Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-09 / 264. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. NOVEMBER 9. Gyászhírek — küsztfaetnyilvánításek Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal. iimerSsdkkel, hogy ID. BEDE MIHÁLY MÁV nyugdíjas életének 70 évében elhunyt. Temetése november ll-én (szerdán) 13.30 órakor lesz a szol­noki Munkásór úti temető­ben. A gyászoló Bede család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem. BUKTA PALNE ■zQl. Nagy Veronika bamyasztás utáni búcsúzta­tója 1987. november 10-én 13.30 órakor lesz a szolnoki .Munkásór úti temetőben. A gyászoló család. Szolnok. Hálás szívvel mondunk kő- szőuetet mindazon rokonok­nak. Ismerősöknek. Jó szom­szédoknak. barátoknak. a Belterületi Általános Iskola és az OszBllői Iskola neve­lőinek. tanulóinak, az Isko­la dolgozóinak, a műhely és a fogatos brigád dolgo­zóinak, vezetőinek, a GMV raktár dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen, szeretett gyei“- mekünk. IFJ. HASZNOS JÓZSEF temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek. részvétnvllvánltá- sukkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család. Tiszafőldvár Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, szom­szédoknak. ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthe­tetlen édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk. ÖZV ZSEMLYE JANOSNE szül. Slnkovlcs Erzsébet temetésén megjelentek, ko­szorúikkal. virágaikkal, fáj­dalmunkat enyhíteni Igye­keztek. A gyászoló család, Tlszatenyö. Kengyel. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szerető férjem, TORMA ISTVÁN temetésén részt vettek, rész­vétet nyilvánítottak, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló felesége, fia és családja. Szolnok. INGATLAN SZANDASZÖLÖS, Krúdy Gy. út 3. sz. alatt, családi ház 380 négyszögöl gyü- mülcsössel eladó. Érdeklődni: Kocso- ros út 29. 7—17 óráig. (Gumijávító­nál) (1968) ____________ C SERKESZOLO. Pe­tőfi út 28. alatt 100 m2 alapterületű csa­ládi ház eladó, pin­cével. a 44-es főút­tól 100. gyógyfürdő­től 300 méterre, kí­vánság szerint 200 vagy 400 négyszögö­les telekkel. Ér­deklődni a helyszí­nen. vagy Kunszent- mártonban. Babits M. út 3. alatt (1962) SZOLNOKON, iker­házban gázfűtéses, háromszobás csalá­di ház eladó. Roz­maring u. 6. (Tü­dőkórháznál) Érdek­lődni egész nap. (1963)__________/_______ E LADÓ Egerben, ki­emelt üdülő kör­zetben 400 négyszö­göl zártkerti ingat­lan. leválasztható, két utcára nyitható, félig kész üdülővel, építési anyagokkal. „Betegség miatt” jeligére a szolnoki Hirdetőbe (H. 2003) Holt-Tlsza-parton 250 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Hunyadi J. út 44/2. 19—20. órá­lg. (2002) _______ 1000 négyszögöl lu- gasszőiő (megoszt­ható. beépíthető) kőút. mellett, kutak­kal. épülettel, vil­lannyal eladó. Ci­bakháza. Május 1. út 19, (2012)_____________ E LADÓ Tiszaföld- váron, a 44-es műút mellett 3 szobás ház 4- mellékhelyisé­gek. vezetékes víz a lakásban, fóliázásra nagy kert. Műhely, üzlet, nyitására al­kalmas. Kitűnő köz­lekedés. Buszmeg­álló 5 perc. Érdek­lődni : szombat, va­sárnap 11—16 óráig a Volán-teleppel szemben, vagy Ho- vodzák Istvánná. 5462 Cibakháza, Zrí­nyi u. 14. este 6—8 óráig. (2008)__________ H OBBINAK való te­lek eladó. Szolnok, Vörös P. út 112. 5008 (2010) _______________ N AGYKÖRŰBEN, a Homokon 984 négyszögöl termő gyümölcsös, hétvégi házzal eladó. Érdek­lődni : Szolnok. Vosztok u. 7. 1/4. Kovács lmre. (2ú09)_ ELADÓ Szolnok, Bo- tond u. 38. alatt há­romszobás, kertes ház Érdeklődni: Bódiné. Várkonyi tér 13. II/7. 17—19 óráig, (2005)__________ A BONY központjá­ban 3 szobás ház, gáz, villany, viz van. 300 négyszögöl kerttel, intarris és német hálószoba és különböző bútorok eladók. Abony. Ger­gely út 8. (15760) JÁSZBERÉNYIEK figyelem! Kétszoba, komfortos tanácsi lakást adok jászbe­rényi kis kertes házért Levélcím: Kémendl, 7084 Pin­cehely. Zrínyi u. 47. (15714) ELADÓ két család részére Is alkalmas 3 szobás. 140 négy­zetméteres családi ház, nagy pincével. Külön kapubejárat- tal az udvaron szo- ba-konyhás lakás. működő termény­bolttal és egyéb gaz­dasági épülettel Ér­deklődni: Csípés István. Tiszafőldvár. Árvái út 44/a. (15729) _________________ T ársasházépítéshez keresünk építőkö­zösségi társakat Szolnok belvárosá­ban épülő társashá­zi lakásokra. Je­lentkezni lehet min­den csütörtökön 8— 17 óra között. Szol­nok. Bálvány út 5. sz. fsz. 2. alatt dr. Gvőző Károly. Te­lefon : 16-258. (15793) SZOLNOK Alma u. 20. szám alatt tár­sasház építésére is alkalmas 459 négy­szögöl telek, kis csa­ládi házzal eladó. Érdeklődni lehet: Besenyszög. Dózsa György u.. 41., vagy Szolnok. Szilvás u. 20._(16676)____________ S ZOLNOK. Kassai u. 30. III/ll. sz. alatti 2 szobás, gáz­fűtéses lakás eladó". Érdeklődni a hely­színen, 18 óra után. (16833)______________ S ZOLNOK. Kassai u. 52. fsz. 1. alatti 1 szobás, loggiás. gázfűtéses lakás el­adó. Érdeklődni a helyszínen. 16 óra után. (16833)_________ K ARCAG központ­jához közel kis csa­ládi ház eladó. víz. gáz. az udvarban. Szennyvízcsator­názás az utcában. Adv Endre u. 58. Érdeklődni: Hajnal 22, (16815) SZOLNOKON. a Holt-Tisza-parton 585 négyzetméter parkosított telken 80 négyzetméteres kétszintes üdülő, garázzsal igényes­nek eladó. Érdek­lődni kedd és csü­törtök du. kivételé­vel. minden nap 8—20 óráig, Szol­nok, Rózsa u. 6/b. (16844) ________________ K ÉTSZOBA. kony­ha, melléképületek­kel 200 négyszögöl telekkel eladó, üdü­lőhöz közel. Érdek­lődni lehet minden nap. Abádszalók. Csalogány út 3/a. (16667)______________ S ZOLNOKON. a Szilvás utcában be­építésre nem kötele­zett 250 négyzetmé­teres telek eladó méltányos áron. Ér­deklődni : Szolnok. Tompa Mihály u. 1. III/ll. Kiss György (15963) 1 SZOBÁS ház, nagy gazdasági épülettel. 400 négy­szögöl telekkel sür­gősen eladó Bé- késszentandrás. Pé- ró út 2.. a műút mellett. (16164) _______ Z agyvarékason 2 szobás családi ház el­adó. Ara 200 ezer Ft. Érdeklődni: Pálma u. 9. szám. 16 órától. (15953)________ E LADÓ azonnal bir­tokba vehető társas­ház építésére alkal­mas telek. Szolnok. Sajtó u. 6. szám alatt. Érdeklődni: Szolnok. Tanács u. 4. U/H. alatt.(15557) 200 négyszögöl épí­tési telek eladó. Szandaszőlős. Eper u. 54. érdeklődni a helyszínen. 15958) ____ T ARSASHAz eladó Karcag. Kórház út I/a. alatt. Érdeklőd­ni november 7-ig a helyszínen, utána a nyomdában. (16864) NAGYKÖRŰBEN, a Homokszigeten a Ti­szától 200 méterre 800 négyszögöl szán­tóföld eladó. Érdek­lődni: Nagykörű. Adv u. 31. (16334) ELADÓ Holt-Tisza- parton kertes, tető- tér-beépitéses. há­romszobás gáz-köz- pontifűtéses lakás ikerházban. Érdek­lődni: Kormos, Szolnok. Kertész, út 24/a. Hétköznap 18 órától. hétvégén egész nap (1914) ___ Z AGYVARÉKAS központjában két­szobás gáz-központi- fűtáses családi ház, melléképülettel, ga­rázzsal sürgősen eladó. Érdeklődni: Zagyvarékas. Egy­ség út_8_J1969)___ T ÖRÖKSZENTMIK- LÖS Szolnok felőli külterületén, a 4-es főút mellett 300 négyszögöl zártkert. gazdasági épülettel, gyümölcsfákkal el­adó. Érdeklődni 17 órától, Szolnok. Csa­nádi krt. 13. II/9. (1979)______________L N AGYKÖRŰBEN 340 négyszögöl cseresz- tyés eladó. Érdek­lődni: Szilágyi, Bu­dapest. 1181. Baross U. 40—42. 1/3. (15681) ELADÓ Jászárok- szállás, Kazinczy u. 7. szám alatti csalá­di ház. 537 négy­szögöl kerttel. Ér­deklődni Kazinczy u. 9.__(16474) '__ C SALÁDI ház eladó Szolnok Gorkij út 24. Érdeklődni a helyszínen, (15865) gépjármű MOST műszaki vizs­gázott UO-s írsz. Zsiguli Combi el­adó 48 000 Ft-ért. Szolnok. Sport út 21. (16229)___ K ARAMBOLOS I 100-as Skoda bon­tásra eladó. Érdek­lődni : Széchenyi la­kótelepi piacon, Tóth Ágnes zöld­ségénél^ (1595Ű 2 EVES 250-es ETZ eladó. Jászjákóhal- ma. Damjanich tér 4; (16659)_________ Ű O-s Lada Combi friss műszakival. 1ó állapotban. reális áron eladó. Érdek­lődni hétvégén. Rá- kóczifalva. Május 1. u. 8. (16758)__ F RISSEN műszaki- Fiat 125-ös eladó, zott IF-es Polski Kisújszállás, Kí- gyó út 53. (16843) ELADÓ PF-es. fel­újított 1600-as Lada. és Pl Wartburg Tou­rist Törökszentmik- lós, Marx K. út 6. szám, (16837)___ S IMSON SN 51-es segédmotor eladó. Szolnok. Gagariu ú t 22. (15960) US frsz. Wartburg eladó. Érdeklődni 16 óra után. Jász- kisér. Apáti út 25. (15477)_________________ JO állapotban lévő Lada Combi eladó. Kisújszállás. Hajnal 2/a. Szentpéteri. (16665) ________________ F ELÚJÍTOTT, új­rafestett 10 éves Trabant eladó, vagv 126-os Polski Fiatra cserélhető. Szolnok, Gutenberg tér 17. (H. 1938) BILLENŐS IFA el­adó. Szolnok, Fény út 2. Érdeklődni délután. (H. 2011) VOLGA Combi ki­tűnő állapotban. Igé­nyesnek eladó. Veszprém. Ady E. út 31. Érdeklődni napközben a 80 '13­619 vagy 12-430-as telefnon (16559) _ FIX platós IFA. 8 hónapos műszaki vizsgával sürgősen eladó. Fegyvernek. Dózsa Gy. út 56’a. (16328) PS Trabant ló álla­potban eladó. Szol. nők. Csokonai út 35. I. em. 4 (36571) ARAS-VÉTBL NAGYKÉPER- NYOS iekete-íc­hér Senzor Star TV, 'újszerű állapotban eladó. Szolnok. Ecseki út 3. VIII/66. (15962) CIROKSZAKAL eladó, kb. 8—10 má­zsa. Polgar Sándor, 5137 Jászklsér, Nefe- lejcs_út_9. (16544) Két új, hőszigetelt 9Ox210-es Dufa er­kélyajtó eladó. Ko- tán János, Jászbe­rény, Meggyespele 94. Érdeklődni: 16 óraután. (16620) Sürgősen eladó egy Texlima ipari var­rógép. Jászberény, Telefon: 11-277. (16622) _ _____________ Ü J fehér hálószoba­bútor, kék huzattal eladó. Jászberény, Gyár út 15, Telefon: 11-116. (16581) BOXER kölykök törzskönyvezett szü­lőktől eladók. Dr. Balogh Kálmán út 10, Szolnok. (H. 1924) KÉKROKA tenyész­állatok, jogdterrler kölykök munka- vizsgás szülőktől, továbbá vörös és kékróka bundák előjegyezhetők. Ba- rócsi Ferenc, Jász- árokszállás, Kos­suth út 36. (16756) ___________ T ÖRZSKÖNYVE­ZETT 2 éves kuvasz kan, és motorkerék­párhoz oldaldoboz eladó. Tiszafüred, Könyök út 41. (16757) ____________ H ajdú energomat szuperautomata mo­sógép, 220 V-os be­tonkeverő gép, 160 literes és Lisz 220-as gyártmányú után­futó ponyvatartóval, ponyvával eladó. Karcag, Hajnal út 11/g. (16813)__________ Y AMAHA A 720-as amplifier és AIVA AD 770-es kazettás deck eladó. „YAMA­HA HI-FI” jeligére a kiadóba._ (16830)___ O NKYO TA 2360-as kazettás deck eladó Igényeseknek. „Spitzenclasse” je­ligére a kiadóba. (16834) 2_______________ G X 10000 automata keltetőgép eladó. Ti- szaroff, Szabadság út 74. Surányi. (16792) Növényház kere­tek 150x125 millimé­teres méretben, be­üvegezve, 120 Ft/db áron eladó. 80 db. Csinger Ignác, Tó­szeg, Ady E. út. (16907) KRIZANTÉM anya- tövek eladók. Snow­don sárga és Korni- mayhev krémszínű 15—20 Ft-os áron. Csinger Ignác, Tó­szeg. Ady E. út. (16908) AI.IG használt hosz- szú férfi irhabunda, közepes testalkat­ra. áron alul eladó. Szolnok. Farkas urna 25. (16889) COMMODORE • 4­os , tartozékokkal, programokkal 15 000 Ft-ért eladó. Ror- bándi. Szolnok. Ecseki út 3. V1'54. Minden este 18 óra után. (16889) ORIGINALT Hé­víz bojler , 22 kg pb- palackkal eladó. Szolnok, Virág út 10. (Kórház mögött) (15486) 400-as -kombinált gyalugép eladó. Szolnok, Kántor út 1. szombat. vasár­nap. (15519) SZÉNTÜZELÉSŰ Totya 2. kazán el­adó. Ara 4000 Ft. Érdeklődni bármi­kor. Törökszent- miklós. Kecskés Ja­nos út 7. (16487) Két világos ágy be­téttel eladó és egy sparhelt. Török- szentmlklós. Ber­zsenyi Dániel út 25. (16449) _____________ S IEMENS 150 W-OS erősítő és Siemens stereo oda-vissza játszó deck, AMPS automata keresővel sürgősen eladó. Ti- szaföldvár. Árpád út 33. Bognár Ta­más. (16450) _______ MÉHÉSZEK figye­lem! Boconádi kap­tárban 20 család és 5 raj méh felszere­léssel eladó. Érdek­lődni : 5400 Mezőtúr, I. It 6. szám. Bihari Sándorné^ __(16499)__ E ladó 6 hónapos pó­ni csikó, és győztes szülőktől fekete és mantelos dogköly- kök, fülvágottan, szintén eladók. Si­mon László, 3212 Gyöngyöshalász, At­kári 32/1, (15874)__ K CSM—2,51-es ön­töttvas, EK—3-as acéllemez kazán és TI frsz. Trabant el­adó. Tiszafőldvár, O Nagy B. út 54/a. (16415)________________ N AGYOBB meny- nyiségű sütőtök el­adó. Érdeklődni le­het egész nap, Mart­fű, Rákóczi út 6. szám. (16497)________ V illanybojler, gáz­tűzhely, palack­kal, olajkályhák, olajos hordók el­adók. Törökszent- miklós, Táncsics út 64. (16454)________ P ALOTAPINCSI kiskutyák eladók. 5000 Szolnok, Ragó A. út 20. fsz. 3. (16263) Eladó sárga szemű, pattogatnivaló ta­valyi morzsolt ku­korica, kb. ío má­zsa, és idei csöves, szintén pattogatni való 15 mázsa. Ér­deklődni: szombat, vasárnap Szolnok, Vörös Csillag út 5, Nánai._(I6264> 50- MTZ erőgép és Stil 051-es motorfű­rész eladó. Beseny­szög, Rákóczi út 10. (16270) ____________ Ö TSZEMÉLYES mo­torcsónak. maha­góni testtel (csillag- hegyi) 25 LE-s Cres­cent motorral, után­futóval eladó. Ba­logh Béla. Balaton- füred, Gábor Áron út 3. Telefon 83.43- 352. (15713) KANARI madarak nagy választéká­ban kiváló szülőpá­rok utódjaiból kap­hatók. 5000 Szolnok. Úttörő út 22. Szat­mári. (15683) DISCO felszerelés eladó sürgősen. Ér­deklődni hétvé­gén. Mezőtúr, Mezó 1. út 24. Mészáros Attila. (16419) KOZMETIKA/ ke­zelőszék eladó. Dr. Kaimárné Kengyel, Zrínyi út 30. (H. 1949) VENNÉK építke­zésből kimaradt új. sötétbarna, Bra­mac cserepet, kis mennyiségben is. 5000 Szolnok. Batsá­nyi János út 41. Gönczöl Ferenc. (H. 1922) 7 hónapos vemhes magyar-tarka üsző eladó. Kenderes. Damjanich út 15. (16675) GAZKALYHA el­adó. Tiszafőldvár. Bacsó B. út 14/b. Kiss. (H. 15877) ELLÉS előtt álló vemhes üsző eladó. Vezseny, Kossuth út_6./ _(16309)________ _ Ú JSZERŰ állapot­ban lévő szekrény­sor és varrógép el­adó. Érdeklődni: Jászberény, Winer- mann Lajos út 15. 17 óra után. (16466) __ S IESTA gázkály­ha, négy égőfejes grillsütős gáztűz­hely eladó. Érdek­lődni délután, Szol­nok, Mikes u. 11. (16715) EGYÉB 60 négyzetméteres helyiség kiadó mű­hely vagy raktár céljára. Szolnok, Nefelejcs út 8/a. Kiss. (17015) CIPZARCSERE ru­házatba, csizmába, bőrkabátba, táská­ba, patentozás, kombbehúzás, sző­nyegszedés szer­dától—péntekig Szolnokon, a Peli­kán előtt. (H. 1837) Közgazdasági érett­ségivel és B kategó­riás jogosítvány­nyal rendelkező 34 éves nő munkát vállalna Jászbe­rényben. „Sürgős” jeligére a jászberé­nyi szerkesztőség­be. (16618) Több éves szakmai gyakorlattal ren­delkező esztergá­lyos szakmunkás középfokú szak­mai végzettséggel, másodállásban mun­kát vállalna. Min­den megoldás ér­dekel. „Prezíc” je­ligére a jászberényi szerkesztőségbe. (16616) SZOLNOKON^ bú­torozott, összkom­fortos lakás a Centrum sarkon IBUSZ-on keresztül kiadó. Telefon: Dolgozókat alkalmazunk V- -------s V T Kommunáiig üzem felvétel­re keres pénzügyi előadói mun­kakörbe közgazdasági szakkö­zépiskolai végzettséggel munka­társakat. Vezető beosztású dol­gozó mellé érettségivel rendel­kező gyors- és gépírni tudó tit­kárnőt. Jelentkezni lehet a sze­mélyzeti vezetőnél, Szolnok, Jó­zsef A. u. 85. sz. (16845) Szövetkezetünk kunhegyes! és fegyvernek! telephelyére dolgo­zókat alkalmazunk az alábbi szakterületekre: lakatos, aszta­los, hegesztő szakmában. Jelent­kezés Kunhegyes és Környé­ke Vegyesipari Szövetkezet, Kunhegyes. Tiszaszentimrel út 11.. a munkaügyön (2006) A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat a szolnoki FÉSZEK Áruháza felvételt hirdet gépírni tudó eladási ügyintézői mun­kakör betöltésére, jelentkezni lehet személyesen az áruház igazgatójánál. Szolnok, Piroskai út 8. (14914) SZOLNOK Megyei SZOLTISZ felvesz gépkönyvelőt. Jelentke­zés: Szolnok, Dózsa György út 5. a személyzeti vezetőnél. (1930) Az Aszfaltútépltő Vállalat ceg­lédi építésvezetősége azonnali belépéssel felvesz technikusi végzettséggel művezetőt. Alkal­mazás feltétele legalább 5 éves mélyépítésben eltöltött gyakor­lat Jelentkezni lehet személye­sen, Cegléd, Külsőjászberényi út 17., vagy telefonon 06-20-10-631, Tóth Mihály építésvezetőnél. (1868) A Szolnok Megyei Sütőipari Vállalat felvesz Szolnoki Ke­nyérgyárába sütőipari szak­munkásokat, betanított munkáso­kat. portást, segédmunkásokat, árukiadó-raktárost. elektromű­szerészt. Jelentkezni lehet a ke­nyérgyár vezetőjénél. Szolnok, Landler J. u. A szolnoki süte­ményes üzemébe felvesz sütő­ipari szakmunkásokat, cukrá1- szokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat Jelentkezni lehet az üzem vezetőiénél, Szol­nok, Rákóczi út 50. Szolnoki központ TMK-ba lakatosokat, autószerelőt, villanvszerelöt. fes­tőt. Jelentkezni lehet a TMK- vezetőjénél. Szolnok. Rákóczi út 50 (2013) SZIGLIGETI KÖNYVESBOLT, SZOLNOK érettségizett fiatalt eladónak felvesz. Érdeklődni lehet a boltban, Ságvári krt. 35. (17016) A Szolnoki Építő. Javító és Szolgáltató Vállalat azonnali belépéssel felvesz munkaválla­lót árszakértői munkakör betöl­téséhez. Jelentkezni lehet a vállalat telephelyén a személy­zeti osztályon. Továbbá felve­szünk asztalos és lakatos szak­munkásokat, felvétel helye munkaügyi osztálv Szolnok, Thököly út 85. (16632) AGROBER egyetemet vagy fő­iskolát végzett tervező vagy ki­vitelező gyakorlattal rendelkező építészmérnök részére pályáza­tot hirdet műszaki ellenőri mun­kakörben. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet levél­ben vagy személyesen. Szolnok, Mikszáth K. út 3—5. A Kelet-magyarországi TŰZÉP vállalat Szolnoki FÉSZEK Áru­háza felvételt hirdet eladói munkakör betöltésére Vas-mű­szaki villamossági ismeretekkel rendelkező férfi dolgozók Jelent­kezését várjuk. Jelentkezni le­het az áruház igazgatójánál. Szolnok. Piroskai út 8. (16598) r A SKÁLA KÓPÉ AJÁNLATA ifi A SZOLNOKI SKALA ÁRUHÁZ BRILL SHOPJABAN! MINDEN HÉTFŐN Es KEDDEN, BELFÖLDI FÉMJELZETT ARANY £S EZÜST TÁRGYAKAT MEGEMELT ÁRON VÁSÁRO­LUNK. Várjuk kedves vásárlóinkat 3L pYE IGÉNYBE A SKALA TAXIK SZOLGÁLTATÁSAlTl Jászberény. 1 1-957. (16464) NAG YTAKARI- TAST vállalunk intézményeknél, vállalatoknál. üz­lethely isések ben stb. Rendszeres ta­karítást, megbe­szélés szerint. ,.Tisz­ta munka 532” Jeli­gére a kiadóba. (16925) Takarítás: 12-016. (15533) ________________ F IATALEMBER B. C, E. F3, F4. F5 kategóriájú jogo­sítvánnyal állást keres. Ajánlatokat „Megbízható” je­ligére a karcagi Pa­tyolatba^_(16814)____ R edőny reluxa meg­rendelhető a 13-618- as szolnoki telefo­non^ (15246) ________ G ARÁZS kiadó Szandaszőlős, Váci M. út 16. szám alatt. Érdeklődni lehet es­te 6 óra után. (15676 y) RELUXAAKCIÖ legkedvezőbb áron. 690 Ft/m- felszereléssel jótállással. Szol­nok. Telefon: 15-299. BÉRELNÉK egy 4- 2 fél szoba, vagy 2 4- 1 fél szobás össz­komfortos. bútoro­zott vagy részben bútorozott lakást. „Szolnok belvárosá­ban előnybe 577” jeligére a kiadóba. (15767)_________________ ZENEISKOLÁS lá­nyomnak Pianinót venék vagv bé­relnék. Győrfi Sán- dorné. Berekfürdő. Móricz Zsigmond 22 (16313) LAKÁSCSERE ÜJ, 32 négyzetmé­teres OTP-s egy­szobás. hálófülkés lakásomat szolnoki tanácsi lakásracse- rélnénk Minden megoldás érdekel Szolnok. Tompa Mihálv út 7 III 48. (16482)^ Garzonlakást na­gyobb tanács» bér­lakásra cserélnénk. Szolnok. Tompa Mi­hálv u. 7. 1II 51. (15941)______________ NAGY másfélszobás OTP-s lakásom el­cserélném tanácsi lakásra, ráfizetéssel Szolnok. Adv E. u. 18. II/3. Érdeklőd­ni egész nap. (H. 2004) ________________ E lcserélném 14-2 fél­szobás tanácsi la­kásomat 4- vidéki kétszobás. nagy kertes gyümölcsösö­met kertes házra. ..A vidéki ház el­adó Is!” ielikére a szolnoki HIRDETŐ­BE. (H. 1942)________ A llomáskörnyéki szoba-konybás. ker­tes házam elcseré­lem belvárosi taná­csira. ..Megegye­zünk 532” jeligére a kiadóba. (15730) kétszobás, gáz­fűtéses. fürdőszobás családi házat cse­rélnénk másfél vagy kétszobás tanácsi lakásért Török­szentmiklóson Tán­csics lakótelep előny­ben. ..Ráfizetést ké­rünk” jeligére a tö­rökszentmiklósi hir­dető 06^(16371)^^^ házasság 72 éves. egyedül élő magányos asszony élettársat keres 75 éves korig ..Vár­lak” jeligére a tö­rökszentmiklósi hir­detőbe (16537) 28/164 magas. mo- lett hölgy társaság hiányában ezúton keresi hozá illő. a vidéki életet kedve­lő férfi ismeretsé­gét. 28—34 éves ko­rig. Kölcsönös szim­pátia és megértés esetén házasság sem kizárt. „Lakás meg­oldható” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1887) Időhiány miatt egy 170 cm magas. fé­kéé haiú. barna szemű, lakással, ko­csival rendelkező középkorú rérfi ke­resi korban hozzá Illő hölgyek társa­ságát Szimpátia eseén házasság nem kizárva. ..Aranvci- pő” jeligére a ki­adóba (15561) Nyugdíjjal. házzal rendelkező nő kere­si egy jó megjele­nésű. 65—70 év kö­rüli férfi jsmerett- ségét. ..Karcagiak előnyben” leltgére a karcagi patyolatba. (1678?) 35 éves. "csökkentlá­tó.. falun, saját ház­zal rendelkező fia­talember megismer­kedne hasonló, hoz­zá illő hölggyel. ..Egy evermek nem akadály” jeligére a karcagi patyolatba. (16782) 63 éves nyugdíjas, falusi kertes ház­ban teljesen egye­dül élő magányos férfi egyedül élő hölgy levelét várja, élettársi vagv há­zasság céljából, le­hetőleg családtalan. főzni iól tudó le­gyen ..Halvány őszirózsa” jeligére a karcagi patyolat­ba. (16789) 170/37 üzemmérnök férfi egyedül élő lány vagy asszony ismeretségét kere­si tartós kapcsolat kialakítása céljából. Levelet „AMOR »87” Jeligére kérem a kiadóba. (15521) ARANYHlD Társ­kereső Iroda Segí­tünk önnek igénye szerint társat, há­zastársat keresni. Gyors, diszkrét ügy­intézés. Kérje tájé­koztatónkat. válasz- borítékkal! 2701 CEGLÉD. Pf. 106. (H. 1803) Hirdetmény Szolnok Városi Tanács igaz­gatási osztálya pályázatot hirdet osztályvezető-helyet­tesi állás betöltésére. Feladata a lakásgazdálkodá­si, kisajátítási és helyiség­gazdálkodási leiadatok irá­nyítása, koordinálása, a megvalósításra kerülő lakás­gazdálkodási számítógépes rendszer beüzemeltetése és működtetése. A munkakör 1987. december 1-től betölthető, határozat­lan időtartamra szóló kine­vezéssel. Az álláshely betöl­tésének feltétele állam- és tésének feltétele állam- és jogtudományi egyetemi vég­zettség, legalább három éves vezetői gyakorlat. Bérezés a vonatkozó rendel­kezések értelmében, meg­egyezés szerint. Szükség esetén lakásmegol­dás lehetséges. A pályázato­kat az eddigi tevékenység részletek felsorolásával, er­kölcsi bizonyítvánnyal, je­lenlegi munkahely és be­osztás, bérigény megjelölé­sével kérjük benyújtani a Városi Tanács VB. igazga­tási osztály vezetőjéhez, a pályázat megjelenésétől szá­mított 10 napon belül. A pályázatokat bizalmasan kezeljük, az elbírálás ered­ményéről értesítést küldünk. A Fegyvernek és Vidéke A FESZ pályázatot hirdet a 4. sz. főút mellett lévő 2. sz. presszó szerződéses üzemel­tetésére, 1988. január 1-fől 3 évi időtartamra. Pályázati feltételek átvehetők ÁFÉSZ központi irodájában, Fegy­vernek, Bajcsy Zs. u. 10. Versenytárgyalás ideje, he­lye: 1987. december 22-én, délelőtt 10 óra, az A FESZ Tanácskozó terme, Fegyver­nek, Bajcsy Zs. u. 10. Pá­lyázatok beadásának határ­ideje: 1987. december 15. (16446) A Kelet-Magyarországi MÉH Nyersanyag­hasznosító Vállalat kis­újszállási telepe felvé­telre keres szakvizsgá­val rendelkező lángvágót Jelentkezni lehet: a kis­újszállási telep vezető­jénél, Kisújszállás, Felszabadulás út 50. (15783)

Next

/
Oldalképek
Tartalom