egyáltalán élünk. Olyan hangulatot próbálnak teremteni, amelyben csak a rossznak van hitele. Az egykori dicsekvők most legszívesebben kapitulálnának a gondok előtt. Sajnálatos módon a szellemi életben, a közgondolkodásban, ha megváltozott formában is, újra és újra felszínre kerülnek, ismét megjelennek nemzeti szemléletünk egyoldalúságai is, nem egyszer szélsőségesei, amelyek már jóval korábban is gátjai voltak az egészséges nemzeti öntudatnak, a cselekvő hazafiságnak, nehezítették a múlt tanulságainak reális számbavételét, a mindenkori jelen a nemzeti gondolkodás gátlásait, feadatainak megértését, a cselekvés vállalását. Fel kell oldanunk meg kell szüntetnünk annak visz- szásságait, ellentmondásait. Az egyik torz szemlélet, amely- lyel szembe kell néznünk, az említett nemzeti pesszimizmus. A másik felbukkanó szélsőség az önáltatás, a nemzeti illuzionizmus hamis szemlélete. E kétfajta gon- dolgodásmódnak sokféle megjelenési formája van, de ami lényeges: mindkettő ugyanazt szüli végeredményben — leszerel, tétlenséghez vezet. Az egyik ugyan a reménytelenséget, a kilátáslta- lanságot, az elkeseredést sugallja, a másik pedig épp ellenkezőleg, a túlzott önbizalmat és magabiztosságot, a fölényérzetet táplálja — egyikük sem késztet azonban reális történelmi-társadalmi számvetésre, erőink, lehetőiségeink felmérésére, saját fejlődési utunk, feladataink, módszereink kijelölésére és megoldására. Megakadályoznak abban, hogy valódi képet alkossunk arról, hogy milyen a viszonyunk a világhoz, hogy mit kell és lehet másoktól tanulnunk, hogy korszerű módon, de a magunk erejéből boldogulni tudjunk. A kérdéses nézetekkel szembe kell tehát fordulnunk, mert akár az egykori dicsőség szüntelen emlegetése, vagy netán nemzeti sebeink nyalogatása eltávolít a jelentől, a mai feladatoktól. Azoktól a tennivalóktól, amelyekkel épp a szocialista dekmokrácia széleskörű kibontakoztatása révén az alkotó erőket mozgósító társadalmi együttműködés megteremtését kívánjuk elérni. A történelmet soha nem sopán- kodók csinálták, hanem akik kiszámolták, hogy mi a teendő, és volt bátorságuk megvalósítani azt. O lyan időket élünk, amikor létkélrdéssé vált a társadalmi egyetértés megújítása, a cselekvőképes nemzeti egység teljesmértékű létrehozása. Akkor kerülhetünk ki mai szorító helyzetünkből egy békésebb karácsony reményében, lehetnek reményeink a jól érzékelhető haladásra, ha a kibontakozás meghirdetett programja széleskörben válik valóban nemzeti programmá. Ez a biztosíték minden erő összefogására és ezért van szükség arra, hogy mindenki kötelezőnek érezze saját magára a „Hass, alkoss, gyarapíts” költői parancsát. Akkor jogos a remény és alapos a bizalom a kivezető út megtalálására. Ezt a reményt és bizodalmát is tegyük most oda az idei karácsonyfa alá, és ebben a hitben kívánjunk egymásnak majd békés, boldog új esztendőt. Számos kérdés még válaszra vár Kerekasztal-beszélgetés a vállalati gazdálkodás jövő évi feladatairól, lehetőségeiről, a hazai és külföldi értékesítés esélyeiről, a szabályozás hatásairól Számítágáp a „jászol” mollett Elemző írás arról, hogy a legkorszerűbb módszerek és eszközök például az elektronika miként honosodik meg és hoz eredményeket az állat- tenyésztésben Ahol jé áron adták a csendet Riport egy tiszántúli kisközségből, a falugyűlés szerepéről, az ott elhangzott javaslatok va- lóraváltásáról: a falusi közösség boldogulásáról Népművészeti örökségünk Ismertető a most megjelent Szolnok megyei népművészeti könyvről, amely az első darabja az ország megyéit bemutató, az Európa Könyvkiadónál megjelenő soro-: zatnak Madárlesen a tájvédelmi körzetben Színes beszámoló az ornitológus munkájáról, a kékes réti héja megfigyeléséről, s arról a világról, amelyet a középtiszai tájvédelmi körzet „rejteget” Barátság — futólépésben Riport egy „modern” társaságról, melynek tágjait a közös mozgásigény, a maratoni hozta össze és tartja életben „Dróton” érkezett történetek Egy csokorravaló történet abból a párbeszédből, amelyet a Néplap munkatársa folytatott telefonon olvasóinkkal Fortuna-karácsony Képriport a tizenöt éve tevékenykedő, jubileumát ünneplő jászfény- szarui együttes betlehe- mes játékáról, melyet az ünnepnapok alkalmából mutattak be a községben rendezett színjátszótalálkozón
