Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

1987. JÚLIUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Halas napok Tiszafüreden Hagyományt teremteni Megszámolhatatlaniil sok ember élvezte a népün­nepélyek hangulatát Idéző három napot Tiszafüreden. A város ünnepi díszbe öltö­zött, így köszöntötte a hely­belieket és persze a vendége­ket is. Vendég pedig akadt jócskán. Szerencsére az idő­járásfelelős kegyes volt a résztvevőkhöz, hiszen a há­rom nap alatt ezerágra sü­tött a nap, s a jórészt sza­badtérre tervezett progra­mok sikere nem maradt el. A szervezők szándéka vi­lágos: hagyományt kívánnak teremteni, s szeretnék, ha> a világra nyitott ablakon so­kan betekintenének. Tiszafü­red a szőke Tiszával, annak a város alatt holtágával és persze a víztárolóval a pi­henők paradicsoma lehet. A Halas napok rendezvényei jó szórakozást akartak és akarnak teremteni a város­ba látogatóknak. Gyönyörű volt a péntek éjszakai, lampionos csónak- fölvonulás, az azt kísérő tű­zijáték és a hajókat, meg az eget pásztázó hatalmas fény­szóró adta hangulat. Hányán álltak a parton a késői órá­ban? ötezren? Többen? Nincs pontos adat erről, de talán nem is fontos. Akik eljöttek, jól érezték magu­kat. Épp a vendégek véleménye igazolja a szervezők szándé­kának sikerét: nem erőltet­tek az érkezőkre semmit, in­kább rájuk bízták a válasz­tást. A három nap alatt ti­zenöt helyszínen több mint ötven esemény kínálta ma­gát az érdeklődőknek. Tízez­rek voltak „vevők” a kíná­latra és jól érezték magu­kat. Az egyre inkább formát öltő Halas tér — a Holt-Ti­sza partján — igazi vendég­váró hellyé alakult. A há­rom nap alatt mindvégig volt hideg üdítő és sör, bő­séggel étel (nem kevés hal a választékban), az árnyas fák alatt mindenkinek jutott hely. A hírek szerint a városból elszármazottak egyre inkább számon tartják az öteszten- dőnként rendezett Halas na­pokat ilyenkor mindenkép­pen igyekeznek otthon len­ni. Nem véletlen, hogy a nyitónapon az innen elszár­mazott és másutt rangot-ne- vet szerzett tiszafüredieket vendégül látta a város. Erő­sítették a hovatartozás érzé­sét, s — mint ahogy Rente Ferenc, Tiszafüred tanácsel­nöke mondta — a szülőhely nemcsak visszavárja elszár- mazottait, de számít segítsé­gükre is. Szolnok megye fiatal vá­rosa jól vizsgázott vendég­szeretetből, házigazdaként tartalmas programot adott a három nap alatt odalátoga­tóknak, s persze a helybeli­eknek is. A jól szervezett rendezvény alighanem öreg­bíti Tiszafüred jóhírét, s az idei Halas napok is hozzá­járult ahhoz, hogy ez a szép vidék bekapcsolódhassák a hazai és az európai idegen- forgalomba. fl sikeres három nap után joggal reménykednek abban a házigazdák, hogy hagyományteremtő szándé­kuk találkozott a helyiek és a vendégek elképzeléseivel. A Halas napok megismerte­ti — talán nem is sokára — az egész országgal Szolnok megyének ezt a sajátosan szép vidékét. H. Z. Növeli termelését a kunszentmártoni sajtiizem (Folytatás az 1. oldalról) lya, a Tabán, a Hajdú, a rántanivaló Hajdú és a Kö­rösmenti sajtok gyártása te­szi ki, amelyek Szolnok me­gye mellett megtalálhatók Szabolcs—Szatmár, Hajdú- Bihar, Borsod-Abaúi-Zemp­lén megye és Budapest bolt­jaiban is. Tehát a magasabbra terve­zett termelési értéknek és a nyereségnek ez az egyik ma­gyarázata, a másik pedig az hogy az üzemben nagyará­nyú műszaki fejlesztést haj­tottak végre. Ennek köszön­hetően kapacitásuk 50 száza­lékkal növekedett, hisz a ré­gi, egyenként 3 ezer literes sajtkádakat 5 ezer literesek­re cserélték, vásároltak egy olvadékformázó-préselő be­rendezést, saját kivitelezés­ben elkészítettek egy soro­zatprést, amely a sajtok vég­leges formáját adja meg. A minőségjavítás érdekében beállítottak egy új tejszíntá­roló tartályt is, hogy a sajt­gyártás során kinyert tejszín minőségét — amelyből a vaj készül — mind jobban meg­őrizhessék. Szóval