Szolnok Megyei Néplap, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-19 / 246. szám
1987. OKTÓBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gyermekeink egészségéért Országos tanácskozás Szolnokon A támogatás növeli a kedvet Nagyíváni Jószágtartók A korszerű táplálkozás szemléleti kérdés is Az iskoláskorú gyerekek 10—15 százaléka elhízott, a felnőttek 35 százaléka, az, idős emberek 70 százaléka., Tehát az ország lakosságának majdnem a fele fölösleges kilókkal küszködik. Különösen elgondolkodtató és tettekre sarkalló a gyermekek adata, hiszen ,jnég előttük az élet”, és hogyan lesz egészséges ember abból, aki gyermekként se volt egészséges? A kövérség tehát betegség lenne? Ha nem is nevezhető annak, de különböző betegségek (magas vérnyomás, érrendszeri, mozgásszervi betegségek) rizikótényezője. Az elhízás okait pontosan nem tudják az orvosok sem. Hogy a helytelen táplálkozásnak és a kevés mozgásnak nagy szerepe van benne, ez cáfolhatatlan tény. Azok a homályos pontok, amelyek a hátteret adják: hogy miért eszik például valaki sokat, többet, mint amire szüksége van. Az evés sokszor pótcselekvés, örömszerzési forrás, a kudarcok ellensúlyozásának módszere, A kövérséget könnyebb megelőzni, mint a kövér embert lefogyasztani, — tartja a mondás. Megelőzni; vagyis megakadályozni az elhízást. A megelőzés a gyerekeknél látszik a leghatékonyabbnak. Nemcsak azért, mert közülük kevesebben híztak el, mint a felnőtt generáció tagjai közül, hanem azért is, mert a szokások (olykor egész életre szólóan) gyerekkorban alakulnak ki. Gyermekeink étkezését a szülők és az intézmények (bölcsőde, óvoda, iskola) határozzák meg. Legtöbbször arra hivatkozunk, hogy nincs pénz a korszerű táplálkozásra, pedig az gyakran inkább szemlélet kérdése. Ki-ki maga dönti el ugyanis, hogy a rendelkezésre álló pénzből mit vesz. És ha minőséget akarunk, talán a mennyiségen lehetne spórolni. A magyarok elhízási arányszámai ugyanis azt mutatják, hogy nemcsak rosszul választjuk meg, mit együnk, hanem sokat is eszünk. Többek között ezek a gondolatok hangzottak el azon az országos tanácskozáson, amelyet pénteken és szombaton tartottak Szolnokon a gyermekkori elhízásról és a korszerű táplálkozásról. A megyei kórház gyermekosztálya és a Magyar Gyermekorvosi Társaság Endokrinológiai Szekciója által rendezett tudományos ülésen gyermekorvosok, pedagógusok, védőnők, szülők, a kereskedelem, a vendéglátóipar, az élelmiszeripar és a konzervipar képviselői vettek részt. Hazánkban ez volt az első országos tanácskozás, amely a gyermekkori elhízással foglalkozik — valamennyi érdekelt fél részvételével. A tanácskozás célja az volt, hogy az érdekeket egyeztessék, az igényeket megfogalmazzák, cselekvésre ösztönözzenek, hogy hozzájáruljanak egy kicsit a szemlélet formálásához. Éppen ezért a gyártó, forgalmazó stb., cégek vezetőit hívtak meg, abban bízva, hogy az ő szavuknak nagyobb a tekintélye, mintha az egészségügyi dolgozók fordulnának egy-egy iskolai konyhához, vagy élelmiszerbolthoz. Hogy milyen haszna származik a gyermekgyógyászatnak a tanácskozásból? Az itt elhangzott gondolatok, javaslatok, kérések hosszabb távon „kamatoznak”. Ha gyermekeink helyesen táplálkoznak, akkor egészségesebbek, ellenállóképesebbek lesznek, kevesebbszer betegszenek meg. És ez hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebb generáció nőjön fel. A tanácskozás résztvevőit dr. Csépányi Attila, a Heté- nyi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója köszöntötte, a megnyitót dr. Tiba János, az Egészségügyi Minisztérium osztályvezető-helyettese mondta. Az eseményen részt vett Jakatics Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Bálint Ferenc, a Szolnoki Városi Tanács elnöke. P. É. Felelősséggoi a máról, a jövőért! Bizalom nincs hit nélkül! „Na és mondjátok csak, hogyan állunk majd mi — úgy harminc év múlva — a saját gyerekeink elé? Mit tudunk majd fölmutatni abból, amit mai, mostani huszonévesként elkezdtünk?" — szaladt ki a kérdés egy kunhegyesi pedagógus fiatalasszonyból. A jövő iránt érzett felelősségről nemigen szólhatott volna szebben, egyszerűbben, az egyes ember és a nép sorsát ennyire eggyé gyúrva azon a hétvégi találkozón, amelyre vagy százhúszan fogadták el a meghívást: huszonéves fiatalok a megye kistelepüléseiről. Rájuk, a városok „árnyékában” élő, tehát bizonyos (nagyon sok) szempontból eleve hátrányos helyzetben dolgozó, alkotó értelmiségi fiatalokra, véleményükre, közérzetükre, jövőbe vetett hitükre voltak kíváncsiak a KISZ megyei vezetői, a szak- szervezetek megyei szerveinek vezetői a martfűi találkozón. Elöljáróban mindjárt megtudhatták a fiatalok, hogy — ha nem is ezzel a címmel — „Kistelepüléseken élő értelmiségi fiatalok megyei találkozója” — hasonló céllal, tartalommal ez már a harmadik ilyenfajta találkozó a megyében. Tehát volt tavaly is, tavalyelőtt is! De milyen gyakorlati haszonnal? Igen. mit végeztek tavaly, tavalyelőtt az egybegyűltek — erről egy szót sem lehetett most hallani. Talán éppen ezért kérdezték többen: miért is vagyunk itt? Nos, a kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz! Idézzük csak a találkozó előre megfogalmazott céliát: „A kistelepüléseken élő fiatal értelmiség sajátos problémáinak feltárása, a továbblépés lehetőségeinek kialakítása”. Ez alapjában véve nem hangzik rosszul. S egészítsük ki még a tapasztalatcsere, az ismerkedés, a szerény szórakozás lehetőségeivel és akár máris elégedettek lehetünk. De lassabban a testtel! Hogy is van ez? összehívunk másfélszáz értelmes, a gondok lényegét látó. kritikusan fogalmazó, a bajokról kendőzetlenül szóló fiatal embert — már azon is csodálkozunk egy kicsit, hogy eljönnek a százötvenből százhúszan (nemigen szoktuk meg mostanában az ifjúsági rendezvényeken az ilyen jó arányt), kérleljük őket, hogy ugyan szólaljanak már meg, aztán amikor megEszmecsere vidéken élő fiatal értelmiségiekkel szólalnak, nem tudunk velük, a mondanivalójukkal mit kezdeni. „Hát igen, már az is jó, hogy kibeszélhettük magunkat a hasonszőrűek között, úgy, hogy közben nem kellett a szavak egymás mellé rakására gondosan ügyelnünk, nehogy megsértsünk valakit” — fogalmazta meg egyikük. Hogy miről volt szó? Többek között arról, hogy a fiatalok promlémái — szakmára való tekintet nélkül — alapjában véve egy tőről fakadnak, és nemigen választhatók el a szűkebb közösség — a falu, a tájegység —, vagy a tágabb haza — a megye, az ország — gondjaitól 1 Kicsit részletesebben: érdemes-e ma közéleti szerepet vállalni? A válasz: a munkája mellett és ne helyette vállaljon bárki is közéleti hivatást! Vonzza-e ma a KISZ, a szakszervezet a fiatalokat? Nem, vagy nem a legszerencsésebben, hiszen képtelen olyan programot kínálni, amely mindenben megfelel a „megcélzott” rétegeknek! Manapság népszerűbbek a spontán közösségek, a baráti társaságok — akár egy zenekar, akár egy jól működő művészeti csoport, egy-egy irodalmi színpad körül. Aztán a műszaki értelmiség gondja-baja: a műszaki fejlesztés, a szerkezetváltás, azaz a haladás ebben a beruházás-szegényes világban. Hogyan, miből? A magas színvonalú kutatómunka alacsony társadalmi presztízs« és sovány anyagi megbecsülése. Tehát a kérdés: Hová menjek? Kutatóintézetbe négy és félezerért vagy közvetlen termelésirányítónak — lemondva vágyaimról — a kétszereséért? (Az se sok, ha már család is van!) Azonosak a problémák — említettük e tetszőlegesen kiragadott példák sorolásának elején. Hozakodjunk hát elő a legazonosabbal: a vezetői felelősséggel, a hatalommal élés, a hatalommal való élni tudás ellenőrizhetőségével. Ezzel van most legnagyobb bajuk a fiataloknak. De ha nem vagytok elégedettek vezetőitekkel, tudnátok-e helyettük javasolni jobbakat, másokat — kérdezte az egyik résztvevő, megjegyezve mellé, hogy a vezetők egyszemélyi felelősségvállalása. pontosabban éppen a felelősségrevonás hiánya azért őt is bosszantja. Nos. akár tudnának, akár nem tudnának, kiderült: a legtöbb esetben nem a sze méllyel, hanem a módszerrel — akár a vezetők kiválasztásának módszerével — nem értenek egyet a fiatalok. Hiányzik a visszahívhatóság: az, hogy ha egyszer kiderül valakiről, hogy alkalmatlan a posztjára — tisztességgel, becsületében megőrizve — mégis gyorsan, rugalmasan állíthasson helyette mást az adott funkcióba a közösség! Mire volt hát jó a martfűi szűk két nap? A találkozó szervezői — a KISZ megyei bizottsága és a szakszervezetek megyei tanácsának ifjúsági tanácsa — számára meghozta azt a jó érzést, hogy a KISZ-nek. meg a szakszervezetnek érdemes együttműködniük, a fölvetetteken együtt is, és külön- külön is gondolkodniuk. A megyei apparátusokban is, a megyei testületekben és a faluközösségek életét irányítani hivatott „parancsnoki” posztokon is. Mert bizalomra — amire a kibontakozás programja épül — nemigen lehet szert tenni hit nélkül! Anélkül a hit nélkül, ami a közös cselekvés mozgatórugójaként szolgálhat! Egri Sándor A tiszaörsi közös tanács fiatal elnökét nem kell külöI nősen biztatgatnom, hogy a nagyiványiakról, az ottani jószágtartókról meséljen, hisz igazából odavalósi maga is. Bordás Imre, amikor lehuppan mellém a fotelba . kora reggel lévén legelőször is kávéval kínál, majd belevág: — Nagyivánród tudni kell, hogy komoly állattartó hagyományokkal rendelkezik. Hisz itt sohasem volt kérdés, hogy tartsanak állatot az emberek vagy sem, mert anélkül bizony koldusbotra jutottak volna, mert 7—8 aranykoronás földekbe legfeljebb csak bukfencet vet— És napjainkban is szép számmal vannak állattartók Nagyivánon — kukkant a papírjaiba az elnök és sorolja a számokat. — A település 1470 lelket számlál, 564 ház van a faluban és 511 szarvasmarha az istállókban. Például a tavaly leadott tejért 6 millió forintot fizetett ki a helybéli takarékszövetkezet, a felvásárolt hízómarháért a téesz 1 millió 600 ezret és még sorolhatnám. Szóval biztos, hogy megéri állatot tartani, főleg úgy, hogy aki szarvasmarhát tartósan leköt, utána még 2 ezer ötszáztól 24 ezer forintig állami támogatást is kaphat. Darabonként! Ez nem kevés pénz, egyet azonban, nem szabad elfelejteni; azt, hogy a háztájihoz igazi alapot mégiscsak a nagyüzem teremtett, hisz a ház körüli állatokat a téesz vásárolja meg, s az ő vagy az állami gazdaság földjein terem a takarmány, amit ugyancsak a nagyüzem gépei takarítanak be. Háztáji állatállomány részére a termelőszövetkezet takarmányt Ennek a véleménynek az ellenkezőjét bizonyítja az ifjabb Gyöngy Józsefék példája. A fiatalasszony amikor bekopogtatunk hozzá, beljebb invitál a jókora lakásba. — Ez még nem teljesen a miénk — mutat körbe, utalva arra, hogy még sok a házon az OTP-tköl- csön. — Három éve készültünk el vele, és a mi munkánkat nem számolva 600—700 ezerbe került. Ennek az ösz- szegnek jó részét az állatok hozták. De nem ingyen, mert sok nehézséggel, lemondással jár ez a munka. hettek, de magot fölöslegesnek tűnt. Meg aztán ott a Hortobágy szélén félnapi járóföldre való legelők, kaszálók húzódnak még ma is, így kézenfekvő, hogy a szarvasmarha tenyésztésével kezdtek foglalkozni a helybéliek. juttat, alomszalmát ad és 600 hekáros legelőt biztosít. A nagyíváni főutcán lép- ten-nyomon újabb és újabb épületekbe ütközik a tekintet. A kertekben kopaszodásnak indult gyümölcsfák sorakoznak, az udvarokban malac röfög, tehén bőg. Amott megint új ház születik, a mesterek már a tetőn kopácsolnak. A patika előtt idősebb, mumkásruhás ember vágja a sűrű sövény üstökét. Szorgalmasan csattog a metszőollója. Megszólítom, elmondom mijáratban vagyok, nem kell nógatnom, árad belőle a szó. — Van otthon két tehén, ugyanannyi hízó meg egy csomó baromfi, őszintén szólva az idén a tej után 1400—1500 forint maradt csak havonta, mivel a nyáron a legelők is kisültek, így venni kellett a drága takarmányt. Nézze, én biztos nem csinálnám, ha anyagilag nem lennék ráutalva. Meg aztán az én korosztályom még el tesz-vesz valahogy az állatok körül, de a fiataloknak már itt sem fűlik hozzá a foguk. Mi sehová sem tudunk elmenni, itt nincs ünnepnap. Reggel fél ötkor kelünk, s itt nincs ötnapos munkahét, nincs üdülés, nincs szabadság. — Viszont van pénz — vetem közbe. — Az sem túl sok, de napi megélhetési gondjaink természetesen nincsenek. Mondhatom, hogy önállóak vagyunk. Küszködünk az állatokkal, de a haspártiak közé tartozunk — bólint az elégedetten duruzsoló 300 literes mélyhűtő felé. Amikor a jövő évi új adóról esik szó az asszony csak legyint: — Mi biztos, hogy nem esünk bele, hisz ha jól tudom fél millió forintig ez a tevékenység adómentes lesz. S ahhoz, hogy ezt az összeget elérjük, jóval több állatot kellene tartanunk. A borostásképű Czinege Zoltán, a téesz állatgondozója a kiskapu fölött szól ki hozzám az utcára, amikor hírül veszi, hogy mi felől érdeklődöm. — Nekem van háronj tehenem, meg két növendék bor jam, de nagyon meg kell velük dolgozni. Hallgatta a miniszter beszédét? ő is megmondta, hogy aki nem hiszi milyen nehéz munka ez, az kezdjen bele. Az igaz, hogy átlagosan havonta megjön a 4—5 ezer forint tisztán, de a feleségem csak ezzel foglalkozik. Itt hajnali négykor ébresztő van, és nem azt nézzük, hogy mikor kel fel a Nap. A jövő év lehet, hogy majd sokunkat megtanít. Mertha netán mégis adózni kellene és még az állami támogatást is elvennék a tehéntartóktól, akkor azzal együtt a kedv is elmegy. És hiába született ebbe bele az ember, hiába ismeri és hiába csinálta eddig, biztosan sokan abbahagynák — mondja búcsú- zásképpen, máris sarkonfor- dul és eltűnik az ólak között. Hagyni kell őket dolgozni Dr. Török József már két évtizede a község állatorvosa, így szavai mindenképpen figyelemreméltóak. Amikor megemlítem neki a sokfajta véleményt, így reagál: — Lehet, hogy panaszkodnak az itt élők, mégis rendkívül szeretik a jószágot. Az biztos, hogy 20 évvel ezelőtt 200—300 tehénnel több volt a háztájiban mint most. A csökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy kiöregszenek az emberek, fölhagynak az állattartással, a fiatalok meg nem szívesen vágnak bele, ihisz mindenki dolgozik valahol, s munka mellett már egyre nehezebb. Persze ez nem jelenti azt, hogy Nagy- ivánban egyik napról a másikra megszűnik a jósáág- tartás, hisz az it(t élő nép rendkívül szorgalmas, ragaszkodik a földhöz, az állathoz, csak hagyni kell őket dolgozni. Nagy Tibor Pénzesebb növények a háztájiban A miniszter is megmondta Siófokon Befejeződött a jogász- tanácskozás Siófokon vasárnap záróüléssel ért véget az a háromnapos jogásztanácskozás, amelyet a Minisztertanács által elfogadott munkaprogram fő törekvéseivel ösz- szefüggésben a jogpolitika időszerű kérdéseinek megvitatására szervezett a Magyar Jogász Szövetség vállalati jogász tagozata. Dr. Kun László igazságügyi miniszterhelyettes elnökölt a munkaértekezlet záró ülésén A jogásztalálkozó után dr. Nagy László egyetemi tanár, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára az MTI tudósítójának kérésére összegezte a, siófoki értekezlet munkáját, A tanácskozáson foglalkoztak azzal, mit kell tenniük a vállalati szervezetben működő jogászoknak azért, hogy a kormány munka- programját minél eredményesebben támogathassák a gazdálkodás területén. Fontos követelmény most a gazdasági élet diktálta jogi feladatok megoldásában, hogy elméleti tudásukat illetően, és gyakorlati tevékenységükhöz naprakész tájékozottsággal rendelkezzenek a gazdasági jogászok. Az idei exportvállalásainak kilencven százalékát teljesítette az év első nyolc hónapjában a Törökszentmiklósi Ruhaipari Szövetkezet. Több mint ötmillió forintos bevétele 44 százalékkal haladja meg az elmúlt év azonos időszakában elért eredményüket. Felvételünkön Molnár Imre rajzoló-szabász, aki az egyetlen Jelenleg is aktiv dolgozó az alpftó tagok közfii, bélésanyagot szab. (Fotó; Mészáros J.)
