Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-23 / 250. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. OKTÓBER 23. Ködoszlatók A köd mintha szövetségesül szegődött volna a fegy- verzetkorlátozás amerikai ellenfeleinek. Ha „rajta” múlik, ugyanis aligha érkezett volna meg Moszkvába az amerikai külügjgohjL- niszter. George Shultz azonban fölült a helsinkiben a vonatra, s így időben megkezdhette tárgyalásait Eduard Sevardnadzéval. Ennek az eszmecserének pedig afig- hanem világtörténelmi eredménye lesz, hiszen sem a Szovjetunióban, sem az Egyesült Államokban nem kételkednek abban, hogy a két külügyminiszter most már készre formálja a közép-hatótávolságú rakéták teljes megsemmisítéséről szóló egyezséget, ez pedig példátlan a történelemben, mert először fordulna elő, hogy két világhatalom önként lemond igen fontos fegyvereinek egy részéről. Eleddig ugyanis csak korlátokat szabtak a további fegyverszaporítás elé. Most viszont két teljes osztálynyi fegyvert, — a közép-, illetve az 500—1000 kilométer közötti hatótávolságú — ra-, kétákat — számolnak telj Péntekre vagy szombatra leméli a hírt a világ,, amely mintegy lábujjhegyre ágaskodva próbál bepillantani a moszkvai ködfalak mögé, hogy koronatanúja lehessen egy nagy eseménynek. Ilyen prizmán át kicsit szimbolikus is ez a köd: mintha sok esztendő haragos-sötét ködfüggönyét végre szétszaggatva jönne elő ez a megálla-, podás, amely egy hosszú és. sikeres fegyverzetcsökkenté-, si folyamatnak éppúgy in-, dulópontja lehet, mint a második enyhülés korszakának. Ezek hát a mai — már. nem is túlzottan optimista — remények. Hiszen mind-, két fővárosban hangsúlyozták, hogy a már csaknem kész eurorakéta-szerződésen túl megvitatják a hadászati rakéták és más nukleáris töltet-hordozók 50 százalékos csökkentésének ideáját is. És természetesen szó lesz az újabb Gorbacsov—Reagan találkozóról, amely már a harmadik lehetne a sorban. S minden szempontból sorsdöntő, mert ezen írnák alá az egyezményt. No meg az is egy jelképszerű tény: majd 15 esztendő után újra látogatást tenne az egyik nagyhatalom vezetője a másik fővárosában. A közeljövő ilyen forgatókönyvét Írhatják meg ezekben a napokban George Shultz tárgyalásain, ha azok sikeresek lesznek. Amennyiben igen, akkor bízvást hiheti a világ, hogy a nemzetközi viszonyok makacs ködfelhői dacára jobb lesz a politikai közlekedés a nyolcvanas évtized vége felé, mint volt a kezdetén. Avar Károly Indiai erük — Tamil tigrisek Heves közelharc Jaffna utcáin Az indiai erők birtokában vannak már a katonailag fontos létesítmények és épületek Jaffna városban, de a tamil „tigrisek” fanatikus megszállottsággal védelmezik térben egyre szűkülő állásaikat. A csütörtöki badi- helyzetről kiadott közlemények szerint a jaffnai utcákon heves közelharc folyik egy-egy épület ellenőrzéséért. A Jaffnát keleti és nyugati irányból körülzáról két indiai hadoszlop a város szívében egyesült. Az indiai haditengerészet csütörtökön először avatkozott be a harcokba. A város közelében hadihajói lőtték az LTTE kiépítette kikötőhidat és jóné- hány motorcsónakot megsemmisítettek. Egyelőre nincs hír arról, hogy volt-e foganatja az indiai békeerők felhívásának, miszerint kegyelemben részesülnek azok a gerillák, akik lerakják a fegyvert. Szovjet—amerikai tárgyalások Eduard Sevardnadzc és George Shultz kézfogása (Telefotó: TASZSZ — MTI — KS) (Folytatás az 1. oldalról) hárköszöntőkben hangzott el, s a szövegkörnyezetből arra lehet következtetni, hogy Shultz elsősorban a szovjet—amerikai kapcsolat- rendszer általános fejlesztésére gondol, míg Sevard- nadze a konkrét feladatra