Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-26 / 200. szám
Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Gorbacsov üzenete az ENSZ-értekezlethez Tartsanak csúcstalálkozót a tagállamok vezetői Szovjet—amerikai viszony Pershingakadályok A nyugatnémet Pershing 1A rakéták amerikai robbanótöltetei olyan akadálynak bizonyulhatnak, ami lehetetlenné teszi egy gyümölcsöző szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó megszervezését, és — következésképpen — az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozót is. Erre a veszélyre hívta fel a figyelmet Viktor Karpov, a moszkvai külügyminisztérium leszerelési és fegyverzetkorlátozási főosztályának a vezetője. a TASZSZ diplomáciai tudósí(Folytatás a 2. oldalon) Középpontban a sugárgyógyászat Euripai nukleáris medicina kongresszus A hétfői ünnepi megnyitót követően kedden megkezdte érdemi munkáját a nukleáris gyógyászati kongresszus a kőbányai vásárvárosban, a Hungexpo területén. A délelőtti plenáris ülés középpontjában a radiofar- makológia, azaz a sugárgyógyászat állt. Az előadáson és az azt követő párhuzamos szekcióüléseken az új sugáranyagok kipróbálásáról, használatáról esett szó. Ezeknek az anyagoknak a jövőben fontos szerepük lehet a rosszindulatú daganatok lokalizálásában. Több előadó foglalkozott azzal a kérdéskörrel, milyen hatásokat vált ki, milyen biológiai folyamatokat indít meg a sugáranyag az emberi szervezetben. Külön témaként tárgyalták a sugárdózisok megállapítását trombózis, illetve vesebetegségek esetén. A szekcióülések központi témáját alkották a sugárgyógyászat technikai eszközeiről szóló referátumok is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagállamainak vezetői tartsanak csúcstalálkozót a leszerelés és a fejlődés problémáinak megvitatása céljából — javasolta Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkárának indítványát az ENSZ e kérdésekkel foglalkozó konferenciájának résztvevőihez intézett keddi üzenet tartalmazza. Mihail Gorbacsov azt is javasolta, hogy a világszervezet keretében hozzák létre a „leszerelés a fejlesztésért” elnevezésű nemzetközi pénzalapot, amelyen keresztül a leszerelés eredményeként felszabaduló eszközöket átadhatnák a fejlődő országoknak. A szovjet vezető rámutatott, hogy a leszerelés révéin Befejezéséhez közeleg a repcefeldolgozási idény a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat martfűi gyárában, az ország legnagyobb sajtoló üzemében. Az érésben jó két héttel megkésett olajosnövényből augusztus végéig, szeptember elejéig 42 ezer tonnát préselnek ki és szállítanak el. A repceolaj iránt nálunk erősen megcsappant a kereslet, a háziasszonyok szívesebben főznek napraforgó olajjal, ezért a repcéből nyert nyersolajat jórészt exportálják, kisebb részét pedig a társüzemeknek adják át feldolgozásra, margarin készül belőle. A repce idény végeztével nyomban átváltanak a legnagyobb munkára a napraforgó feldolgozására. A termés a jelenlegi meleg, napfényes időjárásban szépen, egyenletesen érik, várhatóan már a hét második felében néhány térségi gazdaság megvalósuló fejlesztés elve szervesen beépül a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének létrehozására vonatkozó tervbe, amelyet a szocialista országok csoportja javasolt a világközösségnek. A főtitkár kifejezte azt a reményét, hogy a hétfőn kezdődött fórum új lehetőségeket tár fel a 'kor e fontos problémájának megoldására. Hangsúlyozta: a tanácskozás olyan időszakban ült össze, akkor, amikor már megmutatkoznak e téren a kibontakozás első lehetőségei. A közelmúltban, Reykjavíkot megelőzően még szó sem esett a „'kettős nullaxnegol(Fólytatás a 2. oldglon) megkezdi a betakarítást és az első szállítmány is megérkezik a gyárba. Az átvételi vonal már a repce idején is jól vizsgázik, várhatóan nem lesz gond a nagy tömegű napraforgómag átvételével sem. A vasúton és közúton érkező magból 24 óra alatt, gyorsan és zökkenőmentesen 2500 tonnát vagy afeletti mennyiséget képesek átvenni, betárolni. Ha beindul a teljes gépezet, naponta 1400 tonna körüli mag kerül a sajtolókba. Az előzetes becslések szerint az idei termés igen jónak ígérkezik, bőven lesz feldolgozni való, ezért az év folyamán importból érkező új, nagyteljesítményű sajtológépet is munkába állítanak és üzembehelyezésre kerül a gyár negyedik hőtermelő kazánja is. A december végéig szóló feldolgozási tervben 160 ezer tonna értékes napraforgó mag kisajtolása szerepel. MA: Kevés az évi 55 millió 3. oldal Családsegítés és kutatómunka 4. oldal II tévé képernyőié előtt 5. oldal Gáspár Sándor Hollandiába utazott Gáspár Sándornak. a SZOT elnökének vezetésével, a Holland Szakszervezeti Szövetség (FNV) meghívására, kedden szakszervezeti küldöttség utazott Hollandiába. Tizenkét gyár újjászületett Befejeződött a téglaipar rekonstrukciója Tizenkét öreg téglagyár született újjá az elmúlt három év alatt az ország különböző vidékein. A téglaipar ezzel az egymilliárd- háromszázmillió forintos rekonstrukcióval — amely évi százötvennégymillió kisméretű téglaegységgel növelte a termelési kapacitást. A rekonstrukciós folyamat jelképes befejezéseként kedden rövid ünnepséget rendeztek a Somogy megyei Tabon, a tizenkét felújított téglagyár egyikében. Új kazán és új sajtoló áll munkába Főszezon előtt a növényolajgyárban Komáromban az A grober ÉKTI tervei alapján, az Észak- dunántúli Közmű és Mélyépítő Vállalat generálkivitelezésében sörgyár épül. A termelőszövetkezetek, kereskedelmi vállalatok, stb., összesen 16 intézmény, társulásával létesített gyárban — amelynek technológiai berendezéseit a csehszlovák Technoexport Vállalat szállítja és a Vegyépszef szakemberei szerelik — rövidesen megkezdik a bérpalackozást, ősszel pedig a 12 fokos pilseni típusú sör főzését. A képen: szerelik a sörgyár technológiai berendezéseit (MTI-fotó Jusztin Tibor — KS) Parlamenti bizottság ülésén Vita az ipari szerkezetátalakításról Az ipar szerkezetének átalakításáról, az iparfejlesztés legfontosabb tennivalóiról a kormány gazdaságitársadalmi stabilizációs munkaprogramjával összefüggő iparpolitikai feladatokról tárgyalt Juhász Mihály vezetésével keddi ülésén az Országgyűlés ipari bizottsága. Kapolyi László ipari miniszter elöljáróban annak a véleményének adott hangot, hogy az iparral szemben ma a társadalom jogosan támaszt fokozott követelményeket, várja el a teljesítmények sokoldalú, tartós növelését. A tárca első héthavi teljesítményéről és a további feladatokról szólva, kiemelve, hogy az ipar termelése felélénkült, a gép- és műszeripar, valamint a könnyűipar export-import egyenlege azonban nem a tervek szerint alakult, s a vártnál erőteljesebben növekedett az energiafelhasználás. Az Ipari Minisztériumnak a képviselők elé terjesztett írásos beszámolója a fejlesztés súlypontját az ipar nemzeti jövedelem-termelésének lényeges emelésében, és a külgazdasági egyensúly javításhoz való nagyobb hozzájárulásban jelöli meg. A szerkezetátalakítási program alapvetően az úgynevezett húzóágazatokra épít, azokra ahol megfelelő a {Folytatás a 3. oldalon) Lépéskényszerben Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon Piac, nagyban Harmadik éve üzemel Szolnokon a 4-es főút mellett a Csarnok és Piac Intézmény nagybani piaca. Május elsejétől október végéig hozhatják áruikat az eladók. Eddig a felhozatal 573 tonna volt. Az eladók és vevők köre széles. Jönnek Hajdú, Pest, Csongrád, Bács- kiskun és természetesen Szolnok megyéből. (Fotó: T. Z.) Választékbővítés kölcsön Több gép a tsz-eknek » Az idén a tavalyinál tíz százalékkal több, összesen mintegy 250 millió forint értékű géphez juthatnak a tsz-ek lízing ügylet alapján. A Termelőszövetkezetek Értékesítő, Beszerző és Szolgáltató Közös Vállalata (TSlZKER) az Általános Vállalkozási Bank RT finanszírozásával a korábbinál bővebb választékot kínál számukra a talajművelő, növényvédő és betakarító gépekből. Ugyancsak részt vesznek a TSZKER-irodák a gazdaságok folyékony műtrágyát előállító és kiszolgáló telepeinek létesítésében. A TSZKER közreműködésével az év első felében a tatai, a pátyi és a nagyszekeres: termelőszövetkezetben adtak át egy-egy ilyen üzemet, s az év végéig további négy helyen — a nagyecsedi, az abádszalóki, a jászapáti és a túrkevei gazdaságban — hoznak létre hasonlókat.