Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-07 / 185. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. AUGUSZTUS 7. Xantus János emlékérem Am anyagboaxorxóa kosorvaI Saséi söpör végié a telepen. felkavarja a szénport és újabb réteget rak a fészerek szegényes rakományára'. ~Kz épületek, barakkok a szénhegyek mögött, mellett húzódnak meg, az előtérben téglarakások, halomba dobált gömbfák. Álltájában ez a kép fogad minden kisebb TÜZÉP-en. A kérdésre pedig gyakran az a válasz: nem tartunk, nem is volt, a városban kell megnézni. A városban valóban nagyobb minden, a szén hegyeik,, a fészerek, a tégla és farakások. Ott nemcsak az áru töbh, hanem a választék is nagyobb, ennek ellenére az építtető még ott se boldogul. Hány TÜZÉP-et, építőanyagboltot, áruházat kell addig felkeresni, amíg egy 'ház felépül? És hányszor? Ezt csak az tudja, aki már megpróbálta Magam is •hetek, hónapok óta járom az építkező göröngyös anyagbeszerző útját túl a Jászság, de a megye határain is, miközben a rádióban, Tv-ben elhangzott nyilatkozatok csengenek a fülemben: javul az épitőanyageUátás, lesz elegendő cserép, falazóanyag... Akkor kell vonni, amikor van Sok keserve van egy építtetőnek, a pénz össze kupor- gatásától a beköltözésig, és ezek között csak egy az anyagbeszerzés, mégis alapvetően meghatározza a végeredményt. Az építtető a hiányos választék előtt töprengve dönthet, hogy tartja magát a műszaki terv előírásaihoz, vagy behódol a kereskedelemnek és veszi, amit kap. A Megyei Tanács vb építési és vízügyi osztályán egy külön csoport alakult a magánerős építkezések ellenőrzésére. Décsei Sándor csoportvezető szerint gyakori a tervtől való eltérés, a homlokzatok megváltoztatása azután elcsúfítja az épület külső megjelenését, de óhatatlanul belső módosításokat is előidéz, ami szerkezeti és funkcionális problémák egész sorát nyitja meg. össze se tudom számolni hány helyen fordultam meg ajtót, ablakot, fürdőszoba berendezést, burkolólapokat, központi fűtés szerelvényeket kutatva. Leggazdagabb kínálat a Fészek áruházakban fogadott, de még azokban se lehetett egy helyen, egyszerre' mindent megvásárolni. Viszperkék zuhany tálca például egyáltalán nem kapható Egertől Szolnokig, Pesttől Mezőkövesdig. Van ugyan más színű, ezért vagy beérem a kék fürdőiben a mohazölddel, vagy kivárom, amíg a gyártó ismét sorra veszi a ritka színű terméket. Akkor kell venni, amikor van, állítják a tapasztalt beszerzők. Igaz, kitömött pénztárcával közlekedhet az ember nap, mint nap, de milyen öröm a monoton elutasítások között egy igenre lelni.' Hónapos keresés után örömömben rögtön többet vásároltam én is fehér falicsempéből, mint amire szükség lett volna. Kiszámoltam, hogy 3 ajtóért és 5 ablakért 3 napon át 500 kilométert autóztam, még 6em jártam teljes eredménynyel. Annyi helyen megfelelő méretűt még csak találtam is, a típussal, osztással nyitásdránnyal volt gond. A jószándékú eladók javasolták, hogy desizkázzam be az üveges ajtószámyat, ha telire van szükségem, vagy vasalhassam át asztalossal és máris jó. A közömbösnek még csak tippjei se voltak. Kiváló minőségű, tetszetős formájú hőszigetelt ablakokat gyárt a Soproni Faipari Vállalat, de a keresett für- dőszobaablafcból csak Egerben volt egy, az is mintha érték nélkül — a cég tulajdona. Volt már roaamabb is No és a cserép! Minden TÜZÉP bejáratánál minta- kollekció hirdeti a VÁÉV- Bramac tetőcserepet, az olcsó békéscsabait azonban még a gyárban is alig találni. Több hónapos csúszással tudják csak az igényeket kielégíteni. A Jászság legnagyobb építőanyag telepe, a jászberényi TÜZÉP, mázas cserépből 20 ezer darabot kapott a harmadik negyedévre, natúrból azonban csak a felét (öt házra valót), pedig abból négyszer akkora volna az igény. Székely Albert telepvezető-helyettes ennek ellenére nem elégedetlen. — Volt rosszabb évünk is tetőfedő anyagból. Most folyamatosan van betoncserép, mégha drágább és több faanyagot is igényel. Palából elég jó a kínálatunk, mázas hazai cserépből rövid várakozással legalább a helybelieket 'ki tudjuk szolgálni és import cserép is kapható. Ha a hiányokat, nézzük, akkor a cserepet a fűrészáru — különösen a hosszú — követi, de az sem akasztja meg az építkezést, mert állvány és rúdfa mindig van. Nem tudunk síküveget, szalagparkettát adni, betoncsövet az idén nem is láttunk és hiányoznak a külföldi ajtók, ablakok is. A lista folytatható volna még burkolólapok választékával, akadozó betonelem ellátással... A hiányok, nehézségék ellenére a telepvezető-helyettes szerint az épi- tőanyageLlátás javult, nem kell éveket fordítani az anyagvásárlásra, egymással ésszerűen helyettesíthető termékeket kínálnak. Bővült a választék burkolóelemekből, falazó és hőszigetelő anyagokból. Az építőanyagellátás megítélésénél figyelembe kell vermi a kislakásépítkezések megnőtt arányát, a szigorúbb hőszigetelő 'követelményeket, de nem szabad megfeledkezni az építtetői igények növekedéséről sem. Hasonlóan vélekedik az Egyesült Jászsági Áfész elnökhelyettese, Abonyi Sán- dorné is az ellátástól. A mennyiségeket tekintve a 12 telephelyükön a forgalom ugyan nem nőtt, de ezt az építőanyaggyártók közvetlen értékesítésére vezeti vissza. Beszerzési forrásuk a Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat, ugyanazt árusítják, mint azok, legfeljebb a keresettebb árukból később és kevesebb érkezik hozzájuk. Csak ax építtető méltatlankodik Az évi 7,5 milliárd forint forgalmat lebonyolító Ke- 1 e t -ma gyár orsiá gi TÜZÉP Vállalat gazdasági igazgató- helyettese, Kiss Csaba is a korábbiaknál gazdagabb ellátásról beszél. Növekvő forgalmuk is mutatja, hogy mind jobban tudják követni a magánerős építkezés igényeit. Persze, ami nincs azt ők sem adhatják, de helyi termelők bevonásával, importtal igyekeznek a hiányokat pótolni. A második félévben például érkeznek román, cseh, NDK^beli ajtók, dán tetőablakok is, több békéscsabai cserépre azonban nem tehetett ígéretet. Az illetékesek véleményei egybehangzóak, csak az építtető méltatlankodik. Igaz, nem látja folyamatában az egészet, nem tudja, hogy volt ennél rosszabb is, de azt igen, hogy a, pénztárca hamar kiürül. Ilyen drága árak mellett pedig legalább az idegeivel és az idejével spórolhatna jobban. * Lukácsi Pál Xantus Jánosról a nagy magyar természettudósról, a fővárosi állaitkert első igazgatójáról emlékérmet alapított a Magyar Állatkertek Szövetsége. Közgyűlésük határozata alapján azok a magyar szakemberek vagy kollektívák kaphatják meg az elismerést, akik, illetve amelyek kiemelkedő eredményt értek el az állaliker- tekben. Kivételes esetben külföldi tudós is elnyerheti a kitüntetést. A bronz emlékérem Farkas László pécsi szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Xantus János portréja, a másakor egy túzokpár látható. Az emlékérmet, valamint a vele járó jutalmat minden évben az állatkerti szövetség közgyűlésén adják át, első ízben az idén ősszel. Fonyód déli részére Idegenforgalmi pályázat Fonyód déli területének idegenforgalmi 'hasznosítására tervpályázatot írt ki az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, az Országos Idegenforgalmi Hivatal, valamint több más érdekelt testület. A pályázat célja, hogy megoldódjék e kedvező fekvésű terület igényes idegenforgalmi hasznosítása. A pályázóknak javaslatot kell tenniük a tájképi elemek gazdagítására, az üdülés feltételeit jelentős zöldfelületek kialakítására, illetve rendezésére. A tervjavaslat kidolgozása során elsődleges szempontként kell figyelembe venni a környezetvédelem érdekeit, törekedve a már meglévő zavaró hatások megszüntetésére. A 21 hektáros területen — mely Fonyód központjától nyugatra, a 7-es számú országos főútvonaltól délre helyezkedik el — mintegy ezer hazai és külföldi turista részére kell megtervezni idegenforgalmi létesítményeket öt-hétszáz személy számára szükséges szálláshelyet biztosítani, s itt kell kialakítani a déli-délnyugati Balaton-,part információs centrumát. A tervpályázati kiírás az ÉVM építészeti és település- fejlesztési főosztályának titkárságán vehető át. A nyilvános pályázattal kapcsolatos kérdéseket legkésőbb augusztus 17-ig adhatják postára az érdeklődők. A pályaműveket november 16-ig kell beküldeni a Fonyód Nagyközségi Közös Tanács VB (8640 Fonyódi, Fő utca 19.), címére. Az eredmény- hirdetés ez év december 10- ig megtörténik. A pályaművek díjazására összesen 780 ezer forintot fordítanak. Kiskereskedik a nagykereskedelem Úi élelmiszerbeit nyílt Szandaszfilösön Az új ABC első vásárlói (Fotó: D. G.) Tegnap délelőtt még a nap is odatűzött a ragyogó aibla- kú kis ABC ajtaja elé, ahol akkorra már legalább százötvenen álldogáltak a nyitásra várva. Régóta szüksége is volt a ezandaszőlősiek- nek, különösen a Gorkij utca főút felőli részén és környékién élőknek egy élelmiszerüzletre, ezt többször is szóvá tették, ahol csak lehetett. Csütörtökön délelőtt t(i órakor egy újabb, az ellátást javító létesítménnyel lett könnyebb e városrész lakóinak élete. A korszerű, négy híján háromszáz négy- •zetméteres eladóterű, világos üzletet a Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat építette. Mint az dr. Csikós Sándornak, a vállalat igazgatójának szavadból kiderült, az ötmillió kétszázezer forintos épületegyüttes az első Szolnok megyében, amelyet cégük építtet, bekapcsolódva a kiskereskedelembe. A jókora telket — éppen a szandaszőió- siek jobb ellátását támogatandó — ingyen bocsátotta rendelkezésükre a városi tanács, sőt, a megyei tanács egymillió forintja mellé a városi is odatette a maga egymillió forintját. Bálint Ferenc, a vámjai tanács elnöke örömmel üdvözölte néhány rövid mondatban a vállalat kezdeményezését, nem titkolva reményét, hogy ilyen széles választéka lesz az üzletnek mindig. Ezzel egyetértettek az ünnepélyes megnyitó után betóduló vásárlók, akik nagyon rövid idő alatt a gondolák föltöltésére késztették az új üzlet tizenegy dolgozóját. Volt miből, hiszen a Kunság ABC kisáruház kétmillió hatszázezer forintos készlettel várta a nyitás napját. A vállalat igazgatója havonta másfél millióval nagyobb forgalomra számit, 'bár a gyors beszerzéseket alighanem nehezíteni fogja a telefon hiánya. Hetente kétszer járnak erre majd az árubeszerzőik, és a boltvezetővel egyeztetve az igényekhez igazítják a kétszáz négyzetméternyi .raktár árukészletét. Az üzletben az alapvető élelmiszereken kívül természetesen kapható tőkehús is csakúgy, mint a zöldségféle vagy a pi pere holmi. H. Z. Hétvégi ügyeletek Gyógyszertárak Szolnokon szombaton 8—14 óráig a Fehérkereszt gyógyszertár tart nyitva. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügyeletet. Jászberényben a Szövetkezeti úti gyógyszer- tár tart nyitva 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. Martfűn szombaton, vasárnap ügyeletet tartanak a patikában. Kunszentmártoniban éjjel nappal gyógyszerhez juthatnak a rászorulók. Mezőtúron a Kossuth tér 3—ő. szám alatti gyógyszertár az állandóügyeletes. Jászárokszállá- son állandó éjjel-nappali ügyelet van. Jászapátin és Kunhegyesen szombaton és vasárnap 8—12 óráig tartanak ügyeletet. Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Baross u. 26-ban lévő, Tö- rökszentmikióson a Felszabadulás u. 2-ben lévő. Túr- kevén a Kenyérmező u. 18- ban lévő gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Orvosi ügyelet Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fül-oir-gé- ge, fizikothenapia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11-732. Gyermek- orvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 18-225. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08— 17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórházszájsebészeti osztályán történik a betegek ellátása sürgős esetekben. (Vörös H. u. 39—41.) Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője. Lenin u. 1. Tiszaiöldvár: dr. Jakab L., Kossuth u. 46. Be- senyszög: dr. Bekker S., Damjanich u. 4/a. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly.- dr. Zsótér Gy., Kőtelek, Szabadság tér. Ojszász: dr. Nemes J., Erkel F. u. 44. Jászberényben szombaton működő szakrendelések 07—13 óráig a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet; Thököly u. 13., tel.: 12-226. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton és vasárnap 09—12 óráig valamint 15—18 óráig. Jászberényi terület: Jászágó: dr. Paulai Gy., Kókai tér 3. János - hlda: Központi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Já- noshida, Alattyán, J ászból - dogháza, Jászladány, Jász- alsÓ6zentgyörgy. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet: Árvái u. 3., tel.: 33. Ellátási területe: Jászapáti. Jász- ivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jászszentandrás. Karcagon szombaton 08—13 óráig működő szakrendelések a rendelőintézetben : belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös H. u. 27., tel.: 222. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái ÁS., Mária- laka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 08—11 óráig (Kossuth L. u. 7—11.); Gyermekgyógyászat: 08—10 óráig (Dózsa Gy. u. 19.) Központi körzeti ügyelet; Kossuth L. u. 7—11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó. Mezőtúri terület: Me- zőhék. Mesterszállás: dr. Berkó Gy., Mezőhék. Felszabadulás 3. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tisaapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet; Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, örményes. Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Kalmár A., Zrínyi u. 30. Kunszentmártoni Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton. Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa. Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T.. Hősök tere 10/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 165. Ellátási területe: Tiszafüred, Tisza- szentimre, Tiszaörs, Tisza - derzs, Nagyiván. Kócs, Ti- szaigar. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet; Dózsa Gy. u. 4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tisza- roff, Tiszabura, Abádszalók. Tomajmonostora. Túr ke ve: Központi rendelő: Kálvin u. 4. Állatorvosi ügyelet Jászberény város: Alaty- tyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászból dogháza, Jászalsó- szentgyörgy: dr. Szécsi Á., JándShida, Fő u. 1. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Kiss B., Jászszentandrás, Bartók B. 2.; dr. Galambos S., Jászapáti. Jász- árokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Szűcs I., Jászárok- szállás, Horváth u. 26/b. Jászkisér, Jászladány, Új- szász: dr. Tasi J.. Jászkisér, Petőfi 12. Jászberény, Jász- felsős zentgyörgy, Puszta- monostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Zilahi J., Jászfényszaru, Szabadság 37. Jászsági Állami Gazdaság: dr. Szabari G., Jászberény. Jókai u. 29/a. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred. Tiszaszőlős; dr. Kriston M., Tiszafüred, Vásárhelyi 5. II. körzet: Abádszalók, Tiszabura, Tas zár off, Tiszád er zs : dr. Rénes I., Tiszabura, Széchenyi 15. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes, Tiszagyenda: dr. Horváth L„ Kunhegyes Kossuth 55. IV . körzet: Tisza- szemtimre, Nagyiván, Tomajmonostora, Kunmadaras, Tiszaörs. Tiszaigar: dr. Bucsai K., Kunmadaras, Majakovszkij 20. Karcag város: nagyüzemben: dr. Domán Gy., Kátai G. u. 45.; városi körzet- dr. Jenei L., Varró u. 23. Szolnoki kerület: Beseny- szög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Horváth G., Be- senyszög, Vasvári u. 3/a. Kengyel. Tiszatenyő, Rákó- cziújfalu: dr. Konrád E., Kengyel, Áchim A. u. 14. Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő; dr. Major A. Fegyvernek, Hársfa u. 13. Béke Tsz.. Zagyvarékas: dr. László D., Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3. Szolnok város: Szolnok: dr. Kiss F., Szolnok, Vörösmező u. 73. Szajol: dr. Gulyás P., Sza- jol, Fő u. 1. Rákóczifalva; dr. Balogh J.. Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tisza- várkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Csizmás I., Tószeg, Orvosi rendelő. Törökszentmik- lós, Tiszapüspöki: váron körzet: dr. Gál I.. Áprilisé u. 3.; üzemi körzet: dr. Wy- szóczky F„ Táncsics ltp VIII. ép. 3/13. Kisújszállás dr. Szabó M., Vásár u. 10 Kunszentmártoni kerület I. körzet: Cibakháza, Tisza földvár. Martfű: dr. Keltés: D., Cibakháza, Bercsényi 6 II. körzet: Nagyrév. Tisza inoka, Tiszakürt, Tiszaug Tiszasas, Csépa, Szelevény Cserkeszőlő. Kungyalu: dr Nagy L., Csépa, Béke u 54/a. III. körzet: Kunszent márton, Öcsöd, Mesterszál lás, Mezőhék: dr. Tornyi S. Kunszentmárton. Alsókő röspart 4., tel.: 223. Mezőtúr Kétpó: dr. Ma tus ka L., Me zőtúr, Rákóczi u. 49., tel. 435. Túrkeve: dr. Lakatos J. Mátyás kir. u. 9.