Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 18. i SzmMU iW**} Lánc, lánc, „védő lánc”... A hely vonzó szelleme A nagy szavak csak a nagy pillanatokban igazán jelentősek. Máskor az ember restellkedve mondja ki őket. ha mégany- nyira érzi is belülről: most, most mindenképp ki kellene mondani. Sokszor észre sera vesszük a nagy pillanatokat. Akkor éreztem ezt legutóbb, amikor Tiszafüred vendégül látta az elszármazottakat, a valamikor ott élteket, akik az élet különböző területein nevet-rangot vívtak ki maguknak. Csak szemléltem az érkezés pillanatait, még nem éreztem meg a hangulatát. Kívülállóként kicsit zavarban is voltam: miért vagyok szemlélője az egymást régen látottak összeölelkezésének? Egy ideig csak láttam, ahogy kezet, ráztak a meglett férfiak, ahogy óvatos csókot leheltek egymás arcára az asszonyok. Félmondatok ütötték meg a fülemet, amik valójában nem tartoztak rám. Nem. valójában nem voltak egek nagy, mégcsak nem is voltak ünnepélyes pillanatok. Csak később lettem rabja a hangulatnak, a találkozás, az otthoniét hangulatának. Régi tiszafürediek ha találkoznak. Miről beszélhetnek? Természetesen a régi időkről, a gyerekkorról, az ifjúság elsze- lelt éveiről, a város változásairól, ezer közös történetről, aminek részesei voltak. Hétköznapi esemény ez. Miért érzik még mindig tiszafüredinek magukat? Miért ült autóba az elegáns egyenruhás vasúti főtiszt Debrecenben, a kánikulai hőségben, szinte félbe hagyva az ottani ünnepséget? Miért utazott órákat a miskolci főorvos? Miért zötyögött félnapot a vonatokon a budapesti néprajzos-muzeológus ? Magyarázat bőven akadna. Hangzatos mondatokat kicsalhattam volna talán tőlük, de udvariatlanság lett holna hétköznapi ünnepüket kérdésekkel zaklatni. Elég volt nézni, amint a sorjázó diaképeket figyelték, s ahogy egymáshoz hajoltak. Egy-egy fotó a társaság javában elindított egy-egy történetet, amit suttogva megbeszéltek. Közben nevetés csattant, vagy éppen elhomályosodtak a szemek. Valaki csak úgy magának mormolta: ritkán jövünk haza, sajnos. Ritkán ? Az volt az érzésem, talán el sem mentek itthonról igazán. Ha testi valójukban nem is jelennek meg túlságosan gyakran a Tisza partján, annál sűrűbben jár erre a gondolatuk. A vasúti főtiszt később, a vacsoránál megjegyezte: a tanácselnök sokat tett már ezért a városért. A tanácselnök azonnal felelt: egyedül ő ugyan semmit. Munkatársaival már igen, no meg az elszármazottak segítségével, hogy a városban most élők mindennapos cselekedeteiről ne is szóljon. Mert valahogy így van ez — és akkor már engem is elragadott a hangulat —, ahogy a holtág partján, egymás mellett ülve a régi tiszafürediek éreztek. A hely. amelyik útnak indította őket, hogy kiből orvos, kiből igazgató, egyetemi tanár, mérnök legyen, most is visszavárta őket. Ezen az egy napon szorosabban öleli meg őket a múlt, de már a jelen is ott mutatja magát a gyarapodó városban. A jövővel együtt. Azzal a jövővel, amiben az elszármazottaknak is lesz része bőséggel. Mi az, amit ők megtehetnek? Nos. semmi olyat, amit más nem tehetne meg, de talán más mégsem teszi. Ahogy a péntek délutáni-esti beszélgetésekből kiderült, ha ötletük támad, ami szülőhelyük helyzetén javíthat, nem restek vele fölkeresni mostani vezetőit. Azok pedig „tőkét” kovácsolnak az ötletekből. Egy épület tervrajza, ami egyébként nehéz forintokba kerülne? Majd K. megcsinálja Hiányzik egy fonitos berendezés ? Gyerekek, T. tudja hol lehet azt kapni az országban! És T. küldi is a címet. Kicsi dolgok ezek. Nem tudom én ezt kitörölni magamból — mutatott körbe a vízparton a néprajzos-muzeológus —, és nem is akarom. Itt vagyok itthon, bárhová is megyek, bárhol is élek. Amit itt érzek, azt sehol másutt így nem érezhetem. Ezért vagyok tiszafüredi. A körülállók csak bólogattak. A nagy szavak csak nagy pillanatokban igazán jelentősek? Egy fiatal város vendégül látta szülötteit. Számít rájuk, bárhová is vesse őket a sors. ök pedig máshol sem felejtik, hogy innen indultak. Tehetségük, lehetőségeik szerint onnan máshonnan is segítenek