Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-24 / 251. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1987. OKTÓBER 24 Hogyan ól ön? A hatvanéves vendéglős — Ha azt mondom, harmincévesen szegődtem el a szakmába, igazat is mondok, meg nem is. Nézze, nekem a nagyapám lacikonyhás volt Jászberényben, az apám hentes és korcsmáros, — ez még mindig a régi, antivi- lág — s bár szemem láttára dolgoztak, részem volt a munkájukban, (mert valamikor a gyereknek is jutott feladat a szülőéből,) nos, akkor se készültem vendéglősnek. Olyannyira nem, hogy az akkori József Nádor Gimnáziumban készülődtem az életre. Nem volt az unalmas készülődés, mert közben égett a világ, elért hozzánk is a második világháború minden borzalmával. No hát én 1945 helyett 1947- ben maturáltam, mert 45- ben az apám maga mellé vett, hentesinasnak. Két év munka után tértem vissza ez iskolapadba. Biztosan nem ártott. Kiss Jánost nemcsak Jászberényben, hanem talán fél országban ismerik. ö a VENDÉGLŐS, végig csupa nagy betűkkel. Egy Jól öltözött, gondosan ápolt úr, akinek csak mosolya van emberek között, — s tán rosszkedve is csak olykor olykor álmában. Mesélik Berényben, egyre divatosabb nála, a Lehel étteremben rendezni bankettet, lakodalmat, találkozót — mert hangulata van, szolid ára és kedvezménye a szerződéses étteremnek. Mások emlékeznek rá, a megye jóhírű vendéglőit, csárdáit, — például a hor- tobágyszéli Patkóst, a Százszorszép presszót — Kiss János nyitotta meg, s volt türelme dolgozni a^rt, hogy megismerjék, megszeressék. És Kiss János márciusban betöltötte élete hatvanadik esztendejét. Gondolhatná bárki, élvezi a nyugdíjaskort, semmi gondja többé vendéglővel, étteremmel, vendégekkel. És Kiss János már két éve szerződéses vendéglős. Jászberényben a Lehel éttermet igazgatja, irányítja —mondják sokan, újra híressé tette. — Igaz, lehetnék nyugdíjas, de ez, a szerződéses lehetőség eszembe se juttatta az obsitot. Sokan tudják a szakmában, ez az étterem veszteséges vol, ráfizetéssel működött sok éven át, s bizony, nem is volt már igazi vendégfogadó Pedig (vagy talán inkább; bizony) negyven dolgozója volt, helyettes vezető nem is egy, s mégis.. . No- hát, amikor átvettem, igaz, választottam, de maradt egy vezető, egy adminisztrátor, meg 17 dolgozó. Amikor Így, együtt kezdtük a munkát volt 300 előfizetéses étkezőnk naponta, most ötszázhuszonhat és 400 diák napi élelmezése is a feladatunk. A la carte? Nem panaszkodhatunk. A vendégeink se, azt hiszem, az árainkra. Ugye emelkedett ezen a nyáron a sör, a colák ára? Miért kell nekünk akkora haszon rajta, amennyi lehet? Nálunk olcsóbb lett a cola is, a sör is. És ugyan kinek a legjobb, ha nő az áru forgási sebessége? Évente 15—16 tanuló van a keze alatt. Pedig kemény főnöknek ismerik. — Igaz, így igaz, kemény főnök vagyok, mert a jelszavam az: a vendégért mindent. Mondom is, hagyom is a kívánságaimat az utódoknak; először is, nagyon szeressék a vendéget. Másodszor; nagyon szeressék a szakmát. És harmadszor; tanuljon meg minden ember vendégként vendéget fogadni. Értenek, ugye? Aki ezt a három tanácsot elfogadja tőlem, már nem lehet rossz a szakmában. A tanácshoz nem árt tudni; Kiss János hajnaltól késő estig bent van az étteremben. Bonyolítja az időnként bonyolult árubeszerzést, ügyel a rendre, a tisztaságra, — ha rendezvény van náia, nem rest az ajtóban állva köszönteni a vendégsereget — s amikor egy-egy lakodalom, találkozó után számlát állít ki — gondosan fölvezeti, hogy ételre például tíz százalék kedvezményt ad. ötletekben kifogyhatatlan: az autós bálra még sokan emlékeznek — igazi autó állt a Lehelben, s a jogosítvány ott volt a táncrend mellett. Ha gondosan fésült, fején nem csillogna sok ezüstszínű hajszál, el se hinném, hogy elmúlt hatvan. — Pedig nekem az a hatvanadik születésnap nagyon nagy ünnep volt. Egyszerre volt születésnap, meg negyvenedik éve a munkáséletemnek, s ugyancsak négy évtizede, hogy tagja vagyok a pártnak és szakszervezetnek. Tudják ezt rólam a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnál is, hiszen szívhezszóló szép táviratban köszöntött márciusban az igazgatóm. Amikor a szerződést; megkötöttük, havi 1 millió forintos forgalom volt a cél. Mit mondjak? Nem panaszkodom, de fogom is a vendéget tisztességesen. Jövőre, is élni, dolgozni kell, s hiába élünk szűk esztendőket,, nekünk jó reményeink vannak, s egyre nagyobb a vendégkörünk. Miért is gondolnék a nyugdíjra? Kiss Jánost úgy is ismerik a szakmában, mint pontos fizető. Nem adósa senkinek, fizeti becsületesen a szállítóit, a szolgáltatókat, s teljesíti a szerződésben vállaltakat is. Nem, egy szóval nem mondja, hogy fáradt, hogy sok ez a sok munka már. Hanem szabad időről, hobbiról, különféle kedvtelésekről hiába kérdezné bárki. Szerencsés ember, a munkája a hobbija. — Tudja — hunyorít —, nyáron mondtam a feleségemnek, elmegyünk már egy fővárosi, nagyhírű étterembe, láss olyant is, hátha én meg tanulok valamit. Őszintén szólva nem volt erre alkalmam, sőt akkorát csalódtam mint egy ágyú. Ezért nem is mondom, hol, mi történt velem, mint vendéggel. Ügy látszik, abban a valamikor patinás étteremben még nem jöttek rá: első és mindenekfölötti a vendég. Ha már vendéglős az ember! (Fotó: Nagy Zsolt) S. J. A visszanyert idő Nyugodt mederbe terelődött Tóth Péter élete. Mint a nyugdíjasok zöme, ő is időmilliomos lett. A nyugodtság azonban nem jelent egyet a visszafogottsággal. A nyugdíjazás nem hozott teljes visszavonulást. Több oknál fogva sem. Mert az egykori rajztanár ma is aktív pedagógus, a Bethlen Üti Általános Iskola tehetséges fiataljaival foglalkozik. A törökszentmiklósi iskolához kötődő szálak nem lazultak meg, de most már több ideje jut mindarra, amire az élet mindennapos feladatainak teljesítése során ezideig csak elvétve tudott egy-egy napot vagy csak rövid órákat kiszakítani. — Hogy mindig is festettem, én azt foglalkozásom természetes velejárójának tartottam — mondja az iskolához közeli lakásán, amelyben bárhová néz is az ember, a kiegyensúlyozottság jegyeit fedezheti fel, a környezet harmóniája a belső béke érzetét kelti. Akvarel- leken és olajképeken időz el a tekintet. A házigazda életviteléről árulkodnak az alkotások. A művészethez való viszonyáról, pontosabban, hogy a‘ festés milyen szerepet is töltött, tölt be az életében már maga szól; — Gyermekkoromtól ösztönösen vonzódtam a rajzoláshoz, így aztán szerencsémnek tudható be, hogy annak idején tanáraim fölfedeztek”, majd pedig a rajztanári pálya választására ösztönöztek. A főiskolai évek óta festek, de soha nem tekintettem magam hivatásos művésznek. Tájképeit nézem, csendéleteit, portréit. A látvány ellentmond a szavaknak. Többről van szó, mint valamiféle kedvtelésről. Ezek a festmények bizony a művészberkekben is megállnák a helyüket. Mi lehet akkor a titok nyitja? Mert Tóth Péter minduntalan elkanyarodik a témától. Szívesebben beszél munkájáról, a rajz- pedagógiáról. Végül is ez töltötte ki az életét. Tizenöt évig volt megyei szak- felügyelő. Szakmai cikkeket publikált, pedagógiai pályázatokon nyert díjakat. A legnagyobb elismerést is azért kapta, amikor az országban az elsők között adták át neki a pedagógusok legrangosabb kitüntetését, az Apáczai-díjat. — Mozgalmas volt az életem. Mindig izgatott, foglalkoztatott valami, a barkácsolástól a csillagászatig minden érdekelt — mondja és meg is mutatja az udvaron felállított saját készítésű tükrös teleszkópot, no meg azt a csillagtérképet, amelyet ő szabadalmaztatott, s az oktatásban hasznosítják azóta szemléltetőeszközként. De a festészet ugyancsak végikísérete életét. Igaz, félrehúzódva, a nyilvánosság elől elrejtőzve alkotott. Most viszont, több kép kerül ki keze alól, mint remélte. a visszanyert idő lendületet adott ehhez a munkához is. Tóth Péter következetes maradt önmagához. Most sem a művésszé válás ambíciója hajtja. A háttérben meghúzódva, mégis mind többek örömére veszi kézbe az ecsetet. Barátok, ismerősök, érdeklődők kopogtatnak be hozzá, hogy megtekintsék az újabb alkotásokat és hogy Tóth Péter életének bölcsességét lessék el. Azt, hogy nemcsak a látványos siker igazolja az embert. Ami igazán fontos az életében, az az ember személyes, legbensőbb ügye marad mindig. A nagy elhivatottságok, a nagy szerelmek önmagukat igazolják — mert véglegesek egy egész életre szólnak. Sz. Gy. Addig mondtuk, Naplemente bearanyozva írtuk. idős olvasóinkkal együtt kritizáltuk, amíg lám, megszűnt. Arról a bizonyos havi 150 forintról van szó, amelyet tavaly november elseje óta minden olyan idős embernek fizetnie kellett, aki az idősek klubjának rendszeres látogatója. Legutóbb vezsenyi nyugdíjasok mondták el panaszaikat a klubdíj miatt. A kisnyugdíjasoknak valóban gondot jelenthetett a havi 150 forint megfizetése. Októberben a televízió képernyőjén hallottuk Bányász Rezsőtől, a kormány szóvivőjétől: a Minisztertanács úgy intézkedett. — tekintettel az időskorúak amúgyis nehéz életkörülményeire — hogy ezt a fizetési kötelezettséget megszünteti. Érdeklődtünk, a megyében várható-e már novemberben az új intézkedés hatása? Azt a választ kaptuk, hogy minden bizonnyal november elsején már egy Idősek klubjában se kérik a havi 150 forintot. — s — Házasságuk történetéről napokig mesélhetnének, ha tudnák, hogy mikor kezdődött. Ami biztos, hogy a Jászberényi Egyesített Szociális Intézet Idősek Klubjában találkoztak először. Talán a nagyteremben, ahol együtt — nem egy asztalnál, de egymással szemben — ebédeltek, ott mélyedt először egymásba a tekintetük. Talán az egymásnak elmondott szavakkal is az elfogyasztott ebédet dicsérték, vagy szidták, de lehet, hogy olyan ritkán elhangzó fontos bejelentéssel kezdték a beszélgetést, hogy: szép időnk van. A sejtések az idén váltak bizonyossá. Akkor, amikor az Ábrahámhegyre szervezett közös kirándulás előtt Sanyi bácsi kérte, hogy az autóbuszon őt klubtársa. Margitka mellé ültessék. Ügy történt, és a 78 esztendős özvegy Balog Sándor Jászberénytől a Balaton partjáig végigbeszélgette az utat a mellette ülő — akkor már tudta — szíve választottjával. a 70 éves múlt özvegy Boda Józsefné, született Gál Margittal. A kirándulásról hazatérve gyorsan határoztak. Az özvegységben megfakult karikagyűrűk kifényesedtek, megtartották az eljegyzést. Beiratkoztak és a 3 hónap elteltével október 17-én délelőtt Jászberényben az Idősek Klubjában örök hűséget esküdtek egymásnak a helyszínen megjelent anyakönyvvezető előtt. A szertartás után a klubtársak és az intézmény vezetői fejezték ki jó kívánságaikat és adták át ajándékaikat az új házaspárnak. Az ünnepi ebédet — ahol az ünnepeltek gyerekei és unokái is részt vettek — zeneszó kísérte és zenére vigadtak, nótáztak, még táncoltak is a késő délutáni órákig. Találkozik A szeptember, október évtizedek óta a nyugdíjastalálkozók időszaka. Így van ez az idén is. Sorra kapjuk a meghívókat vállalatok, szövetkezetek, intézmények értesítenek bennünket, hogy a szokásos évi nyugdíjastalálkozót a hónap melyik napjára tűzték ki. Szeptember 30-án az Állami Biztosító megyei igazgatósága hatvankét nyugdíjasát vendégelte meg a találkozón. S hogy a háromNéplapos nyugdíjasok a szolnoki újságiróklubban m Az AB nmrdUastalálkozéJin FOlbp Zeitén megyei Icazgató a vállalat életéről munkájáról Is tájékoztatta a régi munkatársakat ezer forinton aluli járandó- ságú idős volt dolgozóiknak is csináljanak jókedvet a találkozóhoz, szeptember 20- án 23 ezer forint segélyt postáztak a megyei központban. A háromezer forintnál kisebb nyugdíjasok bizonyára örültek a pénzintézet gondoskodásának. Egyszer magunkról is szólhatunk a nyugdíjasok fórumában. A múlt héten szerkesztőségünk és a Lapkiadó Vállalat is megrendezte szerény kis nyugdíjastalálkozóját Szolnokon, illetve Jászberényben. Tizenkét nyugdíjasunkat köszöntöttük sok szeretettel, s kísértük el őket Jászberénybe hűtőgépgyári és városnéző sétára. A bor mint gyógyszer Az ókori gyógyászat ne csak tisztán rendelte a bo hanem gyógyfüvekkel k szült, gyógyborok, alakj ban is. Plinius a Histoi Naturales című művébt már több mint hatvi gyógybort írt le. A közé korban a szerzetesek — ókori írók nyomán — á mentették a gyógyító hat sú bor eszméjét. Borral k szült sok gyógyszer. Főleg 16—18. században játszott bor igen fontos szerepet betegszobákban. Különös« nagy hírre emelkedtek e t kintetben a mi tokaji bo különlegességeink. Fertő betegségek esetében a b és a konyak igen kitérj» ten használatos. De mi századunk elején is a b rendelése minden fertőz lázas betegnél az orvos nem mulasztott teendői k zé tartozott. Az újabb korban beha élettani kísérletek és vizsg latok igazolták, hogy a b (napi 40 gramm alkohc csökkenti a lázas beteg f hérjekiválasztását. Enn szesz, igen gyenge borból f liternek erősebb borból decinek felel meg, teh bátran rendelhető. Dr. P ton francia orvos szerint bor kitűnő előzetes védek zőszer (profilacticum) vá tóláz és tífusz esetén. A b baktericid hatásával vilá szerte több kutató foglalk zott. A magyar Ampelolt giai Intézet vizsgálatai szí rint hígítatlan. kereken i v/v % alkoholtartalmú, gramm/liter savtartalmú fi hérborok 15 perc alat minden esetben megölték nagy mennyiségben hozz: juk kevert tífusz bacilus« kát. A borban levő savak jelentős baktericid hatási ak. Francia adatok szerir a sok bort termelő és f< gyasztó vidékeken arányié kevesebb a tüdő megbeteg! dése. Emésztőszervek mei betegedése esetért a fogyás; tott vörösbor összehÚJ (adstringens), az utóerjedé ben levő fehérbor pedig ha: hajtó (purgatív) hatási Egyszerre alkalmazható bor tápanyag- és gyógyszel ként a cukorbetegeknél. Hé zai és külföldi klinik; vizsgálatok szerint napont 0,5—1,0 liter bor fogyasztó sa jelentősen visszaszorít»] ta az acetonitrát, csökker tette a cukor- és íehérjeki választást. Vérszegénységr jó a vörösbor, lábadozá idején pedig elsősorban Tokaji aszú igen előnyös. A modern élet sok izgal ma, az agyvelő fokozott te vékenysége erősen gátolja a emésztőmirigyek működé sét. A bor e gátlásokat ké pes feloldani. Ezért helye az étkezést borral kiegészí teni. A bor viszonylag cse kély alkoholtartalma elő nyösen hat az idegekre, szívre és az érrendszer« csökkenti a lelki feszültsé geket, amelyek érszűkít hatásúak. A bor tágítja a ereket és hozzájárul ahho: hogy a szívizom több vér hez jusson. Azokban az or szágokban, ahol jelentős borfogyasztás, lényegesei kevesebb a szívbetegek szá ma és ritkább a szívinfark tus is, mint ott. ahol a égetett szeszes italok fc gyasztása a nagyobb. Dr. Mercz Árpád (Megjelent a Kertészet é Szőlészet c. szaklapban) Összeállította: Sóskúti Júlia
