Szolnok Megyei Néplap, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
A megyei tanács díját kapták Harminc év a vízügy szolgálatában 1952 augusztuséban Szolnokra költözött a Szegeden alakult Közlekedési Műszaki Egyetem. Hegedűs Lajos tanársegéd a mechanika szilárdságtan-vasbeton és vas- szerkezet tanszékről, két évig a tanulmányi osztályvezető feladatát is ellátta. S amikor az ötvenes évek közepén az egyetem költözött •— Hegedűs Lajos adjunktus Szolnokon maradt. Kereken harminc éve a vízügyi szolgálatban dolgozik — igaz, közben volt egy rövid kitérő is — s amikor most, a nyugdíj előtti évben visszatekint, csak azt mondja: — Vizes mérnök lévén ez az igazi versenypályám. A munkakedvem oka egyszerű: azt csináltam, amit szeretek. Krónikus gond sose nyomta a vállárnál. Olyan munkatársaim voltak, vannak, akik nem rám támaszkodtak, hanem dolgoztak. Milyen egyszerű! A Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szép házában, az igazgatói irodában hallgatni mindezt. Szemközt az íróasztal fölött a falon hatalmas szép, domborműves térkép. A Tisza-parti városban, a Tisza, meg mellékfolyói partjának fő vigyázója Íróasztala fölött a Duna térképe. — Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem akarjuk elfoglalná a Dunát — nevet, követve szemem villanását. — De hát nekünk, Tisza-parti embereknek, a kiskörei vízlépcsőn szerzett kapcsolatainkat a Dunán hasznosítani nemcsak érdemes, izgaimas feladat is. Irányítása alatt sok nagy változást, történelmi fordulatokat ért meg a vízügyi szolgálat. — A hatvanas évek eleje a mezőgazdaság szocialista átszervezésének, a korszerű gazdálkodás alapjai lerakásának ideje volt, s nekünk az öntözés felfutását jelentette. Az ötvenes évek végén 'húszezer hold föld terlmé- sét öntöztük, a hetvenes évekre ez már 80 000 hektár! Dr. Hegedűs Lajos, a Kötivi zig igazgatója Most se sokkal több, de minőségében egészen más, a gépesített esőszerű öntözés sokat változtatott a tájon, a földeken. S közben a sok, régi, de évről évre visszatérő feladat. — Árvíz, a nagy zagyvái árvíz 1963-ban, a tiszai 1970- ben. S közben 1967-től a kiskörei vízlépcső előkészítése, tervezése, megépítése. Nem hagyhatom ki, mennyit változott az ágazat. Bővült a vízgazdálkodás feladatköre, a klasszikus ár- és belvíz- védelemhez csatlakozott, felzárkózott az ivóvíz, a csatornázás, a szennyvíztisztítás és elvezetés, a társulati mozgalom kialakításának munkája. Változott, alakult a szervezet is. — Ez az egyik nyitja a mostani GNV munkáinak a Duna nagymarosi, bőisi partján. A kiskörei feladatokra kiépült erős szervezetnek helyiben nincs lekötve a kapacitása, — az állami megrendelések és a mélyépítési beruházások csökkenése miatt. Így pályáztunk három évvel ezelőtt a Bős- Nagymarosi Vízlépcső munkáira, s az idén a mi embereink 200 millió forint értékű munkát végeznék el ott, s két éven belül már 300 milliót, de azt is tudjuk, hogy két és fél milliárd forint értékű munkánk biztosított ott 1994-ig. Tavaly 1,1 millió dollárt, az idén 1,8 milliót hozunk a népgazdaságnak, illő dolognak tartjuk ugyanis a ránk eső adósság egyenlítését. Gazdag igazgatóság a kö- zéptiszavidéki. — Embereiben is. Amikor főmérnöknek neveztek ki, 12 egyetemet, főiskolát végzett vízügyes volt, most kereken kétszáz! És a feladatokhoz mérten a mérnökök ötven százaléka több szakhoz ért, egyetemi szakvégzettséggel, doktori címmel — jó csapat alakult ki. Ugyanezt mondhatom a szakmunkásokról is. Másképp is gazdag a vízügyes szolgálat. — Tizenöt év alatt 42 millió forintot adtunk dolgozóink lakásépítésének támogatására. Nehogy hencegésnek vegye valaki, a munkánk alapján tehettük. Az igazgatóság huszonhárumszor nyerte el a Kiváló' Vállalat címet, négyszer a Miniszter- tanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját, legutóbb 1985- bcfoi a' X111. pánftkon.gre.'tszus évében kaptunk zászlót és ok. levelet. A fiataljaink hétszer nyerték el a KISZ legmagasabb kitüntetését. Nem titkolja, hogy nyugdíjba készül. — Vízi ember létemre életemben még nem pecáztam. Már beszereztem a pecabo- tokat. Nem fogok unatkozni különben sem. Huszonkét éve van kertem a Holt-Tisza partján, hobbim az éremgyűjtés, a vadászat, a nyaraim máris az unokáimé — ... Mindehhez mit kívánhatunk mást, mint jó egészséget Hegedűs Lajosnak, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójának, akit a Szolnok Megyei Tanács gazdaságfejlesztési dijával tüntettek ki eredményes életútjáért. S. J. I természet nem ismer tréfát Ismervén a jövetelem célját, mielőtt a munkásságáról szót váltanánk, kéri dr. Nyíri László, olvassam el az irodája faián függő táblácskára írottakat. Így szól a múlt század első felében élt német írótól, Eokermanntól származó idézet: „A természet nem ismer semmilyen tréfát, mindig igaz, mindig komoly, mindig szigorú, mindig igaza van, és a hibák valamint a tévedések mindig az embertől erednek.” — Ez a mottója az egész eddigi munkásságomnak, s alapja a még megvalósításra váró terveimnek. Elvétett beavatkozással jóvátehetetlen károkat okozhatunk a természetben, tudományosan feltárt törvényszerűségeinek ismeretében viszont megállíthatjuk vagy jó irányba terelhetjük a kedvezőtlen folyamatokat. A szakmát illetően nagyon szerencsés embernek tartom magam. Megadatott, hogy mindig azt csinálhattam. azzal foglalkozhattam, ami a legjobban érdekelt, amit a legjobban kedvelek. Már a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemen hallgatóként eltöltött években, a tudományos diákkörben is a talajtan vonzott a leginkább. Ebből a témából írtam a doktori, majd később a kandidátusi disszertációmat is. Friss diplomás kutató gyakornokként is ezzel kapcsolatos feladatokat kaptam az első munkahelyemen, ez Észak-Dunántúli Kísérleti Intézetben, Mosonmagyaróváron. A mindvégig a tudományos munkának szentelt életút állomásait sorolva elmondja: máig nem bánta meg, hogy a nagy gazdász- múltú Magyaróvár mezőgazdasági akadémiáján a kutatómunka mellé az oktatói tevékenység is párosult. — Nem volt idegen az alapérdeklődésemtől, földDr. Nyíri László, a DATE Karcagi Kutatóintézetének igazgatója műveléstant tanítottam. A szakmai kíváncsiság miatt fogadtam szívesen az ajánlatot, az akkor még önálló Karcagi Talajművelési Kutatóintézet főosztályvezetői beosztásának betöltésére, 1974-ben. Meglehetősen nagy szorongással jöttem a Kisalföldről a Nagyalföldre, a Kunság „fővárosába”. Nem tudhattam, sikerül-e azonosulnom a várossal, a tájjal? A tizenhárom évvel ezelőtti kérdésre egyértelmű választ ad, hogy dr. Nyíri László és a felesége, valamint az azóta családot alapított fia is véglegesen Karcagon telepedett le. Beszélgetésünk során kiderül, nem volt könnyű a szakmai „átállás” sem. — A Dunántúlon dombvidéki területek, elsősorban savanyú erdőtalajok védelmével, javításával kapcsolatos kutatómunkát végeztem. Egy idő után csak megfogtak szakmailag ennek a tájnak a problémái is. Az például, hogy az adott tudás- és technikai szinten jobbá tehetők-e az itteni hidramorf, azaz időszakosan vagy állandóan talajvízhatásnak kitett, tehát szikesedésre hajlamos földek?, Megintcsak kérdések, és a válaszok megintcsak adottak, a megye- és az országhatáron túl is ismert és elismert kutatási tapasztalatok, eredmények által, amelyeket az öt esztendő óta már a Debreceni Agrártudományi Egyetem kutatóintézeteként, és dr. Nyíri László igazgatásával működő karcagi kutatóbázison elértek. Dr. Nyíri László igazgatónak a tudományos címei: a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, örül, hogy beszélgetésünk végén szóba kerül ismét a tudományos kutatómunkához párosult oktatói tevékenysége js. — Nincs nagyobb elismerés annál, higgye el, mintha valakitől rendszeresen igénylik, hogy tovább adja, kamatoztassa a tudását. Nekem mindig ünnep, ha a katedrára állhatok, de szívesen teszek eleget annak is, ha termelési rendszerek kémek föl előadásra. A hobbimról kérdezett? Nos hát az egyik ez a gyönyörű, nemrégiben hivatalosan is arborétummá „előléptetett” park. S van még egy hobbim. Nem is tudom beszéljek-e róla? A muzsikáról van szó. Jómagam hegedülök, és nagyon nagyon szeretem a komoly zenét. Régi, és elárulom, hogy már a megvalósulás útján lévő vágyam, hogy az egyik városi ipari üzem segítségével a parkban lévő kunhalmon szabadtéri színpadot alakítunk ki. Zenés nyári estéket álmodtam oda ... (Dr. Nyíri László munkásságának elismeréseként a Szolnok Megyei Tanács Nagydíját kapta meg.) T. F. Ha munkáról van szó, nem válogatnak A Jászsági Építőipari Szövetkezet szakembereinek munkáját dicsérik a jászberényi Erparton felépített lakások Ha most Jászberényben kim ennénk az utcára és megkérdeznénk néhány helybélit, hogy ugyan mit szólnak az Érparton felépített új házakhoz szinte biztos vagyok benne, hogy elismeréssel valami ilyenfélét válaszolnának: nagyon örülünk neki. Bizonyára hihető is lenne ez a kijelentés, mert mi tagadás, azok a kívül belül tipp-topp kis lakások valóban szépek és csak öregbítették a kivitelező cég, a Jászsági Építőipari Szövetkezet amúgy sem rossz hírnevét. Persze az is igaz, hogy nem volt ez mindig így, hiszen az alakulás óta eltelt ■harminchat esztendő ritkábban volt rózsákkal kirakva, olykor-olykor virág helyett bizony csak a tövis jutott a szövetkezet tagjainak. A helybéliek fordulópontnak még ma is az 1964-es esztendőt tartják, amikor a jászapáti, a jászárokszállási és jászberényi szövetkezetek egyesültek. S ez nem volt egy rossz elgondolás, hiszen akikoriban egymást követő tizennégy évben nyerték el a kiváló címet. Ám semmi sem tart örökké *-> eljött 1979. Akkor hosszú idő óta először veszteségesek lettek. A kilábalást nehezítette, ■hogy egy teljesen új vezetői gárda került a szövetkezet élére, s kellő tapasztalat hi- ján sok-sok álmatlan éjszakába s az arcokon ki raj zoll ódó ráncokba került, míg megtalálták a legmegfelelőbb megoldást. Lényege az, hogy sikerült, s a fiatal energikus elnökasszony, Novotni Jánosné 1980 végén — akkor még csak megbízott vezetőként — arról számolhatott be a tagságnak, hogy csaknem 4 milliós nyereséget értek ei v Hogyan lehetett szinte egyszerre ilyen látványos sikert elérni? — Nem csináltunk mi semmi mást, — meséli Novotni Jánosné —csak felülvizsgáltuk addigi dolgainkat. Akkoriban szinte kizárólag többemeletes bérházakat építettünk. S egy-egy olyan ház értéke már a nyolcvanas évek elején is elért-e a húszmillió forintot. Gondolja csak el, a szövetkezet éves termelése 60 millió volt, ami azt jelentette, hogy három emeletes ház felépítése kitöltötte az ösz- szes évi tevékenységünket. Nos, ebből a tényből a szövetkezet vezetése azt a következtetést vonta le, hogy ez a gyakorlat nem folytatható tovább: vagyis kell egy nagy munka, s mellé sok-sok kisebb, ahol pótolni lehet esetleg ha a nagy építkezésnél valamilyen veszteség keletkezik. Szinte semmiben» sem válogattak, hiszen elvállalták a különböző felújítási munkákat, tatarozásokat, térbetonozásokat, de végeztek villany- és fűtésszerelést is. Ezelőtt hat évvel pedig Jászberényben betonkeverő telepet alakítottak ki. Sőt ma már családi iházak, garázsok tervezését és kivitelezését is vállalják. Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy a Hűtőgépgyár körül elterülő kis kertváros házait — szándékosan nem említek lakótelepet — is a szövetkezet szakemberei építették. Nos kell-e ezeknél ékesebb bizonyíték arra, hogy jó helyre került az a megyei tanács által a háromszáz tagot számláló szövetkezetnek odaítélt nagydíj, amelyet augusztus 20-a alkalmából kaptak meg a jászsági építők. N. T. A zsákolás is lehet vóllalkozós A TVM KISZ-bizottságának vezetői: Magyar! Tibor titkár, Czakó László, szervezőtitkár, Ferencz Zoltánná gazdaságfelelős Ha valaki öt esztendővel ezelőtt azt mondja, hogy egy-egy KISZ-bizottság üzleti vállalkozásokba fog, azt hiszem kinevetik. És az még a jobbik eset. Könnyen megtörténhetett volna az, hogy politikailag éretlennek titulálják, mondván: a mozgalmi munka távol áll az üzleti élettől. A Tiszamenti Vegyiművek KISZ - bi zottságán ülünk, ahol Magyari Tibor, a nemrég megválasztott titkár