a szűkebb pátriának. Mert van egy hely a világon, ahol igazán otthon vannak. Jó. hogy egyre több ilyen példát sorakoztathatnék föl. Jó, hogy találkozhattam az elszármazott tiszafürediekkel. Megalakulásának ebben az évben 35. évfordulóját ünnepli a Törökszentmiklósi Háziipari Szövetkezet. Alaptevékenysége a konfekció gyártáshoz kötődik, ennek megfelelően a termelési szerkezet korszerűsítésével a mindenkori divatigényeket igyekszik követni. Az 1987-es évben 47 millió 100 ezer forint a bevételi terve. Szovjet exportra készülő könnyű, nyári ruhák (Fotó: Mészáros) Anyagvastagságtól függően 60—80 darab modellt lehet egyszerre kivágni. Jászberényben az alkoholbetegek gondozásának mintaszerű formája valósul meg az idén: kialakul az úgynevezett „védő-gyógyító lánc”. Az alkoholbetegeket a kórház gondozójában fogadják. A városgazdálkodási vállalat védő állá- sokat hozott létre, hogy elvonókúra után segítsen a beilleszkedésben, elhelyezkedésben. A vállalat védő szállásokat is biztosít majd azoknak, akik a kórházból kijövet nem tudnak hová menni. Az alkoholizmus elleni városi bizottság az életmód, a szemlélet formálásával kíván segíteni (olykor szó szerint) a talpon maradásban. Az első láncszem — Én nem vagyok alkoholista! Az orvos is azt mondta, hogy szociális ivó vagyok! — Az mit jelent? — Ha találkozom ismerősökkel, barátokkal, betérünk a kocsmába és megiszunk egy-két pohár sört. De én nem vagyok az alkohol rabja! Nem mindennapos téma nálam az ital. Tegnap például két fröccsöt ittam meg. — Mégis volt elvonókúrán. Miért? — Mert a feleségem szerint alkoholista vagyok! És addig-addig ügyeskedett, hogy aláíratta velem a papírt az önkéntes elvonóra. Nem is tudtam, mit írok alá... — ö miért szorgalmazta, hogy maga elvonókúrán vegyen részt? — Mert nem jól élünk! Sokat veszekszünk, ő azt szeretné, ha minél kevesebbet lennék otthon. Régebben nem jártam kocsmába, mert a feleségem hazahozta az italt. Mindig volt otthon nem is tudom hányféle szesz. Egyszer aztán azt mondtam neki; ne hozzál nekem haza semmit, elmegyek én a kocsmába, ha megkívánok egy fröccsöt! (B., a városgazdálkodási vállalat védő állásban lévő dolgozója). A második láncszem — A körzeti orvos, a tanács vagy a hozzátartozó javaslatára keresnek föl bennünket azok az emberek, akiknek problémát jelent az alkohol. Ha ők nem jönnek, mj megyünk el a családhoz, vagy éppen a kocsmába. — Hogyan fogadják Önöket? — Általában nem zárják be előttünk az ajtót. A családtagok segítségnyújtókat látnak bennünk. Határozottnak kell lenni, de kedvesnek. Fontos, hogy ne ellenségnek tartsanak bennünket. — Mondta, hogy az ivóba is bemennek, ha kell. Itt, a jászberényi kórház alkoholgondozójában csupa nő dolgozik. Nem félnek? — Nem. — Hogyan gyógyítják a betegeket? — Nálunk pszichoterápiás leszoktatás van. Akinek elvonókúrára van szüksége, tovább utaljuk. Mi a járóbetegekkel foglalkozunk és azokkal, akik már voltak elvonókúrán. — Mit jelent a pszichoterápiás leszoktatás? — Üj szemléletet, új célt kell adni az embereknek. Majdnem 50—50 százalék a férfi és a női betegek aránya. Sok egyedülálló iszik. Céltalannak érzik az életüket, szoronganak. Az alkoholizmus társadalmi probléma. Az ember gyakran félelmében, bizonytalanságában nyúl a pohár után. Így menekül el a problémák elől, „felejt” egy kicsit. — Lehet „kívülről” célt, értelmet adni? — Segítséget nyújtani lehet, ötletet adni. Például a szabadidő értelmes eltöltéséhez. Vagy ahhoz, hogy felismerje a gondjait, és a megoldásokat. — Kire mondhatjuk, hogy meggyógyult? — Arra, aki mértéket tud tartani, meg tud állni. A gyógyultság nem jelent ab— A megyei tanács vb alkoholizmus elleni bizottsága pályázatot írt ki (200 ezer forintos céltámogatással) védő munkahely, védő szállás kialakítására. — Miért épp a városgazdálkodási vállalatra esett a választás ? — Nem veszélyes üzem, szakképzetleneket is tudnak foglalkoztatni, kis vállalat, tehát jobban szem előtt van a gyógyulófélben lévő alkoholbeteg. Ezzel, hogy kialakította hat dolgozó részére a védő állást, nemcsak gesztust gyakorolt, a gazdasági érdeke is ezt kívánta, hiszen sokszor munkaerő gondokkal küzd. — Ügy gondolom, minden munkahelynek fel kellene készülnie arra, hogy segítsék az alkoholbetegek visz— Jelenleg öt rehabilitáción átesett dolgozónk van: úttisztító, rakodó, segédmunkás munkakörben. — Egy kicsit meglepődtem, amikor megtudtam, hogy éppen a városgazdálkodási vállalatnál alakítottak ki védő állásokat. Hiszen a közvélemény azt tartja, hogy itt isznak az emberek. — Nem hinném, hogy olyan kivételes helyzetben lennénk, hogy csak a mi dolgozóink vannak jóban az alkohollal. Legfeljebb hamarabb észreveszik, ha egy Darktisztító megy be a kocsmába. A csíkos mellény ugyanis „kiabál”. Rendszeresen, ötletszerűen szondázta- tunk. Eddig tíz írásbeli figyelmeztetést adtunk, és négy dolgozót elküldtünk. Akit elbocsátunk, nehezen tud elhelyezkedni. Ez a többieket is elgondolkodtatja. Előfordult az is, hogy a rendészet vezetője kapott fegyelmit Azt hitte ugyanis, hogy az őrzőket nem őrzik. — Nem nézik kj a többiek maguk közül a volt alkohol- beteget? — Ha rendesen elvégzi a munkáját, minek hánytor- gassuk fel a múltat? Azzal nem segítünk, hogy mindig az orra alá dörgöljük, mit csinált. Tervezzük, hogy alkoholmentes klubot hozunk létre, amely kulturális és más programokkal segít a szabadidő értelmes eltöltésében. — Nem is tudtam, hogy én védő állásban vagyok, jó, hogy tetszett mondani! Jól érzem magam a vállalatnál, be tudtam illeszkedni a társaságba, megcsinálom a munkám, nincs panasz rám. — A többiek nem hányják a szemére, hogy elvonókúrán volt? — Nemi Nem is tudják egymásról, hogy kik azok. Nem mindenki olyan ám, mint én, hogy kikiabálom. Én is csak csodálkoztam, szolút absztinenciát. Aki csak úgy tud „mértéket tartani”, hogy egyáltalán hozzá se nyúl a pohárhoz, az a nem ivó alkoholista. (Dr. Otrok. Eszter, az alkoholgondozó vezető főorvosa.) szailleszkedését. Ez azonban — főleg a létszámcsökkenés mellett — nem nagyon megy. — A munkahelyi alkoholizmus elleni bizottságok segíthetnének ebben. — Mi lesz később azokkal, akik védő állásban vannak és védő szállást is kapnak? Hiszen ezek átmenetiek. — Azt hiszem, aki a munkahelyen megtalálja a számítását, és a vállalat is elégedett vele, maradhat. Komolyabb gond a lakás. De bízom benne, hogy legtöbben visszatalálnak majd a családjukhoz. Ez egy kísérlet, amelyet kezdeményeztünk. Biztos, hogy vannak nehézségei. De a nehézségek nem mentenek fel az alól, hogy vállalkozzunk. (Kovács Béla, a városi alkoholizmus elleni bizottság elnöke) — Mikor alakítják ki a védő szállást? — Az idén elkészül egy szociális épület, annak a tetőterében kap helyet. Hat dolgozó részére terveztük, de szüksék esetén húsz-huszonöt embert is el tudunk helyezni, míg sikerül albérletet vagy más megoldást találniuk. Térítés ellenében reggelit, ebédet, vacsorát is kapnak a szállón. — A városi alkoholizmus elleni bizottsággal kötött a vállalat együttműködési megállapodást, amely többek között a védő állás és szállás létrehozását is tartalmazza. Hogyan fogadta, amikor megkeresték önt ezzel az ötlettel? — Azt hiszem, harminc másodpercet se gondolkoztam, és igent mondtam. A megállapodásban egyébként számtalan olyan tevékenység is szerepel, amely az alkoholizmust visszaszorítja, nemcsak szankciók, hanem felvilágosító munka, az egészséges, kulturált életmód kialakításának segítése. A nem-ivás értékké válhat, hiszen például a munkaverseny mozgalom értékelésénél is figyelembe vesz- szük, hogy mit tett a brigád a munkahelyi alkoholizmus csökkentéséért. (Mucsi Péter, a városgazdálkodási vállalat igazgatója) amikor a gondozóban találkoztam a munkatársammal; te is? Nem is tudtuk róla, hogy az elvonó utáni éveit éli. Szeretek itt lenni. Jó a társaság, jók a főnökök. Jobb itt, mint otthon. Mert a feleségemmel csak nem egyezünk. Hétfőn, ha jönni kell dolgozni, megkönnyebbülök. .. (B., a városgazdálkodási vállalat védő állásban lévő dolgozója) Pswlin* Év* A negyedik láncszem A harmadik láneazam Ahol a láncmzamak Oamzmárnah A minőségellenőrző, cmd»- goló részlet.
