Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-10 / 239. szám
12 Hágunk tája 1987. OKTOBER 10. Szemelgetés a szőlő történetéből A Bibliából tudható, hogy amikor Mózes elküldte embereit, derítsék fel: milyen ország a messzi „ígéret földje”, azok egy szőlőfürttel tértek vissza. Ennek akkora volt a súlya, hogy két ember cipelte a vállán. Ezt a legendás eseményt örökítette meg később a jeruzsá- lemi templom előtt felállított arany szőlőtőke. Az egyiptomi legendák Ozirisznek tulajdonítják a szőlőtermesztés meghonosítását. Az egyiptomi szőlőkultúráról, borkészítésről oly sok adatot, tárgyszerű leírást őriztek meg a sírokban meglelt szövegek, hogy annak szinte minden részlete feleleveníthető. Innen tudható például, hogy Ne- fer-Hotep, aki az Amon- templom gazdaságának intézője volt, a templom előtti hatalmas kertben termeltetett szőlőt, karók és egyéb támaszok nélkül, legalábbis a papiruszra vetett egykori ábrák szerint. A negyven méter hosszú Harris-féle papirusz, amely III. Ramszesz uralkodásának eseményeit őrzi, arról ad számot, hogy az ő országlása idején 513 szőlőskert volt Egyiptom templomainak birtokában. És a hazai szőlőtermesztés kezdeteiről mi tudható? A népvándorlás egyik utolsó hullámával a IX. század végén érkező elődeink már szépen díszlő szőlőket találtak a Kárpát-medencében. A monda szerint az előrelovagoló Tárcái vitéz vitte meg ennek hírét Árpád fejedelemnek, aki jutalmul a termékeny vidéket Tárcáinak adományozta, és ennek emlékeként lett a község neve Tárcái. A szőlő (vitis) őshonos volt szinte az egész világon, egymástól messzi távol eső vidékeken. Az ősszőlő persze vadon termett savanyú bogyó volt; szelíd és nemes kultúrnövény és belőle bor a Tigris- és Eufrá- tesz folyók völgyében lett először, innen terjedt el Európába. Az ősidőkben a szőlőt nem vették azonmód megenni való gyümölcs számba, bor lett belőle. A mazsola, vagyis a legédesebb szőlő naptól megtöppedt szeme, — csemegék adalékaként és önmagában —, jóval hamarabb került asztalra, mint a szőlőfürt. Ha hinni lehet az adomának, akkor XIV. Lajos francia király volt az első nevezetes ember, aki nekikezdet a szőlőfogyasztásnak, ugyanis meg akarta ízlelni azt a gyümölcsöt, amelynek leve a bort adja. A királyi gyümölcsöskertben csemegeszőlőt nem termesztettek. jászláért a Párizstól északra fekvő Bar- sur-Aubeba, muskotályért Touraine-ba szalajtottak fullajtárt, és ez alkalomtól kezdve korpával bélelt ládákban, lóháton és öszvéren szállították az udvarnak a fogyasztásra szánt szőlőfürtöket. A szőlő, mint gyümölcs, így nyert polgárjogot, majd a továbbiakban, a konyhaművészet kiteljesedése során egyes ételek hozzávalójaként is szerephez jutott. OuzeilUtotta: Hónai Erzsébet Taatedzás, csak fokozatosan Kerékpározzunk - egészségünkért Szerte a világon tapasztalni, hogy a kerékpározás — az autó helyett — újra polgárjogot nyer. Mind többen jönnek rá arra, hogy a csúcsforgalomban sokkal hamarabb lehet a közlekedési dugókon kerékpárral túljutni, célba érni. Az efajta kerékpározás lehet hasznos, időt megtakarító, de nem ez szolgálja elsősorban a kívánatos egészségügyi célt. Az alapos testmozgást ugyanis helyes összekötni azzal, hogy jó levegőt is juttassunk szervezetünkbe. Erre pedig nem a nagyvárosok aszfaltja a legalkalmasabb. A kerékpározásnak, mint testedző tevékenységnek az előnyeit csak az élvezheti, aki ehhez kellően hozzászokott. Csak a megfelelően edzett szervezet számára nem jelent kimerülést egy- egy hosszabb kerékpártúra. Ez az edzettség — mint más sportoknál is — fokozatosan fejlődik ki: meg kell erősödnie az izmoknak, a szívnek, amellett a helyes légzést is be kell gyakorolni. Annak, aki — sportolási célból — rendszeresen kerékpározik, megnő az ún. vitálkapacitása. Egyszerű műszerrel jól mérhető az a levegő-mennyiség, amit az ember tüdeje egy-egy be-, illetve kilégzés alkalmával befogadni képes. A tüdő tartalékkapacitásáról jó fogalmat alkothatunk magunknak akkor, ha tudjuk: nyugodt légzéskor a be- és a kilégzett levegő mennyisége mintegy fél liter, ugyanakkor a maximális erőlködéssel végzett kilégzés után ennek 8—10-szerese: 4—4,5 liter levegő lélegezhető be. Ezt nevezzük vitálkapacitás- nak; ennek értékét növeli a helyesen végzett fizikai edzés. A rendszeres kerékpározásnál a napi edzésadagot magunk szabjuk meg úgy, hogy az ne haladja meg az erőnket. Kezdetben csak 2— 3 kilométert hajtsunk, de 3— 4 hét után akár 10 kilométert is lehet. Ez a táv természetesen sík területre vonatkozik. A régebbi, egyszerű gépekkel nem könnyű hegyes-völgyes vidéken közlekedni, mert nem rendelkeznek sebességváltóval. A korszerű, sebességváltóval is ellátott kerékp rokon az emelkedő lekj, z lése sem okoz problémát a különböző váltó-fokozdtok lehetővé teszik, hogy normális erőkifejtés mellett -— igaz, lassabban haladvá — gond nélkül hajtsunk jfel az emelkedőkön. Ha lehetséges, a közúti forgalomtól távoli, jó és tiszta levegőjű mezők, erdők vidékeit válasszuk .ki edzésadagunk teljesítésére. Ha már könnyen teljesítjük a kitűzött napi távot, beiktathatunk egy-egy gyorsasági szakaszt is. Az ilyen fokozott igénybevételt azonban mindig kövesse egy lassúbb, az izmokat föllazító, nyugodt hajtás. Másszóval: a gyorsasági szakaszt csak olyan mértékben iktassuk be, hogy utána ne legyünk kénytelenek ziháló tüdővel a gépről leszállva pihenni. Lényeges, hogy az edzés rendszeres legyen. A rend- szertelen erőfeszítések nem hasznosak; kimerítik a szervezetet. Gombos kötött mellény Maradék ciklámen moher és bordó bükié fonalból készült ez a mellény, összesen 40 deka anyag kell hozzá. A minta tetszés szerinti csíkozású, és a dzsörzé meg a lusta kötést is variálhatjuk benne. (Dzsörzé kötés: egy sor sima egy sor fordított váltakozása, lusta kötés: minden sor sima.; Ami érdekes: a mellényt oldalról kötjük, és csak a vállak- nál kell összehorgolni. A csíkozás éppen ezért hosszanti. Amikor kész, az alját körbehorgoljuk láncszemekkel. A gomblyuk így készül: 1. sor: sima, de a gomblyukak helyén három szemet leláncolunk. 2. sor: a leláncolt szemek fölött egyet ráhajtunk. 3. sor: a ráhajtásokat lekötjük, és egyet beleszaporitunk. 4. sor: már csak szaporítunk, hogy meglegyen a kezdő szemszámunk. Még három'sort kötünk és leláncoljuk. Körülbelül ötforintos nagyságú, ciklámen gombok díszítik. Ha van még fonal, hat centi magas és tizenöt centi széles dragont is köthetünk, amit gombbal a mellén.' derekára, hátul felerősíthetünk. A mellény kihajtós gallérú blúzzal szép. Minden használat után A kávéfőző tisztítása Minden használat után ki kell mosni a kávéfőző gépet, mégpedig Jól. Ha a belseje íeketedni kezd. ecetes vizet kell forralni benne, és utána kicsöpögtetnl. Ezután jól kisúroljuk a szokásos tisztítószerrel. A gépet kívül-be- lül -alaposan lemossuk s mindig Jó szárazra töröljük, különösen a belsejét, mert hailamos a penészedésre A kávéfőző csepegtetőlét úgy célsz.erű tisztítani. hogy vizet forralunk a gépben és hagyjuk átszaladni a csövön. A villannyal működő kávéfőzőt vízbe tenni tilos! Csak belül szabad Jól kisúrolni, kívül pedig mosószeres, vizes ruhával áttörölni. VÍZSZINTES: 1. Egyik tévébemondónőnk utóneve. 7. Autogramm. 14. Wilde Oszkár modern angol költő és Író (1856 —1900) szellemes mondása; folytatása a függőleges 20. számú sor. (Zárt betűk: T. G.) 16. Kicsinyítő képző 17. Fakó 18. 20 Angol filmek utolso felirata. 22. ... Gallen. 23. Kis testű hal. 24. Maga előtt taszít. 25. Régebbi neve Lemberg volt. 27. Olasz férfinév (. . . Santelli). 30. A vég kezdete! 31. Irattárba helyez. 33. Angol sör. 34. Hosszasan rágcsál valamit. 36. Tokió régebbi neve. 37. Ravasz ragadozó. 39. Az . .. álom (Krúdy Gyula Írása). 40. Gyarapszik. 41. Alkalmilag szünetel. 43. Község Vas megyében. 44. Az .örök" város. 45. Duzzad. 46 Esőben álló. 47. Légies. 49. Trombitahang 50. A vele való távozásra leér. 52. A germáni- um vegyjele. 53. Szoprán szerep A gyöngyhalászok című operában. 55. Ünnepelt művésznő. 56. Mint a vízszintes 20. számú sor. 58. Irodalmi mű. 59. Szolmizációs hang. 61. Hajó része. 62. Való. 64. A hélium vegy- jele. 65. E néven egy vak klrá- nyunk is volt. 67. Fényit. 70. Kalábernek is nevezik. 72. Ri- zses étel. 73. Orosz férfinév. FÜGGŐLEGES: 1. Egyiptom névjele. 2. Kínlódó. 3. Fordított mutató névmás 4. Megelőző karbantartás. 5. Község Hajdú-Bihar megyében. 6. Vasúti vendéglő. 7. Szovjet repülö- eép típus. 8. A Zozo . .. (Ady Endre verse) 9. Csodálkozó. 10. Olasz névelő. 11. Repüléssel kapcsolatos rövidítés. 12. Kíván. 13. Egyetlen helyre sem. 15. Mint az 59. számú sor. 20. Wilde mondásának befejező része (Zárt betűk1: S. V.). 21. Ca . .., híres velencei műemlék palo.ta. 23. Dédapáink tintatartoia. 26. Határozói igenév-végzödés. 28. Vadló. 29. Eszmél. 32. Detektív- regény 34. Arusit-e. 35. Cégtársulás. 38. A Volea mellékvize. 39. Korszak. 41. Bordázott szövet. 42. Földünk egyik legnagyobb kiterjedésű tava. 43. Az ilyen dobozban szivar van. 44. Mint az 59. számú sor. 46. Mint a 12 számú sor. 48. Nagy víz. 49. A semmiből létrehoz. 51. Két római szám; a második az elsőnek tízszerese 53. Szabad 54. Küzdőtér. 57. Szürrealista spanyol festő (Salvador ) 60. Izraeli légitársaság; 63. Üres zósz! 64, A szobába 66. Szoknya. 68. Szóban van! 69. Északi férfinév. 71. Ételízesítő. E, B. Beküldendő: a mondás — október 17-ig. Szeptember 26-í rejtvényünk helyes megfejtése: Déli pihenő. Menekülő tehén, Három korsó, A város peremén. Könyvutalványt nyertek: Agócs Imréné Jászapáti, Berényi Mónika Pusztamonostor és Feltser Lajos Szolnok. (Az utalványokat postán küldjük el.) Falitáblán kicsi tárgyak Hol a pincekulcs? Ki rakta el az ollót? Hova tettétek a ruhakefét? Hiszen az előbb még itt volt a cipőkanál?! — Ugye, ismerős kérdések ? Az ezzel járó bosszúság is megelőzhető, ha megfelelő helyet jelölünk ki minden ilyen apróság számára. Ez pedig lehet egy falitábla, amit elhelyezhetünk előszobában. konyhában a falon, s amelyen sok minden elfér. A lakkozott farostlemezlap (1) felső sarkaiban két lyukat (2) fúrunk (a. ábra). A farostlemezre két sorban felerősített kis horgok (3) mindenféle apró háztartási tárgy felakasztására alkalmasak. Horog helyett egyszerű szögeket is használhatunk. A lemezbe számos kis lyukat fúrunk, majd a lap hátoldala felől ezekbe a lyukakba kb. 30 mm hosszú kis szögeket verünk (b. ábra). A kifúrt lyukak átmérője 1/3-dal kisebb legyen, mint a szögé. Teljes beverés után a mellső oldal felől a szeget meghajlítjuk (c. ábra). A szöghorgokat színes nitró- lakkal befesthetjük vagy behúzhatjuk azokat színes pvc-csővel (d. ábra). Ruhakefe egyik végébe U-szöget üthetünk, hogy fel tudjuk akasztani. A farostlemezt tetszőlegesen formázhatjuk, kivághatjuk például levél, szív, alma stb. alakúra. szervezési-, számítástechnikai önálló előadó munkakörbe. FELTÉTEL: folyamatszervező, vagy rendszerszervező végzettség, 3 év szakterületi gyakorlat Fö FELADATOK: <h TtóZ a szervezetek belső struktúrájának elkészítése, a számítástechnikai információs rendszer kialakítása, fejlesztése, a hardware és a software alkalmazása. üzemeltetése. a feladattal Összefüggő oktatások végzése. — új számítástechnikai rendszerek kísérleti alkalmazásának irányítása. JELENTKEZÉS: a hirdetés megjelenésétől számított 14 napon belül a személyzeti vezetőnél. (14H5)