a Szolnoki Tejipari Vállalat kunszentmártoni sajtüzemében az utóbbi egy­két évben úgy látszik, sokat tettek azért, hogy jó minősé­gű termékeket állíthassanak elő. Még akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy ők közvet­lenül nem érzékelik a pia­cot, hiszen náluk a sajt nincs készen, hanem onnan még a vállalat szajoli sajtérlelőjé­be kerül. S a fajtától füg­gően 3—6 hét múlva —ami­kor megért — jut el a boltok polcaira, onnan pedig a vá­sárlók asztalára. Amikor a horgászszoranoaénok kevés szerep Jut A zsákmányt nem bográcsba szánják Szolnok megye elnyerte a horgász csapatbajnokság vándorser lógót Be lehet-e csapni a halakat? A Nagy Ho-ho-hor- gásznak nem igen sikerült, ám ha gyakran bosszanko­dik is, azért láthatóan jól érzi magát a vízparton; vala­mi különös mindig történik. Mennyivel unalmasabb a sporthorgász élete, órákig csak a kapásra keli figyelnie, a halak tréfálkozó kedvé­ről mit sem tudhat. Egy-egy elszalasztott incselkedő csak bosszúságát szaporítja, miért is „díjazná” a halacska ravaszságát, hiszen csak az ő esélyeit rontja. A versenyen a mérlegelésnél csak a szákba került halak számítanak. Vannak persze más kalandok, hiszen a horgászver­seny már a vizsga: az edzéseken szerzett cél- és távdo­bó rutin, az etető anyag, a csali megméretése. A Ma­gyar Országos Horgász Szövetség szombaton és vasárnap az alcsiszigeti holtágon rendezett csapatbajnokságán így beszélt erről Nagy Miklós, a Szolnok megyei csapat vezetője: — Még a mostani nagyon könnyű, de 10 méter hosszú botokat is igen nehéz órákon át tartani, erős kar, edzés kell hozzá. A versenyekre készülve elméletben és gya­korlati próbákon készülünk a pálya vizének megismeré­sére Tudnunk kell milyen halak élnek a vízben, még a csali színének megválasztá­sa sem lényegtelen. A sport- horgásznak márciusban, az olvadás után azonnal a par­ton kell lennie, hetente ed­zésekre, versenyekre járnia, ha azt akarja, hogy formá­ban legyen... Biztos, hogy a horgászszerenese is számít, de nem sokat szabad rábízni. — A halfogási — mert vannak horgászok, akik csak cél- és távoldobásban mérik össze tudásukat — verseny­ben az indulók csak egy, egyetlen horoggal és úszóval is felszerelt botot tarthatnak a vízben. Nem akármilyen botokat használnak az élver­senyzők, egy-egy 20—25 ezer forinttot is megér és a ver­senyzőiméi három-négy is bevetésre kész a versenyen. A legjobb zsinór és horog is meglehetősen drága — ma­gyarázta el Révai Zoltán, a hétvégi szolnoki csapatbaj­nokság főrendezője. — De nem minden a technika, ha nem így lenne biztos semmi különbség nem lenne az eredmények között, hiszen az országos bajnokságon in­dulók felszerelése igen csak hasonló. A csali, az etetés, a helyismeret a fontos... Ezekről az utóbb említett kérdésekről azonban egy horgász sem nyilatkozik, a pontos összetétel még a csa­pattársak előtt is titok. Azt mindenki tudja, hogy csont­kukac és fáradtságos munká­val az iszapból kimosott szúnyoglárva nélkül nem is érdemes kiállni a partra. A „finomságokról” azonban harapófogóval sem lehet töb­bet kihúzni a botok meste­reitől. A horgászversenyen, úgy tűnik, csak a győzelem a fontos. Az legalábbis biztos, hogy nem bográcsba vagy forró zsírba szánják a zsák­mányt; — Én szeretem a halat — mondta el a szombaton tu­dásukat, szerencséjüket ösz- szemérő ifjúsági versenyzők legeredményesebbike, a szolnoki Nagy Zsolt —, de csak a süllőt meg a harcsát. Ilyenekből pedig csak elvét­ve fogunk versenyen. Ezért Is engedem mérlegelés után szívesen szabadon a zsák­mányt... De, ha nem is la­kunk jól, azért én nagyon élvezem a sporthorgászatot. Lehet, hogy halász nagy­apám vére vonz a vízpartra — most már nem a megélhe­tésért, hanem a virtus mi­att... Szombaton és vasárnap az első osztályú csapatbajnok­ság női, ifjúsági és férfi ver­senyzőit 94 070 gramm hal kifogásához segítette hozzá a szerencse. A szerencse? In­kább a felkészültség — he­lyesbítettek a szakemberek. Fortunára nem sokat bíznak és erre nincs annál jobb bi­zonyíték, mint hogy a MOHOSZ Szolnok Megyei Intézőbizottságának csapa­ta „zsinórban” harmadszop — tavaly Pakson, egy évvel korábban Győrött diadal­maskodtak — nyerte meg most a csapatbajnokságot, ezzel végleg az övék lett a bajnokság vándorserlege. A győzelemsorozat után még azt sem mondhatják, rájuk, hogy ezen a hétvégén a ha­zai pálya segített. A csapatbajnokság vég­eredménye (a szombaton egy csapatban versenyző hölgyek és ifjúságiak, és a vasárnap szerencsét próbáló felnőtt férfi csapiatok eredményei­nek összesítése után); az el­ső Szolnok megye, a máso­dik Nógrád, a harmadik [le­dig Hajdú-Bihar lett. Sikert hozott tehát Szolnok megyé­nek a nemrég épült alcsiszi­geti versenypálya, remélhe­tőleg jól vizsgáznak majd itt a magyar horgászok 1991- ben is, amikor Szolnok ad otthont a horgász világbaj­nokságnak. Két év elmúlt... Föl és le a gazdaság bullámvasűtján Csodák nlnoaenak A megye ipari szövetkeze­teinek gazdálkodása sok­színű képet mutat, és a ..mezőny” szinte állandó mozgásban van. A gyengék egyre távolabb kerülnek a néhány élenjárótól, közöt­tük pedig ott vívja napi har­cát a közepesek népes cso­portja. A gyengék körének hosz- szú évek óta egyik állandó tagja a Túrkevei Háziipari Szövetkezet, amely két éve már új vezetéssel próbál el­mozdulni a mélypontról. De vajon mire lehet elegendő két esztendő ilyen egyébként is nehéz gazdasági viszonyok között? Üj elnök, új főkönyvelő és új műszaki vezető került a szövetkezet élére 1985 máju­sában, mégpedig egy rend­kívül kiélezett helyzetben. Az uj vezetes egy oiyan termelési szerkezetet örökölt elődjétől, amelyre a jövőt nehezen lehetett alapozni. A szőtt népművészeti termékek jelentették az alapot, mivel a termelés 70—80 százaléka a szövődében üzemeltetett hatvan-nyolcvan éves gép- matuzsálemekről került ki. A „kiegészítő” tevékenysé­gek közül a női felsőruha gyártása évi 2—2,2 millió fo­rintos nagyságrendet ért el, az elnéptelenedő rehabilitá­ciós üzemükben 8—10 em­ber végzett könyvkötést, roj­tozást és címkézést, a papír­doboz gyártó szakcsoport pe­dig szorgalmasan termelte a veszteséget a szövetkezet­nek. Amikor nemrégiben. Túr- kevén járván, Kristóf Zol­tán szövetkezeti elnöktől megkérdeztem, hogy egy ilyen örökség mellett milyen stratégiát tudott kidolgoznia kilábaláshoz, csaknem elne­vette magát: nem a straté­giai — távlati — kérdések voltak, akkor a legégetőb­bek, hanem a napi taktikai­ak. Az, hogy miként lehetne a szövetkezetét már 1985 vé­gére nyereségessé tenni, mert a létét, a fennmaradását csak ez V.yf várt« az A beruházás, ami 1985 tavaszán a próbaüzemnél tartott, külön önálló kis tan­mese. Az úgynevezett papír- massé-üzemrészben vá­kumszívott papírból készül­tek volna — illetve, most 1987-ben már készülnek is — termesztőedények. Már a próbaüzem során nyilvánva­lóvá vált azonban, hogy a nagyon alacsony technológiai szint nem teszi lehetővé a gazdaságos termelést. Abba­hagyni nem lehetett a beru­házást, hiszen 3,7 millió fo­Az előző, 1984-es esztendőt ugyanis veszteségesen zár­ták, ugyanakkor tovább is magukkal hurcolták egy hi­básan elindított beruházás összes anyagi és erkölcsi ter­heit. A ’84-es veszteséget még sikerült külső segítség­gel rendezni, ám világossá vált, hogy egy újabb ilyen kudarcot már nem lesznek képesek kiheverni. A feloszlatás is szóba ke­rült, mint legvégső eshető­ség. Annál is inkább, mivel egyre többször és több fó­rumon hangzott el a kérdés: meddig fogják még a közös (Kiszöv, OKISZ) pénzt a gyengékbe „pumpálni” ahe­lyett, hogy jövedelmezőbben, az erősek további fejleszté­sére, vagy éppen a közepesek .felhozására” használnák fel azt. uj emoKioi a tagsag, a vá­ros vezetése és a felettes szö­vetkezeti szervek egyaránt. Ami a lényeg: 1985-öt 324 ezer forintnyi — minimális! — nyereséggel zárták. Hogy mire volt ez elegendő? Mindössze ahhoz, hogy időt nyertek, és némi levegőhöz jutottak. Két nagyon fontos dolgot kezdtek el akkor. A terme­lés szerkezetének megvál­toztatását (szándékosan nem átalakítást írtam, mert egy ilyen pénzügyi helyzetben lévő gazdálkodó szervezet örül, ha csak aprókat is tud lépni), és új — új szemléle­tű — vezetői gárda kialakí­tását. Mindkét dolog nehéz, és buktatókkal teli. Hamarosan megszüntette a szövetkezet, a számára vesz­teséges dobozgyártást, a gé­peket megvette a helybéli téesz. Az addig jórészt ki­használatlanul maradt rehabilitációs üzembe mű­anyagfeldolgozást telepí­tettek, ott azóta már meg- kétszereződöt a létszám. Ta­valy a műanyagüzem terme­lése megközelítette a két és fél millió forintot, az idei első öt hónapban pedig már SS hárommilliót. rintja „állt” már benne a szövetkezetnek, ami egy ilyen kis cégnél bizony je­lentős összeg. Némi huzavona után, si­került még 3,2 millió forint­nyi hitelhez jutni, amiből ez év februárjára (!) befejező­dött az immár korszerűbb, és talán nyereségesen üzemel­tethető gyártósor telepítése. Na persze, üzemelni még nem tudott, hiszen jó magyar „tempó” szerint május végé­ig a kisebb-nagyobb hibák kijavításával telt az idő. Hogy milyen üzlet lesz a termesztőedény-gyártás, az majd később válik el. Az 1986-os esztendő egy másik „nagy vállalkozást” is hozott. A szövetkezet szövő­gépeket vásárolt a győri Richard-, cégtől, mégpedig úgy, hogy a vételárat támo­gatásként megkapta az QKISZ-tól. Bővíteni lehet a termelést, javul a minőség, és növekszik az élőmunka hatékonysága. A számítások szerint ugyanis 6—7 száza­lékról 10 százalék fölé lehet így vinni a szövés nyereség- hányadát. Mérleg helyett A lépés indokoltságát ne­hezen lehetne vitatni, ám az egész vállalkozás értékét és sikerét mégis beárnyékolja valami. A dolgozók és műve­zetők betanulási ideje — az eredeti tervekkel ellentétben — áthúzódott erre az esz­tendőre is, ami az első ne­gyedévben 600 ezer forint veszteséget okozott a szövet­kezetnek. A hangulat emiatt újra megromlott, hiszen az 1986-os biztató eredmények után, a számok tanulsága szerint, újra hullámvölgy következett. (A tavalyi évet 25,3 millió forint termelési értékkel — 18 százalék növekedés — és 1,6 millió forint nyereséggel zárták! A manapság „min­denhatónak” tartott hozzá­adott érték 27 százalékkal lett nagyobb, mint 1985-ben volt.) A nagy kérdés persze az, hogy a visszaesés valóban csak átmeneti lesz-e, vagy pedig tartós. Az elnök sze­rint csak időleges hullám­völgyről van szó, amelyből a szövőgépek stabil beüzeme­lésével ki tudnak lábalni, immár véglegesen. A türelem azonban fogy­tán. A tagok körében most kifejezetten feszült a han­gulat, ami — figyelembe vé­ve az évi 42 ezer forintos keresetszintet — tökéletesen érthető. A városnak a jelen­legi munkaerőhelyzetben szüksége van minden egyes munkahelyre, így azokra is amelyeket a szövetkezet tud biztosítani. (Jelenleg össze­sen 160-an dolgoznak a cég­nél.) Az elvárások tehát a várósi vezetés részéről is fokozottak. Az értékeléssel és mérleg- készítéssel azonban még a jelek szerint várni kell, amíg a kérdésekre egyértelműen válaszolni lehet. Amíg a re­mények a felzárkózásról vagy valóra válnak, vagy végleg füstbe mennek. Az esélyek azonban most két­ségtelenül jobbak, mint két évvel korábban voltak. L. Murányi László Mintegy ötmillió forint értékben állít elő tartozékos ládákat, támasztóékeket, láncf eszí tő­ket a Mezőgép Vállalat részére a Tiszasülyi Béke—Barátság Tsz. A faipari üzem másik jelentős terméke a raklap, amelyből mintegy ötezer darabot szállítanak az idén a mart­fűi sörgyárnak. (Fotó; T. K. L.) V. Sz. J, Magyar módra Lenni vagy nem lenni...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom