Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-05 / 209. szám

10 Pilótapalánták számára Is: dűl repülnek vitorlázó gép­pel, a második évfolyamon a teljesítményrepülés alap­jait sajátítják el, a harma­dikban pedig kezdődik a motoros gépekkel való ki­képzés. Kezdődik, ha az or­vosi vizsga megfelelően alakul. És ha nem? Beszélgejtőíá maimhoz sze- gődik a gyöngyösi Eperjesi Richárd és a pilisborosjenői Kovács Krisztián. Körül­vesszük Telepovszki Tibor őrnagyot, a kollégium igaz­gatóját és máris záporoznak a kérdések, ezeknek a lé­nyege: mi lesz azzal, aki nem felel meg pilótának? A kollégium vezetőjének élete válasz a kérdésekre: Nem lehetett vadászpilóta, mégis a seregeit választot­ta. Műszaki tisztként szol­gált, közben még most iá vitorlázórepülőként renge­teg időt tölt a levegőben. (Meggyőző erővel mondhatja tehát: — Nem szabad csalódno­tok az életben, megfelelően készülni kell rá. Nem dől össze a világ, ha nem le­hettek vadászpilóták. Re­pülhettek szállítógépen, he­likopteren vagy vitorlázó- gépen. Lehettek repülő mű­szaki tisztek, vagy elmehet­tek más katonai főiskolára. Közületek a legjobbak a néphadsereg ösztöndíjasai­ként hazai és külföldi egye­temek bármilyen szakán ta­nulhatnak. Akár pilóták lesztek, akár mások, egyedül a tanulással alapozhatjátok érvényesüléseteket. Azt hiszem, ha a szülők hallanák, egyetértőén bólo­gatnának. Látnák, hogy jó pedagógiai érzékkel megál­dott, a fiatalokat felnőttként kezelő kollégiumi igazgató keze alá kerültek fiaik. És egyelőre ez a fontos. A töb­bi meg már a fiukon mú­lik. .. Simon Béla A budaörsi Trombitás Károly magabiztosan ki­jelenti : — Én már hatéves ko­romban eldöntöttem, hogy repülő leszek. — Mi ösztönzött erre? — Akkor utaztunk repü­lőgéppel Bulgáriába. A ke­resztapám volt a pilóta, be­mentem hozzá. A többség azonban még nem ült repülőgépen, de nemsokára fog. A repülő Első fecskék a középiskolai honvéd kollégi­umban. Az or­szág minden részéből jöttek ide Szolnokra, ebbe a Killiám «yörgy Repü­lő Műszaki Fő­iskola utánpót­lási bázisát ké­pező intézmény­be. Gimnáziu­mi tanulmá­nyukat polgári intézményben folytatják. Alig néhány napja érkeztek, jószerével most ismerkednek egy­mással. Egyér­telmű, hogy a re­pülés szeretete vonzotta őket, vitte távol már tizennégy éves korukban a szü­lői háztól. A kollégium alapítólevele tanulás az érvényesülés alapja elméleti kiképzés megkez­A szobarend .ajánlatos” Fotó: Mészáros János dése előtt vitorlázógéppel felviszik őket néhányszor. A karcagi Horváth András is nehezen várja azt a napot: — Az őrnagy elvtárs meg­ígérte, hogy a szobák közti futballmérkőzések leg­jobbjai repülnek először. Szőke Tamás rajparancs­nok és mint mondja: — Egyelőre osztályelső, de rá kell kapcsolni, hiszen a leggyengébb társunk átlag- osztályzata is felül van a négyesen. A gimnáziumi tárgyak mellett a kollégiumban a repüléssel is megismerked­nek. Az első év végén egye­Országjárás négy korákén A kukoricásban egy éjszaka is sok volt A húszéves szolnoki Farkas Andrea és huszonegy éves barátja: Nagy Zoltán autóvillamossági szerelő az­zal dicsekedhet, hogy az idén huszonegynéhány napig négy kerékkel több volt nekik a megszokottnál. Mielőtt bárki a leírtakból azt a következtetést vonná le, hogy ebből eggyel több is már komoly pszichiátriai eset, meg­nyugtatásul csak annyit, hogy ez a keréktöbblet vélet­lenül sem az elmebeli állapot, hanem azt a két Csepel kerékpárt jelenti, amely nyergében bő három hét alatt körbekarikázták a fél országot. Hogy mi módon arról tanúskodjanak feljegyzéseik. Július 17. Tószeg, Tiszakécske, Tős- erdő után Tiszaalpár hatá­rában minden lakott hely­től távol óriás vihar ért utol bennünket. Dörgött, villámlott és félve az is­tennyila szeszélyétől egy kukoricásban vertük fel a sátrat. A kerékpárokat ösz- szelakatoltuk és a karók­hoz kötöttük, de rablók he­lyett csak néhány sün- disznó kíváncsiskodott kö­rülöttünk. Egy órát ha aludhattunk ég másnap Kis­kunfélegyháza, Soltvad- kert érintésével a gyönyörű Szelidi tó parkolójában tá­boroztunk le pár napra. Július 20. Pakson át Tamási volt a cél. Az út akár a hullám­vasút: fel, majd lefelé veze­tett. Alaposan kifáradtunk, de a településen szerencsé­re találtunk egy ismerőst, így az éjszakát nála tölt­hettük. Ezen az estén a ka­lóriák pótlására temérdek sajtot, tejfölt eltüntettünk. Július 21. Megérkeztünk Baiaton- földvárra és mivel a kem­ping csordultig megtelt, a vízparton vertünk tanyát. Másnap este odalopózott két szürke kánya és a közterü­let felügyelet nevében száz forintra bírságoltak ben­nünket, majd sajnálkozásu­kat fejezték ki, mivel sza­bad hely, fűszálnyi sem adódott. De azért, egy he­tet töltöttünk a magyar ten­gernél és Révfülöpön fel­fedeztünk egy csodálatos rom templomot. Július 27. Irány Kaposvár. Az éj­szakát Kapuvár előtt kem­pingben töltöttük: a kerék­párokat egymáshoz lakatol- tuk, és ha otthagytuk a sátrat, a bejáratot elhúzva benn nyitva hagytuk a rá­diót: az arra tévedő kóbor lelkek hadd higgyék, vala­ki benn hallgatja a műsort. 1987. SZEPTEMBER 5. Az elsi csengetésen tél Pályakezdő pedagógusok között Lemezfigyelö Érintsd meg a lelkem I A hazai popberkekben az idei nyár legnagyobb rock­szenzációja vitathatatla­nul a Tolcsvay-testvérek Magyar Mise című orató­riuma volt. Merész vállal­kozásnak tűnik kiadni egy ilyen nagyobb lélegzetű művet néhány évvel az Ist­ván, a király fergeteges si­kere után — ráadásul ugyanannak a „cégnek”, a Fonográf társulatnak a „be­jegyzésével”. (Köztudo­mású, hogy a Szörényi— Bródy szerzőpáros korszak- alkotó darabját követően könnyűzenei életünket még gazdagította néhány „isten­kísértése” mű, mint példá­ul a János, a vitéz is, melyek bemutatása után a Ludas Matyi egymondatos szlogenjében kénytelen volt eké,pp összegezni e zenemű­vek értékét: „Néző, a hü­lye”.) Manapság az alkotók ze­nei műhelyében — külföldi példák után haladva — egy­re több rockopera születik, és kisebb-nagyobb sikerrel fut is. A jelek szerint a kö­zönség igényli a több téte­les műveket, fokozott vá­rakozással néz a be­mutató elé. . A Tolcsvay- testvérek munkája terje­delménél fogva látszólag a nagy rockoperák korába tartozik, jóllehet műfaját tekintve egészen más. A cse- lékményességet mellőzve korunk emberéhez szól a mű. Leegyszerűsítve: mint afféle zenés lelki segély- szolgálat” a hit elhanyagol- hatatlansága a felbolydult emberi kapcsolatok tisztasá­ga, a méltóság mellett tör lándzsát. „Vezéreljen téged az igaz szeretet... Légy hű hitedhez rendületle­nül. .— a dalbetétek örökérvényű erkölcsi útra- valói a ma ifjúságát tarisz- nyázzák fel, s egyben se­gélykiáltások is a külső-bel­ső zaklatottság enyhítéséért, az egymáshautáitság igé­nyéért: „Segíts, hogy ben­nem rend legyen!... Érintsd meg a lelkem!” Lehetne még folytatni e sokatmondó, elmélyült gondolatok idézé­sét, szűkszavú magyaráza­tát, de fölösleges: a Magyar Mise mindenkiben más és más érzelmi húrokat pen­get meg, ebben rejlik nagy- szerűsége. Mégis a Magyar Mise kö­rüli sajtókampányt és a le­mezeladást elemezve az a következtetés vonható le, hogy a mű bemutatása nem járt zajos sikerrel; dalait nem dúdolják az utcákon, nem játsszák a rádióban. Hiba lenne azonban ezek­ből a jelekből ítélni, ugyanis a Magyar Mise sokkal faj­súlyosabb, időtállóbb alko­tás, mintsem hogy a sláger­listák „vendégeként” tisz­teljük. Nehéz, olykor reményte­len tetten érni a pillanatot, megfogni, megállítani — ha csak másodpercekre, is — az időt. Pályakezdő pedagó­gusokkal beszélgettem, első órájuk után Szolnokon, a Verseghy Ferenc Gimnázi­umban. Baráth Márta jászberényi lány. a Lehelben érettségi­zett, a szegedi József Attila Tudományegyetemen vég­zett történelem—magyar szakon: — Egy pillanatig nem volt kétséges a pályaválasztá­som, amióta az eszemet tu­dom tanár akartam lenni. Szüleim mindketten pedagó­gusok, a tágabb, a nagyobb családban, a rokonságban is mindenki tanár, tanító. Egészen kicsi koromban édesapám igazgatta a tőte- vényi, összevont osztályokat foglalkoztató tanyai iskolát, édesanyám is ott tanított. Mit kezdhettek volna ve­lem, bevitték az óráikra. Ha ezt az időt is beszámítom nemcsak tizenkilenc évet töltöttem az iskolapadban, hanem többet. Baráth Márta Kővári Dóra matematika— fizika szakos: — Az én indíttatásom ke­vésbé romantikus. Ojszászi vagyok, az általánosban Szabó Mihály tanár bácsi oktatott számtanra, mértan- ra. az ottani gimnáziumban pedig Szigeti Zsuzsa mate­matikára. Az ő egyéniségük­nek köszönhetem a pályá­mat. Márta: — Hadd említsem meg én is legkedvesebb ta­náromat, dr. Nagy Mihály- nét. A Lehelben ő tanította a történelmet. Ami még ér­dekes: a jászberényi gimná­zium hangulata, rangja, te­kintélye a megye középis­kolái között, sőt, az ország­ban. Hogy mást ne említ­sek; a fölvételi arányt te­kintve a Lehel a harmadig az országban. Slzóval. csak azt akarom mondani, hogy aki onnan kerül ki, azt ez a rang kötelezi...-------------­— Most jöttek ki tanár- életük első órájáról. Milyen volt? Márta: — A kollégák el­láttak néhány jótanáccsal, merthogy negyedikesek kö­zé mentem, a negyedik D- be. Mit mondjak? Nagyon kellemes volt. Az osztály fe­le éppen magyarból és törté­Kövári Dór» nelemből szeretne fölvételiz­ni. Nem sok az önbizalmuk, tavaszig erősitgethetem. A tárgyaim iránti óriási ér­deklődésnek természetesen nagyon örülök, mert engem ezzel ösztönöznek diákjaim. Dóra: — A második A osztály nem örült túlzottan a technikai órának. Hamar bevallották, sokkal többre becsülik a társadalomtudo­mányi, a humán tárgyakat, a zenét. — Nem lehetett könnyű kezdés... — Az óra végére azért nagyjából közös nevezőre jutottunk. Talán elismer­ték, hogy a korszerű mű­veltséghez hozzátartoznak a természettudományos isme­retek is. Persze, maradt még egy-két kételkedő tanu­ló. őket ezután kell a töb­biekkel együtt, közösen meggyőznünk. — Mi a legfontosabb az iskolán kívül? Dóra: — Az iskolán kí­vül? Dehiszen az iskola is bőven elég; fölkészülni a holnapi öt órára! Ez mosta legfontosabb! Hogy megfe­leljek, hogy a diákok és a kollégák egyaránt jó peda­gógusnak tartsanak. Márta: — Nagy kérdés számunkra, hogyan szervez­hetnénk úgy az életet, hogy le ne maradjunk, hogy győz­zünk lépést tartani az infor­máció-áradattal. Az egye­bemen könnyen ment, hiszen ez volt a legfőbb felada­tunk. Nos, azt kell most, a munkával együtt megszer­veznünk. hogy nyitottak maradjunk. — E — A négyszámjegyű utat és távolságot megtett két ifjú ke­rékpáros a szolnoki utcákon Fotó: H. L A csel bevált, tőlünk egy tűt se menekítettek, csak az elem merült ki. Sziget­várt, illetve Drá vakeresz túrt is felkerestük, itt határőrök irányítottak Harkány felé. Nagycsánv határában jószí­vű dinnyések degeszre etet­tek bennünket, és még a bódéjukat is átengedték éj­szakára. Mohácsról az a vé­leményem, hogy látszólag máig sem heverte ki az 1526-os vészt. Augusztus 2. Estére a Dunától Szegedig tepertünk. Ez a táv megvan jó 140 kilométer, valaho­gyan mégsem fáradtunk el. Itt. négy napig ismerked­tünk a várossal, majd 6-án Hódmezővásárhelyt, Szen­test, Türkevét elhagyva egy csáíomaparton éjszakáz­tunk. A szándék a szúnyo­gok körében végtelenül népszerűnek bizonyult Augusztus 9. Sűrű fekete, fellegek ker- getőztek mindenfelé mikor­ra az abádszal$ki tározó­hoz jutottunk. A szerencséi érkezést a Tó vendéglőben vörös borral és kólával ün­nepeltük. Másnap Tiszarof- fon kapta Zoli az első de­cktet: kicserélte a belsőt, é$ Fegyvernek mellett a kpmpon kora estére Nagy­körűbe jutottunk a szülei- hpz. Az édesanyja már ag­gódott, meg nekem is az apukám, bár mindenhonnan: lapokkal tudattuk: jól va­gyunk. Az összegzéshez egy kis adalék: Ez bizonyult eddig a legérdekesebb közös utunknak, és olajválság ide, árak oda egy deciliternyi gépolajjal, bejártuk a fél országot Jövő nyárra Ausztriába tervezünk ha­sonló kiruccanást, bár azt is tudjuk, hogy az ottani buckák meredekebbek, mint amilyenekkel Tamási kör­nyékén találkoztunk. De hát nem azért akad esetenként mindegyikünknek néhány kerékkel több, hogy efféle apróságokon fennakadjunk. D. Szabó Miklós Eszmecsere az igazgatóval (A nyári formaruhát csak a fotós kedvéért vették fel a növendékek)

Next

/
Oldalképek
Tartalom