Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-10 / 213. szám

1987. SZEPTEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A bizottság emberséges „Emberi kötelesség segíte­ni a lehetőségek felkutatásá­val vagy megteremtésével megfelelő munkát biztosíta­ni azoknak, akik a választott, a szeretett hivatást, a meg­szokott munkahelyet vesztet­ték el munkaképességük megváltozása (csökkenése) miatt”. Ilyen gondolatoknak a je­gyében készült az a jelentés, amely Jászberényben a re­habilitációs bizottság mun­kájáról ad számot. A bizott­ság 1983-ban alakult. Tag­jai: tanácsi, szakszervezeti, egészségügyi, vezető beosztá­sú dolgozók. A 6 tagú kol­lektíva vezetője üzemi or­vos. Illetékességi területük Jászberény város és vonzási körzete, feladatuk a terüle­tükön működő munkáltatói rehabilitációs bizottságok­kal (vagy megbízottal) a gazdasági, az érdekvédelmi, az egészségügyi szervekkel: együttműködve, elősegíteni a megváltozott munkaképessé­gű dolgozók foglalkoztatását, szociális ellátását. Munkájukat nem kísérik látványos sikerek, és idegen­kednek a hangzatos — a va­lóságtól elszakadt — szépítő kimutatásoktól. Tűzbe jön­nek viszont, ha érvelni, vi­tázni vagy kérni kell, és örülnek ha közbenjárásuk­kal legalább egy vagy két rehabilitációs munkahelyet hoznak létre valahol. Mert öröm, hogy a Jászkiséri MÁV Építőgépjavító Üzemé­nek és a Hűtőgépgyárnak van rehabilitációs üzemré­sze. Gond viszont, — ezt gyakran és kemény hangon szóvá is teszik — hogy a járásban mindössze 2 válla­lát biztosít üzemi méretek­ben ilyen munkalehetőséget. Bővült a bizottság feladat­köre azzal az együttes ren­delettel, amely szerint azok a vállalatok, amelyek nem foglalkoztatnak megválto­zott munkaképességű dolgo­zót, rehabilitációs foglalkoz­tatási hozzájárulást kötele­sek fizetni. Dotáció illeti meg viszont — igénylés alapján —r azokat, akik ele­get tesznek ilyen irányú em­beri kötelességüknek. A bizottság a rendelet végrehajtását segítő felül­vizsgálatot tartott a vállala­toknál. A kiküldött és visz- szakapott tájékoztatólapok­ból áttekinthető névjegyzé­ket készítettek a megválto­zott munkaképességű dolgo­zókról. Ami gond. hogy a bi­zottság elé kerülők nagy ré­sze már nem rendelkezik munkahellyel. Rehabilitálá­sukat nehezíti, hogy a mun­káltatók elsősorban saját dolgozóik foglalkoztatásáról igyekeznek gondoskodni. A bizottság munkáját meg­határozza a felismerés, hogy évről évre emelkedik a meg­változott munkaképességű dolgozók száma. A meggyő­ződés is, hogy a rehabilitá­ciót egységesen kell kezelni, vagyis az egyén rehabilitá­ciója érdekében a körzeti, az egészségügyi szolgálatoknak, az üzemi és a helyi rehabi­litációs bizottságoknak, az orvosszakértői bizottságok­nak és a szociális gondozó­hálózatnak egységes szemlé­lettel kell együttműködni. Kiragadott sorok egy bi­zottságnak, nemes célokért összefogó kollektívának, a hivatali előírásoktól eltérő, a szokásosnál más hangnem­ben íródott 4 oldalas jelenté­séből. Eltérő, mert a beszá­molóból — az elejétől a vé­géig — hivatalos hang he­lyett az emberi szó cseng. A törődés, az együttérzés sza­va, az őszinte, de visszafo­gott öröm, az eredményekért és megkeményedett hang amikor kendőzetlenül a gon­dokról beszélnek. — illés — Négynapos tanácskozás Napirenden az árvízvédelem feladatai Kedden kezdődött Szolno­kon az Országos Vízügyi Hi­vatal és a Kötivizig szerve­zésében az a négynapos víz­ügyi tanácskozás. amelyen tizenkét vízügyi igazgatóság, a Vízügyi Tudományos Ku­tató Intézet, valamint az ár- és belvízvédelmi központi szervezet szakemberei átte­kintik az árvízvédelem és folyamszabályozás jelenle­gi helyzetét és jövőbeni fel­adatait. A péntekig tartó tanácskozáson szóba kerül­nek többek között a vízügyi kutatás-fejlesztés legújabb eredményei, valamint a műszaki technológiai fej­lesztés legfontosabb kérdé­sei is. A résztvevők szakmai bemutatókon ismerkednek meg a házigazda szerepét betöltő Kötivizig árvízvé­delmi és folyamszabályozási tevékenységével. Vízmübövítés Karcagon Karcag városi vízbázisá­nak növeléséhez a megyei tanács, a városi tanács, va­lamint a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Válla­lat közös beruházásában ké­szül a karcag—berekfürdői kistérségi regionális vízve­zeték-rendszer. A befejezés határideje: 1988. április 30., attól kezdve napi ezer köbméter víz- mennyiséget kaphat a be­rekfürdői mélyfuratú kutak­ból a város, csökken a víz­hiány. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában az idén jelenik meg másod­ízben a háziasszonyok ked­venceként nyilvántartott Katóka Szakácskönyve. Tutsek Anna 1913-as írását változatlan utánnyomással készíti a Ságvári Nyomda. A százhúszezer példányban készülő kiadványban több­százféle édesség, leves és húskészítmény receptje ta­lálható. Képünkön: a Né- zsal Termelőszövetkezet nyomdaipari ágazatában a népszerű könyveket kötik (Fotó: Rigó Tibor — KS) Általános és speciális díjbeszedés-elmélet Szolnokra kerülésem első hónapjaiban ért az az alap­vetően új (írhatnám megle­petés, ha a dolgok érzelmi, s nem értelmi oldalát vizs­gálnám) információ (egysze­rűbben: tapasztalat), amely arra késztetett, hogy a díj­beszedés gyakorlatát beha­tóbban tanulmányozzam. Minthogy életem korábbi időszakának jó részét a me­gyeszékhelyen töltöttem el, enyhén szólva is meglepett, hogy amidőn egynéhány újaibban itt eltöltött hónap után az egykori villanyszám­lással a házunk előtt talál­koztam, alig fogadta köszö­nésem. Szóltam már anyukának, hogy nem fizetjük aa áramot — mondta végül meggondol­va magát, amiről akkor még nem tudhattam, hogy túlten­gett benne a hivatásszeretet, a rosszalló megjegyzés, csak jóindulatú figyelmeztetésnek szánta. Nem ilyennek ismert bennünket, anyukáról mind a mai napig egy rossz szót sem lehet elmondani — ne­heztelt, majd kilátásba he­lyezte, hogy ha így folyta­tom, előbb utóbb, de lehet, hogy már előbb, kikapcsol­juk az áramot. őszintén szólva, nem tud­tam mire vélni a dolgot, mert annak logikus rendje szerint — gondoltam azért jött — hogy most végre leol­vassa a villanyórát, én pe­dig kifizetem a magával ho­zott számlát. De nem így tör­tént. Sokat sej te tőén ingat­ta a fejét, felsőbbségtudatá- tól áthatva távozott. Huszon­negyedikéig még befizethe­tem — ereszkedett le tájé­kozatlanságom szintjére egy odavetett búcsúmondattal. Hová tűntek a régi szép idők — sóhajtottam föl, ami­kor megtudtam, hogy idő­közben Szolnokon áttértek az átalánydíjas törlesztésre. Minőségileg új, magasabb, természetesen a számítógé­pes adatfeldolgozás követel­ményeinek kell immár meg­felelni. A patriarchális kort idéző díjbeszedés ideje le­járt, helyét a befizetés vette át Az igazságot megvallva áramütésként ért a hír, hogy ezentúl új elméleti ala­pokra helyezte a Titász az inkasszálási Az eredmény matematikusilag persze ugyanaz. Ha beszorozzuk mí­nusz eggyel, az abszolút ér­ték nem, csak az előjel vál­tozik. Hiszen eddig a válla­lat tíz díjbeszedője keresett fel mintegy harmincezer „fo­gyasztót”, most pedig mind­össze minden a visszájára fordult. Mi (harmincezren!) fáradunk a Titászhoz, hogy (ha hálánkat nem is), de le­rójuk tartozásunkat. Üj idők, nyugtattam ma­gam. A hegy megy Moha­medhez, avagy a fák rohan­gálnak a kutyák után. Egé­szen felvillanyozva iratkoz­tam be a szomszédok sza­badegyetemére. Ami azt ille­ti, a lakosság véleménye egé­szen rossz fényiben — elné­zést a szójátékért — tünte­ti fel áramszolgáltatónkat. De hajtott a tudásvágy. Több fényt! — mondotta volt Goethe is. Sikeresen abszol­váltam két szemesztert álta­lános és speciális díjbesze­dés-elméletből. A gyakorlat­ban azonban megbuktam. Hol a hónapot, hol pedig a Pelikán melletti trafóházból átalakított (micsoda stílus­érzék!) fogyasztási iroda nyitvatartási paradigmáját vétettem el. Igaz, a hó ele­jén hosszasan kígyózó sorok is elrettentettek. A várako­Gyermekek a közlekedésben Vigyázzunk rájuk, vigyázzanak magukra! Fékcsikorgás majd tompa puffanás. A gépkocsivezető sápadtan ugrik ki autójából. Az út­testen furcsa-mereven fek­szik egy gyermek. Ember­gyűrű veszi körül, a hiszté­rikus hangokat auztán el­nyomja a mentőautó vijjo­gása. Gyermekbaleset! tör­ténhet falun vagy városban, lehet, hogy tegnap volt vagy ma, lehet hogy holnap fog­ja sokkolni idegeinket. Az elmúlt negyedszázad­ban közel hatszorosára nőtt gépkocsiparkunk. A század elején épült utcáink. mint érszűkületes vérkeringési rendszer, alig tudják áten­gedni a forgalmat. Szeren­csére a balesetek nem emel­kedtek olyan arányban, mint a gépkocsik száma, de súlyosabbá váltak. Száz bal­esetből nyolcvanat a gépko­csivezető okoz, húszat a gyalogos. S közöttük nagyon sok a gyerek. A kerékpáro­sok huszonkét százalékkal lényegesen többször szenve­dő alanyai a már-már kao­tikus forgalomnak, mint az elmúlt években. S zömében a gyerekek bicikliznek, hi­szen mi felnőttek is ezt ta­nácsoljuk nekik. Eligazítani és eligazodni. A gyermeknevelés és ok­tatás erre a két pillérre épült. A közösségi magatar­tásformákat nemcsak a szoba, vagy az iskola négy fala között kell(-lene) ok­tatnunk, hanem az utcán, az iskola környékén, az otthon környezetében egyaránt. Ki is alakítottunk erre egy lát­szólag jól szuperáló intéz­ményrendszert. Az iskolában évente három-négy osztály- főnöki órán beszélgetnek a tanulók a közlekedésről. Az erősen az iskolához kötött úttörőszervezetben van köz­lekedésbiztonsági őrs. Az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács pedig megszer­vezte a tanórákon kívüli közlekedésbiztonsági moz­galmakat. Arra törekszenek, hogy a legfontosabb maga­tartásformák ismeretét és alkalmazását alap, területi és országos szinten ver­senyrendszerbe építsék. Pél­dául 1985-ben 2282 általános iskolában 206 921 tanuló vett részt a versenyeken. Az elő­ző évekhez képest csökkent a versenyben résztvevő is­kolák, száma, a vetélkedő tanulók azonban többen vannak. Elgondolkodtató, hogy 1246 általános iskolába még nem jutott el a mozga­lom, s ez igen nagy szám. Még valami: úgy tűnik, hogy minden esztendőben ugyanazok a tanulók vesz­nek részt a versenyeken. Utolsó helyen említjük — pedig a legfontosabb — a család magatartásformáló erejét. A tilos jelzésen gyer­mekét átvonszoló anya, a gépkocsiban szitkozódó- stresszben vezető apa néma jó példát jelentik a hátsó ülésen gubbasztó gyermek­nek. Hányszor előzött meg bennünket, akik gépkocsit vezetünk, olyan autó, mely­nek a hátsó ülésén nyelvet nyújt és szamárfület mutat a gyerek. Meggyőződésem, hogy nem ő tehet róla! A fejlett motorizációjú országokban már egy évti­zede kimutatták, hogy az elméleti oktatás semmiféle hatással nincs a gyermekek közlekedési magatartásá­ra. Az utóbbi évek hazai kutatásai is bebizonyították, hogy az osztálytermi okta­tás eredményes ugyan a ta­nulási célok elérésében, de nem hatékony a magatartás- változások tekintetében. Az elméleti tudás tehát nem biztosítéka a helyes maga­tartásnak. Külön gond az, hogy a (különösen az alsó­tagozatos) gyermekeknek folyamatosan veszélyhely­zetekről beszélünk, s ez el­bizonytalanítja, esetenként neurotizálja őket a közle­kedésben. „Szeressük a gyermeket — az utcán is!” Petress István szavai vol­tak ezek egy e témával fog­lalkozó tanácskozáson. Azt hiszem, hogy ebben a lát­szólagos közhelyben sűrűsö­dik minden teendőnk. A szeretet részben bölcsességet jelent. Okosan kell felhasz­nálni a tévé, a rádió és az írott sajtó lehetőségeit, úgy, hogy amit közvetítenek, az beszédtéma lehessen a csa­ládban. A szeretet türelmet is hordoz magában. Tud­nunk kell azt, hogy a gyer­mek vagy nem érzi a konk­rét helyzetben a veszélyt, vagy ezért kerül kritikus helyzetbe, mert szorongást oltottunk belé. A kettő kö­zött kell megtalálnunk az arany középutat. Hogyan? Nem általánosságokkal. Nem pusztán a szabályok bebif- lázásával. Mindenek előtt egész közlekedési morálun­kat kell megváltoztatni ah­hoz, hogy egy még motori- záltabb korban elengedhes­sük gyermekeink kezét — nyugodtan. Segítenünk kell a lakóhelyi gyermekközössé­gek kialakulását. Mivel úgy­is együtt ismerkednek az ut­cával, a forgalommal, olyan nagy tűrőképességű emberek irányítanák őket, akik te­kintélyt tudnak szerezni előttük. S még valami. A mai gyerekeknek is vannak példaképei, ha úgy tetszik bálványai. Ne átalljuk be­vonni őket ebbe a munkába. Egyszóval éppen itt az ideje annak. hogy végre a gyermekek közle­kedésre nevelésében össze­kapcsoljuk az elméletet a gyakorlattal. Mi ad ezeknek a gondolatoknak aktuali­tást? Közhely azt válaszol­ni e kérdésre, hogy a témát sosem lehet levenni napi­rendről. Szeptember 19-én közlekedési napot szervez az autóklub és a Közleke­désbiztonsági Tanács. Az esemény alkalom arra, hogy szóljunk a gyermekek köz­lekedéséről, de igazán idő­szerűvé e témát mégis a tanév kezdete teszi. R. L. SOS>gyorniekfalu Felügyelőbiztost rendeltek ki A Művelődési Miniszté­rium a következő tájékoz­tatást adta a Magyar Távi­rati Irodának: Az SOS gyermekfalu Ma­gyarországi Egyesületének törvényességi felügyeletét ellátó Művelődési Miniszté­rium a szeptember 5-i köz­gyűlés alapján megállapí­totta, hoev a vezetőség man­dátuma megszűnt, új veze­tőség választására határo­zás ugyanis mindennél job­ban fáraszt. így aztán több­nyire csak a rövidzárlataim­ra figyelmeztető felszólításra számoltam le a vállalatnak a nyolc forintos postai költség­gel megterhelt számlát. De lélekben már a nagy leszámolásra készültem, az éves nagy kiegyenlítósra. Sorsomba beletörődve arról már lemondtam, hogy a díj­beszedők bekopogtatnak hoz­zám. Bár az a tisztázatlan elvi kérdés még a nyaralás közben is foglalkoztatott, hogy tudniillik a díjbesze­dés része-e a szolgáltatás­nak, avagy ettől teljesség­gel idegennek kell tekinte­nünk. Kutatómunkám során ugyanis a szakirodalomban nem találtam erre vonatko­zóan egyértelműen megnyug­tató választ. Még az alapmű, a Villamosenergia Közszol­gáltatási Szabályzat is meg­kerüli a problémakör defi­niálását. A lényeg: naivan vártam, hogy azért valamiféle értesí­tést kapok, melyben közlik: ennyi és ennyi áramot fo­gyasztottam, ez x forintba kerül, ebből kifizettem az átalányt, tehát x mínusz átalány alapján kapok vagy fizetek még valamennyit. Talán mondanom sem kell, az értesítés elmaradt. A sza­badságomról megtérve telje­zatképtelenség miatt nem került sor. Az egyesület alapszabályszerű működé­se ilyen körülmények között nem biztosított, ezért a mi­nisztérium az egyesület ön- kormányzatát felfüggesz­tette, s az új vezetőség megválasztásáig felügye­lőbiztost rendelt ki. E fel­adatna dr. Bencédy József főiskolai tanárt kérte fel. sen elbizonytalanodva keres­tem föl az irodát, ahol kiok­tattak arról, hogy lekéstem a határidőt, most már más körzet van soron. Nem fo­gadják el a pénzemet. Tessék a vállalat központjába be­menni, az elmaradt összeget csak ott lehet befizetni, De siessek, különben a kény­szerkikapcsolás listájára ke­rülök. Munkaidőalapom védel­mét fölfüggesztve futottam be a díjbeszedés újabb (áram)körét. A központ okos, surrogó számítógépei azonnal kidobták tartozásomat. Mert a gépek, ha beszélni nem is tudnak, de számolni azt igen. Van mit, hiszen nem én voltam az egyetlen, aki nem tudott lépést tartani korunk száguldó fejlődésével. Csak egy voltam az ezerhétszáz késlekedőből. A Titásznak ezáltal összesen mintegy 1 millió 300 ezer forint kintlé­vőséget sikerült akkumulál­nia. Rossz a fizetési morál. A számítások szerint ez négyzetesen romlik a fo­gyasztók arányával, Hogy a szisztéma megfelelő-e vagy sem, azzal már senki sem foglalkozik. A rendszer jó, csak (a feltételek miatt) rosszul működik. Talán eze­ken kellene változtatni. Szőke György I Házi Tanácsadiban Hz egészség joga Ezzel a címmel indítja a Házi Tanácsadó új, három­részes sorozatát, amely a nemsokára életbe lépő új egészségügyi törvény leg­fontosabb rendelkezéseit magyarázza és ismerteti. A magyar jogrendszerben ugyan külön úgynevezett egészségügyi jog — mint önálló jogág — nem léte­zik, legfőbb szabályai mégis jól összefoghatok és körül­írhatók. A tárgy szempont­jából alapvető fontosságú­ak még: az Alkotmány, a Polgári és a Büntető Tör­vénykönyv, valamint a tár­sadalombiztosítási tör­vény. A ,kétrészes írás szer­zője, a sokat publikáló, ne­ves professzor, dr. Ádám György sok rázós kérdést, a laikus számára ismeretlen problémát feszeget, s tartal­mi választ ad a legutóbbi idők ellentmondásos jogi kérdéseire, elősegítve ezzel (remélhetően) a törvényes gyakorlat erősítését is. An­nak bizonyságául, hogy va­lóban rendkívül időszerű és a közfigyelem kiváltására alkalmas főtémánk, álljon itt példának néhány alcí­münk: Kit tekint a jog ember­nek? Melyek az ember (egészségügyi jogban leg­fontosabb) személyhez fűző­dő jogai? Meddig terjed az orvos gyógyítási szabadsá­ga? Melyek a műtétekre vo­natkozó szabályok? Mikor nem szükséges a hozzájá­rulás? Melyek az orvosi ti­toktartás szabályai? Mi nem közölhető a hozzátartozóval? Olvashatják meg szokásos rovatainkat, figyelmükbe ajánljuk mindenekelőtt az újrainduló Család és jog rovatot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom