Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-25 / 199. szám

1987. AUGUSZTUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Térzene a Várban. A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Zenekara a hagyomá­nyokhoz híven a nyáron térzenével szórakoztatta a Budai Várba látogatókat. (MTI fotó: Soós Lajos — KS) Jászkiaéren Csete Balázs utódai Hagyományteremtő alkotó tevékenység Másodszor is kiváló a Kevi Kör (Tudósítónktól) Tizenhét évvel ezelőtt ala­kult meg Jászkiséren a Cse­te Balázs helytörténeti szak­kör, mely nevét szülőfalujá­nak országos hírűvé nőtt rajztanáráról és néprajzku­tatójáról kapta. Az ő szak­köri gyűjtést, előkészítő kuta­tásai tették lehetővé, hogy hajdani kartársa, Győri Já­nos elindíthatta azt a mun­kát, mely azóta már orszá­gos hírűvé tette a jásztósé- rieket. A felnőtt szakkör negyven taggal, az ifjúsági pedig hu­szonkét taggal működik, te­vékenységüket számtalan díj­nyertes pályamunka, s igen aktív közösségi élet fémjelzi. Nem véletlen, hogy kétszere­sen nyerték el a Szocialista Kultúráért kitüntető címet és most arra a legbüszkébbek, hogy a Gyermekekért kitün­Divatba jöttek a memoár­kötetek, a visszemlékezések. Szívesen olvassuk őket. ak­kor is, ha a II. világháború vezető politikusai vagy had­vezérei írták, de akkor is, ha a történelem kisebb sze­replői. Most egy érdekes „szakmai” memoárkötet je­lent meg a könyvesboltok­ban. Szerzője, Máthé János nem világi híresség, foglal­kozására nézve kertész. Mondanivalója azonban rendkívül érdekes, szövege olvasmányos. A szerző 1903-ban szüle­tett Sarkadon. Édesapja au­todidakta kertész volt. aki Sarkadon egy kereskedőcsa­lád elhanyagolt kertjéből földi paradicsomot hozott létre. A háború után a szerző kertésztanulónak szegődött, előbb Kondorosra, madj Sza- badbattyánba, a Magyar— Holland Faiskolai és Kerté­szeti Rt-hez, ahol a hollan­dok — jó üzleti érzékkel — tulipán és gladiolusz-hagy- mákat termesztettek. Ekkor már a szerző régóta dédel­gette utazási terveit, meg­valósításához útlevélre, pénzre, ajánlólevelekre volt szüksége, no meg nyelvtu­dásra. Elkezdett franciául tanulni. Ekkor a haladó szellemű népi írók az inten­zívebb termelés és korsze­rű értékesítés előmozdításá­ra kezdték kibontakoztatni a „Kertmagyarország” moz­galmat. amely a legszegé­nyebb kisbirtokos parasztsá­tetésben részesültek azért a ..hézagpótló” munkáért, me­lyet a kihaló gyermekjátékok felélesztésében, bemutatá­sában mutatnak fel játszó­házukkal, amellyel járják az országot. Hosszas, szívós szakköri munka eredménye, hogy ön­álló kiállítóteremhez jutot­tak, ahol a gyűjtemény be­mutatásán túl lehetőség van az összejövetelek megtartá­sára is. Több éve tagjai a Táj ak-K orok -M ú zeumok bélyegzőmozgalomnak is. Rendszeresen vesznek részt országjáró kirándulásokon és tartják a kapcsolatot a kö­zeli és távolabbi honismereti szakkörökkel, így volt ven­dégük nemrég a Jászság leg­régebbi honismereti szakkö­re, a jászjákóhalmi, mellyel megalakulásuk óta szoros, baráti kapcsolatban állnak. got akarta megtanítani az intenzív kertgazdálkodásra. Ezért készült a szerző is az akkor már fejlett kertkul­túrájú Franciaországba, hogy ott szerzett tapasztalatait a haza javára fordíthassa. 1925-ben kelt útra, előbb Párizsba, illetve a Ver- sailles-i Nemzeti Kertészeti Iskolába, a francia kertésze­ti oktatás fellegvárába ment. Kemény munka várt rá, fejlesztenie kellett nyelvtu­dását, pótolni gyorsan fo­gyó pénzét, készülni a felvé­teli vizsgára. Az iskola el­végzése után különféle mun­kahelyeken kereste a ke­nyerét és gyűjtött pénzt a nagy kalandra, a nagy uta­zásra. Amikor beérett az alka­lom, utazni kezdett. Előbb kerékpárral járta be Fran­ciaországot, majd beutazta Spanyplországot, Belgiumot, a Kanári-szigeteket, Algéri­át, Tuniszt. Egyiptomot. Csavargott Bagdadban, par­kot tervezett Iránban és Tö­rökországban. Beutazta Észak-Európát, gyönyörkö­dött a Niagara-vízesésben, az izlandi vulkánokban, a finn tavakat övező fehér törzsű nyírfákban. A sok vándorlást megun­va Belgiumban. Flandriában telepedett le. megnősült. Kertészetéből jól megélt, de kitört a második világhábo­rú, és a nemetek lerohanták Belgiumot. Hazamenekülés A Kevi Körről kiállítások, rendezvények kapcsán több­ször jelent már meg írás la­punk hasábjain. ' E mostani apropóját akár az is adhat­ná, hogy augusztus húszadi­kára a túnkevei alkotókor új fent, immár másodjára is megkapta a Kiváló Együttes címet. De adhatná más is, például az, hogy a Kevi Kör lassan két évtizede nívós al­kotások sokaságával jegy­zi magát a képzőművészeti berkekben Mihály István Túnkevéről elszármazott festőművész, amikor visszakerült városá­ba, egy rajzszakkört indított, Ez volt az immár tizennyolc éve folyamatosan létező Ke­vi Kör őse. Mindezekről, a kör múltjáról, jelenéről, tö­rekvéseiről Juhász István vezetőségi taggal, a kör örök­mozgó szervezőjével beszél­gettünk, akit a városban, de annak határain messzi túl is mindenki csak úgy ismer: Manó. Két évtized mostanság nagy idő egy hasonló jelle­gű alkotókor életében. Nap­jainkban ugyanis ritkák a jó közösségek, melyek ellen­állnak a mindennapok szét­ziláló hatásainak. A Kevi Körnek az a szerencséje, megtartó ereje, hogy spon­tán, szerveződve jött létre, tagjai maguknak „csinálták” az alkotásokat. Régebben volt egy nehezé­ke a körnek. Túrkevéről nem volt, nem lehetett igazi ki­tekintés a világra. Aztán az közben megsebesült, majd felépült és végül is sikerült eljutnia Balatonfüredre, fe­lesége családjához. Tapasz­talatait itthon igyekezett hasznosítani, előbb egy ter­méketlen területet varázsolt virágzóvá, eddig sohasem látott növények — virágok, gyümölcsök, zöldségek — termőjévé. A háború itt is elérte, majd bekapcsolódott az újjáépítésbe: dolgozott a Földművelési Minisztérium­ban. majd Balatonfüred fő­kertésze lett. Balatonfüre- den a földosztó bizottság el­nöke volt, a Nemzeti Pa­rasztpárt járási titkára, a TIT járási elnöke. Cikkeket írt, előadásokat tartott, igyekezett tudását továbbad­ni. Közben kudarcok, csalá­di bánatok is érték (kislá­nya, felesége halála). Kese­rűség csendül ki az utolsó oldalakból: senki sem lehet próféta a hazájában. E kivonatos ismertetés nem fejezheti ki a könyv rendkívül érdekes tartal­mát. Izgalmas olvasmány, nem lehet letenni. Egyszerű ecsetvonásokkal jellemzi té­máját, ezek mégis rendkívül kifejezők, legyen szó akár növényekről, kertekről, akár emberekről, akár a megláto­gatott ország viszonyairól a harmincas években. Elolva­sást végzettségtől, érdeklő­dési körtől függetlenül min­denkinek ajánlhatjuk. (Me­zőgazdasági Kiadó. 1987.) — h. j. — utóbbi időben történt némi változás. Jühász István pél­dául, maga is félig-meddig Szentendrén létezik, ott van­nak ismerősei, barátai. így aztán ormiam hozott kiállíta­ni festőket, művészettörté­nészeiket. Beszélgetéseket szervezték, lassacskán kiala­kult egy baráti kör, ami ké­sőbb átalakult szakmai kap­csolattá, műhelymunkává, természetesen megőrizve a barátságot. Jártak, járnak egymáshoz, segítenek a má­sik anyagban, technikában, amiben tudnak. A keviek például érmeöntéssel is fog­lalkoznak, s így a szentend­reieknek nem kell várniuk a kivitelező vállalatra. Két éve a kör átköltözött a régi alkotőházból a mos­taniba. Nagy segítséget 'kap­tak a Túnkevei Vörös Csil­lag Téesztől, amely fölvállal­ta patronálásukat. Az alko­tóház mellé jelentős anyagi támogatósban is részesültek. Kapcsolatuk azonban nem­csak a téesszel, de a vá­ros más közintézményével is jó. A tanácsnál, a városi pártházban s egyéb helyeken a Kevi Kör alkotásai díszí­tik a falakat. Viszonylag újkeletű dolog, hogy havonta rendeznek egy fcamarakiállítást. Elsősorban maguknak találták tó, hogy „kivesézzék” egymás mun­káit (micsoda baráti vesze­kedések, viták adódhatnák olykor!), de a kiállítás nyi­tott, csoportokat is várnak. Minden esztendőiben van A filmet az évszázad mű­vészetének nevezik — mél­tán. Alig van az embertö­megekre nagyobb hatást gya­korolt, s az adott kor, a hu­szadik század egészére jel­lemzőbb, teljesen új művé­szeti ágat eredményező, nem praktikumalapokon létre­jött „találmány”, mint a celluloid szalag, a film ar- tisztikuma. Sok nemzet vált igazi filmnemzetté az eltelt évtizedek alatt — nem cse­kély mértékben a rendkívüli alkotások sorozatával idő­ről-időre filmművészeti je­lenlétét bizonyító Szovjet­unió is. Az évszázad művé­szete keleten is nagyhatású művek sorozatát hozta létre, s mióta a világ megtanulta a Szovjetunióban az utóbbi időben zajló, nagyjelentősé­gű események orosz neveit — glasznoszty, peresztrojka és a többiek — a szovjet filmművészet is újabb, még magasabb színvonalú, ígére­tesebb fejlődési szakaszába lépett. Izgalmas, a publikum elől elzárt filmek egész lé­giója van kiszahadulóhan, az értékelő közönség elé. A fenti tények legalább oly mértékben indították kezdeményezésre négy alföl­di megye — Bács-Kiskun. Békés, Csongrád és Szolnok — moziüzemi vállalatait, mint a nagy októberi szocia­lista forradalom hetvenedik egy hagyományos tárlatuk is. A Kevi Kör őszi tárlata. Idén is megrendezik, szep­temberben pedig egy na­gyobb kiállításra készülnek a nádudvari művelődési ház­ban. Az meg külön jó érzés lehet a tagoknak, hogy mun­kájuk során eljutottak egy olyan szintre, amikor már különféle tárlatokra szóló meghívók sokaságát kapják. A kör néhány tagja önálló kiállításokat is rendez Akad­nak közöttük profik is, mint p>éldául Finta Sándor. Huszonhármán vannak a csoportban, a tagok összeté­tele azonban minden szem­pontból vegyes. Szakmunká­soktól pedagógusokig, festé­szettel, szobrászattal, grafi­kával foglalkozók épp>úgy, mint irodalmárok. Többsé­gük azonban képzőművészet­tel foglalkozó. S még vala­mi, ami nagyon fontos, hogy a legkülönbözőbb stílusok (hagyományosak és moder­nek) békében * megférnek egymással. Persze, ez csak látszólagos ellentmondás,, hi­szen a különböző kifejezési formák, törekvések nemhogy tóoltanák, hanem inkább erősítik, táplálják egymást. Gondoskodniuk kell az utánpótlásról. Fiatalokat kell beszervezni. Persze mennek azok magúiktól is, ha kedvet éreznek hozzá, de azért ala­kítottak három szakkört a gyerekeknek, vélvén, hogy ezáltal közelebb kerülnek hozzájuk, pontosabban ah­hoz a valamihez, amit föl­vállaltak, amit csinálnak. Van egy természetjáró szak­körük, amit inkább honis­meretinek kellene nevezni, s melynek tagjai szombaton­ként bográcsot vesznek ma­gúikhoz, biciklire ülnek és bebarangolják a környéket, kutatva annak néprajzi ér­dekességeit. Van a múzeum­ban is egy dsoportjuk, amely- lyel elfelejtett népi játéko­kat tanítanak be, illetve a harmadik, a kézműves, melynek profiljába sok min­den belefér a rajzolástól a bőrrel, vagy az agyaggal való bánásig. Gyakorlatiasságra tanítják a gyerekeket. S, ami a legfontosabb al­kotások sokasága bizonyítja, hogy vidéki kisvárosban is élhet egy közösség teremtő szellemi életet évfordulója előtti tisztelgés gondolata: Az évszázad mű­vészete — Keleten címmel szovjet filmek vetélkedőjét hirdetik meg, minden mozi­látogató, filmművészet-ked­velő néző számára. Az akció szeptember 29- től november 24-ig, kéthe­tente öt szovjet film „vetíté­sét” jelenti. (Hang) képek, fotók, kérdések lesznek lát- hatók-hallhatók-olvashatók a szegedi körzeti tévéstúdió, a szegedi és a szolnoki rádió, továbbá a helyi lapok — a Dél-magyarország, a Csong­rád megyei Hírlap, a Petőfi Népe, a Békés megyei Nép­újság és a Szolnok megyei Néplap — jóvoltából, a szov­jet filmművészet öt klasszi­kus, reprezentáns alkotásá­val kapcsolatosan. Minden forduló után sor­solás lesz értékes tárgynye­reményekkel. Azoknak pedig, akik mind az öt alkalommal helyes megfejtéseket külde­nek be a lakóhelyük szerint illetékes megyei moziüzemi vállalat címére, újabb sorso­lást rendeznek, ahol a tét: utazás a Szovjetunióba. A szovjet filmek négy me­gyére kiterjedő vetélkedőjé­nek eredményhirdetése de­cember első napjaiban lesz, a közelebbi időpontról a na­pi sajtóban találhatnak majd tájékoztatást. I fotóművészei mecénása Mind gyakrabban hallani: gazdálkodó szervezet vállal­ja föl a mecénás szerepét. Vajon miért? Vár-e valamit cserébe? Egyáltalán, miből telik bőkezű pártfogásra? A kérdésekre, mi sem termé­szetesebb, egy szocialista mecénásnál, az egész orszá­got behálózó Ofotértnél ke­restünk választ. E fotócikkeket és felsze­reléseket árusító vállalat a hazai fotográfiát bemutató műcsarnoki kiállítás mecé­nása. Nem ez az első eset, hogy a vállalat fölkarolja a fotóművészetet. Tavaly ön­állóan hirdetett pályázatot, s a legjobb alkotásokat sa­ját bemutatótermében állí­totta ki. Most is nagy volt az érdeklődés; 500 pályázó hétezer felvételét küldte el a nemzetközi zsűrinek. A fődíjat, az Aranykamerát, és még tizennégy díjat az Of ötért Vállalat ajánlotta fel. Saját jól felfogott érdeké­ből lett a vállalat a fotómű­vészet mecénása. Ügy hét esztendővel ezelőtt észrevet­ték: hirtelen megcsappant az érdeklődés a fekete-fehér film, fotópapír, laborfelsze­relések iránt. A házi labo- rálás ugyanis már nem tar­tozik a kedvelt időtöltések közé. Egyre kevesebben ve­sződnek, pepecselnek ott­hon az előhívással, a nagyí­tással. Ezzel egyidőben emelkedett ugyan a színes­filmek. -papírt kedvelők és vásárlók száma, de ők nem ellensúlyozták a fekete-fe­hér oldalon bekövetkezett csökkenést. Fel kell rázni a hazai fo­tósokat! — határozott a vál­lalat. De hogyan? Különbö­ző típusú, gondolkodású em­berek szokásainak befolyá­solásával. Először a fiatalo­kat igyekeztek megmozgat­ni; részükre írtak ki pályá­zatot. Zánkán fotós szaktá­bor nyílik minden eszten­dőben, fenntartására a vál­lalat is költ. A támogatás már érezteti hatását az ér­deklődő fiatalok körében. Ekkor úgy határozott a vál­lalati tanács: meg kell nyer­ni a fotózásnak, vissza kell hódítani az „eltévelyedett” felnőtteket. Csaknem fél­millió forintot költöttek a július 12-ig nyitva tartó mű­csarnoki kiállításra. Az már bizonyos: az Ofotért a kö­vetkező, az 1989-es pályázat kiírásában is részt vesz. És hogy ébren tartsa a fotózás iránti érdeklődést, állandó kiállítóhelynek felajánlotta Budapesten az Asbóth utcai bemutatótermét, ősztől le­hetőséget ad az alkotóknak, hogy kis tárlattal adjanak számot eddigi munkájukról. A bemutatkozás lehetősége újabb lendületet, inspirációt adhat a fotózás hazai ked­velőinek. Azt reméli ugyanis az Ofotért, hogy a pályázatok, a kiállítások igényes munká­ra, fotózásra késztetik a kez­dőket és a haladókat egy­aránt, és technikai ötleteiket saját maguk kívánják meg­valósítani. Az üzlet nívója s a fotó­kultúra népszerűsítése vi­tathatatlanul kölcsönhatás­ban áll egymással. H, T. Szeptember végén Magyar expedíció a Himalájára A 8012 méteres Sósa Piamg- ma megmászására magyar Himalája-expedíció induL Ez az első magyar hegymá­szóexpedíció, amely egy nyolcezres csúcsot tűzött tó célul. Kilenc résztvevője kö­zül nyolcán már jártaik 7000 méter felett, többen a ko­rábbi évek tragikus végű Himalája-expedícióban. A túra több mint egymilliós költségéinek jó részét a ta­gok teremtették elő, ipari alpinista grnk-ban dolgoztaik. A kör két tagja: Kovács István és Juhász István az alkotó­házban kiállított képek előtt. (Fotó: Mészáros) J. Gy. Könyvespolcra ajánljuk Egy világjáró kertjei Négy megyére szóló vetélkedő Az évszázad művészete — Keleten

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom