Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-31 / 204. szám

1987. AUGUSZTUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarúgó NB II lljabb fényes szolnoki diadal Szolnoki MÄV MTE—Di­ósgyőri VTK 3:2 (1:0). Ti- szaliget, 3200 n. V.: Hazafi. SZMÁV MTE: Gyémánt— Kiss A., Ágh, Sízilágyi, Mé­száros — Hegedűs (Vadics- ka). Sugár, Katona (Tóth T.) — Kanyári, László, Sza­bó. Edző: Szatmári János. DVTK: Nagy — Szlifka, Leskó, Dózsa, Takács — Molnár, Farkas (Huszák), Tóth M., Kiss I. — Lengyel, Kölln. Edző: Száger György. Eger ellen ezernyolcszáz jegy kelt el, a DVTK ellen viszont már kétezernél töb­ben váltottak jegyet. Ez azt jelzi, hogy növekszik az ér­deklődés a MÁV MTE mér­kőzései iránt. Joggal, mert a csapat jól és eredménye­sen játszik, sorra fekteti két vállra a legerősebbnek tar­tott ellenfeleit is, és bizto­san vezet a táblázaton. Ez­úttal is egy NB I felé ka­csingató ellenfelet győzött le rendkívül izgalmas, for­dulatos, nagyiramú és szín­vonalas közdelemben. Az első félidő elején még nyílt volt a mérkőzés, egy árnya­lattal talán a DVTK-nak akadt több helyzete, de a szolnoki játékosok akarása, játékkedve és fiatalos len­dülete meghozta az újabb fényes sikert. A 43. percben Tóth T. beadását Kanyári a baloldali lécre fejelte, a labda a gólvonal előtt gu­rult át a másik oldalra, a nézők már gólt kiáltottak, de ezt csak a következő perc hozta meg. A DVTK védők nem tudtak felszaba­dítani, Hegedűs Szilágyihoz passzolt, aki a balsarokba helyezett. 1:0. Szünet után azonnal egyenlített a DVTK. Kiss I. ívelt a kapu elé és a moz­dulatlan Gyémánt mellett Kölln a bal sarokba fejelt 1:1. Tíz perc múlva szemet gyönyörködtető támadás futott. Kanyári László fejére tálalta a labdát, a csatár Hegedűs elé továbbította és a középpályás a bal sarok­ba bombázott. 2:1. De nem volt vége. Kiss I. ezúttal balról ívelt szabadrúgást a szolnoki kapu elé. Leskó ré­sen volt és a bal kapufa mellett a hálóba fejelt. 2:2. Elkeseredett küzdelem ala­kult ki. amelyből a MÁV MTE került ki győztesen. A 74. percben László adott Síu- gárhoz és a középpályás a kapu közepébe bombázott. 3:2. Miközben a DVTK ro­hamozott, a 90. percben László elfutott, rafináltan a kapura ívelt, de a labda a bal oldali lácről visszapat­tant. A közönségnek olyannyira tetszett a MÁV MTE játéka, hogy magához követelte és nagy tapssal köszöntötte. Meg is érdemelték a játéko­sok, mert derekasan küzdöt­tek, ügyesek voltak, kitettek magukért, valamennyit a legnagyobb elismerés illeti. További eredmények: Nyíregyháza—Bp. Volán 1:2, Kazincbarcika—Komló 0:2, III. Kér. TTVE—Kecs­kemét 2:1, Szekszárd—Ganz- Mávag 0:0, Ózd—Szeged 1:0, Veszprém—Ajka 0:0, Metripond—Eger 4:0, Cse­pel—Nagykanizsa 3:1, Du­naújváros—Salgótarján 0:1. AZ NB II, ÁLLASA; 1. Szolnok 6 5 1 15­7 11 2. Ózd 6 4 2 1 10­4 10 Csepel 6 5 1 10­4 10 4. Bp. Volán 6 4 1 1 8~ 5 9 5. Komló 6 3 2 2 12­8 8 6. Salgótarján 6 2 2 2 10­9 6 7. Diósgyőr 6 3 3 8­7 6 8. Veszprém 6 2 2 2 6­5 6 9. III. TTVE 6 1 4 1 8­8 6 10. Nyíregyháza 6 2 2 2 7­7 6 11. Kecskemét 6 3 —' 3 6­8 6 12. Dunaújváros 6 2 1 3 6­5 5 13. Szekszárd 6 2 1 2 5­7 5 14. Szeged 6 2 1 3 4­6 5 15. Eger 6 1 3 2 8-: L3 5 16. Ajka 6 1 2 3 7­8 4 17. Metripond 6 2 — 4 10-13 4 18. Ganz-Mávag 6 1 1 4 7­8 3 19. K.-barcika 6 1 1 4 3­7 3 20. Nagykanizsa 6 1 — 5 3­14 2 Labdarúgó NB III A Lehel kitartóan tör a cél felé Mezőtúri Honvéd—Békés 2:0 (0:0). Mezőtúr, 1200 n. V.: Kiss. Mezőtúr: Gulyás— Paletta, Pápa, Dávid, Bu- zánszki, Cseke, Újvári, Oláh B, Búzás (Oláh O.), Horváth (Perger), Tóth. Edző: Földe- si János. Az első játékrész­ben egyik csapat sem ké­nyeztette el a nézőket. A félidő egyetlen helyzete Oláh B. szabadrúgása volt. ami • a kapufát találta el. Szünet után felélénkült a hazai csapat, támadásai sor­ra követték egymást és ez hamarosan gólt is eredmé­nyezett. Az 57. percben szöglethez jutott a Honvéd és a mintaszerűen beívelt labdát a jó ütemben érkező Újvári a kapuba' fejelte. 1:0. A gól után fokozódott a me­zőtúriak mezőnyfölénye. Tá­madásaikat csak szabályta­lanságok árán tudták meg­állítani. A 72. percben Oláh B. kapu elé helyezett beadá­sára Újvári csapott le és a bizonytalankodó Lovas ka­pus mellett a hálóba továb­bította a labdát. 2:0. A to­vábbi játékidő is Honvéd tá­madásokkal telt el. De az eredmény már nem válto­zott. — Vona — Mező kovácsháza—Tisza Cipő 2:1 (1:1). Martfű, 400 n. V.: Fazekas. Tisza Cipó: Németh—Fürtös, Háben- susz, Kardos M, Pető, Szán­tai (Ujfalusi), Palcsó (Ko­vács), Horváth, Szőke Zs, Kesjár, Benedek. Edző: Ár­vái István. Már az ötödik percben gólt kaphattak vol­na a martfűiek, de szeren­csére a vendégek hibáztak. A 27. percben vezetést szer­zett Mezőkovácsháza. Schmidt 17 méteres szabad­rúgása a jobb alsó sarokban kötött ki. 1:0. A 34. percben egyenlített Martfű. Horváth bal oldalról beívelt labdáját Hábensusz fejessel juttatta a kapuba. 1:1. Fordulás után keményebb lett a játék. A 64. percben újabb védelmi hibából vezetést szerzett Mezőkovácsháza. Zámbori emelte kapu elé, Kardos fe­leslegesen kitámadott és a tisztán álló Mocsári fejelhe­tett a kapuba. 2:1. Elkesere­detten támadott a Martfű, de igyekezetét sok kapkodás jellemezte. Lepsényi Tisza csoport. Törökszent- miklós—Volán-Rákóczi 2d) (0:0). Törökszentmiklós, 500 n. V.: Nyéki. TSE: Mészáros —Porhanda, Csontos1, Mol­nár I, Szebenyi, Bojtok (óz), Szabó, Rupa, Lengyel, Ramos, Sebők. Edző: Bana János. Volán-Rákóczi: Má- jer—Török, Sdlye, Bencsik, Ladányi, Rácz (Zakar), Ba­logh, Menyhárt, Kántor, Szénási (Sütő), Vadicska. Totóeredmények 1. Rába ETO—Ferencváros 1 2. Bp. Honvéd—Tatabánya 1 3. Vasas—Váci Izzó x 4. Pécsi MSC—Videoton x 5. Haladás VSE—Békéscsaba 1 6. Kaposvár—Zalaegerszeg 2 7. Essen—Bayern München 2 8. Kaisreslautem—Mannheim x 9. Bielefeld—Freiburg x 10. Mönchenladbach—Leverk. x 11. salmrohr—Osnabrück ‘ l 12. Braunschweig—Nürnberg 2 13. Aschaffenburg—Watten. l 14. 1 FC Köln—VfB Stuttgart 1 Edző: Néder István, — Hajik — J ászberény—Kis várda 1:0 (0:0). Kisvárda 1000 n. V.: Szilvási. Lehel: Balázs— Gebhárd, Szabó, Győré, Szántai T., Szántai A., Su­lyok, Váczi (Mosonyi), Gál, Keresztesi. Balogh (Németh). Hatalmas lendülettel kezdett a hazai csapat, fölényét az első húsz percben egy kapu­fa és egy nagy helyzet jel- lezte, melynél Balázs bravú­rosan hárított. Góllal kezdődött a második félidő. A 48. percben Szántai indí­totta jobb oldalon Baloghot, akinek beadásával Kereszte­si lefordult a védőkről és a tehetetlen kapus mellett a hosszú sarokba vágta a Le­hel vezető gólját. A szervezet­ten és lelkesen küzdő ven­dégcsapat megérdemelten nyerte a találkozót. Vala­mennyi tagja dicséretet ér­demel. Jó: Balázs, Slzántai T., ill: Kovács és Honbi. ' Szántai T. Szeghalmi SC—Karcag 2:1 (1:0). Szeghalom, 300 n. V.: Balogh. Karcag: Sipos—Lau- rencsik (Sándor). Molnár, Nagy J.. Kocsis. Mészáros, Józsa (Háló) Kovács, Kiss, Antal. Hajdú. Edző: Nagy Vilmos. A találkozó mindvégig jióiramú. kemény összecsa­pást hozott. A sárrétiek gól- ratöróbb játékukkal újabb értékes pontokat szereztek a mérkőzés utolsó percéig hő­siesen küzdő vendégcsapattal szemben. Jó: Pálinkás. Csor­ba, Tar. Csák. Zsombok A., illetve Molnár. Kovács. Lau- rencsik. Nagy. Nagyszabású egészségvédelmi programba kezdődött Túrkevén a vá­rosi tanács Irányításával; kétéves, folyamatos testedzési programot állítottak össze korosztályonként Is megtervezve a tennivalókat. Hogy a tanács maga is komolyan veszi megvalósítását — íme a bi­zonyság. maguk JáraaW élen: az apparátus dolgozóiból labdarúgó- csapatot verbúváltak, amely részt vesz a városi kispályás bajnok­ságban is. s legutóbb „edzőtársul” a Néplap; együttesét látták ven­dégül. s csak egygölos hátránnyal végeztek. A találkozó jó alkalmat kínált egyébkén! a kölcsönös véleménycserére is — fehér asztal mellett. Képünkön a sportcsarnokban lejátszott, a Néplap iit-as győzelmével végződő barátságos mérkőzés egyik izgalmas pillanata. (Fotó: T. Z.) Lapzártakor érkezett A Szolnoki Vízügy SE OB I-es vízilabda csapata nyerte el ismét Hollandiában a Bornei Heidelberg Kupát. A múlt évi sikeres szereplésü­ket ismételték meg szomba­ton és vasárnap a szolnoki fiúk. A résztvevő 15 csapat között az elődöntőben cso­portelsők lettek, majd a teg­napi döntőben is győztek 7:6-ra a Veenendaal-beli Erika VZC csapata ellen. Vizilabdásaink kedden éjsza­ka érkeznek vissza Szolnok­ra. Mostani játékukat is id. Hasznos István irányította a gyógykezelésen lévő dr. Ma- jer Mihály edző távollétében. A Zilina nyerte a Tomi Kupát Sikert aratott a férfi röplabdatorna, de hol maradt a közönség? Ütésre lendül a csehszlovák játékos ke­ze a PS Zilina—KSC mérkőzésen (Fotó: Hargitai) Vizsgázott a Tomi Kupa első pénzdíjas nemzet­közi férfi röp­labdatorna. Ho­gyan ? A rendező Szolnoki Vegyi­művek külföld­ről négy első osztályú csapatot kívott meg. ha­zánkból pedig a magyar bajnok Kecskeméti SC adott rangot a kupának. Az NB I-be visszakerült Szolnoki Vegyi­művek és a Du­naújváros egészí­tette ki a me­zőnyt. A résztve­vők között szere­pelt még a Nyír­egyházi VSSC is, amely azonban minden különö­sebb indoklás nélkül távolma­radt, felborítva ezzel a teljes programot. A szervezéssel. a rendezéssel és az ellátással mindenki a legnagyobb mér­tékben elégedett volt, a Ti- szamenti Vegyiművek jó há­zigazdának bizonyult. Ilyen tekintetben jól vizsgázott a Tomi Kupa. A résztvevő csapatokat viszont már két részre le­het osztani. Az első három helyen végzett alkotta az élmezőnyt, míg a többiek el­sősorban tanulási szándék­kal vettek részt a tornán. Az élmezőnyből is kiemelke­dett a csehszlovák PS Zili­na. A dinamikus, robbané­kony játékukat légies köny- nyedséggel adták elő. Ruga­nyosak, mozgékonyak, ami a mezőnymunkában és a sáncolásban jelentett rend­kívüli előnyt. Pontosan üt­nek, kitűnően megvalósít­ják a begyakorolt figurákat, s ami nem elhanyagolható, játék közben gondolkodnak is. Külön élményt jelentett, ahogyan a kapitányuk irá­nyítja a csapatot. Imponáló fölénnyel nyerték mérkőzé­seiket. Van mit tanulni tő­lük. Beszélgettünk az edzőjük­kel. Elmondta, hogy náluk még ismeretlen a pénzdíjas torna, de bizonyára jót tesz, mert a játékosok komolyab­ban veszik a mérkőzéseket. Náluk a fiatalok már tizen­két éves korban kezdenek röplabdázni, a bajnoki mér­kőzéseiket kétezer néző lá­togatja, a szuper ligában a nyolcadik helyen végeztek. Sajnálta, hogy az utóbbi idő­ben lazult a kapcsolat a két ország röplabda-sportja kö­zött, pedig lenne mit tanul­ni. A szolnoki játékosokról úgy vélekedett, hogy nem elég magasak, s mivel ala­csonyak, több energiát kell fordítani a játékban. A világ röplabda-sportját három csoportba sorolta, magukat a középmezőnybe helyezi. Jó benyomást tett a jugo­szláv OK Spartak Subotica is. Ok tavaly kiestek az első osztályból, de most vissza­kerültek, azóta fiatalítottak. Képzett, ügyes játékosokból áll a csapatuk, és főleg tá­volról remekül ütnek. A KSC ezúttal nem igazolta bajnoki formáját, valószínű ők is a Dunaújvároshoz ha­sonló helyzetben vannak, az alapozás közepénél tartanak. A Vegyiművek bravúrnak könyveli el a Dunaújváros legyőzését, az osztrák WAT Kagran és az NSZK-beli TV Landau tudása még a magyar mezőnyétől is mesz- sze elmarad. Géczi László a Szolnoki Vegyiművek Sportegyesüle­tének az elnöke elmondta, hogy hacsak valami rendkí­vüli esemény közbe nem jön, minden évben megrendezik a Tomi Kupa pénzdíjas tor­nát. Várhatóan emelkedik majd a rangja, hiszen ha terjed a híre. még erősebb csapatok jelentkeznek. Any- nyit máris elértek, hogy minden résztvevő meghívta őket s ezzel tovább tudják reklámozni a termékeiket. Hogy a tornákból mit profi­tálnak, az idő kérdése. A Tiszamenti Vegyiművek nemcsak azért fordított mintegy félmillió forintot a tornára, hogy terjessze a hírnevét és reklámozza a termékeit. Ezen túlmenően a sportág fejlesztése és ez­zel párhuzamosan a közön­ség szórakoztatása is a cél. Igen ám, de hol marad a közönség? Vasárnap dél­előtt érdeklődtünk, addig a három nap alatt 42(!) jegyet adtak el. Sajnálatos ez a kö­zöny. A különdíjakat a mérkőzésvezetők véleménye alapján ítélték oda. Röviden az eredmények. Péntek este: Dunaújváros— TV Landau 3:0. V.: Máté, Újhelyi. KSC—WAT Kag­ran 3:0. V.: Bíró, Huszti. Szombaton: OK Spartak Síu- botica—WAT Kagran 3:0. V.: Gulyás, Békési. PS Zili­na—TV Landau 3:0. V.: Bé­kési, Gulyás. Sz. Vegyimű­vek—Dunaújváros 3:0. V.: Hurák, Simái. PS Zilina— Sz. Vegyiművek 3:0. V.: Simái, Hurák. Kereszt játék: WAT Kagran—Dunaújváros 3:0. V.: Szabó, Balázs. OK Spartak Subotica—Sz. Ve­gyiművek 3:0. V.: dr. Va- szily. Szabó. WAT Kagran— TV Landau 3:2. V.: Balázs, dr. Vaszily. Vasárnap: KSC—Stzolnoki Vegyiművek 3:0. V.: Pados, Takács. PS Zilina—OK Spartak Subotica 3:0. V.: Takács, Hóbor. PS Zilina— KSC 3:0. V.: Hóbor, Pados. A Tomi Kupát és a vele já­ró 60 ezer forintot a PS Zili­na nyerte. Második és 40 ezer forintot kapott a Kecs­keméti SC. Harmadik az OK Spartak Subotica 20 ezer forint jutalommal. A leg­jobb előkészítő játékos Pe­tő Barnabás (Sz. Vegyimű­vek), a legtechnikásabb Üj- hidi Géza (KSC), a legjobb ütő pedig Bök Jirzi (Zilina). A jutalmuk fejenként 10— 10 ezer forint. A legsport­szerűbb csapatnak felaján­lott különdíjat a TV Landau kapta. Autoorosa BBK Csehszlovák győzelem Túrkevén öt szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia, Ma­gyarország. NDK és a Szov­jetunió — autocrossozói im­már negyedik alkalommal találkoztak az elmúlt hétvé­gén Túrkevén a Béke és Ba­rátság Kupa versenysoroza­ton. A tét ezúttal nem volt kevesebb: a kupa zárófor­dulójára került sor, azaz a magyar autós csata döntötte el az idei végső sorrendet. A hazai válogatott számára nem indult rosszul a csatá­rozás, miután a túrkevei Szabó Kálmán az edzésen új pályacsúcsot — 46,06 mp — felállítva a leggyorsabb volt a résztvevők között. A vasárnapi versenyre azután másképp alakult a helyzet, sajnos nem a mi javunkra. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettes megnyi­tója után a jól felkészült csehszlovákok minden kü­lönösebb erőlködés nélkül megnyerték az első három előfutamot, aN negyedikben — kárpótlásul H-betűs nem­zetünknek — Radák Sándor győzött. Izgalomban már ek­kor sem volt hiány, erről a szovjet Kraszotin gondosko­dott, aki műugrókat meg­szégyenítő ugráskombináci­ót mutatott be a rajt után autójával együtt. Az első kü ■ zépfutam némi túlzással a Szabó-legények viadalát hozta, közülük András és Kálmán magyar, Stefan csehszlovák színekben. A fináléban kettőnek sikerült továbbjutnia, miután a sze­gedi Szabó András motor­hiba miatt kiállni kénysze­rült. A másik középdöntőben a csehszlovák Josef Bartasek szerezte meg magabiztosan elsőként a döntőbeli rajtjo­got. A nyolckörös finálé lis­tája hűen tükrözte az erő­viszonyokat: 4 csehszlovák, 2—2 bolgár és magyar, il­letve 1—1 szovjet és NDK- beli „pilóta” reménykedhe­tett az aranykoszorúban. A rajtlámpa zöld jelére az előb­bi futamgyőztes Bartasek ló­dult meg leghamarabb, nyo­mában a szovjet Csebotarev, no meg az élenjáró két hon­fitársa: Stefan Szabó és Imrich Vlasaty. A Skodás Bartaseknek alig-alig jelen­tettek konkurenciát a töb­biek, annál keményebb pár­harc dúlt a második helyért. Ennek során a csehszlovák Vlasaty már majdnem be­fogta szovjet ellenfelét, ami­kor a cél előtti kanyarban egy légibalett után autója mozgássérültté vált, sorsa megpecsételődött. A győztes Bartasek szép karriert futott be Túrkevén; 1985-ben és ’86-ban még meg kellett elégednie a má­sodik helyezéssel, most nem engedett az elsőség kérdésé­ben. összegzésként leírható: a kevi crosskörben ezúttal is totális csehszlovák siker született, s kommentár nél­kül csak annyit, északi szomszédaink egy másik csapata ugyanezen a vasár­napon EB-futamon is kép­viselte országát, szintén a spicCen autózva. Egy másik, képzeletbeli első díj a ren­dezőknek újfent lelkiisme- retfurdalás nélkül kijárt, hi­szen az ötórás sportcseme­ge nézői emlékezetes él­ménnyel távozhattak a ver­senypályáról. Eredmények. Egyéni: 1. Bartasek (csehszlovák, Sko­da), 2. Csebotarev (szovjet, Lada), 3. Szabó (csehszlo­vák, Lada). Csapat: 1. Cseh­szlovákia, 2. Magyarország, 3. Bulgária, 4. Szovjetunió. 5. NDK. A Kevi Nyár '87 el­nevezésű meghívásos ver­senyt az NDK-beli Peter Mücke nyerte Lada motoros cross autójával. — Lazányi —

Next

/
Oldalképek
Tartalom