Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-20 / 247. szám
1987. OKTÓBER 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A vagyonjegy meg a többiek A cég érdeke az én érdekem Egy nehéz évzárása alőtt Elfogytak a tartalékok, hogyan tovább? Illúziókból nem születhet tulajdonosi tudat Valamikor komolyan hittünk abban, hogy miénk a gyár és magunknak építjük. Az államosítás, az első munkásigazgatók kinevezése milliók élménye, történelmi tette volt. Hittünk önmagunkban, a közeli boldog jövőben. Ám idővel kiderült, hogy a hőskori szocializmus nem más, mint illúzió. Arra is rájöttünk — igaz elég későn —, hogy pusztán az állami tulajdonból nem csinálható tulajdonosi öntudat. Az állami tulajdonban rejlő társadalmi hajtóenergiák egyre inkább kimerültek, sőt kiderült, hogy szervezeti-irányítási jogi aktusokkal sem lehet azokat igazán mozgásba hozni. Megalakultak a vállalati önkormányzatok, a dolgozó kollektívák és képviselőik tulajdonosi jogokat kaptak, igazgatót választottak. Elvágták a köldökzsinórt, amely a céget a minisztériumhoz, az irányító hatósághoz fűzte. De a vállalati tanácsok így sem bizonyulnak — az elképzeléseknek megfelelően — a stratégiai érdekek képviselőinek. Szívesebben döntenek béremelésekről és más, a helyzetük alakulását befolyásoló operatív ügyekben. Vagyis munkavállalói pozíciójuk, és nem a tulajdonosi mivoltuk a cselekvés mozgatórugója. Támogatom, mert kifizetődik Tapasztalatok és tudományos megállapítások bizonyítják, hogy jelenleg a dolgozó kollektívák elsődlegesen olyan vállalati, üzemi döntésekben készek érdemben részt venni, amelyek közvetlenül érintik őket. Persze nem kizárt a beleszólás a vállalati gazdálkodás egészét érintő stratégiai kérdésekben sem. De mi a garancia arra, hogy a dolgozó „kivárja”, vagy „megéri” a hosszú távú döntés eredményét az adott vállalatnál? A tulajdonosi érdek, csakúgy mint a magasabb- rendű társadalmi érdek elvont fogalom marad csupán, amennyiben elméleti síkon a tulajdonviszonyokból kívánjuk levezetni. Valós érdek, bármilyen szintűnek minősítsék is, csak konkrétan létezik, vagy>s valamilyen (egyéni, csoport-, vállalati, réteg-) érdek egyeztetésének eredménye lehet. Várható, hogy az önkormányzó vállalatok az alapítói jogot is megkapják. így a tulajdonnal való gazdálkodási önállóság teljessé válik — jogi értelemben. A tulajdonosi érdek érvényesüléséhez a gazdasági tartalmat a vagyonjegyek teremthetik meg. Vagyis lehetővé teszik, hogy a dolgozók önkéntes alapon saját anyagi eszközeikkel részt vehessenek a vállalati vagyon gyarapításában. Ezlátal nem csupán a vállalat anyagi helyzete javulhat, fejlesztési forrásai bővülhetnek, hanem a vagyonjegyek tulajdonosai, a „részvényesek” érdekeltté válnak a hosz- szabb távú eredményes munkában, például a feljesztés- ben, a hatékony felhalmozásban. Az a cél, hogy a személyes javakhoz, a családi vagyonhoz hasonlóan a közös tulajdonnak is legyen mozgósító, motivációs szerepe. Ahhoz persze, hogy a dolgozó kollektíva döntéseit, napi munkáját a jó gazda gondossága jellemezze, nem néhány forintos „téglajegyre”, hanem kellő nagyságú, ösztönző hatású összegek jegyzésére van szükség. Ha nem is minden dolgozónál, de a döntésekre, a közvéleményre, s főként a vállalat jövőjére leginkább hatni tudó kulcsemebereknél feltétlenül. A vagyonjegyeknek legfeljebb 30 százalékát ellenszolgáltatás nélkül átadhatják. a többiért viszont fizetni kell. Vállalják-e ezt az önkéntes befektetést az A vállalkozáshoz hasonlóan a vagyonjegy is kockázat hordozója. A vagyonjegyek jegyzése és a jegyzés mértéke pedig a dolgozók egyértelmű állásfoglalása a vállalat jövője, kibontakozási, megújulási programja mellett. Az elkötelező állásfoglalás eleve javítja