a ■házigazda, meg Czakó László, a szervező titkár, s beszélgetőtársunk Ferencz Zoltánná gazdaságfelelős is. — Kétszázharmincnyolcan vagyunk — mondja Magyari Tibor —, tizennégy alapszervezetünk dolgozik. — És nem könnyen, lévén folyamatos üzem a miénk, a közös dolgokra nehéz összefogni' a csapat nagyobbik részét — mondja ki a „szakma” szerint leglényegesebbet a szervező titkár. — Ez persze nem azt jelenti, hogy az alapvető célunk megváltozott volna — folytatja komoly arccal Tibor —, hiszen a termelő munka segítése ma is a legfontosabb. Az elkövetkezendő órában sok mindenről szót váltunk. Arról többek között, hogy itt, a Tiszamenti Vegyiművekben is erősen érezték a mozgalomban dolgozók: a fiatalok között sokat veszített népszerűségéből az ifjúsági szervezet. A vendéglátók szerint — ezen nemigen vitatkozhattam — elszürkültek a programok, valahogy elveszett a közösségi jelleg. És ez nem írható csupán a folyamatos üzem rovására. A pályakezdés, a biztos kenyérkereset lehetőségei, a lakáshoz jutás szorító gondjai, a mindennapok nehézségei megosztották a figyelmet. Pedig — sorolják a házigazdák —, itt igénylik a fiatalok jelenlétét a döntéseknél. Magyari Tibor meghívottként jelen van a vállalati tanács ülésein, Czakó Lászlót pedig a szak- szervezeti bizottság hívja meg mindannyiszor, ahányszor fiatalokat érintő kérdésekről vitatkoznak ott. Ha a kollektív szerződés módosítása kerül napirendre évente, azt mindig megelőzi a vállalati SZB és a KISZ- bizottság együttes ülése. Később szóba kerül az üzlet: — Miután annyi változás volt mostanában, sokan elhagyták az alapszervezeteket, mert korosnak érezték már magukat, mások viszont a helyükre léptek — néz a többiekre jóváhagyás végett Magyari Tibor —, így az a legfontosabb, hogy ismerjük meg egymást. Közösséggé ■kell szerveződnünk, ehhez pedig a közös élmények szükségesek. Igen ám, de a közös élményekhez meg pénzre! — Az ifjúsági alapból harmincezer forint jutott évente — kér szót Ferencz Zoltánná gazdaságfelelős —»azaz korábban csak huszonötezer. Kevésre futotta belőle. — Ezért hát a vállalkozások? — Ezért! Jogunk van közösségi munkavállalásokra, s az így megszerzett forintokat, szigorú pénzügyi szabályok mellett, részben ezekre a közösségi programokra fordíthatjuk majd. — Ami a bizottságot illeti — mondja Magyari Tibor —, négyszázhúszezer forintot érő megállapodásunk van, ebből százhetvenezer jut az említett közösségi célokra. De még nincs év vége! Általában az alap- szervezetek keresik meg a lehetséges munkákat. Olcsóbban dolgozunk, mint a vállalati géemkák, de nem is igyekszünk betömi az 6 területükre. Az egyik üzemünkben gondot jelentett a műanyag zsákok kibontása, elvállaltuk. A kriolit üzemben Létszámhiány van, vállaltuk a zsákolást. — Könnyen megy az alku? — Fölmérjük a munkát és egy „normális” normát szabunk meg. A százszázalékos tűlóradíjat számoljuk föl, nagyjából hetven forintot óránként. Más sokkal drágábban dolgozna. — öt szerződés van a bizottság birtokában. Hánytam vesznek részt a munkában? — Körülbelül nyolcvanan. — A közösségi pénzből viszont mindenki részesedhet a rendezvények, a sportfölszerelések, a kirándulások révén. Az is, aki egy mozdulatot nem tett érte. — Ez a közösségért végzett munka! Igyekszünk minél több embert bevonni, hiszen ez is együtt töltött idő, nem beszélve a célról: Visz- sza 'kell állítanunk a mozgalom rangját és ehihez ez az eszköz is jónak látszik — mondja Magyari Tibor. — Élni akarunk vele, mégpedig jól! Ha megerősítjük magunkat, akkor könnyebben javíthatunk a politikai képzés színvonalán, a szervezeti munkán és minden máson. * « * Nos, ez a KISZ-bizottság új utakra lépett: eltartja önmagát. Sőt! Jól kívánja eltartani önmagát. Még csak tervezik, hogy mi mindenre költik a maguk megtermelte forintokat, de hogy rossz helyre nem, arra felelős gondolkodásuk a biztosíték. Eddigi tetteik és a szokatlantól nem idegenkedő kockázatvállalásuk is benne volt a döntésben, amikor a megyei tanács egyik nagydíját az idén nekik ítélték. H. Z.
