Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-19 / 246. szám

1987. OKTÓBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 NB I B. Férfi: Szolnoki Olajbányász—Újpesti Dó­zsa 20:18 (6:10). Olajbá­nyász: Árvái—Dobó (2), Da- nyi (4), Takács (2), Dankó (6), Laki (5), Avar. Csere: Berényi (1), Kocsis, Bodnár, Szintai (kapus), Winkler. Edző: Horváth József. Sokat vesztettek a sport­ágat szerető szurkolók, hogy az utolsó hazai mérkőzést nem Szolnokon, hanem Ceg­léden kellett megrendezni. De ez nem az Olajbányászon múlott. A bajnokság élme­zőnyéhez tartozó és a dobo­gós helyezésre pályázó két csapat találkozóján az első 15 perc nagy küzdelmet, ke­vés gólt hozott (3:3). Az Új­pest egyre magabiztosabban támadott, míg az Olajbá­nyász kissé kapkodva töb­bet hibázott védekezésben és támadásban is, így 8:4-re el­húztak a fővárosiak. A szol­noki csapat azonban nem adta fel: Dobó, majd Dankó emberhátrányból is eredmé­nyes volt, Szintai ziccereket hárított, és a félidő végére felzárkóztak a pályaválasz­tók. A második félidőt kitűnő­en kezdte az Olajbányász. Védekezésben szorosabb őri­zetet kaptak a fővárosi tá­madók, s a kapuban Árvái magabiztosan védett, táma­dásaiban pedig kétbeállós játékra tértek át Danyiék. A félidő közepéig ledolgozták hátrányukat; Laki átlövések- ből, Takács pedig beállós pozícióból volt eredményes. A hajrához 17:16-os szolno­ki vezetéssel érkeztek a csa­patok. A Dózsa egyenlített, majd Dankó büntetőjével 18:17-re vezetett az Olajbá­nyász. A befejező percekben teli feszültséggel, végül az alföldi gárda sikerét hozták. Az Olajbányász minden já­tékosa jelesre vizsgázott küzdeni tudásból. Kosárlabda Sérültek miatt tartalékosait NB I. Férfi: Dunai Kő­olaj—Szolnoki Olajbá­nyász 101:86 (50:36)| Százha­lombatta, 300 n. V.: Ritter, Kosaras. Dunai Kőolaj: Da­ni Cs. (18), Jenei (18), Már­ton (17), Horváth (13), Ka­szás (20). Csere: Farkas (15), Dani I. Edző: Szűcs Béla. Olajbányász: Kmézics (14), Misek (9), Tóth (11), Makszin (28), Vida (19). Cse­re: Bódi (2), Pór (3). Edző: Földi Sándor. A sérülések miatt erősen tartalékos szolnoki együttes jól kezdte a mérkőzést. A 7. percig felváltva hullottak a kosarak. Szembetűnő volt, hogy a vendégcsapat fe­gyelmezett játékkal — hosz- szú támadásvezetéssel — pontos távoli dobásokkal igyekezett egyensúlyozni a centerek hiányát. A kénysze­rűségből felsős centert ját­szó Vida — aki sérülten vál­lalta a mérkőzést — remek teljesítményt nyújtott. Saj­nos Kmézics nem tudta semlegesíteni honfitársát Kaszást. Kishitű játéka mi­att le is kellett cserélni és NB I. Női: Tungsram— Szolnoki Vegyiművek 3:0 (5, 1, 1). Budapest. V.: Hó­bor, Mészáros. Tungsram: Chumpitas, Benkő, Fehér, Palotásné, Vargáné, Kaszt- ner. Csere: Illésné, Szijjártó- né. Edző: Fodor Ákos. Szol­nok: Benke, Szakmár, Bor­dás, Sülyösné, Agócs, Ma- kóiné. Csere: Sipos, Pajkos. Edző: Vasicsek János. A Vegyiművek női röplab­dacsapata az osztályozó mérkőzések megnyerésével jogot szerzett a legmagasabb osztályban való szereplésre. A sorsolás jóvoltából első mérkőzését a bajnokesélyes Tungsrammal játszotta. „Jó ezen a mérkőzésen minél ha­marabb túl lenni” — gondol­ták a vegyis lányok, s való­ban, a válogatott négy kez­dő játékosát szerepeltető fő­városi csapattal szemben semmi esélye nem volt a vendégegyüttesnek. Az első játékrészben még az ered­ménytől függetlenül jól tar­totta magát a Vegyiművek, a későbbiekben azonban a pontatlan nyitásfogadások Sülyösné leütése visszapat­tan a sáncról Vida jól játszott Bódi Péter személyében te­hetséges fiatal játékos mu­tatkozott be NB I-es újonc­ként. A félidő végére a 8 triplát dobó százhalombattai csapat jelentős előnyre tett szert. és Chumpitas remek tá­madásszervezése megold­hatatlan feladat elé állítot­ta a szolnoki csapatot, amelynek játékosai között három fiatal — Benke, Agócs és Bordás — élete el­ső NB I-es mérkőzését ját­szotta. Tungsram SC—Szolnoki Vegyiművek 3:0 (1, 8, 3). Tűzoltólaktanya, 100 n. V.: Tirpák, Papp. Tungsram: Vargáné, Chumpitas, Kaszt- ner, Benkő, Fehér, Palotás­né. Csere: Szijjártóné, II- lésné. Csiba. Edző: Fodor Ákos. Sz. Vegyiművek: Sü­lyösné, Benke. Bordás, Ma- kóiné, Sipos Á.. Agócs. Cse­re: Hosszú, Éles, Pajkos. Edző: Vasicsek János. Szolnokon 41 perc alatt „intézte el” újonc ellenfelét a Tungsram SC, amely leg­utóbb sorozatban ötször nyert magyar bajnokságot. Játékosai közül Szijjártóné 221, Vargáné 170, Chumpitas 125, Kasztner 88, Palotásné 25, Benkő 11, Fehér és Illés* né pedig 2—2 alkalommal játszott a magyar válogatott­ban. Ugyanakkor a Szolnoki Vegyiművek csapatában két lány tizenhat éves és öten most ismerkednek a legmagasabb osztály légkö­rével. A számadatok össze­vetése egyben magyarázat is az eredményre. Azért lát­tunk néha szép játékot is, a második játszmában szerzett 8 pont pedig dicséretes tel­jesítmény. De nem volt egy súly­csoportban a két csapat, ki­tűnt a nagy tudásbeli kü­lönbség, ráadásul Szakmár L’tegség miatt nem játszott. Jó. Vargáné, Kasztner, ill. Sülyösné, Sipos Á. A második játékrészben nagy dobópárbaj alakult ki, a védekezéssel nem sokat törődtek a csapatok. Mak­szin távolról biztosan dobott és Kmézics — aki a 21. perc­ben szerezte első kosarát! — is magára talált. Ennek el­lenére a hazai gárda bizto­san őrizte előnyét, látvá­nyos távoli, pontos dobások­kal és Kaszás eredményes centerjátékával. A mérkő­zést biztosan nyerte a Dunai Kőolaj, a lelkesen küzdő, de sérült játékosokkal teletűz­delt Olajbányász ellen. A bajnokságban egy hét szünet következik, de a kö­zönség nem marad kosárlab­da nélkül. Október 24—25- én Felszabadulási Kupa kör­mérkőzések lesznek a tisza- ligeti sportcsarnokban, ahol a hazaiakon kívül a Baja, a KSC és a MAFC csapata lép pályára. Ifi: Szolnoki Olajbá­nyász—Dunai Kőolaj 122:47 (60:29). — Kékesi — Mai műsor Asztalitenisz. Honvéd Killián FSE—Craiovai Uni- versitatea férfi csapatának találkozója. Killián FSE tor­naterme, 16.30. Labdarúgó NB I Békéscsaba—Tatabánya 0:5, Kaposvár—Újpesti Dó­zsa 0:0, Haladás—Siófok 1:1, Pécs—Bp. Honvéd 3:0, Vasas—MTK VM 1:0, Rába ETO—Debrecen 2:1, FTC— ZTE 1:3, Vác—Videoton 0:1. A labdarúgó NB I állása a 10. forduló után 1. Ü. Dózsa 10 6 3 1 22- 8 15 2. Rába ETO 10 6 3 1 18-12 15 3. Tatabánya 10 5 3 2 29-10 13 4. Haladás 10 3 7 — 13- 7 13 5. Pécsi MSC 10 4 4 2 12- 6 12 6. Vasas 10 4 4 2 16-14 12 7. Bp. Honvéd 10 4 3 3 12-12 11 8. ZTE 10 4 2 4 13-13 10 9. Siófok 10 3 3 4 11-14 9 10. B.-csaba 10 2 5 3 8-15 9 11. FTC 10 2 4 4 11-13 8 12. Váci Izzó 10 1 6 3 9-10 8 13. Debrecen 10 2 4 4 11-19 8 14. Videoton 10 1 4 5 7-14 6 15. MTK VM 10 2 2 6 12-26 6 16. Kaposvár 10 1 3 6 11-22 5 Totóeredmények 1. Vasas—MTK VM l 2. Pécsi MSC—Bp Honvéd 1 3. Békéscsaba—Tatabánya 2 4. Eintracht Frank.—1. FC Köln x 5. B. Mönchengl.—W. Bremen 2 6. Hamburger SV—VfB Stuttg 1 7. Stuttgarter K.—St. Paulj 1 8. Darmstadt—Blau-Weiss 90 2 9. Wattenscheid—Oberhausen x 10. Remscheid—Osnabrück 2 11. Parma—Messina x 12. Lecce—Atalanta x 13. Genoa—Bologna 2 Pótmérkőzések: 14. Kaposvár—0. Dózsa x mm I • mm m Röplabda Túl a legnehezebb akadályon Labdarúgó NB II Valahol rövidzárlat keletkezőit Szekszárd—Szolnoki MÁV MTE 2:0 (1:0). Szekszárd, 800 n. V.: Nagy II. Szek­szárd: Hujber—Szabó, Var­ga F., Háhn, Lauer, Kniesz, Jelusics, ’ Boros, Süveges, Szirják, Márkus. Edző:Tesz- ler Vendel. Szolnoki MÁV MTE: Gyémánt—Kiss, Ágh, Szilágyi, Varga I., Kanyári, Sugár, Katona, Hegedűs (Szabó), László (Ladányi), Tóth T. Edző: Szatmári Já­nos. A 4. percben Hegedűs— Kanyári kényszerítőzése után az utóbbi kicselezte a rátámadó védőt, középre lőtt, de Lauer szögletre vág­ta a labdát. Válaszként a 7. percben gólt lőhetett vol­na a Szekszárd. Szirják több szolnoki védőt kicselezett, majd a 16-os előtt jól ját­szott Kniesz elé, akinek a lövésébe a kapujából kifutó Gyémánt belevetődött. A kipattanó labda a szolnoki védőké lett. Az első negyed­órában a hazai csapat nem tisztelte a listavezetőt, bá­tor támadójátékot játszott, és akár a vezetést is meg­szerezhette volna. A 27. percben Boros jó labdát ka­pott a bal oldalon, a 16-os oldalvonaláig vezette, jól lőtte be, de Szirják 8 méter­ről rosszul találta el a lab­dát. A 39. percben nagy helyzetet hagyott ki a Szol­nok: Hegedűs elcsípett egy rossz passzt, bevezette a 16-oson belülre a labdát, de jó helyzetből nem lőtt, ha­nem László elé akart ját­szani, labdája azonban Var­ga Ferencé lett. A 40. perc­ben Szirják lövését Varga I. a gólvonalról rúgta ki. A 41. percben góllá érett a szekszárdi nyomás. Egy ka­pu előtti kavarodás után a fejelni felugró Szilágyi kezét érintette a labda, 11-es! Lauer volt az ítéletvégrehaj­tó és a jobb sarokba lőtt, 1:0. Szünet után a 47. percben Szirják lesről indult, beve­zette a labdát a 16-oson be­lülre és a kifutó Gyémánt mellett a kapu mellé lőtt. Az 50. percben Ágh fölösle­gesen szabálytalankodott a felezővonalnál Márkussal szemben, amiért Nagy II já­tékvezető a piros lapot mu­tatta fel a szolnoki védőnek. A 62. percben Szirják 8 mé­terről a felső lécre fejelte a labdát, de a szolnoki védők nem tudtak felszabadítani: a labda visszakerült Szirják elé, aki elhúzta a labdát a kifutó Gyémánt mellett, a szolnoki kapus pedig kézzel a csatár lábát. Ez is 11-es. Közben a reklamáló Gyé­mánt sárga lapot kapott. A 11-est Boros végezte el, éle­sen a jobb sarokba lőtt, 2:0. A szolnoki kapus mér­gében elrúgta a labdát, amiért a játékvezető jogosan mutatta fel a szolnoki ka­pusnak is a piros lapot. A 9 főre fogyatkozott szolnoki csapat hősiesen védekezett a nagy akarattal és jól játszó Szekszárd ellen. Aki eddig látta a MÁV MTE mérkőzéseit és Szek- szárdra is elkísérte a csapa­tot, az nagyot csalódott. Ke­vés futást, akaratot és több játékos gyenge teljesítmé­nyét kellett végig szenved­nie. A Szekszárd nagy aka­rással és jól játszott a lis­tavezető ellen, s a 9 főre fogyatkozott Szolnokkal szemben megérdemelten nyert. —Kolláth— További eredmények: Nyíregyháza—Diósgyőr 3:0, Nagykanizsai Olajbányász— Komló 3:2, Kazincbarcika— Salgótarján 0:0, III. kér. TTVE—Dunaújváros 0:3, Szeged—Bp. Volán 1:1, Veszprém—Metripond 1:0, Ózd—Csepel 7:5, Ganz- MÁVÁG—Ajka 2:1, Kecske­mét—Eger 1:1. A labdarúgó NB II állása a 14. forduló után; 1. Szolnok 14 8 3 3 24-15 19 2. ózd 14 6 6 2 22-14 18 3. Veszprém 14 8 2 4 17-10 18 4. Diósgyőr 14 8 1 5 19-17 17 5. D.-úiváros 14 7 2 5 22-15 16 6. Bp. Volán 14 7 2 5 22-20 16 7. Kecskemét 14 7 2 5 21-19 16 8. Szeged 14 6 3 5 19-12 15 9. Komló 14 6 3 5 22-19 15 10. Csepel 14 7 1 6 22-20 15 11. Nyíregyh. 14 6 3 5 20-19 15 12. Eger 14 3 7 4 21-21 13 13. Ajka 14 3 7 4 13-13 13 14. Metripond 14 5 2 7 22-25 12 15. IIL TTVE 14 2 8 4 13-19 12 16. N.-kanizsa 14 5 2 7 13-22 12 17. s.-tanán 14 3 5 6 15-19 11 18. Szekszárd 14 4 2 8 12-25 10 19. K.-barcika 14 2 5 7 8-13 9 20. Ganz-M. 14 3 2 9 14-24 8 Karcag megszerezte Labdarúgó^NB /// _______elSŐ győzelmét M ezőtúri Honvéd—Kecs­keméti TE 1:0 (1:0). Mező­túr, 500 n.V.: Búzás. Mező­túr: Lipták—Csekő, Popol, Dávid, Ludánszki, Nagy, Perger, Oláh B., Lengyel, Oláh O. (Borbély), Tóth (Búzás). Edző: Földesi Já­nos. KTE: Varga—Lipők, Gál, Boronkai, Bukó, Krá- nicz (Domokos), Kovács, Se­res, Horváth, Berki, Vági (Kátai). Edző: Linka József. Már az első perctől me­zőnyfölénybe került a ha­zai csapat és ez a 21. perc­ben gólt eredményezett. Len­gyel nagy erővel meglőtt labdájával szemben Varga tehetetlennek bizonyult. Kö­zépkezdés után a Honvéd já­tékosok megszerezték a lab­dát, és szép támadás végén Tóth lövése a kapufáról pat­tant ki. A második félidő­ben lelassult az iram; 45 perc alatt egy gólveszélyes helyzetet tudtak csak kihar­colni a mezőtúriak. Nagy, Oláh B. és Lengyel összjáté- ka megzavarta a kecskemé­ti védőket, Lengyel tiszta helyzetből azonban a kapu fölé lőtte a labdát. Gyenge színvonalú, eseménytelen mérkőbést láthattak a szur­kolók. Jó: Dávid, Oláh B., Lengyel, ill. Boronkai, Ber­ki. —Vona— Kalocsa—Tisza Cipő 2:1 (2:0). Martfű, 200 n. V.; Szi­lágyi. Tisza Cipő: Németh— Kesjár, Hábensusz, Fürtös, Pető, Földi, Horváth, Kardos Z. (Palcsó), Szőke Zs. (Szán­tai), Üjfalusi, Major. Edző: Árvái István. Nagyszerűen kezdett a Martfű, egymás után vezet­te támadásait és beszorítot­ta ellenfelét. A 28. percben Földi keresztlabdáját Hor­váth a felső lécre fejelte. A 35. percben a ritka ellentá­madások vendéggólt ered­ményeztek. Fordulás után a cserék ismét felhozták Mart­fűt. A 60. percben Palcsó ívelt kapura és Major előre­vetődve fejelt a hálóba, 2:1. A gólt követően ismét a ha­zaiak kezdeményeztek töb­bet, de a vendégcsapat jól megszervezte védelmét és ezúttal a szerencsével sem állt hadilábon. —Lepsényi— További eredmények: Sze­gedi Dózsa—Baja 0:0, H. Kun B. SE—Szarvas 1:1, Mező- kovácsháza—Solt vadkert 3:1 (3:1), OMTK—Gyula 2:1 (0:1), Békés—Csongrád 0:1 (0:0), Miske—Szentes 2:0 (0:0). Karcag—Volán- Rákóczi 2:1 (1:0). Karcag, 500 n. V.: Nagy F. Karcag: Kun—Lau- rencsik, Molnár, Tüdős, Mé­száros, Hajdú, Nagy, Kovács, Antal, Kiss, Háló (Józsa). Edző: Nagy Vilmos. Volán- Rákóczi: Csordás—Vadicska, Balogh, Tóvizi (Kántor), La­dányi, Rácz, Silye, Meny­hárt, Tubák, Zakar (Széná- si), Molnár. Edző: Néder István. A két szorult helyzetben lévő megyei csapat találko­zóján az első félidőben nem sok feljegyezni való akadt. A 35. percben szabadrúgás­hoz jutott a KSE mintegy 20 méterre a vendégek kapujá­tól. A legurított labdát Ko­vács nagy erővel, a kapus kezét is érintve a jobb sa­rokba lőtte, 1:0. Fordulás után már a második perc­ben növelte előnyét a hazai csapat. Kiss nagy lendület­tel húzott el a jobb oldalon, s a kapu elé lőtt labdáját Antal 5 méterről, kapásból továbbította a hálóba, 2:0. A második gólt követően a vendégek erősen rákapcsol­va, sorozatban veszélyeztet­ték a karcagiak kapuját. Nagy izgalmak közepette, Kun kapus jóvoltából sze­rezte meg első hazai pontja­it a lassan magára találó hazai csapat a második fél­időben feljavult vendégek­kel szemben. Jó: a karcagi­ak közül Kun teljesítménye kívánkozik az élre, a me­zőnyjátékosok küzdeni tudá­sukért dicsérhetők; a Rákó­cziból Silye, Menyhárt és Kántor játéka emelhető ki. —Szöllősi— — TISZA CSOPORT — Püspökladány—Jászbe­rényi Lehel 1:1 (0:0). Püs­pökladány, 500 n. V.: Ma- róthy. Jászberény: Balázs— Gál, Bukhár, Nagy, Sulyok, Szántai A., Gebhard, Győré, Váczi, Balogh (Mosonyi), Keresztesi. Edző: Sárközi Gyula. Lanyha iramban kezdtek a csapatok, úgy, hogy az el­ső lövésre a 23. percben ke­rült sor, amikor Keresztesi távolról a kapu mellé cél­zott. A 32. percben szabad­rúgáshoz jutottak a hazaiak; Szabolcsi léc alá tartó bom­báját Balázs a kapu fölé tol­ta. Szünet után nagyobb se­bességre kapcsolt a Lehel, meglepetésre mégis a vendé­gek szereztek vezetést. A 65. percben a bal oldalon fel­futó Mile — Gál hibájából — átívelt a jobb oldalon sza­badon hagyott Szabó elé, aki a vetődő Balázs alatt a há­lóba lőtt, 1:0. A Lehel nem adta fel, így a 72. percben Gebhárd jobb oldalról jól ívelt Váczi elé, aki két vé­dőt kicselezve a léc alá vág­ta a labdát, 1:1. Közepes színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. — Bankovi cs — További eredmények: DU­SE—Kis-várda 2:1 (1:0), Szeg­halom—Debreceni Kinizsi 0:1 (0:1), Balmazújváros— Berettyóújfalu 1:1 (1:0), Ra- kamaz—Olefin SC 3:2 (2:0), Kaba—H. Asztalos SE 1:0 (0:0), Hajdúböszörmény— Törökszentmiklós 3:0 (2:0).

Next

/
Oldalképek
Tartalom