a holnapi, a ho'naputáni nagyobb kereset, a feljesztés, a va- gyonarányos nyereség növelési esélyeit. A vagyonjegyek hosszabb távon jelentős tőkehozzájárulásként, beruházási forrásként szolgálhatnak. A vásárlóerő és az árualap összehangolásának kétféle módja lehetséges. Az egyik: a lakossági jövedelem növekedésének visszafogása, korlátozása. Ez kényszerű, adminisztratív módszer. A másik: a jövedelmek megtakarítható részének visszaforgatása a termelésbe, hogy ne a keresletet, hanem a kínálatot növeljék. Ez viszont csak saját kezdeményezésre és önkéntesen mehet végbe. A szocialista országok gyakorlatát idáig csaknem kizárólag az előző megoldás jellemezte. Az árutermelés, a piac éppen ezért egyoldalú és korlátozott volt. Az általános áru- és tőkehiány félreérthetetlenül jelzi, hogy a társadalom növekvő, sokirányú szükségletei zavartalanul nem kielégíthetők kizárólag központi forrásokból. A második megoldás alkalmazásától mégis vonakodtunk. Valószínűleg a tulajdonformák merev, ideologikus jellegű elhatárolása miatt. Lehet, hogy formailag az OTP takarékbetétek révén megoldottnak tűnt a lakossági megtakarítások A magánszektorban különösen bántó és szemetszúró a máról holnapra élés. A gyors meggazdagodás szellemének eredményes leküzdéséhez nélkülözhetetlen a társadalmi közvélekedés megváltoztatása. Az például, hogy a háztájihoz hasonlóan tekintsük a magántevékenység más hasznos formáit ugyancsak a szocialista gazdaság szerves részének. De intézményes garanciák is szükségesek, hogy a magán- vállalkozások meghatározott mértékig növekedhessenek. S olyan megoldásokról is célszerű gondoskodni, amelyek e határokon túl átvezetik a magán- vállalkozásokat — a tulajdonosok számára is elfogadható módon — a társadalmi tulajdonformába. Például valamilyen szocialista- magántársulás létrehozásával. E feladatokat az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő közgazdasági munkaközösség fogalmazta meg, s a Közgazdasági Szemle 1987. júniusi száma közölte. Az elvi és gyakorlati tennivalók logikusan következnek a magánkezdeményezéseket felkaroló jelenlegi gazdaság- politikából. A kishitűek máris a magántulajdon térhódításáról, a szocializmus érdekeltek? Méghozzá olyan feltétellel, hogy az állam a vagyonjegyekre nem garantál a kötvényekhez hasonlóan fix kamat jövedelmet. Az osztalék — és ennek megfelelően a vagyonjegy árfolyama — a vállalat jövedelmezőségétől függ majd. „visszaforgatása”. Ténylegesen azonban a lakosság tartós felhalmozásai, biztonsági tartalékai értéküket megőrző-növelő ingatlanokban (telek, hétvégi ház, stb.) és ingóságokban (bélyeg, műtárgy, stb.) tárgyiasulták. Az infláció és az áruhiány egyébként is a pénzbeni megtakarítások ellen hat, serkentve a konzu- málást. A lakossági kötvény már új jelenség, jóllehet a jelenlegi garantált kamatjövedelemmel inkább az átmeneti pénzmegtakarítások egy változata. A vagyonjegy már másfajta befektetés, bár kezdetben nem is annyira gazdasági, mint inkább elvi-politikai jelentőségű. A külföldi tőkét a kilátásba helyezett kedvezményekkel is nehéz becsalogatni az országba, miért ne építhetnénk bátrabban a magyar állampolgárok megtakarításaira. Az MSZMP Központi Bizottsága a július 2-i irányelvekben a kibontakozás lehetőségeit elemezve egyebek közt megállapítja: „Az alapvető tulajdonformák változatos kombinációjával megfelelőbb kereteket kell létrehozni az értékteremtő tevékenység bővítéséhez.” A kombinációban, a korábbinál nagyobb súllyal esik latba a személyi, a magántulajdon. Fontos társadalmi — érdek fűződik például ahhoz, hogy a magánvállalkozások nyereségüket ne vagyontárgyakba halmozzák fel. vagy fényűző módon feléljék, hanem vállalkozásuk bővítésére fordítsák. A maszek is csak akkor tevékenykedhet és gazdálkodhat perspektivikusan, ha hisz saját jövőjében, és érdekelt annak megalapozásában. hadállásainak feladásától tartanak. Pedig a gyakorlat bebizanyította, hogy a szocializmus életképességének árt a túlzott védettség, az inkubátor-légkör —, használ viszont a külső és a belső kihívás. A szinte nulláról induló magántőkétől ne féltsük a sok százmilliárd forintos szocialista nemzeti vagyont. A szocializmus ügyét nem a magánkezdeményezés veszélyezteti, hanem sokkal inkább a bizalmatlanság, a merevség, a doktrinérség, amely korlátozza mozgásterét, távlati érvényesülését. Tudomásul kell venni, hogy a szocialista és a magánszférában egyaránt a cselekvés, a kezdeményezés fő mozgatórugója az érdek. Csakhogy nem. valamiféle beszűkült, hanem távlatos értelmezésben. Vagyis az szükséges, hogy a mai tettek kiállják az erkölcsi megméretés, az idő szigorú próbáját. A valós értékek alapján ítéljünk, s ne a szocialista és a magánkezdeményezések közé húzzunk határvonalat, hanem a kényelemszeretet, a rövidlátó önzés, valamint a messziretekintő. áldozatos jövőépítés közé. Kovács József A megtakarítás új formája Szocialista magántársulás A jövőn gondolkodnak a Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben ___________________i_______________________________________________________ „ ... az 1988-as év végéig rendkívül nehéz lesz, és biztosra vehető, hogy hasonló kedvezőtlen időjárási hatásokat a Magyar—Bolgár Barátság Tsz 1988-ban már nem bír ki.” Az idézett mondat egy jelentés zárógondolata, amelyet bizonyára nem véletlenül vetett papírra Kasuba János, Karcag nagyobbik termelőszövetkezetének elnöke, a városi párt-végrehajtóbizottság elé terjesztett beszámolójában. Aki csak kevéssé is járatos a- megye gazdasági dolgaiban, az valószínűleg meglepve kapja fel a fejét: hát már ők is? A kívülálló meglepetését két ok indokolja: az egyik, hogy eddig jobbára csak a kisebb gazdaságok gondjai- ról-bajairól hallottunk, a nagyobbakat még biztonságban tudtuk, a másik pedig, hogy a Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezetet az utóbbi évtizedben inkább stabil, eredményes gazdálkodása kapcsán emlegettük, mint bajai miatt. 1987-ben azonban a korábbiaknál is rosszabb, kedvezőtlenebb volt a térség időjárása. Az események lényege ismert. A tavaly ’ őszi aszály miatt rendkívül rossz állapotban teleltek át az „ősziek”. A repce és a fűmag teljesen kipusztult a szövetkezetben, a búza pedig súlyosan károsodott és csak 3,4 tonnát adott hektáronként. Az aszályt ráadásul hatalmas belvíz, és hosszas májusi hideg követte. Ezek miatt a termelőszövetkezet ez évi várható kiesései meghaladják a 60 millió forintot. Egy magára valamit is adó szövetkezeti vezetés ilyenkor mozgósítja minden lehetséges anyagi és pénzügyi tartalékait a veszteségek pótlására, és takarékoskodni kezd. A kényszerszülte takarékossághoz azonban mindig gondok társulnak. Mert vagy meg tudja egy gazdaság gond nélkül húzni a képzeletbeli nadrágszíját, de akkor jogos a kérdés, hogy miként gazdálkodtak Kellemetlenül érintette a gazdaságot, hogy a gépvásárlásra benyújtott 25 millió forintos világbanki hitel- pályázatukat elutasították, így műszaki fejlesztés helyett be kell érniük az elért szint tartásával, hiszen a 10—11 millió saját erő legfeljebb csak arra elegendő. A Karcagi Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet egy nagy, kényelmetlen „púpot” is kénytelen a hátán hordani, amellyel egyre több a baja. Saját III. kerületéről van szó. A gonA szövetkezet 1986-ban közepes évet zárt, közepesnek értékelhető eredménynyel. A belvíz, a fagy és az aszály miatt jelentős kieséseik voltak búzából, repcéből és fűmagból, ezt azonban még úgy-ahogy ellensúlyozta a cukorrépa, a napraforgó és a rizs rekordja. Így az idei évet még viszonylag .kedvező pénzügyi pozícióból kezdhette. eddig, vagy a termeléshez szükséges költségeket kell megkurtítaniuk, akkor viszont csorbát szenvednek a téesz távlati érdekei. Hatvanmillió forint nagy pénz. Alaposan szét kellett nézni a karcagi szövetkezetben is, hogy miként lehetne pótolni a hiányzó összeget. Az állattenyésztés 5 millió forint többlet árbevételt ígér, az ipari üzemek, a kereskedelmi egységek és az építési ágazat dolgozói kecsegtetnek néhány többletmillióval. A takarékos költséggazdálkodásból 15 millió forint „plusz” várható, bár ebből mintegy 7 millió lesz a kényszermegtakarítás. Hogy ez mit jelent? Kevesebbet költenek műtrágyára, növényvédőszerekre, gépi alkatrészekre és a termelést szolgáló más anyagokra. Ez pedig egy határon túl köny- nyen visszaüthet. Érzi ezt a Magyar—Bolgár Barátság vezetése is, mert próbálnak minél kevesebbet „spórolni” a jövő évet alapozó kiadásokon. dók súlyára jellemző, hogy az idei 60 milliós kiesés felét ez az egység „hozta ösz- sze”, holott területe alig több, mint egyharmada a szövetkezetének. Olyan 8 ezer 100 hektárról van szó. amely még a szikes karcagi határból is kisír kritikán aluli minőségével. A tavaszi esők után mint a tenger, olyan ennek a területnek nagy része, hogy nem csoda, ha kipusztul belőle minden növényi kultúra. Emellett a térség időjárása is különlegesen szélsőséges, ami csak tovább tetézi a gondokat. E terület nagy részét alig 10—15 évvel ezelőtt törték fel, s vonták művelésbe. Az akkori közgazdasági viszonyok között még elboldogult velük valahogy a szövetkezet, mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem szabad rajtuk szántóföldi gazdálkodást folytatni, hisz nem alkalmasak erre. A III. kerület további sorsának alakításakor már ez a felismerés vezette a gazdaság vezetőit. A viszonylag legjobb — még művelhető! területeket továbbra is művelik, a gyengébb, vagy „beteg” földeken váltós (ugaros) műveléssel próbálkoznak, és a 400—500 hektárnyi legrosszabbat véglegesen ki szándékoznak kapcsolni a művelésből. Természetesen a kikapcsolt részek sem maradnak hasznosítatlanul. Erre több lehetőség is kínálkozik: belvíztároló építése, erdőtelepítés vagy éppen kamillatermesztés. Mindhárom megoldással komolyan foglalkoznak a téesz szakemberei, mert mindegyiknek je- lentós hasznai lehetnek a jövőben. Súlyos teher öregek szokták mondogatni rossz idő esetén, hogy a mezőgazdaság „műhelye”, a határ bizony nagy, és tető nincs felette. Akkor pedig, a legjobban elvégzett munka és a legszigorúbb gazdálkodási fegyelem ellenére, minden latolgatás a növénytermesztés kilátásairól csak így kezdődhet: ha... Közeleg az esztendő vége. az új év kezdete. A szövetkezeti vezetőknek nemsokára újra oda kell állniuk a tagság elé, beszámolni az eredményekről és az eredménytelenség okairól egyaránt. Nem irigyelhető a helyzetük, mert most tíz év jó gazdálkodás után kell — ha halkan és módjával is — „vészharangot” kondítaniuk. Egy olyan tagság előtt, amely jobb eredményekhez szokott, az elmúlt időszakban. Az elnök reálisan meg tudja magyarázni, hogy mit takar pontosan a bevezetőben idézett mondat. A téesz az idei rendkívül rossz esztendőben. a talponmaradás érdekében a veszteségek pótlására, felélte összes tartalékait. Nem maradt annyi, ami egy újabb, ekkora baj esetén átsegítené a gazdaságot a nehézségeken. És ilyen súlyos teherrel nézni az új év elébe nem egyszerű. L. Murányi László Hatvanmillió forint Kamilla a karcagi sziken Az Április 4. Gépipari Művek Hungarotherm örményes! gyára évek óta készíti az OTM—20 típusú olajtüzelésű gépet. Jelenleg hetvenet szállítanak a megrendelőknek. (Fotó: T. Z.)
