Szolnok Megyei Néplap, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
Nemzetközi körkép 1987. NOVEMBER 14. Közös érdekeink Szovjet—amerikai tárgyalások A továbblépés kulcskérdései Az a világszerte osztatlan örömmel, megelégedéssel fogadott bejelentés, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök december 7-én — Genf és Reykjavik után immár harmadszor — újra találkozik egymással, szinte egyidejűleg hangzott el Moszkvában és Washingtonban. A gyakran váratlan fordulatokban, a két vezető nukleáris hatalom alku pozícióinak gyors változásában is bővelkedő előkészületek a figyelmes újságolvasó számára többé-kevésbé ismertek. A katonapolitikai szemleírónak így hát az a dolga, hogy a közelgő „csúcson” előreláthatóan napirendre kerülő kérdések lényegének megragadásával valamelyest megkönnyítse a tájékozódást, s meglehetősen bonyolult fejlemények, háttéri összefüggések jobb megértéséhez. Elöljáróban — a mindkét katonai félnél megfigyelhető politikai-katonai gondolkodásmód fokozatos átalakulásának illusztrálásaként — ide kívánkozik az a megállapítás, hogy az életbenma- radáshoz fűződő biztonsági érdekek, az egymásrautaltság és a kölcsönös függés mindinkább előtérbe nyomuló felismerésének követelményei elkerülhetetlenné tették az eltérő álláspontok valamilyen ésszerű közelítését, az értelmes kompromisszumokhoz vezető utak közös felkutatását. Ha nem erre törekedtek volna, nyilván alig születik meg a szeptemberi elvi megállapodás az amerikai és a szovjet közepes hatótávolságú, illetve .hadműveleti -harcásza ti ra- kéták-atomfegyverek záros határidőn belüli megsemmisítéséről, s nem kerülne sor Wasihingtoniban az erről szóló szerződés legmagasabb szintű aláírására. A legfontosabb ebben éppen az, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok a katonai szembenállás legveszélyesebb szférájában teszi meg az első lépést a tömegpusztító harceszközök fizikai felszámolása felé, s ha nem állnak meg az út kezdetén, ez jó példát szolgáltathat majd további, még jelentősebb fegyverzetkorlátozási megegyezésekhez, az atomfegyverkészletek megsemmisítéséhez. Természetesen senkinek sem lehetnek illúziói afelől, hogy a minden államot átfogó biztonsági rendszer egyik napról a másikra megvalósulhat. Egyszerű számvetésből is könnyen kimutatható: a nemsokára aláírandó szovjet—amerikai szerződéssel a két nagyhatalom már felhalmozott készleteinek mindössze 3—4 százalékára terjed ki a szó- banforgó fegyverzetek kölcsönös megsemmisítési kötelezettsége, így tehát az „elrettentésben” rejlő fenyegetettség csupán alig észrevehetően mérséklődik, bár politikai-pszichológiai értelemben ez a minimum sem lebecsülhető, főleg az európaiak nézőpontjából. Más oldalról fontos kiemelni: az elmúlt évtizedekben nem volt precedens arra, hogyha korszerű atomiharceszközök bármelyik kategóriáját még elavulásuk előtt véglegesen 'kivonták volna a hadseregek arzenáljából, A szovjet felső vezetés felfogása szerint azonban mielőbb túl kell lépni a kettős nullamegoldás kínálta kereteken. Moszkvában — és ez a koncepció világosan körvonalazódott az októberi Gorbacsov—Shultz találkozón — meggyőződéssel vallják, van lehetőség a hadászati támadó fegyverek legalább 50—50 százalékos csökkentésére a következő öt év alatt, majd egy újabb ötéves periódusban a még megmaradt ilyen rendeltetésű eszközök nagyobbik részének leszerelésére. Az első időszakiban ilymódon elképzelhető, hogy mindkét hatalom — az egyes 'haderőne- mek sajátosságainak, felépítésének és szervezeti különbségeinek megfelelően — mintegy 6—6 ezer darabra csökkentse meglévő nukleáris robbanótölteteinek számát. (Zárójelben megjegyezhetjük : a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak jelenleg összesen körülbelül 24—25 ezer darab, különböző rombolóerejű töltete van.) Az is kézenfekvő azonban, hogy ennek a feladatnak a megoldására csak úgy és akkor van reális kilátás, ha az USA tartja magát az 1972-es SALT—1 (ABM) szerződés korlátozó előírásaihoz, vagyis ha nem építi lel földi és űribázisú átfogó ra- kétael'hárító rendszerét. A hadászati támadóeszközök jelentősebb redukálása ugyanis eleve feltételezi a kozmikus térség militarizálódá- sának megakadályozását, miután a támadó és a védelmi potenciál elválaszthatatlan kölcsönhatásban áll egymással. , Nem nehéz megérteni, ha az Egyesült Államok valamikor a következő évtizedben mégis létrehozná működőképes „űrvédelmi pajzsát”,' és eközben megőrizné első- csapásmérő képességét is, a Szovjetunió a katonai egyensúlyi helyzet nagyfokú megbomlása miatt egyáltalán nem érezhetné magát biztonságban. Márpedig egyik állam sem növelheti biztonságát a másik rovására! A gorbacsovi vezetés ezért azt javasolta, az ABM-szerzőOkkal lehettek elégedettek — Sevardnadze szovjet külügyminiszter Reagan elnöknél Washingtonban október végén (Fotó: AP—MTI—KS) Érthető módon megnőtt a kíváncsiság Belgium iránt most, hogy Kádár János., az MSZMP főtitkára látogatást tesz ébben a nyugat-európai országban. S mindjárt fel is merül a kérdés: mit tudunk a vendéglátó államról, s a vendéglátókról, a belgákról? Tüdjuk például, hogy Belgium ugyanúgy kis ország, ahogy hazánk. Földjén alig egymillióval kevesebben élnek, mint nálunk, elsősorban flamandok és vallonok. Fővárosa, Brüsszel, egyben a Közös Piac és a NATO székhelye is, emiatt a belgák szívesen emlegetik úgy, mint Európa fővárosát. Belgium az utóbbi időben többször — ipéldául a budapesti kulturális fórumon — adta tanúbizonyságát annak, hogy éppúgy, mint Magyarország, érdekelt az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbvitelében. Akárcsak annak, hogy határozott szándéka a szocialista országokkal való kapcsolatok fejlesztése. Ezt bizonyította a közelmúltban Erich Honeokemek, az NDK vezetőjének brüsszeli látogatása, b ezt bizonyítja, hogy most Kádár Jánost látják vendégül a belga fővárosban. Mit tudunk még, mit fontos még tudnunk Belgiumról? Talán azt, hogy közlekedési hálózata irigylésre méltó, hogy Antwerpen Európa második és a világ harmadik legforgalmasabb kikötője, ahol több mint 20 ezer hajó fordul meg évente, nem egy magyar zászlóval fellobogózva. Hogy a munkaerő itt a legképzettebb a világon, hogy a belga fiatalok legalább három nyelven, franciául, hollandul és angolul beszélnek. Kevésbé 1 iámért viszont! hogy gyakran Nyugat-Európa Japánjaként emlegetik ezt az országot Hozzáértők véleménye szerint földrészünk tőkés államai közül leginkább Belgium mérhető Japánhoz, mert képes arra, hogy sikerrel válaszoljon a távol-keleti ország technológiai és gazdasági kihívására. Gazdasága a legfejlettebbek közé tartozik. Ipara szinte naprakészen követi nyomon a most zajló 'harmadik tudományos-technikái forradalom eseményeit, ami a többi között abban is megnyilvánul, hogy már egész Nyugat-Európa software-ké- szftő centrumaként beszélnek Belgiumról. Acélgyártása, elektronikai és vegyipara, továbbá textil- és üveggyártása világszínvonalú. Az utóbbi időben, éppen azért, mert a változó világ- gazdasági feltételekhez való alkalmazkodás létkérdéssé vált, itt is igen megnövekedett a kis- és középvállalatok szerepe. Belgium ugyanúgy nyitott gazdaságú ország, ahogy hazánk. S hogy ügyesen él ennek előnyeivel, azt bizonyítja: a világ egyik fő exportőreként is számon tartják. Egy lakosra jutó kivitele hatszor nagyobb, mint Japáné, é9 hétszerese az Egyesült Államokénak. Külkereskedelmi forgalmának jó két- hamadát a közös piaci államokkal bonyolítja. A szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatai ugyanakkor szerények. Ezt érzédést mindkét fél legalább 10 évig tartsa tiszteletben, ne lépje túl annak 'kereteit (az amerikaiak egyelőre hét évet vállalnának, ha csak időközben nem módosul majd ez az álláspontjuk.) Egy évtized ugyanis elegendő lenne a legnagyobb hatóerejű megsemmisítő eszközök felszámolásához. Amennyiben a hadászati rakéták és nukleáris tölteteik kölcsönös felszámolása megtörténne, az Egyesült Államoknak ugyan miért is lenne szüksége a kozmikus „védőpajzsra?” Hiszen eltűnnének azok a fegyverek, amelyek ellen megalkotását tervezik... Ám ez a logika túlságosan egyszerű ahhoz, hogy következtetni lehessen belőle az immár elég rövidéletű Reagan-kormányzat várható frnagatartására a decemberi csúcstalálkozón. Mint emlékezetes, a múlt év végi reykjavíki, megbeszéléseken éppen az amerikai félnek a csillagháborús programhoz való makacs ragaszkodása hiúsította meg az áttörést, s ezzel elszalasztottá a ritka történelmi alkalmat. Hogy mi történik majd Washingtonban Mihail Gorbacsov látogatásakor, s hogy sikerül-e áttörni a konfrontáció betonfalát, s jó eredményekkel megalapozni a jövő év első felére terven zett újabb csúcstalálkozót, azt egyelőre csak találgatni lehet. Serfőző László alezredes Összeállította; Zsoldos György Egyre nő az ipar Jelentősége Mongóliái változások Mongólia ma a világranglista élén áll az egy főre jutó állatállományt tekintve hét évtized alatt az állat- állomány a 24-szeresére nőtt. A népi hatalom évei alatt elterjedt az exten- zív földművelés is szűzföldeket törtek fel, új növényfajtákat honosítottak meg, s az ország már teljesen önálló gabonából. Az ipar fejlődésével ugyan már néma mezőgazdaság részesedése a legnagyobb a nemzeti jövedelemben, de még mindig fő forrása a nyersanyagoknak, a nép élelmezésének, az exportnak. A mezőgazdasági ágazat adja a nemzeti jövedelem egynegyedét. a termelési alapok egyharma- dát és az exportnak mintegy 80‘ százalékát. Ha az elmúlt 25 évet nézzük, a mezőgazdaságból származó összjövedelem 50 százalékkal — benne az állattenyésztés 40, a gabona- termesztés pedig 150 százalékkal — nőtt. Mind többet fordítanak mezőgazdasági célú beruházásokra is. A legutóbbi ötéves tervidőszakban (1981—85) a beruházások összege elérte a 30 milliárd tugrikot. Az anyagi gyarapodásnak köszönhetően nőtt a falusi lakosság életszínvonala, javultak élet- és munkakörülményei. A mezőgazdasági társulások Mongóliái ellentétek; magasfeszültségű távvezeték és lovagló állattenyésztők a Darhan-1 steppén tagjainak a jövedelme 25 év alatt nyolcszorosára nőtt. A mongol nép sokat köszönhet a baráti szocialista országoknak. Mezőgazdasága fejlesztéséhez különösen a Szovjetunió nyújtott sokoldalú segítséget: a fejlesztések 80 százalékában ott rejlik a napv testvérország műszaki és gazdasági segítsége. Mongóliában igen eltérőek az éghajlati viszonyok, sokszor kemény próba elé állítja a természet a mezőgazdászokat, állattenyésztőket. Az évi csapadékmennyiség a mezőgazdasági körzetekben elég alacsony: 200—340 mm között van, a termesztett növényfajoknak ehhez kell alkalmazkodniuk. Jó talajműveléssel, hatékony öntözéssel, műtrágyával ellensúlyozni tudják a mostoha természeti viszonyokat. A gabonatermés — a folyamatos növekedés ellenére is — egyre kevésbé tudja követni a lakosság népesedési ütemét. Az utolsó negyedszázadban az ország lakossága megkétszereződött és a jelek szerint ez az irányzat tovább folytatódik, a XX. század végére előreláthatólag eléri a hárommilliót. A hosszú távú terv az ezredfordulóra előírja a hústermelés 30, a gabonatermelés 20, a tejtermelés 120, a burgonya- és zöldségtermesztés 200, a tojástermelés 400 százalékos növelését az 1980-as állapothoz képest. Mint már említettük, Mongóliában egyre nó az ipar jelentősége. Az elmúlt tíz év alatt 400 üzemet létesítettek, illetve korszerűsítettek. Az elektromos energia termelése az utolsó két évtizedben 14-szeresére nőtt és elérte a 3166 milió kWh-t. A termelés bázisa a bőséges szénkészletekben rejlik. A hazai talajkincsek gazdagsága tette lehetővé például az óriási, erdeneti réz- és molibdén-feldolgozó (kombinát létesítését. Az egykor elképzelhetetlenül elmaradt ország a népi hatalom éveiben szocialista agrár-ipari országgá fejlődött. Ez tette lehetővé a nép életszínvonalának, köztük az egészségügy jelentős fejlődését. Jelenleg tízezer lakosra 24) orvos és 114 kórházi ágy jut • G. I. Az Ulan Bator-i új klinikán korszerű eszközök állnak a gyógyászat rendelkezésére Brüsszelt Európa közepének is nevezik fedezés 1986-ban folytatódott, amikor a trónörökös Albert herceg társaságában 82 üzletember is piackutató utat tett Magyarországon, majd pedig amikor tavaly ősszel hazánk kormányfője is ellátogatott Belgiumba. Gazdasági e gyű titműködé- sünk mérlegét néhány nap1 ja vonták meg a két ország gazdasági, ipari és műszaki együttműködési ve- gyesíbizottságának ülésén. Áml változatlanul szembetűnő, 'kapcsolataink nemcsak szerények, de kiegyensúlyozatlanok is: tetemes a magyar passzívum, s még mindig alacsony a kooperációk keretében szállított termékek aránya, pedig a két ország vállalatai között elvileg több mint 40 együttműködési megállpodés van érvényben. Vegyes vállalatként a közúti lámpatesteket gyártó Tungsram—Schreder Kft-t emlegetik követendő példaként. Kapcsolatainkat 1975 óta hosszú lejáratú gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodás szabályozza, s Belgium volt a második ország (az NSZK után), amellyel beruházásvédelmi megállapodást irtunk alá. Kocsi Margit Wilfried Martens kormányfő kelteti, hogy Belgium alig egy százalékot képvisel a magyar külkereskedelemben, s ezzel egy fóré számítva a szocialista országokba irányuló kivitelében hazánk foglalja el az első helyet. Kétoldalú kapcsolatainkat Brüsszelben és Budapesten egyaránt rendezettnek tekintik, amelyek fejlesztése még valóban sok lehetőséget kínál. Diplomáciai viszonyunk 1947-tól datálódik, a politikai kontaktusok a hatvanas évektől élénkültek. A két ország igazából 1984-ben fedezte fel egymást, amikor Wilfried Martens személyében belga miniszterelnök járt hazánkban, s ez a felBudapest—Brüsszel