összpontosított. Chartas Redman és Sen- nagyij Geraszimov komolynak és tárgyszerűnek minősítette az első napi tárgyalásokat. A Redman szavai szerint építő, a problémák megoldására összpontosító megbeszélések csütörtökön az éjszakába nyúlóan folytatódnak. A két miniszter mindenekelőtt a rájuk váró munka pontosabb meghatározásával, ügyrendi kérdésekkel — mint a munkacsoportok száma, összetétele és feladatai — foglalkozott. Shultz és Sevardnadze első, mintegy kétórás megbeszélésén először az emberi jogok kérdéseiről és humanitárius problémákról esett szó, majd a közepes hatótávolságú és a hadműveletiharcászati rakéták témájára tértek át, de még mindig négyszemközt. A rakétafegyverek problémájának megvitatását szűk szakértői körben folytatták, szovjet részről Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára és Alek- szandr Besszmertnih külügyminiszter-helyettes, amerikai részről Rozanne Rid- gway államtitkár és Frank Carlucci nemzetbiztonsági tanácsadó volt jelen. Ugyanebben a körben folytatódtak a miniszteri megbeszélések ebéd után, amikor a tárgyalásokra szánt idő 60 százalékát a rakéta-kérdésre, a fennmaradó időt a hadászati fegyverek korlátozásának megvitatására fordították. A miniszterek tehát három témakörrel, a közepes hatótávolságú fegyverek, a hadászati fegyverek és az emberi jogok kérdéseivel foglalkoztak az első napon, este pedig tájékoztatót hallgattak meg a regionális válságokkal foglalkozó munka- csoport tevékenységéről. A megbeszéléseken megvonták a szovjet és amerikai küldöttségeknek a nukleáris és űrfegyverzetről folytatott genfi tárgyaláson végzett munkája mérlegét, elsősorban abból a szempontból, hogy a két külügyminiszter szeptemberi washingtoni találkozóján elért elvi megállapodásnak megfelelően miként készítették elő a szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú és had- műveléti-harcászati rakéták felszámolásáról szóló megállapodás szövegét. Egyebek között részletesen megvizsgálták azokat a kérdéseket, amelyeket a küldöttségeknek Genfben egyelőre még nem sikerült teljes mértékben egyeztetniük. A felek nagy figyelmet szenteltek a fegyverzetkorlátozás és -csökkentés terén teendő lépéseknek. Ezzel összefüggésben megállapították, hogy a leszerelés problémáinak egészét felölelő tárgyalásoknak újabb ösztönzést adhat a hadászati támadó fegyverzet 50 százalékos csökkentését előirányzó megállapodás előkészítésében történő előrelépés. Szovjet részről hangsúlyozták, hogy már a közeljövőben lehetségessé válhat ilyen előrelépés az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvei kölcsönös tiszteletben tartása alapján, ami minden kétséget kizáróan feltételezi az ABM-szerződés szigorú betartását. Amerikai részről fenntartásokat hangoztattak, amelyek lényege, hogy változatlanul ki akarják vonni a megállapodás kereteiből az amerikai űr- fegyverzet kifejlesztésének kérdését. Mindamellett megértés mutatkozott abban, hogy a hadászati támadófegyverzet és a világűr kérdésében intenzívebbé kell tenni a mindkét fél számára elfogadható megállapodások kidogozását. Eduard Sevardnadze csütörtökön ebédet adott George Shultz és kísérete tiszteletére. Ezen szovjet részről megjelent Dmitrij Jazov honvédelmi miniszter, Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára, Vlagyimir Ka- mencev, a Minisztertanács elnökhelyettese, számos minisztériumi és főhatóság vezetője, a tárgyalások szovjet és amerikai részvevői, valamint más hivatalos személyiségek. A tárgyalások pénteken folytatódnak. Külön siltéközpont létesül Kongresszusra készül a Kínai KP Pekingben sajtóértekezleten jelentették be, hogy külön sajtóközpontot hoznak létre a Kínai Kommunista Párt október 25-én megnyíló 13. kongresszusának időtartamára. A sajtóközpont illetékes szóvivője szerint eddig több mint négyszáz kínai és külföldi újságíró kérte akkreditálását a kongresszus helyszíni tudósítására. Figyelemmel kíséri majd a pártkongresszus eseményeit többek között a kínai fővárosban működő 140 állandó külföldi tudósító, ötven újságíró lesz jelen Hongkongból, Makaóról és valószínűleg Tajvanról, s mintegy kilencven különtudósító érkezik Pekingbe húsz országból, köztük az Egyesült Államokból, a Szovjetunióból és az európai szocialista országokból. Az 1956. szeptemberében megtartott 8. pártkongresz- szus óta ez az első olyan kongresszus Kínában, amelynek nyitó és záróülésén jelen lehetnek külföldi újságírók is. Arra, hogy külön sajtóközpontot rendeznek be egy pártkongresszus alkalmából, még nem volt példa a Kínai Kommunista Párt kongresszusainak történetében. Úi chilei törvény Szigorú eljárások baloldaliak ellen A chilei juntával szembenálló politikai erők szerdán egyöntetűen az emberi jogok semmibevételének nevezték a katonai kormányzat által előző nap jóváhagyott „marxista-ellenes” törvénytervezetet. Az új törvény szigorú büntetéseket helyez kilátásba azok ellen, akik lehetővé teszik, hogy baloldali, marxista meggyőződésű személyek nézeteiket a sajtóban közzétegyék. A törvény kimondja, hogy ez utóbbiakat nem alkalmazhatják bizonyos „kényes” állásokban, így a tanári és újságírói pályán. MOSZKVA A tudományos szervezeteknek a teljes önelszámolás és önfinanszírozás rendszerére való átállásáról hozott közös határozatot az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány. A társadalmi-gazdasági fejlődés gyorsítására a párt XXVII. kongresszusán hozott határozat következetes végrehajtása megköveteli, hogy gyorsan hasznosítsák a tudományosműszaki haladás, a tudományos-kutató, tervező és technológiai szervezetek gyökeres átalakításának eredményeit. KUVAIT Rakéta csapódott be és robbant csütörtökön kora reggel egy tengerre telepített kuvaiti olajkikötő állomáson a Perzsa (Arab)-öböl északi részén. Az AP hír- ügynökség jelentése szerint feltehetően iráni tulajdonban lévő, kínai gyártmányú Silkworm típusú rakéta volt. A becsapódás idején hajó nem tartózkodott a töltőállomáson, de az állandó személyzet három tagja megsebesült. és komoly anyagi károk keletkeztek. NEW YORK Az ENSZ közgyűlése szerdán egyhangúlag elfogadott határozatban támogatásáról biztosította a közepes ható- távolságú és hadműveletiharcászati rakétákról szóló szovjet—amerikai elvi megállapodást. és felszólította a két ország kormányát: mielőbb kössék meg az erről szóló szerződést. STOCKHOLM Joseph Brodsky — oroszul író amerikai költő és esszéista — kapta meg az idei irodalmi Nobel-díjat. A díjat odaítélő Svéd Akadémia mindenekelőtt Brodsky költészetének intellektuális és érzelmi gazdagságát méltatta. Andreotti az Öbölről Végre kell hajtani a BT határozatát Az olasz külügyminiszter felszólította Iránt és Irakot, hogy minden módon sejtsék elő az ENSZ-főtitkár békéltető tevékenységét. Giulio Andreotti szerdán Rómában külön-külön fogadta a két ország nagyköveteit. A Biztonsági Takács soros elnöki tisztségét betöltő Olaszország külügyminisztere az értesülések szerint figyelmeztette a két országot: az ENSZ rendezési erőfeszítéseinek kudarca esetén azt a háborús felet, amely szembeszegül a rendezést szorgalmazó BT-hatá- rozattal, büntető intézkedésekkel sújtják. Andreotti szerdán találkozott Sedli Klibivel, az Arab Liga főtitkárával is. Az olasz külügyminiszter vasárnap New York-ban tárgyal Pérez de Cuellar ENSiZ-főtit- kárral. Űjabb iráni Silkworm-ra- kéta csapódott be csütörtökön a kuvaiti Mína el-Ah- madi nagyforgalmú olajkikötő körzetében. Az ország hadügyminisztériuma szerint jelentős károk és személyi sérülések vannak. A kuvaiti hadügyminisz- tériumi közlemény agressziónak minősítette az eseményt. A fegyver szerintük kínai gyártmányú Silkworm-raké- ta volt, amelyet az irániak lőttek ki az Iraktól részben elfoglalt Fáó-félszigetről. az Öböl északi pontjáról. Sza- lem esz-Szabah sejk, hadügyminiszter — részletesebb kifejtés nélkül — azt is közölte. hogy Kuvait intézkedéseket tesz az ilyen típusú rakéták elleni védelemre. Csütörtök este Hoszni Mubarak egyiptomi elnök közleményben ítélte el a Ku- vaitot ért reggeli támadást, bejelentve, hogy akár egyoldalúan, akár más arab államokkal összefogva Egyiptom kész segítséget nyújtani a megtámadottnak. Ez már a második alkalom, hogy az egyik legerősebb hadsereggel rendelkező Egyiptom elnöke felajánlotta aktív segítségét Kuvaitnak. Husszein jordá- niai uralkodó telefonon biztosította szolidaritásáról a kuvaiti vezetőket. Mitterrand hazautazott az NSZK-ből Sajtóértekezlet a hivatalos látogatásról Szerda délután repülőgépen hazautazott Hannoverből Francois Mitterrand francia köztársasági elnök. Az NSZK-ban tett hivatalos látogatásának eredményeit még elutazása előtt megtartott sajtóértekezletén értékelve kifejtette: A véleménycserék lehetővé tették Párizs számára Bonn politikájának jobb megértését. Közlése szerint a tárgyalások súlypontját a nyugat-európai államok közelítése, a közös Európa építésével kapcsolatos kérdések alkották. Mitterrand búcsúzóul is szükségesnek tartotta hangsúlyozni az atomelrettentés politikájának és így e francia stratégiának a fontosságát is, megismételve azt a véleményét, hogy — szavai szerint — a második világháború utáni „fegyveres békét” is a kölcsönös nukleáris elrettentés tartotta fenn. Újra rámutatott azonban, hogy országa e stratégiájával is a háború megakadályozására, nem pedig háborúk megnyerésére törekszik. NSZK-beli sajtóértekezletén ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Franciaország rendelkezni fog mindázokkal a fegyverekkel, amelyekkel más országok is rendelkeznek, s ezek közé sorolta a neutronbombát is. Könnygázgránáttal támadtak a dél-koreai Kvanzsn városban a kormánypárt elnök jelöltjére Ro Te Vu-ra. Ebben a városban hét évvel ezelőtt a rendőrség brutálisan támadott rá a tüntetőkre, aminek következtében sokan meghaltak (Telefotó: AP — MTI — KS) Gandhi nyilatkozata Imerikai katonai felszerelések Indiának Radzsiv Gandhi indiai kormányfő közlése szerint országa korszerű katonai felszereléseket kért az Egyesült Államoktól — és minden bizonnyal meg is fogja kapni azokat, legalábbis nagyrészüket. Á miniszterelnök csütörtökre virradóra ért haza washingtoni látogatásáról. Tárgyalásairól a re- pülőúton nyilatkozott indiai újságíróknak. „Mindmáig gyakorlatilag csak technológiákat vásároltunk katonai célokra az Egyesült Államoktól. Most viszont olyan eszközök megvételére terjesztettük be igényünket, amelyeket más forrásokból nem tudunk beszerezni” — mondta. Az ázsiai ország legfőbb katonai szállítópartnereként a Szovjetuniót tartják számon hosszú évek óta a nyugati szakpublikációk. A miniszterelnök elégedetten beszélt Reagan amerikai elnökkel folytatott tárgyalásairól. A két évvel ezelőtti találkozónkon elhatározott célokat elértük, most új szakaszt nyitunk a kapcsolatok fejlesztésében — mondta az indiai kormányfő. Benyomása szerint Washingtonban kedvezőbben ítélik meg India szerepét általában, de különösképpen a dél-ázsiai térségben, mint korábban.