Szolnok Megyei Néplap, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-23 / 224. szám

1987. SZEPTEMBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé I képernyője előtt Megnövekedett diáksereg, hiányzó pedagógusok Mérlegen öt év munkaerő-gazdálkodása A Pedagógusok Szakszer­vezete Szolnok Megyei Bi­zottsága kibővített ülést tar­tott a napokban, amelyen Előtérben az általános iskola Mint ismeretes, az elmúlt fél évtizedben a demográ­fiai hullám nagyobb létszá­mú évfolyamai már az ál­talános iskolában tanulnak. 1932—86-ig 21 ezer 445-ről 18 ezer 400-ra csökkent a megyében az óvodások szá­ma. Ebből következően. s továbbá annak köszönhető­en. hogy közben évről-évre nőtt az óvodapedagógusok száma, a gyermekintézmé­nyekben kiegyenlítettek, jók a személyi feltételek. Jelenleg az óvodapedagógu­sok több mint hetven száza­léka felsőfokú végzettségű, s évek óta csökken a szak- képesítéssel nem rendelke­zők aránya. Tavaly mind­össze 24 képesítés nélküli óvónő dolgozott a megyé­ben. Az utóbbi évek adatai messze meghaladják az or­szágos átlagot. Az általános iskolát vizs­gálva már korántsem ka­punk ilyen kedvező képet. 1982-től ugrásszerűen növe­kedett az iskolákban előbb a tanítók, majd a tanárok iránti igény. Az öt év alatt Az évfordulók nem min­dig tesznek jót egy-egy ki­emelkedő személyiség, jeles író, alkotóművész emléké­nek. Sok esetben a kénysze­rű ünneplés alkalmaivá vál­nak. Szellemük helyett csak „nevük” bukkan elő a több­nyire szürke, iskolás emlé­kezésben. Ezért örvendetes az olyan kivétel, amilyen a Komlós-emlékeztető illetve az Örkény írásaiból készült Slzövegek volt az elmúlt hé­ten. Komlós János tíz éve távozott az élők sorából, Ör­kény István most lenne (csak) 75 éves. Kezdem az utóbbival, méghozzá látszó­lag egy kis kitérővel. Szövegek Hétfőn este a szolnoki nyugdíjasház kedves lakói hívtak meg családias tere- ferére, téma a televízió, an­nak műsora. Sok mindenről esett szó: jogos igényekről és jogos kifogásokról és ter­mészetesen jogos elismeré­sekről is.1 így került teríték­re a látottak mérlegelése so­rán a fentebb említett ör~ kény-program is. Idős em­berek beszéltek róla. idősebb férfiak, akik megjárták a második világháború poklát, és idősebb asszonyok, akik átélték azokat az időket, sőt az ötvenes éveket is erejük teljében. Azt a valóságot, amelyről a kérdéses örkény- irodalom is beszél, s ame­lyet Esztergályos Károly vá­logatott egybe a mintegy egyórás tévéfilm anyaga­ként. Szokatlan szerkezetű film, mondhatni szélsősége­sen modern. Mégis a hétfő esti beszélgetés is egyértel­műen igazolta: bonyolult­nak tűnő formája ellenére is meggyőzően világos em­beri beszéd. Ügy volt az igazán, ahogy Örkény írja és a film is mutatta — erő­sítették meg a háborúvisel­te idős emberek. Minden szava igaz — bizonygatták többen is a kötetlen beszél­getés nyíltszavú résztvevői. Lám, az az Örkény, aki néhány éva még darabjaival is sokakból idegenkedést váltotta ki groteszk látás­mód okán, most a legszéle­sebb körökben is értő né­zőkre talált. Még azok is tö­kéletesen megértették, akik­től talán formai újszerűsé­ge .látásmódjának modern­sége távol állhatna. Megér­tették, mert milyen mély emberi igazság húzódik meg például a tévéfilm nyitó je­lenetében (egy régebbi fel­vétel felidézése Sulyok Má­riával). amelyben egy anya kutat háborúban eltűnt fia emlékei után. A tiszta iga­zat akarja mindenáron, s a fia iránt végtelen szerete- tében nem érdekli még a földrajzi realitás sem. Ugyanis ha fia az egyiK Tambovban — fogolytábor neve — nem lehetett, mert ezt állítják egyesek, akkor mi sem természetesebb: kell lenni egy másik Tambovnak is. ahol talán a fia ott lehet. Mert egy anyával ugyan ki tudná elhitetni, hogy fiát hiába várja már vissza, el­vesztette végképp, örökre el­nyelte a halál; az anyák re­ménysége végtelen. De Ör­kény emberi mélységeket tömören feltáró írói szemlé letére és módszerére vallott a kis Szenes haláláról szóló történet is — Szabó Sándor kitűnő megszólaltatásában. Az említett részek egyéb­ként a tévéfilm egy gondola­tilag is összekapcsolódó fe­jezetébe tartoznak, amely arra kereste a választ: mi­kor van vége a háborúnak. És még valamit erről a szemléletében is Örkényi, újszerű televíziós vállalko­zásról. Bebizonyította, hogy a puszta szöveg, a nyomta­tott szöveg is megél a kép­ernyőn — alkotásként. Egy apró hirdetés vagy más ef­féle is lehet leleplező ere­jű, ha jól alkalmazzák a képek nyelvén beszélő tévé­filmben. Hogy töredékekből is összeállítható sugárzó ere­jű egész. Anélkül, hogy sor­ra vennénk a második rész. az ötvenes évekről szóló részdarabjait, itt is az össz­benyomás a fontos és a pon­tos. Esztergályos Károlynak sikerül úgy fláttatnia Ör­kény szemüvegén át ezt a világot, hogy egyértelműen érezhettük a legfontosabb­nak a hiányát, az eszmék torzulásával együttjáró ri­degséget. Pedighát az em­ber melegségre vágyik. Esztergályosnak sikerült Örkény legértékesebb tulaj­donságát felmutatnia ebben a rendhagyó szerkezetű filmben: mérhetetlen ember­ségét; hogy Örkény nagyön szeretett bennünket, kortár­sait, az emberiséget. Csak ezt groteszk humora mögé rejti. Sok előadás bizony éppen ezt az írói humánu­mot azután nem is veszi esz- re. Drámáinak megszólalta­tásában a formai újszerűsé­get fitogtatja, s nem azt a mélyebb tartalmat keresi, amit jó szemmel és érzékeny lélekkel Esztergályos ezút­tal felfedezett a különböző szövegekben is. Sl ami ugye még a hagyománytisztelő, más művészi élményekhez szokott idősebb nézőktől sem idegen. A konferanszié „Nem vagyok humorista. Kritikus és író sem vagyok. Csak hozzászóló. Az a rög­eszmém, hogy a véleményem fontos. Csak a véleményem, és nem az, hogy milyen mű­fajban mondom.” Komlós János szavai ezek, saját sze­repéről, saját mesterségéről, ö azt tartotta fontosnak, hogy az embernek legyen véleménye a dolgokról, és neki volt is mindenről. Mindegy hogy újságíróként, színidirektorként, íróként mondta a magáét. És mindig közügyekről beszélt, humor­ral, de sohasem olcsón vic­celődve. Kevesebben vették komolyabban az életet, mint ő. Ezért is ingerelte szóvál­tásra mindenféle butaság és ostobaság, amely életünket, az életet rontotta meg. Ta­lán ezért is találó a mosta­ni kétrészes emlékeztető cí­me: A konferanszié. Azaz a hozzászóló, aki arról beszél mindig, ami történik körü­lötte. De ő sohasem csupán egy-egy műsort konferált, ahhoz szólott hozzá rendre, ami az országban történik, mintha csak számára az or­szág egyetlen nagy színház lenne, amelyben egymást követik a különböző jelene­tek, jók és rosszak vegye­sen. Komlósnak mindig volt véleménye ezekről. És hogy egy-egy véleményében a na­pi bölcsességnél több is akadt, azt utólag a mostani összeállítás igazolta szá­munkra, amelyben élő gon­dolatok sorjáztak szépen, rendre. Mert Komlós írói igénnyel művelte a hozzá­szóló műfaját. Ezt talán éle­tében nem is vettük észre, vagy nem figyeltünk rá. mert izgalmasabb volt mon­dandójának napi időszerűsé­ge, mint általánosabb embe­ri érvényessége. Most vi­szont ez utóbbi vált hang­súlyosabbá. A pályatársak, kortársak elismerő vallomásai Komlós személyéről jól egészítették ki az alkotót reprezentáló, ismételten elhangzott részle­teket. Marton Frigyes — Komlós hosszú időn át köz­vetlen munkatársa a Mik­roszkóp Színpadon igyeke­zett mozgalmassá avatni, elevenné tenni a kétszer egyórás programot, melyben konferanszok, monológok, kabarétréfák hangzottak el tévé- és filmfelvételekből, méghozzá a mindenkori né­zők harsány nevetésétől kí­sérve. Néha ugyan kacag­tak, mintha egy bohóc szó­rakoztatná ,i nagyérdeműt, pedig tudjuk, ez a mostani emlékezés is fényesen győz­hetett meg bennünket: Kom­lós egyáltalán nem volt bo­hóc. mégha olykor fel is tel­te fejére a csórgősipkát. Komlós az Komlós volt. Valkó Mihály A Győr-Sopron megyei Kóp- házán augusztus 30-án avat­ták fel a horvát nemzetisé­gi tájházat. A létesítmény­ben állandó kiállításon mu­tatják be a község és a kör­nyék horvát nemzetiségének a századforduló idején hasz­nált tárgyi emlékeit. A ki­állítási anyagot — több mint egy évtizeden keresztül — a helyi úttörő helytörténeti szakkör gyűjtötte (MTI-fo- tó: Matusz Károly) Debrecenben Mihály-napi nagyvásár A hagyományokhoz híven október első napjaiban ren­dezik meg Debrecenben a Mihály-napi nagyvásárt. Az elmúlt esztendő kedvező ta­pasztalata alapján a nagy országos találkozóra nem a Nagyerdőben, hanem a vá­rosiközpontban — a Rákóczi, a Csapó és a Kossuth utca — által határolt területen kerül sor. A vásár iránt nagy az érdeklődés: első­sorban népművészeket, népi iparművészeket várnak, de részt vehetnek az állami és szövetkezeti, valamint kis­kereskedelmi vállalatok és magánkereskedők is. Az utóbbi időben a „ven­déglátós” zenészek körében az a hír terjedt el, hogy mind több szórakozóhelyen megszüntetik a zenei szol­gáltatást — mintegy „utcá­ra” téve az ott dolgozó mu­zsikusokat. A riasztónak tű­nő hír azonban csak rész­ben igaz; tény, hogy nem egy vendéglátóipari egység­ben megszűnik a zene — ám nem véglegesen. A jelenle­gi gazdasági helyzetben egyes üzletekben indokolttá vált a zenekarok létszámá­nak csökkentése, s ezzel a költségek visszafogása (az egységvezetők ott spórolnak, ahol tudnak), de a zenei szolgáltatás teljes felszámo­lásáról korántsem esett szó. Nemrégiben a törzsvendé­gek meglepődve tapasztal­ták. hogy olyan népszerű, kezdettől fogva zenés he­lyen, mint a Tallin étterem, egyik napról a másikra el­hallgatott a zene . Sokan hajlamosak voltak ezt a „hú­zást" is a takarékosság számlájára írni, holott itt más megfontolások vezették az üzletvezetőt. — Augusztus elsejével sö­rözővé alakult a Tallinn ét­terem — mondja Vad Sán- dorné „tulajdonos” —. a ze­ne is akkor szűnt meg. Én ezek után lettem itt vezető. Meg kell mondanom, a sö­röző jelleg nem bizonyult igazán szerencsés ötletnek, ezért mi szeptember elsejé­től arra törekszünk, hogy visszaállítsuk étteremmé a A tények ismeretében — amelyekből csak a fonto­sabbakat említettük csupán —, a pedagógus szakszerve­zet megyei bizottsága tagjai elismeréssel szóltak azokról a törekvésekről. kezdemé­nyezésekről, amelyek révén nagyobb zökkenők nélkül többé-kevésbé sikerült meg­teremteni a személyi felté­teleket a nagylétszámú év­folyamok óvodáztatásához illetve iskoláztatásához. A pályakezdőknek évről évre magasabb bért kínálnak a megye iskolái, mint az or­szágos átlag. A tanácsok je­Tallinnt; ezt kívánja a he­lyiség hírneve is. A „reha­bilitáció” természetesen ma­gával vonzza a zenei szol­gáltatás újbóli megteremté­sét is. Szeretnék minél ha­marabb jó muzsikát hallani e patinás falak között — indulásképp mondjuk egy kéttagú zenekarral. A Tünde presszóban is je­lenleg „csend” van. A ter­vek szerint itt október else­jétől lép színre egy új zon­gorista. Vincze Kálmánná üzletvezető: a régi embe­rünk elment, aztán küldtek ide egy zenészt, de én nem fogadtam el, mert láttam rajta, hogy iszik. Pedig a forgalom szempontjából nem mindegy, hogy van-e zene vagy nincs. Próbálkoztunk egy időben magnóval, de nem tudta pótolni az élő ze­nét. többek között a közoktatás személyi feltételének alaku­lását elemezték — különös tekintettel az utóbbi öt esz­tendőre. 370 pedagógussal gyarapod­tak a tantestületek. Amíg a tanítói állások döntő több­ségét sikerült betölteni, a felső tagozatban a vizsgált időszakban több mint száz tanár hányzott az általános iskolákból. Az utóbbi fél évtizedben mindössze ötvenhéttel nö­vekedett a megyében a kö­zépiskolai tanárok száma. Különösen az idegennyelv szakosok iránt nagy a ke­reslet. s az üres álláshelyek zömét éppen ezek teszik iki. Ettől függetlenül persze más szakokon is mutatkozik hiány. Tavaly például már 65 általános iskolai tanári végzettségű pedagógus dol­gozott a megye középiskolái­ban. A szakmunkásképző in­tézetekben huszoneggyel nőtt az elméleti tárgyakat oktató tanárak száma, de a szakoktatóké hattal csök­kent. örvendetes viszont, hogy némi javulás tapasz­talható az utóbbi öt évben az oktatók és szakoktatók pedagógiai képesítését ille­tően. lentős erőfeszítéseket tesz­nek a pedagógusok életkö­rülményeinek javítására. Pedagógus szállásokat, szol­gálati lakásokat építenek, vagy szolgálati hellyel vár­ják a pályakezdőket. A la­kások, szállók minősége azonban településenként változó, s bizony jóval több­re is lenne szükség. A tes­tület több szakszervezeti bi­zottsági titkára is szóvá tet­te, hogy a pályakezdők vi­szonylag magas fizetése bér- feszültséget okoz a tantestü­letekben, de jobbára akkor, ha az ifjú kolléga munká­Baran József az Egri Bo­rozó üzletvezetője szeptem­ber elsején vette át az egy­ség vezetését. — Nálunk pillanatnyilag nincs zene. Egy hónap alatt kívánjuk felmérni az igé­nyeket, akkor döntünk. Az azonban bizonyos, hogy ze­nekar itt nem fog játszani, amíg én itt leszek. Talán egy billentyűst szerződte­tünk majd, aki mindent el­játszik. Egy zenekar veszte­séges. A belvárosi Múzeum Étte­rem hajdan Szolnok egyik legkedveltebb zenés szóra­kozóhelye volt. Ottjártunk- kor Kovács Jánosné üzlet­vezető-helyettes arról pa­naszkodott, hogy a hetvenes évek közepe óta itt nincs zene, mert az étterem fölött lakók — úgymond — eljár­tak ezügyben, csakúgy, mint az Árkádban. A Múzeumban iával, közösségi magatar­tásával nem felel meg az elvárásoknak. A bizottság tagjai arra is felhívták a figyelmet, hogy még sok kihasználatlan le­hetőség rejlik a nyugdíjas, valamint a gyesen lévő pe­dagógusok foglalkoztatásá­ban. Noha évről évre több már nyugdíjas nevelő vál­lalkozik, ismét a tanításra, mégis akad olyan intéz­mény, ahol inkább képesítés nélküli nevelőt alkalmaz­nak, nyilván anyagi meg­fontolásokból. Ezt az iskola- vezetői magatartást mélyen elítélte a testület. Fontos a tantestületi légkör A megye közoktatása in­tézményeiben dolgozó peda­gógusok mintegy 30 száza­léka harminc éves, vagy en­nél is fiatalabb. Közülük sokan gyermekgondozási szabadságon vannak, s he­lyettesítésük nem kis gon­dot okoz az iskoláknak. Óra­adóként csak kevesen járnak vissza közben a munkahe­lyükre, a testület véleménye szerint az alacsonyra sza­bott óradíj miatt. Más eset­ben lehetséges, hogy a tan­testületi légkör az oka. Egyébként az ülésen többen is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a mun­kahelyi légkör talán fonto­sabb, vagy leg&láhb annyira fontos a pedagógusok meg­tartásához. mint a pénz. Mindezzel együtt a bizott­ság úgy foglalt állást, hogy a jövőben a helyi tanácsok továbbra is tegyenek erőfe­szítéseket a pedagógusok életkörülményeinek javí­tására. adjanak ösztöndíjat a tanítónak, tanárnak készülő helybeli fiataloknak. Míg a megyei ösztöndíjat a legna­gyobb hiánnyal küzdő te­rületek. illetve iskolatípus személyi feltételeinek javí­tására használják fel. szakemberek különleges mű­szerekkel mérték meg a te­rem zajszintjét, s megálla­pították, hogy nem lépi túl a megengedettet. Az emberi fül köztudottan hajlamos erősebben hallani a decibe­leket. .. Az üzletvezetők — elmon­dásuk alapján — szerte a városban igénylik a zenét az általuk vezetett egységek­ben, hiszen a jó muzsika, amint Lukács Ferenc, a Jász-Nagykun Vendéglátó­ipari Vállalat igazgatója is elmondta, bőven érezteti ha­sát a forgalmon, csakhogy napjainkban már nem mindegy, hogy a zenei szol­gáltatást négy avagy két ember végzi. Sok helyen in­kább az utóbbi mellett vok­solnak a vezetők. Vajon van-e elegendő jó zenész a megyében? Schaff László, az OSZK megyei ki- rendeltségének vezetője sze­rint zongoristából bizony el­kelne akár tíz is, ugyanak­kor többen állás nélkül van­nak, mert magatartásbeli problémák merültek fel ve­lük kapcsolatban. A jó ze­nésznek azonban nem kell félnie, hogy állás nélkül ma­rad. A helyzet tehát úgy fest ma. hogy zenészek jönnek- mennek a megye szórakozó­helyein, ebben eddig nincs is tulajdonképpen semmi új, ám közben a szükség tör­vényt bont elve alapján csökken a zenekarok létszá­ma; egyre inkább a két, rit­kább esetben a háromtagú zenekar a kifizetődő. A sze­lektálás mindinkább nyil­vánvalóvá válik. így is van ez rendjén, csak ne a ven­dég lássa a kárát. J, J.-tg­LUXUS A NÉGYTAGÚ ZENEKAR Muzsikusok jönnek, mennek... Változó szórakoztatás a vendéglátóiparban Magasabb bérek, szolgálati lakások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom