Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
12 Augusztus végétöl végezhető I rézsaszemzés A rózsa legelterjedtebb szaporítási módja — ha már van 1—2 éves vadrózsaalanyunk — az alvószem- zés, ami augusztus végén, szeptember elején végezhető. Munkánk eredményességét nagyban befolyásolja a felhasználásra szánt szemek minősége. Ezért csak olyan szemzőihajtást válasszunk ki, mely virágban végződik. A futórózsákról a szemeket mindig a felső kúszó hajtásokról szedjük. A szem érettségéről úgy győződhetünk meg, hogy a hajtást közvetlenül a szem fölött átvágjuk: ha azt tapasztaljuk, hogy belseje kemény, fdhér vagy sárga színű, akkor rendszerint érett. Szemzésre alkalmatlan a puha, zöld és a szivacsos belsejű hajtás. A szemzőhajtást tehát eszerint válogatjuk ki. A leszedés után rögtön szedjük le a leveleket úgy, hogy a levélnyelvek megmaradjanak. Ezzel megakadályozhatjuk a vízveszteséget. A tüskéket nem célszerű eltávolítani, mert sok sebet ejtenénk vele a héjon. A szemzőgiallya- kat aztán tekerjük nedves ruhába, és így szállítsuk el. A szemzés alatt is ügyeljünk a hajtásokra, lehetőleg olyan dobozba tegyük őket, melyet előzőleg nedves ruhával kibéleltünk. Vízzel telt edényben még véletlenül se helyezzük a hajtásokat. A szemzés időpontját az alany határozza meg. Akkor szemezhetünk, ha mér jól adja a héját. A munka megkezdése előtt valamennyi szemzésre kijelölt alany gyökér-nyakát annyira kibontjuk, hogy hozzáférhessünk. Töröljük le egy ronggal, vigyázva, nehogy megsértsük a héjat Ezt követően a szemzőhajtásnál borotvaéles és tiszta késsel kivágjuk a szempajzsot és kevés farésszel úgy, hogy a héj hosszúsága a szem alatt és felett 6—6 mm legyen. A szemző pajzsról a fariészt kis hajlítással és az oltókés hegyének segítségével kipattintjuk. Ezután következik az alany gyökér- nyakán a hosszmetszés és keresztmetszés. Csak a héjat vágjuk meg nagy T alakban, majd szemzői késünkkel a farésztől óvatosan válasz- szűk el. A vízszintes vágásnál a levélnyélnél fogva csúsztassuk be a szemet úgy, hogy a gyökérnyak kérge végig befedje a szempajzsot. Ezután következik a kötözés nedves raffáával. Alulról kezdjük, s menetesen haladjunk felfelé, hogy a háncs a keresztvágást mindig fedje. Az utolsó körüllcsavarásnál kétszer áthurkolva rögzítjük a háncsot. A kötözés után töltsük fel földdel a szem- zés helyét úgy, hogy legalább két centimétert takarjon. így óvjuk a kiszáradástól, és akadályozzuk meg a kihajtást. Két-három hét múlva nézzük meg a szemzést. Na a szem zöld, sikeres volt. A raffiát eltávolíthatjuk. A téli fagytól takarással kell védenünk. Csak kora tavasszal kell kitakarnunk, amikor a fagyok már elmúltak. Ekkor közvetlenül a szemzés fölött egy centiméterre az alanyokat visszavágjuk. összeállított*: Rónai Erzsébet Házunk tája 1987. AUGUSZTUS 20. Érdemes néhány kérdést feltenni Szeretjük még egymást? Amikor szerelmesek leszünk, mindannyian azt hisz- szük, hogy szerelmünk élethossziglan fog tartani. De már néhány év múltával aggódva kérdezzük önmagunktól: Vajon nem halványultak-e el egymás iránti érzelmeink, nem szürkültek-e el a hétköznapok egyhangúságában? Vajon szeretjük-e még egymást? Lássuk, mit mondanak a pszichológusok a szerelemről, milyen jegyeket emelnek ki a szerelem ismérveiként? — A szerelem olyan kötődés, amely jóllehet nem bilincsel össze, mégis biztonságot nyújt. — A szerelem két embernek olyan közössége, amelyhez a leginkább tartozónak érzik magukat, s amelyben megértésre találnak. — A szerelem olyan kötöttség, amelyben az összetartozás érzése mellett azt is tudomásul vesszük. hogy „Te” meg „Én” mások vagyunk. — A szerelem olyan érzelmi viszony, ami az idő múlásával mind tartalmasabbá válik, hiszen a közös élmények köre bővül, s ez megerősíti az összetartozás érzését. Mindez nagyon szépen hangzik, de nem éppen megnyugtatóan. Ugyanis ki az, aki állandóan képes megfelelni a szerelem ideális ismérveinek? A legtöbb partnerkapcsolat az örömteli, kellemes érzelmek mellett nem mentes a krízisektől, gyakran vitákkal terhes, olykor pedig unalomba fullad. Már a kezdet kezdetén megjelenhet egy vészjósló tünet: a túlzott kíváncsiság a másik iránt; mindent megtudni a társról, szinte azonnal a megismerkedést követően. Ez a felfokozott kíváncsiság már a szerelem virágkorában is zavaró lehet. A későbbi években azonban mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a túlságosan kíváncsi fél, aki örökös kérdezőskö- désével szinte behálózza a másik életét, végsősoron ellenőrzi. úgyszólván birtokolni akarja partnerét. Ezt pedig csak nagyon kevesen viselik el hosszú ideig! Sokan nincsenek tudatában saját kisajátítási igényüknek, a másik életének teljes „megszállását” szerelmük erősségével magyarázzák. Ilyenkor nem túlzás feltenni a kérdést, vajon valóban szerelemről van-e szó, vagy csak túlzott uralkodási vágyról? A párkapcsolatban sokan törnek egyeduralomra, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a másik félben ezzel könnyen kiolthatják a szerelmet, hiszen a kiszolgáltatottság aláássa a bizalnirl. : a bizalmatlanság légkörében egy-kettőre elpárolog az odaadó szerelem. Másoknál éppen ennek az ellenkezője figyelhető meg. Amint túljutottak a szerelemmel együttjáró természetes kíváncsiság idegborzoló hatásán, hamarosan belefáradnak az érdeklődésbe. Untatni kezdi őket házastársuk, s mint tudjuk, az unalom a szerelem egyik legfőbb ellensége. Akik unják egymást, nem szívesen keresik a másik társaságát, előbb-utóbb valóban megszűnik az együtt- létük értelme. Legtöbbször házon kívül keresnek menekvést az unalom langyme- leg állóvizéből, s egy új partnertől várják, hogy fel- lobbantsa érdeklődésüket. A túlzott kíváncsiság, és birtoklási vágy, a bizalom hiánya, az unalom megannyi tünete annak, hogy bizony, már nem szeretjük annyira egymást, mint annak idején, amikor még hittünk a holto- miglan-holtodiglan remény- teljes ígéretében. Ha meg akarjuk tudni, vajon szeretjük-e még egymást. érdemes néhány kérdést feltennünk, s teljes őszinteséggel választ adni rájuk: — Emlékszik-e arra, mikor nevetett egy jót utoljára együtt a partnerével, házastársával? — Megborzong-e még, ha olyan dallamot hall, ami kapcsolatuk kezdetén oly sokatmondó volt az önök számára? — Emlékszik-e még arra, hogy milyen frizurát viselt a partnere akkor, amikor megismerkedtek? — Ha lépteket hall az ajtaja előtt, felismeri-e a házastársáét. akár száz közül is? — Tudja-e még egyáltalán, miért is tartotta partnerét oly egyedülállóan vonzónak? Mi az, amit a legjobban szeret benne, és mi az, amit ő szeret a leginkább önben? Aki ezekre a kérdésekre csupa nemmel válaszol, azt bizonyára minden egyéb jobban érdekli, mint a társa, mint az egymás iránt érzett szerelem... Flamm Zsuzsa VÍZSZINTES: 1. NobeL- díias amerikai feltaláló volt (Thomas Alva. 1847—1931). 7. Farsangi álöltözék. 14. Szövött falikárDit. 15/a. Oscar Wilde, neves angol író érdekes megállapítása a szoborról; folytatása a függőleges 1. számú sor. (Zárt betűk: A. L.>. 16. Az ittrium és a kálium vegyiele. 17. Déligyü- möles. 18. övelzáró 19. Baszk politikai szervezet. 21. Fertőtlenítő szer. 22. Fekete István írása egy rókáról. 23. Fizikai fogalom. 24. A szovjet szakszervezetek központi lapja 26. Az ilyen szó panasz. 28. AAAAAA! 29. Csokonai múzsája. 31. Kábítószer. 32. Schubert zenéjéből ő állította össze a „Három a kislány”-^ 34. Idegen Anna. 35. Folyadék. 37. A mondás szerint ..mindent legyőz”. 39. Indulatszó. 40. Ország. 42. Megszólítás. 43. A marhahús e részéből készül a töltött hús. 44 A régi „cs”. 45. „Ki mint. . . úgv arat”. 46. Kosztolányi vers. 48. Angol filmek utolsó felirata. 49. ..Elállt a . . . szája”. 51. Alulra. 52. ... Diavolo. 54, Sajtó. 55. A Drjna mellékvize 57. Becézett női név. 58. Hajó része. 60. Üttörő alakulat. 61. örmény férfinév. (. .. Hacsaturián.) 63. Folyómedret mélyít. 65. Kiejtett betű. 69. Rendet teremt. 70 Mulatságos szerepeket játszó színésznő. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 15/a. befejező része (Zárt betűk: P. N.). 2. Tantétel. 3. Bibe része! 4. Sérülés. 5. Fontos energiaforrás. 6. Persuis balettje. 7. Angol sziget. 8. Régi római súly- és bénzegység. 9. Indián törzs tagjai. 10. Magyar film. 11. Aruház típus. 12. A Cooperfield Dávid című regény nőalakja. 13. Zllahy Lajos regénye. 15. Vízi növény. 20. Előcsarnok. 22. Orosz szeszes Ital. 25. Urmérték rövidítése 26. A Fővárosi Operett Színház művésznője (személynevének kezdőbetűjével). 27. Kutató egység. 30. Balatoni üdülőhely. 32. Melltű. 33. Cégtársulás. 36 Korszak. 38. Énekhang. 40. Pénzintézet. 41. Határfolyó. 42 Nagyon sok. 43. Szolmizációs hang. 45. Hangszer tartozék. 47. Felsőbb hatóság szokta leküldeni. 50. Zrínyi Péter. 52. Kalandor. 53. Ázsiai eredetű kelmefestő eljárás. 56. ... Hari (hírhedt kém- nö) 58. Tartó. 59. Szerencsejáték. 62. Eleségnövény 63. Kézimunkázik. 64. VerskeUék. *6. A tantál vegyiele. 67. Sír. 68. Te meg én. E B. Beküldendő ; Wilde megállapítása augusztus 29-ig. Népi bölcsesség című. augusztus 8-1 rejtvényünk helyes megfejtése: Aki megmenti a farkast az megöli a bárányokat- Könyvutalványt nyertek: Abri Istvánná KisújszáUás. Hidvégi Gyula Kenderes és Rozsán Zoltán Martfű. (Az utalványokat oostán küldjük el.) Készítsük el étiben magunk író- és rajzasztal a dolgozósarokban Minden kisdiáknak kell otthon legalább egy olyan szobasarok, aohl dolgozni tud és megcsinálhatja a leckéjét Erre a célra legjobb, ha egy mindenes asztalt készítünk és helyezünk el a sarokban. Normál helyzetben az asztalt tanulásra lehet használni, de a felső lapjának ferdére állítása után olvasó-pulpitust kapunk. Az asztal belsejében írófelszerelések, füzetek tárolhatók. Az asztal építését a felső keret két pár deszkájának előkészítésével kezdjük (A). Az egyik pár deszka (1) hossza egyenként 650 mm, a másik pár deszka (2) 420 mm. A deszkák vastagsága kb. 15 mm, szélessége pedig 80 mm. A sarkaknál' a deszkákat összeragasztjuk és hosszú, vékony szögekkel összeszögeljük. Kib. 18 mm vastag fenyődeszkából négy egyforma lábat (3) vágunk. A lábakat facsavarokkal vagy zárcsa- varokkal az asztalkeret rövi- debb oldalainak belső felületéhez erősítjük. Ha az oldal (2) 15 mm vastag, és a hozzá csavarozott láb (3) vastagsága 18 mm, akkor M 6x35 (vagy M 6x40) méretű zárcsavarokat kell alkalmazni. Ha a lábak felerősítése után az asztal hosszirányban mozogna, akkor felcsavanozható a hátsó pár lábat erősítő keresztléc. Ezután alulról hozzászögel- jük az alját (5), amelyet farost-lemezből vagy furnérból vágunk ki. Az asztalt olajzománccal be- vastagabb furnérból készítjük és alulról rászögeljük az előzőleg elkészített keretet (7). A keret nagyobb, mint az asztal alsó része, ezért felhelyezés után a lap (6) közvetlenül az 1. és 2. lécre támaszkodik. Az asztal felső lapját a pántok (8) feí- csavarozásával a hátsó oldalon rögzíthetjük. Az asztalt olajzománccal befestjük és a felső lapot via- szosvászonnal vagy színes műanyag fóliával bevonjuk. Az asztal belsejébe elfordítható rudacskát erősítünk a felnyitott asztallap alátámasztására. Az asztalkeret és a felső lap közé felerősített bőrcsík az asztal kinyitásakor (B. rajz) a dőlésszöget korlátozza. Befőzési tanácsnk Téli tartósítás Ecetes uborkához otthon nemcsak néhány feketeborsszemet használtunk fel, hanem édesanyám tett az üvegekbe az egyforma nagyságú, rövid uborkák közé szeletelt nyers sárgarépát, kevés éretlen szőlőt, hasított tonnát, kevés mustármagot. Ilyen módon különösen finom ízű, keményen megmaradó savanyúságot tudott télen és tavasszal az asztalra tenni. Sokan nem tudják, hogy a zöldparadicsom milyen sokféle módon hasznosítható, és csupán ecetesen teszik el. Édesanyám felhasználta a mindenkor drágább málna- és eperlekvár készítéséhez is. Egy kg nemesgyümölcshöz 20 dkg zöldparadicsomot is hozzáfőzött, majd áttörte szitán. A kész lekvár pedig kocsonyás, szép színű lett, és nem volt háziasszony, aki megállapította volna, hogy a finom ízű és csillogó színű lekvárban idegen anyag is van. A zöldparadicsomot külön is fel lehet használni dzsemnek. Ugyanúgy kell elkészíteni, mint más dzsemet, a megmosott és s zártai an ított gyümölcs kilójához 70—75 dkg cukrot kell számítani. Ha a nyersparadicsomot borotvaéles késsel vékony szeletekre vágjuk, és a szeletek közé kb. ugyanannyi cukrot teszünk, akkor a rétegek összeérnek és áttetsző, szép szeleteket kapunk. A „B" kategóriájú Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalat igazgatótanácsa pályázatot Hirdat nyugdíjbavonulás miatt megüresedő. igazgatói munkakör betöltésére. A vállalat eredményesen működd. Főbb tevékenysége: építő- és szakipari munkák kivitelezése. Évi termelési értéke: 35,‘M Ft. Bérezés: a „B” kategóriájú vállalatokra érvényes 5/1983. MT. 17/1984. ABMH feltételek szerint. Megegyezés esetén a lakás megoldásában a vállalat segítséget nyújt. Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú végzettség, legalább 5 évi szakirányú vezetői gyakorlat, feddhetetlenség, legfeljebb 50 éves kor. Pályázatnak tartalmaznia kell: — részletes önéletrajzot, főbb személyi adatait, munkahelyének, beosztásának és munkaköri besorolásának megnevezését, eddigi munkaköreinek és tevékenységének felsorolását, iskolai és politikai végzettségét, elképzeléseinek és javaslatának rövid leírását a vállalat irányítására, távlati fejlesztésére vonatkozóan. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást ad Hakk László, az Igazgatótanács elnöke, Tiszamenti Tsz Tiszaug, Felső major 11. sz. Telefon; 2. A pályázatokat szeptember 30-ig nyújtsák be a Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalat, Kunszentmárton, Vég út 4. alá. A borítékra írják rá; „Pályázat”. A pályázatukat az igazgatótanács értékeli. A döntésről 1987. október 15-ig levélben értesítjük a pályázókat Sikeres pályázat esetén a munkakör azonnal betölthető. A pályázatot bizalmasan kezelik. (11632)