Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 11. A Néplap vandéga: Sík Feranc főrendező Aki Nemzeti Színházat csinál Sík Ferenc, a Nemzeti Színház rendezője már 15 éve a Gyulai Várszínház fő­rendezője, művészeti vezető­je. A színház világában más­fél évtized különösen nagy idő, ezért első kérdésünk a kötődést célozta. — A gyermekkori élmé­nyek meghatározóak, én se mondhatok mást. Békéscsa­bán érettségiztem 1949-ben. emberré eszmélésem a békési tájhoz köt. Az időben a leg­nagyobb, önként vállalt misszióra az írni. olva.'/ii nem tudó tanyai gyermekek fel­kutatása és tanítása volt. De el kell azt is árulnom. így az évtizedek távlatából, hogy mindig rettegéssel, szent bor- zadállyal jöttem Gyulára, kockáztatva: vagy megver­nek, vagy nem. A két szom­szédvár Békéscsaba és Gyu­la bizony hadilábon álltak egymással. Aztán amikor rendezőként visszatértem a Várszínházba, már minden másképp)en volt. Lassan-las- san legalább annyira gyulai lettem, amennyire békéscsa­bai vagyok. Egyáltalán: eu­rópai és magyar. Gyulát kü­lönben azért is szeretem, mert még ma is emberlép­tékű város. A tárgyak má­sodlagosak, az emberi viszo­nyok a meghatározóak. — Főrendezői irányító te­vékenységéhez kötik a Vár­színház művészi profilját, s ez jogos, hiszen a magyar történelmi dráma az elmúlt IS évben vált honossá az öreg falak között. — Ebben talán csak annyi az érdemem, hogy megszív­leltem szellemi életünk nagy­jainak jó tanácsát. Illyés Gyula sokat segített nekem a történelmi dráma fogalmá­nak kiszélesítésében, megér­tésében. Szerinte: ami teg­nap történt, az már történe­lem, s a történelmi drámá­ban az ő értelmezésében nem a nagy emberek csele­kedetei állnak az előtérben, hanem a sorsukat alakító úgynevezett egyszerű embe­rek, a „névtelenek”. Illyés Gyula népszínházról alkotott nézetét erősítette bennem mesterem Nádasdy Kálmán aki azt mondta: „az lesz az igazi népszínház, ha majd Bach Máté passióját telt há­zak előtt játszhatod!’’ Ez a két vélemény ma is erős gon­dolati egységként — hogy Gyulán úgy mondjam — meghatá­rozza munkámat, törekvései­met. — Innen tehát a magyar történelmi dráma — nem túlzás talán — erős vonulata Gyulán. A mostani szezon a 25. évad „előestéje”, ez nyil­ván kötelez... — Nem tűnik talán hival­kodásnak. ha nagyszerű drá­mákra. emlékezetes eladá­sokra hivatkozom. Közülük nem egy éppen Gyuláról in­dult el a siker útján. Dániel, az övéi között innen Pécsre, majd a Nemzeti Színházba került, külföldre is eljutott pl. Finnországba. Székely Jánost is Gyula avatta a ma­gyar dráma felkent papjává, a Caligula helytartója Harag György rendezésében kitö­rölhetetlen emlék azok szá­mára, akik látták. S folytat­hatnám a sort. A legnagyobb dicséretet akkor kaptam amikor jeles írónk megje­gyezte: „Sífc Nemzeti Színhá­zat csinál Gyulán.” De hoz­záteszem: ez a nyári színház évtizedek óta jól szolgálja a Duna menti népek kultúrá­jának egymásmellettiségét, a szellemi összetartozást hirde­ti. — Az előző gondolatsorhoz tartozik: Sütő András bemu­tatóra készülnek. — Jómagam nem sokkal az Anyám könnyű álmot. ígér megjelenése után elkészítet­tem a könyv televíziós vál­tozatát. Bensőséges, baráti kapcsolatban vagyok Sütő Andrással, akinek sajnos ná­lunk — a Gyulai Várszínház­ban — még nem volt bemu­tatója. Célzott az imént ju­bileumi előkészületeinkre: úgy véljük, elképzelhetetlen, hogy Sütő gondolatai ne je­lenjenek meg ez alkalomkor. Nos. Az álomkommandót Sü­tő ajánlotta számunkra, s mindenkinek, mindenhová, ahol magyar színházak ját­szanak. Az álomkommandót egyébként az Alföd júniusi száma közölte, tehát a ma­gyarországi megjelenés után néhány héttel már színpad­ra kerül... Én nem úgy mi­nősítek egy drámát, hogy jó, vagy rossz, azt nézem, hogy fontos-e. vagy csak érdekes netán lényeges, esetleg szük­séges. Szerintem Az álom­kommandó fontos dráma. Éppen tartalmánál fogva. Megjelenítésben pedig a jól értelmezett népszínház szá­mára született darab. A mottója: „Történt Ausch­witzban. és történik bárhol, ahol megtörténhet.” — A fasizmus ott kezdő­dik, amikor egyik ember magát a másiknál különbnek állítja. Amikor illetékességét boldogulásában előbbre tart­ja a másikénál. A „másság” a fasizmus előjele, — írja ön a drámáról szóló tanul­mányában. Ezért is mementó a Sütő-dráma, ha jól értel­mezem. Külön érdekesek az általánosításai. — Az Álomkommandó ta­lán Pirandellóval, esetleg a német expresszionizmussal rokonítható. Talán — témá­jánál fogva Peter Weiss Vizs­gálatához is hasonlítható. — ahogy egyik ember hasonlít a másikra. De csak annyira. Zsidó folklór, mitológia, tényirodalom, víziók gomo­lyognak a műben. A gondo­latot hordozó játék nagy le­hetőségeket ad a rendező­nek: színházi próba zajlik a színpadon, s a darab, ame­lyet próbálnak. Auschwitz­ban játszódik, a haláltábor­ban, csaknem naturalisztikus hatásfokkal ábrázoltaivá a fasizmus poklát. Ebbe a szín­padi játékba be-betör egy diktatórikus államrend a maga hatalmi embereivel és eszközeivel, hogy a „Tábor­nokot”. azaz, valahol a je­lenkor valamelyik diktáto­rát a vált vagy való össze­esküvésektől védelmezze. Majd amikor kiderül, hogy a színházi bemutatón maga a Tábornok is jelen lesz. a be­mutató előadás belső színhá­zi valósága, amely az ausch­witzi borzalmakat ábrázolja, egybefonódik a diktatórikus jelenkor külső va'óságával. A közönség már kihámozni sem tudja, hogy mikor a színpadi valóságot, s mikor a jelenkort látja a színházi előadás során. — Köszönöm a beszélge­tést. tehát premier holnap­hoz egy hétre, vasárnap. Ma­nó: Kern András, Dr. M.: Lukács Sándor. Tiszai Lajos Külsőleg a környezetbe illő 8 tantermes iskolát épít a TRY gyulai igazgatóságának építési üzeme, mintegy 36 millió forintos beruházással. Érdekessége, hogy az SOS Gyermekfalu diákjai is ide fognak járni. Képeink a gyermekfaluról és az új isko­la építéséről készültek. A tervek szerirt szeptemberben már megindul a tanítás. — N. Zs. — Saját erőből Részletek egy építkezési naplóból 1984. MÁRCIUS 10.: Ma volt megismerkedésünk má­sodik évfordulója. Szabolcs már kimászik a járókából. Sok vendég volt. Szűkösen vagyunk. Ez az egy szoba semmire sem elég. Valamit kezdenünk kell magunkkal. Mennyire boldog voltam, amikor 1980-ban sikerült hozzájutnom. Akkor 326 ezerbe került, 83 ezret kellett befizetnem, 33 ezret a válla­lat adott. A gyes előtt a Jár­műben dolgoztam irattári ügyintézőként. Gyurival dön­töttünk, lépni kell. Cserére gondolunk. 1984. MÁRCIUS 18.: Drá­gák a Mészöv-lakások. Ha leadjuk a miénket, még min­dig 500—700 ezer hibádzik. Honnan vegyünk ennyit? A lakás szép, két és fél szobás. Jó lenne. Gyuri szerint ezért a pénzért már családi házat is lehet építeni. Beszélni kell anyuval. De jó lenne ... 1984. ÁPRILIS: Anyu rá­állt, hogy hozzáköltözzünk! Nem kell albérlet. Havi két- háromezret megspórolhatunk ezzel is. Megjelent a hirde­tés a Néplapban. A telket kinéztük. Háromszázhúszra tartják. Az ikerház se rossz. Közel van anyuhoz. Mun­kásőr út 25. Naponta meg­nézzük. Vevő még nem je­lentkezett a lakásra. 1984. MÁJUS 31.: Átpakol­tunk anyuhoz. Szabolcsot megviselte a költözés, nyű­gös. Zsúfolt a szoba. Meddig kell így élnünk? Most már nincs visszaút. A lakás el­kelt 300 ezerért. 1984. JÚNIUS: Értesítés. Vissza kell fizetnem a mun­kahelyi támogatást (30 ezer). Most mj lesz? Se lakás, se telek! Gyurinak azt ígérték, ha építünk, a Járműben 50— 50 ezer forint vállalati támo­gatásra számíthatunk. Tíz évet kell aláírni mindket­tőnknek. Szemközt a telek; 210 négyszögöl. Dzsumbuj, rajta egy romos ház. Le kell majd bontani. 1984. JÚLIUS; Megkötöt­tük az adásvételi szerződést. Az induló tőkénk is ráment. Húszezerrel lógunk, részlet­re fizetjük. Idén már nem tudunk hozzáfogni semmi­képp. Járt kint a tervező. Megbeszéltük a dolgokat. Nehéz lesz a tél. 1985. FEBRUÁR- A terve­ző csak hitegetett, végül ja­nuárban lemondta. Ajánlot­tak egy megbízható embert. A család régi ismerősét. Ju­tányosán ötezerért készítette el a terveket. Beadtuk a ta­nács műszaki osztályára a kérelmet. Három és fél szo­ba, étkező, 131 négyzetmé­ter. Vannak gondok a terv­vel. Csak az úttal párhuza­mosan lehet a homlokzat, két métert el kell hagyni az utcai fronton, hiányzik az előtérből a szélfogó, csak te­tőablakhoz járulnak hozzá. 1985. MÁRCIUS: Gyuri járt bent a tanácsnál. Egy volt iskolatársával futott össze a műszaki osztályon. Három hét múlva megkap­tuk az engedélyt. Irány az OTP. Gubanc van, kevés a saját erő. Kölcsönt csak ak­kor adnak, ha megcsináljuk az alapot és a lábazatot, fel kell mutatni 100 ezer forin­tot. 1985. ÁPRILIS. HÚS VÉT: Ahogy megígérték, jöttek Gyuri barátai. Lebontottuk a putrit. Júniusban megint számíthatunk rájuk, az ala­pot is kiássák. 1985. MÁJUS: Kitűzték az alapot. A műszaki osztály el­lenőrizte, jóváhagyta. Hat­ezer forint személyi kölcsönt vettünk fel, eladtuk a régi ház cserepeit. Gáborék, Pis- táék, Férjék, Ágiék 30 ezret dobtak össze. Megvettük a cementet, sódert. 1985. JÚNIUS: Gyuri kol­légái a motorosztályról, a ro­konok egy héten át munka- . idő után és szombaton, va­sárnap kiásták az alapokat. Két hétig esett az eső, min­den beomlott, csak a hónap végén foghattunk az alapo­záshoz. Sikerült keverőgé­pet szerezni olcsón, napi száz forint. A szomszéd meg­engedi, hogy a villanyt hasz­náljuk. 1985. JÚLIUS: Mindenki megjött az alapozásra. A lá­bazat is elkészült. Az OTP- be beadtuk a papírokat. Azt mondták, betöltöttem a 35 évet, nem jár a szocpol-ked- vezmény. Ha gyerek lesz, majd letudják. A hiányzó összeget mutassam be. Pénz­ben vagy áruban. A baráta­ink segítettek megint. Kima­radt anyagokat adtak el ne­künk. Azt mondták, ráérünk fizetni, csak induljon az épí­tés. A MÁV Debreceni Igaz­gatóságon aláírtuk a szerző­dést. 1985. AUGUSZTUS: Meg kell venni az anyagokat, mert jövőre drágább lesz. Az OTP ad 100 ezer bank­kölcsönt, nyolcszázalékos ka­matra, 300 ezret három szá­zalékra, 100 ezer a vállalati, az ötszáz. Megköthetjük a hitelszerződést. A hónap vé­gén 200 ezret kézhez kap­tunk anyagvásárlásra. 1985. SZEPTEMBER: Sze­rencsére gyesen vagyok, tu­dok intézkedni. A tervező összeállította az anyagszük­séglet listáját. Apa tud segí­teni. A Fészekben dolgozik egy régi ismerőse. De nincs minden. Van: ajtó, ablak, ce­ment, kátránypapír, E 7-42- es gerenda, E 7—36-os is, RB 60/19-es és RB 30/19-es bé­léstest. A többit hol találjuk meg? Hol adják olcsóbban? Mj lenne, ha dolgoznék. Ki szerezné be mindezt? A vál­lalat ad nyolc C-menetleve- let. Legalább a szállítás ke­vesebbe kerül. fölváltva szabadságot vesz­nek ki, hogy legyen segéd­munkás. Pénzt nem fogad­nak el. Mikor tudjuk meg­hálálni, viszonozni? Hozzák a mestert is. Másodállásban 54 ezerért vállalta a ház fel­húzását. A pucolással majd megbirkózunk valahogy. Egyáltalán majd lesz vala­hogy. 1986. MÁJUS; Megkezdő­dött a nagy hajrá 14-én, fi­zetésnapon. Gyuri 6400-at hozott haza. Tíz emberre fő­zök. Végre már látszik is va­lami. Az utcán megállnak az emberek, nézik. Mégis elké­szül a házunk, saját ottho­nunk lesz! 1986. JÚNIUS: Ennyiért csak nektek. Hányán mond­ják ezt ismerősök, barátok, akik segítenek, akik nélkül nem boldogulnánk. Az ács is, aki most taxizik, a ked­vünkért bagóért, négyezer forintért vállalta a munkát. Nem tudom eldönteni, szá­nalomból vagy önzetlenség­ből teszik-e. Tény: rájuk va­gyunk utalva. Valaki mindig jelentkezik. Júliusra már megvan a vízvezeték-szere­lő, tízezret kér, de csak ötöt fogad el. többit majd rész­letre. A villanyszerelő baráti szívességnek tekinti az egé­szet, majd egyszer letudjá­tok, ha lesz érkezésetek. Gyári munkások, megértik a helyzetünket, hasonló cipő­ben járnak ők is. 1986. AUGUSZTUS: Ve­szélyeztetett terhes vagyok Trombózisos a lábam. Az or­vos azt mondja, be kellene feküdnöm a kórházba. Ide­gesít, hogy alig tudok segí­teni. Lelassultam, mint az építkezés. A szerelők csak munka után érnek rá. Már biztos, hogy nem fejezzük be idén. 1985. OKTÓBER: Leárazott anyag a szolnoki fűrészte­lepről köbölve, átszállítva a Fészekbe, onnan haza (40 ezer forint). 1985. NOVEMBER: Vá- laszfal-laptégla 1100 db (Karcag). Kisméretű tégla 1800 db (Jászkisér). Másod- osztályú cserép 2600 db (Bá- taszék). Izolit szigetelő (Ta­polca), fuvarral együtt 23 ezer forint! Ha Fészekben vessszük, 76 ezer: harminc százalékos kedvezményes gázbeton vásárlási akcióra megrendelés elküldve Ka­zincbarcikára. Pucolóhomok (Újszilvás) szintén. 1986. JANUÁR: A hitel el­fogyott. Százezer kellene, mert idén fölemelik a gáz­készülékek árát, előtte kell megvenni. A tél miatt amúgy sem lehet folytatni az épít­kezést. Nem érzem jól ma­gam. A lehető legjobbkor. 1986. MÁRCIUS: A máso­dik hónapban vagyok. Levél jött az OTP-től, megkaptuk az újabb bankkölcsönt, tíz- százalékos kamatra. Sza­bolccsal még nem játszot­tunk egy jóízűt. Nem vol­tunk vele az állatkertben, nem vittük el sehova. Csak munkaközben lát minket. Rá nem jut idő. Vajon egy­szer megköszönik-e a gyere­kek, hogy értük törjük ma­gunkat, hogy legyen külön szobájuk? Egyáltalán sem­mire nincs időnk ... Lányt szeretnénk. Talán nekik könnyebb lesz majd a sor­suk ... A parapettek 40 ezer­be kerültek. Folyik, folyik a pénz. Homok, sóder és mész is kell még, hogy végre in­dulhassunk. Gyuri barátai 1986. SZEPTEMBER: Hu­szonötödikén megszületett Orsolya. Császárral. Jól va­gyunk, a lábamat leszámít­va, műteni kell majd. Gyuri még nem jött be, most va­kolják a falakat. A kórház­ból látom a házunkat. 1986—87. TELE: Naponta átjárunk, hogy a tetőtérből lesöpörjük a havat. Ha törik, ha szakad a következő kará­csonyt már itt töltjük. 1987. ÁPRILIS: Késett a jó idő. Csak most tudjuk folytatni. Szigeteljük, beto­nozzuk a tetőteret. Már csak ketten vagyunk. Segítség csak elvétve akad. A városi tanácstól kamatmentes épí­tési hozzájárulást, támoga­tást kértünk. Elutasították. 1987. MÁJUS: A villany­szerelvények a helyükre ke­rültek. Elkészült a lépcső­feljáró is. Használt parket­tát vettünk, összesen 800 fo­rintba került. Déíutánonként ezt csiszolgatjuk, de alig ha­ladunk vele. Mindegyiket külön-külön kell megtisztíta­ni a kátránytól. Az újnak 361 forint négyzetmétere. De már nincs rá való. Megvan az ideiglenes lakhatási enge­délyünk, a gázt még be kell szerelni a tél előtt. Bútor a régi, de most már átköltö­zünk, mihelyt a két gyereket le tudom itt fektetni. 1987: JÚNIUS: A gáz sze­relésére 70 ezer forint válla­lati pótkölcsönt kértünk. Vá­lasz még nem jött. Ha nem adják meg, marad a bank­kölcsön. Meleg van. Vasár­nap kimentünk a Kőolaj strandjára. Utoljára a nász- utunkon nyaraltunk. I Március óta már fizetik a részleteket. Kapás György és felesége havonta 3600 forintot ad fel csekken. Az OTP-köl- csön 2021-ben jár le. Számításuk szerint az egyéb személyi kölcsönök törlesztésével, a fűtés nélküli rezsivel együtt havi 8200 forint lesz a kiadásuk. A férj 6400 forintot keres, a fe­leség 2800 forintos gyedet kap. ősszel visszamegy dolgozni, akkor 4500-zal számolhatnak. Végre van önálló otthonuk — saját erőből. Szőke György Űj iskola Battonyán

Next

/
Oldalképek
Tartalom