Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-18 / 168. szám

1987. JÚLIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 összefogással ópül a művelődós új otthona „Háztűznézőben” Tiszaörsön Pufi és az önandalítás Szinte perzsel a Nap Ti- szaörs szivében is, de káni­kula ide vagy oda a iház körüli állványokon szorgal­masan dolgoznak az építők. Késziül az új művelődési ház. Az épület úgy tűnik nemso­Az épület kívülről a régi 'hagyományos zsuptetejű falusi házakra emlékeztet, a falakra hatalmas bordó cse­réptető illeszkedik), mintha, egy óriás madár óvná kiter­jesztett szárnyakkal a fész­két A ház kétségtelenül leg­nagyobb ékessége a nagy­terem, amely kétszáznyolc­van néző befogadására al­kalmas. Mellette négy ki­sebb helyiséget alakítottak ki, Kettőben a tizenötezer kötetes könyvtár talál majd új otthonra, a másik kettő klub illetve szakköri terem lesz. A hangulatos épületet a Szotév mérnökei tervezték, a precíz, pontos kivitelezés pedig a tiszafüredi költség- vetési üzem munkáját dicsé­ri. Az új művelődési ház a tervek szerint berendezéssel együtt mintegy 15—16 millió A segítség, az összefogás természetesen jól jött, hi­szen a „spórolásból” össze­jövő forintokból csak nagy sokára gyűlt volna össze a ház ára Más választásuk a tiszaörsieknek viszont nem igen volt. Az előző műve­lődési ház, amely az új he­lyén állt már igencsak túl volt a dédnagyapa koron is. Az utóbbi tíz évben alig volt olyan esztendő, hogy ne kellett volna toldozgatni-fol- dozgatni valamit rajta. S kára alkalmas lesz a műsza­ki átadásra, bár elég sok még a tennivaló ám így is sokat elárul alkalmi háztűz- nézőnk a kultúra, a műve­lődés majdani otthonáról. forintba kerül. A Tiszaörsi Nagyközségi Közös Tanács négy-öt éve „spórolgat” a létesítményre. A megyei ta­nács ötmillió forinttal segí­tette a ház megvalósítását, de pályáztak az Országos Közművelődési Alap támo­gatására is. A Tiszafüred és Vidéke Áfész és a helyi Pe­tőfi Termelőszövetkezet ugyancsak nyújtott anyagi segítséget a beruházáshoz, s a település számtalan lakó­ja felajánlotta, hogy társa-' dalmi munkában részt vesz a tereprendezésben, takarí­tásban, a berendezésiben. S éppen nem régiben jött az újabb segítség a megyei mo­ziüzemi vállalattól. ^Jivel a művelődési ház ad otthont majd a mozinak is, a válla­lat a vetítővásznak a sötétí­tőfüggönyöket, s természete­sen a gépek költségeit vál­lalta. mindemellett „megérdemli” az új házat a nagyközség közművelődési élete is. Szin­te hihetetlen, hogy az épít­kezés miatt létrejött mostoha körülmények ellenére is a kisközösségek „élnek”, dol­goznak. Az iskola, a könyv­tár az otthona a nő klubnak, a furulya körnek, a nyug­díjas klubnak. Az utóbbi már szinte nem is klub ha­lnem egy szervezet, hiszen nem tévedés száznyolcvan (!) idősebb ember jár rend­szeresen a közösségbe. Ve­res Péterről nevezték el klubjukat, s azt tervezik, hogy majd az új otthonuk­ban, a művelődési házban elhelyezik a szobrát, ame­lyet a klub egyik ügyeskezű fafaragója készít. Tulajdonképpen csak a nagyobb szórakoztató ren­dezvények hiányoznak ta­valy óta a tiszaörsieknek. Erre azonban most már nem kell sokat várniuk. Az elképzelések szerint a tele­pülés lakói november elején vehetik birtokukba az új művelődési házat, de már javában készül az avató mű­sor. Háromnapos műsor A nagyközség közműve­lődési életét irányítók egy háromnapos rendezvényso­rozattal nyitják meg a kul­túra otthonát, amelynek fénypontjaként felidézik a Talpalatnyi föld forgatását, meghívják a film szereplőit köztük Mészáros Ágit, Szir­tes Ádámot. Jövőre lesz pontosan negyven éve, hogy Bán Frigyes rendező Tisza­örsön forgatta a magyar filmgyártás korszakalkotó jelentőségű filmjének, a Talpalattnyi földnek jó né­hány híres jelenetét. A for­gatás ma is emlékezetes esemény a nagyközség lakói körében, megvan még a ház, amelyben a regénybeli Ju­hos Marika tartotta kikény- iszerített lakodalmát Zsíros Tóth Mihály fiával, s sokan élnek még azok közül akik statisztáltak a filmben. A háromnapos avató után is természetesen tartalmas és szórakoztató műsorokkal, élettel szeretnék megtölteni az új művelődési házat, amelynek új igazgatója lesz, akit húsz pályázó közül vá­lasztottak ki. — tg — A kövérkés embereket általában Pufinak becézik. Az a Pufi, akit. említenék éppenhogy soványságával tűnt föl iskolás éveimben. És soványságánál is jobban — fürge eszével, utolérhetet­len szorgalmával. Időnkint találkoztunk, nem ritkán pe­dig levéllel örvendeztetett meg, melyből kitetszik, hogy a Pufi szabású közgazdák miként ítélik meg életünk egy-egy jelenségét. Leg­utóbb így kezdte elmélkedé­sét: „Hallottuk a hírt a rá­dióban egy új magyar siker­ről: Himalája expedíciónk eredményes túrája után ha­zatért. Vezetőjük ugyan örökre ottmaradt, keresésé­ben nemcsak a sajátjuk, ha­nem az ottani jóakaró hon­fitársaik pénze is elfogyott; a csúcsot ugyan nem érték el. de minden felszerelésük odaveszett... Ilyen magyar sikerek is vannak.. Tehát így kezdte Pufi a le­velét. Elszorult a szívem. Hisz ki ne sajnálná őszintén a magyar sportembert, aki életével fizetett nagy álmá­ért. De az ember óhatatlanul arra is gondol e komor ese­mény nyomán: nem minden külföldi csúcskísérletünk eredményéről jut el hozzánk ilyen egyszerűen mérlegel­hető híradás. Talán kizáró­lag a sportteljesítmények megítélésére van ilyen lehe­tőség. Hisz amennyiben a magyar labdarúgó válogatott a távolban simán kikap egy félamatőrökből álló külföldi csapattól, azt a világ egyet­len sportkommentátora sem tudja nemzetközi sikerként tálalni a honi közönségnek. Nem is volna ajánlatos. Korántsem ilyen egyszerű a magyar művészek külföldi szerepléseinek minősítése. Nem emlékszem olyan eset­re, hogy a más országokban turnézó magyar együttesek­ről hazatérésük után így írt volna a sajtó: „Sajnos kül­dötteink csalódást keltettek a közönségben is, a szakem­berek körében is.” Nem, ilyet sohasem hal­lottunk vagy olvastunk. So­ha nem hallott elnevezésű fesztiválokon néha olyan filmjeink is díjat nyernek melyek hazai vetítéseiről megszökött a közönség, és csak indulatszavakkal szólt a kritika. Ám az olyan hír, hogy ezt és ezt a filmünket ide meg ide kiküldöttük, és ott a mű jószerével leégett: erről sohasem beszél a kró­nika. Természetesen időnkint ennek az ellenkezője is meg­történik. Főként zeneművé­szeink, énekeseink tartják számon az olyan eseteket, hogy valaki itthon szinte föllépési lehetőséghez sem jutott, és kinn a kíméletlen verseny körülményei között meg világkarriert futott be. Hogy csak egyetlen nevet említsek: Cziffra György életútja is iá példa erre. Gondolom, énről sokan úgy vélekednek: igen. igen, de a művészi teljesítmény sikere vagy kudarca függ a befogadó közönség ízlésétől, a művész személyével kap­csolatos reklámtevékenység­től. de még a politikai szél­járástól is... Szentigaz, de ez sem ment. föl bennünket annak kényszere alól, hogy objektiven szemléljük: vajon hogyan szereplünk a világ­ban. És a szereplés nemcsak fo­ci. nem kizárólag koncerte­zés vagy filmbemutató. Amit iparunk és mezőgazdaságunk a külföldnek kínál vagy küld, az még jobban alkal­mat ád a megítéltetésre... Itthon valósággal rákövült fölfogásunkra néhány sab­lon. Ilyenek: a magyar vil­lanykörte, a téliszalámi, az alumínium, a tokaji bor a nemzetközi piac csillagai. Nagy általánosságban nem gondolunk arra. hogy az ég­bolt igazi csillagainak fénye sem onnan jön. ahol látni véljük azokat. Az idő és a tér óceánjaiban már évezre­dek vagy évmilliók óta niá- sutt vannak, mint ahová gyarló szemünk ma helyezi őket. Nos, valahogy így van ez sok portékánknak a nagyvi­lágban kialakult tündöklő helyzetével is. Így van. s er­ről az országos érvényű be­számolókban általánosság­ban mind gyakrabban hal­lunk. Ugyanakkor az írott sajtiban, a tévében és a rá­dióban nyilatkozó középve­zetők szinte kivétel nélkül a sikereikről beszélnek. Hogy itt és itt versenytárgyalást nyertek meg; ennyi meg ennyi országba exportálják termékeiket; ilyen-olyan vá­sáron ennyi meg ennyi dol­lár értékű üzlet kötésére nyílt alkalmuk. Mintha más volna az a magyar népgaz­daság. amiről a tervhivatal elnöke vagy az iparügyek minisztere beszél, és más amit a közönség az egyes üzemekről szóló interjúkból megtud. Nem kétlem, ebben a ma­gyar újságírótársadalom is ludas. Nehéz ugyanis azt re­mélni, hogy egy többezer dol­gozót foglalkoztató gyár ve­zérigazgatója amúgy nyer­sen megfogalmazná: „Át­aludtunk tíz évet, amit mi gyártunk, az drága, korsze­rűtlen, a kutyának se kell...” Érthető az emberi gyöngeség. hogy aki munká­járól országnyi publikum előtt vall, az igazolni igyek­szik azt, amit tett. sőt azt is, amit elmulasztott. Az mára riporter szakértelmén, lele­ményes voltán, humánumán múlik, hogy beszélgetőpart­nerét. ne sértse, ne bántsa meg, de mégis őszinte be­számolásra bírja. ...Fiatal éveimben széles körű, emlékezetes vita folyt arról: milyen a hírünk a világban. Ha ■ jól emlék­szem, akkor csupán a körül folyt a disputa, vajon meg­felelően ismerik és értéke­lik-e külföldön a magyar irodalmat, tudományt és művészeteket. Bár ma is vál­tozatlanul fontos és érdekes ez is, az élet arra kénysze­rít bennünket: tudjunk róla. miként vélekedik a külföld a magyar húsiparról, a magyar tévégyártásról vagy a nálunk készített gyógyszerek minő­ségéről, áráróU és így to­vább. Mert ilyen prózai dol­gokból élünk, s bármilyen kellemes, ha átmenetileg el­andalítjuk önmagunkat, a realitások egyszercsak úgy lehűtenek bennünket minta decemberi szél. Bajor Nagy Ernő Évekig gyűjtöttek rá „Élnek” a kis közösségek A curholó, a kákó, a macskaiáb világa „Az én ütöm" nem titok A barna fedelű, vékonyka, a megsárgult lapokon apró gyöngybetűkkel telehintett füzet tetején határozott toll­vonásokkal húzták át a fel­iratot: a szűcs II. részleg termelési naplója. Hátolda­lán tépett szélű ragasztósza­lagon két szócska áll: Én utam. Benedek István ki- lencvenhét éves mezőtúri szűcsmester vetette papírra benne életét: elolvashatja — mondta —. nem titok. Az első —1889. év július 28-án születtem Mezőtúron — és az utolsó mondatok — ... Azon töprengek, mi oka lehet, hogy én e nagy megpróbál­tatásokat túl éltem... — között egy szegény sorsú magyar ember — ilyen volt a világ, hát típusos — husza­dik századi kálváriája eleve­nedik meg: a boldog béke­időkben a Berettyó partján hatodmagával felnövő fiút lövészárokba kényszerítő háborúk, hadifogság, szökés, munka és nélkülözés, két, nagy fájdalommal eltemetett feleség, meghurcolás. és vé­gül a nyugdíjas évek alatt beköszönő, immár másféle béke. Sokáig küszködök vele: va­jon most melyiket is kérdez­zem tőle, hisz a dédnagy- apák valóságos meséje az unokák számára nem pusz­tán érdekes, de saját szem­pontjából is létszükséglet. Talán a fiatal éveket, azt, hogy hogyan tanulta ki a mesterséget? Mert amikor a Benedek István mezőtúri szűcsmester július 28-án lesz 98 éves. túri fazekas múzeumban nemrégiben a Szűcsmunkák, szűcshímzések című népraj­zi kiállítás megnyitóján elő­ször találkoztunk, éppen az fogott meg, ahogy erről a kunsági és jászsági kisbun- dák. subák és ködmönök kö­zött hihetetlen szellemi frissességről tanúskodó rész­letességgel beszélt. — Szűcs volt az apám, Be­nedek István, sőt Benedek János, a nagyapám is. Ne- gy edit gyereke voltam a szüleimnek, tizenegyet szült az édesanyám, Szönyi Klára. Hatan neveltettünk fel, a legfiatalabb öcsém tizen­nyolc éves korában idehaza halt meg betegségben. Klára nővérem egy hónappal előbb halt meg, minthogy 1984 augusztusában lett volna száz éves. Mária nyolcvan­hét. Rozália nyolcvankilenc. Margit hetvennégy évet élt. A sokféle testi, lelki szen­vedés között vajon miféle erő tartotta meg ilyen szép korban őket? — Hogy mi lehetett, én megmondom. Ugye sokan voltunk, mint ahogy az öre­gek mondták, tetszik tudni, sose ettünk egyest a hasunk­kal, a gyomrunk nem ment tönkre, nem volt telítődve sose, hogyhát próbára lenne kitéve. Aztán meg, ha itthon voltunk. segíteni kellett, etetni, kapálni, a kisebbeket pesztrálni, mikor iskolaha­gyottak lettünk, segíthettünk édesapámnak a mesterségbe. Bizony annak idején szigo­rú lehetett az apáról fiúra szálló mesterség törvénye. — Erős akaratú ember volt az apám — mondja Pista bácsi, de naplója,, sokkal többet is elárul: „Az ötödik osztályt is sikerült néhány fenekes- sel, (és ne neked Benedek. Juhász Bálint tanító úr mon­dásával) elvégeznem. Követ­kezett a pályaválasztás ré­szemre. 190líí)en. 12 éves karomban én mechanikus szerettem volna lenni, mert azt hallás után jónak gon­doltam. De édesapám kérde­zés nélkül befogott a szűcs mesterségbe.” Ez a két szócska: kérdezés nélkül, ceruázval át van húzva a naplóban. A hatá­rozatlan vonalú, ki tudja mikori utólagos javításban szeretet, tisztelet, fiúi meg­becsülés, és nehéz, de meg nem bánt elfogadás van. — Ezt a kunsági női kisbundát idősebb Benedek István, Pis­ta bácsi édesapja készítette 1908-ban a feleségének. (Fotó: M. J.) Már hogyne szerettem volna, szerettem én. Csak egy pár­szor megkönnyeztem, mikor Erdélyből is haza kellett jön­nöm, mert beteg volt. egy évig voltam Erdélyben. Dé­ván, egy Gál Géza nevű szűcsnél, ahol a divatszűcs- ségnek egy kis részét vala­mennyire elsajátítottam... Nálunk nem volt az. hogy nem szeretjük a szülőt... Aztán minden apró rész­letet külön is elemezve me­rültünk el egy kisbunda ké­szítésének rejtelmeiben. Már tudom, hogy a húsvét és pünkösd között született bá­rányok. a csákoviak bőre volt a jó, a hosszú, göndör szőre miatt, amit Gyulán meg Orosházán szereztek be a hentesektől. A mosás után következtek a húsoló vasak, aztán a kicsapás, amikor a bőrt megszabadították a Be­rettyó vizétől. Utána csáváz­ták: árpa- és vegyes korpa­darával, kevés sóval hintet­ték be. aztán tizennégy na­pig áztatták, száradás után iris nedves ruhával, pamacs­csal teregették, hogy „vo­nuljon át”. A curholóval kel­lett kihúzogatni széliire- hosszára. következett a bőr- törés. a kákózás. Miután ez megvolt, akkor tették a ka- szapad alá, utána tölgyfagu- bóból. berasenyből, fagombá­ból üstben főzött festékkel festették. Egy hónapig is el­tartott, amíg egy újbóli tor­túra után a bokorvirágon, a nagyrózsán, a leveleken vagy a macskalábon megtették az utolsó öltést. — Akkoriban az én gye­rekkoromban. csak Mezőtú­ron voltak szűcsök a környé­ken — mondja Pista bácsi. — Édesapám, akkor Szonda Sándor bácsi, Rácz András, Balogh Sámuel. Bihari Imre meg a Gonda Zsiga, de ő a milleneumi kiállítás után, ahova elment, abba­hagyta, gazdálkodó lett. Nyá­ri időszakban négy-öt szűcs összeállt, kocsira pakolták a portékát, és így mentek a vásárba Gyulára, Békésbe. Biharba, no meg a környék­re, Karcagra. Abba az idő­be a legolcsóbb kisbunda húsz korona körül volt. volt. ami negyven volt. abba gyö­nyörködhettünk, hogy még aranypénzt is kapott az édes­apám. Aztán mégiscsak el­mentem önállónak Pestre.. A Benedek családban nincs, aki tovább őrizné, ápolná a mesterséget. — A második feleségem gyerme­keitől vannak az unokák — mereng el -r bizony velem kihal a Benedek, meg a Sző- nyi család. Benedek Istvánnal beszél­getve mindenféle dolog járt az eszemben, kivéve az el­múlást. Bálint Judit Értesítés a napokban Egyetemi, főiskolai felvótelek Befejeződtek a felvételi vizsgák, az egyetemek és fő­iskolák a napokban értesítik a jelölteket a felvételi bi­zottság döntéséről. A felleb­bezéseket, illetve a tovább­tanulással kapcsolatos eset­leges kérelmeket a döntésről szóló határozat kézhezvéte­lét követő nyolc napon belül, de legkésőbb július 31-ig kell eljuttatni a felsőoktatá- tási intézméjn vekhez. Azotk az elutasított pályázók, akik magas pontszámot értek el, ugyancsak július 31-ig ad­hatják be átirányítási kérel­müket azon intézményekbe, ahol a felvételi feltételek és tárgyak a vizsgájukkal meg­egyezők voltak A döntésről a jelöltek augusztus 17-e után kapnak értesítést A Művelődési Minisztéri­umban elmoindták: a felvé­teli vizsgák jól szervezetten és zökkenőmentesen zajlot­tak le. Mint ismeretes, a fel­vételi eljárás nyitottságának növelése érdekében az idén új vonásként minden felvé­teliző megtekinthette kijaví­tott dolgozatát, amellyel kapcsolatban észrevételt te­hetett Ugyanakkor közszem­lére tették az írásbeli vizs­gaeredmények listáját, a szóbeli vizsgák után a jelöl­tekkel közölték az elért pontszámot, s a döntést kö­vetően mindenhol kifüggesz­tették a felvettek névsorát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom