Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-12 / 267. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. NOVEMBER 12. IA tudomány világa Az otthoni tanulásban Segítő és gátló tőrvéwvszeríísének Olyan lélektani ismeretekre hívom lel a szülőik figyelmét, amelyek szem előtt tartása megkönnyíti az otthoni tanulást, tartósabbá teszi a bevésett ismereteket — két 6zerző. Rudniamszki és Ku- gemann munkája nyomán. Azzal kezdem^ hogy az otthoni tanulást feltétlenül meg kell előznie egy kiadós szünetnek, melynek eltöltése mozgással, levegőzéssel célszerű. Gyakori az is, hogy a gyermek esti vagy reggeli tanulásra kényszerül. A két napszak alapvető eltérést mutat a tanulás szempontjából. A napközbeni imger- zuhatag miatt az esti tanulás nehéz, viszont az éjszakai pihenés megkönnyíti az ismeretek leülepedését, ezért az este megtanultak viszonylag hosszabb ideig emlékezetünkben' maradnak. A reggeli tanulásnak viszont az a jellemzője, hogy a bevésés könnyebb, gyorsabb, de a napközbeni történések, a napi szellemi tevékenység megnehezíti az ismeretek rögzülését, azaz hamarabb elfelejtjük azokat. Fontos előnye a reggeli tanulásnak, hogy a problémamegoldás, a megértés sokkal eredményesebb, mint este. Ezért az előző nap felfoghatatlan tananyagot reggel könnyebben megérti a tanuló, az este megoldhatatlannak tűnő matematika feladat reggelre egyszerűvé válik. A megértés fontossága A tanulás heti időzítését tekintve jó tudni, hogy a teljesítmény általában magasabb a hét közepén, mint a hét végén vagy elején. Ezt szem előtt tartva — ha lehetséges — a különórákat és egyéb megterhelő szellemi tevékenységet a hét közepére kell tenni. Hasznos, ha a gyermek a hét közepén előre tanulhat más napokra. A megértés kérdésére visz- sza térve jegyzem meg, hogy ez a tanulás egyik legfontosabb ösz- szetevője két szempontból is. Egyrészt azért, mert megértett anyag elsajátítása lényegesen gyorsabb, mint a meg nem értetté. Kísérlettel bizonyították, hogy az értelmetlen szavak megtanulásához nyolc-kilencszer any- nyi ismétlésre van szükség mint az értelmesekéhez. Másrészt pedig az értelmetlenül bemagolt szöveg felejtése gyorsabban történik, mint a megértett tananyagé. Ezek miatt a leckék megtanulásának első mozzanata mindig az, hogy az anyag figyelmes végigolvasásával megértjük az egészet. Ezután következhet a részenkénti megtanulás. A tananyag rögzítését, bevésését különféle gátlások akadályozzák. Az érzelmi gátlás azt jelenti a gyermek életében, hogy izgalmas elfoglaltság után. „feldobó- dott” állapotban nem képes eléggé a tananyagra összpontosítani Ezt tudva egy érdekes film után fölöslegesen kényszerítjük könyv mellé gyermekünket A visszaható gátlás és az előreható gátlás zavaró hatását úgy küszöbölhetjük ki, ha a leckét kisebb részekre bontjuk és az egyes részek megtanulása közben 2—4 perces szüneteket tartatunk. A visszaható gátlás ugyanis azt jelenti, hogy az éppen tanult anyag zavarja, nehezíti az előtte közvetlenül, szünet beiktatása nélkül tanultakat. Az előreható gátlás pedig azáltal hat kedvezőtlenül, hogy a megtanult leckerészlet gátolja a következő tan y anyagrész elsajátítását, ha nincs a kettő között rövid szünet. Jól bizonyította ezt egy pedagóguscsoporttal végzett kísérlet melyet otthon bárki kipróbálhat. Tizenöt egyszerű szót mondtunk el a hallgatóságnak néhányszor, azonos sorrendben. A feladatuk az volt, hogy ezeket megjegyezzék. Ezután leírták azokat a szavakat, amelyekre emlékeztek. Bebizonyosodott, hogy az első néhány szóra és az utolsó szavakra a többség emlékezett, míg közbülsőkre csak néhányan. A magyarázat az, hogy a középső szócsoportot a visszaható gátlás és az előreható gátlás egyaránt zavarta, míg az első szavakat csak a visszaható, az utolsó csoportot pedig csak az előreható gátlás érintette. A homogén gátlás szintén károsan befolyásolja a tanulást, de hatása kivédhető. Itt arról van szó, hogy az egymáshoz hasonló ismereteket nehéz egyszerre tanulni, mert felidézéskor lép- ten-nyomon összekeverednek. Amikor valaki KRES2- vizsgára készül, saját bőrén tapasztalja a homogén gátlás hatását, ha azonos alkalommal akarja bemagolni az előzési tilalom és a megállási tilalom eseteit, vagy egyszerre próbálja megjegyezni a „Szembejövő forgalom” és az „Elsőbbség a szembejövő forgalommal szemben” táblát. Mindkét példában azonos és eltérő részletek egyaránt vannak, ezek váltják ki a homogén gátlást. Az iskolában a homogén gátlásokra akikor kell számítani, ha hasonló évszámokat tanulnak történelemből, hasonló szavakat vagy betűket oroszból, vagy hasonló képleteket matematikából, fizikából. A megoldásra két lehetőség van. Vagy külön- külön alkalommal kell alaposan bevésni a hasonló ismereteket, vagy pedig módszeresen, tudatosan szétválasztani az azonosságokat és a különbözőségeket. Szemléltetéssel eredményesebb A gátlások mellett szerencsére olyan lélektani törvények is vannak, amelyeket alkalmazva megkönnyíthető az otthoni tanulás. Az asz- szodáció törvénye akkor segíti elő a tanulást, ha egy Ismerethez más ismeretet, képet, hangot, eseményt, vagy tevékenységet kapcsolunk, melyek kölcsönösen felidézik egymást, magyarul egyikről eszünkbe jut a másik. Jól használhatók a megértés után a mondókák. Ha a hatodikos orosz tanulásakor megjegyzi a gyermek a „tárgyeset és alanyeset ugyanaz, de nő nemben egyes számban u a rag” mondókét, akkor némi kiegészítéssel a rímelő sorok jól segítenek a főnévragozásban. De a dallamok, rímek, fel- használásával vigyázni kell, mert a szorzótábla megoldásakor például a „hatszor hét az negyvenkettő” jól rímel a „hatszor hét az hetvenket- tő”-vel is. Az asszociációkat jól lehet hasznosítani az orosz betűk tanulásakor. Amikor a negyedikeseknek a betűket tanítottam, az „f” betűt elneveztem füge betűnek, mert hasonlít agy ágana 2 gyümölccsel. A „b” betűt öunkós betűnek, a „c” betűt cakkos betűnek kereszteltük, a „zs” alakjáról és hangzásáról pedig egy bogárra könnyű asszociálni. A történelem, földrajz, fizika tanulásakor az asszociációk kialakulását elősegíti a rajzok, ábrák, grafikonok, térképeik, megfigyelt kísérletek felhasználása. Lényeges tudni, hogy minél több kapcsolatot sikerül kialakítani egy ismerethez, annál biztosabban jegyezzük meg őket. A már idézett könyvben Kugemann az asz- szociációk hasznosítását egy szárítani kiakasztott ruhához hasonlította, ahol a ruha az ismeretet jelenti, a csipeszek pedig az asszociációkat. Minél több a csipesz, annál stabilabban függ a ruha. azaz annál biztosabb az ismeret. A visszacsatolás törvénye szerint tanulást segítő tudnivaló. Ezen alapul a programozott oktatás is. Arról van itt szó, hogy a tanulás közben minél gyakrabban kell visszajelzést kapni a gyermeknek arról, hogy valamit tud vagy nem, jól jegyezte-e meg, vagy rosszul. Egy kísérletben két csoportnak meg kellett tanulni egy sor billentyű meghatározott sorrendben történő lenyomását. Feltűnően gyorsabban1 tanulták meg a sorrendet azok a kísérleti személyek, akiknek minden egyes gombnyomás után megmondták, hogy jót nyomott-e le, mint azok, akikkel csak az összes lenyomása után közölték, hogy hol hibáztak és hol nem. Ez a kísérlet a gyakori visszacsatolás fontosságára hívja fel a figyelmet. Önellenőrzés — önállóság Az otthoni tanulásban akkor hasznosíthatjuk jól ezt a törvényt, ha a gyerekeket rászoktatjuk a mielőbbi ön- ellenőrzésre a szóbeli leckék tanulásakor is. Az önellenőrzéskor visszajelzést kap a gyermek arról, hogy mit tud már, mit nem kell újból olvasnia, és mit keli többször ismételnie. Ezáltal megerősödik a helyes ismeret, és nem rögzül a hibás. Így időt is lehet nyerni, és az önellenőrzés ösztönzőleg hat azáltal, hogy nyilvánvalóvá teszi a tanulás eddigi eredményét. A tanulás ismertetett törvényszerűségeinek betartása jelentős mértékihen javítja az eredményeket, de kitartást szülői türelmet igényel addig, amíg az első eredmények nem látszanak. a negyedik osztálytól kezdően kell velük alaposan törődni, majd az ötödik osztályban folytatni. Ez a két év elég ahhoz, hogy a gyerekek rendszeresen alkalmazzák őket a később belépő tantárgyaiknál is. Dr. Dobosa István Elefántok infrahangos „társalgása” A Cornell Egyetem zoológusai az infrahangokat felfogó készülékükkel megállapították, hogy az elefántok a 14—24 hertz közötti frekvenciájú hangokkal érintkeznek egymással. A legerősebb hangokat az elefántok homlokdudorának közelében mérték, s ebből a kutatók arra következtetnek, hogy az elefántok az erős hangokat fejüknek ama részén keltik, ahol az ormányon keresztül vezető orrjáratok a koponyából kilépnek. A hangkeltés mikéntjéről azonban még mit sem tudnak. Annyi azonban bizonyos, hogy az izgalmi állapotukban kibocsátott magas, éles, trombitáló hangokat sem a gégefőjükkel, hanem az orrmányukkal hozzák létre. Az elefántok infrahangos érintkezése megmagyarázza azt, hogy egy-egy elefántcsordának egymástól messze levő tagjai milyen jelnek a hatására lódulnak neki hirtelen és egyszerre egy bizonyos irányba. Az ingerület elektromos jelenségei Idegsejtek vallatása Képünkön mikroelektród hatol be egy vándorsáska csápjában lévő idegvégződésbe Az idegrendszer, az idegműködés megismerésére, lényegében az ingerület elektromos jelenségeinek vizsgálatára az idegélettannak egy külön ága bontakozott ki, az elektrofizioló- gia. Ennek fejlődése szorosan összefüggött a fizika fejlődésével, s összefügg napjainkban az elektronika eredményeivel. A viszonylag kezdetleges, de azért pontos méréseket lehetővé tevő galvanométereket jelenleg már tranzisztorokból és integrált áramkörökből felépített igen bonyolult mérő- és erősítő eszközök, egyebek között az ingerületet látható formában megjelenítő oszcilloszkópok váltották fel. Persze még az ilyen műszer is kevés önmagában: a méréshez a kutatóknak el kell érniük az idegrendszer kisebb-nagyobb részeit, végső soron annak alaki és működési egységeit, a 19. század közepén mikroszkóppal felfedezett idegsejteket. Az ezt lehetővé tevő „szonda” a mérőműszerhez csatlakozó elektród lett. Az elektródok sokáig valamilyen jól vezető fémből, többnyire ezüstből vagy platinából készült vékony szálak voltak. Eleinte azonban még túlságosan vastagok voltak ahhoz, hogy velük a sejt belsejébe is be lehessen hatolni. De ha az idegszövetet bemetszették, s egy elektródot ehhez a felsértett, egy másikat a sértetlen felszínhez érintettek, a hozzájuk kapcsolt mérőműszerrel megmérhették a sejthártya két oldala közötti feszültségkülönbségeket. Még a múlt század első felében megállapították, hogy a felsértett felszín, tehát az idegsejt belseje negatív töltésű a sértetlen külső felszínhez képest. Ezt a feszültségkülönbséget sértési potenciálnak nevezték el. Később, amikor az elektródok már olyan vékonyságúak lettek, hogy be lehetett őket szúrni a sejt belsejébe, kiderült, hogy ez a feszültségkülönbség a sértéstől függetlenül is megvan az ép sejtekben a határ hártya két oldala, azaz a sejt belső és külső tere között. Ezért ez a feszültségkülönbség a helyesebb nyugalmi potenciál elnevezést kapta, hiszen olyan sejtekben mérték, amelyek nem voltak ingerületben. Az egyre finomodó elektródokkal tehát, és a nagyon kicsi, millivolt nagyságú feszültségkülönbségeket is érzékelő műszerekkel már anélkül is sikerült megfigyelni az idegrendszer részeinek tevékenységét, hogy számottevő beavatkozással megzavarták volna rendes működését. így sokkal részletesebb és valóságosabb adatokat kaptak a kutatók az idegrendszer működéséről, kapcsolatainak szerveződéséről, mint korábban a pályák átmetszésével, részeinek kiirtásával. A további fejlődést az elektródok csúcsátmérőjének további csökkentése jelentette. A fémelektródok hegyét azonban csak bizonyos határig lehetett csökkenteni, mert kiderült: ha nagyon vékonyak, elektromos- és kémiai tulajdonságaik oly mértékben megváltoznak, hogy a mérés pontatlan lesz. A megoldást az üvegelektródok hozták meg. Ezek lényegileg 0,5—1 mikron csúcsátmérőjű üvegka- pilléárisok, amelyeket — hogy vezessék az elektromosságot —, valamilyen jól vezető sóoldattal töltenek meg. Az elektród felső, vastagabb részein a sóoldatba merül bele az erősítő rendszerrel kapcsolatot teremtő ezüstszál. Az igen finom, csak mikroszkóppal látható hegyű elektródok csupán parányi sérülést okozva jutnak át a sejthártyán, és hatolnak be a sejtbe. Szaporodása nagymórvű Terjeszkedő dúvadunk, a vaddisznó Századunk első felében a vaddisznó leginkább hegyvidékeink zárt és összefüggő erdőségeinek a lakója volt. Állandó állománya élt a Bakonyban, a Mecsekben, a Vértesben és a Pilisben, észak-keleten pedig a Börzsönyben, a Cserhátban, a Mátrában és a Bükkben. Kis számban megtalálhattuk még Gödöllő környékén és a Tolna—Baranya megyei ártéri füzesekben, nádasokban, ingoványokban is. A tolnai, somogyi és zalai erdőségekben viszont csak odatévedt „vendégként” akadt elvétve egy-egy példány. A Dunántúl sík, ritkán erdősült vidékein, a Mezőföldön, a Kisalföldön hírét sem ismerték éppúgy, mint a Duna-Tisza közén és a Nagyalföldön. Magyarországnak jószerint egytized részét sem lakta akkoriban vaddisznó. A háborús évek rendezetlen vadászati viszonyai más vadfajaink létszámában igen nagy pusztulást hoztak, állományukat csak az utóbbi 20—25 esztendőben emelte vadgazdálkodásunk a korábbinál is magasabb szintre. Vaddisznóállományunk azonban kivétel volt: háborús veszteségeit nemcsak minden segítség nélkül kiheverte, hanem hirtelen oly nagymérvű szaporodásnak és terjeszkedésnek indult, hogy ma már az okoz gondot, mit tehetünk ellene? Mert a vaddisznó az erdőben ugyan hasznot hajt a ponci- rók, a lárvák kitúrásával és összeszedésével, s túrásaival még a talajt is lazítja, ám ha tanyája közelében mezőgazdasági földeket talál, nagy pusztítást végez: a mezőgazdaságra a vaddisznó a legkárosabb vadfajunk. A búza- és a zabföldeket aratás előtt, a krumpliföldeket a vetés után, a kukoricát pedig legfőképp teljes érése idején keresi fel nagy előszeretettel. Miként háziállataink között a házisertés, vadfajaink között a vaddisznó a legszaporább — ebben szinte még a mezei nyul^t is felülmúlja. Mert a mezei nyúl évente ugyan 3—4-szer is fiadzik, összesen 8—12 fiat, de azokra annyi veszedelem leselkedik, hogy jó, ha közülük 2—3 megmarad. 'Am. a vaddisznó — a házisertéshez hasonlóan — 18—20 heti vemhesség után évente egyszer ellik, átlagban 3—5 malacot, de a szaporulatot alig fenyegeti veszély. A gyors szaporodás miatt hamar „túlnépesedtek” vaddisznóink eredeti élőhelyei — s ekkor megkezdték terjeszkedésüket. Persze a vaddisznó is, mint minden állat- és növényfaj, csak olyan vidékeket hódíthat meg, ahol megvannak a számára szükséges életkörülmények. Ezt is akaratlanul teremtettük meg vaddisznóinknak: az utóbbi 30 esztendőben megnövekedett hazánkban az erdős területek aránya. Ez idő alatt több mint félmillió hektár területet erdősítettünk. Ez azt jelenti, hogy a vaddisznó élőhelye kb. egynegyedével bővült; s mivel ezek az erdők fejlődésüknek viszonylag korai szakaszában vannak, a vaddisznók számára a legalkalmasabb sűrűségeket nyújtják. K ép ü n k ö n táplálékot turkáló vaddisznó-család. (KS)
