Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-05 / 183. szám

2 Banáncsúcs Ügy látszik zöld utat ka­pott a közép-amerikai ren­dezés szándéka, hiszen a térség érintett államainak és a Contadora-csoport or­szágainak külügyminiszterei elfogadták az úgynevezett Arias-tervet. Két napig ta­nácskoztak a hét végén a diplomáciai vezetők Hondu­ras fővárosában, s a közös béketerv-elképzelések jó­váhagyásával tisztára söpör­ték az utat a csütörtökön kezdődő guatemalavárosi csúcsértekezlet előtt. Sokáig váratott magára a kibontakozás, egy-egy apró akadály mindig gátolta a konferencia összehívását. Aztán július végén Oscar Arias, a Costa Rica-i elnök ..meggyőző” körútra indult a térség „válságállamaiba”, hogy ismertesse törekvéseit az érdekeltekkel. A jelek szerint nem hiába vállalko­zott a nehéz feladatra. Az első állomáson. Nicaraguá­ban, találkozott Daniel Or­tega államfővel, ám megbe­széléseket folytatott az el­lenzéki vezeztőkkel is. Nos, mindenképpen megegyez­lek Managuában, hiszen a hétvégi külügyminiszteri csúcsra már elment a ni- caraguai diplomácia vezető­je is. Hogy miért fontos fej­lemény ez? Ortegáék ugyan­is korábban húzódoztak a részvételtől, mondván, hogy az Egyesült Államok szabo­tálni kívánja az eheti elnöki összejövetelt. Caranciát kért a sandinis­ta kormány, hogy nem for­dul elő ilyesmi, méghozzá a contadora-ország októl (Ko­lumbia. Venezuela, Mexico, Panama), amelyek szintén jelen lesznek a csúcson, mint ahogy részt vettek a kül­ügyminiszteri találkozón is. Sőt, a csoportnak kell irá­nyítania az értekezlet fo­lyamatát, különben Mana­gua nem hajlandó ott meg­jelenni. Mindez a hét végén egyszer már megtörtént, s a siker nem maradt el. Hon- durasban az érintett álla­mok ugyanis amellett fog­laltak állást, hogy minden erőt mozgósítani kell térségben uralkodó helyzet normalizálásáért. A házigaz­da — amint az ilyenkor il­lik — átvette a kezdeménye­ző szerepet, javasolván, hogy az amerikai államok szervezetének és az ENSZ- nek a bevonásával hozzanak létre bizottságot a közép­amerikai béke fenntartásá­nak ellenőrzésére. A legfontosabb, hogy a résztvevők — Honduras. Ni­caragua, Salvador, Costa Rica, Guatemala és a békél­tető Contadora tagjai — élénk viták után ugyan, de egyhangúlag elfogadták Os­car Arias idén februárban közzétett rendezési tervét. Ez azért fontos, mert a Cos­ta Rica-i elnök elképzelései előirányozzák a tűzszünet meghirdetését a térségben, valamint azt, hogy ahol e,. szükséges, kezdjenek párbe­szédet az ellenzékkel, tart­sanak demokratikus válasz­tásokat. adjanak közkegyel­met a politikai okokból be- börtönzötteknek. S még egy dolog, amit Washingtonban az Inangate-ügy tetőpontján biztosan nem néznek jó szemmel: a térségen kívüli hatalmak szüntessék be a lázadó csoportoknak nyúj­tott támogatást. Persze ia tartoznak a nlcaraguai kont­rák is. Bitecz Miklós MM Minisztériumi vizsgálat A japán külkereskedelmi és ipari minisztérium illeté­kesei közölték: vizsgálják a japán vállalatok korábbi szo­cialista országokba irányuló kivitelét, mert az Egyesült Államok vádja szerint egy sor japán vállalat szegte meg a Cocom előírásait. A Toshi- ba-Ugy kapcsán a hírekben rendszeresen szereplő Co­com — mint ismeretes — a NATO-tagországoknak és Ja­pánnak a szocialista orszá­gokba irányuló exportját el­lenőrző bizottsága. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP. 1987. AUGUSZTUS 5. Moszkvában Folytatódtak Gorbacsov és Chissano tárgyalásai A moszkvai Kremlben kedden folytatódtak a csúcs­szintű szovjet—mozambiki tárgyalások: Mihail Gorba­csov és Joaquim Alberto Chissano a két ország kö­zötti együttműködés elmé­lyítéséről, a pártkapcsolatok további erősítéséről folyta­tott béható eszmecserét. Mindketten kifejezték a köl­csönös érdekeltséget az SZKP és a Frelimo párt kö­zötti együttműködésben és tapasztalatcserében. A Mozambiki Frelimo Párt elnöke, államfő hétfőn érkezett hivatalos baráti lá­togatásra a szovjet főváros­ba és még ezen a napon megkezdte tárgyalásait az SZKP KB főtitkárával. Chissano beszámolt arról a bonyolult helyzetről, amely jelenleg a népi Mozambikot jellemzi: egyrészt küzdeni kell az ország gazdaságának talpra állításáért, az éhínség (Folytatás az 1. oldalról) iráni hadgyakorlat tengeri szakasza. Az amerikaiak eközben megkezdték partra­szállási hadijátékukat Szo­mália tengerpartján. A kuvaiti hajók oltalma­zásával megbízott amerikai haditengerészeti kötelék zászlóshajóján, a La Salle fedélzetén közölték: sikere­sen befejeződött az első „kí­sérő manőver”: a Gas Prin­ce kijutott a Perzsa(Arab)- öbölből és kikerült az iráni „Silkworm” rakéták ható­köréből. Így a Kidd rom­boló és a Cromimelin fregatt feladata — egyelőre — vé­get ért. Irak kedden bejelentette: sikeres kísérletet hajtottak végre új. saját fejlesztésű, 650 kilométer hatótávolságú föld-föld rakétájukkal. Ilyen hatótávolságú rakétával Irakból csaknem valameny- nyi iráni célpont, valamint Izrael is elérhető. Bejrútban két szaúd-ará- biai létesítmény ellen pokol­gépes támadást intéztek keddre virradóra. Az egyik pokolgép a légitársaság iro­dájában robbant és jelentős károkat okozott. Személyi sérülés nem történt. A má­sik robbanás a szaúd-arábiai kulturális központ Bejrut és a betegségek ellen, más­részt ezzel egyidejűleg fel kell venni a harcot a külső és belső reakciós erőkkel. Mozambik ebben a küzde­lemben a „fron tországokra”, az afrikai államokra, a Szovjetunióra, a szocialista országokra támaszkodik. A mozambiki vezető külön kö­szönetét mondott az országa védelmi képességének erő­sítésében való szovjet közre­működésért. Mihail Gorbacsov szólt azokról a tapasztalatokról, amelyekre a szocialista épí­tés különböző szakaszaiban tettek szert a Szovjetunió­ban. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy nem szabad gépiesen átültetni a tapasztalatokat más orszá­gok viszonyaira. Hozzáfűz­te viszont, hogy a hasznos és kedvező tapasztalatokat nem csak át lehet, de át is kell venni. központjában levő. hatszin­tes épületében tett kárt. Két járókelő megsebesült. Megfigyelők a terrorcselek­mények sorozatát a mekkai eseményekkel hozzák össze­függésbe. Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő be­számolt arról, hogy augusz­tus 2. és 4. között Teherán­ban tárgyalt Julij Voroncov, a szovjet külügyminiszter el­ső helyettese, akit fogadott Ali Hamenei államfő, Mu- szavi Hamenei kormányfő, valamint Velajati külügymi­niszter is. A Perzsa-öbölben kiala­kult helyzet kapcsán a két fél egyaránt nyugtalanságát hangoztatta a fokozódó ame­rikai katonai jelenlét miatt, és síkraszállt a térséghez nem tartozó államok hadi­tengerészeti erőinek kivoná­sáért. Szükségesnek ítélték, hogy Irán és Irak egyaránt mondjon le a nemzetközi ha­józási útvonalak fenyegeté­séről. Voroncov Teheránban újólag megerősítette a Szov­jetunió változatlan, elvi ál­láspontját: mielőbb be kell szüntetni az értelmetlen há­borút, s a BT határozatának megfelelően politikai eszkö­zökkel kell rendezni a vitás kérdéseket. Namibia függetlenségéről Kubai—angilai közlemény Kuba és Angola egyetér­tett abban, hogy folytatni kell a Namíbia függetlensé­géről megkezdett tárgyalá­sokat Luanda és Washing­ton között. Ezt tartalmazza az a közös közlemény, ame­lyet havannai tárgyalásait befejezve írt alá hétfőn Jósé Eduardo dos Santos angolai és Fidel Castro kubai ál­lamfő. A két ország továbbra is hajlandó egyesíteni erőfe­szítéseit minden érdekelt féllel azért, hogy megoldást találjanak a dél-afrikai tér­ség problémáira. Készek ru­galmasabbá tenni Dél-Afri- káva] kapcsolatos közös ál­láspontjukat, hogy olyan igazságos megoldás szüles­sék, amely biztosítaná Na­míbia függetlenségét, Ango­la szuverenitását és területi sérthetetlenségét. Ennek ér­dekében Kuba és Angola kész folytatni Washington­nal a Luandában ez év jú­liusában kezdett párbeszé­det. A jelenlegi nemzetközi helyzetben a térség problé­máinak megoldása csak tár­gyalások útján lehetséges — hangsúlyozzák az okmány aláírói. Bz Izraeli KP (Húsún Éles hangú, bíráló határozat Mindkét izraeli koalíciós kormánypárt vezetőjét éle­sen bírálta az a határozat, amelyet az Izraeli Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának a napokban befeje­ződött ülésén fogadtak el. A határozat egyebek közt hangsúlyozza: sürgősen ren­dezni kell a közel-keleti konfliktust, méghozzá olyan, az ENSZ égisze alatt rende­zendő nemzetközi konferen­cián. amelyen minden érde­keit ország részt vesz. bele­értve Izraelt, a PFSZ-t és az ENSZ Biztonsági Taná­csának öt állandó tagját is. Az Izraeli Kommunista Párt vezetése szélsőségesnek nevezte Samir miniszterelnök álláspontját, amiért teljesen elveti a konferencia gondo­latát. Ez a nézet olyan tö­rekvéseket tükröz, amelyek szerint minden megszállt arab területet Izraelhez kell csatolni, sőt fel kell szá­molni magát a palesztin né­pet is — húzza alá a hatá- i ozat. A mekkai események feileményei Genfi leszerelési értekezleten NDK—mongol javaslat az íírfegyverekről Az NDK és Mongólia azt javasolja, hogy a világ ál­lamai kössenek átfogó nem­zetközi szerződést a műhold- romboló fegyverek betiltá­sáról és az űrobjektumok sérthetetlenségének biztosí­tásáról. A negyven ország képviselőjének részvételével Senfben ülésező leszerelési értekezleten az indítványt Harald Rose nagykövet, az NDK küldöttségvezetője ter­jesztette be. Felszólalásában Rose em­lékeztetett arra, hogy az űr­fegyverkezés megakadályo­zása a legfontosabb nemzet­közi feladatok közé tarto­zik. Az. NDK által kidolgo­zott okmány tartalmazza a megkötendő szerződés leg­lényegesebb rendelkezéseit. Ezek értelmében tilos űr- óbjektumok ellen erőszakot alkalmazni, működésüket zavarni vagy lehetetlenné tenni — illetve mindezzel fenyegetőzni. Tilos a világ­űrben, a légkörben vagy bármely más helyen mű­holdromboló fegyvert kifej­leszteni, kipróbálni és állo­másoztatok A már létező műholdromboló rendszere­ket meg kell semmisíteni. A javaslat kitér arra is, hogy a már kifejlesztett űrobjek­tumokat sem szabad átalakí­tani műholdak ellen bevet­hető fegyverré. Az ellenőr­zés kérdésében a tervezet a nemzetközi konzultációk és a nemzetközi helyszíni el­lenőrzés intézményét egy­aránt előirányozza. Caspar Weinberger amerikai és Manfred Wörner nyugatné­met hadügyminiszter Washingtonban megállapodást irt alá rakétaelhárító rakéták közös gyártásáról. (Telefotó: AP — MTI — KS) Vietnami—kinai fogolycsere Kedden vietnami—kínai fogolycserére került sor a Lang Son tartományhoz tar­tozó vietnami határátkelő- helyen. A két ország össze­sen 32 foglyot cserélt ki. Vietnami közlés szerint a szabadon engedett 18 kínai beismerte, hogy illegálisan, kémkedés céljából hatolt be Vietnamba, megsértve az or­szág szuverenitását. Kína egyidejűleg 14 vietnamit en­gedett szabadon. MOSZKVA Kedden, moszkvai idő sze­rint 0 óra 44 perckor, a Szovjetunióból felbocsátot­ták a Progressz—31 auto­mata vezérlésű teherűrhajót. A Progressz—31 a Föld kö­rül keingő Mir űrállomásra visz üzemanyagot és más teherárut. A teherűrhajó fedélzeti műszerei rendben működnek. KI öltő meg Norma Joant? Marilyn Monroe... — A név máig fogalom. A nehéz gyerekkorból a leg­felsőbb körökig emelkedő árvalány élete és tragikus, titokzatos halála: az „amerikai karrier” egyik szimbóluma. Marilyn Monroe augusztus 4-én hu­szonöt éve halott, ha élne, alig lenne túl a hatvanadik évén. Egész „iparág” települt Marilyn Monroe — született: Norma Jean Ba­ker — élete és halála rejtélyeinek bon­colására, s ez az üzlet csekély kíméle­tet tanúsít magánéletének legbensőbb titkai iránt. Sorra jelennek meg róla a könyvek, amelyeknek esélyük sem lenne a si­kerre, ha szenzációs új felfedezésekkel valamiképp nem tennének túl az előző­eken. A filmjeire és színészetére szót alig vesztegetnek. Az esztéták hallgat­nak: ők már letették a garast, beska- tulyázták a „szivi szép, szőke, szexis és butácska” kategóriába — s valóban nem adatott meg neki, hogy más sze­repkörben — ha egyáltalán volt képes­sége hozzá — próbára tehesse magát. Igaz, ha Marilynről már mindent megírtak volna, akkor is kimeríthetet­len az' a sűrű homállyal fedett viszony, amely a Kennedy testvérekhez, az el­nökké választott Johnhoz és öccséhez, az igazságügyminiszter Roberthez fűz­te. Igaz-e, hogy Robert Kennedy Mari­lyn halálának napján szakított vele? Vajon valóban az elnök sógora semmi­sítette meg búcsúlevelét, nehogy komp­romittálja a Kennedy-fivéreket? Egy­általán öngyilkosság, vagy gyilkosság áldozata lett? Sokan hitelt adnak annak a feltéte­lezésnek, hogy zsarolni akarták vele a tekintélyes Kennedy-sarjakat, s ez okozta halálát. Ugyanakkor ma már alig adnak hitelt az író Norman Mailer feltevésének, hogy Monroe-t meggyil­kolták. Pedig halála után Pete Seger dalában, még azt kérdezte: Ki ölte meg Narma Jeant?, mintha azon már nem is lehetne vitázni, vajon egyáltalán meggyilkolták-e. A hivatalos vizsgálat rövid úton le­zárta az ügyet azzal, hogy Monroe túl sok altatót vett be. Szakorvosok véle­ménye szerint azonban, ha így volt, ak­kor a boncolásnál fel kellett volna fe­dezni a barbiturát nyomát a gyomrá­ban, de ilyet nem találtak. * Tanúk sora tett olyan utalásokat, amelyek — ha nem is minden kétséget kizáróan —, de azt sugallják, hogy John Kennedy elnökké választása előtt, sőt, egy ideig hivatalba lépése után is, viszonya volt a filmsztárral. Majd Ro­bert Kennedy vette át a szerepet — ő akkor igazságügyminiszter volt —, mert „a kicsikét túlságosan fecsegősnek” tar­tották. Ma biztosra veszik, hogy Mon­roe lakásait lehallgató készülékekkel szerelték fel, hogy felvételeket készít­senek a Kennedyekkel tartott pásztor- órákról. De az még nem derült ki, hogy pontosan kinek és mi volt ezzel a célja. Noha a rendőrségi és a minisztériumi jegyzőkönyvek ellentmondanak egy­másnak abban, hogy aznap az elnök öccse Los Angelesben, vagy San Fran­ciscóban tartózkodott-e, az állítólagos magnófelvételekre hivatkozva mégis többen állítják, hogy Monroe halálának napján Robert Kennedy többször is járt nála.’ A lehallgató heves szóváltást rögzített köztük: Monroe eszerint visít­va emlékeztette Kennedyt arra az ígé­retére, hogy feleségül veszi őt. Másod­szor Robert Kennedy azért jött volna, hogy felkutassa a lehallgatókészüléket, és ismét veszekedtek. Egy magándetektív arról számolt be, hogy a Kennedyek sógora — bizonyos Peter Lawford, akinek több felesége közül az egyik éppen akkor John és Robert húga, Patricia Kennedy volt —. azzal a megbízással járt éjnek' évadján Monroe lakására, hogy kutasson fel és semmisítse meg a Kennedyekkel való kapcsolatra utaló minden nyomot. Az eset után huszonhárom évvel, 1985-ben a körzeti ügyész az esküdt­szék vizsgálata után véglegesen úgy döntött, hogy indokolatlan az ügy új­ratárgyalása. A perújrafelvételnek ad­digra már valóban nem lett volna ér­telme, hiszen a zűrös ügyben érintett Kennedy testvérek közül már egyik sincs életben. Mindketten gyilkosság áldozatai lettek. Lehet, hogy haláluk mögött ugyanazok az azóta is felderí­tetlen sötét erők húzódnak meg, ame­lyek 1962-ben ehhez képest szolidan még „csak” zsarolni próbálták őket a Monroe-val? A házastársi hűség meg­sértése azelőtt is, azóta is főbenjáró bűnnek számít az amerikai politiku­soknál, amint azt legutóbb az elnökje­löltségre pályázó Gary Grant szenátor esete példázta. A hűtlenkedés szinte mindig kiderül. A politikai gyilkossá­gok nem mindig... • * * Huszonnégy . évvel ezelőtt, 1963. augusztus 5-én a Szov­jetunió, az Egyesült Álamok és Nagy-Britannia képvise­lői Moszkvában aláírták a légköri, világűrbeli és víz­alatti a tömi egyverkísér letek betiltásáról szóló megállapo­dást. A szerződés — bár nem terjedt ki mindenféle kísérleti atomrobhantásra — nagy jelentőségű volt a nuk­leáris fegyverkezési verseny korlátozásáért folytatott küzdelemben — írja Qp év­fordulóról megemlékező anyagában Vlagyimir Cser- nisev, a TASZSZ katonai szemleírója. LONDON Ősi kelta törzsi vezérek székhelyére bukkantak brit régészek Anglia keleti ré­szén. A páratlan felfedezés a legjobb állapotban meg­őrződött őstörténeti telepü­lés, amelyre a szigetország területén eddig rátaláltak. A Cambridge grófságban levő Peterborough közelé­ben talált háromezer éves település egy tó közepén, fa- cölöpökbői emelt, mestersé­ges szigeten épült. Brit ré­gészek szerint az éghajlati körülmények konzerválták az építkezéshez használt fa­anyagot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom