Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-04 / 182. szám
1987. AUGUSZTUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tájékoztató füzet fiataloknak A KISZ támogatja az adóreformot A gazdasági-társadalmi kibontakozás folyamatának egyik jelentős lépése lesz az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevezetése. A változások elveit, az ezzel kapcsolatos előzetes elképzeléseket ismerteti az „Adóreformról — a KISZ-tagok tájékoztatására” cimű kiadvány. A Pénzügyminisztérium Adóreform Titkárságának és a KISZ KB gazdaságpolitikai és érdekképviseleti osztályának — az ötlet szerkesztőségének gondozásában megjelent — brossúrája szól a készülő adóreform részleteiről, a javaslatokról. Részletesen tárgyalja a tervezett mentességek, kedvezmények körét, és jövedelemadó-táblázatot is közöl. Szó van a kiadványban a nyugdíjasok, a mezőgazdasági kisteime- lők, a szellemi és sporttevékenységek, a takarékbetétek adójáról, a kereset-bruttósításról. A füzet ismerteti a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség állásfoglalás-tervezetét. Kiemeli a tervezet, hogy szükség van a kedvezőtlen társadalmi hatások mérséklésére, a szociálpolitikai intézményrendszer fejlesztésére. A KISZ támogatja a személyi jövedelemadó A Magyar Néphadsereg kijelölt alakulatai és az MHSZ klubjai hétfőn megkezdték a közvetlen felkészülést az Alkotmány napján megrendezendő budapesti honvédelmi napra. A vízibemutató végrehajtói bevezetését, mert ez feltétele a társadalmilag igazságosabb közteherviselésnek; a fő- munkaidőben nyújtott teljesítmény felértékelésére szolgálhat; kiindulópont lehet a családi jövedelemadózás rendszerének kiépítéséhez és lehetővé teszi, hogy a gazdasági fejlődés megtorpanásának terheit ne elsősorban a bérből és fizetésből élőkre és az alacsony jövedelműekre hárítsák. A KISZ szorgalmazza, hogy kezdődjön el a családi jövedelemadó. a korszerűbb szociálpolitikai intézményrendszer és a bérreform szakmai előkészítése, és ezekben a kérdésekben is várja tagjai véleményét. A kiadvány 200 ezer példányban jelent meg, s már ott van a KISZ-táborokban, a budapesti kerületi és a megyei, városi KlSZ-bizott- ságokon, a nagyvállalatoknál. megkapták a KISZ KB testületéinek és rétegtaná- csainak tagjai is. A KISZ KB hivatalos állásfoglalását az ötlet augusztus 6-i száma közli, s a lap időről időre csokorba szedi majd a KISZ KB gazdaságpolitikai osztályára (Budapest, XIII. Kun Béla rakpart 37—38)., beérkezett véleményeket, javaslatokat. Budapesten a Duna újpesti szakászán gyakorolnak, a légi bemutató résztvevői pedig a dunakeszi és a szolnoki repülőtéren készülnek a látványosnak ígérkező program teljesítésére. A Szekuritásnál B bedolgozók is üdülhetnek A Jászberényi Szekuritás Vállalatnál jól tudják, hogy a megérdemelt pihenés nemcsak jutalma, de egyik feltétele is az eredményes munkának. Bizonyítja ezt, hogy az iparvállalat az idén is a már bevált módszerek és a dolgozók — különösen a nagycsaládosok — igényeihez igazodva készítette el üdültetési tervét. A több mint száz üzemi dolgozót és 320 bedolgozót foglalkoztató vállalat minden évben június 1. és augusztus 31. közötti hetekre bérel két helyen üdülésre alkalmas lakosztályt. Az önel- látós üdülők korszerű berendezéseikkel — gáztűzhelyek, hűtőszekrények, edények — alkalmasak arra, hogy az ott nyaraló dolgozók olcsón és a házias ízeket élvezve étkezzenek. Az egyik bérelt üdülő a Balaton-parton van. Egy családnak (egy négyágyas szobában) biztosít egy-egy hétig kellemes pihenési és szórakozási lehetőséget. Ezt az üdülőt általában a vizet kedvelő fiatalabb dolgozók veszik igénybe. Amikor nincs elég jelentkező és a beutalt kéri, a turnust 2 hétre kitolhatják. A másik üdülőt Bogácson béreli a vállalat. Ez melegvizes, gyógyüdülő, önellátós és két család pihen egy-egy hétig a 3, vagy 4 ágyas, kényelmesen berendezett szobában. A megfelelő jelentkezés hiányában — ami általában június elején vagy augusztus végén fordul elő — az egy hetet itt újabb héttel meg lehet toldani. A vállalat bérelt üdülőiben évente 30 család több mint 140 tagja — akár üzemi dolgozó, akár bedolgozó — nyaral kellemesen és igen olcsón. Megkezdték a felkészülést a honvédelmi napra Nyári vásár r87 Kevesebb a kötöttáru és a cipő, ingből van elegendő A tavalyinál szűkösebb a kínálat — olvashattuk tegnapi lapunkban a Belkereskedelmi Minisztériumtól kapott információban. Ezt csak megerősíti a szolnoki Centrum Áruházban szerzett tapasztalatunk; az induló árukészlet értéke annyi ugyan, mint tavaly, de például kötöttáruból csupán a megszokott felével várják a vevőket. Az indok: a nagykereskedelem kínálata nem ütötte meg a kívánt mértéket, így az árubeszerzők alig-alig válogathattak. A legnagyobb kínálattal nyári konfekció- ruhákból állt elő ez a nagyáruház, a hölgyek negyven százalékkal olcsóbban vásárolhatnak ezekből. Hétfőn még az ifjúsági osztály divatos termékeit is leárazták, de ma már ott nem érvényes az árleszállítás. Női cipőből elfogadható a kínálat, jóval kevesebb a választék olcsó gyermekcipőből, legkevesebb fejtörést a férfi cipők jelentenek az idelátogatóknak. Arra számítanak, hogy a téli vásárhoz hasonlóan a készlet hetven százaléka gazdára talál majd. A Skála Áruház árualapja valamivel kevesebb, mint egy esztendővel ezelőtt ilyenkor, öt és fél — hatmillió forint értékű terméket vontak be az árleszállításba. Az áruház egyik vezetője sorba vette azokat a nagykereskedelmi vállalatokat, amelyeknél szinte semmit nem találtak árubeszerzőik, s így a választék nem olyan, mint amilyennek azt a kereskedők itt szeretnék. Keresik a vevők a férfi és női szandálokat, a divatruhákat — utóbbiból a gyerekeknek is lehet válogatni. A fiúknak és a kamaszoknak rövidujjú ingeket kínálnak száz illetve kétszáz forint körüli áron. Kapható még olcsóbban női és férfi fürdőruha. Legnagyobb forgalomra a konfekció osztályon számítanak, ahol egységesen negyven százalékkal olcsóbb jóné- hány áruféleség. A Tiszafüred és Vidéke Áfész legnagyobb áruháza a Tisza II., kétmillió három- százezer forintos olcsóbb árukészlettel nyitott ajtót tegnap. Hogy érdemes volt fölkészülni, azt az első nap háromszázezer forintnál is nagyobb forgalma bizonyította. A város és a környék lakói a nyári ruhák közül választottak legszívesebben, de kelendőek voltak a fürdőruhák és a méteráruk is. A fogyasztási szövetkezet egyébként nyolc üzletében kínálja egy hétig olcsóbban — harminc-negyven százalékkal — a ruhaneműket. A túrkevei áfész nagyáruházában egymillió százezer forintnyi „holmiból” lehet majd ezen a héten válogatni, a házigazda a ruházati osztály. így természetesen itt is a nyári konfekcióruhák azok, amelyek a legkelendőbbek, kevés itt is, mint másutt a gyermek-, női-, és férfiszandál. A karcagi áfész vevőinek is van miből válogatniuk, hiszen a három üzletben, amelyeket a nyári vásár föliratai díszítenek, kétmillió hatszázezer forintnyi áruval várják őket. Az első nap slágere errefelé a férfiing mellett a gyermek vászon- nadrág volt. « « • Egy hétig tehát nyári vásár ismét a megye ruházati boltjaiban. Hogy a kínálat találkozott-e a kereslettel,? A válaszra csupán néhány napot kell vámunk. & bábu kifelé, a vevő befelé tekinget a szolnoki Skála Áruház kirakatában. Összhang a kibontakozási programmal Beszélgetés ádámosi Györggyel, a Szotév Igazgatójával A gazdasági-társadalmi kibontakozásnak a Központi Bizottság által meghirdetett programja széles körű visszhangra talált az országban. A program valóraváltását segítő kor- ^ mányrendeletek megjelenése előtt is egyértelmű a felismerés: csak az ediginél hatékonyabb munka, a gazdaságosabb termelés jelenthet kivezető utat kedvezőtlen gazdasági helyzetünkből. Hogyan tükröződik ez a cél egy vállalat életében? — erre a kérdésre kértünk választ Ádámosi Györgytől, a Szotév igazgatójától. — Jónak tartjuk a Központi Bizottság által meghirdetett programot, — kezdte Ádámosi György. — Nemcsak a gazdasági életben véljük meghatározónak a program végrehajtását, hanem népünk jövője szempontjából is elengedhetetlennek tartjuk azt. Ezért a legjobb tudásunk szerint munkálkodunk érte már a kormányrendeletek megjelenése előtt is. Lehetővé teszi ezt számunkra az a tény, hogy vállalatunk viszonylag jó pozícióban van. Nemcsak az idei, hanem majdnem teljesen a jövő évi kapacitásunk is lekötött. Ügy gondoljuk, hogy ha fegyelmezetten, hatékonyan dolgozunk céljaink érdekében, akkor tevékenységünk összhangban van a Központi Bizottság programjával. — Első félévi eredményeik mennyiben igazolják ezt? — Először talán annyit érdemes megjegyezni, hogy az idén a tavalyihoz képest tíz százalékos termelésnövekedést és ötven százalékos nyereségnövelést akarunk elérni. Az, hogy célkitűzésünk nem alaptalan, bizonyítja — többek között •>— az, hogy amíg tavaly az első félévben 251 millió volt a termelési érték, addig az idén az első félévben elérte a 378 milliót. Tőkés exportunk tavaly egymillió forint értékű volt, az idén viszont csupán az első félévben tizenkét milliót tett ki. Az év végére meghaladja a húszmilliót. Azt hiszem, aa sem mellékes, hogy tőkés exportra gyártott lég- technikai eszközeink és faáruinkhoz nem használunk fel importból származó alkatrészeket. Csak hazai anyagból dolgozunk. Az export fejlesztésére azért törekszünk, mert a vállalat előnye mellett népgazdasági érdekek is fűződnek hozzá. Az exportot műszaki fejlesztéssel is fokozni akarjuk. Az idén mintegy 30 millió forintot fordítunk ilyen célra. Ennek az összegnek 95 százalékát gépek beszerzésére fordítjuk, a többit pedig a kiszolgáló létesítményekre. így jövőre megduplázhatjuk a tőkés exportot. A piackutatások azt igazolják, érdemes arra irányt venni. — Az export mellett hazai munkájukkal is jó hírnevet vívtak ki maguknak... — Talán az is hozzájárult ehhez, hogy hét év óta jelentősebb késedelmünk sehol sem volt az építési munkákban. Dolgozóink jó minőségű, munkát végeztek, — különösebb beruházói kifogás nem merült fel. Sőt, elő-elő- fordul a beruházó dicsérete is. Azt tartjuk: a lakóházak idejében történő átadásával enyhíthetjük a lakásgondokat, az üzemeknél pedig a mielőbbi átadás a termelés kezdetét hozza előbbre. Tiszafüreden például a határidő előtt fél évvel átadtuk az exportra gyártó gyógyszerészeti üzemet. Szerintünk az ilyen tényekkel segítheti egy építőipari vállalat a Központi Bizottság programjának megvalósulását. — Vállalatunk kapacitása nagyobb a megyei igénynél. .. — Ezért építünk Budapesten és máshol is. Ipari termékeket is adunk el más vállalatoknak. Arra törekszünk, hogy olyan minőségű, összetételű és árú termékeket gyártsunk, amik keresettek a hazai piacon. Példaként említem az élenjáró technológiával készülő lég- technikai berendezéseinket, melyeknek ára nem magasabb a hasonló gyártmányokénál. Egyszóval mondhatnám úgy is, hogy termelési szerkezetünket a piaci igényeknek megfelelően alakítjuk. — A közhiedelem szerint az építők nem dúskálnak a megrendelésekben. — Munkáink 85 százalékát versenytárgyalásokon nyerjük. Ez azt mutatja, hogy a beruházók megfelelő partnereknek tekintenek bennünket, — esetenként még több száz milliós, világbanki hitelből finanszírozott munkáknál is. — A létszám és bérgazdálkodás jelentősége is megnövekedett. .. — Amikor a foglalkoztatás országszerte gondot jelent, nálunk — a termelés- növelésnél kisebb mértékben — növekedett a létszám. Vigyázunk arra, hogy a bérek nyereségi fedezete meglegyen. Betartjuk a párt és a kormány erre vonatkozó irányelveit. Hadd tegyem rögtön hozzá: nem kis gonddal jár ez. Az idén még nem emeltük a béreket, szeptember 1-től kerítünk erre sort. Ugyanakkor elgondolkodtató számunkra az, hogy a mieinknél gyengébb mutatókkal más vállalatok magas bér- fejlesztést tudtak megvalósítani, mert főhatósági kedvezményt élveznek. A kibontakozási programmal ellentétes az ilyen intézkedés. A program egyértelmű: az életképes vállalatok fejlődjenek. Eredményeink alapján hozzánk kellene irányulni a munkaerőnek, de most fordított a helyzet. Szerintünk a főhatósági kedvezmények adása gyengébb teljesítmény esetén, tehát a kivételek biztosítása lehetetlenné teszi a jól megfogalmazott program végrehajtását. Ezért bízom benne, hogy ilyen vonatkozásban is lesz változás. — Miben bízik, mit vár még? — A kibontakozási program előírja a vállalati önállóság növelését. Számunkra kedvező lenne az esetenkénti exportjog. Kérésünket azzal utasították el, hogy nincs külkereskedelmi szervezetünk. Engedély nélkül hogyan lenne? Tétlenségért nem fizetünk embereket. Ha lesz engedély, és remélem, hogy lesz, akkor lesz külkereskedelmi szervezetünk is.' Bízom abban is, hogy módosulnak a gazdasági szabályozók,1 mert most az elvonások miatt kellő mértékű műszaki fejlesztésre nincs lehetőség. És ha már a gondoknál tartunk, hadd említsem meg; aggaszt az, hogy nincs kellő Információnk a jövő évi adóreformról. Félő, hogy emiatt nem tudunk kellően felkészülni rá. Egészében véve a kibontakozási programot szükségesnek és megvalósíthatónak tartom, és tapasztalataim szerint annak tartja vállalati kollektívánk nagyrésze is. Azt hiszem, eredményeink arra! vallanak, hogy munkálkodunk is érte. S. B. Bioflamm néven hulladékhasznosításra alkalmas elóégetó berendelések gyártását kezdte el az Április 4. Gépipari Művek örményes! Hungaroterm Leányvállalata. Eddig két prototípus készült el, jelenleg dolgoznak a legnagyobb, az 580 kW-os teljesítményű berendezésen. (Fotó: T. K. L.) H. Z.