Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-28 / 202. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. AUGUSZTUS 28. 1987. AUGUSZTUS 28. PÉNTEK Ágoston napja Növekvő felhőzet ELŐREJELZÉS az ország területére ma estig: Gyakorta erősen felhős lesz az ég, szórványos zápor, zivatar várható. A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül, főként a Dunántúlon — megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22 és 27 fok között alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól — keddig: Szombaton élénk szélben sok napsütés, ugyanakkor lehűlés várható. Átmeneti felhősödés ugyan a következő napokban kialakulhat, de számottevő csapadékra továbbra sem kell számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet szombaton és kedden 10—15 fok, egyébként 7—12 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között lesz. Jelentős mennyiségű csapadék legalább 5 mm naponta) az ország területének 10 százalékán várható. A Nap kél 5.56 — nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 10.01 — nyugszik 20.54 ónakor. Megnyitó ma Törökszentmiklóson r# Őszi szövetkezeti hetek a megyében Kóstolók, kiállítások, divatbemutatók Mozi Szolnok Vörös Csillag*: fél 5- kor. fél 7-kor és fél 9-kor Moziklip. Kertmozi: Vad banda (18 é. f.). Tallinn: fél 6-kor Ifjú Frankestein. Tisza A-terem: 5- kor és 7-kor r Én a vízilovakkal vagyok. Tisza B-terem : 5-kor Széplányok. 7-kor Szenvedély, Tisza C-terem: (videomozi) 5- kor és 7-kor Folytassa nővér, Szabadtéri színpad mozija: szün- napos. Jászapáti Táncsics; Házasság szabadnappal Jászberény Lehel: ifjúsági: Lutra. mozi: Break. videomozf; Stantungi banditák. Karcag Déryné: Biztos halál. Kisújszállás Ady: As- terix és Cleopátra. Kunhegyes Szabadság: Vakvilágban. Kunmadaras Petőfi: Jégmezők lovagja. Kunszentmárton Körös: Egymásra nézve (18 é. f.). Mezőtúr Dózsa: Szenvedély vé szóra. Szabadság: Pat Garrett és Billy a kölyök. Tiszaföidvár Táncsics: A halált a hangyák hozzák- Tiszafüred Tisza: Sánta dervis. Törökszentmikíós Dózsa: Trükkös halál. Túrkeve Vörös Csillag: Zsaru szava. Tószeg Petőfi: szünnap. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az előtérben 15—17 óráig — Ismeretterjesztő hangosított diasorozatok. Kiállítások: A galérián: a Magyar Képző- művészeti Főiskola növendékeinek kiállítása. A fotógalérián: Az olvasó ember című fotókiállítás. A jobb oldali társalgóban: Rock-mozaik (képes, zenés, videós történeti áttekintés a popzenéről). A jobb oldali vitrinekben: Könyvek — információ (könyvtárosok országos kiállítása). Iskolánként egy napot Eredményes volt Kunhegyesen Felújítva, megszépülve várja 700 tanulóját a kun- hegyesi Kossuth úti iskola. A nyár folyamán a Kunság Népe Tsz, a Vegyesipari Szövetkezet és a BHG szocialista brigádjai a három iskolaegységben több mint százezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Szülői segítséggel készült el egy új tanterem, járda, lambériázás és a központi fűtés terve is. Dicséret illeti a szülőket, a nevelőket és a tanulókat, akik az Iskoláért egy napot akció keretében bútorokat újítottak fel, udvart rendeztek, mázoltak. Az 500 ezer forintos beruházással felújított ebédlő tanteremként is szolgál majd, csökkentve az évek óta tartó zsúfoltságot. Ágoston. ____ A latin Augustinus név Augustin rövidüléséből ered. Az Augustinus az Augustus név származéka. Ez utóbbi jelentése: fenséges, fenn- költ. Rokon neve az Ágost. Becézése a következő alakokkal történhet: Ági, Guszti(ka). Búvárszivattyúk „orvosai” Az elmúlt években egyre bővítették, fejlesztették a búvárszivattyú-javítás személyi és tárgyi feltételeit a Víz- és Csatornamű Vállalat jászberényi üzemfőnokségé- nek dolgozói, vezetői. Tavaly már a vállalat 129 szivaty- tyúja mellett további 417-et javították külső megrendelőknek. Szinte az ország minden részéből, naponta hozzák-viszik a partnerek az orvoslásra váró, illetve „gyógyult” szivattyúkat. Jó ütemben halad az új műhely építése, amely jelentős beruházással valósul meg a jövő év — várhatóan — elején, lehetőséget teremtve jelentős árbevételnövelésre és a profil további bővítésére. Hagyományos őszi akció kezdődik a mai nappal Szolnok megyében. Ilyenkor mutatkoznak be a megye fogyasztási, ipari és mezőgazdasági szövetkezetei a nagy nyilvánosság előtt, külön- külön is, együttműködésük szemmel érzékelhető eredményességével is. Az őszi szövetkezeti hetek rendezvénysorozata ma délután 4 órakor Törökszentmiklóson nyílik meg a városi művelődési központban, ahol az áfészek zöldség- és gyümölcstermelő szakcsoportjainak kiállítása mellett az ipari szövetkezetek és tsz-ek is bemutatják termékeiket. Délelőtt 10 órától este 6- ig, szombaton ugyancsak 10- től délután 3 óráig vidámvásár színhelye lesz a törökszentmiklósi Táncsics út, ahol a szövetkezetek termékeiből válogathatnak a vásárlók, többek között ruháA levegő tisztaságának védelme a KGST-országok környezetvédelmi törekvéseinek egyik kiemelt témája. Az NDK-ban. Schwerin- ben tartják meg augusztus 30. és szeptember 5. közötte témakör idei munkaértekezletét és kollokviumait. A szolnoki székhelyű Agroinzati cikkeket, engedményes áron. Mától szeptember 30- ig a szövetkezeti tagok részére tombolát is ajándékoz a helyi áfész az 500 forintos vásárlásoknál. Mintegy százezer forint értékű nyereményt sorsolnak majd ki, főnyereményként színes televíziót. Kirakodóvásárok megye- szerte lesznek, sokféle árucikket kínálnak kedvezménnyel a szövetkezetekkel együttműködő vállalatok készletéből az áfészek Skálaáruházai, szaküzletei, élelmiszerboltjai is. Különféle kóstolók, kiállítások és divatbemutatók színesítik a programot, és az idén se marad el a cukrászipari és hidegkonyhai dolgozók megyei versenye, melyet szintén Törökszentmiklóson, a Hangulat presszóban bonyolítanak le, szeptember 18-án. nova képviselői részt vesznek a tanácskozás munkájában. Többek között arról adnak számot, hogy biztató eredményeket értek el a gépjárművek kipufogógázainak, a kommunális, mező- gazdasági és ipari hulladékok levegőszennyező hatásának csökkentésében. Kínálat és árak a szolnoki nagybani piacon H|(B(T(I«| Menny. Aug. 17. Aug. 17. egy»._________felhozatal ár Ft burgonya kg 2100 8 — 10 feje&káposzta kg 1700 5 — 6 '.kelkáposzta kg 400 8 — 11 karfiol kg 450 22 — 30 paradicsom kg 2200 5 — 8 uborka kg 800 8 — 20 tv. paprika kg 3400 8 — 14 sárgarépa cs. 600 5 — 6 petrezselyem cs. 800 6 — 8 vöröshagyma kg 750 10 —- 11 fokhagyma kg 300 100 — 120 mák kg 200 120 csemege kukorica CSŐ 650 2 — 2,50 alma kg 350 10 — 18 körte kg 300 10 — 16 szilva kg 350 10 — 18 szőlő kg 200 25 — 40 görögdinnye kg 7000 2 — 3 sárgadinnye kg 100 10 A Szolnoki Dohányfermentáló jászkiséri telepén megkezdődött a hevesi szárazdohány válogatása. Eddig 220 mázsa érkezett be, amelyet válogatás után a szolnoki fermentálóba szállítanak további feldolgozásra. (Fotó: T. Z.) Az Agroinnova is beszámol I MŰSOROK I Horgászverseny Kiskörén A Magyar Országos Horgász Szövetség Heves Megyei Intéző Bizottsága augusztus 29-én, szombaton Kiskörén tartja idei horgászbajnoksá gát. Ezért a kiskörei víztározó alatti egy kilométeres Tisza-szakaszon szombaton reggel 6-tól 11 óráig csak a versenyre benevezettek horgászhatnak. A 007 |e lenti Vontatú alá eseti a kerékpáros Szerda délután fél 5-kor Jászboldogháza belterületén kerékpárral haladt az úttesten if j. Makai Zoltán helybeli, Tompa Mihály út 6. szám alatti lakos. Nem tartotta be a megfelelő oldaltávolságot, és az őt előzni szándékozó — Dudás József Jászboldogháza, Április 4. út 1. szám alatti lakos által vezetett — vontató alá esett. A 28 éves Makai Zoltán a kórházba szállítás után sérüléseibe belehalt. I Rádió I SZOLNOKI STÜDIÓ: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Hírek, időjárás — A tegnapról tudjuk, mondjuk — Ma történik — Programajánlat — Lapszemle). KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Sokszemközt az egészségről. — 8.50: Nóták. — 9.20: Régi híres énekesek műsorából. — 9.40: óvodások műsora. — 10.05: Sumonyi Zoltán versei. — 10.10: A zene is összeköt. — 11.10; Gondolat. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Ismeretlen ismerős — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Jövőnk minősítése. — 15.00: Erről beszéltünk ... — 15.29: Fúvószene. — 16.05: Teliszájjal. — 17.00: Köz-igazgatás. — 17.25: Műsorajánlat — 17.30: Idősebbek hullámhosszán. — 18.15: Hol volt. hol nem volt . . — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Mű so raján lat. — 19.19: Az ifjúsági Rádió bemutatója. — 20.19; Tévedni — ..zenei” dolog? — 21.00: Félóra népzene. — 21.30: Pro és kontra. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Köves Péter énekel. — 23.30: Szimfonikus táncok. — 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Sullivan operettjeiből. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: A P. Mobil együttes nagylemezéről. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.31: Népi muzsika. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Pophullám.— 14.00: Péntektől — péntekig. — 16.58: Műsorismertetés. — 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Fiataloknak! — 19.50: Egészségünkért! — 20.00: Nótakedvelőknek. — 21.05: A Zsebrádiószínház bemutatója. Mészöly Miklós kishangjátéka. — 17.29: A Magyar Állami hangversenyzenekar hangversenye. — 19.03; Műsorismertetés — 19.05: A főiszerepben: Mirella Freni. — 21.34: Üj lemezeinkből. — 22.30: Sikerlemezek CD-n. BARTÓK: 6.00: Népszerű muzsika — 8.05: Műsorismertetés. — 8.12: Komolyzenei kívánságműsor. — 10.00: Operaáriák. — 10.30: Slágerlista. — 11.00: A Gustav Mahler ifjúsági zenekar hangversenye. — 12.20: Kamarazene. — 12.55: Kis magyar néprajz. — 13.05: Magyarán szólva. — 13.20: Versenyművek — 14.10; Rádiószínház: Diogenész a kutya. — 15.14; Respighi; Róma fenyői. — 15.36: Puccini: Bohémélet. — 17.30; Popzene. — 18.05: A kölni Collegium Vocale énekel. — 18.15: Kamarazene. — 19.44: Üj lemezeinkből. — 21.05: Nagy siker volt. — 22.22: Dzsessz. — 23.05: Zsebrádiószínház: Ne ölj, csak törvényesen. iTeievfaió I 1. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — SZÜNIDEI MATINÉ — 9.05: Aladdin és a csodalámpa. Szovjet bábfilm (ism.) — 10.05: Nagy Endre: A miniszterelnök Tévéfilm (ism.) — 11.10: Mozgató. Tévétoma mozgáskorlátozottaknak. — 11.20: Az öreg. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. A zsákmány (ism.) — 12.20: Képújság. — 17.05: Hírek. — 17.10: Három nap tévéműsora. — 17.15—19.00: Péntek délután. — 17.15: Évgyűrűk A nyugdíjasok műsora. — 17.45: Téka. Közhasznú információk. — 17.50: Reklám. — 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. — 19.00: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: A delfin napja. Amerikai film (1973) — 21.45: Reklám. — 21.50: Úi hullám. — 22.50: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.35: A három jószívű rabló. Tévéjáték gyerekeknek (ism.) — 18.5Ó: Képújság. — 18.55: Tévétoma. — 19.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. — 19.20: Csali, Horgász tízperc, — 19.30: Haydn: C-dúr csellóverseny. Lengyei film (ism.) — 20.00: Váltó. Gazdasági világverseny. — 20.45: Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyüátiemén veiből. Altdorfer: Nagy Sándor csatája. Angol rövidfilm (ism.) — 20.55: Híradó 2. — 21.10: Reklám. —• 21.15: Zenekar nélkül. Szovjet dokumentumfilm. — 21.50: Szabadfogású Birkózó Világbajnokság. Közvetítés Clermont-Fer- randból. felvételről. — 22.50: Képújság. MOSZKVA: 14.00: Hírek. — 14.15: Gyermekfilm. — 15.20: Hírek. — 15.25: Dokumentumfilm. — 16.00: Tizenhat évig és azon túl. — 16.45: Világhíradó. — 17.00: Miért szakad le egy 1980-ban épült híd? Helyszíni riport a Vologdai területről. — 17.45: Ház a Hold alatt — kazah film. — 19.00: Híradó — 19.40; Átalakítás. — 19.50: Találkozás Kínával — dokumentumfilm. — 20.50: Világhíradó — 21.05: Párizsi együttes koncertie — 22.00: Felesleges jegy — film. — 23.30: Hírek. — 23.35: Megzenésített versek. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.40: Szakdolgozat — tévéjáték — 18.35: L. Kalina mérnök — portréfilm. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 10.20: Időiárásjelentés. — 19.30: Tévéhíradó. — 20.00: A szoba — a színmű televíziós változata. — 21.00: Péntek esti vers. — 21.05: Kisfilm. — 21.30: Időszerű események. — 21.50; Időjárásjelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Szeptemberi filmszemle. — 22.55: Zenés műsor. — 23.15: Pályakerékpáros VB — felvételről. ÚJVIDÉK: 15.05: Műsorismertetés — magyarul. — 15.10: Tv-napió — magyarul. — 15.25: Gyermekműsor. — 15.40: Nyári délután. — 17.10: Tv-napló szerbhorvátul. — 17.30: Gyermekműsor. — 18.00: Tv-magazin szlovák nyelven. — 19.00: Ma: Információs műsor. 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 20.00: Amerikai bűnügyi filmsorozat. — 20.55: Két csirkefogó egy vonaton — amerikai játékfilm. — 22.50: Tv-napló. — Utána műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Gazdasági figyelő. — 20.30; Kulturális kérdésekről. — 20.45: Dalok. — 20.50: Világhíradó. — 21.10: A megismerés rejtélyei című tudományos filmsorozat. — 21.35: Riportműsor. — 21.50: Tv- hiradó. I Hírek I Koncertpregram Tiszafiidvároa, Szolnokon A legtöbben már túl vagyunk a nyaraláson, megszűnőben a munkahelyeken a szabadságolás miatti gond. A diákok iskolába készülődnek, a művelődési intézmények az őszi-téli idény programjának összeállításán munkálkodnak, ltt-ott azonban nyílik még alkalom kellemes nyáresti kikapcsolódásra, feloldódásra a zenében. Tiszaföldváron például tegnap este adott sikerei könnyűzenei koncertet c művelődés házában a Pokolgép együttes. Szolnokon a Szabadtéri Színpad idei utolsó nagy hangversenyéi szombaton rendezi meg a Diáktanya, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központtal közösen. Este 8 órától a fiatalok kedvence, Nagy Feró lép színpadra a Beatrice együttessel. — A MEGYÉBEN Kisújszálláson tartanak vasárnap autóvásárt, a környéken Csangrádon, Kecskeméten és Szarvason próbálkozhatnak még a használt autót, motorkerékpárt eladni-venni szándékozók. — KETTŐRE csökken ai úgynevezett szükségtantermek száma örményesen u e hónap végén átadásra kerülő négy új iskolai tanteremmel, amelynek (elépítése ötmillió forintba került. — MA még megtekinthető a Szolnoki Járműjavító Üzem művelődési központjában a szocialista brigádok tagjainak egyéni munkáiból összeállított, Értelmet a szabadidőnek című hobbikiálli- tás. — JELENTŐSEN tovább bővül Jászjákóhalma ivóvízhálózata, A Vágóhíd utcában kiépült több mint 20C méteres vezetéket most kötik be, majd a Széhenyi út végén, a nemrég kialakított új utcarész további 100 méteres szakaszát is. A hálózatbővítés tanácsi segítséggel, az ott lakók anyagi és társadalmi hozzájárulásával történik. A lottó nyerőszámai 17, 56, 65, 79, 89 SZOLNOK MEGYCI Néplap Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazánvi Angéla Főszerkesztó-helvettes: Valkó Mihály Kiadja: a Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Nánai Tibor Szerkesztőség és lapkiadó vállalat: 5001 Szolnok. Pf. 105 I. sz. Irodaház Telefon: 17-850, telex: 23-357 Szolnoki Nyomda Vállalat 5001 Szolnok, Vörös Csillag út 28. Telefon: 17-130 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesító postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 516,- Ft, fél évre 258,- Ft, egy hónapra 43,- Ft. ISSN 0133-0758