Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-25 / 174. szám

1987. JÚLIUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 I mérnöknek is le kell ásni a kábelig ,, Történetem egyszerű: szeretem a munkámat" ,*Az értelmiségnek íontos szerepe van a társadalmi és gazdasági változások kibon­takoztatásában. Növekednie kell a nagy felkészültséget igénylő szellemi munka„ tár­sadalmi elismertségének...” Az MSZMP KB 1987. júli­us 2-i állásfoglalására. A gazdasági-társadalmi kibon­takozás programja hetedik pontjában megfogalmazott követelményre — a magyar társadalomban valójában jó­val korábban is kívánatos folyamatként értékelt igény­re vezetett vissza szinte mindenben a Fodor Elemér­rel való beszélgetés. Köny- nyen nagyképűségnek tűnhet persze, hogy egy ország sor­sát: jelenét és méginkább jö­vőjét meghatározó, alapvető fontosságú dokumentumot emlegetünk, amikor „csak” egy harminchat éves fiatal­ember — szerinte nem is kü­lönösebben érdekes — élet­útját jártuk körbe. Való igaz: tényleg csak arról kér­deztem, mi vitte rá. hogy a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat villanyszerelőjéből — érettségi nélkül és nem kis áldozatok árán — erős­áramú vezérléstechnikai sza­kos villamos üzemmérnök, azaz értelmiségi legyen. Ta­lán könnyebb lett az élete? — Ha arra gondolok, hogy anyagilag megérte-e, csak annyit mondhatok: ha nem adok ügyeleti-készenlétet, akkor nem keresek annyit, mint villanyszerelő korom­ban. de számomra ez nem ér­dekes. A családdal együtt is úgy rangsoroljuk igényein­ket, hogy ami adott, van, elég legyen. Nem mondom, engem is érdekelne, hogy milyen egy igazi nyaralás a görög tengerparton, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy amit adni kellene érte. az megérné nekem. Ügy lá­tom. hogy két véglet érvé­nyesül abban, ahogyan élünk: egyrészt igen sok pénzzel, külfödön nyaralva, kényelmesen, azt is mondhat­nám, hogy semmi másra nem figyelve; vagy úgy, mint én is. akire mondhatják, hogy őrületesen szerencsés, de azt is, hogy tökéletlen. Lehet, hogy nem jártam volna rosz- szabbul, ha más utat válasz­tok, de abban sem vagyok biztos, hogy jobban jártam volna. Mondjuk, géemkázhat- nék éppen, de emellett nem tudtam volna és nem tud­nám megcsinálni, amit sze­retek. Hogy ez pontosan mit is je­lent. arról beszéljenek a té­nyek. A hatvanas évek köze­pén, az azóta megszüntetett Sipos téri általános iskolá­ban végzett. A szülei elvál­tak, és hogy a húga tovább tudjon tanulni a Verseghy- ben, villanyszerelő-tanuló­nak jelentkezett az akkor még MTH-nak nevezett szak­munkásképzőbe. 1965. szep­tember elsején lett ipari ta­nuló a TITÁSZ-nál, a mun­kakönyvi bejegyzés azóta sem változott, ott dolgozik 22 éve. Közben katonának vitték, majd megnősült. ’74- ben KISZ-titkár lett. alig egy év múlva megválasztot­ták alapszervezeti párttitkár­nak, pedig a korban hozzá legközelebb állókhoz képest is jóval — öt évvel fiatalabb volt. — Odabenn is csak azt lát­ták, hogy állandóan tanulok. Jó értelembe véve mosolyog­tak is, hogy nekem nem elég a nyolc kemény óra fizikai munka. Mind a kettőt élvez­tem, nem is éreztem soha fá­radtságot. A politikai mun­kához elengedhetetlenül' szükséges volt, el is végez­tem az esti egyetem három éves általános tagozatát és a szakosítót úgy, hogy mind a három tárgyból jelesre ál- lamvizsgáztam. De a szakmai vonalon még mindig csak a minimum volt taeg. Egy da­rabig arra gondoltam, hogy leérettségizek, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy a Budapesti Műszaki Egyete­men beindult SZET-es tan­folyamira, majd valamelyik felsőoktatási intézménybe je­lentkezem. Gyanakszom. Még mindig nem értem egészen, hogy mi­féle meggondolás vezette. A presztízs megőrzése, esetleg növelése miatt vállalta a tíz hónapos intenzív előkészüle­tet olyanokkal együtt, akik 10—15 éves gyakorlattal a hátuk mögött, már másod- diplomás képzésre készültek? Vajon a megbecsült villany- szerelőt valóban csak a ta­nulás, a tudás egészséges vá­gya ösztönözte? — A munkánk jellegéből adódik, hogy nagyon nehezen ■tettenérhető itt a főnök-be­osztott viszony. Villanyáram­mal dolgozunk, ami. láthatat­lan. nem úgy, mint a víz, ami ha csőtörés van. ömlik; vagy a gáz, amit a szagáról érezni lehet, ha baj van. Itt mindenki nagy, személyes fe­BARCELONÁBAN Opera Kolumbuszról Amerika felfedezőjének, Kolumbusz Kristófnak állít emléket az az opera, amelyet szeptemberben mutatnak be Barcelonában. Leonardo Ba- lada zenéje és Antonio Gala szövegkönyve történelmi té­nyek és szimbolikus legen­dák, valóságos és képzelt ele­mek ötvözete, amely a múlt­ba való visszapillantáson kí­vül egy jövőbeli képet is fest. Az opera a Santa Maria hajón játszódik és a történet a behajózástól az amerikai partok eléréséig terjed. Nem hiányzik a jelenetek közül az a történelmi pillanat sem. amikor Rodrigo de Triana az árbóckosárból kiáltja: Föld! A lírai fogantatású dalokat modem, sőt már-már avant­gárd zenekari aláfestés kísé­ri. Balada tizenkét éven át dolgozott a Kolumbusz opera megalkotásán. A szeptember 19-én esedékes barcelonai ős­bemutatón Kasztíliai Izabel­la királyné szerepét Monser- rat Caballe énekli. Kolum­busz Kristófot Jósé Carreras alakítja majd. Az operát novemberben mutatják be Madridban, 1988. júniusában New York­ban a Metropolitan tűzi mű­sorára. Pittsburg, San Fran­cisco, Szöul majd Japán után több dél-amerikai állam fő­városában is látható lesz az opera. Az 55 éves Baladának ez az első operaszerzeménye mindazonáltal a katalán ze­neszerző Spanyolországban igen ismert művész. Antonia Gala cordobai születésű, színdarabokat írt. költő és publicista; első alkalommal szerzője egy opera szöveg­könyvének. Az építészek felelőssége ■ W lelősséggel terhes munkát végez, persze az is természe­tes, hogy a különböző mun­kákhoz a felelősségnek kü­lönböző szintje tartozik A Kandó Kálmán Műszaki Fő­iskola elvégzésével elmélyül­tebb lett a szakmai felké­szültségem. de a munkatár­saimmal való kapcsolatom az égvilágon semmit sem válto­zott. A csoporton belül már régen olyan munkamegosztás alakult ki. ahol a megbízha­tóság, a hozzáértés, az ügyes­ség és a jói végzett, munka számít. Semmi más. És még valami: a villanyszerelő fi­zikai munkát végez; ha kell, a mérnöknek is le kell ásni a kábelig. Az önállóan dol­gozó szerelők pedig legalább annyira le vannak terhelve szellemileg, mint egy mér­nök — még ha másképp is. Végül mégis csak kiderült: Fodor Elemér nemcsak azért tanult, mert így érzi teljes­nek az életét. Nem szokat­lan, de általában kevésbé hangoztatott tudatossággal mondta el a fontosabb okot: — Két-három évvel ezelőtt volt divat azt mondani, hogy nincs megfelelő közgazdasági szemléletünk. Ezzel ma sem értek egyet, mert nem erre van szükségünk. Jó. közgaz­dászaink vannak, akik meg­felelő, reális terveket tudnak készíteni, ezt, illetve ennek egy jelentékeny részét kell a műszaki értelmiségnek, a mérnököknek megvalósítani. A műszakiak szerepe óriási, hisz a legfejlettebb országok­ban. például Japánban, vagy Svédországban a jól képzett mérnökökre, közgazdászokra épül minden. Hiszem, hogy a magyar gazdaságban is nagy szükség lesz előbb-utóbb ilyen emberekre. Az én tör­ténetem csak annyi, hogy engem — egy biztos családi háttérrel együtt — maximá­lisan kielégít a munkám, s ez hosszú távon jó lesz a tár­sadalom számára is. Bálint Judit A Pártélet júliusi számában I művészeti szövetségek belső élete A folyóirat közzéteszi azt a felszólalást, amelyet Horváth István az MSZMP Központi Bizottságának titkáraként mondott a testvérpártok KB- titkánainak 1987. május 12— 13-i bukaresti tanácskozá­sán. A Központi Bizottság 1987. április 28-i ülésén vitaanyag­ként foglalkozott a nyugdíj- rendszer módosításának ter­vezetével. Jelenleg is folyik a politikai állásfoglalást elő­készítő munka, amelyben pártbizottságok, társadalmi és érdekképviseleti szervek, tudományos intézetek vesz­nek részt. Ez a vita lehető­séget ad a javaslatok társa­dalmi-politikai. tudományos és szakmai kontrolljára, és a közvélemény reagálásának befogadására is. Fekete Sán­dor közgazdász válaszol a szerkesztőség kérdéseire az új nyugdíjrendszer lényeges vonásaival kapcsolatban. Az 1986-os esztendő a mű­vészeti közélet fontos mér­földköve volt. Ugyanis tavaly rendezték meg ötévenként esedékes közgyűléseiket a művészeti szövetségek. Ezek jelentősége, tanulságai túl­mutatnak a szövetségek bel­ső életén. Lendvai Ildikó elemzi a művészeti szövetsé­gek közgyűléseinek tapaszta­latait. A közvéleményt érthetően egyre jobban foglalkoztatja a készülőben lévő adóreform. Érdemes ezért néhány kér­dést áttekinteni, főleg azo­kat, amelyek a változások indokainak megítéléséhez feltétlenül szükségesek. Kol- larik István rámutat: a vál­lalati adózás legfőbb baja. hogy széttöredezett, szinte mozaikokra hullott szét. Ha­sonlóan ellentmondásos a la­kossági adók rendszere. En­nek egyik legfőbb „sajátos­sága”, hogy túlzottan diffe­renciált, tele van indokolat­lan megkülönböztetésekkel. Néhány hónap múlva lesz a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója. Az oíktóber 24—25-i esemé­nyek nagyobb összecsapás nélkül zajlottak le: elmaradt a barikádépítés, a fontosabb petrográdi objektumok külö­nösebb ellenállás nélkül ke­rültek a forradalmi erők birtokába. Mindössze hat ember esett a harcoknak ál­dozatul. Az első sikeres szo­cialista forradalom mégis óriási harcokban győzedel­meskedett. Varga Lajos visz- szatekintést ad az emberiség történetében új korszakot nyitó eseményekre. ahogyan utcáink, tereiink, városaink átalakul­nak, nemcsak a múlt és a jelein változása szembetűnő, hanem határozott dávatáram- latok is leolvashatók az épü­letekről. A házak formája, díszei egyre inkább tükrözik az építtetők anyagi viszo­nyait és kulturális igényeit — nem ritkán igénytelensé­gét is. Ám nemcsak a vé­kony vagy éppenséggel vas­tagabb pénztárcáról árulkod­nak az új otthonok, hanem szellemi lalkotójuknak, az építészeknek a szakmai szín­vonaláról, ízléséről is. Valnnak olyan utcasorok; amelyek egyetlen építész tervező kezenyomát őrzik. Azét, akinek neve már ele­ve garancia a jó házra; ko­rábban fölépült házai ele­gendő bizonyítékok, hogy ér­ti a szakmáját. A megbecsü­lés, ha név szerint néki is szól, mégis az egész építész- társadalom elkönyvelheti. Hiszen hatásával, örök árul- kodóképességével az épített környezet túléli alkotóját. Amikor az építészek felelős­ségéről beszélünk, ezt, a többi szakmától eltérő sajá­tosságot kell mondanivalónk középpontjába állítani. A sikeres alkotó számára — ha elkötelezetten műveli hivatását — nemcsak dicső­ség a hírnév, az egymást ho­zó megbízatások, hanem nyomasztó teher is. Különö­sen igaz ez napjainkban, amikor a környezetvédők szava nélkül is minden vá­roslakó érzi, hogy kisebbe- dik körülötte az esztétikus tér, amikor zsúfoltságban él­jük le életünk nagy részét. Ezt megállítani vagy tovább növelni az építészek gondja, joga, kötelessége és lehető­sége. Nem személyes fele­lősségről van szó, hanem az egész társadalom jövője iránti kötelezettségről. Ez az erkölcsi kategória úgy válik hétköznapi gya­korlattá, ahogyan az a ter­vezés során, az építész és partnerei kapcsolatában nyo­mon követhető. Elsősorban arra a felelősségre keli gon­dolni, ami a szakembert sa­ját hivatásával' szemben el­kötelezi a folyamatos meg­újulás iránt. Az etikai ma­gasságok helyett a földön maradva inkább arra kell itt gondolni; hogy még az építőanyaggyártók sem tud­ják naprakészen követni a hirtelen megszaporodott új anya^pk, szerkezetek tulaj­donságait, felhasználási le­hetőségeit. Ám ezek az épí­tész számára ugyanolyan fontos eszközök, mint a pa­pír és a ceruza, ment ezek nélkül nem újíthatja meg tudását, csak önmaga ko­rábbi ismereteinek reprodu­kálására szorítkozhat. Az építésztársadalom tag­jait erős kohéziós erő köti össze, és a szakma iránti tisztedet megköveteli azt ás, ihogy a tervezők a hagyomá­nyok megérzésére, egyúttal megújítására törekedve al­kossanak. Ehhez nemcsak az építészet történetében kell járatosnak lenniük, hanem a tánsművészetelktől kezdve a társadalomtudományokon át a mindennapi életig — az élet teljességében. Éneikül nem alakíthatná­nak ki élő kapcsolatot meg­bízóikkal, akiknek pénzéből épülnek az új lakások. És itt sem csupán tankönyvizű em­berismeretről van szó, hanem közvetlen, partneri együtt­működésről. Szerencsére ez ma már nemcsak az építész és az építtető személyiségé­től függ: jogszabályok szorít­ják a tervezőket abba az ut­cába1, hogy munkájúk ne merüljön ki a kész tervdo­kumentáció átadásával, ha­nem elejétől végéig kísérjék figyelemmel az építkezést. A legújabb jogszabályok szerint a tervező kötelessége az is, hogy az engedélyezési okmányokat megszerezze a helyi tanácstól és a — most már ugyancsak kötelező — felelős műszaki vezetővel együttműködve őrködjék a szakszerű 'kivitelezésen. Ez el is várható attól a szak­embertől, aki ma már nem tudná hivatását gyákorolni anélkül, hogy ne legyen tisz­tában a szigorúbb hőtechni­kai szabvánnyal, a házila­gos kivitelezés előírásaival1. Ezek a jogszabályok nem azért születtek, hogy tovább nehezítsék a magánépítke- zők amúgy sem könnyű hely­zetét, hanem hogy kötelező normaként írják elő a biz­tonságos, tartás épületkivite­lezést. Ezen 'belül az eszté­tikai jegyeiket mindenki ma­ga választhatja meg, de ez­zel egyenrangúan fontos szempont lett a takarékos építkezés, a környezet védel­me és nem pusztítása, ha­nem értő kezű gazdagítása. Városaink, erdőink, vizeink anélkül is pusztulnak, hogy az ember ügyetlenségével siettetné azt. A természeti folyamatokba beavatkozó társadalom ma már igyekszik .legalább egyensúlyban tartani a kin­csek kiaknázását, a pusztí­tást és az új teremtését. Ha egy csúf, környezetéből ki­rívó házat látunk, először az elrondított utcaképet sajnál­juk, aztán a természeti lát­vány egyensúlyának meg­bomlását, ami elkerülhető lett volna; ha az építész, a megbízó, a kivitelező, és az építkezésen őrködők, min­denki a maga posztján., elő­relátóan, megfontoltan vé­gezte volna a munkáját. Sz. K. Hírneves elődük, utolsi „mohikánok” Tószeg! fazekasok nyomában Fazekasok. Valamikor sokan űzték a mesterséget Tószegen, mára azonban mindössze ketten maradtak — talán hírmondónak. S a jelek szerint nyugdí­jas koruk után már a családjukban sem lesz olyan vállalkozó, aki ébren tartaná az elődök agyagszeretetét. aki újra megforgatná — akárha önmaga kedvé­ért is — az öreg. kiszolgált korongot... Pedig Nagy Józsefnek és bátyjának a dédapja a régi szép időkben még az egész országot bejárta portékáival, s volt is keletje a tószegi köcsögöknek, korsóknak, szilkéknek. A nagyapa már olyan hírnevet szerzett a vidéken, hogy vagonban külföldre is szállíttathatott. A hatvanas években még mindig volt igény az akkori vidéki háztartásokban nélkülözhetetlen kancsók, tányérok és köcsögök iránt, de a porcelán, az üveg- és a fémedények, ha nem is végképp, de jelentősen visszaszorították a keres­letet. Természetesen a fazekas mester­ség tószegi művelőinek ma ugyanúgy alkalmazkodniuk kell a piac törvényei­hez, mint őseiknek régein. Csakhogy a megváltozott körülmények hatására más pályára terelődött az egykori szár­nyaló alkotókedv. A messze földön is híressé vált tószegi agyagedények jó­szerével virágcserepekké vedlettek át: ma ez jelenti a hajdani fazekasműhely fő profilját. Hiába, változnak az idők, változik eme ősi mesterség megítélése is; bizonyos helyeken a megélhetés szabta kényszer miatt leegyszerűsöd­nek, sematizálódnak az egykori gazdag formák. De hát végső soron virágcsere­pekre is szüksége van a lakosságnak, hiszen mint mondják, a virágkultúra sohasem számított hanyatló „jelenség­nek”, napjainkban pedig kifejezetten fejlődik. A tószegi 100 évesnél is idősebb faze­kasműhely berendezése, gépei a rég­múltat idézik, csak az embert próbáló kézi hajtású korong ideje járt le vég­leg; helyette villanymotor dolgozik. Az égetőkemence viszont a legősibb eljá­rással, vályogból készült, sártapasztású a fala, s fával fűtik. A nyári forróság­ban valamivel hamarább kiég benne az agyag, ugyanakkor nehezebben is hül le. Az udvar végét több köbméter, fűvel benőtt agyag borítja. Nagy József jó előre gondoskodott az alapanyagról, mert mint mondja, egyre kevesebb he­lyen lehet igazi jó agyagot fellelni. A portára hozatott annyit, hogy nyugdí­jazásáig futja belőle. Csakhát már mindinkább kevesebb a remény arra. hogy egyszer újra szilkék, köcsögök, szűrős korsók szülessenek a Nagy test­vérpár keze nyomán. Rokonoknak, is­Formálódik a virágcserép merősöknek — külön kérésre — készül ugyan egy-két szép darab a hagyomá­nyos paraszti edényekből, de már csak elvétve. Nyugdíjazás után pedig végleg leállnak a gépek, s ezzel az utolsó tó­szegi fazekasműhely is megszűnik. Kár érte. J. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom