Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

1987. OKTÓBER 10. 9 Irodalom» művészet Szilágyi Domokos: Kiállításon Ki szűknek érzi a mindenséget: teremt. így szokik d föld a rendhez, Földhöz a Rend. Bolond festő, hát ilyen fénytelen­színtelen a világ? Ezért súrolták-csiszolták évszázadokon át? Hát igen: add azt, ami van, ahogy van, hallihó nélkül, mellvéretlenül: mert minden többet jelent, mint ami, hisz semmi sincs egyedül.' Bolond festő, te jól tudod, hogy nincs, sosincs közöny, hogy Napok égnek minden szemben, minden utcakövön, t csakugyan ilyen szürke, seszinű ez a mégis-derűs égi Ideje, hogy a világ megtanulja: mi az egyszerűség. Ki szűkünk érzi a mindenséget: teremt. így szokik a föld a rendhez, Földhöz a Rend. Kis akt (bronz. IMS.) Feleségem (vörösmárvány, 1974.) Irodalmi oldalpárunk Illusztrációit Simon Ferenc szobrászművész alkotásaiból válogattuk. Az ablak frissen má­zolt rácsától az irodá­ban szúrós levegő ter­jengett. Kint még a szél is elmenekült a somogyi dombok mö­gé, így a kánikulai melegben csak a tikkadt eperfa árnyéka adott némi felüdülést. A három fiú némán kuporgott az irodában. Egy-egy közeli mo­torzúgás szakította meg a rájuk telepedő bágyadt csendet. Koszos rövidnadrágban, gyűrött, átizaadt trikóban vártak. A legöregebb lassan föltápász- fcodott, éá az ablakhoz botorkált. — Szerintem elmúlt nyolc. — És akkor mi van? — nézett a széke elé a kövér. ' — Itt alszunk? — nyösszentett Zoli az ablaknál álló felé. A kövér höhörészni kezdett, mi­közben az olajos falba vájva a körmét, rajzoigatott. — Má j rázol, mi? — Ha van anyád vagy apád, in ár jönnek érted. Tutti, hogy út­ban vannak, aztán borulhatsz a nyakukba. Mehetsz haza! Vagy íntézetis vagy? — fordult a leg­öregebb fiú Zolihoz. • — Nem, á, döhogy — rázta ré­mülten a fejét a kicsi1. — Mi azok vagyunk — bökött a kövérre, majd Zoli mellé huppant a földre. — Volt valami balhéd1? — Semmi. — Oké. így gilt. Senkinek semmi köze ahhoz» amit előadtál. Még ezeknek se itt! Az ősökről nem is 'beszélve! Az ajtóban hirtelen megzörrent a kulcs. Civilruhás férfi lépett be, (mögötte kint három rendőr állt. — Fiúk, gyertek! Mentek haza! A kövér és a langaléta kelletlen mozdulatokkal összeszedték a cók- mókjukat, és csoszogva sliattyogtak az ajtó felé. — Haza? Hö-hö! — vigyorgott társára a kövér. — Te még maradsz! Nem jöttek még érted — húzta be maga mögött az ajtót a civilruhás. Zoli bágyadtan visszahuppant a székre. Mikor fog hazamenni? Ki fqg értejönni? Óra nem volt nála, az idő mú­lását a besötétedésből érzékelte, aztán már abból sem. — Éhes vagy? — nyitotta rá az áj tót egy fiatal nő. Amikor a műcsontdobálás meg­kezdődik, eleinte minden jól megy. Az ebek szorgalmasain elvághatnák a műcsontért, szájba kapják, visz- Ezáhozzák és leteszik a gazdi, ez esetben az idomár lábához. A baj most is Aurélnál kezdődik eh. Az •idomár eldobja a csontot, de Aurél meg sem mozdul Közönyösen maga elé néz. Barátom felesége elmegy a műcsontért, és visszahoz­za. Az idomár meglóbálja az orra előtt, aztán újra eldobja. Semmi, Aurél közönyösen néz. Könyörög­nek neki. .Aurél okos kutya, visz- szahozza a csontot. Na, Aurél! Ugrik Aurél!” — Aurél nem ug­rik. Az idomár előkap egy korbá­csot, és végigvág rajta. Aurél nyü­szítve elmenekül a pajta mögé, amiben az álak is vannak. A töb­bi kutya intelligensen üldögél, va­karáját Várják, hogy mi lesz a dolog vége. Az idomár felesége bemegy az épületbe; és főtt búst hoz elő, és egy velős csontot. A csontot a fér­je markába nyomja. — Ezzel próbáld meg — biztat­ja, eztán a húsdarabokkal bemegy az épület mögé. Csalogatja, eteti Aurélt. Aurél előjön, elfogadja a húst. Az asszony diadalmasan fel­kiált: — Gyerekek! Aurél elfogadja a húst! S Aurél, mint aki valami nagy tettet hajtott végre, újra megjele­nik a kutyák körében. Önelégült, elfogadta a húst! A többi kutya, akik csak annyit tettek, hogy en- •gedelmesen visszahozták a mű- csontot, nem nagyon értik a hely­zetet. Egyik beleugat a levegőbe. Kap is a nyakába egyet a kor­báccsal mindjárt. Felnyüszíit, me­nekülésre fogja, de a következő ütés megállítja, és vezényszóra le­ül. — Mit gondolsz, ha eldobom ezt a csontot, visszahozza? — kérdezi az idomár a feleségét. — Várj. adok neki még egy kis húst — mondja, aztán a kezéből eteti. Bal kézzel közben simogatja a kutya füle tövét. Aurél megbo- csátóan néz a házaspárra. Az idomár odamegy hozzá, meg­szagol tatja vele a velős csontot, aztán eldobja. Csoda történik. Aurél engedelmesen utánaveti magát az eldobott csontnak. _ — Na ugye — mondja a szép szőke idamámé Aurél nagy ugrásokkal halad közben a velős csont felé. Szájába kapja, megáll egy pillanatra. — öregem, ez a pedagógia — mondja a barátom elégedetten. Ttálbólintok. Aurél velős csonttal a szájában megindul, de nem felénk, hanem fez ellenkező irányba. Esze ágában Sincs visszahozná a csontot. Nagy szökkenéssel. átugorja a kerítést, 'és eltűnik a mező bokrai között. Összeállította: Rékasy Ildikó Zoli megrázta a fejét. Még ha ■bededöglene se kellene tőlük a ka­ja, gondolta. Majd otthoni! Csak ne Anya jönne érte! Az nem tud mást, csak sírni, meg jajveszékel- ni. Pedig ő igazán leírta, hogy ho­vá megy. „Elmentem a Balcsira a haverokkal, hétfőn jövünk, csűrni mindkettőtöknek! ” •Nem lett volna semmi baj, ha élég az az ötszázas, amit kiemelt az anyja pénztárcájából. De Daca kiszúrta, hogy van nála. Rögtön az első nap elköltötték. Rengeteg hiút vették rajta, ő életében any- hyi üveget nem látott egyhalom- ban, mint akkor. Pontosan nem emlékezett rá, de valahol Siófok körül húzódtak meg éjszakára egy kőházban. Igen, Daca törte fel. Mindenki majrézott, senki nem tnent vele, de szólni se mert a bandából senki, hogy ez nem lesz nyerő. Zoli tudta, hogy ha szólni mer, hazazavarják, mint kisfiút. Ez volt élete első kalandja, gon­dolta,, az első nap után nem fog hazakullogni, hogy utána lent a téren mindenki őrajta röhögjön. Akkor este, már az első pohár bortól táncolt körülötte a szolba. És lányok is voltak, valahol Szán­A fasizmus áldozatainak emlékére (emlékmű-terv, 1983.) tódnál csatlakoztak hozzájuk. Égy közülük nagyon rendes volt hoz­zá, simogatta, meg mindenfélét csinált vele. Először megijedt, de az ötödik pohár után már lebegett a lány karjaiban. Igen! A haverok befogadták. Öt is egyenlő felnőtt számba vették! Nem ugratták, nem gúnyolták. Sajnálta akkor es­te, hogy csak ötszáz forintot ho­zott el, pedig az anyjánál legalább volt még három ötszázas. Másnap délután összepakolt a társaság, és tovább állt. Magukkal Vitték a lányokat is. Zoli remekül érezte magát, a sok bortól még mindig kótyagos volt. A délutánt a Balatonban töltötték. Átmásztak a srand kerítésén, a lányokat át­emelgették, és nem kellett fizetni. 1 Este Daca új ötlettel állt elő. Tíz kilométerre] odébb, mondta, 'van egy eldugott kisbolt. Néhány év óta rendszeresen ki szokta rá­molni, pia van bőven, ismeri a he­Szűcs Mariann: A nagyfiú lyi viszonyokat. Ha szomjas a társaság, akikor irány a bolt! Zoli most se mert aggályoskod­ni. Szepezdi, a hatodik emeletről, aki csak egy évvel volt nála idő­sebb — most járta a nyolcadikat i—, célzásokat tett, a buli veszé­lyességére, de a többiek körberö- 'högték, sőt a fenébe akarták el­küldeni, ha ilyen máj rés. Zoli kényszeredetten vigyorgott a töb­biekkel, de titokban Szapezdinék ádott igazat, és sajnálta, hogy mindenki ugratja. De hát, gondol­ta, ez kisebb fiú, mint én. Az akció sikerült. Óriási zsák­mánnyal fölpakolva baktattak a közeli erdőbe. Daca ismerte a he­lyet, a társaságot ő vezényelte. Azt mondta, hogy hálából azért, ■amit tettetek értem a télen, és a gépházba hordtétok a kaját, most én vendégellek meg benneteket! Egyébként a társaságból senki bem tudta, hogy ki ez a Daca, és hogyan kavarodott a telepre. Ná­luk három-négy évvel' biztos, hogy idősebb volt, fantasztikus izmok­kal, és szenzációs szöveggel. A la­kótelep összes lánya bele volt esve 'Dacólba. És aki Dacával haver, az biztos, hogy nagyobb eséllyel hó­díthat meg egy lányit, hiszen ki­dül! esz tett, tyúkmellével lezseren közölheti|, hogy kisanyám, majd Szólok a Dacának. Zoli az erdei tisztáson teljesen elérzékenyült, de senkinek nem mondhatta el, nehogy kigúnyoljáík. Minit a mesékben! A fiú elindult szerencsét próbálni, és elér egy nagy kerek erdőibe... — gondolta, iés örült, hogy a sok-sok balhé, amit csináltak az előző két nap alatt, valahogy az erdő fái között Végleg eltűnik. A zsákmányt kisorsolták, vita hem lehetett. Zolinak 4 üveg bor, 2 doboz cigaretta és 1 db pattaná­sos képű lány, valamint egy zör­gő bokor jutott. A lány nem volt megelégedve a kisorsolt 'borral, fezért fogta magát, és élbotorkált a sötétben. Zoli a káromkodásokból, vihogásokból, üvegcsörrenésekből következtetett a pattanásos útjára. Már az alvás határán volt, ami­kor a lány egy üveget kotyogtatott a füléhez. — Hapikám, ez a kemény! Ezt kóstold meg! — azzal fölhajtott égy kortyot, és Zoli kezébe nydm- *ta. Zoli kuttyantott egy-két kor­tyot; és elkezdett csuklani, A lány szentségeivé döngette a hátát. (Aztán elcsitult az egész társaság. •Néhol ernyedt szuszogást, horkan- 'tást, libegőst lehetett hallani, de (aztán csak a tücskök és a közeli (mocsár békáinak kánonja lenge­dezett a fák között. A díszes társaság, akár az úttö- rőtáJborok éjszakai riadóinál, ke- •mény szavakra ébredt. — Gyerünk! Felkelni! Egy-ket­tő! — villogtak a zseblámpák. A kábulatból csak az őrszobán tért magáihoz Zoli. A banda, Daca kivételével, ott bóbiskolt, gyűrő- dött az előtérben. Mikor pattanha­tott meg Daca? Zoli a frissen festett ablakrács­hoz ment. Az eget kémlelte, hát­ha valamilyen csillag utat mutat­na neki! Mindegy, nézett a foltos Holdra, az a lényeg, hogy Apa egy szuperfej, aki őt megérti, és mind­járt itt lesz! Az eperfára egy macska kúszott fel. A sötétben csak a szeme vil­logott, és a farka neszezett a le­velek között. — Cicc, ci-ciccc! — súgta a fiú. A macska megáll t, derm ed ten nézett farkasszemet a fiúval, aztán egykedvűen folytatta az útját. Zoli leült, nem volt mit tovább­gondolnia. Apját várta. Minden idegszálával az ajtóra figyelt. Igen, apa biztosan megérti őt, hi­szen jófej, haver. Apa mindjárt itt lesz; és kihúzza őt ebből az egész grimlbusziból. Minden rend­bejön. Elmegy nyáron, még egy hó­napra valamit szedni egy téeszbe, és összejön anya ötszázasa. Nem gond! Nem léhet gond. Daca egy szemét, mondta a nyomozó is, hogy régi ügyfele a rendőrségnek. Miatta van ez az egész. Apa, hát persze, ő az egyetlen, aiki megért­heti. Csak már itt lenne! Csak már... Összerezzent, amikor az ajtóban újra megzörrent a kulcs. Végre! Megjött Apa! A Civilruhás most rendőrök nél­kül jött. — Gyere, kisfiam! Hazaviszlek. Zoli fürgén összepakolta kis­bugyrát, és ment a nyomozó után. Amikor beültek a rendőrségi autóiba a férfi megsimogatta a fiú fejét. — Ne búsulj, öreg! Zoli mosolyogva ráné­zett a férfira Apa is mindig ezt szokta mondani neki. Jóleső érzéssel fúrta magát az ülésbe. Néhány perc múlva egy kétemeletes csa­ládi ház előtt állt meg az autó. — Apa hol van? — Nem tudom. Reggel hazavisz­lek, de most itt alszol n állam. De- fürdasz, eszei, hunysz egy nagyot. Na, ugrás! Zoli nem moccant. —i Apa hol van? A férfi kényszeredetten megva- Ikarta a fejét. — Apádék azt üzenik, hogy nem énnek rá érted jönni, csak holnap. Gondoltam, ne az őrszobán bóbis­kolj, azért hoztalak haza, ide hoz­zánk. Zoli kidülledt szemmel nézte a férfit. Hang nem jött ki a torkán, csak a szája mozgott. — Nem érnek rá? Nem érnek rá? Dúsa Lajos; Kórházkert Végre kigyógyulhatsz bajaidból, nagyvizitet tart éppen az ősz. Hajnali dértől alvad a nyílt seb, ónosesőtől varasodik. Múlik a láz már és tehetetlen kis daganattá ráncosodon zúzmaradíszes tiszta fehérben látod, alig van kínod, alig. Ködburkában a nemleheteknek mint a vetélök magzata ülsz- Télmama fürdet fagykloroformban kései rózsák bimbai közi­FlgyelmeitotA (bronz, IMS.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom